Saját bloglista

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: shitstorm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: shitstorm. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 19., szerda

és még online kreszre is beiratkoztam



Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.

Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.

De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.

A kikúúúrt életbe.


Fáradt vagyok.


hessteglevanadva







Azt hiszem Serrano magyarország leghitelesebb hiphopban működő embere. Elképesztő.
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.

Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz
beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más
Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam
az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam
Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam
én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban
beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem
hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem
hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem
mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem
megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos
hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most
de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem
bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.
Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven
szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben
Az álmom megvalósult de nem változik semmi
mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.
De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem
hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem
de annak is csak aprója volt így rábasztam
úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam
úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral
a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal

2016. november 28., hétfő

fuck

ha netezes kozben egyszer csak cicereg egyet, majd azon nyomban meghal a hdd-d, azert tobb dolgon is elgondolkozol. peldaul azon, hogy mi a faszert nem csinaltal mar kb fel eve backup save-et a kulso vinyodra.
ma este kiderul, mit lehet vele kezdeni, mennyi adatom jon vissza (ha visszajon)...
sok kulonlegesen fontos dolgom nincs rajta, "csak" a kepeim, amiket mar a pentaxommal csinaltam. meg a lektori ertekelesek, amiket pont tegnap este akartam elkuldeni a kiadonak. mas nem igazan. de ezek nagyon fajnanak.
helyette egy 250gb-s samsung 750evo ssd-t veszek, es a kulso vinyot meg a cloudot fogom elsodleges adattarolokent alkalmazni. es tanuljon ebbol mindenki - nem eleg felevente backup save-et csinalni.

2016. május 3., kedd

Kaptam visszajelzést a trafóból, és behívtak beszélgetni. Izgi.


Holnap megyünk vissza Budapestre, amit nem várok, mert jól érzem magam itthon.
Az utóbbi hetekben eléggé szarul voltam/vagyok lelkileg, de már megszoktam igazából ezt a folyamatos hullámzást, csak azért nehéz kezelni. Tényleg szar, hogy most TUDOM hogy minden baromi jó, munkalehetőség van, május végén Varsó, nem kell most záróvizsgázni, még egy évem lesz az egyetemen, stb, szóval tényleg nincsenek problémáim, de semmi, és mégsincs kedvem az égvilágon semmihez, felkelni se, Danihoz se, magamhoz se, enni se, semmi, és nem érzem magam jól.
Szerencsém van egyébként, hogy anya tudja felügyelni az ilyen szakaszaimat, mindig megkérdezi, hogy vagyok, mióta vagyok úgy, stb, mert ha ő nem lenne, és nem ideggyógyászkodna úgy általában, akkor valószínűleg kicsúszna a kezem közül az egész.
A családban apa vonaláról öröklődik a bipoláris zavar, és én se úsztam meg, de szerencsére apa sem és én sem olyan szinten vagyok benne mint mondjuk a váci dédapám volt. Ő 45 évesen úgy döntött, hogy halálán van, és teljesen egészséges emberként beült a foteljába és még harminc évig ott ült. Amíg tényleg meg nem halt. De ezt úgy értsétek, hogy harminc kerek évig ült. Egy fotelban egy sötét szobában. A mamáék fürdették meg etették. Én is találkoztam vele amikor kicsi voltam, nem is nagyon emlékszem rá, csak arra, hogy mennyire utáltam meglátogatni, mert sötét volt és dohos a szoba, a közepén volt egy fotel és ott ült a dédapám. A sötét miatt nem is emlékszem az arcára. Elég nyomasztó.
Dani már megszokta egyébként, hogy ilyen vagyok, kezelni is tudja valamilyen szinten, bár amúgy elég nehéz ezt partnerként elviselni. Nagyon kedves egyébként, meg jól esik, amikor mondjuk az anyukája azt mondja nekem egy depresszív szakaszomban, hogy "ja hát igen nekem is szokott rosszkedvem lenni", akkor rászól. Meg már megtanulta, hogy ez nem úgy működik, hogy kitalál valami programot, és akkor attól majd elfelejtem, hogy éppen rossz. Szóval megtanult passzívan segíteni.
Na mindegy, majd egyszer még mesélek erről, de most inkább megyek.
Tegnap ugyanis valamiért bedugult a bal fülem,  és azóta se hallok vele, úgyhogy mindjárt elmegyünk a rendelőbe kimosatni. Már nagyon várom, mert fáj a fejem tőle, meg szédülök is, és szar volt így aludni.
Na.


