hát így

Pont egy hete vagyok itthon. Itthon-itthon, nem Budapest-itthon.Volt egy nagyon szép karácsonyunk, és sok nap, amikor semmit sem csináltam, ami most nagyon elpazarolt időnek tűnik, de lehet, hogy épp erre volt szükségem.

Pedig hogy elhatároztam, hogy kódolni fogok, és megtanulok adatelemzős python library-t használni, meg a Unity3d editort is alaposabban megnézem...

Ja. Igazából csak aludtam és sorozatot néztem. Meg olvastam.

Most pedig, mielőtt megérkeznek a barátaim szilveszterezni, gondoltam összefoglalom ezt az évet, főleg ezt a második felét, mert az utóbbi 4 hónapból egyelőre csak az intenzitást érzékelem, nem volt alkalma még ülepedni az egésznek. Szóval ezt talán nekem is segít kicsit.

Az év első fele, mondjuk januártól április végéig a fejemben csak a szakdolgozatról szól. Valójában csak az április szólt igazán róla, mert ha jól emlékszem, február végén még azt sem tudtam, mi lesz a témám. De maga a szakdolgozat mint elvégzendő feladat nagyon foglalkoztatott már az év elejétől kezdve, meg voltam ijedve, hogy nem találok magamnak rendes szakdogatémát. Aztán apa javaslatára a közmunka lett a kiválasztott, és nagyjából egy hónap alatt kiválóan megírtam az egészet. Bár az az egy hónap az brutális volt. És elképesztően akartam már szabadulni az egyetemtől.

Ha jól emlékszem, az ezután következő másfél hónap a záróvizsgára való tanulással telt. Június 14-én megvolt, kiváló eredménnyel, végre örökre magam mögött hagytam a felsőoktatást. Másnap, 15-én pedig mentem tetováltatni. Ha jól emlékszem, májusban döntöttem el azt is, hogy jelentkezem a Green Foxba, és jelentkeztem is.

A tetoválásom az év egyik legjobb döntése volt, a Green Fox mellett.

A nyár. A nyár kissé ambivalens volt, az egyik legközelebbi barátom július elején kiutazott Etiópiába egy évre dolgozni. Most jár félidőnél, és nagyon hiányzik (annak ellenére hogy minden nap beszélünk). Kiderült, hogy felvettek a Green Foxba, ami felforgatta az egész világomat, tulajdonképpen a nyaram arról szólt, hogy ezt az információt valahogy helyrerakjam magamban. Mamáékat leköltöztettük a szomszédba, már fél éve laknak itt, és vagy 10 évet fiatalodtak mindketten. Voltunk a barátainkkal Krakkóban meg a Tátrában, király volt, meg tartottunk egy nyárbúcsúztatót velük a dunakanyarban is. Az ambivalens érzések főleg amiatt voltak, mert nehéz volt feldolgoznom ezt a köztes élethelyzetet, hogy az egyetemnek, ami alapján 6 éve szervezem a mindennapjaimat, vége, és nem tudom még, mi kezdődik szeptemberben, milyen lesz, hogy lesz, és hogy mi van most, amikor se ez, se az nincs. Ez a helyzet nagyon sok stresszel járt számomra, a hangulatomat nagyon megviselte, de túléltük ezt is. Augusztusban elkezdtem vezetni, kb 15 óráig jutottam, mert aztán szeptember lett, ezzel még nem tudom, mi lesz.

Aztán szeptembertől mostanáig egybe lehet venni ezt az időszakot, mert azóta semmi másról nem szólt az életem, mint a Green Foxról. Semmi másról. Se másokra, se magamra nem volt időm, csak az iskolára. Viszont az biztos, hogy életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt, hogy felvételiztem.

Imádom az egészet, elképesztően szeretem, és nem akarom, hogy vége legyen - bár még egy hónap, és már tudni fogom azt is, hogy melyik cégnél fogom tölteni a következő egy évemet. Szóval nagyon is a végéhez közeledünk.

Hihetetlen, hogy mennyi mindent adott ez az időszak nekem. Jövőt (a világon bárhol), rugalmasságot, értéket, végtelen lehetőséget, nagyon nagyon sok tudást és tapasztalatot, önbizalmat, kiállást, barátokat, kapcsolati hálót... Mindent, amit az egyetem képtelen megadni, pedig kéne, hogy adjon. A Green Fox elérte nálam azt is, hogy akarjak teljesíteni, ami az én esetemben elég elképesztő eredmény. Megtaláltam a helyem a világban, ami egy nagy privilégium, sokaknak nem adatik meg, pedig hatalmas biztonság - és bizonyosságérzéssel jár, ami fontos lenne mindenki számára.

A Green Foxtól kaptam a jövőkép és lehetőségek mellé még egy nagyon értékes dolgot, amit nagyon nehéz volt megszerezni, és legalább annyira örülök neki, mint magának a GF-os képzésnek - lett egy barátom. Egy GF-ban dolgozó barátom, akivel nehezen találtunk egymásra, de onnantól, hogy elvittem hozzá a laptopomat, mert szétcsesztem a linuxot és megcsinálta, szóval onnantól kezdve őrült tempóban közeledtünk egymáshoz, intenzív időszak ez érzelmileg is, hiszen két hónapja kezdtünk beszélni, és most már a barátaim közé sorolom, pedig én nagyon nehezen barátkozom. De ő azt hiszem, barátom lett (azért azt hiszem, mert nem értek a címkékhez - mikortól barát a barát?), de az biztos, hogy címkék nélkül is egy nagyon fontos ember lett az életemben. Két hónap leforgása alatt. És ez nekem nagyon furcsa, nagyon intenzív, és nagyon igénybe vesz lelkileg, de az ő barátsága, ez az achievement, hogy sikerült, ugyanúgy fontos nekem, mint ez az egész képzés. Szóval ő is mindenképp ide tartozik az évértékelőbe.

A legnagyobb mérföldköveim az évben a diploma, és a green fox.

Hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem.

A kedvenc kulturális eseményem a Sóley koncert volt és a milliószor megnézett Egy őrült naplója a jurányiban.

Elképesztően sok mindent tudok, amit tavaly még nem tudtam, és sínen van az életem.

Már nem félek hogy mi lesz, hogy lesz, hol lesz helyem a világban, mert tudom, hogy lesz, és jó helyen lesz. És ez a biztonságérzet nagyon fontos. Ez is a gf-nak köszönhető. Na meg magamnak.

Idén minden sikerült, amit csak kitűztem magamnak célul. Minden egyes kísérletem, döntésem pozitív mérleggel zárult.

D, D, D még mindig.

Ez egy nagyon meghatározó éve az életemnek, az biztos.

Hát így.

done

Az elmúlt két hétben az oldalsó kis kívánságlistámról kipipálhattam a záróvizsgát és a tetoválást is :)
A vizsgára eléggé széthajtottam magam, bár nagy tétjét nem éreztem, tényleg az egész a diploma miatt volt már csak fontos számomra. Mégis, magamnak bizonyítani akartam, és sikerült is, 5-ös szakdolgozattal, 5-ös védéssel és 5-ös elméleti vizsgával. Done.
Amikor ültünk a folyosón és vártuk a sorunkat, egyszer csak megjelent az opponensem, ekkor felugrott az adrenalinszintem, és igyekeztem nem nézni rá, aztán meghallottam a nevemet, miszerint engem keres - sejtettem. Kiderült, hogy bejön a védésemre. Az összes vizsgázó közül csak az én opponensem vette a fáradságot, ami egyrészt elég idegesítő volt, mert az ajnározó bírálata ellenére azért kissé feszült lettem a gondolattól, hogy végighallgatja, amit a dolgozatomról én magam is mondok, másrészt meg elég gáz, mivel alapvetés lenne, hogy bejöjjön, hiszen a bizottság nem tud igazán hozzászólni a szakdogához, szóval a vizsgázó nem tud kinek érdemben válaszolni a bírálattal kapcsolatban.
Na szóval bejött, de mint kiderült, igazából csak azért, hogy meghallgasson, meg találkozzunk élőben, feltegyen két kérdést, ami nem is annyira szakmai volt, csak érdekelte, illetve elmondja, hogy mennyire profi munka, aztán ki is ment.
:)
A vizsga után terveztünk hárman, Zs-vel és P-vel (együtt vizsgáztunk, meg nem tudom mennyit emlegetem őket, de ők a legközelebbi barátaim) valami ünneplést, de végül ebből annyi lett, hogy elmentünk Zs-hez és fetrengtünk a kanapén meg a földön.


