a növények

A veteményes egyébként gyönyörű, a spenót a legkirályabb az egészben. Meg a borsó.

Ilyen vóót ugye:

És mostan ilyen (ezt az előző képekhez képest a veteményes bal széle felől fényképeztem):

Ekkkkkora a cékla:

És ilyen csodálatos a spenót.

poa trivialis

A tetoválásról már minden lényeges személynek beszámoltam, nem jóváhagyásért, mivel rám tartozik, egyszerűen csak azért, hogy tudjanak róla.
Igazából mindenki pozitívan fogadta, ami nagyon jól esett.
Júniusban!!!!

Lavina

Asszem elég dekoratív állat.

május

Hazajöttem ismét Budapestről. Ilyenkor sokan csodálkoznak, hogy "most voltál otthon 3 hétig, én ennyi idő után fél évet várnék mielőtt hazamegyek", de én ebbe a közösségbe is tartozom, bár kicsit máshogy, mint ahogyan Budapestre is, de tartozom. Része vagyok. Holnap lesz majális, megyek én is lángosozni, fotózni, és biztos vagyok benne, hogy sokan örülni fognak nekem, hogy látnak.
Meg már látni akartam a kis veteményesemet is :) Szuperül nő minden, bár a hűvös idő miatt sokkkkkal lassabban, mint kéne.
A borsó:

Asszem nem írtam arról, hogy milyen kurva időjárás volt amikor esett a hó és fagyott, mert annyira mérges lettem tőle, hisz többször emlegettem itt is, hogy mennyire izgulok a termésekért.
Aztán jött itt a Bakonyban 15 centi hó. Két napig szakadt óriási pelyhekben. Szóval a szakdoga-leadás reggelén hófehér tájban autózva mentünk a vasútállomásra.

Ja, szóval itt többszörösen is feszült voltam, egyrészt a szakdolgozat miatt, mert bár már fel lett töltve a felületre, még nem raktam le a vállamról a terhét, másrészt az elfagyott termések miatt.
Úgyhogy most borzasztóan örülök, ugyanis bár sok termés elfagyott, de egy csomó megmaradt!
A ringlófák például roskadoznak a zöld bogyóktól, rengeteg körte is lesz, a birs csak most kezdett virágzani, szóval azt egyáltalán nem érintette a fagy, és cseresznyéből is lesz talán valamennyi. Az almát, barackot majd meglátjuk.

körte

szeder a fán

Úgyhogy most már tényleg remélem, hogy semmi váratlan nem jön közbe. Vasárnap pedig megpróbálok időt szakítani fenyőrügyszörp készítésre, mert azt nagyon nagyon megszerettem tavaly.


Az online kresz-oktatásnak a felénél tartok pont, eddig remek eredménnyel, nagyon izgalmasnak találom az egészet, és logikusnak.
Ma pedig apa szólt, hogy éppen vár valakire a falubusszal, úgyhogy amíg nem szól a valaki, hogy megérkezett, addig menjek ki vezetni!!
Kicsit megijedtem, és majdnem visszakoztam, de végül győzött a "miért ne?", és úgy, ahogy voltam, mezítlábra felhúztam a cipőm és szaladtam ki a buszhoz.
Egy elég nagy buszról van szó, Volkswagen Crafter, ippeg ilyen szép tulipános, csak a mi településünk neve van rajta.
És aaaannyira jó volt vezetni! Utazni is imádok benne, ha apa épp faluügyeket intéz, és megyek vele, hihetetlen mennyire tágas és kényelmes. És felülről látni rá a forgalomra, ami baromi nagy könnyebség, és sokkal jobban lehet figyelni mindenre. Illetve apa azt mondja, hogy sokkal kevésbé fárad el a vezetésében mintha "földszintes" autóval menne.
Nagyon könnyű vezetni, sokkal könnyebb mint a suzukit, annak ellenére, hogy hosszú mint a vonatfütty, és nyilván baromi nehéz. De szinte nem is lehet érezni, hogy a vezetőülés mögött még van sok méter hátrafelé. Kb 3 km-t mentem vele, a felénél csináltam egy Y-fordulót (arról nem is beszélek, mennyivel könnyebb ezzel tolatni, az óriási visszapillantóknak köszönhetően, amikkel nem is baj, hogy a hátsó ablakon nem lehet kilátni, mert MINDENT megmutatnak maguk is. Lazán beálltam párhuzamosan az út szélével, gyakorlatilag segítség nélkül, aztán mentünk is hazafelé. Manővereztem az utca végén parkoló néhány autó között, amit eddig még a suzukival se csináltam (aszfalton még nem mentünk), na hát most ezzel igen, és teljesen természetesen ment minden. Úgyhogy nagyon jó élmény volt.