2016. február 16., kedd

ömlesztve


  • Szél Bernadettel a szakdoga interjú lebeszélve
  • Dúró Dórával a szakdoga interjú lebeszélve
  • Szabó Tímeával a szakdoga interjú épp megbeszélés alatt
  • Kunhalmi Ágnessel a szakdoga interjú lebeszélve
  • konzulensemmel a szakdogaírás megbeszélve
  • meg is ijedtem
  • be kell mennem a tanszékre megkérdezni a PHD lehetőségét
  • mert ha az általam favorizált témát tudnám vinni (Izland, Ásatrúfélagið), akkor tudnék pályázni akár 90 napos PHD-tanulmányútra is Izlandra
  • kicsit félek, hogy mi lesz velem, de ezen ráérek aggódni amikor már kész a szakdolgozatom
  • voltunk a Csendesben Pandát hallgatni, zseniális volt, szerelmes vagyok a zenéjébe, megyünk jóval többször is
  • a tojó papagájunk haldoklik, beakadt egy tojása, ami nem jön ki. Az állatorvos azt mondta hogy ez eléggé végzetes. Úgyhogy valószínűleg ma úgy döntünk, hogy altassa el
  • sokat sírtam emiatt, pedig nem gondoltam, hogy kötődöm hozzá
  • az utóbbi pár hétben sokszor voltunk színházban - Faust I, Godot-ra várva, tegnap pedig az E föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY címűt néztük meg. Igazából mindet csak ajánlani tudom, de a legnagyobbat ez utóbbi ütött. Igazi katarzisélmény. Akinek van rá alkalma, pénze, az mindenképp menjen el.
  • otthon alakul a vendégház terve, éppen a tavaszi EU-s pályázatokat várjuk
  • nekem pedig szintén sok terv van a fejemben ezzel kapcsolatban, amiben lovak is szerepet kapnak
  • tegnapelőtt meg a Pilisben túráztunk D családjával
  • akciós a vadlazac a Penny-ben, úgyhogy tegnap ebédre kisütöttem serpenyőben két szelet halat, csak sóval-borssal, csináltam hozzá néhány szem rendes, meg néhány szem édeskrumpliból pürét, illetve sütöttem hozzá sütőben mindenféle gyökérzöldséget paprikában megforgatva. Jó ropogósak lettek. Nagyon finom volt.
  • Eleve többet kéne Pennybe járni, mert nagyon olcsó, csak annyira nagyon nem esik útba, főleg bicajjal nem.
  • Még most februárban elvisszük a Borsóka macskát ivartalanítani. Aztán majd a bátyja, a Tök is sorra kerül, mert nem akarjuk még egy kandúrunkat elveszíteni
  • Ja, egyébként ugye már egész sokat aludtam otthon a Borsóval, úgy, hogy ő is az ágyon, és kezdem megszokni. Az elején még nagyon idegesített, de elkezdtem élvezni. Holnap D is jön velem haza, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy értékeli majd a macska, hogy kettőnk mellett kell elférni.
  • Amikor hazajárok, mindig elmegyek anyával és apával pilatesre. Nagyon jó, illetve az még jobbá teszi, hogy a két vicces és jófej szülőmmel együtt szenvedünk.
  • Voltunk egyébként tüntetni, és most apa is feljött mint érintett pedagógus. És nagyon jó volt.
  • jelen pillanatban a legaktuálisabb problémám az, hogy két hét múlvára meg kéne írnom a szakdogám felét.

2015. május 10., vasárnap

hány ilyet bír még el a hátán a föld?

