Saját bloglista

2012. május 31., csütörtök

sticky notes

No mégse maradok vasárnapig.. holnap a fél8-as vonattal megyek fel Pestre. Ugyanis a ELTE módszertani tanszék írt emailt, hogy még mindig kellenek a Budapest kutatáshoz kérdezőbiztosok, és hogy érdekel-e még, mondom persze. Így pénteken egy rohanás lesz a napom, 10re felérek, felvánszorgok a rohadalom nagy táskámmal a 4. emeletre, aztán szusszanok egyet, és indulhatok az egyetemre egyrészt iskolalátogatásit kérni még az Eudiákoknak (a TO délig van nyitva..), másrészt felvenni a kérdezőbiztosi "csomagot"(ezt 2-ig lehet megtenni). Aztán nyomás az Eudiákokhoz számlaszámigazolást és iskolalátogatásit leadni...
Utána vissza a lakásba, D is megérkezik, örülünk, yeey! Már hiányzik.
Majd késő délután anyával vásárolni megyünk (ja, mert ő is jön a vonattal, kongresszusra megy), aztán meg lehet, hogy megünnepeljük M szülinapját, sütöttem neki hagymás kenyeret, ha már egyszer hagymamániás:)
Szóval kellemesen el fogok fáradni:D
De ez a kérdőíves job most igen jól jön, mert 10 kérdőívért kapok 20ezer forintot. Az egyetlen nemtúljó benne, hogy júni 15-ig hetet le kell adni készen hibátlanul, márpedig egy kérdőív kitöltése kb 1 óra. Remélem segítőkész emberkék címe lesz megadva, és mindenki beenged, hozzájárul, stb.
Na meg a vizsgáim, most fognak beindulni, 5-én az első, utána meg már futószalagon megy le az egész június végéig. Viszont, hogy el ne felejtsem, ki stickynoteoltam őket az asztalomra, itt is van:



Most még várom D-t skypeon, aztán alszom is. Korán kelek nagyon:( Háromnegyed 6 körül. Jaj!

Apa ma főzött nekem gyöngytyúklevest, mmmm.. Isteni finom lett, még fogok is belőle enni szerintem, csak akkor nagyon kell majd pisilnem éjjel:D

No igazából a helyzet most ennyi, már kicsit odavagyok (előre a reggel miatt), és még a szanaszét heverő mosott ruháimat is fel kell kutatnom a házban.
Szóval jó éjszakát mindannyiótoknak, és előre is nyugis pénteket!

Criollo.

2012. május 28., hétfő

such a perfect day

Már meggyógyultam két-három napja, pénteken haza is jöttem:) Apáék a Garda-tónál voltak hegyet mászni, szóval nagyszüleim voltak nálunk öcsémékre vigyázni. Tegnap D is eljött, nagyon jó volt! Csak sajnos ma haza kellett mennie mivel holnap neki még órái vannak.. Szóval kisebb öcsémmel bekísértük a vonathoz, már most hiányzik.

2012. május 22., kedd

sneaking around

Azt hiszem, most kezd felmenni a lázam, yeey! Amúgy apa felugrott meglátogatni, éppen nagyszüleimért jött, elviszi őket hozzánk amíg ő anyával hegyetmászni megy a héten:) Szóval kedves volt tőle, hogy meglátogatott, hozott nekem egy kiló epret is:) Amiből ettem, és azóta csikar a hasam, no problem:D Most hívtam fel anyát, az ügyeletes ideggyógyászt, hogy mi a helyzet, mondtam neki, hogy ettem epret, erre kiröhögött hogy miből gondoltam hogy az eper ilyenkor jó, hát mondom apa mondta hogy ehetek:D Erre, hogy dehát apád úgyis azt mondja, hogy egyél bármit, mivel ő is azt csinálja, de ne aggódjak, egy órán belül kijön belőlem.
Jó, szóval addig szenvedek. És kiderült, hogy az se jó, hogy eddig narancslevet iszogattam. Ó, shit.

Na nézem tovább a hart of dixiet, ez a tegnapi-mai társaságom, holnapig nem hiszem hogy már kitart:/ Nevermind, keresek mást.

Na remélem ti jól vagytok, nem nyeltek be vírust, ilyesmit, ja és ha hasmenésetek van, ne egyetek epret, még akkor se, ha apukátok azt mondja, hogy nyugodtan.

Criollo.

2012. május 21., hétfő

shit just happens

Oookkéé, itt vagyok, hogy egy nappal a logika egészéves ZH előtt állok, és kb értem is, erre beszedek valami vírust, amitől jóformán ágyhoz vagyok kötve.
Egész nap szarul voltam, szó szerint sajnos, és most derült ki, mert észrevettem, hogy remegek a takaró alatt, hogy 39 fokos lázam is van. Nájsz! Utána rögtön a szédüléstől el is estem. Még jobb! És ami a besssszt, hogy D sincs itt, szóval összevissza esek a wc és az ágy között ingázva. Ahhoz képest, hogy ma a Fizetésemből(!) akartam venni egy pólót a h&m-ben. Emberi tragédiák. Haha.
Szóval írtam a tanár úrnak, remélem mihamarabb válaszol, mert nem szeretnék 10percenként a wc-re suhanni a dolgozat közben.