Aztán másnap 11-re mentem tetováltatni, de az meg megérdemel egy külön bejegyzést.

ÉÉéééés közben befutott az opponensi vélemény is, hát, meglepődtem és iszonyúan örülök.
Ilyenek vannak benne:

A kiválóan megírt dolgozat
fontos eredmény
A szakirodalmi összegzés jó színvonalú
a szerző jó arányérzékkel válogatott
nagyszerűen oldotta meg a szerző
nagyon jónak tartom a dolgozatot
ha lenne rá felület egy rövidített változat szélesebb nyilvánosságot is megérdemelne

Egy szó sem esik semmiféle kritikáról a véleményben. Fú, hát ez ritka.
Na erre igazán nem számítottam.

Bár az utóbbi félévben történtek (amiket nem ecseteltem itt a blogon, de egyszer majd lehet kifejtem) miatt már nem éreztem, hogy bármennyire is számítana számomra, milyenre értékelik a dolgozatot, és bár ezt még mindig fenntartom, azért jó érzés egy ilyen munkával lezárni az egyetemi éveimet.

és még online kreszre is beiratkoztam

Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.

Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.

De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.

A kikúúúrt életbe.


Fáradt vagyok.

hessteglevanadva

Azt hiszem Serrano magyarország leghitelesebb hiphopban működő embere. Elképesztő.
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.

Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz

beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más

Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam

az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam

Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam

én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban

beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem

hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem

hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem

mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem

megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos

hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most

de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem

bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.

Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven

szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben

Az álmom megvalósult de nem változik semmi

mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.

De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem

hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem

de annak is csak aprója volt így rábasztam

úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam

úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral

a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal

hosszúnapvolt

Öööö... 4:50, most végeztem a bevezetéssel, befejezéssel és a konzulens korrektúrája szerinti átjavítással.
És basszus, éhes vagyok. De már nem eszem, most alszom.
(bár nem vagyok álmos -- hogy lehetséges?)

Egyébként nem gondoltam volna, hogy még ma megcsinálom egy ültő helyemben az egészet, azt hittem, holnapra marad a korrektúrázás átnézése. De ha már úgyis ébren voltam...

Na mindegy, a szakdoga 2. verziója elment a konzulensnek.
Remélem értékeli, hogy háromnegyed 5-kor küldtem el neki az e-mailt, ebből bizonyára látni fogja, mennyire igyekeztem. Haha.
A madarak most kezdenek felébredni odakint.

hesstegmégegy... vagy kettő? nap

hosszú és szakdogás

Múltkor baromira megijesztett a konzulensem, mert szükségem lett volna országos meg járási statisztikákra a közmunkásokkal kapcsolatban, erre az volt a válasza, hogy akkor menjek a ksh kutatószobájába, itt a link, és akkor belinkelte a kutatószobás belépés igénylőlapját.
Namármost megvallom őszintén én még ezt az igénylőlapot se voltam képes értelmezni, úgyhogy baromira beszartam, főleg, hogy több tanárunk mesélt már erről a helyről, mivel ők tényleg kutatók, nyilván, nem csak pelenkás mesterszakos szakdolgozók, szóval ők oda is valók, na mindegy, és mondták, hogy ez gyakorlatilag olyan mint a spitzbergákon lévő magraktár, kb mentális zsilipkapu van ott, nem vihetsz be pendrive-ot se, meg semmit, vagy ha bevihetsz, akkor befelé meg kifelé is ellenőrzik, nem viszel-e ki jogosulatlanul adatot, meg előre meg kell adni az SPSS vagy bármilyen elemzőprogram, amit használni akarsz syntaxát, szóval igazából mindent előre meg kell mondanod, mit mennyi ideig hogyan miért akarsz kutatni, mire van ehhez szükséged, és tényleg, előre megírni a syntaxot (amit amúgy nem tudom hogyan lehetséges elkövetni), és még körbe is ellenőriznek, hogy nem csempészel-e ki bármilyen információt.
Amúgy nem mondom hogy nem jogos ez a készültségi szint, bár van egy olyan gyanúm, hogy nem csak tudományos szempontok miatt féltik az adataikat, hanem egyéb, politikai okok miatt is.
Na de szóval egy ilyen hely nem nekem való, hanem a kutatóknak.
Szóval beszartam, főleg, mivel még a konzultációink elején azt mondta a konzulensem, hogy ne aggódjak, majd ő minden szükséges statisztikát készen megszerez nekem, a még nem publikus mikrocenzusból is meg minden, na hát ehhez képest az lett hogy menjek be isten hírével és kövessek el valamit amiről fingom nincs hogy mi.
Na én ezt le is írtam neki, hogy szorri, de fogalmam sincs, mit és hogyan kéne ezzel kapcsolatban csinálnom, úgyhogy ha nem bánja, találkozhatnánk előtte és elmondhatná a részleteket. Illetve küldtem neki egy kiadványt a 2017. januári közmunkások demográfiai adataival, amit a belügyminisztérium honlapján találtam (remélem valós adatok vannak azért benne), és hogy ez jó-e. Na és hajnalban válaszolt egy nagyon kedves üzenetet, hogy

"Ez a kiadvány elég!

Használja, a teljes munkaerőpiacot tekintve is talál hasonlókat.

Dolgozza fel. Nem kell adatbázist bányásznia.

Ügyesen az interjúkkal.

Udv"

Ez eddig kb a legkedvesebb üzenet amit kaptam tőle (bár egyszer az egyikben volt egy smiley is). Nekem, mivel nem vagyok kutató meg ilyen profi izé, csak szabadulni szeretnék mán az egyetemről, szükségem van erre az enyhén patronizing hangvételre, amit tőle kb hiába várok, mert alapvetően kollégának tekint (amit most nem fejtek ki, hogy mekkora terhet rak rám szakmailag), és rendkívüli szinten tárgyilagos üzeneteket ír csak, de most megkaptam!!!! Ügyesen az interjúkkal, aww.

 Mondjuk tényleg nem panaszkodhatok, az előző szakdogám konzulenséhez képest hihetetlen mértékű upgrade nála írni, profi, módszertani szinten tökély, konstruktív, haladni akar, bízik bennem. Az előző konzulensem is nyilván szakember, sőt, tudós, de baromi szar volt nála írni, és sokat sírtam is miatta, mert például nem ismert meg, amikor face to face konzultációra mentem volna hozzá, és eleve, csak kétszer találkoztunk (nem volt nagy motivációm ezek után ismét találkozni vele), úgyhogy a leadásnál bekamuzott egy harmadik konzultációs alkalmat, hogy le tudjam adni a dolgozatot.

Szóval vele nem volt jó, nem segített érdemi szinten, sőt, csak demoralizált kb végig, úgyhogy egy idő után nem is kértem a segítségét, csak a végén elküldtem neki a pdf-et, hogy tegye fel a felületre. Aztán úgy esett, hogy a kar dékánja lett az opponensem, és tök jóra értékelte az egészet, szóval ím, egyedül is meg tudtam írni a dolgozatom.