Ma olyat csináltam, amit eddig még sosenem, mégpedig: volt egy vitám egy lakóval.
Egy lakóval, aki egyébként egy kis (nagy) rohadék és elég káros hatással van a szociális és mindenfajta közérzetre.
Történt ugyanis, hogy a ház udvarán voltam egy barátunkkal, ő éppen markolatot cserélt D bicaján amíg ő elment valamiért, én pedig le szándékoztam fényképezni a kerékpáromat, ezért nekitámasztottam egy oszlopnak. Erre kivágódott a nő lakásának ajtaja, és elkezdett perelni velem, hogy azonnal vegyem el onnan a biciklit, mert nézzem meg mit csinálok a fallal (megnéztem, mert megijedtem, hogy leverem a vakolatot vagy ilyesmi, ami elég irreális lett volna, de jószándékból tényleg megnéztem), és mikor láttam, hogy SEMMIT nem csinálok a fallal, mivel a biciklimnek konkrétam maximum két négyzetcentiméternyi része ért hozzá (a pedál végén a kis lekerekített csavar), akkor szóltam, hogy semmi baja a falnak, mert a bicajom alig ér hozzá, és amúgy is vigyázok rá.
Ez volt az olaj a tűzre, mert ekkor nem sejtettem, hogy mindegy mit csinálok vagy mondok, ebből jól nem fogok kijönni, mert ez a nő gyűlöl mindent és mindenkit. Igazából rá se kellett volna néznem, meg se szólalnom, csak csinálni tovább amit csináltam.
Ténylegesen kiabálva mondta nekem, hogy de akkor is nézzem meg, a biciklit TILOS a falhoz támasztani, a házirendben ez benne van (!!!), és amúgy is, húzzak az udvarról úgy teljes egészemben, és vigyem a biciklit is, mert nézzem meg, mit csinálok a fallal, őt nem érdekli, hogy nem ér hozzá a bicaj, de nézzem meg és húzzak onnan. Itt megembereltem magam, hogy én ilyet nyerni nem hagyok, úgyhogy türelmesen, kedvesen de határozottan megmondtam, hogy éppen dolgom van, de utána majd elviszem. Majd. Mert még dolgom van.
Erre körülnézett, és meglátta, hogy:
1. biciklit szerel a barátom
2. három kisgyerek nevetve labdázik az udvaron.
Úgyhogy azt is kifejtette, hogy az udvar nem való bicikliszerelésre, úgyhogy vigyük fel a lakásba őket és ott csináljuk, illetve, hogy az udvar nem való labdázásra és játszásra, úgyhogy a kurva gyerekek.
És amikor mondtam neki, hogy nem zavarunk senkit, akkor nekem szegezte a megsemmisítő kérdést, amivel leleplezni készült volna: Maga egyáltalán itt lakik?!
A válaszom: Igen.
De gondolom albérlő?
Igen. Négy éve.
Erre nem tudott visszavágni, gondolom azt hitte, hogy valami újonc vagyok aki még "nem tudja itt a rendet", úgyhogy megmondta, hogy kérjem csak el a főbérlőtől a házirendet, illetve, hogy nehogy azt higgyem, hogy nekem mint albérlő bármi jogom van a házban bármit csinálni, mert az a lakóknak jár.
És a kurva gyerekek.
És hogy ne merészeljek feleselni, és hogy "nincs de". És becsapta az ajtót.

