Saját bloglista

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 6., kedd

A munkát tekintve egyébként minden rendkívül jó.
Az első hetem azzal telt, hogy akklimatizálódtam, illetve telepítettem a fejlesztői környezetet a gépre, a kapott 60 oldalas manual alapján.
A második héten kicsit átnéztem az objektumorientált pythont, mivel mi a projektidőszakban a GF-ban functional programmingot toltunk, szóval teljesen elfelejtettem az OOP-t. A hét második felében pedig a Squish GUI tester program manualját olvasgattam.
A harmadik hetem úgy kezdődött, hogy már kezdtem egy kicsit unatkozni, mire bejelentették, hogy kapok taskot! Rendes feladatot! Igazi tesztelést!
Kicsit megijedtem, de nagyon lelkes voltam. Erre kiderült, hogy hiányoznak különféle engedélyek, amik nélkül nem tudok kapcsolódni a szerszámgépekhez, amiknek a szoftverét tesztelnem kéne, szóval egész héten lógattam a lábam, szebben mondva basztam a rezet, és vártam, hátha az IT department megteszi azt a két kattintást, ami szükséges, és elkezdhetem a taskom.
Már a napi standupokon is részt veszek ugyanúgy mint a team többi tagja, megy a skypeolás a német főnökséggel, elég durva.
Ja, szóval a múlt hetem arról szólt hogy hogyan foglaljam el magam úgy hogy ne érezzem teljesen feleslegesnek amit csinálok (nem sikerült, minden napom teljesen felesleges volt), és hogy azért mégse a 444-et olvasgassam meg toljam a messengert. Elég nehéz volt.
Még a tegnapom is így telt, bár akkor már nem bírtam tovább és megkérdeztem hogy oké-e ha céges oktatóvideókat nézek, és oké volt, tehát egész nap information security-s és hasonlóan remek videó trainingeket toltam. Felemelő volt ezt csinálni közel 8 órán át, de legalább megtanultam, hogyan használjam biztonsággal a social mediát (...).
Ma volt egy másfél órás chates sessionöm egy IT-s sráccal, akinek szóltam, hogy még mindig nincs fix IP-m, ami nem oké, és akkor ezt próbáltuk orvosolni, és sikerült is. Rá húsz perccel pedig már kapcsolódtam is egy szerszámgéphez, és elkezdhettem írni a tesztet!!!!
Annyira elképesztően jó érzés volt kódot látni és kódban gondolkozni, hogy még így, hogy amúgy nem vágom még az egész tesztelési logikát, meg környezetet, így is azt éreztem végre, hogy nagyon mellé nem tudok nyúlni. Elöntött a béke, és csak úgy repült az idő (amit az elmúlt két hétről nagyon nem mondhatok el egyébként). Tényleg, ránéztem az órára, és már húsz perccel később volt, mint legutóbb. Fantasztikus! Alig várom, hogy holnap reggel legyen, és folytathassam, ahol abbahagytam ma.
Végre dolgozom, végre feladatom van, és produktív vagyok, meg konstruktív amit művelek. Végre nem annyit mondok majd standupon, hogy "még mindig az engedélyekre várok", hanem elmondhatom, hogy elkezdtem dolgozni a taskomon! És most már nem hullára felesleges a két fancy giga monitor előttem, és végre nem érzem magam kényelmetlenül, hogy nekem csak a böngésző meg pár word doksi van megnyitva, mert most már ugyanolyan komoly dolgok vannak a képernyőmön mint a senior tesztelőnek (aki egyébként elképesztően kedves, és jóban lettünk, ő a legnagyobb támaszom bent, pedig nem lett volna feladata engem terelgetni, de magától bevállalta). És végre nem az van, hogy kétpercenként nézem az órát, hogy na, vajon gáz-e már lelépni, várjak-e még öt percet, mielőtt hazamegyek, és hogy milyen kikúrt lassan telik az idő a semmivel, hanem van flow meg gondolkozás, és repülő munkaidő.

A munkakörülmények királyak, van gyümölcsnap, keksznap, ingyentea (egy egész szekrény tele van teafilterekkel), ingyenkávé, ásványvíz, tej, édesfaszom, minden van. Ma körte volt. Van két orbitális monitorom, kékfényszűrős, mittudomén, alig van fél centis keret a képernyő körül, IPS kijelzős, a munkatársaim a csodájára járnak (egészen pontosan odajöttek hozzám, hogy "na, most már tényleg megnézem közelről is a monitorodat"), van bivalyerős gépem (bár a szívem szakad meg a linux után, hogy win 7 van rajta, de ez köll a fejlesztett szoftvernek), vannak plafonig érő szobanövények az asztalokon, vannak naaagy ablakok és kényelmes székek, amiken lehet egyenes derékkal ülni.

Szóval amúgy király minden.

fényűzés mesterfokon

Megjött az első (rész)fizetésem, és némileg zavarban vagyok.
Azon gondolkozom, hogy írok egy ticketet a HR-nek holnap, hogy vajon most bruttó összeget küldtek-e el, vagy véletlenül más ember fizetését kaptam-e meg..
Vagy csak próbáljam meg elhinni, hogy van egy valag pénzem?


Soha soha soha nem volt még ilyen, hogy "Jövedelem" név alatt a számlámra pénz érkezett volna. Főleg nem ennyi.
Elképesztően fura érzés, de nagyon feldob. De nem annyira tudom még elhinni.
Bementem a Lidl-be a móriczon, már a fizetésem tudatában, hogy na most aztán akkor megveszek olyan dolgokat is amiket máskor nem, hiszen most gyakorlatilag mindegy, hogy megéri-e a müzli kilós ára, vagy sem..
Ja, persze. Asszem ez nem így működik.
A legfényűzőbb dolog amit megvettem az a 600 Ft-os kétliteres kiszerelésű öblítő, amit múlt héten otthagytam, pont azért, mert 600 forint.
Az 500 Ft-os "handmade" zöldségchipset felemeltem, hogy na, most igazán megengedhetem magamnak, aztán raktam is vissza a ládába.
Ja, de vettem egy csomag 400 Ft-os savanyú gumicukrot! Mondjuk küzdenem kellett magammal hogy ne rakjam vissza, mondván hogy drága. És rosszalló pillantásokat lövelltem felé a kosárba.
Remélem azért ez megváltozik. Mondjuk csak annyira, hogy tényleg tudjam megjutalmazni magam, és ne legyen tőle elképesztő bűntudatom.

2018. február 12., hétfő

Öööö tényleg szoftverfejlesztő lettem vagy mi a szösz.
Ma volt az első napom a "gyárban".
Ezért a napért már fizetést fogok kapni!
És a holnapi naptól sem félek, jókedvűen fogok bemenni.

