A munkát tekintve egyébként minden rendkívül jó.
Az első hetem azzal telt, hogy akklimatizálódtam, illetve telepítettem a fejlesztői környezetet a gépre, a kapott 60 oldalas manual alapján.
A második héten kicsit átnéztem az objektumorientált pythont, mivel mi a projektidőszakban a GF-ban functional programmingot toltunk, szóval teljesen elfelejtettem az OOP-t. A hét második felében pedig a Squish GUI tester program manualját olvasgattam.
A harmadik hetem úgy kezdődött, hogy már kezdtem egy kicsit unatkozni, mire bejelentették, hogy kapok taskot! Rendes feladatot! Igazi tesztelést!
Kicsit megijedtem, de nagyon lelkes voltam. Erre kiderült, hogy hiányoznak különféle engedélyek, amik nélkül nem tudok kapcsolódni a szerszámgépekhez, amiknek a szoftverét tesztelnem kéne, szóval egész héten lógattam a lábam, szebben mondva basztam a rezet, és vártam, hátha az IT department megteszi azt a két kattintást, ami szükséges, és elkezdhetem a taskom.
Már a napi standupokon is részt veszek ugyanúgy mint a team többi tagja, megy a skypeolás a német főnökséggel, elég durva.
Ja, szóval a múlt hetem arról szólt hogy hogyan foglaljam el magam úgy hogy ne érezzem teljesen feleslegesnek amit csinálok (nem sikerült, minden napom teljesen felesleges volt), és hogy azért mégse a 444-et olvasgassam meg toljam a messengert. Elég nehéz volt.
Még a tegnapom is így telt, bár akkor már nem bírtam tovább és megkérdeztem hogy oké-e ha céges oktatóvideókat nézek, és oké volt, tehát egész nap information security-s és hasonlóan remek videó trainingeket toltam. Felemelő volt ezt csinálni közel 8 órán át, de legalább megtanultam, hogyan használjam biztonsággal a social mediát (...).
Ma volt egy másfél órás chates sessionöm egy IT-s sráccal, akinek szóltam, hogy még mindig nincs fix IP-m, ami nem oké, és akkor ezt próbáltuk orvosolni, és sikerült is. Rá húsz perccel pedig már kapcsolódtam is egy szerszámgéphez, és elkezdhettem írni a tesztet!!!!
Annyira elképesztően jó érzés volt kódot látni és kódban gondolkozni, hogy még így, hogy amúgy nem vágom még az egész tesztelési logikát, meg környezetet, így is azt éreztem végre, hogy nagyon mellé nem tudok nyúlni. Elöntött a béke, és csak úgy repült az idő (amit az elmúlt két hétről nagyon nem mondhatok el egyébként). Tényleg, ránéztem az órára, és már húsz perccel később volt, mint legutóbb. Fantasztikus! Alig várom, hogy holnap reggel legyen, és folytathassam, ahol abbahagytam ma.
Végre dolgozom, végre feladatom van, és produktív vagyok, meg konstruktív amit művelek. Végre nem annyit mondok majd standupon, hogy "még mindig az engedélyekre várok", hanem elmondhatom, hogy elkezdtem dolgozni a taskomon! És most már nem hullára felesleges a két fancy giga monitor előttem, és végre nem érzem magam kényelmetlenül, hogy nekem csak a böngésző meg pár word doksi van megnyitva, mert most már ugyanolyan komoly dolgok vannak a képernyőmön mint a senior tesztelőnek (aki egyébként elképesztően kedves, és jóban lettünk, ő a legnagyobb támaszom bent, pedig nem lett volna feladata engem terelgetni, de magától bevállalta). És végre nem az van, hogy kétpercenként nézem az órát, hogy na, vajon gáz-e már lelépni, várjak-e még öt percet, mielőtt hazamegyek, és hogy milyen kikúrt lassan telik az idő a semmivel, hanem van flow meg gondolkozás, és repülő munkaidő.