Egészen szürreális élmény volt, tényleg hihetetlen. Nehezemre esett a dühroham és a röhögőgörcs között lavírozni.
A barátom csak lesett, nem akart szólni mert ő nem olyan türelmes mint én és nem ittlakóként nem akart nagyobb konfliktust.
Egyébként a gyerekek apukája, aki egy halál jófej, jött le a lépcsőn (hallotta a szóváltást), és a barátom odaszólt neki, hogy "hát ebben a házban ezek a gyerekek milyen hangosan képesek játszani!" és az apuka mondta, értve a viccet, hogy hát igen, képesek. Szóval igazából mindenki utálja ezt az idiótát.
És így egyébként értelmet nyert, hogy miért csittegik le a játszó gyerekeket a szüleik a gangról, hát mert ez a nő terrorban tartja a kölyköket.
És hirtelen arra is emlékszem, hogy egyszer szemtanúja voltam, amint a nő nevelési tanácsogat osztogat egy hangosabb gyerek anyukájának, miszerint "Hát néha talán meg kéne verni, akkor tudná hol a helye".
Meg arra is emlékszem, hogy egyszer D meg az egyik barátja éjjel érkeztek meg, és még halkan beszélgettek az udvaron, és véletlenül csengettek egyet az egyikük csengőjével, és erre szintén kivágódott az ajtó, és a nő kiabálva, hogy "ebben a házban nem lehet csengetni!!"
Arról mondjuk nem esett szó egyik alkalommal sem, hogy amikor éjjel (éjfél után) kiviszi az udvarra legeltetni a kutyáját, az baromi hangosan ugat minden alkalommal.
Nem értem, miért nem konfrontálódnak a lakók vele.

D-vel elhatároztuk, hogy lemegyünk majd a közös képviselőhöz, aki egy nagyon laza csávó egyébként, és elkérjük a házirendet, hogy jól megmutassuk a nőnek ha legközelebb problémázik, hogy az udvar arra való, hogy rendeltetésszerűen használják.

2015. április 21., kedd

ha az ELTE bajban van...



"Ha az ELTE bajban van, akkor nem csak az ELTE van bajban, hanem az egész felsőoktatás, sőt, ha a felsőoktatás bajban van, akkor nem csak a felsőoktatás bajáról van szó, hanem a társadalom bajáról."

"Ez az egész ország baja. Amit velünk megtesznek, azt holnap megteszik a pedagógussal, holnapután megteszik az orvossal - mint ahogy meg is tették -, és ez az a lehetetlen helyzet, amit nem szabad elfogadni."

"Azt kellene megérteni, és azt szeretnénk üzenni, hogy emberek, itt messzemenően nem csak a mi gondjainkról, problémáinkról van szó. Ma ezt velünk megteszik, holnap veletek."

- Dr. Deák Dániel


2014. november 7., péntek

a nem várt fordulat a történetben

Most voltunk a barátunknál, mert ma találkozott a lánnyal.
És a lány terhes.






Most adok időt mindenkinek, hogy feldolgozza.




Terhes, és öt hónapig ezt nem vette észre. Ez egy idióta.


Fogamzásgátló mellett esett teherbe, mert volt valami gyulladás a szervezetében, ami miatt nem védett rendesen. Szóval ez nem az ő sara. Az viszont, hogy ezt az állapotot ÖT hónapig nem észleli, az maximálisan az övé.
Mellette nyilván szedte a fogamzásgátlót, ivott mint a gödény és bagózott folyamatosan. Az ultrahang alapján van is valami gáz a gyerekkel (nem csodálom így), szóval nem valószínű, hogy megmarad.
A lényeg, hogy ha mégis, akkor a barátunk már ma tisztázta, hogy szerinte az örökbeadás lenne a legoptimálisabb, mert nincsenek olyan körülmények, hogy mindent megkapjon a gyerek és normálisan nőhessen fel. Ez egy racionális gondolat. Ehhez képest a csaj melldöngetve magyarázta, hogy de ő a terhes és ez a gyerek benne nő úgyhogy ő biztosan nem adja örökbe. Ez pedig egy felelőtlen gondolat.


Ja, és ami a legviccesebb talán az az, hogy a barátunk kapott egy fészbuk üzenetet a lány barátnőjétől, aki ott ápoló, ahol vizsgálták a hölgyet, tehát egy "szakember". Ehhez képest olyasmi írást kapott, miszerint a barátunk egy fasz, aki ha már képes volt megdugni (!) a barátnőjét, akkor vállalja is érte a felelősséget (!), mert ha ezt nem teszi magától, akkor majd ő elintézi, hogy a felelősség vállalva legyen.
Tehát minden fiú/férfi szégyellje el magát, aki képes volt gumi nélkül megdugni egy fogamzásgátolt nőt.
És ezt egy ÁPOLÓNŐ írta.

