bolondok hajója

Ma D közelgő szülinapját ünnepeltük náluk, nekem kellett megsütni a tortát. Répatorta lett, ilyen. Eléggé aggódtam, mert féltem, hogy mi van, ha a családnak nem fog ízleni, meg amúgy is, az elmúlt 5 év alatt egyszer sem ettek olyat, ami az én kezem munkáját dicsérte volna, szóval elég komoly dolog volt ez, de jelentem, hogy magasan megugrottam a lécet, a torta isteni finom lett. Ajánlom mindenkinek, annyi változtatással, hogy kevesebb cukorral készítsétek és több répával. Én szerintem kb fél kilót beleraktam (nincs mérlegem, innentől fogva meg úgy döntöttem, hogy leszarom mennyi lesz, a répa úgyis jó bele), és hihetetlenül szaftos, puha tésztája lett. Hamarosan megint meg fogom csinálni, mert kevés volt az az egy szelet, ami jutott...

Aztán relaxáltunk még náluk, majd hazajöttünk, és D megnézte, mit alkottam tegnap a szakdolgozatommal. elkezdtem írni a bevezetést, és sikerült is másfél oldalt összehozni, amire úgy emlékeztem, hogy valami szedett-vedett baromság igazából, mert alig tudtam rá odafigyelni, és amúgy is csak írtam ami eszembe jutott, de meglepődtem, mivel baromi jó lett igazából. Szóval utána D segített, hogy szerinte miket kéne még beleírnom (a bevezetők nehezen mennek, mert tele van felesleges dolgokkal - szívem szerint én odacseszném az interjúkat meg az elemzésüket egy következtetéssel és kész lenne a kutatás, de ugye nem így szokás szakdolgozni, meg kutatni úgy általában), hogyan is kezdjem el, és ez olyan jó löketet adott, hogy kerekedett belőle egy négyoldalas komplett fasza kis bevezető, ami nagyon profinak hat, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Még lesz hozzá szakirodalmi áttekintés is, szóval szerintem kb 5-6 oldalas lesz végül, ha a dékánasszony TauszKatalin végre válaszol és segítségemre siet, mivel tőle kértem szakirodalmat.
Elküldtem apának is, hogy véleményezze, és ha aszondja hogy fasza, akkor fasza és örülök és már csak a fele van vissza.

Ilyen jópofa dolgok vannak benne, ni:

"Így jutunk el az elzárásoktól, elítéléstől, félelemtől, a minden településen megtalálható „falu bolondjától” napjainkig, amikor állandó, mindig aktuális társadalmi téma a fogyatékkal élők társadalmi helyzete, mely a szegregáció - kirekesztés és az integráció - inklúzió – korszerű gyógypedagógia hozta létre, az elfogadás attitűdje - pólusok mentén valósul meg időtől, kultúrától, társadalmi értékrendtől függően.
Az Európai Unió és tagállamai egyre több és nagyobb erejű törekvéseket fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy a fogyatékkal élő személyek is teljes értékű életet élhessenek a társadalom tagjaként, ezeket a törekvéseket pedig sokszor jogi úton is alátámasztják. A társadalomba való integrálódásnak ugyanakkor legtöbbször maga a társadalom állja útját: „A jogszabályok a törvény előtti jogegyenlőséget ugyan biztosítják, de nem teremtik meg automatikusan az esélyegyenlőséget. A törvény, amely kimondja, hogy a fogyatékossággal élő embereknek joga van az akadálymentes és biztonságos környezethez, még nem jelenti az akadályok tényleges megszűnését, az Alkotmány és a diszkrimináció tilalmát kimondó törvények pedig nem járnak az előítéleteket, a gondolatokat béklyóba verő, káros sztereotípiák felszámolásával.” (Kálmán- Könczei, 2002:495) 
Hiába van ma Magyarországon is jogi alapja a fogyatékkal élők integrációjának, a társadalom korántsem tanúsít támogató magatartást, ezzel megnehezítve az akadálymentes, biztonságos élet biztosítását. Jó példa erre a Nemzetközi Pető Intézet esete, amely, bár hiánypótló feladatokat lát el az országban, mégis csőd közeli helyzetbe jutott az állami támogatások egyre csökkenő mennyisége miatt. (http://nol.hu/gazdasag/jovore_kisebb_tamogatast_kap_a_peto_intezet-1416619) Ugyanakkor Magyarországon megfigyelhető egy elutasító közeg, egy ellenséges magatartás, mellyel a „mássághoz” viszonyulnak az emberek. Jelentős méreteket ölt a társadalomba beilleszkedni képtelenekkel, vagy nehezen beilleszkedőkkel szembeni ellenségesség, legyen szó például mélyszegénységben, vagy akár fogyatékkal élőkről.
Mivel ezen példákból is látszik, hogy közel sem megoldott problémája a magyar társadalomnak a „másság” elfogadása, úgy döntöttem, ez utóbbi társadalmi csoport társadalomba való beilleszkedését vizsgálom a munkába állás aspektusán keresztül."

Ami piros, az azért piros, hogy később tudjak rá hivatkozni a lábjegyzetbe, ne felejtsem el. Szóval ilyen ez a bevezetés.