(de fészbukon meg linkedinen majd csak hétvégén változtatok munkahelyi státuszt, nehogy túlbuzgó legyek)

2018. január 30., kedd

whaaaaaat

Ma délelőtt kaptam állásajánlatot egy cégtől, ahol voltam állásinterjún múlt héten. Nagyon, nagyon sok pénzről szól az ajánlat.

Holnap még felteszem a kis kérdéseim a cégnek, de majdnem biztos, hogy el fogom fogadni az ajánlatot. És lesz munkám. Aztán tapasztalatom. Meg annyi pénzem, amiről tényleg nem is nagyon álmodtam még, hogy valaha nekem ennyit fognak fizetni.

Hátránya, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, és nem kutyabarát a hely.
Előnye, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, szóval el lehet tűnni. Pythonban fogok tesztelni, megtanulok C++-ban kódolni, kicsit hardverközelibb a munka, és baromi jól fog kinézni az önéletrajzban. Meg hogy nagyon sokat fizetnek, némileg indokolatlanul.

A kutyabarát-dolog fáj, mert reménykedtem, hogy még idén lehet agár, ez így tolódik egy évvel legalább.
Viszont pénzem már lesz arra, hogy kutyám legyen.

Illetve arra is lesz, hogy izlandra, meg norvégiába utazzak D-vel, kifizessük az enormous közösköltség-tartozást, visszafizessem D-nek a pénzt, amivel szeptember óta lógok neki, annyiszor menjünk színházba, ahányszor jól esik, és ne csak a leghátsó sorba tudjunk jegyet venni, valamint vegyek mechanikus billentyűzetet, még több kortárs norvég szépirodalmi könyvet (Knausgård, szeretlek), az ikeában ne csak a nyálam csorgassam, hanem meg tudjam venni azt a fasza serpenyőt, ha akarom, illetve egy kapszulás kávégépet, amire nagyon vágyom, amióta anya otthonra vett. Így elsőre ezek jutnak eszembe.

Az első fizetésemből pont 40 dkg feketeerdő sonkát fogok venni. Nincsenek kielégíthetetlen vágyaim.

Alig hiszem el.
Tényleg vége a Green Foxnak.

2016. május 15., vasárnap

egyébként

Egyébként végül nem engem vettek fel a trafóba, hanem a másik jelentkezőt, aki az irodában gyakornok. Viszont ő egyáltalán nem biztos benne, hogy akarja is majd hosszútávon csinálni, így csak júniusra kötnek vele szerződést, aztán meglátja. Szóval ősztől folyt. köv.
Addig is egyébként tökre örülök, mert szabad lesz az egész nyaram, viszont pénzem is lesz (lektori, plusz valószínűleg a Sziget - már voltam interjún), szóval minden remek.
Örültem volna nagyon, ha megkapom az állást, de közben rosszul éltem volna meg, ha a nyaram egy része erre ment volna el. És így is örülök, hogy nem kaptam meg, viszont így nincs stabil havi 120 nettóm :D Mindkettő jár kompromisszumokkal. De talán így, hogy szeptembertől valószínűleg újra nyitva lesz a lehetőség, sikerülni fog. Ha meg nem, akkor sincs gáz, mivel ősztől megint van ruhatár. Szóval be vagyok biztosítva.

Most pedig boldog vagyok, hogy akkor megyek haza, amikor akarok, például jövő héten kedden. És csinálok bodzaszörpöt.

2016. április 26., kedd

opportunities

Ezt a bejegyzést egyszer már kiraktam, mert még nem voltam biztos a dolgomban, de azóta tényleg elindult a folyamat, úgyhogy:

Ööö lehet, hogy lesz egy tök jó munkám, elég jó pénzért. Kicsit ijesztő a lehetőség, de szerintem szólok a trafó vezetésének, hogy érdekel.
(Nagyon kedvesek, mert először nekünk, ruhatárban dolgozóknak szóltak.)
Egyébként a jegypénztáros lány megy el, aki 3 éve ott dolgozik, és ő keres maga helyett embert. És baromi jó, mert heti 3-4 napon kell este bemenni (4-10ig), és nettó kb 100k (+ egyéb juttatások) (ez egyébként több mint nettó 1000 Ft-os órabért jelent). Nekem ez több mint elég lenne igazából, jelenleg olyan havi maximum (tényleg maximum) 60ezret költök rezsivel, bérleti díjjal, kajával, mindennel együtt.
Plusz a pénztár mellett benne van a lány a közönségszervezésben is, ahova szintén menni kéne helyette, és ez is plusz pénzt jelent.
Májusban kéne betanulni, júniustól meg kezdeni.
Igazából a feladattól kicsit félek, mert nem szeretek idegen emberekkel kommunikálni, de tulajdonképpen a ruhatárban is kibírtam, úgyhogy biztos belejönnék. A munka ugye nem nehéz, illetve betanítanak.
A közösség nagyon jó, illetve nem hátrány, hogy nem kéne új helyre menni dolgozni, új környezetbe és emberek közé (épp elég, hogy a ruhatárazás fél éve alatt végre kezdem megismerni itt az embereket), engem az kikészítene. Illetve az hogy hetente 3-4 nap estéjén kívül teljesen szabad vagyok, plusz júliustól szeptemberig sincs munka, ez abszolút meggyőzött.
Annyira kedves volt hétfőn ez a lány, amikor odamentem érdeklődni, hogy hogyhogy elmegy (azt mondta egyébként, hogy hihetetlenül imád a trafóban dolgozni, és nagyon fáj a szíve hogy elmegy, de váltani akar 3 év után), mondta, hogy miért nem jövök én helyette, mert szerinte nagyon jól csinálnám. Ez nagyon jól esett, mert igazából sose tudom, hogy mit gondolnak rólam az emberek, főleg a trafóban, ahol általában csak ülök a ruhatárban és olvasok és nem annyira beszélek senkivel).
De azért még egy napot gondolkozom rajta.


UPDATE:
azóta átgondoltam, jeleztem is feléjük, hogy biztosan érdekel, és tegnap hívott a lány, hogy akkor hétfőig küldjem el az önéletrajzomat. Illetve, hogy nagyon szurkol, mert nagyon megkedvelt. Milyen kedves!

2016. március 19., szombat

little people

Ma a Trafóban meg igazi őrültekháza volt, meg is fogadtam, hogy soha többet nem vállalok be olyan napot, amikor gyerekprogram van (most se vállaltam volna, de drága Zs barátnőm, aki éppen ruhatáros lett volna, másnapossággal küzdött, így hősiesen megmentettem és én mentem be helyette).
El lehet képzelni a százötven öt év alatti gyereket, akiknek legalább a fele sír, hisztizik vagy kiabál, és akkor hozzá lehet képzelni kétszer annyi szülőt, akik meg a faszba kívánják az egészet. Zűrzavar, rohangáló, kiáltozó és üvöltő kis emberek, nyűgös és türelmetlen szülők.
Sejtettem, hogy az érdeklődés nem fog kitartani a koncert mind a hatvan percére, és lőn, már a felénél kezdtek kiszállingózni először a helyzetet menteni próbáló szülők a magukat földhöz verő, bömbölő gyerekekkel, aztán jöttek, akik számára érdektelenségbe fulladt az egész, de azért a gyerekek egy jó része élvezte a koncertet.