Egyébként a csaj holnap megy pszichiátriára (?) ahol elméletileg kap egy papírt, hogy ez a gyerek nem egészséges sem önmagában, sem a csajra nézve, így el kell távolítani, és akkor nincsen semmi gond, de azért jó, ha a papír megvan, ki tudja, milyen fordulatot vesz a történet.


Szóval a sztori nem várt fordulatot vett. Ami nem változott az utóbbi bejegyzés óta az az, hogy ez még mindig egy idióta.

2014. augusztus 17., vasárnap

kutyák meg emberek

Kicsit kezd elegem lenni.
Úgy volt eltervezve, hogy most 23-26ig kenuzni megyünk a Mosonira. Én szerveztem az egészet, mert én voltam a legtöbbször evezni. Kicsit megcsúsztunk a szervezéssel, mert többeknek kérdéses volt a szabadság, meg ki mikor ér rá úgy általában, meg akkor ki tud jönni. Aztán múlt héten felmerült, hogy újabban azt írják a legtöbb időjárás-honlapon, hogy két napon esni fog. És akkor én mint szervező feltettem a kérdést, hogy menjünk-e így is. Közben írtam a vízitúrás csávónak, akitől a kenukat bérelnénk, hogy meddig lehet várni a foglalással, illetve lesz-e áradás a Mosonin (merthogy a Rába árad), mert voltam már áradt Mosonin evezni, mondjuk élmény volt (körforgalomban is eveztünk), de egyrészt veszélyes, másrészt a kempinghelyeket is elmossa a víz.
Szóval írtam a csávónak, és rohadtul nem írt vissza egy hétig, erre ma válaszol, mind az összes kérdésemre annyit, hogy "szombatra már nem lehet kenut foglalni mert elfogyott, vasárnaptól tudok adni".
Hát baszd meg.
És akkor írtam a szervezős csoportba, hogy ez van, mi legyen. És én már nem is tudok semmit, komolyan. Ha kollektívan úgy döntenek, hogy akkor vasárnaptól is menjünk, akkor leszervezem, de én egyedül nem tudok dönteni. Választ meg még nem kaptam senkitől.

Emellett meg a gólyatábort szervezők is menjenek a fenébe, mert még mindig nem mondták meg, mikor lesz, és két hét maradt az augusztusból, amikor nekem lebeszélt (vagy szervezésre váró - anyajegyműtét) dolgaim vannak és már két hete jó lenne tudnom kb, mikorra számítsak a gólyatáborra. Így az lesz, hogy meglesz az időpont, én meg egyrészt leszarom üzemmódba kerülök a sok agyalás meg időpont-meg-nem-mondás miatt, meg úgy amúgy se tudok majd menni mert már rég van más megbeszélve.
Pedig még emailt is írtam, már két hete(!) a szervezőnek, hogy mikor lesz.

Faszom.
Kicsit sokszor szerepel benne a szervezés szó.

Ja, és akkor most rohadtul nem tudom azt se, hogy vigyek-e fel Budára magammal sátrat, merthogy akkor megyünk evezni, vagy ne vigyek.
Azér nem annyira mindegy, főleg, hogy biciklit is viszek a vonaton, kicsit kényelmetlen lesz.
Áááááááááááááááááááááááááááááá

2014. július 10., csütörtök

shitstorm

Tegnap előtt jöttem haza, és már mehetek is vissza Budapestre. Meg jöhetek is vissza onnan.
Mert kurvára elfelejtettem, hogy máig lehet feltölteni a diplomamásolatot a felvire.
FUCK

Amúgy nem lenne gáz, mert alapvetően megkérnék valakit, hogy menjen már be az albérletbe és fényképezze le a diplomám, de D is itt van velem, a kulcsát viszont elfelejtette otthagyni a szüleinek.
Szóval a fél1-es vonattal nyomulok Budára, aztán a fél7-essel meg jövök haza.
Hát ez kibaszott szar. Ráadásul nem is értem, hogy jutott eszembe egyáltalán. Egyszer csak felültem az ágyamban most reggel, hogy "hát ezt elbasztam", de hogy biztos van megoldás. Van. Három óra és a megoldás útnak indul.

