coyotes

Éppen kel az édesburgonyás-túrós pogácsa tésztája, és amíg ezt teszi, addig írok.

Szóval ma lesz a harmadik alkalom, hogy ruhatárazni megyek a Trafóba, és azt kell mondjam, remek. Odamegyek kezdés előtt egy órával, üldögélek, olvasok, tanulok, aztán fél óra kicsi munka, amíg az a néhány tíz ember leadja a kabátját, aztán ismét üldögélek amíg tart az előadás, aztán ismét fél óra, amíg kiadom a kabátokat. És ezért, azaz egy estényi üldögélésért kapok kb 2100 Ft-ot/alkalom. Elég elcseszett egy dolog ez, mármint van egy barátom, aki hajléktalanszállón dolgozott sokat, és még most is ilyen helyen beugrós ember, és ő talán 400 Ft/óráért csinálja. Holott az ő munkája azért számít is. Én meg 700 Ft/óráért olvasgatok és lógatom a lábam. Még sörözhetek is közben. Meg filmet is nézhetek. Barátokat is hívhatok, hogy szórakoztassanak. Előadás közben bezárhatom a kócerájt és elmehetek például vásárolni, amíg vége nincsen. Bármit csinálhatok, csak legyenek rendben a kabátok. Még a fizetésemet is magamnak osztogatom a munka végén, egyenesen a kasszából, és senki nem ellenőriz.

Ennél jobb kiegészítő keresetet nem nagyon tudok elképzelni diákként.

Azóta pedig örömködöm, hiszen megtapasztaltam, milyen, ha van "felesleges" pénzem, nem kell meggondolnom, vegyek-e egy sört, vagy egy drágább bort, mert nem fog hiányozni a számlámról. Emellett csinálom a lektorit, ami szintén baromi jó lesz, ha most megkapom érte a pénzem, néhány tízezerrel megdobja a pénzmagot. Másrészt pedig ha hirdetnek, még mindig járunk CEU-s kísérletekre, ami szintén 1500 Ft/alkalom, és mivel ketten megyünk D-vel, alkalmanként 3000 Ft-tal leszünk gazdagabbak. Szóval azért gyűjtögetünk.

Még egy pozitív attribútuma a ruhatározásnak, hogy 12 kilométert ad hozzá a napi biciklis adagomhoz. Ami, ha olyan nappal számolunk, amikor egyetemre is megyek, illetve haza, már napi 24 kilométert jelent. Arról nem is beszélve, hogy a hatékonyság érdekében már merek a Fő utcán végigbicajozni a Lánchídig. Eddig nem mertem, maximum a Batyiig, de akkor is úgy, hogy D-vel együtt, most viszont egyedül is meg merem ezt tenni, ráadásul dupla távon. Nem mondom, végig koncentrálnom kell erősen, de megéri, mert egyrészt nem pusztultam bele, másrészt a Frankeltől a Szabadság hídig 13 perc alatt értem el tegnap. Ez az idő jelentősen megnő, ha nem a Fő utcán, hanem a szétbarmolt rakparton indulok el, ahogy eddig is tettem. Úgyhogy ma is kihagyom a rakparti pokoltúrát, és a hatékonyságra szavazok.

Majd még jelentkezem mostanában.

szíívíí

Tegnap este az foglalt le, hogy néhány pohár sauvignon blanc mellett összehozzam a szakmai önéletrajzom. Mivel eddig nem jelentkeztem konkrétan a szakterületemet célzó állásra, így ilyen terű CV-m eddig nem volt. Hát most már van, és egészen impozáns. Pedig nem gondoltam volna. Teljesen kétségbe voltam igazából esve, hogy jézusom, mit írjak bele, nem csináltam semmit, aztán kiderült, hogy azért mégiscsak csináltam ezt-azt: kutattam, konferenciákon adtam elő, még többet kutattam, és többször raktam össze kutatást, illetve voltam kérdezőbiztos is. Másrészt pedig elég jó skillekkel rendelkezem. Szóval elég büszke is vagyok az első szakmai önéletrajzomra.
Ez az egész felkérés meg akkor is baromi menő marad, ha végül nem jön létre a kutatás (mert ugye egyelőre pályázati szinten van). 