A munkakörülmények királyak, van gyümölcsnap, keksznap, ingyentea (egy egész szekrény tele van teafilterekkel), ingyenkávé, ásványvíz, tej, édesfaszom, minden van. Ma körte volt. Van két orbitális monitorom, kékfényszűrős, mittudomén, alig van fél centis keret a képernyő körül, IPS kijelzős, a munkatársaim a csodájára járnak (egészen pontosan odajöttek hozzám, hogy "na, most már tényleg megnézem közelről is a monitorodat"), van bivalyerős gépem (bár a szívem szakad meg a linux után, hogy win 7 van rajta, de ez köll a fejlesztett szoftvernek), vannak plafonig érő szobanövények az asztalokon, vannak naaagy ablakok és kényelmes székek, amiken lehet egyenes derékkal ülni.
Szóval amúgy király minden.
Saját bloglista
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coding. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coding. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. március 6., kedd
fényűzés mesterfokon
Megjött az első (rész)fizetésem, és némileg zavarban vagyok.
Azon gondolkozom, hogy írok egy ticketet a HR-nek holnap, hogy vajon most bruttó összeget küldtek-e el, vagy véletlenül más ember fizetését kaptam-e meg..
Vagy csak próbáljam meg elhinni, hogy van egy valag pénzem?
Soha soha soha nem volt még ilyen, hogy "Jövedelem" név alatt a számlámra pénz érkezett volna. Főleg nem ennyi.
Elképesztően fura érzés, de nagyon feldob. De nem annyira tudom még elhinni.
Bementem a Lidl-be a móriczon, már a fizetésem tudatában, hogy na most aztán akkor megveszek olyan dolgokat is amiket máskor nem, hiszen most gyakorlatilag mindegy, hogy megéri-e a müzli kilós ára, vagy sem..
Ja, persze. Asszem ez nem így működik.
A legfényűzőbb dolog amit megvettem az a 600 Ft-os kétliteres kiszerelésű öblítő, amit múlt héten otthagytam, pont azért, mert 600 forint.
Az 500 Ft-os "handmade" zöldségchipset felemeltem, hogy na, most igazán megengedhetem magamnak, aztán raktam is vissza a ládába.
Ja, de vettem egy csomag 400 Ft-os savanyú gumicukrot! Mondjuk küzdenem kellett magammal hogy ne rakjam vissza, mondván hogy drága. És rosszalló pillantásokat lövelltem felé a kosárba.
Remélem azért ez megváltozik. Mondjuk csak annyira, hogy tényleg tudjam megjutalmazni magam, és ne legyen tőle elképesztő bűntudatom.
Azon gondolkozom, hogy írok egy ticketet a HR-nek holnap, hogy vajon most bruttó összeget küldtek-e el, vagy véletlenül más ember fizetését kaptam-e meg..
Vagy csak próbáljam meg elhinni, hogy van egy valag pénzem?
Soha soha soha nem volt még ilyen, hogy "Jövedelem" név alatt a számlámra pénz érkezett volna. Főleg nem ennyi.
Elképesztően fura érzés, de nagyon feldob. De nem annyira tudom még elhinni.
Bementem a Lidl-be a móriczon, már a fizetésem tudatában, hogy na most aztán akkor megveszek olyan dolgokat is amiket máskor nem, hiszen most gyakorlatilag mindegy, hogy megéri-e a müzli kilós ára, vagy sem..
Ja, persze. Asszem ez nem így működik.
A legfényűzőbb dolog amit megvettem az a 600 Ft-os kétliteres kiszerelésű öblítő, amit múlt héten otthagytam, pont azért, mert 600 forint.
Az 500 Ft-os "handmade" zöldségchipset felemeltem, hogy na, most igazán megengedhetem magamnak, aztán raktam is vissza a ládába.
Ja, de vettem egy csomag 400 Ft-os savanyú gumicukrot! Mondjuk küzdenem kellett magammal hogy ne rakjam vissza, mondván hogy drága. És rosszalló pillantásokat lövelltem felé a kosárba.