2012. május 16., szerda

nice job, today

És megfáradtan bár, de még tettre készen hazaértem (már egy fél órája) a munkából.
Bizony, meg is volt az első napom, termeltem magamnak 6000 forintot:D Ami szerintem szép összeg egy nap üldögéléshez képest:) Na jó, a háromnegyede álldogálás, meg turisták után rohangálás, de a lényeg, hogy megvolt, jól kerestem vele, és nem is volt borzasztó (a sarkaim sajognak, csak be kéne tenni a cipőmbe azt a sarokbetétet, dehát ha egyszer olyan szép virágos a bélése....:(  ). Egy sráccal voltunk kint a Sikló mellett, és a szarféle időjáráshoz képest egész jó eredményt produkáltunk:) Eleve a sikló nem egy jó hely általában, meg most az idő se volt jó, de eladtunk kb 14 jegyet.
Én igazából szívesen ücsörgök, meg nincs gondom azzal, hogy nem történik aktuálisan semmi, szóval jól elvoltam:D Közben jöttek turisztok, kérdezgettek, vettek jegyet, ilyesmi. Összeismerkedtem egy kedves indiai párral, meg egy belga házaspárral is.:D Az indiaiakkal szóba került, hogy ez az első munkanapom, és nagyon megdicsértek, hogy naaagyon szuperül művelem, és az angolom is, háááát ilyet:D
Viszont volt például egy francia idős bácsi, aki csak a franciát tolta nekem, mondom ájdontszpik frencs, szorri nóóóó frencs, ő meg no inglis, jól megvoltunk, aztán magyarázott, én néztem rá szépen, aztán kibeszélte magát és egy prospektussal elment:D
Meg voltak szintén indiaiak, három srác, és az egyik nagyon nyomta a sódert, de olyan vicces angolul, mint a Raj a Big Bangből. És fooolyamatosan beszélt, meg megkérdezte, hogy hova menjenek ma, mit nézzenek meg, meg shoppingolni is akarnak.. Mondtam nekik egy komplett napi tervet a várral kezdve, és mikor visszaértek, odajött hozzám, hogy köszöni szépen, nagyon szép volt a vár:D

Na most viszont rohanok, D szólt, hogy a fiúkkal itt vannak a hídfőnél, megyünk kínaiba kajálni:)) Gyorsan felkapok valami szépruhát, bár egyébként nagyon megtépettnek nézek ki, OLYAN karikákkal a szemem alatt, hogy a Mcdonaldsban a mosdóban azt hittem, hogy lefolyt a szempillaspirál a szemem alá... De nem, "csak" karika. Nájsz.

No itt egy búcsúkép hoponlucáról, kisses to evriván!

Tudom, a kék sál elég ergya a rikítópiros kabáthoz, dehát majdnem jégcsapok lógtak már a  légcsövemben:D
Criollo.

2012. május 14., hétfő

gagarin

Loving you, zéháhét.

Ők ketten a ma esti alkalmi partnereim, amíg a fejembe nyomom a módszertant - amit ától zéig értek, csak kérdés, hogy eszembe fog-e jutni holnap is, amit most tudok.


D átment M-hez filmet nézni, mert ott jó a hangfal, D-nek csak egy működik:D Szerencsétlen másik felét mindig lerántottuk az asztaláról, így teljesen beesett az a hangszórós része. Szóval ő csak későn jön haza, de így legalább nyugton tanulhatok.

Szerdán meg dolgozom, az első napom lesz. Kicsit be vagyok fosva, de már inkább úgy vagyok vele, hogy come on! Kibírom, csak 8-9 óra, de cserébe lesz pénzem! Ja, meg ma felhívott a koordinátorom, vagy olyasmim, hogy vasárnap nincs-e kedvem a Moszkván is árulni valami más cégnek, több pénzért. De van:) Szóval lesz majdhogynem 10ezer forintom, nájsz, jól jön az biztos:)

Anyával a hétvégén vásároltunk. Kb csak a H&M-ben voltam, de 3 pólót, két ilyen harapós hajcsatot (:D) sikerült beszerezni, akartam olyan málnaszínű vászoncipőt, de SEHOL nem találok:( Hogy lesz így színes vászoncipőm? Ma vettem még egy pólót, meg jó sok bugyit:D Vicceseket.

Viszont mit keresek itt????? Nyomás a móccertanhoz.
Criollo.

2012. május 6., vasárnap

another 7 facts

Kaptam egy díjat az Aviana Rahl -blogról:) Nagyon nagyon köszönöm, igazán jó érzés, ha nem csak az ember maga, de mások is szeretik amit csinál (ez most nem tudom mennyire lett értelmes, whatever).
Szóval most megosztok magamról 7 random tényt.. lássuk hát.

2012. május 5., szombat

dirty little secrets

Eperpanna (♥) ajándékozott meg egy blogos díjjal a minap, amit itt is naaagyon köszönök, az ilyennek mindig örül az ember:))
Továbbadni nem terveztem, mert akiknek a blogját nagyon szeretem, azok már megkapták mind, ahogy néztem:D hmm, most látom, mintha ManWorld-nek még nem lenne, szóval here you are, szeretem a blogodat:)


2012. május 3., csütörtök

hop on hop off.

Eléggé függőben hagytam a múltkori hoponos történés menetét, igazából nem is emlékszem, hol hagytam abba, és most lusta vagyok megnézni, de onnan folytatom, hogy.