Két fejezetnyire vagyok az (általam annak ítélt) vége előtt. Jó lenne ezt ma letudni, bár ez a két fejezet teszi ki a szakdolgozatom felét (az interjúk elemzése).
Hosszú lesz ez a nap.
Főleg úgy nehéz, hogy közben a háttérben próbálom követni a Gulyás Marci bírósági kalandjait.
D-ről pedig került fel egy kép a 444 képes összefoglalójába. A TáTK-s szakkolival ment ki, és amikor látták, hogy egy 80 éves bácsi egyedül próbálja az egyik kanyarodósávot befoglalni az autók elől, és nem nagyon ment neki, akkor ők is mellé álltak segíteni. Aztán később odahívták magukhoz a bácsit társasozni, ő pedig ment is.

Nemtom, lehet amiatt, hogy már lassan két hete nem láttam élőben, vagy csak úgy simán is, de igen erős vonzalom ébred bennem iránta, ahogy meglátom ezt a képet.
Jó csávó, na. Bejön.

#kevesebbmintegyhét

Ma szokatlan optimizmussal keltem fel már fél 8kor. Magamtól. Mivel D-nek 9-től órája van, gyorsan felkeltem és csináltam néhány naan lepényt. Vagy kenyeret. Naan-t.
Tegnap este az volt a vacsi indiai raguval, és meglepődtem, mennyire gyorsan és egyszerűen kész van, szóval ma reggel neki is ugrottam, és kész is lett, és D tudott vinni magával órára. Mondtam neki, hogy útközben a töröknél vegyen hozzá humuszt, mert úgy igazán nagyon jó lesz, aztán felhívott, hogy csak 10kor nyitnak, szóval addig tartalékolja a lepényeket :)

 

A szokatlan optimizmusom valami különös oknál fogva a szakdogára is kiterjed, úgy döntöttem, ma megírom a bevezető fejezetet. Szerettem volna anyagot gyűjteni a statisztikai áttekintéshez (közmunkások demográfiai jellemzői országosan és járási szinten), de rájöttem, hogy kurvára nem tudom használni a ksh honlapját, szóval majd jövő héten bemegyek a konzulensemhez, és megkérem, hogy ha már felajánlotta korábban, akkor segítsen már ebben (végül is a ksh-ban kutató, szóval elég kézenfekvő a segítségkérésem - még azt is mondta a múltkor, hogy az egyelőre nem publikus mikrocenzus adatsorokat is kielemzi nekem, remélem erről nem feledkezett meg azóta :D ).
Szóval a statisztikai adatgyűjtésem jövő hétre szorul át, addig is megírom a bevezetést.
Valahogy most teljesen úgy érzem, hogy három hét múlva itt fogok ülni egy kész szakdogával, és nagyon fáradt leszek, de elégedett is.
Remélem így lesz.

Ezek meg ilyen mindenféle képek az elmúlt 3 napból:

Ma esti karc:

D-vel nézzük a nutellakészítős indexvideót, és közben felvillan egy részlet, amin a Sixx nicknevű újságíró eszik. Mondom D-nek, hogy én ezt az embert követem molyon. Nagyon jó ízlése van a könyvek terén, de tényleg, igazán nagyon jó, azért kezdtem bekövetni mert úgy láttam, hogy nagyon egyezik, hogy melyik könyveket olvassuk, melyikeket tartjuk jónak, és miért.
Mondom neki, meg is mutatom.
Nézzük a profilképet. Hát ez nem a sixx. De akkor ki? Baromi ismerős.
De tuti indexesnek kell lennie, azoknak van ilyen szürkés háttér előtt jól megvilágított, közeli arcképes profilképük. Nézzük az impresszumot - hát itt nincs ilyen.
Kinagyítom a képet. Mondom tudod kire hasonít? A Krasznahorkai Lászlóra.
D: az hogy néz ki?
Beírom a Google-ba. Az első kép, amit kidob, a molyos profilkép.

Ezek szerint megdicsértem Krasznahorkait, hogy milyen jó ízlése van. Oké. Nicely done!

igen

Amikor I bike Budapesten a Petőfi hídon tekertünk át, és előttem kb 10 méterrel D mindkét kezét oldalra kitárva, élvezettel suhant a piros csepel országútijával, én pedig néztem, és szerelmes érzés volt, akkor arra gondoltam, hogy most valószínűleg én is ugyanúgy érzek, mint amikor ő engem lóval dolgozni lát.

yggdrasil

Mara rámszólt, hogy írjak, és teljesen igaza van, megígértem hogy fogok, illetve eltűnni sem akarok a térből, egyszerűen csak folynak a napjaim - lehet azon elmélkedni, hogy kifolynak a kezeim közül, vagy csak úgy folynak, én meg élvezem, ám erre sajnos nem tudnék választ adni.

A karácsonyom hihetetlenül jó volt, örülök, hogy még mindig a családommal ünnepelhetem, és mindenki jól van, egészséges és mindenkinek rendben vannak a dolgai. Ajtók záródnak, másik ajtók nyílnak, sok a lehetőség, még több a terv és az ábrándozás, csak győzzük megvalósítani. Szerencsére mindannyiunknál ez a helyzet, ami azt hiszem, kivételesen szerencsés.

Végre voltam otthon sokat, december 22-től január 5-ig, már nagyon hiányzott. Valamiért úgy alakult, hogy 5 hétig nem tudtam hazamenni, soha nem csináltam még ilyet és nagyon kiborultam mentálisan. Elfáradtam, már utáltam Budapestet, utáltam az embereket a Trafóban, utáltam az órákat, haza akartam menni. Az egyetlen pozitívum (természetesen D mellett) az volt, hogy annyi pénzt dolgoztam össze, amennyit csak bírtam, ennek eredményeképp tarthatom a kezemben az imádott Pentax gépemet! Nyilván nem én fizettem az egészet, bár remek lenne, ha a Trafós munkából ki tudnék fizetni 140ezer forintot, nagyszüleim és anyáék is beleraktak jelentős összeget, így azt mondhatjuk, hogy a felét fizettem én, a felét pedig a család. Imádom egyébként, zseniális gép, de hát nagyon meg kell tanulnom használni. Csináltam magamnak flickr albumot, hogy a barátaimnak tudjam mutogatni a fotóimat, és ne kelljen mindig átküldenem minden fényképet. Úgyhogy ezt számotokra is megnyitom, nézegessétek nyugodtan, kritikát is szívesen fogadok, bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy eddig összesen háromszor tudtam hosszabb időre elmenni vele fényképezni, tehát ezek a képek az első három kézbevétel eredményei.

Hihetetlen érzés, hogy oda fókuszálok, ahova akarok, és a kapott kép TÉNYLEG úgy néz ki, ahogyan azt elképzeltem/megkomponáltam/látom magam előtt szabad szemmel. Eleve tűélesek a képek, már ez is hihetetlen upgrade. Az egyik leglátványosabb változás pedig abban van, hogy végre le tudom fényképezni a kutyát :D Ugyanis fekete puliként igen nehezen fókuszált rá bármilyen kamera, legtöbbször csak egy elmosódott, kontúr nélküli szőrpaca látszott belőle, most viszont meg lehet számolni a kis büdös loknijait is a képeken!

Végre ismét van kedvem és motivációm fényképezni. Az előző (bridge) gépemmel is szerettem fényképezni pár évig, aztán kitanultam minden csínját-bínját, és körülbelül már egy éve utáltam magammal vinni mindenhová, mert csak csalódás lett a vége, bármit is fényképeztem. Hihetetlenül lelombozó volt, hogy sosem azt láttam viszont a laptopon, amiről hittem, hogy lefotóztam, se színek, se mélység, se minőség terén. A legrosszabb pedig talán az volt, hogy ha kicsit is kinagyítottam a fényképeimet, egy impresszionista festményt láttam viszont. Ugyanis a képek ilyen kis ecsetvonás-szerű vakarék foltokból álltak.

Szóval le vagyok nyűgözve.

A szilveszter zseniális volt, hihetetlenül vártam már, szokás szerint nálunk töltöttük vidéken. A két testvéremmel együtt 9-en voltunk, és most az egyik szaktársbarátnőm, A is jött, ami elképesztő mértékben dobta fel az amúgy is jó hangulatban telő szilvesztert.