Remélem azért ez megváltozik. Mondjuk csak annyira, hogy tényleg tudjam megjutalmazni magam, és ne legyen tőle elképesztő bűntudatom.
Címkék:
coding,
felicidade,
first world problem,
munka,
whaaat
2018. február 12., hétfő
2018. január 30., kedd
whaaaaaat
Ma délelőtt kaptam állásajánlatot egy cégtől, ahol voltam állásinterjún múlt héten. Nagyon, nagyon sok pénzről szól az ajánlat.
Holnap még felteszem a kis kérdéseim a cégnek, de majdnem biztos, hogy el fogom fogadni az ajánlatot. És lesz munkám. Aztán tapasztalatom. Meg annyi pénzem, amiről tényleg nem is nagyon álmodtam még, hogy valaha nekem ennyit fognak fizetni.
Hátránya, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, és nem kutyabarát a hely.
Előnye, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, szóval el lehet tűnni. Pythonban fogok tesztelni, megtanulok C++-ban kódolni, kicsit hardverközelibb a munka, és baromi jól fog kinézni az önéletrajzban. Meg hogy nagyon sokat fizetnek, némileg indokolatlanul.
A kutyabarát-dolog fáj, mert reménykedtem, hogy még idén lehet agár, ez így tolódik egy évvel legalább.
Viszont pénzem már lesz arra, hogy kutyám legyen.
Illetve arra is lesz, hogy izlandra, meg norvégiába utazzak D-vel, kifizessük az enormous közösköltség-tartozást, visszafizessem D-nek a pénzt, amivel szeptember óta lógok neki, annyiszor menjünk színházba, ahányszor jól esik, és ne csak a leghátsó sorba tudjunk jegyet venni, valamint vegyek mechanikus billentyűzetet, még több kortárs norvég szépirodalmi könyvet (Knausgård, szeretlek), az ikeában ne csak a nyálam csorgassam, hanem meg tudjam venni azt a fasza serpenyőt, ha akarom, illetve egy kapszulás kávégépet, amire nagyon vágyom, amióta anya otthonra vett. Így elsőre ezek jutnak eszembe.
Az első fizetésemből pont 40 dkg feketeerdő sonkát fogok venni. Nincsenek kielégíthetetlen vágyaim.
Alig hiszem el.
Tényleg vége a Green Foxnak.
Holnap még felteszem a kis kérdéseim a cégnek, de majdnem biztos, hogy el fogom fogadni az ajánlatot. És lesz munkám. Aztán tapasztalatom. Meg annyi pénzem, amiről tényleg nem is nagyon álmodtam még, hogy valaha nekem ennyit fognak fizetni.
Hátránya, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, és nem kutyabarát a hely.
Előnye, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, szóval el lehet tűnni. Pythonban fogok tesztelni, megtanulok C++-ban kódolni, kicsit hardverközelibb a munka, és baromi jól fog kinézni az önéletrajzban. Meg hogy nagyon sokat fizetnek, némileg indokolatlanul.
A kutyabarát-dolog fáj, mert reménykedtem, hogy még idén lehet agár, ez így tolódik egy évvel legalább.
Viszont pénzem már lesz arra, hogy kutyám legyen.
Illetve arra is lesz, hogy izlandra, meg norvégiába utazzak D-vel, kifizessük az enormous közösköltség-tartozást, visszafizessem D-nek a pénzt, amivel szeptember óta lógok neki, annyiszor menjünk színházba, ahányszor jól esik, és ne csak a leghátsó sorba tudjunk jegyet venni, valamint vegyek mechanikus billentyűzetet, még több kortárs norvég szépirodalmi könyvet (Knausgård, szeretlek), az ikeában ne csak a nyálam csorgassam, hanem meg tudjam venni azt a fasza serpenyőt, ha akarom, illetve egy kapszulás kávégépet, amire nagyon vágyom, amióta anya otthonra vett. Így elsőre ezek jutnak eszembe.
Az első fizetésemből pont 40 dkg feketeerdő sonkát fogok venni. Nincsenek kielégíthetetlen vágyaim.
Alig hiszem el.