(Egyébként a tanszéken tanít ez a volt konzulensem is, és így, otthonos, családias mesterszakos környezetben - évfolyamonként 10 ember, tehát tényleg mindenki haver mindenkivel - már nagyon kedves, névről ismer, meghívott már egy kutatásába is - amire végül nem nyertek pályázati pénzt -, és szerencsére nem emlékszik rá, hogy valaha nekünk szakdolgozati szinten közünk volt egymáshoz.)

Ja, szóval végül nem tudom mire akartam kilyukadni, de a lényeg, hogy örülök a mostani konzulensemnek, bármennyire is félek amúgy tőle. Amit egyébként arra vezettem vissza, hogy az előző konzulensem e-mailjeitől annyira féltem mindig, mert folyton valami hülye, közel sem konstruktív, de azért számonkérő hangnemben írt, hogy tényleg kb folyton bőgtem miatta (konfliktustűrés lvl 9999 - most már ilyen szerencsére nincs), és gyomorgörcsöm volt, ha üzenetet vártam tőle. Na ez valahogy annyira belém égett, hogy most is folyton belémáll a görcs, ha e-mailt küldtem a mostani konzulensnek, és tudom, hogy válaszolni fog, pedig még egyszer se írt olyat, ami ezt indokolná. Na de mindegy.

A lényeg, hogy már igazából csak az interjúk és a járási statisztikák kellenek, mint alapanyagok, amikből dolgozni tudok. Az összes többi részhez már csak le kell ülni és megírni. Abban meg jó vagyok (szerencsére én az a fajta vagyok, aki elbassza minden idejét, de ha egyszer leül, akkor megír helyből 20 oldalt). Szóval igazán nagyon időben vagyok, és minden nagyszerű!

Már tényleg csak meg kell csinálnom a hét interjút, illetve írni az ajka járási munkaügyi központ vezetőjének, hogy vannak-e nekik ilyen jellegű adataik, amik nekem kellenek, és akkor minden meg is lesz.

És még a banánkenyér is kész.

Egyébként bizonyára fogok másról is írni, nem csak a szakdolgozatomról, de jelenleg - érthető módon - ez köti le a gondolataim nagyjából 80%-át, a maradék huszat meg az, hogy ki akarok menni az udvarra, de nem szabad, mert akkor az egész napot ott töltöm, és nem haladok semmit.

Ja, azt elfelejtettem, hogy ugye még januárban mondtam, hogy vettem még egy jegyet az Egy őrült naplójára a Jurányiba, és múlt szombaton volt az előadás, szóval ismét láttam, és pont ugyanúgy hatott rám ez alkalommal is, mint először.
Úgyhogy vettem még egy jegyet.
Igen.
Csak belegondoltam, hogy minden előadás meg van már hirdetve erre az évadra, tehát vagy most veszek még, ha ősz előtt látni akarom, vagy nem fogom látni most egy fél évig. Szóval gyorsan megnéztem, és még két előadásra volt összesen 5 jegy, ebből 3  május 24-ire, szóval vettem is erre egyet. De fura, mert most helyjegyeket lehet venni, pedig a jurányiban ez nem így szokott lenni, hanem érkezési sorrendes ültetés van. Na mindegy, jó helyem lett így is.
Ezek szerint május 23-án Sóley koncertre megyek, másnap pedig ismét megnézem Axentyij Ivanovics Popriscsint.

És addigra már a szakdolgozatom is le lesz adva már egy hónapja!
És akkor már a záróvizsgára tanulhatok.
Szóval nagyon úgy tűnik, hogy tényleg megszabadulok az egyetemtől.
Nagyon szeretem-szerettem, baromi jó hely a TáTK, nem is mennék máshova akkor sem, ha megint választhatnék, de 6 év után már főleg csak elegem van.

De megyek megint az Egy őrült naplójára!

Do you wonder - is there anyone to look for you?

Megyek! Igaz egyedül, ami fura, dehát ezt is kipróbálom.

És már 8 oldalt írtam a szakdogámból! Jó, ez nyilván nem végleges 8 oldal, viszont valahogy el kell kezdeni. Legalább ez a fura láthatatlan gát már megugrásra került, ami valahogy ott van az írás és a nem írás között, ami megakadályozza ezt az egyszerű dolgot, hogy "ülj le és nyisd meg a wordöt és kezdj gépelni".
De már pár napja leültem és elkezdtem, és ez jó. Mostanában azon kapom magam például a trafóban, hogy idegesen járok fel alá, mert zavar, hogy nem írok, hogy mást kell csinálnom.
Na. Csak lesz valami.

namivan

Megkaptam életem utolsó diákigazolvány-matricáját. Elég szomorú, már ami a kedvezményekhez való jog elvesztését illeti. Szeretek olcsóbban utazni.

Szóval a hogyan továbbról: biztos, hogy jelentkezni fogok a Green Fox őszi félévére. Nem tanítanak meg a programozás tudományára,  de adnak annyit, hogy jó pénzért el lehessen helyezkedni vele, illetve onnan már el lehet indulni egy komolyabb irányba.

A legvégén pedig remélem, hogy össze tudom hozni a két kedvenc tudományágamat, ami a szociológia és a programozás - egyébként igen, össze lehet hozni, csak ugye ahhoz tudás és tapasztalat kell. De ha hozzá se kezdek, akkor sose lesz meg ez a két dolog. Szóval az első lépés a green fox és egy használható szintű code monkey tudás.

Addig meg le kell diplomáznom, ami azért már reálisnak tűnik így szubjektíven, az én szempontomból is. November óta ugyanis azon szenvedtem, hogy ugye szakdogatémát váltok, mert leszarom a hülye politikusokat meg a hülye szexizmusukat, és elegem van, hogy hozzájuk kell igazodnom az időmmel, és hogy amúgy is elbasszák az egész interjús kérdést, egyrészt mert a saját propagandájukat tolják úgyis, másrészt meg mert összesen fél órát adnak nekem az interjúhoz, ami lószarra se elég. Ennyi idő alatt pont a propagandát lehet lenyomni. Arra elég.

Na szóval ugye novemberben írtam a konzulensemnek, hogy változtatok, és hogy majd közlöm, amire jutottam. Na hát februárig semmire se jutottam, pedig tényleg aktívan nyomorogtam a témán. Kínzás, hogy mennyire kiégtem az egyetemtől. Tényleg semmi de semmi konstruktív ötletem nincs ilyen tudományos témákkal kapcsolatban, még ha erőltetem, se jut eszembe semmi. Aztán apa egyszer csak előállt a kistérségen belüli közmunkába való beragadás problémájával, hogy miért lehetséges az, hogy bár itt nálunk iszonyatos munkanélküliség van, és tényleg bárkit felvesznek a gyárak, a térségi közmunkásoknál általános jelenség az, hogy a legutolsó pillanatban visszamondják a munkát (úgy, hogy már felvették őket), és visszamennek a faluba közcélúnak.

Szóval ez lesz a témám.

Szerintem rohadt érdekes, mert amellett, hogy a közmunkaprogramnak tényleg van egy olyan aspektusa, hogy kb lehetetlen belőle kikerülni, még ha akarod is, de itt meg mégis vannak olyan normális polgármesterek, akik hajtják állásinterjúkra a közmunkásaikat, és fel is veszik őket kivétel nélkül, és mégis visszamondják.

Ja merthogy amúgy az önkormányzatoknak nyilván rohadtul nem érdeke, hogy a közmunkás elmenjen, egyrészt mert nincs helyette másik - mert ugye mindenki dolgozik, errefelé nem nagyon létezik a munkanélküliség fogalma (még aki annak van bejelentve, általában az is ausztriában dolgozik) - másrészt meg elég durva mennyiségű juttatásokat kapnak az államtól a közcélúak után. Egy önkormányzatnak kb semmibe nem kerül a saját közmunkásait fenntartani, mivel az állam fizet mindent, szóval gyakorlatilag ingyen munkaerő a településnek. Na szóval innen nézve meg tényleg csodávl határos, hogy vannak olyan polgármesterek, akik küldenék a normális munkaerőpiacra a saját közmunkásaikat. Hogy kerüljenek már ki ebből.