Most megyek, csinálok hotdogot.

what now

D nagymamája meghalt kedden. Éppen indultunk reggel otthonról ide Budára, és mielőtt kiléptünk volna az ajtón, hívta D-t az anyukája, hogy mi történt. Iszonyatos látni rajta a fájdalmat, a gyászt, a szomorúságot.
Most már úgy tűnik, hogy jobban viseli, igazából én csak próbálok igazodni ahhoz, hogy mi az igénye. Nem kérdezem a dologról, nem beszélek róla, csak ölelem, ha az kell, és ha ő beszélni szeretne róla, akkor hallgatom. De most már tényleg úgy tűnik, hogy jobban van.

Még két hetem van a szakdolgozatból, és még a fele nincs megírva. Vagy úgy is nézhetjük a dolgot, hogy a fele már meg van írva. Jövő héten letolom az összes interjút, utána héten pedig faszán megírom.

Közben pedig azon agyalok, hogy milyen növényeket ültessek a majdani balkonládámba. Spenótot, retket, paradicsomot tervezek, de még nyitott vagyok gyakorlatilag bármire. Mármint bármi ehetőre.

A lány miatt pedig néha kellemetlenül érzem magam. Mert néha olyan, mintha valami felesleges harmadik kerék lenne. Ezt most szívesen kifejteném bővebben, de egyszerűen nem érzem úgy, hogy most hiányozna az, hogy ismét felbasszam magam rajta :D Majd egyszer, ha kisimultabb leszek.

D-vel elkezdtünk frizbizni, például az egyetemen is - a lánnyal -, de ma elmentünk a margit szigetre ketten, és jól éreztük magunkat.

Jövő héten lesz a szülinapja, már gondolkozom, milyen tortát csináljak neki. Na meg várom, hogy megérkezzen az ajándéka - egy ilyen  póló. Azért remélem, hogy a mérettáblázat korrekt... :D

Ja, meg tök jó, mert otthon levágtam D haját. Már túl nagy volt neki, és utál fodrászhoz járni, mert mindig túl rövid hajjal jön ki a végén, azt pedig nem szeressük. Szóval azt mondta, hogy én vágjam le, így miközben két öcsémmel Frozen-t néztünk, levágtam. És iszonyatosan jó lett. Megbeszéltük, hogy mostantól én vágom. Aztán tegnapelőtt a saját gubancomat is elintéztem, és az is fasza lett.

Az is tök jó, hogy sütöttem kiflit meg zsömlét. A kiflit a perec receptje alapján csináltam, csak nyilván kifliformájúra, a zsömlét pedig liszttel-zabkorpával-lenmaggal csináltam. És az mégjobb lett. És elég menő érzés a suliba a saját zsömléimet vinni kajának. 8 kiflim és 10 zsömlém lett btw. Holnapután majd megint kell csinálnom, mert fogy.

Most pedig eszem egy kis banános túrókrémet amit csináltam, mert most fejeztem be a spenótot. Tegnap úgy megkívántam a Pennyben, de délelőtt lerabolták az egész spenótos polcot a fagyasztóban, mert 20 Ft-tal le volt árazva. Úgyhogy nekem nem maradt. De ma bepótoltam, és bár finomabbra terveztem, de azér jól esett. És dugig vagyok.

mindent elmond

Szombaton D-vel régi fényképeket nézegettünk, és találtunk néhányat, ahol olyan 3-4 évesen egy virágos egybeszoknyában (ruhában? nem tudom mi az appropriate megnevezés) vagyok lefényképezve. Értetlenül és enyhén felháborodva kérdeztem anyát, hogy ez hogyan lehetséges, meg ugyan mégis miért kellett szoknyát adni rám, erre a teljesen hirtelen és őszinte válasza: "Egy ideig próbálkoztunk. Hiszen kislány voltál, kisfiam".

Ez volt a nap elszólása, azóta is ezen röhögünk. Annyira őszinte, annyira elmond mindent! :D
Körülbelül akkor volt rajtam utoljára szoknya. Jó, meg egyszer 2. osztályban, anyák napján.

confucionism

A tegnapi előadás nagyon nagyon jó volt, örülök, hogy elmentünk.

Ma tudtam meg egy (talán) Life.hu-s írásból, hogy azért jó pénteken szexelni, mert akkor nem csal meg a barátom az esti buliban. Meg mert akkor én se csalom meg őt az esti buliban.
Good point..

A munkával kapcsolatban pedig visszajeleztem a nőnek, hogy komolyan érdekel. Aztán ha megkapom tényleg, és nem bírok vele, akkor D megcsinálja a felét, és osztozunk a szajrén.

Ma ismét sütök perecet. Viszünk belőle a hazaútra is, ja, mert hazamegyek! És jön D is! Meg lehet, hogy az öccse is, ő még eldönti. És csak kedden jövünk haza! Mert anyáék elvonulnak kettesben Szlovákiába pihenni, és felügyelni kell a két testvéremet. Nézünk majd Murdochot, eszünk popcornt, sütök perecet, Csilizünk, sétálunk, jó lesz. Én meg közben elkezdem olvasni a lovacskás hányadék könyvet, meg még a vonatúton hazafelé megírom a maradék interjúkérdést, aztán hétvégén a bevezetést. És akkor nagyon jól leszek már.