Tényleg vége a Green Foxnak.
2017. december 30., szombat
hát így
Pont egy hete vagyok itthon. Itthon-itthon, nem Budapest-itthon.Volt egy nagyon szép karácsonyunk, és sok nap, amikor semmit sem csináltam, ami most nagyon elpazarolt időnek tűnik, de lehet, hogy épp erre volt szükségem.
Pedig hogy elhatároztam, hogy kódolni fogok, és megtanulok adatelemzős python library-t használni, meg a Unity3d editort is alaposabban megnézem...
Ja. Igazából csak aludtam és sorozatot néztem. Meg olvastam.
Most pedig, mielőtt megérkeznek a barátaim szilveszterezni, gondoltam összefoglalom ezt az évet, főleg ezt a második felét, mert az utóbbi 4 hónapból egyelőre csak az intenzitást érzékelem, nem volt alkalma még ülepedni az egésznek. Szóval ezt talán nekem is segít kicsit.
Az év első fele, mondjuk januártól április végéig a fejemben csak a szakdolgozatról szól. Valójában csak az április szólt igazán róla, mert ha jól emlékszem, február végén még azt sem tudtam, mi lesz a témám. De maga a szakdolgozat mint elvégzendő feladat nagyon foglalkoztatott már az év elejétől kezdve, meg voltam ijedve, hogy nem találok magamnak rendes szakdogatémát. Aztán apa javaslatára a közmunka lett a kiválasztott, és nagyjából egy hónap alatt kiválóan megírtam az egészet. Bár az az egy hónap az brutális volt. És elképesztően akartam már szabadulni az egyetemtől.
Ha jól emlékszem, az ezután következő másfél hónap a záróvizsgára való tanulással telt. Június 14-én megvolt, kiváló eredménnyel, végre örökre magam mögött hagytam a felsőoktatást. Másnap, 15-én pedig mentem tetováltatni. Ha jól emlékszem, májusban döntöttem el azt is, hogy jelentkezem a Green Foxba, és jelentkeztem is.
A tetoválásom az év egyik legjobb döntése volt, a Green Fox mellett.
A nyár. A nyár kissé ambivalens volt, az egyik legközelebbi barátom július elején kiutazott Etiópiába egy évre dolgozni. Most jár félidőnél, és nagyon hiányzik (annak ellenére hogy minden nap beszélünk). Kiderült, hogy felvettek a Green Foxba, ami felforgatta az egész világomat, tulajdonképpen a nyaram arról szólt, hogy ezt az információt valahogy helyrerakjam magamban. Mamáékat leköltöztettük a szomszédba, már fél éve laknak itt, és vagy 10 évet fiatalodtak mindketten. Voltunk a barátainkkal Krakkóban meg a Tátrában, király volt, meg tartottunk egy nyárbúcsúztatót velük a dunakanyarban is. Az ambivalens érzések főleg amiatt voltak, mert nehéz volt feldolgoznom ezt a köztes élethelyzetet, hogy az egyetemnek, ami alapján 6 éve szervezem a mindennapjaimat, vége, és nem tudom még, mi kezdődik szeptemberben, milyen lesz, hogy lesz, és hogy mi van most, amikor se ez, se az nincs. Ez a helyzet nagyon sok stresszel járt számomra, a hangulatomat nagyon megviselte, de túléltük ezt is. Augusztusban elkezdtem vezetni, kb 15 óráig jutottam, mert aztán szeptember lett, ezzel még nem tudom, mi lesz.
Aztán szeptembertől mostanáig egybe lehet venni ezt az időszakot, mert azóta semmi másról nem szólt az életem, mint a Green Foxról. Semmi másról. Se másokra, se magamra nem volt időm, csak az iskolára. Viszont az biztos, hogy életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt, hogy felvételiztem.
Imádom az egészet, elképesztően szeretem, és nem akarom, hogy vége legyen - bár még egy hónap, és már tudni fogom azt is, hogy melyik cégnél fogom tölteni a következő egy évemet. Szóval nagyon is a végéhez közeledünk.