Na szóval ez.

A konzulensem elképesztően lelkes, hihetetlen, hogy mennyire, és hogy engem is mennyire kedvel és bízik bennem - minderre nem tudom, mivel szolgáltam rá, mivel eddig két beadandómat látta összesen az óráin, semmi mást, szóval kicsit félek ettől a feltétel nélküli bizalomtól, de remélem, rászolgálok.

De ilyeneket mondott, hogy sok szakdolgozója van, és kicsit elege van már, de hogy velem bármikor és bármennyit szívesen dolgozik együtt. Ilyenek.

Arról nem is beszélve, hogy amikor megkérdezte, hogy hogyan tovább a diploma után, és mondtam neki a programozós irányt, akkor felcsillant a szeme, hogy egyébként ő meg két lány a felettem lévő évfolyamból szeretnének létrehozni egy alapítványt, ahol hátrányos helyzetű lányoknak tennék lehetővé a programozás-tanulást, és hogy SZÍVESEN LÁT AZ ALAPÍTVÁNYBAN.

Mi a ssszzzzaaaaar, a konzulensem konkrétan meghívott, hogy dolgozzunk együtt, ááá baszki elképesztő, ez baromi nagy dolog. Azóta se nagyon bírok túllépni ezen.

Szóval mondtam neki, hogy előbb magamat kell megtanítanom, de utána nagyon boldog lennék, ha rész vehetnék a dologban.

De egyébként nem félek, hogy mi lesz velem. Ami azt hiszem, most elég nagy szó, főleg, hogy a fiatalok többsége vagy nem talál munkát, vagy amit talál, kb aprópénzért végzi, pedig közel sem aprópénznyi tudást rak bele.

Én nem félek, de lehet hogy kéne, nem tudom. Azt tudom, hogy kevés szociológus van, aki programozni tud, márpedig van a szociológiának egy olyan ága, aminél baromi nagy szükség van erre a tudásra. Az egyetemen pl az adatelemzős tanárok mostanában nagyon tolják, hogy tessék tanulni programozni, mert az most már a társadalomtudománynak is része. És nagyon kevesen vannak, akik mind társadalomtudományi, mind pedig programozói oldalról is hozzá tudnak szagolni. Én pedig ezen kevés ember közé szeretnék tartozni.

Ja, és: god bless sci-hub&libgen!
Éljen a demokratikus hozzáférés a tudományhoz!

A film után meg beültünk a BEACba sörözni néhányan, köztük a - nem tudom ki mennyire emlékszik rá - tanár crushommal, aki mán nem is a crushom. Azt hiszem, minél jobban megismertem, annál kevésbé lengte körül az a "misztérium", ami nyilván mindig így van, de a crushoknál ez azzal jár együtt, hogy a kiemelt érdeklődés is elszivárog vele.
Szóval baromi jó volt sörözni egyet, még úgy is, hogy migrénem volt közben. Végig oltottuk egymást, de főleg őt, nagyon vicces volt. Jó, hogy ismerjük már annyira egymást, hogy egyáltalán nem fura tök hétköznapi, nem egyetemmel kapcsolatos dolgokról csak úgy dumálni. Már az ilyenekért megérte ez az eddigi 5 és fél év, amit az egyetemen töltöttem (bár ebből az 5 és fél évből kb csak a mesterszak az, ami szociálisan számít, mert előtte szart se csináltam, csak bementem az óráimra és hazamentem, de ez az egyetemi közegben való tényleges elmélyülés csak a mesterszakkal együtt jött - na meg azzal együtt, hogy D is bekerült az egyetemi körforgásba és kettőnk közül ő a szociálisan kompetens).
Szóval lehet kicsit vicces, de nekem, a social awkwardness egyik zászlóshajójának elképesztő élmény egy ilyen csapathoz tartozni. A kar keménymagjához. Nem volt szándékos, egyszerűen így alakult. És amikor most a filmre az ex-crush elhozta az egyik BA-s tanítvány lányt is, aki senkit nem ismert, és megkérdezte tőle, hogy szeretné-e, hogy mindenki bemutatkozzon, mert hogy itt mindenki ismeri egymást, látod, ő például Criollo, ő D, stb, stb, szóval abszolút a csoport teljes jogú résztvevőjeként mutat be, na ez egészen remek volt. És nagyon jól esett.
Mert D az alap, dehát ő minden tanárral haverkodik, őt tényleg mindenki ismeri, mert elképesztően okos és jófej és könnyen ismerkedik. Szóval nem nagy varázslat, hogy bekerül egy ilyen közegbe. De én?
Szóval jó érzés, na.

És akkor ittunk, röhögtünk rengeteget, ettük a ropit, és megbeszéltük, hogy lesz még.

another branch on the tinder-bound tree

Épp a ruhatárban ülök, baromira elfáradtam. Egy átlagos, semleges előadásnál a bevételünk olyan 7-9ezer ft szokott lenni. A népszerű előadásokon (Pintér Béla, Schilling Árpád, ilyen kaliberű cuccok) olyan 17-19ezer, és akkor már kezd az ember megszakadni. Ma Mundruczó darab van, és 29 ezer lett a vége. Fuck me. És holnap is ezt játsszák, és holnap is én jövök.

Tegnap az egyetemen a szakkolis filmklubon voltunk D-vel, időnként el szoktunk menni mert általában nagyon jó cucc. Ilyenkor egy szűk csoport összejön, mondjuk 10-15en, minimum névről mindenki ismer mindenkit, van limonádé, mandarin, popcorn. Tegnap a Driftert néztük, ami egy városlődi cigány srácról szól, ilyen féldoku, szóval a sztori tulajdonképpen igaz, csak minimális keret van hozzá. Nagyon fura volt nézni, mert én is a környékről származom, és minden egyes utca, iskola, hely ahol forgattak, ismerős volt. Egy telefonfülkéből konkrétan megmondtam, hogy az az ajkai kórház előtt van. Másrészt a szereplők közül is van akit névről ismertem (vagy még az is előfordult, hogy régen apa osztályába jártak és én írtam be a naplóba a jegyeiket, stb), vagy az egyik gyerek a suli folyosóján a volt osztálytársam öccse... És mindezt a lágymányosi campus alagsorában, a könyvtár előtti térben ülve néztem. Nagyon fura. Néha még gondban vagyok a "két életem" összeegyeztetésével, mert nagyon más a közeg.
Eleve az egész szocializációm fura volt mert bár diplomás értelmiségi szülők első gyereke vagyok, de a barátaim gyakorlatilag kivétel nélkül rossz helyzetben lévő családok gyerekei voltak. Jó vegyes társaság voltunk, de értelmiségi családból csak én jöttem.
Na és velük töltöttem az életem gyakorlatilag első 10 évét. És kurvajó volt. És azt hiszem, elképesztően sokat alakított ez rajtam a jó irányba. Nagyon nagy helyzeti előny ez, ha már az ember szociológusféle..
..például segít abban, hogy ne mondjon olyat, hogy a filmen látható család, meg úgy általában ez a társadalmi réteg (gy.k. nem a cigányok, hanem a nem teljesen deprivált, de marginalizálódott emberek) esetében a szűkebb szókincs, a nem cizellált és árnyalt, hanem lényegre törő, legtöbbször katasztrofális kifejezésmód igazából tök jó, mert sokkal őszintébb így az életük, mint egy közép-, de főleg felsőbb osztálybeli családnak. WTF. Értem én a jószándékot, de baszki szociológus hallgatóként ennyire leereszkedő, paternalista, szarmány dumát tolni elég gáz. Van erre egy rendkívül jó antropológiai kifejezés, azaz idea, a "nemes vadember", a bon sauvage, ami tulajdonképpen Rousseau-tól eredeztethető. Na az pont erre illik. És ez szociológusként ciki.
Ez az idea arról szól, hogy az ember igazából tiszta és őszinte lélek, csak a civilizáció béklyói, a modern society mételye miatt őszintétlenné és boldogtalanná válik. Most nem célom azzal vitatkozni hogy a modern társadalomból mennyi felesleges baromság ered, ami tényleg megkeseríti a jó polgárok életét, mert ezzel abszolút egyetértek. Amivel nem tudok egyetérteni, ahogy már az előbb is kifejtettem, hogy a tanulatlanságból eredő, nevezzük úgy, hogy nyelvi és viselkedésbeli hiányosságok valójában elősegítik az őszinte és sallangoktól mentes emberi kapcsolatok létrejöttét. Bullshit. És amellett, hogy bullshit, xenocentrikus nézet, még arrogáns hozzáállás is.