Ez most ilyen kis random volt. Jaj, nagyon sokat kell még ma mosogatnunk... Tornyosul a mosogatóban a koszos mindenség, bele fogunk pusztulni.

Socialisms in Global Historical-Comparative Perspective Podium Discussion

Éppen egy áltatam sütött puha sósperecet fogyasztok, ami ismét kitűnően sikerült. Most raktam bele kis barnakenyér-lisztkeveréket is, de ha lesz itthon teljes kiőrlésű liszt, akkor majd azzal is kipróbálom. Ez alapján készítem amúgy, érdemes megcsinálni, annyi pluszt még megérdemel, hogy rácsorgatunk sós lisztes vizes keveréket, mert úgy lesz sósperec. Egyébként pedig mennyeien puha és marhafinom. Tegnap előtt is csináltam, ma is, és holnap is fogok. Sajnos gyorsan fogy.

Ma a német rendkívül jól zajlott, kiültünk a két épület közti kopár füves részre (utálom, hogy kopár, a BME udvara sokkal jobb), szépen sütött a nap, szóval körbeültünk és úgy tartottuk az órát. Nálunk ez szemináriumokon, lazább tanárokkal elég általános gyakorlat, én nagyon szeretem. Utálok a tantermekben, előadótermekben félhomályban vagy sápadt fényben sorvadni. A hangulat is jobb így szerintem.
Szóval kiültünk. Van a csoportban egy BTK germanisztikás lány, nem tudom, hogy hogyan került egy szociológia szakszövegolvasás kurzusra, szegény picit megszenved a szövegekkel. Mondjuk sokan mások is közülünk, szóval nem mérvadó... De ő mondta, hogy úristen, nekik még sose volt a szabadban órájuk tartva, teljesen odavolt, hogy ilyen lehetséges, szóval neki is kedveztünk azzal, hogy kivonultunk. Több TTK-s, aki elment mellettünk úgy nézett, mintha sátánista ülés folyna éppen köreinkben, szent borzalom és azért kíváncsiság ült ki az arcukra, hogy mit csinálnak már megint ezek a fura TáTK-sok.. :D
Az óra maga pedig valóban nagyon jó volt, jót beszélgettünk, bár sokan most is hisztiztek, hogy ez a szöveg is oolyan nehéz (pedig Susan Zimmermann egy tudományos értekezéséről váltottunk egy HVG-nehézségű német Die Zeit újságcikkre), ezt már komolyan nem bírom. Én például azért jelentkeztem német szakszövegre, hogy fejlesszem a német fordítói tudásomat, ami szociológuskörökben nem elhanyagolható, mivel a szakirodalom nagyon nagy része német nyelvű. És úgy ez a fejlesztés nem fog bekövetkezni, ha mondjuk Micimackót vagy Garfield képregényeket fordítunk. Mert egy politikai-gazdasági témájú, de köznyelven írt újságcikk után már lassan ezek következnek.
Én viszont azért a miheztartás végett közöltem, hogy én nagyon szerettem a Zimmermann szöveget is, meg ezt is, és hogy úgy érzem, hogy a véleményem nem mérvadó a csoportban, mivel elég elenyésző kisebbségben vagyok. Így legalább tudja a tanár, hogy legalább egyvalaki akad a csoportban, akit érdekelnek a témái és fejlődni szeretne.

Emellett pedig D anyukája megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lektorálni egy könyvet, ami olyan lovas és olyan rózsaszín, hogy senkinek nincs gusztusa hozzá, viszont baromi jó pénzt kaphatok érte. Szóval cukormázassága ellenére bevállaltam, kíváncsi vagyok, mennyire lesz szakmailag appropriate, és még közel tízezer forint is üti a markomat. Ölég jó!
Másrészt érdeklődtem egy ELTÉs otthonról végezhető adminisztratív munka iránt, ami nagyon jól fizet, és írták, hogy ha gondolom, akkor találkozzunk személyesen az "igazgatóság elnökével", még nem döntöttem el, hogy akarom-e. Nyilván rohadt jól jönne a pénz, de így, hogy kapok ösztöndíjat, lehet, hogy most szakdolgozat mellé nem kéne bevállalni. Nem tudoooom!

Most megyek D-vel a Corvinusra, lesz Szelényi Ivánnak, Böröcz Józsefnek meg még néhány hírös szociológusnak előadása (ami a bejegyzésem címén fut), szóval megyek is.

Nem tudom mit csináljak ezzel a munkával :(

Lángot ki lehet deres ágra?

Na valóban sikerült írnom kicsit a szakgolgozatot, öt oldallal birkóztam meg ma, elég jó. Ez azt jelenti, hogy ha egy hétig minden nap írnám, akkor kész is lennék vele. Persze ez nem így fog történni, csak megnyugtat a gondolat.

Hétfőn még írni is kell a konzulensemnek, hogy ne így hétvégén zavarjam, hogy honnan kéne szereznem meghatalmazást az egyetemtől. Mert több helyre csak így tudok interjúzni menni.

