Saját bloglista

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátos. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 29., hétfő

szertartásos éjjel

Feeling of tegnap este:





Elképesztő este volt, a szakkolis és nemszakkolis barátainkkal, basszus, imádom őket. Az egész tegnap este egy jó nagy katarzis volt, és ezt nem csak én éreztem így. Amikor hajnali 3-kor csendben vonultunk le/ki a helyről libasorban a sötétben, utána többen mondták, hogy basszus, ez olyan volt mint egy szertartás.
Az volt.
Valahogy az utóbbi fél évben lett egy "rakás" új barátunk, főleg a szakkolisok között, és mindenki annyira értékes ember és mindenkit nagyon szeretek.
A záróvizsgám után pedig ha minden igaz, ismétlünk.





Holnap délre megyek konzultálni a tetováló lánnyal :)

2017. május 5., péntek

Lavina





Asszem elég dekoratív állat.





2017. április 30., vasárnap

Pénteken összecsődítettük a barátok egy részét, és beültünk a jurányiba, mert az kb mindenkihez közel van. Jól éreztük magunkat, még egy agár is volt, aki folyamatosan szimatolt körbe mindenkit, és hozzánk is odajött, és megsimogattuk, és annnnnyira jól esett, csak a szívem fájdult meg mégjobban, hogy nekünk még nem lehet. Talán egy év múlva.
De kb ez volt az egyetlen pozitív élmény most a jurányiról, pedig amúgy nagyon szoktuk szeretni. Kurva hangos volt a zene, alig hallottuk egymást, már az a szint volt amikor így beszélsz hangosan a másikhoz, de nem hallod a saját hangod, úgyhogy csak reméled hogy tényleg hallja a másik amit mondasz, és hogy úgy hangzik a mondandód ahogyan tervezted.
Ez volt az egyik.
A másik, hogy P barátunk, aki nem nagyon tud szénsavasat inni, szóval a sör kilőve nála, vett 1300 ft-ért egy aperol spritzet. Az árán még túl is lendült volna, mert elég jó munkahelyen dolgozik, de azon már nem tudott, hogy a jurányiban az aperol spritz = aperol + a ház bora.
.
Hogy hogyan jutottak oda, hogy az aperol + prosecco + szóda helyett aperol + ház bora lett az eredmény, nem tudom. Mindenesetre P kiakadt, mert nem ezt vette meg amikor aperol spritzet kért, ráadásul kurva drágán. Erre a reakció az volt a pincér srác részéről, hogy  egyrészt megsértődött, másrészt felvett egy ilyen passzív agresszív stílust, megfogta P vállát, és mosolyogva-gúnyosan-lesajnálóan közölte vele, hogy 2017 óta a ház borából is lehet csinálni. wtf. És azt is mondta, hogy annak ellenére, hogy P leszarozta a helyet (nem tett ilyet), inkább örüljön neki, hogy csak ennyibe kerül az aperol spritz, mert nagyon megéri, és máshol nem kap ennyiért. Aztán úgy kezdett beszélni a proseccoról, mintha valami aranyárú termék lenne, amit nem éri meg tartani, pedig elég a legközelebbi aldiba elmenni, és ott is van 600 forintért baromi korrekt cucc, na mindegy. Nem ez a lényeg.
De most mibe telt volna annyit mondani, hogy bocs haver, nem erre számítottál, tényleg, nem tájékoztattunk arról, hogy nálunk mást jelent az aperol spritz, erre a vendégünk vagy. Akkor bőven behozták volna azt a hiányzó 1300 forintot, mert akkor például nem álltunk volna fel és mentünk volna el.
Ilyet tényleg nem tapasztaltam még itt, és baromi szar, hogy ilyen élménnyel jöttünk el a jurányiból, mert nagyon szerettük a helyet tényleg, de ez a sértődés, meg passzív agresszív viselkedés egy pincér részéről, főleg úgy, hogy ezesetben a vendégnek tényleg igaza volt, hát, elég szar.

