Saját bloglista

2012. augusztus 27., hétfő

ne izgulj úgy kicsikém, figyeld meg fel fogok kelni



Nagyon súlyos zene:D Imádom.

Most a nappaliban kempelek, mivel a szobámat tegnap egy az egyben kipakoltuk (franc gondolná, hogy 4x5 négyzetméterre mennyi dolog befér...), szóval ágyam sincs, így a kanapéra szorultam tegnap este, és még lesz legalább két éjszakám itt. Ugyanis most az én szobám a soros a festésben. A véletlen úgy hozta, hogy a fiúk szobájához, ami zöld lett kevertek egy mentaszínt is (nem tudom miért:D), ami nekem baromira bejön. Szóval mentakék színű lesz a szobám. Holnap van a festés este, utána nap meg a visszacuccolás.
Csak azt nem tudom, mikor vonszolom fel a belem a nagy Budapestre, ugyanis D Velencében van (az olasz verzsönben - mondjuk logikus, mert gondolom az ungárise az Velencén, nem?) M-mel és az anyukájával (anyukájának ilyen építésztalálkozó vagy mi a ló és két embert tudott vinni occsóér). Engem hívott D eredetileg, de azt hittem, hogy tudok lovagolni ez alatt az idő alatt, de minden tény azt mutatja, hogy ez nem fog menni - egyrészt rohadtul kell itthon segítenem, másrészt apa azt mondta, hogy a Szürke felejtős a kiszabaduló csikója miatt.. Meg már az is lehet, hogy itt sincsenek, hanem hazavitték őket.. Kár, egy kicsit megsirattam azért, mert olyan kis finom ló volt.. A legkisebb ujjmozdulatra pördült meg 360°-ban, hangra, szinte gondolatra is reagált. Emellett rendkívül tüzes, temperamentumos, jár a feje végig ha ülsz rajta.. Ilyen ló kell nekem (és már volt is ilyenben részem 19 évig..). Nagyon Bella lovam utánérzése, lehet ezért is sajnálom ennyire..
Mindenesetre megfogadtam, hogy ha nekem lovam lesz (márpedig olyan nincs hogy a hátralévő életemet ló nélkül éljem le), akkor az vagy Shagya arab (mint a Szürke), vagy arab félvér (mint Bella lovam), vagy Akhal lesz (mint pusztaszeren), ugyanis ezek azok a fajták amikben lángol a tűz és baromi okosak. Máshogy nem tudom leírni, egyszerűen azonos hőfokon vannak a tűzzel.

Ja szóval ott tartottam, hogy D Velencében van, és elméletileg...fogalmam sincs, hogy mikor jön haza. Pedig jó volna ott lenni amikor megérkezik, szép emlékek vannak a most nyári Lengyelországból való hazaérkezésről is:DD:P
Viszont ha szerdán éjjel jön meg akkor nem tudok felmenni szerintem, merthát akkor pakolunk vissza a szobámba, az baromi nagy munka lesz. Úgyhogy fogalmam sincs:/ Ezt utálom.
Ja és azt is kitaláltam (rendkívül összeszedetten írok mán megint), hogy a Hopon helyett metropolt fogok osztani. Kevesebb máni, de csak 2 óra/nap, szóval nem veszi el az életem, és nem jár annyi felelősséggel sem. Ha valaki csinálta már az írhatna tapasztalatot léccilécci:)

Nomeg már nézegettem a kurzusokat, hogy miket kell majd felvennem erre a félévre, meg van egy oldal ahol 80%biztossággal megvannak az órák időpontjai, így össze tudom rakni kb az órarendem:) Egyelőre egész jónak tűnik, a szerdám tök szabad.
Viszont ez, hogy mi a kötelezően választható meg a szabadon választható meg istentudja hát ezt nem értem még mindig. Olyan, hogy néha elkapom a fonalat és akkor tök biztosan bólogatok hogy á igen igen ez kell, ez ilyen, aztán vannak pillanataim amikor csak nézek, hogy what..Úgy kb pont így:

Nade csak lesz valahogy ez is.
D-nek viszont úgy örülök, hogy segíthetek, meg elkalauzolhatom:)