És akkor most kezdődhet a nap! Megyek fürödni, mosogatni, rendet rakni a konyhában, aztán pedig sütök ikeás húsgolyókat, amit krumplipürével és salátával fogunk elfogyasztani. Igen, szerda óta ilyet eszünk, de egyszerűen annyira finom, és amúgy is el kell fogynia a maradék tejszínnek. Meg sütök valami levelestésztás pudingos csokis sütit, D már ezért sír egy hete :D

egy teljesen váratlan fordulat a történetben

Tegnap éjjel megnéztem a bankszámlám állapotát, mert lejárt a bérletem, és gondoltam biztos nincs már annyi pénzem, hogy vegyek. Mikor beléptem, azt láttam, hogy van 24 ezer forintom.

Na az első ami eszembe jutott az az, hogy basssssszus biztos csak a bérleti díj felét utaltam a főbérlőnek, jézusom, mi lesz most... Aztán rámentem a biztonság kedvéért a számlatörténetre, és ott azt láttam, hogy 11-én jött kétszer 14ezer forintnyi összeg a számlámra... Az ELTÉtől...

Pár másodpercbe tartott, míg leesett, hogy ezt bizony tanulmányi ösztöndíjnak hívják.

Még sose kaptam, mindig épp lecsúsztam róla és pont ezért nem is merült fel bennem, hogy a Neptunban megnézzem a múlt héten, hogy nekem jár-e...

Ez olyan eddig ismeretlen örömérzetet okozott, hogy el se tudom mondani. Hogy én azért pénzt kapok mert jól sikerültek a vizsgáim... Szuper. És kétségtelenül motivál.

Úgyhogy most este az egyetemről hazajövet bementem a Nyugatis Lidl-be, hogy megjutalmazzam magam valamivel, és jellemző, hogy két kiló liszttel, zsemlemorzsával, sütőporral, instant élesztővel, wc papírral jöttem ki. Ja, bocsánat, vettem joghurtot is.

Meg kell tanulnom megjutalmazni magam.

Egyébként a német szakszöveg ismét zseniális volt, legközelebb is laptoppal megyek, így még csak a papírt se pazarlom és közben is tudok szótárazni. Bár nem volt jó, hogy nem néztem át előre a szöveget, mert így a rám eső mondatok kiszótárazása (mindkétszer nekem jutottak az ilyen nyolcsoros mondatok..) miatt sokszor nem tudtam figyelni, shame on me, pedig érdekelt volna. Utána meg D-vel meg a lánnyal üldögéltünk a fűben, figyeltük a keresztény fiatalok térítőcsoportját működés közben, meg beszélgettünk. 6-kor pedig volt egy beszélgetés a büntetőpopulizmusról, nagyon érdekes volt és egy nagyon okos nő, Gönczöl Katalin volt a meghívott, az "előadó". 

A tegnap éjszakám pedig isteni volt, D-vel megnéztük a True Detective végét, aztán összebújva nevetgéltünk és elaludtunk. Erre már nagyon szükségünk volt.

Már csak a szakdolgozattal kéne haladni... Holnap ha belepusztulok is, de írom.

5-6-7

5. Ki nem állhatom, ha valaki olyan helyzetben használ kacsintós szmájlit, amikor nincs rá semmi oka. Igazából szerintem flörtölésen kívül nem nagyon használható semmire, esetleg még cinkosságot fejezhet ki, vagy hasonlókat, de amikor ezen pár dolog egyike sem áll fenn, és mégis használja valaki, egyszerűen valamiért azt érzem, hogy ez az ember lenéző, gúnyos, arrogáns. Ezt megerősíteni látszik az a megfigyelésem, hogy nagyon sokan fészbukos viták közben használják (lovas csoport fészbukoldal ftw), ott pedig valóban arrogáns és lenéző hangnemet társít hozzá a legtöbb ember.
Ugyanígy borsódzik a hátam attól, ha valaki mondjuk a blogjában minden mondat után rak mosolygós szmájlit. :) Szerintem a jókedv, irónia és egyéb, mosolygással társuló kifejezésmódok rendkívül jól érzékelhetők fejecske nélkül is. :) De ha ilyen bejegyzést olvasok, egyszerűen a végére már ideges leszek és úgy érzem, hogy valami bipoláris zavarban szenvedő ember írta a bejegyzést egy mániás/hipomániás napján. :)

6. Annak ellenére, hogy három éve tanulok szociológiát, sokszor mégis úgy érzem, hogy még mindig nem vagyok elég faszagyerek. Tegnap is a Gólyában csak lestem a különböző feltett kérdéseket, és többet közülük meg sem értettem. A kérdések közül. Nyomasztó.
Lehet, hogy nem vagyok elég elborult szociolény még ehhez, és többet kellene bújnom a Foucault meg Marx írásokat. Egyelőre még a szakdolgozatommal is megszenvedek, és nem a tudás hiányában, hanem egyszerűen ennek a rohadt bevezető résznek nem tudom, hogy kell nekiállni. Ötlet legalább már van, holnap a suliban meg is próbálom összehozni.

