5-6-7

5. Ki nem állhatom, ha valaki olyan helyzetben használ kacsintós szmájlit, amikor nincs rá semmi oka. Igazából szerintem flörtölésen kívül nem nagyon használható semmire, esetleg még cinkosságot fejezhet ki, vagy hasonlókat, de amikor ezen pár dolog egyike sem áll fenn, és mégis használja valaki, egyszerűen valamiért azt érzem, hogy ez az ember lenéző, gúnyos, arrogáns. Ezt megerősíteni látszik az a megfigyelésem, hogy nagyon sokan fészbukos viták közben használják (lovas csoport fészbukoldal ftw), ott pedig valóban arrogáns és lenéző hangnemet társít hozzá a legtöbb ember.
Ugyanígy borsódzik a hátam attól, ha valaki mondjuk a blogjában minden mondat után rak mosolygós szmájlit. :) Szerintem a jókedv, irónia és egyéb, mosolygással társuló kifejezésmódok rendkívül jól érzékelhetők fejecske nélkül is. :) De ha ilyen bejegyzést olvasok, egyszerűen a végére már ideges leszek és úgy érzem, hogy valami bipoláris zavarban szenvedő ember írta a bejegyzést egy mániás/hipomániás napján. :)

6. Annak ellenére, hogy három éve tanulok szociológiát, sokszor mégis úgy érzem, hogy még mindig nem vagyok elég faszagyerek. Tegnap is a Gólyában csak lestem a különböző feltett kérdéseket, és többet közülük meg sem értettem. A kérdések közül. Nyomasztó.
Lehet, hogy nem vagyok elég elborult szociolény még ehhez, és többet kellene bújnom a Foucault meg Marx írásokat. Egyelőre még a szakdolgozatommal is megszenvedek, és nem a tudás hiányában, hanem egyszerűen ennek a rohadt bevezető résznek nem tudom, hogy kell nekiállni. Ötlet legalább már van, holnap a suliban meg is próbálom összehozni.

7. D szerint nagyon vicces, hogy minden ételt rétegesen fogyasztok el. Ha van egy süti, ami réteges, akkor először a legfelsőt, aztán az alatta lévőt, stb, így haladok lefelé, és észre sem veszem. Ugyanígy a lasagnánál is, csak ott a legfelső, sajtos-besameles réteget félrerakom, mert a legjobb részeket hagyom legutoljára. A csokikról is mindig leeszem a csokiréteget (pl. Mars, Snickers; minden, amin csokiréteg van), a lekvárral összeragasztott linzereknél is körbeeszem a lekvárt. Lehet, hogy furcsa, de én nagyon szeretek így enni, szeretem mindennek külön-külön érezni az ízét.
Azt is megfigyeltem, hogy a "legjobbat a végére" taktika a blogoknál is érvényes. Egyszerre megnyitom az összes új bejegyzést, ami érdekel, és a legkevésbé kedvenc felől haladok azok felé, amelyeket jobban szeretek.


Huh, nehéz szülés volt, sajnos egyrészt nem tudom, miről írtam már korábban, másrészt igyekszem nem olyanokat ide írni, amik egy sima bejegyzésben is helyet kaphatnának.

D éppen az előbb hívott, hogy már csak másfél óra és itthon vannak. Olyan jó volt a hangját hallani, hogy el is kezdtem könnyezni picit. Megkérdezte, hogy odamegyek-e hozzájuk vacsizni, vagy jöjjön ő az albiba azonnal, és azt mondtam, hogy jöjjön ide, mert tudom, hogy sírógörcsöt fogok kapni örömömben, hogy megint láthatom-tapinthatom-szagolhatom ésatöbbi.

Az elmúlt két éjszakát A barátnőméknél töltöttem, nagyon hálás vagyok nekik, mert egyedül nagyon féltem volna itthon. Tegnap elhívtam M-et (D-vel közös barátunkat) a Gólyába egy előadásra ("Technológiába ágyazott normalitás - avagy ha nem jön ki a lépés"), és jó volt, bár elég kívülállónak éreztem magunkat egy ilyen mindenki ismer mindenkit-helyen. De legalább már ott is voltam, és a tanár ismét elhívott oda filmnézésre vasárnapra, még megbeszélem D-vel, hogy elmenjünk-e.


Mindenesetre ez volt a leghosszabb hétkezdés evör amire emlékszem, csak úgy vánszorogtak a napok. És arra is rájöttem, hogy D nélkül nekem itt Budapesten egyszerűen nincsenek gyökereim, semmi nem köt ide, még az albérletünk se érződik annyira "itthon"-nak, mint amikor ő itt van velem. Céltalannak éreztem mind a három napot, az egyetemen kívül tényleg csak lézengtem ide-oda. Hétfő délután valahogy a Westendben kötöttem ki, amit egyszerűen ki nem állhatok, és nem értem, mi a francnak mentem oda. Legalább az eurósban vettem lefolyószűrőt, ha már.
Már több napja csinálom ezt a Myfitnesspal-os kajafigyelőt, és igazából baromi jó. Jó szórakozás a napi 1200 kalóriámat beosztani, és rájönni, hogy bőven ki lehet ennyiből jönni, meg azóta nem is eszem összevissza. Igazából eddig egyik napon se töltöttem ki ezt a megengedett mennyiséget, és mindig rámszól a rendszer, hogy ejnye, nem elég. Sokkal jobban érzem magamat, kíváncsi vagyok, mennyi eredménye lesz amikor legközelebb hazamegyek (itt nincs mérleg, meg két hét azért szükséges arra, hogy mutasson változást).



No most hozzálátok a kajakészítéshez, mosogatni is kell egy kicsit hozzá. Igazából be kell látnom, hogy a nagy elkeseredettségemben és céltalanságomban egy disznó lett belőlem, például amikor véletlenül kiborítottam egy fél zacskó puffasztott durumbúzaszemet, össze se szedtem a pultról, mer minek. Meg a faszomatbele. De most, hogy jön D, már a szobában rendet is raktam, most jön majd a konyha, van rá (meg a kajakészítésre) egy órám. Húsgolyók meg krumplipüré lesz salátával.

Annnyira várom már, hogy hazaérjen!!!!!