Ja, szóval egy szociológusnak ilyet nem vóóóna szabad.
Na és ezt kezdtem el mondani az előbb, hogy mivel én ezekkel a gyerekekkel nőttem fel, teljesen autentikusan mozgok abban a világban is, nekem erre nem kell külön rájönnöm. Hogy miért hülyeség a fent leírt hozzáállás. Sőt, én lehetek az, aki amúgy sosem szól hozzá tulajdonképpen semmihez, de most, amikor már nem bírtam tovább hallgatni ezt a faszságot, de tényleg, amikor elkezdi valaki tényleg totál jószándékból mondani, hogy hát igen, igazából a felsőbb társadalmi rétegnek ez milyen szar, meg nekünk milyen szar, hogy mi nem tudunk ennyire őszintén és social barrierek nélkül érintkezni egymással, na hát akkor elborult az agyam. És akkor én voltam, aki somolyogva megmondtam, hogy mekkora hülyeség és nem tisztességes dolog így túl-szentimentalizálni és túlidealizálni a látottakat. Mert ők is csak emberek. Nem bon sauvage. Ember. És az, hogy ők így beszéltek egymással, nem a társ.osztálynak tudható be, hanem annak, hogy pont Ricsi és a családja így kommunikál egymás között.

Fú. Na. Nem pont erről akartam amúgy írni, de ez is jó.

Szóval ezt elmondtam, vitatkoztak velem, de tényleg egyszerűen meddő vita volt, mert én voltam abban a helyzeti előnyben, hogy a látott közegben nőttem fel.
És akkor most keretes szerkezetként visszatérek arra, hogy mennyire különleges, ha az ember több környezetben is teljesen otthonosan mozog. Ha ennyi látásmódot tapasztal meg. A skála gyakorlatilag két végpontjáról is. Mert vannak súlyosan deprivált ismerőseim, illetve a szociológus elit krémjéből is számos embert ismerek. És nem is az van, hogy előbbiből van mondjuk két ismerősöm, utóbbiból meg száz, hanem nagyjából kiegyenlített az arány. És mindenhol otthon érzem magam, és úgy is kezelnek, mintha hazajönnék. És ezt nem cserélném el semmire.

KÉSZ.
El se hiszem.
18 oldal, szerintem egész korrekt, bár ezzel a kijelentéssel azért óvatosan bánok. Majd kiderül.
Egészen elképesztően undorító címe lett amúgy:

Menekültek akkor és most
 -
hasonlóságok az 1920-30-as évek Amerikájának antiszemitizmusa és a jelen Magyarországának xenofób attitűdje között

Csinos.

Egyébként pedig:

Az egyetlen, ami igazán, de tényleg rohadtul a kedvemet szegi az az, hogy otthon felejtettem a fényképezőm akksijának a töltőjét... Pedig reggel háromszor is szétrámoltam a szobám, hogy tuti nincs itt, és akkor biztos Budapesten van, és akkor majd úgyis ott elpakolom.

Hát az a hírem van hogy nincs Budapesten, úgyhogy mégiscsak otthon lapul valami sarokban...

A gépem meg már kb három hete nem volt töltve, úgyhogy teljesen biztos, hogy az első vagy második nap fogja magát és csendben lemerül.

Pedig nagyon szerettem volna fotózni.

Végül nem futamodtam meg, összeszedtem magam és kértem szerdáig haladékot.

És már témám is van, bár nem a reguláris migránsokról, ami amúgy a kurzus témája, hanem a Fidesz mostani menekültekkel kapcsolatos populista narratívájának és a II. Világháború előtt Amerikában a zsidókkal kapcsolatos diskurzusoknak az összehasonlítása.

Már csak meg kell írni.

kaki

Aztán most meg az van, hogy holnap délig meg kéne írnom egy beadandót a reguláris migránsokról, de egyszerűen kong az agyam az ürességtől és kezdek hisztériás állapotba kerülni, pedig nálam ilyen még soha nem volt (mármint tanulmányi ügyek miatti hisztériás állapot). Az cseszi fel az agyam, hogy tavaly is elhagytam ezt a tárgyat, és valószínűleg most is el fogom, ha nem jut eszembe hirtelen valami zseniális ötlet. A kreditjeimet már kiszámolgattam és belefér a keretbe, ha elhagyom és jövőre megint felveszem, csak rohadt gáznak érzem meg kínosnak hogy másodszor is továbbtolom.

És tisztában vagyok vele, hogy az én hibám, mert félév közben szartam bele, meg igazság szerint az utóbbi hetekben is szartam bele, mert majd most megírom, aztán most rájöttem hogy még rendes témát se tudok kitalálni.

Az meg a másik, hogy az egyetemmel kapcsolatban a legjobban talán azt utálom, ha tudatosan adok be fos dolgozatot, egyszerűen nem tudom feldolgozni az érte kapott lebaszást. Két hete adtam le egy oktatáspolitika beadandót, amit hat óra alatt tosztam össze, és tudtam, hogy vállalhatatlan, de muszáj volt leadnom, aztán most meg belémállt a gyomorgörcs az érkezett visszajelzéstől, ami amúgy teljesen jogos volt és egyébként még kedves is ("Nagyon gyengus, még épp hogy elfogadható"). Csak valahogy nem tudom leválasztani magamról azt, hogy ez most nem a képességeimet tükrözi, hanem azt a hat órát amit összesen beleraktam. Neki amúgy el fogom mondani a vizsgán, hogy tisztában vagyok a munkám minőségével, és kényszerhelyzet szülte ezt a szart. 

Na és ugyanezt nem akarom most ezzel a kurzussal is eljátszani, nem akarok még egy gyomorgörcsöt, hogy már megint fos, mert már megint egy délután (este) alatt raktam össze.

De nyilván a gyomorgörcs is csak akkor volna opció, ha egyáltalán egy nyomorult témát ki tudnék találni.

Nem tudom mit csináljak.

Bár úgy sejtem hogy a megfutamodás lesz a válasz ebben az évben is, ami hát igen, elég szánalmas. De akkor lehet vitatkozni hogy mit viselek nehezebben, a megfutamodást vagy azt, ha nem a tudásomat tükrözi amit a tanár a munkámból lát.

Na mindegy. Inkább nézegetem a mai sétálós képeimet.

leap year

Ma csak úgy ontom magamból a bejegyzéseket.

Egyetem terén amúgy az a helyzet, hogy nem most fogok végezni. Tudnék most, de nem akarok.

Igazából két opcióm van, ezeket most fel is vázolom.

1. Végzek most:

Április 15-ig megírom a szakdolgozatom, amit, ha szerencsém van, meg tudok írni ennyi idő alatt is ötösre. A szakdogaírás után tanulok az államvizsgára, amire nagyjából másfél hónapom lenne. Ha szerencsém van, ennyi idő alatt is meg tudom tanulni ötösre. Tehát ha szerencsém van, és beleszakadok, lesz egy ötös diplomám.

Miután a szakdogámat megírtam és éppen az államvizsgára tanulok, meg kell írnom a doktori kutatási tervemet és felkészülni a felvételire. Ehhez még ki kéne dolgozni úgy istenigazából, mit akarok kutatni, de az a baj, hogy a konzulensjelöltem éppen japánban tanít egész félévben.