A kivételével mindenki 30-án megérkezett, autóval jöttek, mert így olcsóbb és praktikusabb is volt. Főztem nekik sütőtöklevest, aztán este megnéztük a Mr. Holmes-t, amiben Gandalf a Sherlock (ajánlom mindenkinek nagyon nagyon). Másnap délelőtt bementünk Ajkára a tescoba bevásárolni, aztán felvettük A-t (akivel egyébként kb 15 km-re lakunk egymástól, mindketten kis faluban, úgyhogy nagyon izgalmas, hogy pont egyetemen találkoztunk össze másfél éve), és mentünk haza. Kipakoltunk mindent, aztán siettünk, ugyanis túrázni akartunk egyet, és már dél körül volt. Szóval ugrottunk az autóba, és kimentünk az erdőbe. Erről is érkeznek majd képek. Nagyon jót kirándultunk, körülbelül 10-12 km-t. Kicsit átfagyva érkeztünk haza, ettünk valamit, aztán elkezdtünk pizzát sütni, meg társasozni (Firkaland, meg Aranyásó - mindkettő zseniális játék, én a Firkalandot kicsit jobban szeretem. Meg Dixiteztünk is). Eddig olyan volt ez, mint minden eddigi szilveszterünk, amikor A felvetette, hogy karaokezzunk. Mindenki lesett, hogy hú hát nem is tudom, mi ilyet nem szoktunk, meg jaj, nincs kedvem, én is kissé riadtan vettem tudomásul az ötletet, mivel meglehetősen gátlásos tudok lenni. A beletörődött, és lépett ki a konyhába, erre halljuk, hogy a többiek elkezdtek valami zenére poénból énekelni... :D Úgyhogy ennyit arról, hogy júúúj hát kinek van kedve ilyenhez. Szóval elkezdődött a karaoke-buli, közben iszogattunk, és annyira jól érezte magát mindenki, hogy nagyjából este 10-től hajnali 5ig csak énekeltünk és táncoltunk. Pont jó volt a nagy nappaliban a nagy tévé, amire rádugtuk a laptopom, így mehetett a youtube óriásképernyőn :D

Azt hiszem, akkor lepődtem meg magamon, amikor a földön ülve elkezdtem egy pálinkásüvegbe mint mikrofonba énekelni. Onnan már minden mindegy volt, és jöhetett a Waka Waka meg a Gyermekember (dalcsináló ákos úr iránti indulatokkal teli még jobb volt énekelni). Vállalhatatlan zenéket vettünk végig, nagyon sok számon meglepődtem, hogy végig tudom a szövegét - Britney - Everytime, valaki? Szuper duettet nyomtunk A-val.

Az estét csak az árnyékolta be, hogy tudatlan ivóként ittam a pálinkát és a bort is, ami - most már tudom - nem szívesen férnek meg együtt.

Másnap annyira fájt a torkunk, hogy alig bírtunk beszélni. A napot főzéssel (lencseleves) meg társasozással töltöttük, aztán este A megint belevitt minket egy, ha lehet, még nagyobb éneklős buliba.

A szilveszterezésnek január 2-án lett vége. Egyébként a legjobb az egészben az volt, hogy még a legfélénkebb barátunk is ugyanúgy táncolt és énekelt mint mondjuk A, aki aztán cseppet sem gátlásos ilyen tekintetben. Mondom, magamon is meglepődtem. A kisebbik öcsém végigtolta velünk mindkét bulit, időnként ő rakott be számokat, de mindre táncolt is meg énekelt. A nagyobbik öcsém, Zs meg beült nézni minket, röhögött, és szerintem facebookon végigkommentelte az egészet a barátainak.

Ilyen jó szilveszterem még soha nem volt, pedig az eddigieket is mind nagyon élveztem, csak azok inkább a végig társasozós-fajták voltak. Remélem jövőre is hasonló pörgős lesz :)

Az este fénypontja, ami minden kicsit is elpilledős pillanatot felpörgetett az ez a videó volt:

Ezt meghallottuk, és mindenki áramlott is vissza a nappaliba tánclépésben.

Most éppen Budapesten vagyok egyébként, nagyon nem akartam visszajönni, de vizsgáim vannak. 6-án volt az első, ma a második, és lesz még kettő 11-én és 12-én. A 6-i vizsga a vallási kisebbségekről szólt, erre az izlandi Ásatrú felekezetből készültem fel nagyon alaposan, a 12-i bűnözéses-börtönös vizsgára meg az izlandi bűnözési statisztikákból, büntetés-végrehajtásból próbálok valamit összehozni. 

Egyébként az a helyzet, hogy elmeséltem egy tanáromnak, hogy mennyire szívesen kutatnék Izlandon, és azt mondta, hogy tök jó, hát akkor jelentkezzek PHD képzésre, és aktivizálják az egyetemi kapcsolataikat, aztán menjek. Egyébként pont ez az Ásatrú-dolog érdekelne a legjobban, szerintem hihetetlenül izgalmas. Úgyhogy átgondolom. Csak visszatart az önbizalomhiányom, a kishitűségem, meg az ezekhez hasonlatos egyéb hasznos tulajdonságaim.

Ja, amúgy ha már Izland: a WizzAir márciustól egyenesen elvisz Reykjavíkba Budapestről! Ennél jobb nagyjából nem is történhet. Ja, de: a szokásos WizzAir szülinapon remélem idén is két jegyet lehet majd egy áráért venni, és akkor semmi sem állít meg minket, hogy szeptemberben Izlandon töltsünk két hetet.

Addigra lesz jogsim, úgyhogy bérlünk egy autót, és sátrazással spórolunk - szeptemberben még nincs olyan veszedelmes idő, illetve kevesebb a turista, valamint az utószezon miatt az autók is olcsóbbak. Öten tervezünk egyébként menni, de ha a többieknek nem jön össze a pénz addigra, akkor ketten megyünk és végigstoppoljuk a Hringvegurt.

Úgyhogy a nyár a pénzszerzésről fog szólni, de egyáltalán nem lehetetlen a dolog. Viszont cserébe hihetetlenül felpörgetett. Szerintem ahogy kilépnék a keflavíki reptér kijáratán, elsírnám magam, hogy végre eljutottam Izlandra és el se hinném, hogy a földjén taposok. Ha pedig még az északi fényt is látnám... 

Fú.

szíívíí

Tegnap este az foglalt le, hogy néhány pohár sauvignon blanc mellett összehozzam a szakmai önéletrajzom. Mivel eddig nem jelentkeztem konkrétan a szakterületemet célzó állásra, így ilyen terű CV-m eddig nem volt. Hát most már van, és egészen impozáns. Pedig nem gondoltam volna. Teljesen kétségbe voltam igazából esve, hogy jézusom, mit írjak bele, nem csináltam semmit, aztán kiderült, hogy azért mégiscsak csináltam ezt-azt: kutattam, konferenciákon adtam elő, még többet kutattam, és többször raktam össze kutatást, illetve voltam kérdezőbiztos is. Másrészt pedig elég jó skillekkel rendelkezem. Szóval elég büszke is vagyok az első szakmai önéletrajzomra.
Ez az egész felkérés meg akkor is baromi menő marad, ha végül nem jön létre a kutatás (mert ugye egyelőre pályázati szinten van). 

Más:

Két hete három könyvvel érkeztem Budapestre félévet kezdeni, gondoltam, még ez is kevés lesz. Erre az elsőnek az ötvenedik oldalán se sikerült túljutnom, annyira fáradt vagyok nap végére. Két hét alatt ötven oldal, ez igen. Kell valami rendszer a napjaimba, mert így csak hazaesem délután, és agyhalott módban töltök még sok órát, amíg el nem alszom. Elalvás előtt mindig olvasni szoktam, de már D is röhög, amikor kijelentem, hogy még olvasok egy kicsit, mert ez már szinonimájává kezd válni annak, hogy akkor én alszom, üdvök (és négy oldal leküzdése után magamra ejtem a könyvet). Pedig biztos lehetne valahogy úgy megszervezni a napot, hogy életben maradjak 4 óra után is. Azért is lesz erre szükség, mert jövő héttől kezdődik a ruhatár szezon is, ami pedig esténként esedékes, szóval fel kell készülnöm. És nem vagyok hajlandó kávét inni az ügy érdekében, anélkül szeretnék működni.