Utána ettünk egy gyrost, aztán beültünk az Osterbrauba a tölgyfa utcában, itt még sose voltunk, de nagyon jó hely (a wc kivételével). Péntek este volt, bőven volt üres asztal, zene volt, de tök diszkrét, extra sörök olyan áron, amiért a jurányiban kb a ház sörét kapjuk, keserű meggy, ír vörös, IPA... és még pizzát is sütnek.
Úgyhogy itt voltunk zárásig. Aztán felugrottunk az albiba pálinkáért (szerencsére a párhuzamos utcában lakunk), és felmentünk a gül babához. Ott fáztunk egy darabig, aztán elindultunk random a rózsadombon ide-oda, végül a józsef hegyi kilátónál lévő réten kötöttünk ki. Kurva jó hely egyébként, szoktunk ide járni, de éjjel még nem voltunk - hát, érdemes megnézni. Sehol egy lélek, meg közvilágítás, de az egész világító várost belátni.. És elég fasza dolog, hogy a rózsadombon tényleg üldögélhetsz hajnali 3kor a vaksötétben egy réten, mert kurvára senki nem jár arra, és ha jár, az is csak hazamegy.
Viszont hihetetlen szél fújt, ott is fáztunk, szóval elindultunk lefelé, és ahogy leértünk az utcára, azonnal megállt mellettünk eg yillogó rendőrautó - én azt se vágom, honnan jött egyébként, mert ahogy leértünk a kilátótól, azonnal jött is villogva, de mindegy. Hogy akkor igazoltatás.
Na hát velem rendes falusi lányként ilyen még nem történt, a többiekkel már volt, hogy többször is, szóval igazából én voltam az egyetlen, aki meg volt szeppenve, mondtam is a rendőrnek, hogy ez így elég ijesztő volt, erre kedvesen nyugtatott, hogy nem kell félni, rutinellenőrzés, nincs baj, stb. Aztán személyiket kértek, meg akinek volt táskája - pl nekem - annak meg kellett mutatnia, mi van benne. Kérdeztük, hogy mire fel az egész, mondták, hogy a réten fent szoktak füvezni a fiatalok, és ezért ez a nagy átkutatás.
Végig nagyon normálisak voltak tényleg, viccelődtek, meg az én béna vicceimet is értékelték. Aztán kérdezték hogy amúgy mit csináltunk fent, mondtuk, hogy ittunk (nehéz lett volna letagadni, D kezében ott lifegett a pálinka), erre annyi volt a válaszuk, hogy nagyon helyes. (most azt nem kezdem kifejteni, hogy mennyire konzisztens hozzáállás, hogy a füvet démoni dologként kergetik az éjjeli utcákon hajnali 3kor, de ha arról van szó, hogy valaki az alkoholt használja tudatmódosítóként, az nagyon helyes)
De örültünk, hogy ennyire normálisak voltak. Még akkor is, ha nem igazán éreztük korrektnek, hogy csak azért, mert éjszaka sétálunk az utcákon, meg mert a fiatalok "szoktak füvezni", az igazoltatáson felül még a táskákat is átnézik.
De a végén jó éjszakát kívántak, meg hogy vigyázzunk magunkra. És akkor ennyi volt.

5-re értünk haza, kurva fáradt voltam tegnap egész nap.
Ma meg kimegyünk M barátunkhoz Pátyra, ott is alszunk. Van neki egy csodás szánhúzófajta kutyája, aki hófehér, és jó nagy, és ilyen kunkori farka van.







Úgyhogy legalább kutyázhatok egyet, ha már a szívem szakad meg tényleg, ha agarat látok.
De a laptopom kiviszem, és a kertben fogom csinálni a kreszt.
Nnna.

2017. április 19., szerda

és még online kreszre is beiratkoztam



Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.

Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.

De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.

A kikúúúrt életbe.


Fáradt vagyok.


hessteglevanadva







Azt hiszem Serrano magyarország leghitelesebb hiphopban működő embere. Elképesztő.
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.

Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz
beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más
Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam
az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam
Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam
én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban
beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem
hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem
hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem
mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem
megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos
hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most
de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem
bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.
Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven
szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben
Az álmom megvalósult de nem változik semmi
mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.
De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem
hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem
de annak is csak aprója volt így rábasztam
úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam
úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral
a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal

2016. augusztus 17., szerda

tour de káli-medence

Amúgy meg július közepén voltunk egy kétnapos bicajtúrán a Káli-medencében, ami azért volt rendkívül praktikus döntés, mert ott lakom kb, szóval nem kellett sokat menni a bázistól a célterületig. Mondjuk úgy 10 kilométert. Imádom ezt a tájat, nekem ez a mindenem, számomra egészen hihetetlen, hogy lehet az Alföldön is élni.
Első nap otthonról Szentbékkálláig mentünk (fura mert D-ék, akik közül mind budapesti ugye, úgy mondják, hogy "szentbékála" amit nem győztem folyamatosan kijavítani. Ott a Káli Kapocsban szálltunk meg estére, ami azért volt baromi jó, mert alapvetően vadkempingezni terveztünk, sátrat se vittünk, de hideg éjszaka ígérkezett, ami nem lett volna olyan élvezetes. Mikor elmentünk a kocsma mellett, láttuk, hogy az udvarában áll egy sátor, úgyhogy bementünk, megkérdeztük, hogy jöhetünk-e mi is, és mondták, hogy persze, sőt, adnak sátrat is. Úgyhogy adtak két sátrat, amiből az egyik ilyen strandra való félsátor volt, úgyhogy azt csináltuk, hogy egymás felé fordítottuk a kettőt, és az öcsém (mert ő is jött) ilyen katonai ponyvájával lefedtük az egészet, így lett egy bizánci méretű sátrunk. A ponyva széleit ilyen giga kövekkel rögzítettük, szóval stabil volt. Amúgy kellett is hogy stabil legyen mert olyan brutál szél volt éjjel, hogy alig bírtunk aludni, annyira zörgette a ponyvát, meg folyton féltünk hogy szétszedi az egész építményt.egyszer kapott csak alá, de akkor gyorsan elkaptam (mivel ugye nem tudtam aludni, jól reagáltam a hirtelen helyzetben...). És amúgy remek volt, mert volt wc is, meg minden. Hajnali háromkor felkeltem egyszer, hogy kimegyek pisilni, és olyat láttam amilyet még sose. Pedig vidéken lakom, mármint úgy vidéken, hogy vidéki faluban, szóval minimális fényszennyezéssel, de ILYET, mint Szentbékkállán, még nem tapasztaltam. Felnéztem az égre, és szikrázó csillagos volt, ráadásul olyan, mint az ilyen szétphotoshoppolt űrfelvételeken, hogy lila, meg kék, meg csillagos, meg tejútrendszer (bár az amúgy otthonról is látszik). Egészen döbbenetes volt. Ilyen színes éjszakai eget nem láttam még. Pedig tényleg otthon is majdhogynem fényszennyezés nélkül látszik. De úgy tűnik, Ajka, Sümeg meg Tapolca fényei mégis számítanak valamit.