Summa summarum: ha tényleg belehúzok, és még a szerencse is közrejátszik, akkor három hónap alatt létre tudok hozni egy szakdolgozatot, államvizsgát és doktori kutatási tervet. És mindet jól.

2. Egy évet még ráhúzok:

Még a tavaszi félévben megírom a szakdolgozatom, amit határidő hiányában addig tudok csinosítgatni, amíg igazán jó (ötös) nem lesz. Egy kötelező kurzust nem végzek el ebben a félévben, így nem abszolválok, tehát tolhatom tovább a képzésemet. Mivel még két államilag támogatott félévem van, a diákigazolványom megmarad, végezhetek kurzusokat is, amik után pedig ösztöndíjat kapok. Pályázhatok külföldi tanulmányútra mondjuk Izlandra, mondjuk jövő ilyenkorra. Emellett mehetek még gyakornoknak egy csomó helyre, ahova eddig nem mentem, és ahova csak diákokat vesznek fel. A záróvizsgára és a kutatási tervemre pedig lenne idő.

Szóval: idő a szakdoga tökéletesítésére, egy év plusz a diákigazolvány és az ösztöndíjak színes világában, számtalan gyakornoki lehetőség, illetve idő az államvizsgára és a tökéletes kutatási tervre.

Na. 

Ezért húzok rá még egy évet.

még egy jól sikerült interjú

Ma ugyebár Dúró Dórához voltam hivatalos a fehér házba. Már kezdek belejönni a portásokkal való kommunikációba, bár kétségtelenül fura, hogy katonaruhában vannak. De azt hiszem, hogy a legjobban akkor jár az ember, ha őszintén elmondja, hogy fingja nincs, hogy hol mi van és mit kell csinálni ahhoz, hogy átjusson a biztonsági kapun, és akkor mindenki kedves és mosolygós lesz.

Ma is úgy kezdtem a portán, hogy "Jó napot kívánok, őőőő időpontom van. (kis szünet, gondolkoztam hogy van-e még fontos információ) Igazából ennyi." Erre elnevette magát a srác, és máris lehetett közvetlenül beszélgetni.

Már beletörődtem, hogy szar, ismeretlen szituációkban akaratomon kívül totál őszinte vagyok az elveszett és bizonytalan helyzetemet tekintve, de igazából eddig csak jót eredményezett, úgyhogy annyira nem gáz.

Szóval ma a képviselői irodaházban voltam, és interjúztam egy jót Dúró Dórával. Fura volt, mert kicsit aggódtam, hogy kiül majd az arcomra a Jobbik minden tagját érintő kollektív antipátia, de meglepődtem magamon, és büszke is voltam, hogy teljesen objektív tudtam maradni végig.

Spoiler, de annyira objektív voltam, és annyira nem látszott, hogy vérmes libsi vagyok, hogy a végén még szóróanyagot is kaptam a Jobbik ifjúsági tagozatáról.

Attól függetlenül, hogy semmilyen szinten nem tudok azonosulni azzal, ami Dóra fejében van, nagyon kedvesnek, aranyosnak és értelmesnek találtam. Mindamellett persze, hogy közben még hálás is vagyok neki, amiért időt szánt rám, bár ez nyilván neki is jó.

Fura különbségek tűntek fel a hétfői interjúmhoz képest. Például a kommunikációban: Detti végig a szemembe nézett beszéd közben, ami az egyik véglet, Dóra pedig pont ellenkezőleg, időnként nézett csak rám, egyébként pedig nagyjából a kanapéhoz beszélt. Detti nagyon magabiztos kiállású, erős és határozott nőként volt jelen, Dóráról pedig az volt a benyomásom, hogy félénk, kicsit talán szorongó, önbizalomhiányos (alig nézett rám, nem képviselte markánsan véleményét, bizonytalanul fogalmazott, visszakozott időnként, ha saját véleményét fogalmazta meg, akkor utána bizonytalanul mosolygott) . Nyilván ezek nem diagnózisok, egyszerűen csak így éreztem, és nem is tervezek ebből semmilyen következtetést levonni, viszont érdekes volt megtapasztalni mindkét végletet. Ő is, ahogy Detti is, próbált néha pártprogramot nyomatni, néha egészen random módon, szóval így össze is zavarodtam például ma is, hogy hogyan jutottunk a női-férfi szakmai kvalitások ecsetelésétől odáig, hogy a Jobbik a korrupció ellen harcol, de a meglepődés után szolidan visszatereltem a témát a medrébe ("de mégis, vezető beosztású nőként hogy érzed, milyen tulajdonságaid tesznek alkalmassá erre a feladatra?")

Fura volt a közegek közti különbség is, míg Dettinél teljesen közvetlen, informális volt a hangulat (leszámítva a díszes parlamenti termet, amit kaptunk az interjú erejéig), viccelődős-beszélgetős, addig Dóránál egyrészt végig bent ült az asszisztense, aki a billentyűzetén kalapált (élmény lesz visszahallgatni a felvételt), másrészt ez az asszisztens időnként felpattant, és kb körbenyalta a seggem, hogy mit tölthet, gyümölcslevet-ásványvizet?

Érdekes volt tapasztalni magamon, hogy tényleg objektíven hallgatom végig, és miközben olyanokat mond, hogy "majd ha kormányra kerülünk", akkor nem az jut eszembe először, hogy tökönszúrom magam, hanem mosolyogva bólogattam, majd az interjú végén, elbúcsúzáskor további jó munkát kívántam. Igazán büszke vagyok magamra, jár a vállveregetés.

Mikor kimentem az irodából és már a folyosón öltözködtem, az asszisztens úr utánam szaladt, és adott két Jobbik IT-s könyvecskét, amit ő írt, az egyik mindenféle eszméről szól, például a cionizmusról, genderről, liberalizmusról, turanizmusról, hungarizmusról, konzervativizmusról, stb. A másik könyv meg valamilyen kódex a fiatalok életéhez, ilyenekkel, hogy a hazádnak szülni a legnagyobb gyönyörűség, meg amúgy is, a keresztény értékek.

Nagyon tanulságos olvasni őket, mert első pillantásra tök olyan, mint egy objektív beszámoló, mondjuk tényleg arról, hogy mi a gender, ezzel hiteles érzetet kelt, hogy no lám, milyen elfogulatlan és tárgyilagos, aztán egyszer csak észrevétlenül elkezd elejteni bullshit, demagóg infókat, például hogy a gender eszméjét támogató emberek mind semlegesneműként akarják nevelni a gyereküket, ez a társadalom végéhez vezet, satöbbi, mindezt olyan illusztrációval, amin egy rózsaszín tüllszoknyás kisfiú és egy fegyvert fogó kislány látható. Azt hiszem, érzékelhető, miről beszélek.

Ilyen randa ez az épület belülről 

A kilátás viszont nagyon szép

A szuvenírjeim

Nagyon tanulságosak ezek az interjúk, eléggé várom már a többit is. Sokat fejlődöm én is közben, illetve igazán érdekes és (muszáj megint ezt a szót használnom) tanulságos a tévében látott politikusokkal fésztufész lenni.

izgalmas interjú

Hétfőn volt egy remek interjúm Szél Bernadettel.

Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy az asszisztense, akivel végig emaileztem, és aki elém jött a 17-es kapuhoz, szintén TáTK-s volt, és tavaly együtt jártunk egy kurzusra. Beszélgettünk egy jót, amíg Dettire vártunk. 

A második meglepetés maga a "képviselőnő" volt, aki azonnal felajánlotta, hogy tegeződjünk, és a lehető legközvetlenebbül viselkedett. Nagyon kedves volt, humoros, és mindenre készségesen válaszolt. Azt mondjuk sejtettem, hogy kicsit néha beleveszi majd a pártja népszerűsítését, a kormány kritikáját, és ez így is lett, de ilyenkor visszatereltem a témára. Egyébként nagyon érdekes volt megfigyelni a tudatos kommunikációra utaló jeleket - a folyamatos szemkontaktust például, ami elsőre kellemetlen volt, de utána már tudtam én is tartani.