Nagyon várom már, hogy meglegyen a jogsim, és mehessek ide-oda..


Egyébként csodálatos az udvarunk, tele van minden orgonával, és az utcafronton csak úgy ömlik ki. Szóval egy giccskép a kutyával:

kizárásos alapon a legszebb vers a balaton

Voltunk megint vezetni!

Ma már sokkal jobban ment, alig volt bármi probléma az ilyen alap elindulás-váltás terén. Mindketten simán megyünk 40-nel, váltogatunk le-föl, ha szükséges, Y-fordulók, körbetolatás, ezt kikerüljük, azt kikerüljük, tök jó, nem gondoltam, hogy így menni fog. A legnagyobb figyelmet az átszaladó nyulak és az úton lévő víz által kimosott vájatok, meg a nagy kövek jelentették. Meg hogy melyik gödrön lehet még úgy átmenni, hogy a kocsi alja ne érjen le.
Holnap már azt gyakoroltuk volna, hogy hogy kell 60-ig elmenni sebességben, meg 3-4-be is felváltani. De nem messze itthontól apa keménykedett kicsit a kocsival, meg kipörgette a kerekét, erre az autó gondolt egyet, lefulladt, és azóta nem indul be :D úgyhogy egy km-t toltuk hazáig.
De nagyon jó volt. Várom, hogy még többet és többet vezessünk apával.
Azt is várom, hogy hivatalosan is elkezdjünk tanulni, de ez így sokkal jobb, mert földút, és mert apa, aki vicces és nagyon jól vezet, és mert gyönyörű a táj.

ezen meg még a balaton is látszik, bár a pára miatt csak éppenhogy 

a mai nap pihenőnap

Ma egyáltalán nem foglalkoztam a szakdolgozatommal, és ez igazán jól esett.
A konzulensem még nem jelzett vissza.


Reggel kényelmesen felébredtem, megreggeliztem, aztán beállított az egyik falubeli barátunk, aki egyébként a falu pálinkafőző nagymestere (nem irónia), hozott nekünk bort és szőlőpálinkát (nem törkölyt! nem mindegy). Több hegyen is van szőlője itt a környéken, elég jó bora is szokott lenni, bár a pálinkája jobb.
Beszélgettünk, aztán segítettem főzni, sütöttünk répatortát, amihez utána kevertem krémtúrós-narancsos-mascarponét, és az került a tetejére, igen jó volt.

Ez pedig nem más,

mint a spenót a veteményesemben.

Délután 6 körül pedig elmentünk a nagyobbik öcsémmel, Zs-vel és apával vezetni a falu határába.
Nem gondoltam, de tökre megmaradt a lovardás tudásom, amikor naponta traktoroztam a bálákat. Nyilván nem tudok vezetni, meg a traktort könnyebb is volt kezelni (lomhább, és sokkal magasabban ül az ember, amitől kényelmesebb és könnyebb a vezetés), de simán elindultam, meg váltottam ide-oda a kocsival már elsőre. Az más kérdés, hogy 10 km, azaz fél óra vezetés után úgy elfáradtam mentálisan, hogy kb nem tudtam egy Y fordulót megcsinálni. Mivel nem betonúton voltunk, hanem egy hepehupás, traktorvájatokkal tarkított földúton, tök más így vezetni, főleg elsőre. Valószínű sokkal több mindenre szükséges így koncentrálni (pl hogy ne legyen tengelytörés egy nagyobb gödör eredménye), folyamatosan lassítani-gyorsítani, ahogy a dimbes-dombos táj és a gödrök igényelték. Még nyulak is szaladtak át előttem. Szóval ez így elsőre baromi tömény volt, de azt hittem, hogy sokkal rosszabbul fog menni. De örülök neki nagyon hogy erdőben meg földúton tanulok, így sokkal több inger és komplexebb helyzet ér, mint mondjuk egy parkolóban, és talán könnyebb lesz majd ettől, ha valóban elkezdődik a jogsiszerzési folyamat.

Amikor elértünk a szomszéd kis zsákfalu határába, váltottunk Zs-vel, de előtte még fényképeztem egyet, olyan csodálatos volt minden.