Mindenesetre a pokol egyik bugyra biztos tele van kisgyerekes programokkal.

2015. november 30., hétfő

még élek,

csak éppen millió dolgom van, illetve elkapott egy depresszív szakasz is, főleg gondolom a millió dolog miatt.
Nem szeretem, hogy a napjaimban nincs rendszer.
Most hétvégén jó lenne hazamenni, de nem tudom, ez lehetséges-e így a legdurvább beadandó-időszakban.
Jövő hét péntekig van időm, hogy lebeszéljek egy fideszes politikusnővel, illetve egy valamilyen baloldalival egy interjút, illetve elemezzem, plusz szakirodalmat körítsek mellé és állítsak össze belőle egy kiselőadást.
Emellett lektorit kéne csinálnom. Most nagyon megtollasodom belőle, mert már leadtuk a számlát 53ezer ft-nyi lektoriról ami az én kezem munkája, és remekül jön, ugyanis akarok venni egy tükörreflexes fényképezőt, amire heteken belül összegyűlik a pénzem.
Közben volt egy születésnapom, amit a sok dolog mellett kb észre se vettem. 23.
A fényképező után Izlandra gyűjtök. Kimegyünk négyen pár hétre, amikor mindenkinek összegyűlik a pénzmag. Utána meg lehet, hogy pár évre is.
Tulajdonképpen én a Spitzbergákon is jól érezném magam, de Izland azért szebb, és a szó népszerű értelmében élhetőbb.
Legyen már két héttel később!!!!

2015. október 9., péntek

párás pohár

Most így a második óriási pohár borom után kicsit a bebambulós állapotba kerültem.
Erre akkor jöttem rá, amikor a böngészőmön a speed dial-t bámultam már fél perce.
Ez most ippeg egy teleki villányi rosé cuvée, ölég finom.
Erről az jut eszembe, hogy a múlt héten az egyik barátunk, aki sosem volt nagy boros, megszólalt, hogy mostanában inkább bort iszik mint sört, és megkérdeztem, milyet szeret. És azt mondta, hogy a rosét.
Na de, mondom én, milyet? Vagy hát így vártam hogy folytatja, de nem.
Azt mondta utána, hogy a fehérbort is szereti.
Jaj.
De mosolyogtam és bólogattam.
De majd bizonyára megismer sokféle rosét és sokféle fehérbort.
Nekem meg van még egy Bockom, ezer forintért fogtam ki, fele még megvan, a hűtőben lapul.



Megy valaki 25-én a Trafóba a Slam döntőre? Én leszek a ruhatárban. Egyébként nem bírom elviselni a slamet, de hosszú lesz az esemény, nagyon sok pénzt fogok érte kapni. De gondoltam, ha már, akkor ha valaki jön, majd köszönjön oda. Illetve adja le a kabátját, mer abbú lesz a fizetésem.

Másrészt, ami miatt zaklatott vagyok, az a szakdolgozatom. Meg más is, de most akkor először mondom ezt. Nem tudom az oltásellenesekből írni, mert kuuuuuurvára nincs magyar szociológiai vonatkozású szakirodalma. Meg nemzetközi sem. Csak egészségügyi. Így meg nem tudok szakdolgozatot írni belőle. Mert ugye nem én találom fel a spanyolviaszt.
Úgyhogy van még egy hónapom kitalálni. De amúgy nagyon sajnálom, mert baromira érdekelt volna a téma, és szakirodalommal együtt szerintem nagyon jó és izgalmas, egyedi szakdogám lehetett vón, de hát ez van. Kitalálok mást. De akkor meg igyekszem a könnyebb ellenállás irányába (vagy hogy mondják) evezni, és olyanból írni, amit nem nehéz elérnem. Mondjuk Veszprém megyében, a social networkön belül, satöbbi.

A jövőm is foglalkoztat, gondolkozom lovas túravezetői képzésen, hogy ha már vendégházat akarok, meg lovagoltatást, akkor azt csak így lehet hivatalosan, de rohadtul nem akarok random lovasokkal Budapesten ismerkedni ilyen órák keretében, annyira elszoktam az ilyen társaságtól, most ez rohadtul szarul hangzik de akkor is. Legszívesebben inkább kijárnám újra a kisebbségpolitikát. Nagyon nagyon fog hiányozni, ha végzek, hihetetlenül jó mesterszak és tanszék.
Az aranykalászos gazdát így is meg kell majd csinálnom, már előre félek, milyen emberek lesznek ott.


Ma meg jöttem haza, mármint Budapestről haza, és a Batyin, amikor elköszöntem D-től és mentem volna a metróba, nem ment be a jegyem a lyukba, mert így behajlott, gyűrődött, és nem tudtam betuszkolni. És odamentem az egyik ellenőrhöz, hogy legyen szíves eltépni, mert nem tudom bedugni a gépbe, és egy ilyen idősebb, kövér faszi volt és elvette a jegyemet, és bedugta a gépbe, és mondta közben, hogy "elég baj az, ha egy ilyen fiatal és csinos hölgy nem tudja bedugni"
Fú hát a fejemet nem tudtam kontrollálni és kicsit úgy néztem ki mint aki szarszagot érez, nagyon undi volt ez az egész szituáció.


De a vonatot elértem, D hiányzik, itthon vagyok, Csilike imádnivaló, a kert épülszépül, meg legfőképp változik apa munkájának köszönhetően, a borom gyorsan fogy, és az imént fogyasztottam el egy tál saját kezűleg pattogtatott vajas popcornt. Már egy hete csak így csinálom a kukoricát, vettem hozzá egy rakás indiai fűszert, isteniiii, de most kicsi D kérésére vajasra csináltam, és így is zseniális.

Egyébként meg a másik dolog ami miatt zaklatott vagyok az az, hogy kedves szaktársbarátnőim jelentkeztek egy társadalmi innovációs versenyre, ami nájsz, de nekem nem volt hozzá kedvem, de nyilván benne vagyok a csapatban. Emellett iszonyatosan el vagyok havazva, rengeteg tanulnivalóm van, és sok estémet töltöm a trafóban, és el vagyok maradva, és nem olvasok saját szórakozásra eleget, és baromi sok elfoglaltságom van, és akkor itt van ez a verseny, amit én nem akartam, de bekerültünk, és ugye még várat magára az a kutatási pályázat amit már említettem, és most erre meghirdetett a tanszék egy kutatói szemináriumot, szintén a menekültekkel kapcsolatban, public sociology módszerrel, és NEM MEREK jelentkezni rá, akármilyen zseniális is lesz, mert még egy tennivaló már ki fog készíteni, pedig úgy szeretnék menni.
Fú ez felbasz.
Inkább iszom.
De lehet még jelentkezem.
De inkább megkérdezem majd hogy mit gondolnak, érdemes-e így is jelentkeznem.
Jaj.