Más:

Két hete három könyvvel érkeztem Budapestre félévet kezdeni, gondoltam, még ez is kevés lesz. Erre az elsőnek az ötvenedik oldalán se sikerült túljutnom, annyira fáradt vagyok nap végére. Két hét alatt ötven oldal, ez igen. Kell valami rendszer a napjaimba, mert így csak hazaesem délután, és agyhalott módban töltök még sok órát, amíg el nem alszom. Elalvás előtt mindig olvasni szoktam, de már D is röhög, amikor kijelentem, hogy még olvasok egy kicsit, mert ez már szinonimájává kezd válni annak, hogy akkor én alszom, üdvök (és négy oldal leküzdése után magamra ejtem a könyvet). Pedig biztos lehetne valahogy úgy megszervezni a napot, hogy életben maradjak 4 óra után is. Azért is lesz erre szükség, mert jövő héttől kezdődik a ruhatár szezon is, ami pedig esténként esedékes, szóval fel kell készülnöm. És nem vagyok hajlandó kávét inni az ügy érdekében, anélkül szeretnék működni.

Most itthon vagyok, csináltam csicseriborsó krémet, ittam bort, van irdatlan mennyiségű zöldség, úgyhogy megleszek. Csak tanulni kell, de hosszú az éjszaka.

napi wow-faktor

Egyrészt beszélgettem ma Bíró Judittal, a tanszékvezetővel, és előadtam neki, hogy szeretném, ha ő lenne a konzulensem az oltásellenes, devianciás-normakontrollos szakdolgozatom megírásánál, és azt válaszolta, hogy nagyon örül, hogy őt kérem, illetve nagyon örül a témámnak is! Szóval a kisebbségpolitika mesterszakos szakdolgozatomat Magyarország egyik legjobb devianciakutatójánál fogom írni. A védőoltás-ellenes attitűdből.
A másik jó, és elég wtf hír, hogy most kaptam e-mailt (két másik évfolyamtársammal), hogy Csepeli, Örkény és Bíró beadtak valamilyen kutatási pályázatot a menekültekkel kapcsolatban, és hármunkat választottak ki, hogy dolgozzunk velük. Csak hármunkat! VELÜK! Nekem ezek az emberek olyanok mint valami teljesen elérhetetlen példaképek, iszonyatos tudással és szakértelemmel, és akkor én meg itt vagyok másodéves kisebbségpolitika hallgatóként és csak kuksolok amikor megszólalnak, annyira fantasztikusak. És akkor megkapom a hírt, hogy személyesen minket választottak ki, nyilván van ennek valami oka (kicsit azért sejtem is, hogy mi, és nagyon örülök neki), úgyhogy ez borzasztó megtiszteltetés és nagyon menő.

Hú!

tartsunk lépést

Múlt héten keddtől péntekig biciklitúrán voltunk a társasággal, Káltól mentünk Nyíregyházáig. Borzasztó jó volt, erről majd részletesebben is beszámolok.

Megvan az órarendem, azaz egyelőre úgy tűnik, a versenyjelentkezésnél ez nyilván még változhat (leadok-e valamit, felveszek-e valamit), de egyébként 12 tárgyam lesz, ebből három tömbösített. Remélem, izgi lesz a félév.

Voltam könyvtárban, 10 könyvet sikerült magammal hozni. Lehet kicsit elvetettem a sulykot, D szerint igazi könyv-hoarder vagyok, és igaza van. Sok könyvnél csak még több a jobb. Most nem tudom, hogy Jonathan Franzent olvassak, vagy Anna Fundert. Ezt még ma este eldöntöm. Mindig azt szoktam csinálni, hogy a megszerzett könyvek közül mindnek elolvasom az első pár oldalát, és az alapján döntök, melyik legyen az aktuális kiválasztott. Az is problémát fog okozni, hogy hogyan válasszak, melyikeket vigyem fel Budára.

Csilike teljesen jól van, száz százalékig a régi önmaga. Nagyon megijesztett bennünket, remélem nem fordul elő többet ilyen vele. Sok kutyánk volt az évek alatt, de ő az első, aki ennyire családtag, és nem csak házőrző.

Mamáék tegnap aláírták a szerződést a szomszéd ház tulajdonosával, és kifizették az árát, így hát lassan, ha a szomszéd házra gondolok, nem úgy fogok rá hivatkozni, hogy "az Irénkéé", hanem úgy, hogy a Mamáéké. Nagyon furcsa. Egyébként úgy volt, hogy amikor anyáék megvették a házunkat (ami egy lepukkant kocsma volt, óriási ősdzsuvával a kertben), akkor a szomszédban lakott Irénke és a fia. Nem voltak jó kapcsolatban anyáékkal, mivel Irénke közel állt egy paranoid skizofrénhez. Többször kihívta a rendőrséget/állatvédőket/önkormányzatot ránk, a legváltozatosabb indokokkal (ki akarjuk füstölni a házából, éheztetjük a lovat, ilyesmi), nyilván minden alap nélkül. Másnap meg mindig áthívott engem (kicsi voltam) málnát szedni a kertjében, mert bűntudata volt. Én ebből mindig csak a kedvességet érzékeltem, meg azt, hogy elég furcsa ember, utólag derült ki, hogy miért az adott napokon mehettem át gyümölcsöt szedni. A fia pedig ugyanolyan, mint az anyja volt, talán pár fokkal enyhébb. Egyébként sok mindent elmond, hogy azért is volt hajlandó eladni nekünk a házat, mert félt, hogy cigányok fogják megvenni, márpedig az ő nagyapja (elég büdös nagy) nyilas volt (és átszivárogtak belé is a nézetei), úgyhogy ezt nem engedheti. Na mindegy, a lényeg, hogy mivel apáék ismerik már kiskora óta, bízik bennük (amennyire egy paranoid elme bízni tud), szóval a szerződés megköttetett, a ház - és a telek - a miénk. Mamáéké. Holnap idejön szerződés-kiegészítéseket aláírni arról, hogy mikor szállítja el a bútorzatot, ugyanis itt heteken belül megkezdődik az építkezés, mert jövő nyárra a cég szerint ez készen lehet, apa pedig közölte vele, hogy a bútoroknak annyi, ha itt elkezdik leszedni a tetőt, úgyhogy októberig el kell vinnie őket.