Másnap lementünk Révfülöpig, aztán Tomajnál föl Tapolcára, aztán vissza Haláp felé. Nagyon jó volt, csak mivel az út több mint fele észak felé ment, aznap pedig kb 30 km/órás északi szél fújt, megszenvedtünk a hazatéréssel. Viharos széllökésekkel dacolva küzdöttük magunkat haza, de legalább egyik nap se volt meleg. Az a halálom. Ha bicajozom és meleg van. Akkor majdhogynem képes vagyok elájulni. Eleve nehezen élek melegben, de ha még bicajozom is mellé... A túra előtt Ajkáról hazáig bicajjal mentünk, és akkor volt kb 35 fok, és teljesen kikészültem. Egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy érzem, ahogy a nap tűz, és a kezem kezd így forrni, és a pórusaim már nem tudnak hova tágulni, nem tudok eleget izzadni, meghalok. Szóval hogy is mondjam, huszonöt fok felett takaréklángon élek általában. De a túrán tökéletes volt, pont a 20-25 fok között, úgyhogy minden probléma nélkül hasítottam a káli dombokon.
Azért minden nap hálát adok a bicajomért, egyszerűen hihetetlen a különbség az országúti meg a terepbicajok között. Nyilván oútin is kell dolgozni rendesen, de közel sem úgy, mint a terepbicajokkal. Az országúti azért van, hogy magadat elvidd valahová a saját erőddel, a terepbicajokkal meg nem csak a saját súlyodat kell előrefelé dolgozni, hanem maga a bicaj is jelentős teher. Nyilván ergonómiailag is így vannak kialakítva, úgyhogy már két éve hihetetlenül élvezem, hogy úgy tudok menni a puchhal, mint kés a vajban.

Na szóval nagyon jó volt, imádom az otthonomat, a Balaton-felvidéket, és már kipróbáltam bicajjal is végre. Igaz, hogy viharos északi széllel, de így legalább edzettünk is kicsit.


Ez Hegyesdről kiérve készült, ahol letértünk egy földútra ami Szentbékkállára vezetett egy hegyen keresztül

Sajnos pár napig előtte esett az eső, úgyhogy a földút nem annyira volt kedvező












(az ott a hegy tetején D és M)


A Balaton-felvidék legszebb része egyébként a Sáska, Hegyesd körül lévő terület. Kép sajnos itt nem született, de annál szebbet én még nem láttam. Halápnál bementünk Sáskára, és onnan egy üzemi úton át Hegyesdre, és hát ahh. Az volt az egészből a legszebb, pedig láttunk sok szép helyet a két nap alatt.

Na mindegy, jó volt nagyon.

2016. április 1., péntek

varsó

Tegnap este vettem nyolc repülőjegyet Varsóba és vissza.


Még sose csináltam ilyet, mindig más vette (iskola, stb), úgyhogy most először volt, hogy én nyomkodtam mindent, én írtam be a neveket, én mentem rá a fizetésre.
Hát, nagyon jó érzés (és durva, hogy kb egyszerűbb mint egy facebook accountot csinálni).

Úgyhogy május 25-én megyünk. Végül négyen, ami vicces, mert először úgy volt, hogy csak én, aztán, hogy akkor D is, aztán, hogy akkor hívjuk az egyik barátunkat, és tegnap este a foglalás előtt jutott eszünkbe hívni a másik barátunkat is, aki azonnal eldöntötte, hogy jön, és két percre rá már kezdtem is a vásárlást.