Most itthon vagyok, csináltam csicseriborsó krémet, ittam bort, van irdatlan mennyiségű zöldség, úgyhogy megleszek. Csak tanulni kell, de hosszú az éjszaka.

other topics

Kovászoltam uborkát! Tegnap. Meg raktam el csemegeuborkát is. Remélem finom lesz, a kovászos már kint csücsül a félárnyékban, egyre zavarosabb a leve, ezt jó jelnek tekintem. Csak oda kell figyelni, hogy a macskák ne tornásszák le a lazán rájuk rakott fedőt. 

A hétvégén tervezek almás egreslekvárt is főzni, igazából imádok ilyeneket csinálni, azt hiszem. A múltkori ringlólekvárom is vészesen fogy sajnos, de négy üveggel mentettem belőle, itt vannak a szobámban, senki el nem viheti.

Már munkám is van egyébként, márhogy a lektori mellett (amire kaptam visszajelzést a kiadótól, miszerint zseniálisan írok és nagyon szeretik amit csinálok), mégpedig szeptembertől (vagy októbertől) ruhatáros leszek a Trafó házban, rohadt jó pénzért rohadt jó munka. Egy szaktársbarátnőm kérdezte, akarom-e vele felváltva csinálni, így ketten osztunk fel egy heti előadást (minden nap van), pár órát ott kell ülni, ami pont ideális ahhoz, hogy meg tudjam csinálni például a lektorikat (pénzkeresés pénzkeresés közben!), vagy tanuljak (amihez otthon sokszor kevés a motivációm). Nem foglal le értékes időt, rövid, rugalmas, és jól fizet.

Úgyhogy hurrá!

Ez meg itt Borsó a kovászos uborkákkal.

Egyébként beszarás, most a három fiú kifeküdt napozni az udvar közepére. Nem nagyon hinném el, hogy csinálnak ilyet, ha nem magam látom.

Holnap, ha jó idő lesz (bárcsak!), akkor D-vel kimegyünk délután az erdőbe lovagolni. Végre van olyan állapotban a lábam, hogy akár nyeregben is tudok, és megkockáztatok egy laza terepet is vele. D pedig biciklivel jön. Jó lenne ha összejönne, már két hete erre várok, csak sose volt megfelelő az időzítés.

let me be your portable heater

Mikor a vihar miatt már negyedszer megy végig az AM album felhangosítva, hogy ne halljam a dörgést, akkor muszáj Alex Turnerről beszélgetni. D ezt teljesen megérti. Néha tőle is megkérdezem, ő is szexinek tartja-e, ahogy énekel.

Egyébként a szőrösebb és kevésbé híres férfiakat kedvelem, de ő ezt kompenzálja a hangjával és azzal ahogy kiejti a szavakat a száján.

Majd jelentkezem.

in concreto

A lábam alakul, ez a harmadik hét, a merevítőt már két napja elhagytam mert ad1: kurva meleg, ad2: ahogy lépek és behajlik a cipő orra, ott kidörzsölte a lábfejemet, és lejött a bőr. Egyébként alapjáraton nem fáj a bokám, de sajnos többször mozdulok rosszul, aminek következtében meg majd beszarok, úgyhogy lehet visszaveszem. Igazából ma kéne visszamennem kontrollra, de nincs az az isten, hogy én önszántamból mégegyszer ismeretlen orvosokhoz menjek SZTK-ba, inkább lubickolnék tovább az eddigi életemben megszokott protekció áldásos melegében. Szóval hazamegyek, és ha anya úgy dönt, hogy ezt látnia kell valakinek, akkor megyek egy kollégájához.

Új nyári hobbim van, mégpedig a lekvárfőzés. Eddig háromfélét csináltam. Először bodzás eperlekvárt (otthonról hoztam bodzát), aztán tegnap gyömbéres sárgabarack-, és gyömbéres eperlekvárt. Nagyon-nagyon finom mindegyik!

Ez a gyömbéres eperlekvár.

Már alig várom, hogy még több gyümölcsből csinálhassak valami extrábbat. Finom darabos lekvárok, nincsenek agyoncukrozva, olyan ízük van, amilyen gyümölcsöt (illetve pluszt - gyömbér, bodza) beleraktam. Jelenleg hat üveggel van, mindegyik féléből van kettő.

A múltkor, talán szerdán elmentünk a társasággal iszogatni-beszélgetni egyet, először a Petőfi téren az Erzsébet hídnál ültünk a rakparton a fűben néhány borral és sörrel, aztán átmentünk a Deákra a lány javaslatára, ahova igazából senki nem akart volna menni, mert egyrészt gusztustalanul sok ember van, másrészt ez a gusztustalanul sok ember egy gusztustalan téren gyűlik össze. De találtunk egy padot egy csendesebb részen, úgyhogy ott voltunk kb hajnali 2-3-ig. Aztán, mivel én még nem bicajozhatok, éjszakaival kellett mennem, amitől kicsit félek, meg úgy általában az éjjeli városban való mozgástól, úgyhogy elképesztő érzés volt, amikor, miután elbúcsúztam D-től (aki bicajjal volt), hogy majd találkozunk a Margit hídnál, észrevettem, hogy követi a buszt, és végig jön mellettünk/mögöttünk :) Úgyhogy amikor leszálltam a Nyugatinál, éppen ő is begördült, és a nyakába ugrottam (a lábam miatt nyilván csak óvatosan), mert ezzel elmondhatatlan örömet okozott. Aztán amikor a villamosra átszálltam, akkor is jött a körúton a villamos mellett, végig összemosolyogtunk, aztán amikor leszálltam, már ott várt a zebránál.

Egyébként pedig holnap megyek haza, és jön D is. Jó lesz, majd kutyázunk meg macskázunk, meg kint ülünk.

 A kert csodásan virágzott legutóbb amikor otthon voltam, ez például a jázmin:

Ez pedig az egyik kiscica a kettőből, ő éppen Borsó, a lány.

Ő pedig egyetlen szívem szottya, Csili.

Ami meg elég jó, az az, hogy még mindig van lektorálandó könyvem, amivel a héten végezni fogok, illetve D anyukája éppen könyvet fordít, és kaptam belőle egy fejezetet, mert nem tudja befejezni, úgyhogy abból is lesz pénzem.

Szombaton egy beadandómhoz készítettem két interjút, Magyarországon élő külföldiek magyarul tanulásával kapcsolatban. Bár a beadandót nem tudtam megírni időhiány miatt, de ezt azért jó, hogy megcsináltam, így jövőre nem - vagy csak kevesebbet - kell majd. Egy olasz lánnyal, Francescával beszélgettem, nagyon izgalmas volt és hihetetlenül jófej. Beültünk a Szimplába, ahol még életemben nem voltam, mert az ilyen tömeghelyek állnak tőlem majdnem a legtávolabb, de így, hogy délben voltunk, nagyjából hat ember lézengett a helyen, és kb mindenki közülük ott dolgozott (és mindegyik Francesca barátja volt). Szóval így, hogy nem volt ember, jól éreztem magam. Csend volt, hely volt, a limonádé is jól esett, Francesca társasága pedig zseniális volt.

Aztán mentem át a Mechwartra, mert ott meg egy olyan fiúval interjúztam, aki önkéntesként tanította a magyart bevándorlóknak. Az is jó volt, bár elég bátortalan srác volt, az ilyen emberekhez sajnos nem értek, azaz én vagyok túl sok nekik valószínűleg. Észrevettem, hogy a bátortalan emberek eléggé tartanak tőlem.