7. D szerint nagyon vicces, hogy minden ételt rétegesen fogyasztok el. Ha van egy süti, ami réteges, akkor először a legfelsőt, aztán az alatta lévőt, stb, így haladok lefelé, és észre sem veszem. Ugyanígy a lasagnánál is, csak ott a legfelső, sajtos-besameles réteget félrerakom, mert a legjobb részeket hagyom legutoljára. A csokikról is mindig leeszem a csokiréteget (pl. Mars, Snickers; minden, amin csokiréteg van), a lekvárral összeragasztott linzereknél is körbeeszem a lekvárt. Lehet, hogy furcsa, de én nagyon szeretek így enni, szeretem mindennek külön-külön érezni az ízét.
Azt is megfigyeltem, hogy a "legjobbat a végére" taktika a blogoknál is érvényes. Egyszerre megnyitom az összes új bejegyzést, ami érdekel, és a legkevésbé kedvenc felől haladok azok felé, amelyeket jobban szeretek.


Huh, nehéz szülés volt, sajnos egyrészt nem tudom, miről írtam már korábban, másrészt igyekszem nem olyanokat ide írni, amik egy sima bejegyzésben is helyet kaphatnának.

D éppen az előbb hívott, hogy már csak másfél óra és itthon vannak. Olyan jó volt a hangját hallani, hogy el is kezdtem könnyezni picit. Megkérdezte, hogy odamegyek-e hozzájuk vacsizni, vagy jöjjön ő az albiba azonnal, és azt mondtam, hogy jöjjön ide, mert tudom, hogy sírógörcsöt fogok kapni örömömben, hogy megint láthatom-tapinthatom-szagolhatom ésatöbbi.

Az elmúlt két éjszakát A barátnőméknél töltöttem, nagyon hálás vagyok nekik, mert egyedül nagyon féltem volna itthon. Tegnap elhívtam M-et (D-vel közös barátunkat) a Gólyába egy előadásra ("Technológiába ágyazott normalitás - avagy ha nem jön ki a lépés"), és jó volt, bár elég kívülállónak éreztem magunkat egy ilyen mindenki ismer mindenkit-helyen. De legalább már ott is voltam, és a tanár ismét elhívott oda filmnézésre vasárnapra, még megbeszélem D-vel, hogy elmenjünk-e.


Mindenesetre ez volt a leghosszabb hétkezdés evör amire emlékszem, csak úgy vánszorogtak a napok. És arra is rájöttem, hogy D nélkül nekem itt Budapesten egyszerűen nincsenek gyökereim, semmi nem köt ide, még az albérletünk se érződik annyira "itthon"-nak, mint amikor ő itt van velem. Céltalannak éreztem mind a három napot, az egyetemen kívül tényleg csak lézengtem ide-oda. Hétfő délután valahogy a Westendben kötöttem ki, amit egyszerűen ki nem állhatok, és nem értem, mi a francnak mentem oda. Legalább az eurósban vettem lefolyószűrőt, ha már.
Már több napja csinálom ezt a Myfitnesspal-os kajafigyelőt, és igazából baromi jó. Jó szórakozás a napi 1200 kalóriámat beosztani, és rájönni, hogy bőven ki lehet ennyiből jönni, meg azóta nem is eszem összevissza. Igazából eddig egyik napon se töltöttem ki ezt a megengedett mennyiséget, és mindig rámszól a rendszer, hogy ejnye, nem elég. Sokkal jobban érzem magamat, kíváncsi vagyok, mennyi eredménye lesz amikor legközelebb hazamegyek (itt nincs mérleg, meg két hét azért szükséges arra, hogy mutasson változást).



No most hozzálátok a kajakészítéshez, mosogatni is kell egy kicsit hozzá. Igazából be kell látnom, hogy a nagy elkeseredettségemben és céltalanságomban egy disznó lett belőlem, például amikor véletlenül kiborítottam egy fél zacskó puffasztott durumbúzaszemet, össze se szedtem a pultról, mer minek. Meg a faszomatbele. De most, hogy jön D, már a szobában rendet is raktam, most jön majd a konyha, van rá (meg a kajakészítésre) egy órám. Húsgolyók meg krumplipüré lesz salátával.

Annnyira várom már, hogy hazaérjen!!!!!

létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt?

Éppen apa birspálinkájától forró a torkom, nagyon jól sikerült.

Rájöttem egy nagy hiányosságomra, mégpedig a címkék hiányára, szóval ezt mostantól kezdve bevezetem, az élet sokkal szebb és jobb lesz.

Kaptam meghívást Biától ilyen ismerkedős tagre, nagyon jól esett, igazán köszönöm. Tulajdonképpen arra jöttem rá, amiről már tanultam is, most meg nem mondom ki írt róla, de hogy az interneten valódi közösségek alakulhatnak ki, és én ezt érzékelem is, és mint introvertált, emocionálisan stabil személy mondhatom, hogy elég jól esik, hogy sokatok hív meg ilyenekbe; hogy többeteket is érdekel, mi van velem, hogyan folyik az életem, meg úgy általában szeretnétek ismerni picit.
Szóval köszönöm. Biának is, meg mindannyiótoknak, akiket érdekel az életem akár kicsit is.