Hihetetlen, hogy mennyi mindent adott ez az időszak nekem. Jövőt (a világon bárhol), rugalmasságot, értéket, végtelen lehetőséget, nagyon nagyon sok tudást és tapasztalatot, önbizalmat, kiállást, barátokat, kapcsolati hálót... Mindent, amit az egyetem képtelen megadni, pedig kéne, hogy adjon. A Green Fox elérte nálam azt is, hogy akarjak teljesíteni, ami az én esetemben elég elképesztő eredmény. Megtaláltam a helyem a világban, ami egy nagy privilégium, sokaknak nem adatik meg, pedig hatalmas biztonság - és bizonyosságérzéssel jár, ami fontos lenne mindenki számára.
A Green Foxtól kaptam a jövőkép és lehetőségek mellé még egy nagyon értékes dolgot, amit nagyon nehéz volt megszerezni, és legalább annyira örülök neki, mint magának a GF-os képzésnek - lett egy barátom. Egy GF-ban dolgozó barátom, akivel nehezen találtunk egymásra, de onnantól, hogy elvittem hozzá a laptopomat, mert szétcsesztem a linuxot és megcsinálta, szóval onnantól kezdve őrült tempóban közeledtünk egymáshoz, intenzív időszak ez érzelmileg is, hiszen két hónapja kezdtünk beszélni, és most már a barátaim közé sorolom, pedig én nagyon nehezen barátkozom. De ő azt hiszem, barátom lett (azért azt hiszem, mert nem értek a címkékhez - mikortól barát a barát?), de az biztos, hogy címkék nélkül is egy nagyon fontos ember lett az életemben. Két hónap leforgása alatt. És ez nekem nagyon furcsa, nagyon intenzív, és nagyon igénybe vesz lelkileg, de az ő barátsága, ez az achievement, hogy sikerült, ugyanúgy fontos nekem, mint ez az egész képzés. Szóval ő is mindenképp ide tartozik az évértékelőbe.
A legnagyobb mérföldköveim az évben a diploma, és a green fox.
Hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem.
A kedvenc kulturális eseményem a Sóley koncert volt és a milliószor megnézett Egy őrült naplója a jurányiban.
Elképesztően sok mindent tudok, amit tavaly még nem tudtam, és sínen van az életem.
Már nem félek hogy mi lesz, hogy lesz, hol lesz helyem a világban, mert tudom, hogy lesz, és jó helyen lesz. És ez a biztonságérzet nagyon fontos. Ez is a gf-nak köszönhető. Na meg magamnak.
Idén minden sikerült, amit csak kitűztem magamnak célul. Minden egyes kísérletem, döntésem pozitív mérleggel zárult.
D, D, D még mindig.
Ez egy nagyon meghatározó éve az életemnek, az biztos.
Hát így.
Címkék:
coding,
döntések,
egyetem,
felicidade,
gondolatok,
létmorzsák,
random
2017. június 23., péntek
success in every way
És felvettek bááázzmeeeeeeeeg!!!!
Szeptembertől green foxos diák leszekkk!!!
Szeptembertől green foxos diák leszekkk!!!
Címkék:
coding,
döntések,
felicidade,
felvételi
2017. június 7., szerda
application, 3rd round - done
Na tegnap megvolt a Green Foxos beszélgetés, a felvételi utolsó előtti köre. Most egyáltalán nem izgultam, mint mondjuk a videointerjú előtt, az egy nagyon fura helyzet volt eleve, szerintem mindenkinek fura aki mondjuk nem youtube vlogger :D
Szóval az eredmény az, hogy nagyon várnak vissza az utolsó körbe, ami szerintük "neked biztosan nem fog problémát jelenteni" :)))
whaaaaaat
Szóval 21-én megyek a "szimulációs fordulóra", ami annyi, hogy másfél órán keresztül gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, amit a green foxnál tanulók, szóval "óra van", és akkor ki hogyan halad, meg vesz részt, kinek okoz nehézséget követni, stb, az alapján kiderül, hogy kit vesznek fel, és kit nem.