Tegnap este meg átmentünk az egyik barátunkhoz D-vel és M-mel, a barátunk házának a tetejére a Batthyány utcába. Imádunk ott lenni, magas társasház, lapos tetővel, úgyhogy tökéletes. Nyáron a tűzijátékot is innen néztük, ennél jobb hely nagyon nem volt szerintem :D Mondjuk elég ijesztő, hogy bár éjszaka közepe volt, mégis úgy láttuk egymást, mintha hajnalodott volna - ennyit a fényszennyezésről. Úgyhogy ki szoktunk ide ülni, viszünk pokrócot, kaját, sört, aztán beszélgetünk. Tegnap is nagyjából fél négyig ott voltunk, aztán mindannyian elbóbiskoltunk picit, úgyhogy inkább hazajöttünk. Jól esett a séta a hajnali városban.

catching up

1. május 21-23-án terepgyakorlatra ment a csoportunk Újhartyánra, ami egy elég masszívan sváb település, és ott kutakodtunk megrendelésre, nagyon jó volt. Nagyon hasznos volt, mind tapasztalat, mind csapatépítés szempontjából. Bár éppen akkor a tűző napon nem tűnt kellemes élménynek egész nap az utcákat róni egyedül, de nap végén mindenki harsányan mesélte az aktuális vicces, vagy éppen bosszantó dolgokat amik történtek vele, és lelkesen hallgatta mindenki. A tanszékvezetőnk jött velünk, meg a tanszéki főtitkár (és kutatásszervező), akik mindketten zseniális nők, hihetetlenül okosak és belevalók, és mindkettejükkel nagyon közvetlen kapcsolatunk lett. Sokat beszélgettünk, boroztunk együtt, és még a kocsmába is teljes természetességgel jöttek velünk. Imádjuk őket :) Utolsó estére még egy koncertet is leszerveztünk magunknak a kocsmába, a falu összes fiatalja egybecsődült és óriásit buliztunk együtt. Tényleg óriásit. A buli utáni csendben pedig néhányan a helyiekkel kicsit alkoholszagú beszélgetést folytattunk, nagyon érdekes és jó élmény volt.

2. múlt héten vizsgára menet toltam a biciklim a Fő utcán, hogy a benzinkútnál felfújjam a kerekét, erre levittem egy lépcsőn, rosszul léptem és részleges bokaszalag-szakadás lett a kellemetlen eredmény. Akkorát reccsent, majd beleszédültem. Utána egyébként tényleg beleszédültem, annyira fájdalmas volt, megint jött a fejemet elöntő meleg, a fekete-fehér látás és a hangok messziről hallása. Ott támasztottam helyben a biciklim amíg ki nem tisztult a szédelgő fejem, aztán leültem a padra a Tarasz Sevcsenko téren és gondolkoztam, hogy na, mivan. :D Először is elvánszorogtam egy kisboltig, vettem egy csokit és egy üdítőt, hogy a vércukorszintemet helyretoljam és ne zuhanjak össze félúton, aztán felhívtam anyát, akitől azt az utasítást kaptam, hogy húzzak be a legközelebbi rendelőbe, ami baromi szerencsémre éppenséggel közel volt, a Kapás utcában. Ezt az 500 métert nagyjából fél óra alatt tettem meg, aztán NÉGY órát vártam arra, hogy megvizsgáljanak, megröntgenezzenek, majd mondjanak valami okosat. Hát nem mondom, hogy megérte, ennyi idő alatt egyébként Ajkára is hazautazhattam volna és anya bevitt volna egy normális, JÓ traumatológus kollégájához. De mindegy.

Azóta bokamerevítőm van, nagyon szeretem annak ellenére hogy iszonyat ronda, de legalább befér a cipőmbe. És nagyon sokat segít a járásban. Merevítővel simán megyek, alig sántítok (most már), de ha leveszem amíg mondjuk fürdeni megyek, akkor gyenge a lábam és fáj. Szóval nagyon értékelem a sín jelenlétét. Még két hétig leszünk szoros barátságban.

3.Ha már mindenki saját lakásról ír, akkor írok én is :) D-vel négy éve lakunk együtt ebben az albérletben, amiről már többször írtam, mennyire szeretjük (és mennyi hátránya is van emellett). És valóban imádunk itt lakni, de mégsem olyan, mintha saját lenne. Annak ellenére, hogy nem is emlékszem, mikor láttuk a főbérlőt utoljára. Szóval sokat beszélgetünk arról, milyen lakás lenne az ideális, sőt, terveket is szövögettünk egy barátunkkal, akinek egy szoba kéne, amit irodának tudna használni, és így együtt nagyobb lakást tudnánk olcsóbban bérelni. De D anyukája kitalálta, hogy igazából nem kell lakást keresni, mert D nagypapája úgyis el akar menni kertesházba lakni, úgyhogy ott lenne az ő lakása. Ami nagy, fényes, erkélyes. És nem mellesleg jó helyen, a Széna téren van (D egész családja abban a házban lakik). Szóval a lakáskérdés is meg van oldva, legalábbis teoretikusan biztosan, a költözésre meg bőven ráérünk, majd ha a nagypapája is készen áll, meg mi is.

Azért baromi jó tudni, hogy lesz egy lakásunk, és nincs bizonytalanság.

Sokat kell majd rajta alakítani, nagyon sokat, de iszonyat jó otthon lehet belőle :)

Közben azért nem tudom megállni és sokszor nézegetek lakáshirdetéseket, most is találtam egyet amibe nagyjából szerelmes lettem, itt van ez is a Frankelban, két házzal a mienk fölött, és szintén tetőtéri, mint a mostani is. Csak nagyobb és sokkal jobb elrendezésű. És van óriási ablaka (bár a mostaninak is :D ), meg galériája, meg nagy-nagy-nagy konyhája. Álmodozni nagyon jó :)

4. A CBA-ba elvből nem megyek alkoholon kívül semmi mást venni, azt is csak azért, mert óriási a kínálat borokból-sörökből (legalábbis a Margit krt-i Prímában biztosan), és jó áron vannak. Most is benéztem, és bor-akció van (!!), július akármeddig, és extra borok vannak 800-1000 Ft-ra leárazva. Vettem is :) És még fogok is! (Jaj, el ne felejtsem, ez nem CBA, de a Feind Irsaija HIHETETLEN finom, baromi gyorsan eltüntettem az egy üveggel...)

5. Igazából azért is tértem be a CBA-ba, mert volt egy pótóránk a Gyűlöletbeszéd, rasszizmus, antiszemitizmus kurzusból, amit az egyik szaktársunk albérletében tartottunk, és mindenki vitt valamit, bort, sört, sütit, kekszet, bármit, és hihetetlen jó, fröccsözős-borozós, beszélgetős "órát" tartott a tanár, 7-től éjfélig maradtunk és mindenki nagyon jól érezte magát. Mondjuk nálunk nem szokás a tanár-diák szigorú hierarchiát tartani, nyilván a tisztelet ugyanúgy ott van, de inkább partnerként kezeljük egymást az oktatókkal. Imádtam az estét, jó kötetlenül "szakmázni" hasonló emberekkel.
Még több ilyet!!!

Most megyek vissza főzni (chilis-paradicsomos-ragacsos csirkeszárnyak vajon pirított újkrumplival), utána meg jön egy barátunk és jól érezzük magunkat.

elmúlt napok

Pár képet iderakok az elmúlt hetekből, amik kedvesek számomra.

kedves D és a kedves bicaja a Jászain

Pombär játék dínó

Szép felhők

D-vel pihentünk kettesben az egyetemi parkban

ÉS a fotó amit el akartam követni csak a nő közbeszólt (nyilván ettől függetlenül megcsináltam). Újra lett bowdenezve az egész, most nagyon jól fognak a fékeim, még hozzá kell szoknom, és remélem nem esem orra addig :D Valamint vettem menő sárvédőt, ami egy mozdulattal lekapható.

Kész a paradicsomleves!

csepel sas

D-nek szülinapja volt másodikán, úgyhogy miután updateltük a diákigazolványainkat, meghíttam a Borsba, és ettünk egy óriásit. Én túrórudi levest és USA bagettet, ő meg aszalt szilvás-chilis sütőtökkrémlevest és Hambagettet. Minden elképesztően finom volt, mellé pedig kértem egy bazsalikomos limeszörpöt, aminek annyira jó bazsalikomillata volt, hogy D is megkóstolta (D!!!! gyűlöl minden szörpöt, teát, minden ilyesmit, soha nem láttam még szörpöt kóstolni), ÍZLETT NEKI és VETT MAGÁNAK. Egészen elképesztő pillanat volt.

Nagyon jól éreztük magunkat egész nap, bicajoztunk, a szél ellenére is élveztük minden percét, boldog nap volt.

Egy ideje meg már az ajándékát csinálom, most lettem vele kész. Macerás volt és lassú, de a végeredmény baromi jó, már csak teljesen készre kell csinálni. Pólót kap, ami ugyan elég lame, de úgy mán nem, hogy az én rajzom van rajta :)

Lerajzoltam a bicaját, minden apró kis részletével (váltóbowdennel, Criticalmass matricával együtt), teljesen egyeznek, viszont mivel rajz, még jobb. Már csak arra várok, hogy visszaérve Budapestre lemérjem az egyik pólóját, hogy mekkorába kérjem.