Szóval:

• Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett. DONE
• Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
• Pécézz ki hét embert, nevezd meg, és linkeld be Őket a blogodba.
• Értesítsd Őket a kipécézésről hozzászólásban a blogukon

Valójában már nem nagyon tudom követni, hogy miket írtam eddig magamról az ehhez hasonló tagekben, de hátha tudok még újat.

1. Például, hogy míg a legtöbben hercegnőként, királylányként, egyéb szexista felhanggal rendelkező státuszú személyekként (jaj, ez a szerkezet nehézkesen jött össze és létezik) képzelték el a jövőjüket, én addig vadászpilóta szerettem volna lenni.

2. Míg a baráti körömből nagyon sokan úgy tartják, hogy az egyetem, ahova járnak nem ad nekik semmi pluszt emberileg, élményben, morálisan, stb, addig én hihetetlenül örülök, hogy az ELTE Társadalomtudományi karán töltöm napjaim nagy részét. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem ezalatt a három év alatt, rengeteg tudást szívtam magamba, amivel lehet, hogy nem lesz könnyű (legalábbis itt Magyarországon) pénzt keresni, de boldog vagyok, hogy magaménak tudhatom - ezt már senki nem veszi el. Örülök, hogy országosan és nemzetközileg elismert szakemberek óráin ülhetek, hogy tényleg tudósoktól tanulhatok, és hogy egy rendkívül sokrétű, értő-elemző világlátásra tettem szert ez idő alatt. Ezért jelentkeztem mesterre is ide, mert szeretnék még, még, még!

Ez most elmehetne valami reklámszövegnek is, de sajnos a felvételi jelentkezések leadásának határideje lejárt 15-én.

3. D-vel nem tartunk Valentin-napot, nőnapot, egyebeket. Lehet felhördülni, de én se hördülök fel azokon akik megtartják :D És bizonyára lesz, aki azt gondolja, hogy most úgy csinálok, mintha nem érdekelnének a hasonló romantikus dolgok, és biztos igazából a lelkem legmélyén vágyom rá, és az egész monológomat áthatja a kognitív disszonancia hűvös, penészszagú szele, de azt kell, hogy mondjam, ez nem így van.

Tulajdonképpen nem igazán vélek felfedezni különbséget a valentinnap, nőnap, stb célja és aközött, ahogyan mi D-vel mindennapjainkat éljük. Minden nap bizsereg a lelkem, mert érzem, mennyire szeret, mennyire fontos vagyok neki. Érzem, hogy nem magát szereti bennem, hanem azt, aki én vagyok (ez egyébként nem egy könnyű dolog, érdemes néha önelemzést tartani - "miért is szeretem?" "hát mert mellette nő lehetek" -> tipikus magamat szeretem benne-példa), hogy együttlét közben akár egyedül is lehetünk (ezt pont ő írta ma smsben: "veled tudok egyedül lenni"), hogy mindig tudjuk, mire vágyik a másik, hogy mindig beszélgetünk, hogy mindig nevetünk, és a legjobb, ha egymáshoz bújva alszunk el. Vágyunk a másikra testileg és lelkileg, jó hallani, ahogy néha butácska dalokat költ csak úgy saját szórakozására, hogy hihetetlenül intelligens és humoros, hogy szereti a szíházat, az irodalmat, a jó filmeket; hogy érdekli a világ, szeret elemezni, és hogy szereti a szinte nem is létező fülcimpámat, meg azt, hogy utálom azt a szót, hogy fülcimpa.

Ezek mellett nekem soha nem volt szükségem még plusz megerősítésre, minden más, ami egy bizonyos nap kedvéért történne, már csak mesterkélt cselekedet volna, amire igazán nincs egyikünknek sem szüksége.

Minden nap adunk és kapunk egymásnak és egymástól, élünk egymás mellett és egymással egyszerre.

Jó, hogy elkísérjük egymást, remélem, a lehető legtovább.

4. Az előzőhöz kapcsolódhat (már olyan szempontból, hogy D-ről van szó) például az is, hogy nem szeretnék megházasodni sem. Ez nem jelenti azt, hogy lenézném ezt az intézményt, vagy ne  támogatnám azt, aki vágyik rá, vagy ilyesmi, egyszerűen ez olyan, mint mikor valaki érzi, hogy szeretne gyereket, vagy sem. Én nem szeretnék házasságot kötni, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném D-vel eltölteni az életemnek minél több pillanatát.

Nagyon furcsa volt elképzelni tegnap, már nem is emlékszem, minek a hatására, de azt, hogy mi lenne, ha D hirtelen megkérné a kezem, mit mondanék? És arra jutottam, hogy el se tudom képzelni, mivel soha nem merült fel se bennem, se benne a lehetőség, így annyira nem életszerű, hogy nem tudom komolyan venni az ötletet, így el sem tudom képzelni rendesen a szituációt. 

Természetesen, ha gyerekünk lenne, akkor összeházasodnánk (polgári módon kizárólag), hogy a gyereknek könnyebb legyen. Ez azt hiszem, érthető.