Miután ideadta a kulcsot holnap, meg aláírt mindent, és elmegy, apával azonnal bevesszük magunkat a házba és körbejárunk MINDENT, padlást, pincét, nagyon izgi lesz.

Apa egyébként már elkezdte kipucolni a telket, van vagy húsz gyümölcsfa, és kitakarította a füvet, kivágta a felesleges dolgokat, így most úgy néz ki az egész, mint egy liget (pedig 11 éve nem gondozta senki, csak amíg Bella élt, ott is ugyanúgy legelt, mint nálunk, szóval ő azért karban tartotta valamennyire. De mióta ő sincs, azóta teljesen elvadult a terület). Mamáéknak küldtünk fotókat az új állapotról, és teljesen el voltak ájulva. Igazából nem is azon, hogy milyen szép lett ahhoz képest, amit ők még augusztus elején láttak, hanem ettől az egésztől. Hogy nyolcvanöt évesen fogják magukat, feladják a megszokott életüket, és ELKÖLTÖZNEK. Ez egy olyan dolog, ami fiatalon is megerőltető szerintem, meg ijesztő dolog, nem hogy nyolcvan plusznál. Egyébként jelenleg Vácon laknak egy lakótelepen. És most ideköltöznek a Bakonyba. Szóval nagyon túlcsordultak érzelmileg a képektől. Átengedték magukat az eseményeknek. Hogy tényleg történik ez az egész. Elköltöznek. Szomszédaink lesznek. Itt töltik az életük hátralévő részét. Reméljük, boldogan.

Óriási változás lesz mindenkinek. Izgatott vagyok. Holnap pedig felfedezünk!

Ja, egyébként, csak hogy értsétek miről beszélek, amikor azt mondom, természetközelben élünk: tegnap apa és az öcsém egy vaddisznót fogtak a Mamáék (! nem Irénke!) udvarán. Vadmalacot. Ugye említettem, hogy apa kitakarítja a telket a nem kívánatos növényektől. Na, ezeket egy kupacba hordta. Két ember magas kupacba. Ennek aljába pedig minden jel szerint egy vadmalac rendezkedett be - leginkább meghalni. Még fogai se voltak, nagyon le volt fogyva, tuti lemaradt az anyjától meg a többiektől, és elbújt elpusztulni. Aztán ahogy apa meg az öcsém pakolták a kupac tetejére a gallyakat, egyszer csak előszaladt az állat, és elkezdett támadni (akkora disznóról van szó, mint egy puli). Nem szaladt el, csak nézte apáékat (meg a kutyát), és ha mozdultak, akkor támadt. Úgyhogy engedték visszamenni a lakrészbe. Aztán csináltak egy hurokcsapdát a bejárat elé, az öcsém elindult felé, erre támadni akart, kilépett a bejáraton és hopp - el is kapták.

Borzasztóan le volt gyengülve, fosott, mondom, foga se volt még, enni se tudott semmit, lepték a legyek.. Pár napon belül elpusztult volna. Úgyhogy szóltunk egy barátunknak, akinek vannak disznói, hogy kell-e neki, vagy segítsünk neki elaludni, aztán átjött, megnézte, és hazavitte. Meg fogja enni amúgy, de előtte lesz a malacnak egy fényűző éve a kínhalál helyett. Ha nem gyengült le már most is annyira, hogy elpusztuljon napokon belül a táp ellenére is.

Szóval ilyenek történnek nálunk. Azt már megszoktam, hogy ősszel, hajnalban, ha kinézek hátul az udvarba, akkor szarvasokat látok, de vaddisznóra még nem volt példa. Hát tessék.

Most meg eldöntöm, melyik könyv legyen a befutó.