Általában 3 csoport szokott indulni, ami 60 embert jelent, de a pszichológus-HR-es lány, aki interjúztatott, mintha idén két csoportról beszélt volna. Mivel az aktuális igények szerint képzik az embereket, szóval hogy a cégek mennyi embert "kérnek" tőlük, a felvettek száma minden félévben változik. Meg az is, hogy milyen programnyelvet tanulnak az egyes csoportok.
Szóval szeptembertől egy angol és egy magyar nyelvű csoport lesz. Angol még úgy tudom, nem volt, és a jelentkezésnél be lehetett jelölni, hogy ha felvesznek, melyikbe szeretnék kerülni, és én a magyart jelöltem, amit most már kicsit hülyeségnek érzek. A kishitűség, ugye. "úgyse vesznek fel, és ha fel is vesznek, biztos nem tudnék angolul teljesíteni"...
Hát most úgy néz ki hogy simán felvehetnek, és így az önbizalmam is helyreállt, és baszki, miért ne tudnék angolul teljesíteni? A napom felét angolul élem (munka, szórakozás)... Tök nagy dolog lenne úgy végezni el a kurzust.
No de mindegy, what's done is done.
Maximum ha tényleg felvesznek, beszélek ezzel a lánnyal, és szólok, hogy szívesen megyek az angol csoportba is akár, ha mondjuk nem jut oda elég ember.
Volt egyébként ott egy ilyen miniagár, whippet, amiket egyébként nehezen viselek el - minden ilyen görcs zsebkutyát nehezen viselek el (kutyákkal kapcsolatban normatív a gondolkodásom), de ez még mindig közelebb állt egy igazi agárhoz, mint ha egyáltalán nem lett volna ott semmilyen kutya, szóval azért jó volt.
Csak vegyenek feeeeel
Címkék:
coding,
döntések,
felicidade,
felvételi
2017. május 22., hétfő
2017. február 19., vasárnap
namivan
Megkaptam életem utolsó diákigazolvány-matricáját. Elég szomorú, már ami a kedvezményekhez való jog elvesztését illeti. Szeretek olcsóbban utazni.
Szóval a hogyan továbbról: biztos, hogy jelentkezni fogok a Green Fox őszi félévére. Nem tanítanak meg a programozás tudományára, de adnak annyit, hogy jó pénzért el lehessen helyezkedni vele, illetve onnan már el lehet indulni egy komolyabb irányba.
A legvégén pedig remélem, hogy össze tudom hozni a két kedvenc tudományágamat, ami a szociológia és a programozás - egyébként igen, össze lehet hozni, csak ugye ahhoz tudás és tapasztalat kell. De ha hozzá se kezdek, akkor sose lesz meg ez a két dolog. Szóval az első lépés a green fox és egy használható szintű code monkey tudás.
Addig meg le kell diplomáznom, ami azért már reálisnak tűnik így szubjektíven, az én szempontomból is. November óta ugyanis azon szenvedtem, hogy ugye szakdogatémát váltok, mert leszarom a hülye politikusokat meg a hülye szexizmusukat, és elegem van, hogy hozzájuk kell igazodnom az időmmel, és hogy amúgy is elbasszák az egész interjús kérdést, egyrészt mert a saját propagandájukat tolják úgyis, másrészt meg mert összesen fél órát adnak nekem az interjúhoz, ami lószarra se elég. Ennyi idő alatt pont a propagandát lehet lenyomni. Arra elég.
Na szóval ugye novemberben írtam a konzulensemnek, hogy változtatok, és hogy majd közlöm, amire jutottam. Na hát februárig semmire se jutottam, pedig tényleg aktívan nyomorogtam a témán. Kínzás, hogy mennyire kiégtem az egyetemtől. Tényleg semmi de semmi konstruktív ötletem nincs ilyen tudományos témákkal kapcsolatban, még ha erőltetem, se jut eszembe semmi. Aztán apa egyszer csak előállt a kistérségen belüli közmunkába való beragadás problémájával, hogy miért lehetséges az, hogy bár itt nálunk iszonyatos munkanélküliség van, és tényleg bárkit felvesznek a gyárak, a térségi közmunkásoknál általános jelenség az, hogy a legutolsó pillanatban visszamondják a munkát (úgy, hogy már felvették őket), és visszamennek a faluba közcélúnak.