Ja, és amit még nem bírok elviselni az az, amikor valaki fészbukon ismerteti folyamatosan, hogy high-szépirodalmat olvas, illetve ilyen meg olyan színházba jár és ezt vagy azt a darabot nézi. És teszi mindezt világosan abból a célból, hogy mindenki lássa, ez milyen értelmiségi dolog.
Mármint ez nekem tök olyan, mintha csak azért tenné mindezt, mert örömet okoz neki az, hogy más látja, milyen művelt is ő.
Holott nem az, csak ilyen "fészbukművelt", aki azért olvas meg azért jár művelődni, hogy más lássa.
Ez csak arról jutott eszembe, hogy kedden voltunk D-vel meg az öccsével a Száll a kakukk fészkére főpróbáján, ami rohadt jó volt, imádom a főpróbákat igazából, mert zártkörűek és nagyon sok híres embert láthatok :D Most például Závada Pál ült előttem (nekem ez falusi emberként mindig borzasztó izgalmas, hogy nem csak a polcon látom a könyveit, hanem őt magát is élőben). Amúgy D nagybátyja révén jutunk be ilyenekre mindig, mert most pl ő fordította a darabot, de általában vagy dramaturg, vagy szövegíró, vagy fordító több színháznál is, úgyhogy mindig bejutunk, és nagyon szeretem.
Na mindegy, szóval voltunk és megnéztük és nagyon tetszett, meg jó volt, de baszki nem kürtölöm világgá. Mármint most igen, de mindegy. Szóval számomra teljesen alap, hogy színházba járok sokat, meg szépirodalmat olvasok, mármint aki igényes magára az nyilván ezt teszi, olvas. De ennek a fészbukra való kiírása már annyira over-over-over... nem is tudom, mi, ilyen szánalmas figyelemfelhívás, ami számomra azt közvetíti, hogy a kiírónak nem alap a színház, nem alap a szépirodalom, ezért kiemeli folyton, hogy ő azt nézi/olvassa. Pedig ezzel pont azt közvetíti, hogy ez neki is extra dolog.
Ja, szóval onnan jött ez az egész, hogy én kedden voltam, és erre szerdán láttam fészbukon, hogy egy lány ismerősöm, akiről tudom, hogy olyan egyszerű, mint a bot, posztolta előadás előtt 10 perccel, hogy hú, Száll a kakukk, na lássuk milyen lesz, jaj.
Jaj.
Meg amikor azt rakja ki, hogy azonnal megjelenés után megvette a Gyarmati Fanni naplóját.. Nem tudom, nekem ezek úgy működnek, hogy megveszem/kikölcsönzöm könyvtárból, elolvasom és elraktározom magamban, illetve megbeszélem a családommal/barátaimmal az olvasmányélményt. De nem kürtölöm világgá, mert természetesnek tartom, hogy az ember olvas, és szépirodalmat olvas.
Jaj. 

Na mindegy. Lejött a vikings következő része, úgyhogy hajrá.

Ja, egyébként szépirodalom: ugye könyvtárból elolvastam még augusztusban Sjón Macskarókáját, és annyira elvarázsolt, hogy még most is képes vagyok órákig csak google-n keresgélni utána meg gondolkozni rajta, úgyhogy muszáj volt megvennem, és lám, már az enyém. Úgyhogy a kikölcsönzött 13 könyvem után ismét el fogom olvasni. Eddigi életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya.
Illetve kapok ösztöndíjat (valami oknál fogva, tényleg nem értem, hisz elhagytam két tárgyamat is), úgyhogy megrendeltem a vadonat újonnan megjelent Sjón könyvet, A cethal gyomrában-t is. Sjónból sosem elég. Varázslatosan ír. Igen, azt hiszem, ez a legjobb szó.
Egyébként gondolkoztam rajta, hogy nyitnék egy könyvkritikás blogot, és akkor annak Skugga Baldur (macskaróka) lenne a neve, de nincs erre időm sajnos.
Skugga Baldur.
Imádom.
Skugga Baldur.

2015. szeptember 29., kedd

coyotes

Éppen kel az édesburgonyás-túrós pogácsa tésztája, és amíg ezt teszi, addig írok.

Szóval ma lesz a harmadik alkalom, hogy ruhatárazni megyek a Trafóba, és azt kell mondjam, remek. Odamegyek kezdés előtt egy órával, üldögélek, olvasok, tanulok, aztán fél óra kicsi munka, amíg az a néhány tíz ember leadja a kabátját, aztán ismét üldögélek amíg tart az előadás, aztán ismét fél óra, amíg kiadom a kabátokat. És ezért, azaz egy estényi üldögélésért kapok kb 2100 Ft-ot/alkalom. Elég elcseszett egy dolog ez, mármint van egy barátom, aki hajléktalanszállón dolgozott sokat, és még most is ilyen helyen beugrós ember, és ő talán 400 Ft/óráért csinálja. Holott az ő munkája azért számít is. Én meg 700 Ft/óráért olvasgatok és lógatom a lábam. Még sörözhetek is közben. Meg filmet is nézhetek. Barátokat is hívhatok, hogy szórakoztassanak. Előadás közben bezárhatom a kócerájt és elmehetek például vásárolni, amíg vége nincsen. Bármit csinálhatok, csak legyenek rendben a kabátok. Még a fizetésemet is magamnak osztogatom a munka végén, egyenesen a kasszából, és senki nem ellenőriz.
Ennél jobb kiegészítő keresetet nem nagyon tudok elképzelni diákként.
Azóta pedig örömködöm, hiszen megtapasztaltam, milyen, ha van "felesleges" pénzem, nem kell meggondolnom, vegyek-e egy sört, vagy egy drágább bort, mert nem fog hiányozni a számlámról. Emellett csinálom a lektorit, ami szintén baromi jó lesz, ha most megkapom érte a pénzem, néhány tízezerrel megdobja a pénzmagot. Másrészt pedig ha hirdetnek, még mindig járunk CEU-s kísérletekre, ami szintén 1500 Ft/alkalom, és mivel ketten megyünk D-vel, alkalmanként 3000 Ft-tal leszünk gazdagabbak. Szóval azért gyűjtögetünk.