No még egy dolog ami tök nem idevaló:
Amíg rokonlátogattunk, Büdös hiánya miatt ( még mindig nem bírok napirendre térni fölötte...) a macskák elkezdtek az udvarban randalírozni, főleg a kis fekete, a Repce. Annyira kíváncsi és szociális, hogy a félelmét legyűrve egyre közelebb matatott hozzánk. Aztán csináltam neki egy játszós botot. Egy bot, rajta egy bálamadzag és azon egy összegyűrt rongydarab. Ez nagyon bejött a macskának, és négy nap foglalkozás meg nyüstölés után ott tartunk, hogy az ölembe mászik dorombolva:) Ma le kellett vernem a festéket a polctartó kis dolgaimról (nem tudom mi a neve:D), és ezt ülve csináltam az udvaron, viszont a végén már akadályozott a macska a tevékenységben, mert folyton a karom alá bújt, meg mindenhova mászott ahol útban volt. Nagyon helyes.
Viszont baromi vadóc. Ő a játékot nem játéknak veszi hanem gyilkolásnak. De komolyan. Nincs kis gyengéd pofozkodás, hanem kőkeményen legyak mindent ami elé kerül és mozog. Már 8-10 baromi mély karmolás után kezdek ráérezni arra, hogy melyik az a tekintete amikor elborul az agya és legyilkolja valamelyik testrészemet, de még nem az igazi.
Nagyon örülök neki hogy így sikerült megszelidítenem. Egyedül anyát viseli még el, mert ugye ő eteti amikor én nem vagyok jelen.

JA, és találtam egy sorozatot amiben Aidan Turner az egyik főszereplő, yaaay!!! Desperate romantics a címe, a prerafaelitákról szól, nagyon vicces kellemes kis sorozat. És Aidan turner van benne!!!
D-vel beszélgettünk, hogy mit hozzon nekem Velencéből, mondta, hogy majd valami olasz csávót befog nekem, de mondtam hogy elég önmaga, meg ha esetleg valahogy véletlenül Micsell (Aidan Turner:D) is ott lenne Velencében akkor őt elhozhatná, és örök életemre túlcsordulna a boldogságom:D


Bring me your body Aidan Turner!!

Haha:))
Hiányzik D :/ De nem kezdem elölről:D
Na most futok, mindjárt vacsi:)
Szép estét:)
Criollo.

2012. augusztus 23., csütörtök

Akhal stud

Nomármost, a héten eddig Szeged mellett voltunk rokonlátogatóban, és tegnap megejtettünk még egy látogatást apa nagyon jó barátainál, az ópusztaszeri akhal teke ménes tulajdonosainál. Már nagyon régóta hívtak amikor összefutottunk, hogy menjünk el hozzájuk ottalvásra, de sosem jött össze, most viszont sikerült, és nagyon nagyon megérte:)
Apának is sok új dolog volt (ő 20 éve volt ott úgy igazán utoljára, előtte viszont minden hétvégén), nagyon tetszett mindenkinek (főleg apának meg nekem, mivel ugye a családban mi képviseljük a lovas részt).

Az egyik jurtájukban aludtunk (nagyon izgalmas, hogy képviselik ezt a nomád vonalat, és közben egyáltalán nem az a turbómagyar kategória, sőt), amit még sosem csináltunk, és mondhatom baromi jó. Hatalmas jurta, 6 ággyal körben, estére felnyitottuk a tetejét is, így a csillagokra láttunk. Még elalvás előtt gondoltam rá, hogy bárcsak felébrednék hajnalban, hogy a szomszéd legelőn levő csődörcsikókat lefényképezhessem a hajnali fényben... És lőn, hajnali fél 6-kor magától kipattant a szemem, és ki is caplattam a legelőre. (mellesleg kiválóan aludtam, végre nem volt dögmelegem)

Itt most megmutatom a képek legjavát. A lófajtáról, az Akhal tekéről annyit kell tudni, hogy Oroszországból és mindenféle -sztánból (Kazahsztán, Kirgizisztán...) származó fajta, kecses, erős, kitartó, viszonylag ritka és elképesztő színei vannak. Pusztaszeri barátaink a 70-es években kezdték a magyarországi tenyésztést 3 türkmenisztánból importált fedezőménnel.

jurták

Kazbek, fedezőmén






Rendkívül szép színű csődörcsikó:) a napfényben mármár vakít.