Szóval ez lesz a témám.
Szerintem rohadt érdekes, mert amellett, hogy a közmunkaprogramnak tényleg van egy olyan aspektusa, hogy kb lehetetlen belőle kikerülni, még ha akarod is, de itt meg mégis vannak olyan normális polgármesterek, akik hajtják állásinterjúkra a közmunkásaikat, és fel is veszik őket kivétel nélkül, és mégis visszamondják.
Ja merthogy amúgy az önkormányzatoknak nyilván rohadtul nem érdeke, hogy a közmunkás elmenjen, egyrészt mert nincs helyette másik - mert ugye mindenki dolgozik, errefelé nem nagyon létezik a munkanélküliség fogalma (még aki annak van bejelentve, általában az is ausztriában dolgozik) - másrészt meg elég durva mennyiségű juttatásokat kapnak az államtól a közcélúak után. Egy önkormányzatnak kb semmibe nem kerül a saját közmunkásait fenntartani, mivel az állam fizet mindent, szóval gyakorlatilag ingyen munkaerő a településnek. Na szóval innen nézve meg tényleg csodávl határos, hogy vannak olyan polgármesterek, akik küldenék a normális munkaerőpiacra a saját közmunkásaikat. Hogy kerüljenek már ki ebből.
Na szóval ez.
A konzulensem elképesztően lelkes, hihetetlen, hogy mennyire, és hogy engem is mennyire kedvel és bízik bennem - minderre nem tudom, mivel szolgáltam rá, mivel eddig két beadandómat látta összesen az óráin, semmi mást, szóval kicsit félek ettől a feltétel nélküli bizalomtól, de remélem, rászolgálok.
De ilyeneket mondott, hogy sok szakdolgozója van, és kicsit elege van már, de hogy velem bármikor és bármennyit szívesen dolgozik együtt. Ilyenek.
Arról nem is beszélve, hogy amikor megkérdezte, hogy hogyan tovább a diploma után, és mondtam neki a programozós irányt, akkor felcsillant a szeme, hogy egyébként ő meg két lány a felettem lévő évfolyamból szeretnének létrehozni egy alapítványt, ahol hátrányos helyzetű lányoknak tennék lehetővé a programozás-tanulást, és hogy SZÍVESEN LÁT AZ ALAPÍTVÁNYBAN.
Mi a ssszzzzaaaaar, a konzulensem konkrétan meghívott, hogy dolgozzunk együtt, ááá baszki elképesztő, ez baromi nagy dolog. Azóta se nagyon bírok túllépni ezen.
Szóval mondtam neki, hogy előbb magamat kell megtanítanom, de utána nagyon boldog lennék, ha rész vehetnék a dologban.
De egyébként nem félek, hogy mi lesz velem. Ami azt hiszem, most elég nagy szó, főleg, hogy a fiatalok többsége vagy nem talál munkát, vagy amit talál, kb aprópénzért végzi, pedig közel sem aprópénznyi tudást rak bele.
Én nem félek, de lehet hogy kéne, nem tudom. Azt tudom, hogy kevés szociológus van, aki programozni tud, márpedig van a szociológiának egy olyan ága, aminél baromi nagy szükség van erre a tudásra. Az egyetemen pl az adatelemzős tanárok mostanában nagyon tolják, hogy tessék tanulni programozni, mert az most már a társadalomtudománynak is része. És nagyon kevesen vannak, akik mind társadalomtudományi, mind pedig programozói oldalról is hozzá tudnak szagolni. Én pedig ezen kevés ember közé szeretnék tartozni.
Címkék:
coding,
döntések,
egyetem,
kisebbségpol,
mesterszak,
science bitch,
szakdolgozás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)