2014. június 5., csütörtök

Minden általánosítás veszélyes, még ez is. (A. Dumas)

Elméletileg vége a szenvedéseimnek, túléltem a hetet. Iszonyúan kemény volt, de (talán) megoldottam.
Hétfőn antropológia szóbelin voltam, az zseniálisan jó volt, D-vel és egy kedves és jófej lánnyal mentünk be és nagyon élveztük. Utána 10 perccel mentem eus vizsgára, ami kb a legrosszindulatúbb vizsga volt amit eddig csináltam. Négy feladat, 140 pont, rossz válaszért pontlevonás. Az első feladat 15 évszám volt, amihez eseményt kellett rendelni, de nem a főbb történéseket (ki mikor csatlakozott, szervezetek megalakulása, ilyesmik - ebből kb 4 db volt), hanem minden elképzelhető és el nem képzelhető szart. Legalábbis ezt feltételezem, mivel a telefonomban ezekhez az évekhez mindenféle szarság volt írva (a Bizottság ítélete megszületett Spanyolországról októberben; a Bizottság megkezte a véleményezést Spanyolországról áprilisban, stb), amiket normális és épeszű ember képtelen megjegyezni. És normális és épeszű tanár nem kér számon. Nyilván a rossz válasz minusz 6 pont. Az utána következő két feladat semmi különös, az egyiket kb senki nem tudtam megcsinálni (nem mintha az elsőt meg tudták volna), mert arról nemigen volt szó órán, a második az mindegy. A negyedik feladat meg Görögország csatlakozási folyamatáról egy esszé.
Igazából az első feladaton kívül a többi nem vészes, mert a Görögországosat tudtam (legalábbis szerintem, aztán ki tudja mit akart a tanár olvasni), a középső kettőhöz egy-egy dolgot írtam (nem a teljes megoldást, mert az még a telefonomban sem volt benne, pedig készültem), remélem azokat nem veszi rossz válasznak, mivel nem rosszak, csak nem teljesek. Az első feladat az ami teljesen wtf, és tényleg gyakorlatilag teljesíthetetlen. Szóval arról van szó, hogy ezen a vizsgán múlik a diplomám. Hogy a tanár kedvére valónak találja-e a Görögországos esszémet, illetve az évszámosnál veszítettem-e pontot a minuszozással. 70 ponttól kettes, ha ez nincs meg, akkor összetörök.
Igazából akkor bemegyek és megpróbálok könyörögni. Miután összetörtem.
Másnap volt a felvételi, arról írtam, az még mindig nagyon jó élményként él bennem, aztán szerdán volt az elméleti szigorlat, ami nehéz volt, de a kettes tuti. Ma pedig a társszerk III., ami szintén nehéz volt, de szerintem megvan a kettes.
Elég szánalmasak ezek a jegyek és elvárások, de az az igazság, hogy kurvára nem volt időm semmire készülni, és már annyira minuszban vagyok energiailag, hogy képtelen voltam ennél jobbra.
Már csak egy József Attila kurzusos szóbeli van hátra majd 16-án, de az egyrészt semmi, másrészt messze van.

Most, hogy tulajdonképpen végeztem a vizsgákkal, relaxálnom kéne, aludni, skyrimezni, olvasni, sorozatot nézni, de egyszerűen a konstans rettegés uralkodik rajtam, hogy meglátom, hogy beírtak egy jegyet neptunba és meg kell néznem és mi van ha kiderül hogy nem sikerült... Az életem következő egy éve múlik rajta.
Ha bukom, bármelyikből, biztosan bemegyek könyörögni, csak remélem van annyira ember pl. az eus tanár, hogy ad néhány pontot a ketteshez, vagy megkérdezi amiket nem tudtam.
Rettentően félek.

2014. június 3., kedd

Örüljön aki napfényt szív s rózsaeget!