Ja, és kipróbáljuk az Airbnb-t, ugyanis nagyjából összesen 1500 Ft-tal drágább fejenként mint a legolcsóbb hostel (ami ugye nem annyira bizalomgerjesztő), szóval nem is volt kérdés. És egy nagyon menő lakást foglaltunk le (és fizettünk ki), négy éjszakára egy embernek 10ezer forint, ami nagyon jó. És saját hűtőd, tűzhelyed van kaját csinálni, saját kádad fürdeni és saját wc-d reggel, amikor ez igen kritikus tud lenni. Ja, és a lakás tulajdonosa még azt is felajánlotta, hogy elvisz minket a reptérről a szálláshoz. Egyébként ez lett a kiválasztott: https://www.airbnb.hu/rooms/4074630
Nem a központban van, de olcsóbb is volt azoknál, amik igen, illetve messze ez volt a legkulturáltabb a mi büdzsénken belül. A host nagyon kedves és segítőkész már most, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz.

Ami még izgi, hogy rajtam kívül még senki nem repült a társaságból (úgyhogy abba már beletörődtem, hogy most nem ülök ablaknál, hadd lássanak most ők), D egy kicsit fél, a többieket nem tudom. De majd fogom a kezét. Odafelé a szárny mögött ülünk, visszafelé meg előtte, úgyhogy lesz mindenféle repülésélmény :) Én hátul talán jobban szeretek utazni, mert felszállásnál nagyon izgalmas élmény, ahogy az egész utastér magasabban lesz, mint te magad.

Ja, és természetesen 10 év óta először találkozom személyesen a brazil barátommal!!! Nem tudom, lehetne-e ennél is jobb ez az egész, de azért természetesen ne kiabáljuk el.
Nagyon várom.

Egyébként most jut eszembe, hogy mennyire jó már, mert éjjel kaptam az emailt a Wizztől, hogy a vásárlásomért cserébe (elég nagy összeg volt, mivel én vettem mindenkinek) egy év ingyenes , csoportos discount klub tagságot kaptam. AWW YISSSS

2016. március 25., péntek

meu amigo querido

Azt hiszem, május végén egy hétvégére megyek Varsóba!

Van nekem egy brazil barátom. Már említettem korábban egyszer talán. Még soha nem találkoztunk, de már pont 10 éve levelezünk egymással. És most úgy adódott, hogy a barátja Bécsben csinálja a Phd-jét, úgyhogy eljön meglátogatni. Eleinte úgy volt, hogy Budapestre is jön, aminek borzasztóan örültem, de aztán kiderült, hogy vannak barátai, akik eurotripet akarnak csinálni, amiben nincs benne Budapest (wtf? ezt azért még számonkérem), és akkor kimegyek én hozzájuk Varsóba, amikor éppen ott lesznek.
Nagyon menő, mert repülővel odavissza 13000 Ft, úgyhogy azt hiszem, ezt napokon belül leszervezem.
Egyébként annyira aranyos volt, mert amikor mondtam, hogy lehet, hogy a pénz miatt nem tudok elrepülni hozzá (akkor még stockholmról beszéltünk), akkor ő maga állt elő azzal, hogy ő bizony utánanézett, és talált buszt varsóba budapestről, és ő bizony ezt kifizeti nekem.
Hogy lehet valaki ennyire kedves? Soha nem is találkoztunk, és venni akar nekem jegyet.. Nagyon meghatódtam.
Nyilván fordított esetben én is így cselekednék.
Nagyon durva visszagondolni rá, hogy miken segítettük át egymást ezalatt a 10 év alatt. Volt, hogy együtt szilvesztereztünk az MSN előtt kettesben, volt, hogy anyukám "távgyógyította" (orvosi megoldást javasolt bizonyos egészségügyi problémáira) webkamerán keresztül, tőle tanultam meg  teljesen angolul (amikor elkezdtünk beszélni, a present simple igeidőn kívül semmit nem tudtam, egy évvel később pedig letettem a középfokú nyelvvizsgát csak a tőle elnézett nyelvtudásból) és van olyan is, amit nem fogok ide leírni, de életem egyik legkritikusabb napján és utána is ő segített.

10 év. És most találkozni fogunk! Annyira hihetetlen ez, és olyan izgatott vagyok, hogy remegek kicsit (ha izgatott vagyok, mindig remegek).

(de azért elég érthetetlen, hogy a barátai nem akarnak Budapestre jönni)

2016. január 8., péntek

yggdrasil

Mara rámszólt, hogy írjak, és teljesen igaza van, megígértem hogy fogok, illetve eltűnni sem akarok a térből, egyszerűen csak folynak a napjaim - lehet azon elmélkedni, hogy kifolynak a kezeim közül, vagy csak úgy folynak, én meg élvezem, ám erre sajnos nem tudnék választ adni.