Nyilván fehér háttér nélkül kerül rá, állítva-kicsit döntve és úgy, hogy a póló elejének lehető legnagyobb részét kitöltse.

Jaj, nagyon büszke vagyok, nagyon bejön, és ő is imádni fogja. Lehet magamnak is csinálok Puchosat. Kb pénzért is művelhetném :D

a vonatablakból még visszanéznek

Megláttam, hogy lesz jubileumi 30y koncert, úgyhogy vettem rá két early bird jegyet sebtében (darabonként 999 Ft-ért! Még kicsit gyanakszom, hogy jó eseményre vásároltam-e meg a jegyeket, tényleg ennyibe kerül-e). Még nem tudom, D eljön-e velem, mert nem az ő ízlésvilága, de volt már velem koncerten Ajkán is, és élvezte, úgyhogy még akár ő is jöhet. Ha meg nem, akkor jön más :D Megkérdezni még nem tudom, mert éppen apával elmentek apa egyik falubeli barátjához pálinkázni.

Most, hogy hazajöttem (D is jött velem), kézhez kaptam végre a dedikált 30Y albumomat is, annyira széép és imádom. Már meg is hallgattam.

Csütörtökön baromira felhúztam magam, mert elindultunk D-vel, hogy az esti vonattal hazajövünk, kibumliztunk Kelenföldre, mert a Déli ugye nem funkcionál. Szerencsére D apukája kivitt minket autóval. Oda is értünk, pedig baromi dugó volt, de mindegy, teljesen időben voltunk, erre D venné a jegyét, és kiderült, hogy nem járnak a vonatok. Hogy miért, azt nem tudták megmondani, de azt mondták, hogy Martonvásárig megy pótlóbusz, de hogy onnan ki hogyan jut el a célállomásig, azt nem tudják megmondani.

Szóval én ott helyben elbőgtem magam, már annyira szabadultam volna Budapesttől, és erre nem mehetek, másrészt pedig elképesztően dühös voltam, hogy miért nem lehet erről tájékoztatni mondjuk az interneten? Direkt megnéztem az elvirán, hogy rendben van-e minden vonat, nem írtak semmit, úgyhogy meg is vettem online a jegyemet, erre kiderül mikor odaérünk, hogy tök feleslegesen fogyasztottuk a benzint... Így is bosszantó, de nyilván ezt nem én fizettem, viszont ha mondjuk villamossal, több átszállással vonszoltuk volna ki a seggünket Kelenföldig (két-két jeggyel), akkor szerintem szétcsaptam volna ott helyben valamit. Egyébként menne egy villamossal is a kijárás, mert a 19-essel a Batyitól odaérnénk 20 perc alatt, viszont jelenleg a 19-es sem jár, csak a Lánchídtól, hiszen "Budapest megújul", mi meg csesszük meg. Ami rendkívül vicces mostmár (olyan kínos módon vicces), hogy a 4-6-os sem fog járni a moszkvától azt hiszem az oktogonig kb egy hónapon keresztül, szóval lassan minden tömegközlekedési forma ellehetetlenül. Pattanjatok biciklire, én azt mondom.

Szóval tegnap előtt jöttünk haza, egyébként majdnem Uberrel, de végül kivitt minket D apukája ismét.És imádok itthon lenni.

Ezek meg képek az utóbbi hetekből:

D Csepele, és az én Puchom.

Pékműhelyes gigaflódni!

Voltunk tüntin

Kedves házunk. Szeretek itt lakni.

Ahogy a bicajos képen is látni, amin a kettőnk biciklije van, az udvari bicajtároló dugig van. Dugig olyan bicajokkal, amit senki az égvilágon nem használ már évek óta. Mindenki csak beszerzni a bicajt, és leparkolja a tárolóban, az az 5-6 ember meg, akik tényleg használják a bicajukat minden nap (köztük mi is), szenved, mert nem fér be a mienk a tető alá, és ha esik, akkor ázik. Amikor tudom, hogy nem fog esni, akkor csak odakötöm a képen is látható oszlophoz, ha meg esőt mondanak, akkor valahogy benyomorítom két bicaj közé, és reménykedem, hogy nem akad be semmi semmibe és nem törik a küllő, vagy szakad a bandázs. Ezt a közös képviselő is érzékelte, aki amúgy egy nagyon furcsa, de igen jófej csávó, aki kiírta már többször is minden látható helyre, hogy aki nem használja, legyen szíves lepakolni a kerékpárját a pincébe, ott nagyobb biztonságban is lesz, illetve mindenki elfér. Aki meg használja, az címkézze fel a saját nevével, hogy lássák, kié van napi használatban.

Erre ki lehet találni, mit lép az átlag magyar: MINDENKI felcímkézte a biciklijét :D :D Szóval ez semmi pozitív hozadékkal nem járt.

Úgyhogy most újra kiírta a csávó, hogy ha 20-áig nem viszik le maguktól az emberek, akkor levágják a lakatokat és ők maguk dobálják le az összeset a pincébe.

Erre nem reagált senki, már nem is címkézett senki, nagyon felbátorodtak. Viszont én tudom, hogy tényleg levágják, azaz már elméletileg múltidőben, mert pénteken délután estek neki terv szerint. Mielőtt indultunk a vonatra, találkoztam az egyik bicajossal a házból, aki újságolta, hogy ő maga is részt vesz az akcióban, én meg odaadtam neki a lakatkulcsom, hogy arrébb tudja rakni, ha útban van az enyém.

Szóval nagyon kíváncsi leszek hétfőn, mennyi bicaj maradt a tárolóban. Bevallom, kicsit valamiféle kánaánra számítok, valahogy úgy, hogy még dönteni is lesz lehetőségem, hogy mégis ÉN hova szeretném kötni a bicajt. Meglátjuk.

A Pékműhelybe meg mindenki menjen el aki Budán jár, mi imádunk ide járni, ez a legjobb pékség a városnak ezen a felén.

Egyébként meg ha megjön a pénzem, akkor lesz lehetőségem egészséges dolgokat venni, és fogok is, mert muszáj fogynom valamennyit. Annyira nagyon nem izgat, mert nem érzem magam kövérnek, de szeretnék alakítani magamon.

Szóval első lépés összeállítani egy heti menüt mondjuk (mert a leghízlalóbb kaják mindig abból születnek, hogy nincs erőnk kitalálni, mi legyen az aktuális ebéd, úgyhogy az első lesz, ami eszünkbe jut, ami általában valami tejszínes tészta vagy hasonló), könnyen elkészíthető és nem túl hízlaló kajákkal, második lépés meg megvenni a szükséges dolgokat.

stop the world cause i wanna get off with you

Tegnap a két szaktársbarátnőm feljött hozzánk, mert még nem voltak itt, szóval épp itt volt az alkalom (őket nagyon kedvelem, meg D is, úgyhogy nem volt olyan jellegű dilemma, hogy jöjjenek avagy sem). Az egészség jegyében rántott sajtot sütöttünk, az volt az ebéd, rém rosszul lettem tőle estére. Sajnos a gyomrom nagyon szarul bírja az olajos, zsíros dolgokat. Ennek oka valószínűleg az, hogy otthon nagyon keveset sütünk zsírban, kevés ilyen dolgot eszünk, szóval szerintem el vagyok szokva tőle, de tényleg egy negyed lángostól háborog a gyomrom és lavór mellett alszom.

Szóval szarul lettem, meg volt némi bűntudatom is, úgyhogy ma végre sort kerítettem a régóta tervezett céklasalátámra. A múltkor vettem egy hadseregnek elég céklát, és csak arra várt, hogy felhasználjam. Úgyhogy ki is találtam magamnak egy salátát, amit jelenleg éppen ropogtatok. Nyersen lereszeltem három fej céklát, facsartam rá citromlevet, két evőkanál mézzel összekevertem, kis balzsamecetet öntöttem hozzá, és belemorzsoltam egy rakás fetasajtot. Elképesztően finom, már most láttam, hogy gyűlik a leve az edény aljában, alig várom, hogy megihassam, biztosan az is baromi jó lesz. Ilyet fogok még sokat készíteni, mondjuk már holnap is, mert ezzel a három fej céklával is nagyon kevésnek bizonyul..