Még egy pozitív attribútuma a ruhatározásnak, hogy 12 kilométert ad hozzá a napi biciklis adagomhoz. Ami, ha olyan nappal számolunk, amikor egyetemre is megyek, illetve haza, már napi 24 kilométert jelent. Arról nem is beszélve, hogy a hatékonyság érdekében már merek a Fő utcán végigbicajozni a Lánchídig. Eddig nem mertem, maximum a Batyiig, de akkor is úgy, hogy D-vel együtt, most viszont egyedül is meg merem ezt tenni, ráadásul dupla távon. Nem mondom, végig koncentrálnom kell erősen, de megéri, mert egyrészt nem pusztultam bele, másrészt a Frankeltől a Szabadság hídig 13 perc alatt értem el tegnap. Ez az idő jelentősen megnő, ha nem a Fő utcán, hanem a szétbarmolt rakparton indulok el, ahogy eddig is tettem. Úgyhogy ma is kihagyom a rakparti pokoltúrát, és a hatékonyságra szavazok.

Majd még jelentkezem mostanában.

2015. szeptember 18., péntek

szíívíí

Tegnap este az foglalt le, hogy néhány pohár sauvignon blanc mellett összehozzam a szakmai önéletrajzom. Mivel eddig nem jelentkeztem konkrétan a szakterületemet célzó állásra, így ilyen terű CV-m eddig nem volt. Hát most már van, és egészen impozáns. Pedig nem gondoltam volna. Teljesen kétségbe voltam igazából esve, hogy jézusom, mit írjak bele, nem csináltam semmit, aztán kiderült, hogy azért mégiscsak csináltam ezt-azt: kutattam, konferenciákon adtam elő, még többet kutattam, és többször raktam össze kutatást, illetve voltam kérdezőbiztos is. Másrészt pedig elég jó skillekkel rendelkezem. Szóval elég büszke is vagyok az első szakmai önéletrajzomra.
Ez az egész felkérés meg akkor is baromi menő marad, ha végül nem jön létre a kutatás (mert ugye egyelőre pályázati szinten van). 

Más:
Két hete három könyvvel érkeztem Budapestre félévet kezdeni, gondoltam, még ez is kevés lesz. Erre az elsőnek az ötvenedik oldalán se sikerült túljutnom, annyira fáradt vagyok nap végére. Két hét alatt ötven oldal, ez igen. Kell valami rendszer a napjaimba, mert így csak hazaesem délután, és agyhalott módban töltök még sok órát, amíg el nem alszom. Elalvás előtt mindig olvasni szoktam, de már D is röhög, amikor kijelentem, hogy még olvasok egy kicsit, mert ez már szinonimájává kezd válni annak, hogy akkor én alszom, üdvök (és négy oldal leküzdése után magamra ejtem a könyvet). Pedig biztos lehetne valahogy úgy megszervezni a napot, hogy életben maradjak 4 óra után is. Azért is lesz erre szükség, mert jövő héttől kezdődik a ruhatár szezon is, ami pedig esténként esedékes, szóval fel kell készülnöm. És nem vagyok hajlandó kávét inni az ügy érdekében, anélkül szeretnék működni.

Most itthon vagyok, csináltam csicseriborsó krémet, ittam bort, van irdatlan mennyiségű zöldség, úgyhogy megleszek. Csak tanulni kell, de hosszú az éjszaka.


2015. szeptember 16., szerda

napi wow-faktor


Egyrészt beszélgettem ma Bíró Judittal, a tanszékvezetővel, és előadtam neki, hogy szeretném, ha ő lenne a konzulensem az oltásellenes, devianciás-normakontrollos szakdolgozatom megírásánál, és azt válaszolta, hogy nagyon örül, hogy őt kérem, illetve nagyon örül a témámnak is! Szóval a kisebbségpolitika mesterszakos szakdolgozatomat Magyarország egyik legjobb devianciakutatójánál fogom írni. A védőoltás-ellenes attitűdből.
A másik jó, és elég wtf hír, hogy most kaptam e-mailt (két másik évfolyamtársammal), hogy Csepeli, Örkény és Bíró beadtak valamilyen kutatási pályázatot a menekültekkel kapcsolatban, és hármunkat választottak ki, hogy dolgozzunk velük. Csak hármunkat! VELÜK! Nekem ezek az emberek olyanok mint valami teljesen elérhetetlen példaképek, iszonyatos tudással és szakértelemmel, és akkor én meg itt vagyok másodéves kisebbségpolitika hallgatóként és csak kuksolok amikor megszólalnak, annyira fantasztikusak. És akkor megkapom a hírt, hogy személyesen minket választottak ki, nyilván van ennek valami oka (kicsit azért sejtem is, hogy mi, és nagyon örülök neki), úgyhogy ez borzasztó megtiszteltetés és nagyon menő.

Hú!

2015. augusztus 14., péntek

other topics

Kovászoltam uborkát! Tegnap. Meg raktam el csemegeuborkát is. Remélem finom lesz, a kovászos már kint csücsül a félárnyékban, egyre zavarosabb a leve, ezt jó jelnek tekintem. Csak oda kell figyelni, hogy a macskák ne tornásszák le a lazán rájuk rakott fedőt. 
A hétvégén tervezek almás egreslekvárt is főzni, igazából imádok ilyeneket csinálni, azt hiszem. A múltkori ringlólekvárom is vészesen fogy sajnos, de négy üveggel mentettem belőle, itt vannak a szobámban, senki el nem viheti.
Már munkám is van egyébként, márhogy a lektori mellett (amire kaptam visszajelzést a kiadótól, miszerint zseniálisan írok és nagyon szeretik amit csinálok), mégpedig szeptembertől (vagy októbertől) ruhatáros leszek a Trafó házban, rohadt jó pénzért rohadt jó munka. Egy szaktársbarátnőm kérdezte, akarom-e vele felváltva csinálni, így ketten osztunk fel egy heti előadást (minden nap van), pár órát ott kell ülni, ami pont ideális ahhoz, hogy meg tudjam csinálni például a lektorikat (pénzkeresés pénzkeresés közben!), vagy tanuljak (amihez otthon sokszor kevés a motivációm). Nem foglal le értékes időt, rövid, rugalmas, és jól fizet.
Úgyhogy hurrá!


Ez meg itt Borsó a kovászos uborkákkal.

Egyébként beszarás, most a három fiú kifeküdt napozni az udvar közepére. Nem nagyon hinném el, hogy csinálnak ilyet, ha nem magam látom.

Holnap, ha jó idő lesz (bárcsak!), akkor D-vel kimegyünk délután az erdőbe lovagolni. Végre van olyan állapotban a lábam, hogy akár nyeregben is tudok, és megkockáztatok egy laza terepet is vele. D pedig biciklivel jön. Jó lenne ha összejönne, már két hete erre várok, csak sose volt megfelelő az időzítés.