Kazbek, szintén különleges, cremello színű csődör.

Jövő nyárra pedig meghívtak bennünket apával, hogy lovagoljunk is (most nem volt rá idő sajnos, mert reggel jöttünk is el :/), már nagyon várom.

Most megyek, durva állapotok vannak itthon (festjük a lakást..), mennem kell.
Criollo.

2012. augusztus 22., szerda

i hate when

I hate it when Ian Watkins catches the last train home and i miss it..


2012. augusztus 18., szombat

loss of the family again

Elpusztult a Büdös. Most hozta haza apa az útról, elütötték (kiszökött).
FRANCBA
Miért lehet ilyen hogy tök vidámság van és nem is számítasz semmire és ahogy hazaérsz kiderül hogy a család egyetlen kutyája meghalt... itt sírunk az öcsémmel. A kisebbel. Zs-t annyira nem hatja meg, ő nem szereti annyira az állatokat..
basszus.. mi a francért

2012. augusztus 7., kedd

belső konfliktuskezelés

, avagy hogyan ne gyakjuk le az amúgy imádott csikót és csináljunk belőle isteni füstöltkolbászt amit aztán vastag szelet vajaskenyérrel és paprikával megeszünk.
Erről jut eszembe, még mielőtt itt belekezdek, hogy elővegyem a finom kolbászt a hűtőből meg a frissen sült kenyeret és belekezdjek a vacsorámba, és istenigazából azt képzeljem, hogy azt a debil lovat eszem.

Ugyanis - csak hogy elkezdjem a sztorit - ma reggel óta vártam arra, hogy kimehessek este-délután lovagolni a szürkével. Már el is terveztem, hova megyek (a kedvenc helyemre, egy ritkás nyíres, ahol a fű szinte pázsitos és gyönyörűen szokott játszani a fény a fák között, teljesen meseszerű lóval ott menni. Az én lovammal is az volt a meghitt együttléteink - haha - helye), teljesen beleéltem magam, minden perfekt, egyedül nyergelés, birkásbácsi kiengedett a karámból, tiszta idill. Sőt, ami nálam már nagy bizalmat jelent az az, hogy pálca nélkül indultam el. Tudni kell, hogy szinte soha nem adok pálcasegítséget a lónak (szóval nem csapkodom, no), mindig csípővel, hanggal, nyomással irányítok (a szár is ritka), viszont valamifajta biztonsági tárgyként ott tartom magamnál minden lovagláskor. Közben meg tök felesleges.
Szóval ma úgy döntöttem, hogy már annyira egymásra hangolódtunk a szürkével ezalatt az idő alatt, hogy megérdemli tőlem ezt a bizalmat. Úgyhogy elindultunk.
És itt jön közbe az, hogy van-é olyan dolog hogy első megérzés (mármint tuti van ilyen, hiszen ez az első megérzés, érthető), azaz, hogy van-e neki bármi extra jelentősége. Ugyanis ma jutott eszembe először amióta a szürkét nyösztetem, hogy talán el kéne kanyarodni jobbra a mező előtt (ahol a csikója meg a többi ló van), és a temető felé menni. Ez jutott eszembe. Viszont ekkor megláttam a csodálatos fekete arab csődört (aki még abból a lovardából származik, ahova én is jártam évekig dolgozni-lovagolni, szóval ismerem én születése óta, és azt is tudom, hogy kurvára elpocsékolja ezt a lovat a gazdája - aki nem tud lovagolni se. I mean úgy szószerint.), aki örömmel konstatálta a szürke jelenlétét, aki ugye egy csinos kanca. És mivel egy gyenge szál villanypásztor választott volna el bennünket egymástól, és nem akartam veszekedni, így inkább a mező melletti utat választottam.
És láthatóan ez volt a rossz döntés, mert annak ellenére, hogy eddig soha nem nézelődtek errefelé a lovak ilyenkor, mind a kapunál szokott toporogni, most richtig arra kellett álldogállniuk ahol rálátnak a lent menő útra, amin én békésen, teljes lelki békében sétáltam a szürkével. Ennyi elég is volt az idióta csikójának, akit amúgy imádok(tam), fullvágtában indult meg lefelé a kéthektáron, és amikor a tekintete már kivehető volt, tudtam hogy itt gáz lesz. Ilyen merev lótekintetet ritkán láttam életemben, pedig már benne vagyok az iparban egy jó tizenhat éve. Látszott rajta, hogy ez semmi de semmi mást nem lát, csak az anyját, de azt úgy, hogy transzparensekkel van körülvéve és neonfények villognak körülötte, mind azt üvöltve hogy "ide gyere kicsilányom". Szóval a csikó hallgatott is erre a képre, és úgy ment át a villanypásztoron mint annak a rendje, majd megnyugodva a tudattól, hogy anyja mellett tudhatja magát, meg is állt, ennyi volt a show.
Bezzeg a többi ló, mind a három másik kiballagott mögötte, na mondom überfasza, itt a csődör húsz méterre, mázli hogy egy rohadtnagy bokortömeg eltakarja, különben boldogan kocognának felé.Szóval azonnal leszálltam, bementem a szakadáson a szürkéékkel és hívtam apát, hogy baromi nagy gáz van. Na innentől másfél órát javítottuk a pásztort. Szóval nem volt lovaglás.
Viszont mivel holnap koradélután megyek fel Pestre muszáj még egy lovaglást megejtenem, így hajnalban kimegyek, 6-kor.
Remélem legalább olyan szép az a hely mint két éve volt, amikor utoljára jártam arra. Fura dolog, hogy aznap reggel, amikor kiderült, hogy a lovammal gáz van, még D-vel feküdtem az ágyában Pesten, és arról beszéltem neki, hogy ez a hely milyen csodálatos, és hogy jövő hét végén felül mögém a lovamra és elviszem oda, megmutatom neki.
Ilyen dolgok ezek.