Az interjú jól sikerült, utána pedig Detti rohant a frakcióirodába, mert ülés kezdődött 10 percen belül. Annak ellenére, hogy készülnie kellett rá, magával vitt az LMP irodába - közben megmutatta a titkos parlamenti lépcsőket, amiken kb csak ők közlekednek -, körbevezetett, bemutatott a képviselőknek, meg a munkatársainak. Hihetetlenül kedves volt.

Aztán amikor elköszöntünk, mondta, hogy majd meghív az általa szervezett programokra, adott elérhetőséget Vadai Ágneshez és Szelényi Zsuzsához (mert hozzájuk nem találtam), és mondta, hogy szól is nekik, hogy majd keresem őket. A végén még hozzátette, hogy ha bármilyen segítségre szükségem van, amiben ő tud segíteni, keressem a későbbiekben is.

Aztán jött az általam is ismert asszisztenslány, és lekísért a bejárathoz. Közben mesélt egy csomót az épületről, meg mutatott érdekes dolgokat, például azt a liftet, amiben szék is van.

Vicces volt amúgy, mert az interjú után, amikor Dettivel mentünk az irodába, összefutottunk a Plankó-TBG-Botos trióval, akik épp ezt a videót mentek készíteni.

Egyébként meglepődtem, mert nagyon szimpatikus hely volt számomra az egész parlament, igzából teljesen mindegy volt, hogy ki jött szembe - akármilyen képviselő vagy karbantartó, vagy őr - mindenki mosolyogva, előre köszönt még nekem is, pedig én aztán bőven nem ott dolgozom. Amennyire féltem tőle, annyira jó élmény volt ez az egész. Vagy még annál is jobb. A legizgalmasabb tényleg az volt, hogy bemehettem a frakcióirodába, és megismertem az LMP munkatársait.

Nagyon jó volt.

Van egy olyan gyanúm, hogy a holnap reggeli, Dúró Dórás interjúm nem lesz ekkora élmény.

ömlesztve

• Szél Bernadettel a szakdoga interjú lebeszélve
• Dúró Dórával a szakdoga interjú lebeszélve
• Szabó Tímeával a szakdoga interjú épp megbeszélés alatt
• Kunhalmi Ágnessel a szakdoga interjú lebeszélve
• konzulensemmel a szakdogaírás megbeszélve
• meg is ijedtem
• be kell mennem a tanszékre megkérdezni a PHD lehetőségét
• mert ha az általam favorizált témát tudnám vinni (Izland, Ásatrúfélagið), akkor tudnék pályázni akár 90 napos PHD-tanulmányútra is Izlandra
• kicsit félek, hogy mi lesz velem, de ezen ráérek aggódni amikor már kész a szakdolgozatom
• voltunk a Csendesben Pandát hallgatni, zseniális volt, szerelmes vagyok a zenéjébe, megyünk jóval többször is
• a tojó papagájunk haldoklik, beakadt egy tojása, ami nem jön ki. Az állatorvos azt mondta hogy ez eléggé végzetes. Úgyhogy valószínűleg ma úgy döntünk, hogy altassa el
• sokat sírtam emiatt, pedig nem gondoltam, hogy kötődöm hozzá
• az utóbbi pár hétben sokszor voltunk színházban - Faust I, Godot-ra várva, tegnap pedig az E föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY címűt néztük meg. Igazából mindet csak ajánlani tudom, de a legnagyobbat ez utóbbi ütött. Igazi katarzisélmény. Akinek van rá alkalma, pénze, az mindenképp menjen el.
• otthon alakul a vendégház terve, éppen a tavaszi EU-s pályázatokat várjuk
• nekem pedig szintén sok terv van a fejemben ezzel kapcsolatban, amiben lovak is szerepet kapnak
• tegnapelőtt meg a Pilisben túráztunk D családjával
• akciós a vadlazac a Penny-ben, úgyhogy tegnap ebédre kisütöttem serpenyőben két szelet halat, csak sóval-borssal, csináltam hozzá néhány szem rendes, meg néhány szem édeskrumpliból pürét, illetve sütöttem hozzá sütőben mindenféle gyökérzöldséget paprikában megforgatva. Jó ropogósak lettek. Nagyon finom volt.
• Eleve többet kéne Pennybe járni, mert nagyon olcsó, csak annyira nagyon nem esik útba, főleg bicajjal nem.
• Még most februárban elvisszük a Borsóka macskát ivartalanítani. Aztán majd a bátyja, a Tök is sorra kerül, mert nem akarjuk még egy kandúrunkat elveszíteni
• Ja, egyébként ugye már egész sokat aludtam otthon a Borsóval, úgy, hogy ő is az ágyon, és kezdem megszokni. Az elején még nagyon idegesített, de elkezdtem élvezni. Holnap D is jön velem haza, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy értékeli majd a macska, hogy kettőnk mellett kell elférni.
• Amikor hazajárok, mindig elmegyek anyával és apával pilatesre. Nagyon jó, illetve az még jobbá teszi, hogy a két vicces és jófej szülőmmel együtt szenvedünk.
• Voltunk egyébként tüntetni, és most apa is feljött mint érintett pedagógus. És nagyon jó volt.
• jelen pillanatban a legaktuálisabb problémám az, hogy két hét múlvára meg kéne írnom a szakdogám felét.

yggdrasil

Mara rámszólt, hogy írjak, és teljesen igaza van, megígértem hogy fogok, illetve eltűnni sem akarok a térből, egyszerűen csak folynak a napjaim - lehet azon elmélkedni, hogy kifolynak a kezeim közül, vagy csak úgy folynak, én meg élvezem, ám erre sajnos nem tudnék választ adni.

A karácsonyom hihetetlenül jó volt, örülök, hogy még mindig a családommal ünnepelhetem, és mindenki jól van, egészséges és mindenkinek rendben vannak a dolgai. Ajtók záródnak, másik ajtók nyílnak, sok a lehetőség, még több a terv és az ábrándozás, csak győzzük megvalósítani. Szerencsére mindannyiunknál ez a helyzet, ami azt hiszem, kivételesen szerencsés.

Végre voltam otthon sokat, december 22-től január 5-ig, már nagyon hiányzott. Valamiért úgy alakult, hogy 5 hétig nem tudtam hazamenni, soha nem csináltam még ilyet és nagyon kiborultam mentálisan. Elfáradtam, már utáltam Budapestet, utáltam az embereket a Trafóban, utáltam az órákat, haza akartam menni. Az egyetlen pozitívum (természetesen D mellett) az volt, hogy annyi pénzt dolgoztam össze, amennyit csak bírtam, ennek eredményeképp tarthatom a kezemben az imádott Pentax gépemet! Nyilván nem én fizettem az egészet, bár remek lenne, ha a Trafós munkából ki tudnék fizetni 140ezer forintot, nagyszüleim és anyáék is beleraktak jelentős összeget, így azt mondhatjuk, hogy a felét fizettem én, a felét pedig a család. Imádom egyébként, zseniális gép, de hát nagyon meg kell tanulnom használni. Csináltam magamnak flickr albumot, hogy a barátaimnak tudjam mutogatni a fotóimat, és ne kelljen mindig átküldenem minden fényképet. Úgyhogy ezt számotokra is megnyitom, nézegessétek nyugodtan, kritikát is szívesen fogadok, bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy eddig összesen háromszor tudtam hosszabb időre elmenni vele fényképezni, tehát ezek a képek az első három kézbevétel eredményei.