2015. június 21., vasárnap

alakul

Tegnap rámírt a lovas barátném, akivel már több hónapja nem beszéltünk, mert másfelé csúszott el mindkettőnk élete, hogy nyárra ismét nekem adná a lovát, mert dolgozni fog. Ez hihetetlenül jól esett, illetve nagy bűntudatom lett, hiszen elfelejtettem neki írni, nem is hall rólam, erre ilyen hihetetlenül aranyos.
Nálunk már sok éve hagyomány, hogy minden nyáron átveszem a gondviselő szerepét a lovával kapcsolatban, mert amikor a barátnőm dolgozik, nem otthon lakik, csak ritkán jár haza. Szóval valakinek szinten kell tartania/fejlesztenie a Maxit, ez pedig én vagyok, mert ilyen téren csak bennem bízik (én meg, ha apát nem számítjuk, csak benne).
Ilyenkor sokat hajlítgatom, mert nagyon merev ló, mindhárom jármódban próbálom tekerni, illetve dolgozunk földről is. De a legnagyobb feladat tényleg a hajlítás, meg, hogy lelazítsa a hátát, mivel nagyjából úgy fordul helyben, mint egy busz. Ez Bellához képest mindig óriási váltás, mert nála ez úgy történt, hogy rászorítottam lábszárral arra az oldalára, amerre fordulni akartam, megemeltem a szárakat, és lehetett kapaszkodni, úgy pördült helyben.
Sajnos a bokám miatt még hónapokig nem ülhetnék lóra, de meg fogom oldani, mert akkor szőrén dolgozunk, ott nem terhelem a szalagjaimat. Terepre így sajnos nem megyek, mert a szőrén terephez bizalom kell, ami ezzel a lóval nincs meg, de majd augusztusban. Érdemi munkát így is kiválóan lehet majd végezni.
Imádom, ha feladatom van egy lóval. Ha nem csak lovacskázásról van szó, hanem valóban munkalovaglásról. Ha van egy cél, amiért dolgozni kell. Félreértés ne essék, mindenem az örömlovaglás, de valahogy az nálam csak saját lóval működik igazán, a munkalovaglást pedig idegen, vagy hozzám kevésbé közel álló lovakkal szeretem csinálni. Nem tudom, ez miért így van, fura.
Mindenesetre tervezem, hogy részletesen beszámolok majd itt a munkáról, hátha lesz valami tanulsága.



Viszont baromira fáradt vagyok, tegnap egész nap fordítottam, de cserébe baromi jól haladok. A könyv maga mondjuk egy agyfosás, szóval kisebb meghasonulást okoz dolgozni rajta és magyarul elérhetővé tenni a közönség számára, olyan mondatokat leírni amiket, ha egy honlapon látok mondjuk, azonnal rácsapok az X-re, de eladtam a lelkem :D Ma be tudom fejezni a rám bízott részt, jóval határidő előtt, aztán besegítek szerintem D-ébe is.

2015. június 17., szerda

in concreto

A lábam alakul, ez a harmadik hét, a merevítőt már két napja elhagytam mert ad1: kurva meleg, ad2: ahogy lépek és behajlik a cipő orra, ott kidörzsölte a lábfejemet, és lejött a bőr. Egyébként alapjáraton nem fáj a bokám, de sajnos többször mozdulok rosszul, aminek következtében meg majd beszarok, úgyhogy lehet visszaveszem. Igazából ma kéne visszamennem kontrollra, de nincs az az isten, hogy én önszántamból mégegyszer ismeretlen orvosokhoz menjek SZTK-ba, inkább lubickolnék tovább az eddigi életemben megszokott protekció áldásos melegében. Szóval hazamegyek, és ha anya úgy dönt, hogy ezt látnia kell valakinek, akkor megyek egy kollégájához.

Új nyári hobbim van, mégpedig a lekvárfőzés. Eddig háromfélét csináltam. Először bodzás eperlekvárt (otthonról hoztam bodzát), aztán tegnap gyömbéres sárgabarack-, és gyömbéres eperlekvárt. Nagyon-nagyon finom mindegyik!

Ez a gyömbéres eperlekvár.
Már alig várom, hogy még több gyümölcsből csinálhassak valami extrábbat. Finom darabos lekvárok, nincsenek agyoncukrozva, olyan ízük van, amilyen gyümölcsöt (illetve pluszt - gyömbér, bodza) beleraktam. Jelenleg hat üveggel van, mindegyik féléből van kettő.

A múltkor, talán szerdán elmentünk a társasággal iszogatni-beszélgetni egyet, először a Petőfi téren az Erzsébet hídnál ültünk a rakparton a fűben néhány borral és sörrel, aztán átmentünk a Deákra a lány javaslatára, ahova igazából senki nem akart volna menni, mert egyrészt gusztustalanul sok ember van, másrészt ez a gusztustalanul sok ember egy gusztustalan téren gyűlik össze. De találtunk egy padot egy csendesebb részen, úgyhogy ott voltunk kb hajnali 2-3-ig. Aztán, mivel én még nem bicajozhatok, éjszakaival kellett mennem, amitől kicsit félek, meg úgy általában az éjjeli városban való mozgástól, úgyhogy elképesztő érzés volt, amikor, miután elbúcsúztam D-től (aki bicajjal volt), hogy majd találkozunk a Margit hídnál, észrevettem, hogy követi a buszt, és végig jön mellettünk/mögöttünk :) Úgyhogy amikor leszálltam a Nyugatinál, éppen ő is begördült, és a nyakába ugrottam (a lábam miatt nyilván csak óvatosan), mert ezzel elmondhatatlan örömet okozott. Aztán amikor a villamosra átszálltam, akkor is jött a körúton a villamos mellett, végig összemosolyogtunk, aztán amikor leszálltam, már ott várt a zebránál.


Egyébként pedig holnap megyek haza, és jön D is. Jó lesz, majd kutyázunk meg macskázunk, meg kint ülünk.

 A kert csodásan virágzott legutóbb amikor otthon voltam, ez például a jázmin:



Ez pedig az egyik kiscica a kettőből, ő éppen Borsó, a lány.




Ő pedig egyetlen szívem szottya, Csili.


Ami meg elég jó, az az, hogy még mindig van lektorálandó könyvem, amivel a héten végezni fogok, illetve D anyukája éppen könyvet fordít, és kaptam belőle egy fejezetet, mert nem tudja befejezni, úgyhogy abból is lesz pénzem.

Szombaton egy beadandómhoz készítettem két interjút, Magyarországon élő külföldiek magyarul tanulásával kapcsolatban. Bár a beadandót nem tudtam megírni időhiány miatt, de ezt azért jó, hogy megcsináltam, így jövőre nem - vagy csak kevesebbet - kell majd. Egy olasz lánnyal, Francescával beszélgettem, nagyon izgalmas volt és hihetetlenül jófej. Beültünk a Szimplába, ahol még életemben nem voltam, mert az ilyen tömeghelyek állnak tőlem majdnem a legtávolabb, de így, hogy délben voltunk, nagyjából hat ember lézengett a helyen, és kb mindenki közülük ott dolgozott (és mindegyik Francesca barátja volt). Szóval így, hogy nem volt ember, jól éreztem magam. Csend volt, hely volt, a limonádé is jól esett, Francesca társasága pedig zseniális volt.
Aztán mentem át a Mechwartra, mert ott meg egy olyan fiúval interjúztam, aki önkéntesként tanította a magyart bevándorlóknak. Az is jó volt, bár elég bátortalan srác volt, az ilyen emberekhez sajnos nem értek, azaz én vagyok túl sok nekik valószínűleg. Észrevettem, hogy a bátortalan emberek eléggé tartanak tőlem.