[21:46:50] D: jó
[21:47:15]  D: és ne menősködj
[21:47:19] D: hiába vagy amazon
[21:47:24] D: meg explorer
[21:47:32] Luca.: nem menősködök. hogy lehet lóval menősködni?
[21:47:34] D: azért most inkább csak... visszafogott amazon legyél
[21:47:42] D: nemtom
[21:47:49] D: valahogy
[21:48:01] Luca.: nemlehet. főleg hogy nincs kinek mivel egyedül megyek
[21:48:17] D: nembaj, magadnak se
[21:48:32] D: vagyis csak vigyázz akármit csinálsz, jó?
[21:49:08] Luca.: btw ezt egy spirituális felfrissülésnek tervezem, megmártózni a lelki frissességben meg a hajnali napfényben ahogy a pázsitos nyíres fái között játszik a felkelő nap fénye, és én a szürkével léptetek, ilyesmi
[21:49:11] Luca.: érted
[21:49:13] Luca.: ez ilyen.
[21:49:57] D: és közben csöpögsz a gyönyörűségtől, és egy vásári tájképfestő lefest éppen
[21:50:15] Luca.: festő nem lesz mert ez az én lelki felfrissülésem:)
[21:50:26] Luca.: amúgy totál giccs az egész, de az a durva hogy tényleg ilyen.
[21:50:46] Luca.: de úgyis lefényképezem

Na jóéjt emberek, én most nyugovóra térek (ah..), aludjatok ti is.
Holnap korán kelek, jaj.
Criollo.


2012. augusztus 1., szerda

miss adler

Iiiigen ez ismét olyan bejegyzés amiben lovaglós képek lesznek. Szorri. De mivel nem sokakat érdekel a környezetemben (apa még akit érdekelhetne, de egész életében lovakat nézegetett szóval őt nem nyűgözi le, D meg ugye nem avaliable at the moment) így itt élem ki magamat.
Szóóval ma kiválót lovagoltam 7-től fél 9-ig, éppen sötétedésre értem haza. Megkerültem a halastavat egy jó nagy ívvel.
Ez volt a menet

Nem túl izgalmas nézőpont, de ez áll az ember rendelkezésére

Ilyet is láttunk vagy tizenötöt


A felső erdő el volt ázva, remek volt

The view from the afternoon


A haverok már nagyon izgatottak.
Éés az izgalmasabb része a dolognak az hogy kivételesen videóztam is, sőt, még jutubra is felraktam. Természetesen rákeresni nem lehet és csak linkkel lehet látni, de itt meg is mutatom.