A karácsonyom hihetetlenül jó volt, örülök, hogy még mindig a családommal ünnepelhetem, és mindenki jól van, egészséges és mindenkinek rendben vannak a dolgai. Ajtók záródnak, másik ajtók nyílnak, sok a lehetőség, még több a terv és az ábrándozás, csak győzzük megvalósítani. Szerencsére mindannyiunknál ez a helyzet, ami azt hiszem, kivételesen szerencsés.
Végre voltam otthon sokat, december 22-től január 5-ig, már nagyon hiányzott. Valamiért úgy alakult, hogy 5 hétig nem tudtam hazamenni, soha nem csináltam még ilyet és nagyon kiborultam mentálisan. Elfáradtam, már utáltam Budapestet, utáltam az embereket a Trafóban, utáltam az órákat, haza akartam menni. Az egyetlen pozitívum (természetesen D mellett) az volt, hogy annyi pénzt dolgoztam össze, amennyit csak bírtam, ennek eredményeképp tarthatom a kezemben az imádott Pentax gépemet! Nyilván nem én fizettem az egészet, bár remek lenne, ha a Trafós munkából ki tudnék fizetni 140ezer forintot, nagyszüleim és anyáék is beleraktak jelentős összeget, így azt mondhatjuk, hogy a felét fizettem én, a felét pedig a család. Imádom egyébként, zseniális gép, de hát nagyon meg kell tanulnom használni. Csináltam magamnak flickr albumot, hogy a barátaimnak tudjam mutogatni a fotóimat, és ne kelljen mindig átküldenem minden fényképet. Úgyhogy ezt számotokra is megnyitom, nézegessétek nyugodtan, kritikát is szívesen fogadok, bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy eddig összesen háromszor tudtam hosszabb időre elmenni vele fényképezni, tehát ezek a képek az első három kézbevétel eredményei.
Hihetetlen érzés, hogy oda fókuszálok, ahova akarok, és a kapott kép TÉNYLEG úgy néz ki, ahogyan azt elképzeltem/megkomponáltam/látom magam előtt szabad szemmel. Eleve tűélesek a képek, már ez is hihetetlen upgrade. Az egyik leglátványosabb változás pedig abban van, hogy végre le tudom fényképezni a kutyát :D Ugyanis fekete puliként igen nehezen fókuszált rá bármilyen kamera, legtöbbször csak egy elmosódott, kontúr nélküli szőrpaca látszott belőle, most viszont meg lehet számolni a kis büdös loknijait is a képeken!
Végre ismét van kedvem és motivációm fényképezni. Az előző (bridge) gépemmel is szerettem fényképezni pár évig, aztán kitanultam minden csínját-bínját, és körülbelül már egy éve utáltam magammal vinni mindenhová, mert csak csalódás lett a vége, bármit is fényképeztem. Hihetetlenül lelombozó volt, hogy sosem azt láttam viszont a laptopon, amiről hittem, hogy lefotóztam, se színek, se mélység, se minőség terén. A legrosszabb pedig talán az volt, hogy ha kicsit is kinagyítottam a fényképeimet, egy impresszionista festményt láttam viszont. Ugyanis a képek ilyen kis ecsetvonás-szerű vakarék foltokból álltak.
Szóval le vagyok nyűgözve.