Tegnap este meg átmentünk az egyik barátunkhoz D-vel és M-mel, a barátunk házának a tetejére a Batthyány utcába. Imádunk ott lenni, magas társasház, lapos tetővel, úgyhogy tökéletes. Nyáron a tűzijátékot is innen néztük, ennél jobb hely nagyon nem volt szerintem :D Mondjuk elég ijesztő, hogy bár éjszaka közepe volt, mégis úgy láttuk egymást, mintha hajnalodott volna - ennyit a fényszennyezésről. Úgyhogy ki szoktunk ide ülni, viszünk pokrócot, kaját, sört, aztán beszélgetünk. Tegnap is nagyjából fél négyig ott voltunk, aztán mindannyian elbóbiskoltunk picit, úgyhogy inkább hazajöttünk. Jól esett a séta a hajnali városban.

2014. november 5., szerda

gondolatok

Nagyon rendesek vagytok, hogy biztattatok a munkára, de beszéltem anya barátnőjével, aki szerezte, és kiderült, hogy a feltételek mellett nem tudom elvállalni.
Egyrészt a munka két hét múlva kezdődne, másrészt teljes munkaidős. Nekem meg az óráimról nem lehet elmaradni, valamint pont most kezdődik a még durvább hajtás az összes beadandóval, minden kutatásom eredményeivel, előadásaimmal. Erről hiányozni nem tudok. Ugyanez a helyzet februártól márciusig, amikor szintén van munka, de nem tudok nem az egyetemen lenni.
Most ehhez kapcsolódóan: mondta ez az ismerős, hogy szerinte akár félév-passziváltatást is megérne ez a munka. Erről nekem vannak gondolataim, zavarosak, de megpróbálom összeszedni őket úgy, hogy érthető legyen.
Én erre a munkára jelentkeztem volna, de csak akkor, ha nem lóg bele az egyetembe. Mert nekem az az első. Én kisebbségpolitikai szakemberré szeretnék válni, amihez csak az egyetemen keresztül vezet az út. Nekem mondhatni szenvedélyem az, amit itt tanulok, és ebben szeretnék elhelyezkedni később. A HR, meg az ilyen multis témák soha nem érdekeltek (csak gimi 11. osztályában, amikor arra gondoltam, hogy menő lenne HR-esnek lenni, de szerencsére ez nem tartott tovább pár hónapnál és kósza gondolatnál), és képtelen lennék sokáig ebben dolgozni. Én kutató szeretnék lenni, vagy valami, amihez a szaktudásomat használom.
Egyáltalán, ha lehetnek ilyen álmaim, a magyar értelmiségnek abba a kis szeletkéjébe szeretnék beletartozni, akik a szakmájukból élnek meg.
És ehhez az kell, hogy végezzem az egyetemet, szerezzek ott (!) tapasztalatot (ez folyamatban is van ugye a bagi kutatással), nem pedig az, hogy egy, az önéletrajzomba írható, szépen mutató dátumos sorért feladjam, vagy akadályozzam, lassítsam ezt az egészet. Főleg egy olyan dátumos sorért, amire szeretném azt hinni, hogy nagy szükségem nem lenne, mert soha nem szeretnék a munkaerőpiacnak azon szegmensére kalandozni, ahova az útlevélként szolgál. Kicsit olyan, mintha az ember szeretne mondjuk karosszérialakatos lenni, és elmenne pincérkedni gyakorlatra.
Erre lehet azt mondani, hogy naiv vagyok, meg tapasztalatlan, meg, hogy bárhová jó egy ilyen ajánlás, de tapasztalatot a szakmámon belül is szerzek, márpedig milyen más gyakorlat szükségeltetne egy általam kívánt munkához, mint az, amit itt, szakmán belül kapok?
Az a baromi sok pénz nyilván nagyon jól jönne, de megszorulva nem vagyok - mondjuk eleresztve sem. Nincs sok pénzem, de innen-onnan összedolgozom magamnak, amit költök, illetve van ösztöndíjam - mindezek mellett pedig azon valóban szerencsések közé tartozom, akiket tudnak támogatni a szülei. És itt az újabb vívódás, hogy szeretnék nem a terhükre lenni, de azt hiszem, ezt meg tudom úgy is tenni, hogy közben nem akadályozom a tanulmányaimat, és keresek olyan munkát, amit lehet mellette is végezni. Nincs szükségem sok pénzre, néha hihetetlen, mennyire keveset költök egy hónapban (lakbérrel, rezsivel együtt is kevés), és azt össze tudom szedni.

Szóval úgy, hogy a tanulmányaim, a szakmai fejlődésem rovására menne a munka (miközben ezek mind sínen vannak igazából), nem vállalom el. És azt hiszem, most kivételesen nem zsigerből döntöttem, hanem racionálisan gondoltam végig a dolgot, és úgy jutottam eredményre, tehát bízom a döntésemben. És januártól keresek valami egyetem mellett is működtethető munkát.

kaptam

Kaptam egy kérdést, miszerint nem szeretnék-e havi nettó 200 ezerért HR-es lenni valami cégnél itt Budapesten november végétől márciusig.
A dolog egyrészt jó, mert sok pénz, ami nekem nincs, meg nyilván betanítanak, meg pont akkor van (kb) amikor nekem tulajdonképpen szünetem van, mert vizsgám az kb 2 lesz.
Viszont én nem tudom, hogyan kell működni ilyen multis közegben, én nem szoktam business ruhákat hordani (nincs is ilyenem!) (hacsak a kapucnis pulcsit, a bakancsot és a bagaboot nem számítjuk annak), nem tudok öltözködni, nem szoktam naponta sminkelni és a stílusom sem kifinomult.
Ma azért még felhívom aki ezt ajánlotta, megérdeklődöm a dolgokat, aztán meglátjuk...

2014. október 6., hétfő

My rodeo romeo, a cowboy god from head to toe

Kaptok egy ilyet, nagyon durva és egész napra a fejben marad (én szóltam).