Ja, és ha már ilyen szorgos napom volt úgyis (takarítottam egy csomót, mosogattam, meg elkezdtem egy újabb lektorálandó könyvet - ezúttal a bullyingról, nagyon érdekes, bár elég amerikai), a salátakészítéssel párhuzamosan beraktam egy céklás brownie-t is sülni, hogy meglepjem D-t, amikor hazaér. Éppen színházban van, egy, a nagybátyja által dramaturgizált (van egyáltalán ilyen szó??) darabot néznek meg. Hívtak engem is, de baromi szar kedvem volt délelőtt, úgyhogy lemondtam. Azt hiszem, egész héten nem volt magamra időm, mindig itt volt valaki, vagy én mentem valahová, vagy esetleg valakivel valahová, valamit csinálni, úgyhogy már nagyon kimerültem és kellett, hogy ne csináljak senkivel sehol semmit. Csak itthon legyek és magamra figyeljek.

Szóval ez teljesült, és már jól is vagyok, meg jól is laktam, már csak a céklás bownie-t meg D-t várom, addig meg még fürdök.

Végül csak jól alakult ez a nap.

feels like

Szerdán megnézzük a Birdman-t a kiscsapattal, és úgy lett a döntés végül, hogy itt nálunk az albiban. Ami egyrészt jó, mert nem nekünk kell elcsapatni a város másik részébe, másrészt nem egy idegen ember hálószobájában nézzük (csak mert ott van tv), harmadrészt meg a társaság három tagjából kettőt szívesen beengedünk a lakásba. A kontra az pont az, hogy a harmadik tag az a lány, akit meg egyikünk sem lát itt szívesen. Nem akarjuk, hogy megismerjen minket, márpedig a lakás ugye hát az egy intim dolog, legalábbis nekünk, mert mi itt tényleg élünk, háztartást vezetünk.

Szóval ettől van némi gyomorgörcsöm, hogy idejön és lát egy olyan részt belőlünk, amihez semmi de semmi köze, de túléljük.

Múltkor szintén velük voltunk a müsziben játszóházazni, jó volt. Bár nagyon furcsa, lehetséges, hogy mint "vidéki", nekem ez tök mást jelent mint a budapesti embereknek. Egyrészt számomra borzasztó, hogy 300 emberrel kell egy légtérben lennem és jól érezni magam, mert én azt jobban szeretem inkább saját, csendes körben megtenni, de ezen túl tudtam tenni magam, mert a müszi azért elég nagy, nem volt annyira nagy tömegnyomor (azaz hogy azért kellemetlen mennyiségű ember volt, mondjuk nem durván, csak nekem volt sok, de a Budapesten tartózkodásom óta valamelyest sikerült adaptálnom a helyzetet, bár nem szívesen). De arra jutottam, meg több hozzám hasonló nyomi vidéki falusival is beszéltem, kb arra jöttünk rá, hogy nekünk az nem hordoz semmilyen plusz élményt, hogy sok emberrel vagyunk és együtt csinálunk valamit, mivel vidéken nem vagyunk annyira elszigetelve a többi embertől mint a városban - ami lehetne akár paradoxon is, hiszen ugye egy faluban jóval kevesebb emberrel találkozik az ember mint Budapesten, de itt a városban alig veszik észre egymást az egyének, mintha nem is lennének igazából sokan, nem vesznek egymásról tudomást, csak olyan szinten létezik ez a kétmilliós tömeg, mintha nem embertársak lennének, csak "tömegtényezők", akiktől mondjuk nehezebb leülni a villamoson.

Szóval ezért lehet, hogy a "társas magány"-ban létező, tömegben egyedül élő városiaknak óriási élmény sok emberrel együtt ugyanazt csinálni, együtt élményt szerezni, de nekem (és ezek szerint nagyon sok más, faluból érkezőnek) ez nem ad hozzá semmit, maximum némi kényelmetlen érzést, hogy mi a fenéért kéne nekem ide beülnöm és jól érezni magam, holott otthon is lehet társasozni.

Na de a lényeg, hogy a müszi nagy volt, úgyhogy elfértünk, én pedig próbáltam alkalmazkodni az urbanizált közeghez. Másrészt meg, ami szerintem hozzájárult a jól-érzéshez, hogy nem kellett random emberekkel játszani, mert így is öten voltunk, tehát nem igazán akart senki se csatlakozni hozzánk - egy fura próbálkozást kivéve, de ő egy játszma után elszivárgott, szerencsére.

Ja, szóval akit nem zavarnak az idegenek, meg az, hogy az idegenek sokan vannak, és szeret társasozni, az menjen a müszibe mert jó. Mi is megyünk még.

Ami itt zavart (most túllépek a népességszámon), hogy a lány úgy viselkedett D-vel, mintha az escortlánya lenne (mármint D neki). Nagyon bizarr volt, nem is tudtunk nagyon mit kezdeni a helyzettel. El lehet képzelni a furcsaságát a dolognak, amikor a lány jön, és két kártya közül választania kell, és átnyúl előttem D-hez, hogy "rádbízom a szerencsém, húzz inkább te, majd te eldöntöd a sorsomat", kb így. És ez egyszer még oké, bár furcsa, de amikor másodszor is ugyanezt eljátsza, úgy, hogy közben ott ülünk még hárman, akik húzhatnánk neki, de mégis D-t választja mindig mindenben, na ez kicsit zavaró. Azonnal az jutott eszembe, hogy olyan, mint Vegasban a gazdag ember aki kaszinózni megy és kíséri az escortlány, és odanyújtja neki a kockákat, hogy "fújj rá angyalom, ma este te leszel a szerencsém" :D.... Baromi bizarr.

Na mindegy. Ezek (talán) csak pár napig (hétig?) zavarnak, aztán szépen lassan feldolgozom őket (?), D pedig próbál sértés nélkül ellenállni az ilyen hülyeségeinek, de nem mindig megoldható. (Például amikor olyat ír a lány, hogy az aspergeres emberek ijesztően néznek ki, wtf, na akkor D látványosan pofánröhögte, hát hogy lehet ilyet gondolni? Tudja egyáltalán mi az az asperger?)

Na mindegy. A szerda akkor is jó lesz, legalább lesz ott más is, akiket viszont bírunk. Őt pedig elkönyveljük járulékos kellemetlenségként.

Egyébként átrendeztük a lakást, mármint a szoba részét, mert nem volt igazán jó, sőt. Úgyhogy teljesen átvariáltuk, most lett óriási hely, ahova foteleket pakoltunk, meg vettünk egy ikeás kisasztalt is. Úgyhogy van leülős hely. Fölé polcot raktunk, a polcról pedig égősort lógattunk le, úgyhogy igazán fancy, nagyon otthonos.

Jó buli volt átrendezni is, bár este 10 körül kezdtük el, és kb kettőig tartott, két barátunk is átjött pakolászni, közben Jacko-partyt nyomtunk és ittunk. Na, a barátainkat imádom, ha feljönnek hozzánk. Szerencsére ez sokszor történik meg.

Most viszont elcsesztem, nem raktam be kenyeret sülni, úgyhogy nem lesz D-nek mit ennie holnap reggel. Ajj.

Ez a videó pedig már-már az obszcenitás határait súrolja, ahogy énekel és artikulál Alex. Majdhogynem pornó. Tetszik. A zene meg mégjobban, nagyon szeretem.

education

Sokat gondolkoztam az utóbbi héten, hogy mégis milyen szaktudást szeretnék magamévá tenni az oktatásban töltött éveim alatt, és arra jutottam, hogy el szeretném végezni a kriminológia mesterszakot is. Szívesen foglalkoznék áldozatsegítéssel, büntetésüket letöltöttek társadalmi reintegrálásával, hasonlókkal. Azt hiszem, a kisebbségpolitika és devianciakutatás szakom elég harmonikus kapcsolatban áll a kriminológiával, így igazán elmélyülhetnék ebben a szakterületben.

D pedig most áll mesterszak választás előtt, az utóbbi fél órában erről beszélgettünk. Felmerült az, hogy esetleg a CEU-ra menne, mert a képességei alapján oda való, de arra januárban kellett volna jelentkeznie. Úgyhogy most a szociológia MA a nyerő, azt elvégzi, ezzel kap egy erős szaktudást, aztán ezt követően már igazán értelmet nyer egy CEU-s mesterképzés, mert ott sokkal specializáltabban lehet szociológiát tanulni (nationalism studies, critical gender studies, sociology and social anthropology with specialization in global and urban studies, sőt, idén indul a big data mesterképzés is, ami egy szuper és fontos dolog). Aztán szeretne az egyetemen maradni mint dolgozó ember, kutató. Ezekkel a végzettségekkel pedig abszolút meglenne rá minden esélye.