Volt még vágtás videó is, csak éppen két szarvas bezavart akik úgy meghökkentek a láttunkra, hogy felénk kezdtek el futni, én meg őket videóztam (próbáltam), viszont a vágta nem túl stabil jármód a videókhoz, szóval a szarvasokból semmi nem látszik, a maradék meg kb érdektelen. Btw az volt az érdekes, hogy nyergelésnél éreztem hogy belenyúltam egy tüskébe, és lenyergelésnél vettem észre, hogy totál benne volt végig egy tüske a körmöm alatt. Addig nem fájt, csak miután kiszedtem.
Szóval ennyi.

Most várom D-től az esti sms-ét, olyan aranyos, hogy mindig küld. Jobb lesz tőle az estém mérföldekkel. Igazából csak úgy tudok rendesen aludni, ha tudom, hogy minden oké vele.
Holnap délelőtt én főzök a társaságnak (cukkinis carbonarát ismét, meg sütök barackos mascarponés sütit), aztán 5körül elindulunk kirándulni:) 
Ma meg még olvasok Királyok csatáját (issssssteni), aztán alszom egy iszonyatjót. Ja, meg még fürdöm is ugye, mert ha így feküdnék be az ágyba, még hónapokkal később is elájulnék. 

Tudom, nem vagyok izgi mostanában, de ilyen a nyár, csak döglök és élvezkedem hol így, hol úgy. :) A világmegváltó gondolatokra még szeptemberig várni kell, addig készenléti módban működik az agyam.

No puszpá.:)
Criollo.

somebody that i used to know

Ééés itthon vagyok már tegnap óta. D kirándul Csókakőn, amolyan kanbuli a dolog, vannak 6-an az egyikőjük nyaralójában, és egész nap túráznak. Imádom, hogy elmegy és jól érzi magát, meg tudom mennyire imád túrázni az erdőben, de azéér hiányzik no.
Itthon meg vendégek vannak, anya legjobb barátnője és az ő három lánya, nagyon szeretem őket. A legidősebb lány (16 kb) imádja a lovakat, néha szokott lovacskázni, de többet nem tud, én viszont eldöntöttem - és rettentően örült neki -, hogy holnap ha elmegyünk kirándulni a helyi kastélyhoz (én meg apa lóval megyünk haha!!) akkor egy ideig felül majd a kis szürkére, és szépen elsétál majd mögöttem:) Szuper lesz, már nagyon várom!
Ma meg én megyek el lovazni egy 2 órát úgy szanaszét, de a szürkével, mert nincs kedvem harcolni a másikkal. Az is szuper ló, csak nyersebb. És olyan, hogy direkt lesi, mitől ijedhetne meg (a múltkor az durva volt, megijedt egy autógumitól a mezőn, 180°-os fordulat, majd bekapcsolta a rakétákat és berángatott a szántásba, ahol is rögtön megijedt egy szénabálától. Szénabálától! Amit minden nap lát btw.), dehát ez azért van mert nagyon keveset van egyedül terepen. Amin én most pont segíthetnék, de nincs kedvem:D
Ja, szóval megyeeeek és lovagolok megint és jaj de jó lesz, a kedvenc helyeimet fogom végiglátogatni a falu körül. Viszek fényképezőt is, és jaj de örülök! Meg a holnapinak mégjobban. Iszonyatosan várom.
Meeeg ha minden igaz akkor holnap jön D is hozzánk, jaj de szuper ez a hét!

Most leültünk Sherlockot nézni (már kb nyolcadszorra látom mindkét évadot:D), aztán 6 körül eltávozom a vadonba lóháton.
D mindig amazonnak hív amikor lovon ülök:D
Ja, és ami a szívembe talált, sőt, az egész lényembe az az a megszólalása volt, amikor kijelentette, hogy mennyire "élő" vagyok amikor lovagolok.
Na igen. Valahogy oda tartozom, a négy láb fölé.



Criollo.