A szilveszter zseniális volt, hihetetlenül vártam már, szokás szerint nálunk töltöttük vidéken. A két testvéremmel együtt 9-en voltunk, és most az egyik szaktársbarátnőm, A is jött, ami elképesztő mértékben dobta fel az amúgy is jó hangulatban telő szilvesztert.
A kivételével mindenki 30-án megérkezett, autóval jöttek, mert így olcsóbb és praktikusabb is volt. Főztem nekik sütőtöklevest, aztán este megnéztük a Mr. Holmes-t, amiben Gandalf a Sherlock (ajánlom mindenkinek nagyon nagyon). Másnap délelőtt bementünk Ajkára a tescoba bevásárolni, aztán felvettük A-t (akivel egyébként kb 15 km-re lakunk egymástól, mindketten kis faluban, úgyhogy nagyon izgalmas, hogy pont egyetemen találkoztunk össze másfél éve), és mentünk haza. Kipakoltunk mindent, aztán siettünk, ugyanis túrázni akartunk egyet, és már dél körül volt. Szóval ugrottunk az autóba, és kimentünk az erdőbe. Erről is érkeznek majd képek. Nagyon jót kirándultunk, körülbelül 10-12 km-t. Kicsit átfagyva érkeztünk haza, ettünk valamit, aztán elkezdtünk pizzát sütni, meg társasozni (Firkaland, meg Aranyásó - mindkettő zseniális játék, én a Firkalandot kicsit jobban szeretem. Meg Dixiteztünk is). Eddig olyan volt ez, mint minden eddigi szilveszterünk, amikor A felvetette, hogy karaokezzunk. Mindenki lesett, hogy hú hát nem is tudom, mi ilyet nem szoktunk, meg jaj, nincs kedvem, én is kissé riadtan vettem tudomásul az ötletet, mivel meglehetősen gátlásos tudok lenni. A beletörődött, és lépett ki a konyhába, erre halljuk, hogy a többiek elkezdtek valami zenére poénból énekelni... :D Úgyhogy ennyit arról, hogy júúúj hát kinek van kedve ilyenhez. Szóval elkezdődött a karaoke-buli, közben iszogattunk, és annyira jól érezte magát mindenki, hogy nagyjából este 10-től hajnali 5ig csak énekeltünk és táncoltunk. Pont jó volt a nagy nappaliban a nagy tévé, amire rádugtuk a laptopom, így mehetett a youtube óriásképernyőn :D
Azt hiszem, akkor lepődtem meg magamon, amikor a földön ülve elkezdtem egy pálinkásüvegbe mint mikrofonba énekelni. Onnan már minden mindegy volt, és jöhetett a Waka Waka meg a Gyermekember (dalcsináló ákos úr iránti indulatokkal teli még jobb volt énekelni). Vállalhatatlan zenéket vettünk végig, nagyon sok számon meglepődtem, hogy végig tudom a szövegét - Britney - Everytime, valaki? Szuper duettet nyomtunk A-val.
Az estét csak az árnyékolta be, hogy tudatlan ivóként ittam a pálinkát és a bort is, ami - most már tudom - nem szívesen férnek meg együtt.
Másnap annyira fájt a torkunk, hogy alig bírtunk beszélni. A napot főzéssel (lencseleves) meg társasozással töltöttük, aztán este A megint belevitt minket egy, ha lehet, még nagyobb éneklős buliba.
A szilveszterezésnek január 2-án lett vége. Egyébként a legjobb az egészben az volt, hogy még a legfélénkebb barátunk is ugyanúgy táncolt és énekelt mint mondjuk A, aki aztán cseppet sem gátlásos ilyen tekintetben. Mondom, magamon is meglepődtem. A kisebbik öcsém végigtolta velünk mindkét bulit, időnként ő rakott be számokat, de mindre táncolt is meg énekelt. A nagyobbik öcsém, Zs meg beült nézni minket, röhögött, és szerintem facebookon végigkommentelte az egészet a barátainak.
Ilyen jó szilveszterem még soha nem volt, pedig az eddigieket is mind nagyon élveztem, csak azok inkább a végig társasozós-fajták voltak. Remélem jövőre is hasonló pörgős lesz :)
Az este fénypontja, ami minden kicsit is elpilledős pillanatot felpörgetett az ez a videó volt:


Ezt meghallottuk, és mindenki áramlott is vissza a nappaliba tánclépésben.


Most éppen Budapesten vagyok egyébként, nagyon nem akartam visszajönni, de vizsgáim vannak. 6-án volt az első, ma a második, és lesz még kettő 11-én és 12-én. A 6-i vizsga a vallási kisebbségekről szólt, erre az izlandi Ásatrú felekezetből készültem fel nagyon alaposan, a 12-i bűnözéses-börtönös vizsgára meg az izlandi bűnözési statisztikákból, büntetés-végrehajtásból próbálok valamit összehozni. 
Egyébként az a helyzet, hogy elmeséltem egy tanáromnak, hogy mennyire szívesen kutatnék Izlandon, és azt mondta, hogy tök jó, hát akkor jelentkezzek PHD képzésre, és aktivizálják az egyetemi kapcsolataikat, aztán menjek. Egyébként pont ez az Ásatrú-dolog érdekelne a legjobban, szerintem hihetetlenül izgalmas. Úgyhogy átgondolom. Csak visszatart az önbizalomhiányom, a kishitűségem, meg az ezekhez hasonlatos egyéb hasznos tulajdonságaim.

Ja, amúgy ha már Izland: a WizzAir márciustól egyenesen elvisz Reykjavíkba Budapestről! Ennél jobb nagyjából nem is történhet. Ja, de: a szokásos WizzAir szülinapon remélem idén is két jegyet lehet majd egy áráért venni, és akkor semmi sem állít meg minket, hogy szeptemberben Izlandon töltsünk két hetet.
Addigra lesz jogsim, úgyhogy bérlünk egy autót, és sátrazással spórolunk - szeptemberben még nincs olyan veszedelmes idő, illetve kevesebb a turista, valamint az utószezon miatt az autók is olcsóbbak. Öten tervezünk egyébként menni, de ha a többieknek nem jön össze a pénz addigra, akkor ketten megyünk és végigstoppoljuk a Hringvegurt.
Úgyhogy a nyár a pénzszerzésről fog szólni, de egyáltalán nem lehetetlen a dolog. Viszont cserébe hihetetlenül felpörgetett. Szerintem ahogy kilépnék a keflavíki reptér kijáratán, elsírnám magam, hogy végre eljutottam Izlandra és el se hinném, hogy a földjén taposok. Ha pedig még az északi fényt is látnám... 
Fú.