Most nagyon megkönnyebbültem, mert engem szerintem jobban nyomasztott, hogy nem tudja mit kezdjen magával, mint őt. Borzasztóan aggódtam, lehangolt volt emiatt, próbáltam mindenféle ötlettel előállni, könnyíteni a helyzetén, de nyilván ez olyan döntés ami csak az övé, hiszen az ő élete, ebben nem tudnék és nem is lehet segíteni. Az lenne a baj, ha miattam döntene így vagy úgy ebben a kérdésben.

Szóval most nagyon örülök, hogy körvonalazódott előtte a jövő. Szerintem ő is hasonlóképpen érez, bár éppen játszik, úgyhogy ezt nem tudom megítélni.. :D

A lényeg, hogy ha minden úgy megy, ahogyan azt a motivációink és képességeink engedik, szakemberek leszünk, komoly tudással. Borzasztóan büszke lennék rá, ha D órákat tartana a végén, kis hülye BA-soknak, meg nagy hülye MA-soknak, mint mi is voltunk/vagyunk :)

Hát, most akkor ott tartunk, hogy mindkettőnk talált magának egy célt, motiváció van, lehetőség van, képességek vannak, már csak az időnek kell telnie, nekünk meg teljesítenünk.

orbán takaró!

Voltunk tüntetni ma is, és alighogy odaértünk, letámadott egy kamerás-mikrofonos csapat, hogy mit gondolunk arról, hogy Merkel idejön, változik-e ettől valami, illetve, hogy ha Putyin is megérkezik, az milyen hatással lesz a dolgokra.

Válaszolgattunk, elmentek, aztán röhögtünk egy sort a hülye jobbikos ellentüntetőkön akik fankadelivel próbálták túlharsogni az örömódát, és azzal próbálták érzékeltetni az eu mocskos voltát, hogy "mégis mit adott nektek az eu? csak megmondja, merre nőjön az uborka!" (az eus pénzek valahogy elkerülték a figyelmüket). Rendkívül komplex érvrendszerrel operált a szónok, és igazán szimpatikus követők sorakoztak fel mellette. Vagy tizenöten. De igazából senkit nem érdekelt, mindenki ment a dolgára az eus zászlókkal, úgy vettem észre, hogy a reakcióra sem méltó embereket pontosan reakcióra sem méltatták csak röhögtek rajtuk.

Itthon, amikor megérkeztünk a kapuhoz, hátranyúltam a táskám elejéhez, hogy kikapcsoljam a piros lámpát amit rajta hordok, és annyira nehezen értem el, hogy nagyon erőlködtem, és roppant egyet a vállam, iszonyatos fájdalmat éreztem, és a biciklimet úgy sem bírtam megartani, hogy a földön volt. Minden elcsendesült, csak sípolást hallottam, melegség öntötte el a fejemet és borzasztó hányingerem volt. Ismerem ezt az érzést mert többször volt már, mindig az ájulás előtti állapotot jelenti, sokszor volt ilyen miután nagyot estem egy lóról például. Most mindezt az utcán követtem el. Aztán amikor nagyjából normalizálódott az állapotom, már nem volt hányingerem, nem szédültem és újra hallottam, akkor már nem is fájt egyáltalán a vállam, és a bicajt is fel tudtam vinni a tárolóba. Anyát felhívtam, azt mondta, hogy kiugrott a vállam, aztán vissza, mondott rá valami latin kifejezést is, és hogy ilyen előfordul, és normális, hogy majdnem elájulok, annyira fáj :D Elég szörnyű volt.

Most pedig rákerestem, hogy milyen tv készíthetett velünk interjút, és arra jutottam, hogy a Deutsche Welle.

A gyömbéres édesburgonya-krémleves pedig elképesztően finom lett.

gondolj rám, ha friss nyomot hagysz országút haván

Ma indiai vöröslencse főzelék lesz currys fasírttal.

Tegnap társasoztunk (Gyűrűk ura társasjáték!!!! Baromi jó), hajnali negyed 6-kor értünk haza, viszont D-t hívta az anyukája 11 körül, neki el kellett mennie, én meg felébredtem, úgyhogy az 5 óra alvás után annyira nem vagyok friss.

De esik a hó! Szakad! Kavarog! Ez eléggé feldob. Bár mostmár kis pelyhekben, de az előbb olyan igazi nagy, lomhán és sűrűn kavargó hópelyhek voltak.

Vágyom eléggé haza, mert otthon van ténylegesen hó, 10-15 centi, ami még szombat óta megmaradt, meg esett rá azóta szinte minden nap... Azért a Bakony mégiscsak a Bakony, főleg télen :) Mindig nagy hó van, na meg mindig hidegebb mint máshol. Imádom. De majd csak jövő hét szerdán megyek (megyünk) haza, akkor a maradék időt otthon is töltöm a félévkezdésig.

Ha már így felébredtem, azon gondolkoztam, milyen tárgyakat vegyek fel a kötelezők mellé még, és találtam szimpatikusakat. Már csak azt kell átgondolni, hogy mire lesz időm és energiám.

A Gyűrűk Ura társasjáték annyira meghozta a kedvemet a könyv újbóli elolvasására, hogy szerintem a következő hetekben belevágok. Még elolvasom amit jelenleg gyűrök (Andy Weir - The martian), aztán az következik. Közben írom a könyvkritikákat, mindjárt végzek a kijelölt adagommal, aztán újabbak érkeznek, ez nagyon jó, lesz egy rakás pénzem. Veszek belőle sárvédőt (amit azóta se mentem el megvenni), meg finom ételeket, meg még akár könyvet is.

Most várom D-t, aztán pihengetünk, mosogatunk, takarítunk, mert óriási dzsuva van, főleg a konyhában, te atyaég. Nem is értem ez hogyan történhetett meg ennyi idő alatt.. Aztán ha tiszta a lakás és rend is van, meg már van evőeszköz meg tányér amiből táplálkozni lehet, akkor megcsinálom az ebédet, eszünk, aztán terveim szerint Skyrimezek (az utóbbi napokban rengeteget játszom vele, mert rájöttem, hogy milyen hihetetlenül fasza benne a házépítés, szóval felhúztam egy villát és azt csinosítgatom, de sajna ez kezd kimerülni mert mindennel kész vagyok, úgyhogy megyek vissza hősködni). Este pedig filmet nézünk M barátunkkal.

Olyan jó, hogy semmi dolgom nincs. It's time for regeneration.

no more room in hell

Megvan az utolsó vizsgám is, amitől tán a legjobban féltem és a legnehezebb volt, és valami elképesztő hihetetlen módon ötös lett. Mondjuk valószínűleg eléggé hatással volt az eredményre a több mint egy hetes tanulás..
Még nem fogtam fel igazán, hogy vége ennek a vizsgaidőszaknak, ahogyan azt sem, hogy az első félévemnek is. Valamint azt is nehéz elhinnem, hogy jobb lett az átlagom mint egész életemben eddig bármikor (általános iskolát nem számolva :D), mondjuk mérhetetlenül többet is tanultam.
Kíváncsi leszek igazán, jut-e nekem ösztöndíj. Ahogy nézem, meg átgondolom a többiek kurzusait-jegyeit, elméletileg bele kell, hogy lógjak (bár nekünk nem sima átlag alapján van számolva). Nagyon jó lenne..
Ez a "kíváncsi leszek" szófordulat meg olyan hülyeség. Igazából már kíváncsi vagyok most is, nem csak leszek. Viszont valahogy a jövőre vonatkoztatjuk az egészet, mert egy olyan kérdés van a fejünkben, amire csak a későbbiekben kapunk választ, tehát ezért a "leszek", viszont már jelenleg is furdal a kíváncsiság, szóval mégsem teljesen korrekt. Érdekes.