Egyrészt tegnap picit megbetegedtem, a torkom baromira fájt, meg a fejem is, a füleim meg bedugultak. De ma ettől függetlenül töretlen lelkesedéssel vetettem be magam reggel 8-kor a CEUra, ahol kiderült, hogy ez egy egyszemélyes kísérlet, és tök jó volt. Jó, nem volt izgalmas, de jó volt ilyen új dologban részt venni.
Nagyon kedves lány volt a kísérletvezető, szerintem PHDs lehet, ő elmagyarázott mindent, aztán kaptam egy számítógépet (apple :D ez az egyetem költségvetési lehetőségeiről sokat elmond szerintem :D) meg egy fejhallgatót. Ezután 40 percig egymás után jöttek a sípoló hangok párban, és el kellett dönteni, hogy melyik volt a hangosabb. Ebből állt az egész.
Utána kimentem, beszélgettünk még picit a lánnyal, aztán megkaptam a voucherjeimet, 1500 Ft-nyi teszkós utalványt, és indultam is az egyetemre (de előbb a gyógyszertárba, ahol anya utasításai alapján "diclofenac hatóanyagú, gyors felszívódású, nem vényköteles" gyógyszert kértem, és kaptam, úgyhogy az egyetemre beérve be is vettem egyet, és csak most este kezdett újra fájni a torkom, szóval hatékony a szer). Még amikor toltam a biciklim a CEU előtt, akkor egy pasas megállított, hogy "csókolom! nem eladó a bicaj?" Áááá mondom dehogy!
Aztán elgondolkoztam, hogy semmi pénzért nem adnám tovább, ő már hozzám tartozik. Tényleg nagyon nagyon megszerettem, teljesen a részemmé vált. Sokan megnézik amúgy, futárok is, mert tényleg mutatós, de eladni, na azt nem! :)

Holnap lesz egy jó, meg egy fos órám (a tanár miatt az sajnos), aztán este D-vel megyünk ketten páros kísérletre, amiben együttműködést meg reakcióidőt vizsgálnak. És kapunk újabb 3000 Ft-nyi utalványt! :D Kár, hogy a környéken egy nyomorult teszkó sincs, csak a nyugatinál, de az meg ilyen egérlyuk jellegű, oda nem megyek. Viszont hétvégén megyek haza, és ott van egy nagy Ajkán, úgyhogy majd beszabadulok, és olyan kajákat fogok összevásárolni a 4500 Ft-nyi utalványunkból, amiket máskor sose szoktunk, haha!

2014. október 2., csütörtök

Amúgy Zs csoporttársam említette, hogy szokott járni CEU kísérletekre ide a Frankel Leó útra, és 60 perces kísérletért (amik tök izgik) fizetnek 1500 ft-ot kp-ban vagy teszkóutalványban. Baromi jó, úgyhogy én is regisztráltam és már jelentkeztem is hétfő reggelre egyre, az órám előtt még pont el tudok menni.
Hiba volna kihagyni részemről, főleg úgy, hogy itt van tőlünk két percre (ez a Frankel körúttól északra lévő részén van, mi meg a körúttól délre lévő részén).

D-nek is mondtam, ő is regisztrál majd. Tele leszünk kísérletekért kapott teszkóutalvánnyal!!!


2014. augusztus 30., szombat

képes mém

Midnight Moontól lopom a mémet, bár kicsit megkésve, de most jutott rá időm :)
Mivel több napig tartott megcsinálni, a fele a budapesti életemről szól, a másik meg az itthoniról.

1. Outside my window...


- A ház többi emeletét látom az albérletablakból, szeressük, mert békés :) (Meg mert lehet leskelődni!)


- Otthon pedig ilyen. Legalábbis az az egytized ami itt látható.


2. I am thankful...


- Legaktuálisabban éppen ezért. D-vel kimentünk a Margitszigetre bicajozni és frizbizni, ott fényképeztem.

3. In the kitchen...


- Fuckin mess!!! És mindezt a nyomorult szezámmagos csirkéért, ami ugyan baromi finom lett, de nem biztos, hogy megéri :D
Egyébként ez azért is durva, mert én híresen tisztán főzök (mindent elpakolok, amint nincs már rá szükség, stb), de ennél ez nem jött össze...


- Itthon pedig rend van, mint mindig, és éppen az erőmet gyűjtöm a cukkinis brownie elkészítéséhez.

4. I am wearing...

- Bugyit és egy fekete "tank topot", magyarul nem tudom mi ez, tán trikó?

- Jelenleg pedig ezt:


5. I am creating...


Éppen "dolgozom", a szokásos havi tíz-húszezremet keresem meg lektorkodással.

6. I am going...


- Home. Holnap.

- Mivel ez már megtörtént, és éppen sehová nem tervezek innen menni, itt csak ez a kép marad. Hát azaz holnap megyünk Ajkára nadrágot venni, de ennyi.

7. I am reading...


Rukkoláról van meg a könyv, angol, egyszer sem olvasott állapotban, igazán szerencsés fogás volt :) Már kb egy éve pihen a polcon, most hozzáláttam, hogy elolvasom ezt, amíg még nincs meg az ebookom.
A Hunger games-re szerencsére nemigen hasonlít (sztorijában még nem tudom, de stílusában semennyire), hiába van ez ráírva. Egyelőre baromi jó, nagyon tetszik!

8. I am learning...

Hát, ha nem is learning, de getting to know my órarend.


Mostantól van tárgyfelvétel, egyelőre ilyen, aztán még lehet, hogy gólyatáborban mondanak valamit a felsőbbévesek, hogy vegyünk fel.

9. I am pondering...

- Hogy ma még el kell mosogatnom egy muffinsütő tepsit, és mikor tegyem ezt meg :(

- Elmosogattam. Tanulság: a lakás tervezett elhagyása előtti napon ne süssünk túrófánkot, mert a tepsi nem lesz elmosogatható állapotban az elmenésig (be kell áztatni), viszont mire visszaérünk, kurva büdös lesz.

10. A favourite quote...

Nekem ilyenem sajnos nincs, de felmehetnék akár fészbukra és kereshetnék idézeteket random szerelmes képek alól. Na azok sosem hagynak hidegen. Haha.

De inkább generáltam egy kedvenc idézetet Coelho-generátorral.



11. One of my favourite things...


Anya múlt héten felhívott, hogy van egy meglepetése nekem, és tegnap kaptam meg. Rossmannból van, atökéletes bögre! 4 decis, öblös, és nagyon szép!

A másik pedig a Bob's burgers! Sokkal kifinomultabb humora van mint a Family Guy-nak, és a vizuális- és audio humor is mérföldekkel jobban, finomabban meg van csinálva. Nagy kedvencem lett :)



12. A few plans for the rest of the week...


Ez jövő hétre érvényes, egy részlet az egyik gólyatáboros emailből.

13. A peek into my day...


- D-vel Borsba mentünk, én feketeerdő-levest ettem (csokis, gyümölcsös, kekszes, tejszínhabos), ő pedig kacsamájas-vilmoskörtés-eidami sajtos-bodzás hagymalekváros bagettet. Mindkettő túlvilágian finom volt! Mint minden a Borsban.


- Udvar, laptop, könyv, Csili, meg Csili dinnyéje.



Köszi a mémet, M!