2015. június 17., szerda

in concreto

A lábam alakul, ez a harmadik hét, a merevítőt már két napja elhagytam mert ad1: kurva meleg, ad2: ahogy lépek és behajlik a cipő orra, ott kidörzsölte a lábfejemet, és lejött a bőr. Egyébként alapjáraton nem fáj a bokám, de sajnos többször mozdulok rosszul, aminek következtében meg majd beszarok, úgyhogy lehet visszaveszem. Igazából ma kéne visszamennem kontrollra, de nincs az az isten, hogy én önszántamból mégegyszer ismeretlen orvosokhoz menjek SZTK-ba, inkább lubickolnék tovább az eddigi életemben megszokott protekció áldásos melegében. Szóval hazamegyek, és ha anya úgy dönt, hogy ezt látnia kell valakinek, akkor megyek egy kollégájához.

Új nyári hobbim van, mégpedig a lekvárfőzés. Eddig háromfélét csináltam. Először bodzás eperlekvárt (otthonról hoztam bodzát), aztán tegnap gyömbéres sárgabarack-, és gyömbéres eperlekvárt. Nagyon-nagyon finom mindegyik!

Ez a gyömbéres eperlekvár.
Már alig várom, hogy még több gyümölcsből csinálhassak valami extrábbat. Finom darabos lekvárok, nincsenek agyoncukrozva, olyan ízük van, amilyen gyümölcsöt (illetve pluszt - gyömbér, bodza) beleraktam. Jelenleg hat üveggel van, mindegyik féléből van kettő.

A múltkor, talán szerdán elmentünk a társasággal iszogatni-beszélgetni egyet, először a Petőfi téren az Erzsébet hídnál ültünk a rakparton a fűben néhány borral és sörrel, aztán átmentünk a Deákra a lány javaslatára, ahova igazából senki nem akart volna menni, mert egyrészt gusztustalanul sok ember van, másrészt ez a gusztustalanul sok ember egy gusztustalan téren gyűlik össze. De találtunk egy padot egy csendesebb részen, úgyhogy ott voltunk kb hajnali 2-3-ig. Aztán, mivel én még nem bicajozhatok, éjszakaival kellett mennem, amitől kicsit félek, meg úgy általában az éjjeli városban való mozgástól, úgyhogy elképesztő érzés volt, amikor, miután elbúcsúztam D-től (aki bicajjal volt), hogy majd találkozunk a Margit hídnál, észrevettem, hogy követi a buszt, és végig jön mellettünk/mögöttünk :) Úgyhogy amikor leszálltam a Nyugatinál, éppen ő is begördült, és a nyakába ugrottam (a lábam miatt nyilván csak óvatosan), mert ezzel elmondhatatlan örömet okozott. Aztán amikor a villamosra átszálltam, akkor is jött a körúton a villamos mellett, végig összemosolyogtunk, aztán amikor leszálltam, már ott várt a zebránál.


Egyébként pedig holnap megyek haza, és jön D is. Jó lesz, majd kutyázunk meg macskázunk, meg kint ülünk.

 A kert csodásan virágzott legutóbb amikor otthon voltam, ez például a jázmin:



Ez pedig az egyik kiscica a kettőből, ő éppen Borsó, a lány.




Ő pedig egyetlen szívem szottya, Csili.


Ami meg elég jó, az az, hogy még mindig van lektorálandó könyvem, amivel a héten végezni fogok, illetve D anyukája éppen könyvet fordít, és kaptam belőle egy fejezetet, mert nem tudja befejezni, úgyhogy abból is lesz pénzem.

Szombaton egy beadandómhoz készítettem két interjút, Magyarországon élő külföldiek magyarul tanulásával kapcsolatban. Bár a beadandót nem tudtam megírni időhiány miatt, de ezt azért jó, hogy megcsináltam, így jövőre nem - vagy csak kevesebbet - kell majd. Egy olasz lánnyal, Francescával beszélgettem, nagyon izgalmas volt és hihetetlenül jófej. Beültünk a Szimplába, ahol még életemben nem voltam, mert az ilyen tömeghelyek állnak tőlem majdnem a legtávolabb, de így, hogy délben voltunk, nagyjából hat ember lézengett a helyen, és kb mindenki közülük ott dolgozott (és mindegyik Francesca barátja volt). Szóval így, hogy nem volt ember, jól éreztem magam. Csend volt, hely volt, a limonádé is jól esett, Francesca társasága pedig zseniális volt.
Aztán mentem át a Mechwartra, mert ott meg egy olyan fiúval interjúztam, aki önkéntesként tanította a magyart bevándorlóknak. Az is jó volt, bár elég bátortalan srác volt, az ilyen emberekhez sajnos nem értek, azaz én vagyok túl sok nekik valószínűleg. Észrevettem, hogy a bátortalan emberek eléggé tartanak tőlem.



Tegnap este meg átmentünk az egyik barátunkhoz D-vel és M-mel, a barátunk házának a tetejére a Batthyány utcába. Imádunk ott lenni, magas társasház, lapos tetővel, úgyhogy tökéletes. Nyáron a tűzijátékot is innen néztük, ennél jobb hely nagyon nem volt szerintem :D Mondjuk elég ijesztő, hogy bár éjszaka közepe volt, mégis úgy láttuk egymást, mintha hajnalodott volna - ennyit a fényszennyezésről. Úgyhogy ki szoktunk ide ülni, viszünk pokrócot, kaját, sört, aztán beszélgetünk. Tegnap is nagyjából fél négyig ott voltunk, aztán mindannyian elbóbiskoltunk picit, úgyhogy inkább hazajöttünk. Jól esett a séta a hajnali városban.