Csütörtök éjjel (péntek hajnalban) meg az urániában 50 Ft-os jeggyel lehet filmeket nézni! Ráadásul újakat. Mi az utóéletre meg utána a szabadesésre megyünk. Mondjuk meg fogok halni, mert már az utóélet is 00:45-kor kezdődik, én pedig könnyedén alszom el bármilyen izgalmas filmen akár napközben is, úgyhogy még nem tudom elképzelni, ezt hogyan fogom abszolválni, de igyekszem, és jó lesz!
Mondjuk a lányékkal megyünk, de mondtam D-nek, hogy oké (mert a többieket igazán kedvelem), csak úgy helyezkedjünk, hogy a lány ne mellettünk üljön, mert amikor a Lavinát néztük, akkor mellettem ült és a film első negyed órájában végig azt duruzsolta a fülembe, hogy ez szar, mert nem is beszélnek benne, inkább üljünk át a másikra. Meg nagyon hangosan eszi a popcornt.

Mindemellett (fú ez is milyen fura szó már, elég erőltetett kombináció) ismét nekivágtam a városnak Herr Puch-hal (eddig ugye otthon voltam, nem Budán), de pont a legszarabb időben hétfőn, szitáló hideg eső, köd (azt mondjuk szeretem), és ez a kettő simán kivédhető, mert eleve esőnadrágban indultam neki az útnak, de az a zöld fos amit itt Budapesten "sózás" néven az útra meg mindenhová szórnak, na az kivédhetetlen.
A bicajom tökig zöld lett, ráadásul ilyen fakó gusztustalan mocskos zöld, nehéz róla lemosni és félek hogy szétszedi a festését (meg a váltót, fékeket stb). Úgyhogy holnap szerintem valamikor lepucolom valami módon. De rájöttem, hogy talán érdemes lenne rárakni egy pár sárvédőt (:D), mert lehet tompítana valamit a dzsuván, úgyhogy hazafelé jövet bementem a kerékvárba, és kértem egy szimpi darabot, amit már kinéztem magamnak, mert amúgy nem szeretem a sárvédőket a bicajomon (ezen megfontolásból nincsen rajta jelenleg sem, igen télen elég idiótaság :D), úgyhogy ilyen diszkrétre gondoltam, de a csávó meggyőzött, hogy ennél hosszabb jobb lenne, úgyhogy holnap vagy valamikor megyek egyért. Vagy holnapután.

Az írrel meg tök jól haladok. Csak a napokban jöttem rá, amikor részletesebben utánanéztem, hogy az egész világon nagyjából kétmillióan beszélik, ami kicsit meglepett, de ám legyen, leszek én a nagyjából-kétmillió-egyedik.

Most pedig lasagne lesz a vacsora, meg mosogatás, hmm tasty, úgyhogy húzok is. D-t nem akarom baszogatni ezzel, mert holnap lesz az utolsó vizsgája és még hat tanulmányt el kell addig olvasnia.
A legjobb igazából az lenne, ha a lasagne megfőzné-sütné magát.

évszakok

Azt hiszem, a legjobb időszak biciklizésre az ősz és a tél. Utána a tavasz.

Lovaglás terén is ugyanezek a preferenciáim.

Mindig is az ősz volt a kedvencem, a hideg ősz, amikor reggel óriási köd van, vagy akár egész napra ködbe borul a vidék. Ilyenkor képes voltam iskola előtt hajnali fél 4-kor felkelni, és 6-ig  lóval csámborogni a tejszínű vidéken. Utána hazamentem, fürödtem és mentem iskolába. Ezek talán a legszebb emlékeim közé tartoznak Bellával kapcsolatban.

Ez nem Bella, hanem a szürke, akivel két éve nyomultunk többször, és nagy élmény volt rajta ülni, időnként megközelítette Bella finomságát, eszét és pörgős temperamentumát. Vele voltunk 2012 október 23-án az erdőben, és óriási köd volt, ahogy a képen is látható. Na ez az én kedvenc lovas időjárásom.

Ilyenkor ropogós a levegő, csend van, a lehellet látszik, viszont mégsem fázik az ember, mert melegít a ló meg a mozgás (úristen, télen szőrén lovagolni elképesztően jó!). A köd miatt az állatok is kevésbé vesznek észre, és még a szokásosnál is közelebb engednek magukhoz. Erről most eszembe jutott, hogy Bella tulajdonképpen ki volt képezve arra, hogy ha vadat lát, eredjen a nyomába, mert apa régen mindig megkergetett vele minden őzet, szarvast, és az annyira megmaradt benne, hogy ha érezte a szagukat, már váltott gyors ügetésbe és szorgalmazta a mindent-bele vágtát. Vele elég jó volt ez (amennyiben az ember tudott eme dolgáról és számított rá), mert annyira gyors és fordulékony ló volt, hogy a fák között is simán lépést lehetett tartani bármelyik vaddal. Egyik nagy élményünk, amikor észrevettünk egy egész csorda szarvast, meg ők is minket, és utánuk eredtünk, és együtt vágtáztunk az egész csapat állattal a csorda közepén.. Nyilván a szarvasoknak nem volt ekkora élmény, de egye fene, megérte :)

Télen viszont már figyelni kell, mert borzasztó hamar elgémberednek az ember ujjai, na meg az egész lábfej gyakorlatilag érzéketlenre fagy, de ha ügyesen öltözködünk, akkor ez kiküszöbölhető. Viszont a ruházati mizéria ellenére nagyon megéri télen lovagolni. Nagyon izgalmas dolog a hóban megmaradt vadnyomokat, csapákat követni és eljutni egy-egy állatig, vagy ahogy vágta közben a téli csendben prüszköl ritmikusan a ló és száll a felvert hó körülöttünk. Gyönyörű (bár veszélyes is) a szűz hóban kaptatni, majd visszanézni mögénk és látni, hogy kanyarog az általunk kijárt nyom a fák között. Minden békés, nincs egy hang se, és nagyon sok vadmozgást meghallani már messziről is.

Ez már Bella

Talán ezen emlékek, benyomások és érzelmek is közrejátszanak abban, hogy szeretem a bicajon is, ha csípi az arcomat a hideg, de vannak praktikus okai is annak, hogy ilyenkor sem rakom le a biciklit. A legfontosabb gyakorlatias ok az, hogy ilyenkor rajtunk, és még pár elvetemültön kívül nincs senki a bicikliúton. Sem az egész budai rakparti sétányon (ahol őrült módon együtt megy a járda és a bicikliút). Tavasztól kora őszig dugig van a sétány, ami nem is lenne baj, ha az emberek odafigyelnének kicsit, mert akkor észrevennék, hogy a sétány jobb szélén fel van festve, hogy itt kerékpárokkal is közlekednek emberek. Azaz, hogy csak szeretnének közlekedni, mert erre senki az égvilágon nem figyel, ami jelentősen megnehezíti az A-ból B-be jutást. Borzasztóan kell figyelni, hogy az ember nehogy véletlenül gázoljon, mert rajta kívül a gyalogosok 80%-a se lát, se hall. A legdurvábbak a fotózók, mert úgy lépnek előre-hátra-oldalra, hogy csak a fényképezőt figyelik, de azt nem, hogy itt rendszeresen járnak biciklivel, és mondjuk épp az orrom elé lép. Ami még akkor is fájdalmas mindenkinek, ha a járdán is megengedett (!) maximum 10 km/h-val gurulok ilyen helyeken.

Szóval hidegben minden jobb. Mert üres a rakpart, üres a rakparti bicajút, és az egyetemig tartó 6 kilométert 15 perc alatt végigsuhanhatom (nyáron ez a forgalom miatt 25 perc). Így tényleg lehet gyorsan menni, ami edzés szempontjából is kitűnő. Nem kell nagykabát, csak egy vastag pulcsi és egy dzseki, mert az első fél kilométer után teljes a komfortérzet a tekerés miatt. Sál, sapka és kesztyű, na ezek igen hasznosak (akárcsak a lovaglásnál).

A hóban biciklizéshez már kell rendesen figyelem, de nem megoldhatatlan. Viszont hangulatos! D-vel este az Andrássy úton hóesésben tekerni elég jó dolog. Budapesten pedig nem szokott nagy hó lenni, így maximum addig áll fenn ez a helyzet, amíg az ember mindenki előtt, reggel indul útnak, mert akkor még nem taposta le a többi bicajos. Ha normális időben megyünk, akkor már nem csúszik semmi.

Durva ónos eső esetén pedig - kegyetlen az élet - marad a büdös villamos a millió utasával.

Már előre azon gondolkozom, hogy vajon meddig tart majd a hideg, és mikortól lesz vége ennek a hájlájfnak, kényelemnek, üres bicajútnak.

Mellette pedig egy egésznapos téli lovaglásra vágyom.