Kisebbségpolitika felvételi 99-ből 96 pont. Tavaly kb 90-nel be lehetett kerülni. 96-nál jobbról nem igazán hallottam.
Szóval ez siker, abszolút siker. Le voltak nyűgözve a szakdolgozatomtól, élvezettel hallgatták a beszámolómat róla, és utána még egy filozófiai eszmecserébe is bonyolódtunk azzal kapcsolatban, hogy ha nem munkaalapú társadalomban élnénk, vajon még mindig kisebbségnek számítanának-e az értelmi fogyatékosok. Jókat nevettünk és beszélgettünk.
Nagyon élveztem, büszke vagyok magamra és iszonyatosan örülök.
Azaz ezt szeretném tenni, de mivel holnap szigorlat, utána meg még egy vizsga, egyszerűen nem tudok lelazulni, és tanulnom kéne mert olyan stresszes vagyok, hogy kb megy a hasam tőle, de mégse tanulok hanem meredek a képernyőre értelmetlenül. De muszáj még ez az utolsó hajrá.
Igazából a legjobban az nyomaszt, hogy ha a héten megírt/megírandó vizsgáim közül akár egy is nem sikerül, akkor jövőre lesz csak diplomám. Ugyanis olyan iszonyatosan kurvajól vannak a vizsgaidőpontok elosztva, hogy ötödike után és tizenhatodika előtt valamiért EGY DARAB SINCS meghirdetve. Én meg 18-án megyek záróvizsgázni, addigra mindennel meg kell lennem. Majdnem két hétig egy darab vizsgaidőpont sincs meghirdetve, tehát UV-ra esélyem sincs. És most még csak azt se lehet rám fogni, hogy miért nem kezdtem el akkor hamarabb a vizsgáimat, ugyanis a vizsgaidőszak első napján már bent voltam az egyetemen és írtam a szaros EU vizsgát.

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

2014. május 26., hétfő

márcsakmásfélhét

Ez jár a fejemben egyfolytában, hogy másfél hét. Még olyan soknak tűnik.. rengetegnek. Most úgy érzem, hogy ha nem cseszem el az időmet, akkor minden belefér tanulás terén.

05.29 csütörtök: eu integráció vizsga, amire nagyon dühös vagyok mert önhibámon kívül buktam a megajánlott jegyet, így most kell belőle szóbeliznem, tehát elvesz másfél napot kb a szigorlatra, felvételire való készülésből
06.02 hétfő: egy időpontban kezdődik két szóbeli vizsgám, egy antropológia és egy potya József Attila, majd előbb elmegyek a JA-ra, elmondom a filozófia elemzésemet egy általam választott versről (a kedvenc versem tőle a Gyermekké tettél, szerintem méltatlanul hanyagolt vers), aztán átrohanok a másik épületbe antropológia vizsgára. I can do it.
06.03 kedd: kisebbségpolitika MA felvételi
06.04 szerda: elméleti szigorlat
06.05 csütörtök: utolsó vizsgám a záróvizsga előtt, Társadalmi szerkezetek III.
aztán majd 06.18-án lesz a ZV, de addig lesz két hetem átgondolni mindent és pihenni is.

Szóval egészen zsúfoltnak mondható a menetrend, de megcsinálom, mostmár aztán meg. Tegnap is meg ma is kint tanultam a kertben, gyönyörű idő volt, a kutya mellettem hevert, a macskák körülöttem szórakoztak vagy henyéltek, minden csoda zöld és illatos. Kár, hogy most nagyon feltámadt a szél, így be kellett jönnöm.

Az egyetlen baj amúgy csak azzal van, hogy lelkileg viselem nehezen wzt az egészet, olyan hullámvölgyek vannak a hangulatomban, hogy én is megőrülök tőle, de képtelen vagyok kordában tartani. D-t próbálom ebből kihagyni, így jó, hogy most itthon vagyok, de holnap megyek vissza. Lehet, hogy jobb lesz, hogy ott lesz ő is és tud lelki támaszt nyújtani, de bántani még akaratlanul se akarom.

A bagaboo-m egyébként kész, D éppen most ment el érte, holnap már igazán az enyém lesz, yaaaay!