2014. november 7., péntek

a nem várt fordulat a történetben

Most voltunk a barátunknál, mert ma találkozott a lánnyal.
És a lány terhes.






Most adok időt mindenkinek, hogy feldolgozza.




Terhes, és öt hónapig ezt nem vette észre. Ez egy idióta.


Fogamzásgátló mellett esett teherbe, mert volt valami gyulladás a szervezetében, ami miatt nem védett rendesen. Szóval ez nem az ő sara. Az viszont, hogy ezt az állapotot ÖT hónapig nem észleli, az maximálisan az övé.
Mellette nyilván szedte a fogamzásgátlót, ivott mint a gödény és bagózott folyamatosan. Az ultrahang alapján van is valami gáz a gyerekkel (nem csodálom így), szóval nem valószínű, hogy megmarad.
A lényeg, hogy ha mégis, akkor a barátunk már ma tisztázta, hogy szerinte az örökbeadás lenne a legoptimálisabb, mert nincsenek olyan körülmények, hogy mindent megkapjon a gyerek és normálisan nőhessen fel. Ez egy racionális gondolat. Ehhez képest a csaj melldöngetve magyarázta, hogy de ő a terhes és ez a gyerek benne nő úgyhogy ő biztosan nem adja örökbe. Ez pedig egy felelőtlen gondolat.


Ja, és ami a legviccesebb talán az az, hogy a barátunk kapott egy fészbuk üzenetet a lány barátnőjétől, aki ott ápoló, ahol vizsgálták a hölgyet, tehát egy "szakember". Ehhez képest olyasmi írást kapott, miszerint a barátunk egy fasz, aki ha már képes volt megdugni (!) a barátnőjét, akkor vállalja is érte a felelősséget (!), mert ha ezt nem teszi magától, akkor majd ő elintézi, hogy a felelősség vállalva legyen.
Tehát minden fiú/férfi szégyellje el magát, aki képes volt gumi nélkül megdugni egy fogamzásgátolt nőt.
És ezt egy ÁPOLÓNŐ írta.

Egyébként a csaj holnap megy pszichiátriára (?) ahol elméletileg kap egy papírt, hogy ez a gyerek nem egészséges sem önmagában, sem a csajra nézve, így el kell távolítani, és akkor nincsen semmi gond, de azért jó, ha a papír megvan, ki tudja, milyen fordulatot vesz a történet.


Szóval a sztori nem várt fordulatot vett. Ami nem változott az utóbbi bejegyzés óta az az, hogy ez még mindig egy idióta.

2014. november 4., kedd

Majd jelentkezem egyéb infókkal is, de most így vacsi és sorozatnézés között arra futja, hogy elmeséljem, hogy járt az egyik barátunk, elég WTF.

Június végén szakított az előző barátnőjével (akitől már akkor óvtuk). Ma pedig tekert hazafelé, erre kapott egy üzenetet fészbukon, miszerint:

"Gondoltam szólok, hogy terhes vagyok tőled. De ne aggódj, elvetetem"

Most ha ezt a szöveget kis ideig ízlelgetjük, akkor rájövünk egy épületes baromságra.

Június végén szakítottak. Annak a hnapnak a közepén szexeltek utoljára.
Tehát a terhesség már nagyjából 5 hónapja folyamatban "van". De ne aggódjon, "elveteti".
5 hónap az már a második trimeszter, ott már kerekedik rendesen a vehem.
Azt nem értem, hogy hogyan lehet annyira langyos eszű ez a lány, hogy nem gondol ilyenbe bele. Ha már ilyet akart hazudni, hazudta volna mondjuk augusztusban. Teljesen korrekt, be is fostunk volna az ijedségtől, hogy úristen, teherbe ejtett valakit a barátunk. De így, hogy "elméletileg" ötödik hónaposan (eleve, ha így volna, akkor hogyan lehetséges, hogy csak most tűnt fel neki?) jelentkezik, hogy helló, majd elvetetem a gyereket, hát ez elképesztően vicces (és szomorú).

Mondtuk a barátunknak, hogy írja vissza neki (ja mert ilyen terhességes üzenetet nyilván fészbukon közöl az ember), hogy
1. vagy nagyon hülye vagy, hogy azt hiszed, hogy az 5. hónapban abortuszra mész,
2. vagy nem én vagyok az apja,
3. vagy nem is vagy terhes, csak még jobban meghíztál.

De nem ír neki, mert leszarja.
Ha már hazugság, meg bosszú, meg ilyesmi, akkor legyen már legalább jó (oké, nem vagyok telhetetlen, legyen hihető), basszus.