Ettől függetlenül támogatok mindenkit, aki saját vágyait követve megházasodik, imádom azt is, hogy unokanővéremnek is esküvője lesz nyáron, és boldogan nézem azokat, akik boldogok akár gyűrűvel, akár gyűrű nélkül. :)

No hát én most rendkívüli módon elfáradtam, szóval majd holnap még írok hármat :D Fél nyolckor kelek, megyek vissza Budára, ott eltöltök egy napot egyedül (tervben van virágföld meg néhány fűszernövény magjának megvétele, egy könyv postázása, a kommunális adós csekkek postaládába való levitele - hogy a főbérlő el tudja vinni -, aztán tornázom majd egyet, ültetek), este pedig, ha minden igaz, átjön a barátnőm és ottalszik velem. 

Igazán hiányzik D.

Ha egy másik dalt hallgatnál, az enyém már nem kell, engem is vigyél el!

Egy pohár montepulciano mellett vigasztalódom, ugyanis D a családjával ma reggel elment 5 napra Szlovéniába pihenni, síelni, ilyen dolgokat csinálni. Tegnap este végigbőgtem a skype beszélgetésünket, meg picit ő is, dehát ha egyszer tényleg nem leszünk együtt 5 napig.. És igazából nem az 5 napon van a hangsúly, hanem azon, hogy elérhető távolságban vagyunk-e. Nyáron, amikor hazajövök hetekre, akkor persze, nagyon hiányzunk egymásnak, de nincs sírás rívás, meg hasonló dráma. Mert tudjuk, hogy ha kedvünk tartja, két óra alatt találkozhatunk is.
A legrosszabb rész egyébként az én olvasatomban az lesz, amikor hétfőn visszamegyek Budára, és senki nem vár majd a Déliben. Meg amikor szótlanul villamosozom 3 megállót. És az albérletbe is egyedül lépek be, és nem lesz mihez kezdjek majd, mert tök egyedül leszek, nem bújok ágyba, mert úgysincs ott D, nem várom az estét, mert úgyse fekszik mellém D, félek az éjszakától, mert nem lesz kihez bújni, és nem bújik hozzám senki.
Az egyedül töltött éjszakától való félelmem miatt a barátnőm átjön majd aludni, ez nagyon jó, még mindig félni fogok de legalább nem egyedül :D
A kedd éjszakát meg kibírom.

Kiskorom óta hihetetlen kedvencem ez a dal... Meg az összes többije is

Tegnap este még bánatomban gyorsan kitaláltam, hogy virágládában akarok paradicsomot és salátát termeszteni, szóval azzal voltam elfoglalva amíg nagyon álmos nem lettem. Szóval anyával megbeszéltük, hogy kapok majd virágládát, meg veszek magokat és valamit majd művelek velük. Ilyen sokat termő aprószemű paradicsomban és valami tépősalátában gondolkoztam. Vagy madársalátában. Vagy spenótban. Jó lesz!

És igen nagy elhatározást hoztam, mégpedig azt, hogy valóban le fogok fogyni valamennyit, és nem hagyatkozom ilyen tekintetben kizárólag a rendszertelen, alig-eszem-valamit-egy-nap (mert nem jut eszembe) módszeremre, mert nem egészséges, és ezt már éreztem is (de tényleg nem szándékos). Szóval regisztráltam egy ilyen weight-diary jellegű oldalra, ahol beírogathatom, miből mennyit ettem, mennyit tornáztam, lehet látni grafikonon a változást, számolja a kalóriákat (ennek nem vagyok híve, de jó útmutatás), meg azt is, hogy ha így halad az ember, hány hét alatt mennyit fog lefogyni. Szóval mindent követ gyakorlatilag, igazán hasznos. Magamtól is lefogyok egyébként bármikor, csak sajnos az soha nem egészséges, mert nem tudom, hogy mennyit kéne ennem ahhoz, hogy jól működjön a szervezetem, de azért fogyjak is - tehát olyankor képes vagyok napi két főtt tojáson, salátán és kefiren élni, amit egyáltalán nem szenvedésként fogok fel, nem sanyargatás, mert imádom a tojást, a salátát és a kefirt is :D De semmiképp sem egészséges. Tehát mondhatni rászorulok egy olyan útmutatásra, ami segít abban, hogy tudjam, az egészséges határain belül vagyok-e.

Tegnap anya hozott haza munka után a vasútállomásról, és mikor hazaértünk és megebédeltünk (grillezett gomba, grillezett cukkini, kis szelet currys joghurtos pácban érlelt csirkemell, egy kis sós-borsos tejföl), apa intett a két öcsémnek, akik előhoztak egy nagy tányér csokiba mártott, dióban meghempergetett epret! Nőnap alkalmából készültek :) Nem igazán ünneplem, vagy nem tudom, nincs is a fejemben, hogy ez ilyenkor van, meg hogy van ilyen (onnan esett le, hogy csütörtökön német szakszövegen egy lánynál volt egy cserepes virág), de jól esett, hogy apáék így készültek. Mindig készülnek valamivel. A csokis eper pedig igen extra választás.