Hihetetlen érzés, hogy oda fókuszálok, ahova akarok, és a kapott kép TÉNYLEG úgy néz ki, ahogyan azt elképzeltem/megkomponáltam/látom magam előtt szabad szemmel. Eleve tűélesek a képek, már ez is hihetetlen upgrade. Az egyik leglátványosabb változás pedig abban van, hogy végre le tudom fényképezni a kutyát :D Ugyanis fekete puliként igen nehezen fókuszált rá bármilyen kamera, legtöbbször csak egy elmosódott, kontúr nélküli szőrpaca látszott belőle, most viszont meg lehet számolni a kis büdös loknijait is a képeken!

Végre ismét van kedvem és motivációm fényképezni. Az előző (bridge) gépemmel is szerettem fényképezni pár évig, aztán kitanultam minden csínját-bínját, és körülbelül már egy éve utáltam magammal vinni mindenhová, mert csak csalódás lett a vége, bármit is fényképeztem. Hihetetlenül lelombozó volt, hogy sosem azt láttam viszont a laptopon, amiről hittem, hogy lefotóztam, se színek, se mélység, se minőség terén. A legrosszabb pedig talán az volt, hogy ha kicsit is kinagyítottam a fényképeimet, egy impresszionista festményt láttam viszont. Ugyanis a képek ilyen kis ecsetvonás-szerű vakarék foltokból álltak.

Szóval le vagyok nyűgözve.

A szilveszter zseniális volt, hihetetlenül vártam már, szokás szerint nálunk töltöttük vidéken. A két testvéremmel együtt 9-en voltunk, és most az egyik szaktársbarátnőm, A is jött, ami elképesztő mértékben dobta fel az amúgy is jó hangulatban telő szilvesztert.

A kivételével mindenki 30-án megérkezett, autóval jöttek, mert így olcsóbb és praktikusabb is volt. Főztem nekik sütőtöklevest, aztán este megnéztük a Mr. Holmes-t, amiben Gandalf a Sherlock (ajánlom mindenkinek nagyon nagyon). Másnap délelőtt bementünk Ajkára a tescoba bevásárolni, aztán felvettük A-t (akivel egyébként kb 15 km-re lakunk egymástól, mindketten kis faluban, úgyhogy nagyon izgalmas, hogy pont egyetemen találkoztunk össze másfél éve), és mentünk haza. Kipakoltunk mindent, aztán siettünk, ugyanis túrázni akartunk egyet, és már dél körül volt. Szóval ugrottunk az autóba, és kimentünk az erdőbe. Erről is érkeznek majd képek. Nagyon jót kirándultunk, körülbelül 10-12 km-t. Kicsit átfagyva érkeztünk haza, ettünk valamit, aztán elkezdtünk pizzát sütni, meg társasozni (Firkaland, meg Aranyásó - mindkettő zseniális játék, én a Firkalandot kicsit jobban szeretem. Meg Dixiteztünk is). Eddig olyan volt ez, mint minden eddigi szilveszterünk, amikor A felvetette, hogy karaokezzunk. Mindenki lesett, hogy hú hát nem is tudom, mi ilyet nem szoktunk, meg jaj, nincs kedvem, én is kissé riadtan vettem tudomásul az ötletet, mivel meglehetősen gátlásos tudok lenni. A beletörődött, és lépett ki a konyhába, erre halljuk, hogy a többiek elkezdtek valami zenére poénból énekelni... :D Úgyhogy ennyit arról, hogy júúúj hát kinek van kedve ilyenhez. Szóval elkezdődött a karaoke-buli, közben iszogattunk, és annyira jól érezte magát mindenki, hogy nagyjából este 10-től hajnali 5ig csak énekeltünk és táncoltunk. Pont jó volt a nagy nappaliban a nagy tévé, amire rádugtuk a laptopom, így mehetett a youtube óriásképernyőn :D

Azt hiszem, akkor lepődtem meg magamon, amikor a földön ülve elkezdtem egy pálinkásüvegbe mint mikrofonba énekelni. Onnan már minden mindegy volt, és jöhetett a Waka Waka meg a Gyermekember (dalcsináló ákos úr iránti indulatokkal teli még jobb volt énekelni). Vállalhatatlan zenéket vettünk végig, nagyon sok számon meglepődtem, hogy végig tudom a szövegét - Britney - Everytime, valaki? Szuper duettet nyomtunk A-val.

Az estét csak az árnyékolta be, hogy tudatlan ivóként ittam a pálinkát és a bort is, ami - most már tudom - nem szívesen férnek meg együtt.

Másnap annyira fájt a torkunk, hogy alig bírtunk beszélni. A napot főzéssel (lencseleves) meg társasozással töltöttük, aztán este A megint belevitt minket egy, ha lehet, még nagyobb éneklős buliba.

A szilveszterezésnek január 2-án lett vége. Egyébként a legjobb az egészben az volt, hogy még a legfélénkebb barátunk is ugyanúgy táncolt és énekelt mint mondjuk A, aki aztán cseppet sem gátlásos ilyen tekintetben. Mondom, magamon is meglepődtem. A kisebbik öcsém végigtolta velünk mindkét bulit, időnként ő rakott be számokat, de mindre táncolt is meg énekelt. A nagyobbik öcsém, Zs meg beült nézni minket, röhögött, és szerintem facebookon végigkommentelte az egészet a barátainak.

Ilyen jó szilveszterem még soha nem volt, pedig az eddigieket is mind nagyon élveztem, csak azok inkább a végig társasozós-fajták voltak. Remélem jövőre is hasonló pörgős lesz :)

Az este fénypontja, ami minden kicsit is elpilledős pillanatot felpörgetett az ez a videó volt:

Ezt meghallottuk, és mindenki áramlott is vissza a nappaliba tánclépésben.

Most éppen Budapesten vagyok egyébként, nagyon nem akartam visszajönni, de vizsgáim vannak. 6-án volt az első, ma a második, és lesz még kettő 11-én és 12-én. A 6-i vizsga a vallási kisebbségekről szólt, erre az izlandi Ásatrú felekezetből készültem fel nagyon alaposan, a 12-i bűnözéses-börtönös vizsgára meg az izlandi bűnözési statisztikákból, büntetés-végrehajtásból próbálok valamit összehozni. 

Egyébként az a helyzet, hogy elmeséltem egy tanáromnak, hogy mennyire szívesen kutatnék Izlandon, és azt mondta, hogy tök jó, hát akkor jelentkezzek PHD képzésre, és aktivizálják az egyetemi kapcsolataikat, aztán menjek. Egyébként pont ez az Ásatrú-dolog érdekelne a legjobban, szerintem hihetetlenül izgalmas. Úgyhogy átgondolom. Csak visszatart az önbizalomhiányom, a kishitűségem, meg az ezekhez hasonlatos egyéb hasznos tulajdonságaim.

Ja, amúgy ha már Izland: a WizzAir márciustól egyenesen elvisz Reykjavíkba Budapestről! Ennél jobb nagyjából nem is történhet. Ja, de: a szokásos WizzAir szülinapon remélem idén is két jegyet lehet majd egy áráért venni, és akkor semmi sem állít meg minket, hogy szeptemberben Izlandon töltsünk két hetet.

Addigra lesz jogsim, úgyhogy bérlünk egy autót, és sátrazással spórolunk - szeptemberben még nincs olyan veszedelmes idő, illetve kevesebb a turista, valamint az utószezon miatt az autók is olcsóbbak. Öten tervezünk egyébként menni, de ha a többieknek nem jön össze a pénz addigra, akkor ketten megyünk és végigstoppoljuk a Hringvegurt.

Úgyhogy a nyár a pénzszerzésről fog szólni, de egyáltalán nem lehetetlen a dolog. Viszont cserébe hihetetlenül felpörgetett. Szerintem ahogy kilépnék a keflavíki reptér kijáratán, elsírnám magam, hogy végre eljutottam Izlandra és el se hinném, hogy a földjén taposok. Ha pedig még az északi fényt is látnám... 

Fú.