Ja, és egyébként anya kapott egy barátjuktól igazi tibeti kefirgombát, szóval most itthon gyártjuk a tibeti kefirt. Nagyon durva, úgy néz ki, mint egy karfioldarabka, és egy nap alatt hoz össze 2,5 dl kefirt. Közben növekszik, nem is lassan, és akkor én is kapok belőle! Nagyon finom egyébként, mármint amit csinál, enyhén szénsavas, kicsit édeskés kefir az eredmény. Apa azóta minden nap issza, és én is így tervezek tenni majd, ha nekem is lesz:)

Fázik a beton a talpam alatt

És a volt fesztiválon Arctic Monkeys lesz.
Kár, hogy utálom a fesztiválokat, a körülöttem tömörülő és ugráló, rám izzadó idegen embereket, hogy nem látni semmit lényegében, és, hogy az FLAC verzió sokkal jobban hangzik. Más kérdés, hogy 14000 forintom sincs ilyen dolgokra.
És ez most kivételesen tényleg nem kognitív disszonancia, sajnos túl introvertált vagyok az ilyesfajta elfoglaltságokhoz még akkor is, ha a kedvenceimről van szó.

And the winner is

A szakdolgozatom címe pedig az lett, hogy

Értelmi fogyatékosok munkaerőpiaci esélyei

Tudom, mármár befogadhatatlan mértékben kreatívra sikeredett.

Ma hirtelen el kellett dönteni, mert 17-éig jelentkezni kell záróvizsgára, amihez meg kell a cím. Szóval sorsom megpecsételődni látszik, tényleg szakdolgozatot írok.

Igazából úgy várom a dolgozatom konklúzióját, mintha nem is én írnám, szóval az a gond, hogy a saját kíváncsiságomat is magamnak kell kielégítenem.

Ma SPSS-3-on a számítógépes teremben már amikor megérkeztem órára, olyan fülledt, levegőtlen volt az egész, óra végére pedig már hasogatott a fejem, és a levegőtlenség miatt folyton ásítoztam, alig bírtam figyelni. Ebből az lett, hogy beszoptam egy kisebb kaliberű migrént, még mindig fáj kicsit, pedig már Flectort is ittam rá (ami olyan ízű, mintha fogkrémes vizet innék).

Holnap pedig szakdolgozom, kéne kezdeni valamit az eddig hiányzó interjúkérdésekkel meg a bevezetővel, és mostmár a címlapot vagy mit is meg tudom csinálni, hiszen van címe!

Tudom, kurva unalmasak a mindennapjaim, de most még másfél hónapig ezt a dolgozatot írom, szóval szorri.

te, ki csendben ülsz a sorban, s ha szólnak, kezed felemeled

A kedvestanár már harmadszorra hív meg vasárnapra filmetnézni a gólyába. De én egyik vasárnap se értem rá eddig, bármennyire is érdekelt volna a film :( Remélem nem gondolja, hogy azért nem megyek, mert leszarom. Mert én igazán szeretnék menni, D-vel. De egyszerűen valamiért vasárnap mindig van programom. Múlt héten a szülinapozás, most meg itthon vagyok, jövő héten pedig extra programra hívott, mégpedig hajléktalanoknak lesz adománygyűjtés, ott lesz egy csomó érdekes ember, mint az Erdős Virág, Háy János, Laár András, Parti-Nagy Lajos, Szálinger Balázs... Ez így tök jó, viszont jövő hét végén D elmegy a családjával Szlovéniába, én pedig nem fogok egyedül maradni a lakásban egész hétvégén, szóval hazajövök. Úgyhogy MEGINT lemaradok. Még ha úgy is döntenék, hogy nem jövök haza (ami nem fog megtörténni, mert félek egyedül, meg szeretek is itthon lenni), akkor se lenne kivel elmennem :( Ez szomorú. Na jó, igazából mehetnék mással, de én D-vel szeretnék. Egyedül meg nem fogok beülni.
De ez felesleges spekuláció igazából, mert úgyse maradok ott hétvégére. Éppen elég lesz majd a hétfő éjjel + kedd + szerda egyedül.
Mennyivel ijesztőbben hangzik már az, hogy hétfő ÉJJEL. Nem pedig hétfő este. Tudom, nem ugyanazt jelenti, de azért ha az ember kevésbé ijesztően szeretné mondani akkor a hétfő este is érthető szerintem. Szóval inkább azt mondom, hogy hétfő este.

Ez igazán szomorú.

Eltakarják a napot, eltakarják előlem, mert egy fejjel kisebb vagyok.

Néztem Velencében eladó ingatlant, igazából nem találtam olyat, amit úgy elképzelne az ember, hogy na, ilyen egy velencei lakás. Olyan kis kuckós, keskeny, de magas ablakokkal, meleg színekkel, nagy ággyal, kis terasszal, ilyesmi.
Szóval lőttek a tervemnek.
Jó, igazából nem is volt terv, csak úgy kedvet kaptam velencei lakásokat nézegetni.
Nem mintha lenne felesleges 1.500.000 euróm (ez ilyen átlagár). Tulajdonképpen nem felesleges sincs. És Velencében sem szeretnék élni. Mégis hol tartanék ott lovat?
Jaj, azt hiszem túl fáradt vagyok már. Inkább megnézem a Lidl akciós újságját, aztán alszom.



Fúúúú, olasz hét van!