 

Bizony, mi vagyunk a Balaton-felvidék északi őrzői.

 

Imádok itt élni.

Holnap pedig ismét vezetünk!
D-t pedig láttam a tüntetés live közvetítésén :)


Viszont baromi fáradt vagyok.

hesstegmégnégynap

A múlt hetem az interjúk mellett egyébként arról szólt, hogy a mamáék kertjében felástam pár négyzetmétert (kb 3x2,5 méter, vagy valamivel kisebb, majd lemérem) veteményesnek. Anyának régen volt hátul ilyen kiskertje, amiben volt borsó, meg... nem tudom, én még nagyon kicsi voltam, ilyen fogalmatlan méretű gyerek, és csak a borsóra emlékszem, de arra nagyon. Az egyik első emlékem ahhoz kötődik hogy anya ott csinál valamit, talán kapál, én meg ülök a veteményes közepén a borsók mellett, és eszem. És van az a fantasztikus borsóillat, az az édes, zöld lé illat, na és az így megmaradt.
Szóval önállósítottam magam, és csináltam én is egy ilyen kis földdarabkát, baromi jó minőségű a földje, mert most már lassan 14 éve békében hagyva pihent, előtte egyébként az Irénke, aki ott lakott paranoid skizofrén barom, na mindegy, szóval ő is veteményesnek használta.
Szóval tökéletes, lágy, porhanyós fekete föld.

(nem sikerült ugyanabból, vagy legalább hasonló szögből fényképezni, de mindegy)

Ültettem bele céklát, spenótot, borsót, cukkinit, sütőtököt. És kerül majd még bele sok paradicsom, és padlizsán is.
A kőfal (mifelénk bástya) tövébe, a rózsák közé pedig zöldbabot raktam.
Az első tök már ki is bújt :)

Most, hogy már másfél hete itthon vagyok, percről percre követhetem a tavaszt.
Amikor megjöttem, éppen a ringlófák virágzottak, erről tettem is fel képeket. Olyan masszív és gyönyörű virágkoronájuk volt, hogy kilométerekkel a falu szélétől is pontosan látni lehetett, melyik a mi udvarunk.
Rá egy hétre szép lassan lehullottak a szirmok, a dongók és méhek is elvégezték a dolgukat, látszanak a kis ringlókezdemények, és a fák majdnem teljes lombozata is kialakult már.
Utána a mindenféle barackfák kezdtek működésbe, a meggy- és körtefákkal együtt.
Aztán kezdtek ébredezni az almafák, ők még mindig nem érték el a csúcspontot, még sok bimbó van, ami nem nyílt ki, de már így is halványrózsaszínben játszik az egész hátsó kert.
A cseresznyefák is elindultak.
A birsek még hallgatnak. Levelük már nekik is van, de még csak bimbók figyelnek mellettük.

Ha ez így megy tovább, és nem köszönt be egy áprilisi - vagy a tavalyiból ítélve májusi (az égvilágon minden barnára fagyott) - fagy, akkor elképesztő mennyiségű gyümölcs lesz itthon, erről a 30+ fáról - gyümölcslének, sütibe, pálinkának, vagy csak úgy enni.

 

Egyébként meg tavasz van.
(már a Bakonyban is)

Azért amikor kimegyek szürkületben macskákat etetni, és hátranézek az udvarba, és látom, hogy már megint három szarvas pihen ott, akkor tényleg elgondolkodom, hogy amúgy mi a faszt keresek Budapesten.

lenses and adventures

Születésnapomra vettem három régi objektívet, két szovjet Industart és egy japán Tokinát. A két Industar fix, 50mm-es, csak a fényerejük különböző, a Tokina meg zoom, 80-200-as. Egyelőre csak ez utóbbit tudom próbálgatni, mert a menete meg lett csinálva úgy, hogy Pentax gépeken simán lehessen használni. Az egyik Industar szintén megérkezett már, de az adapter hozzá még nem, a másik Industarra és a másik adapterre pedig még ugyancsak várok.

Szóval a Tokina zoom objektívet próbálgatom most, szerencsére éppen hazajöttem Budapestről, így tudok épületeken és városon kívül mást is fotózni (nem szeretek épített környezetet fényképezni).
Tegnap több mint két órát voltam kint csak fényképezni, meg ma is ugyanennyit, annyira belelkesedtem az objektívtől. Elképesztő, amit tud. Az egyetlen hátránya, hogy 1,2 kiló a gépházzal együtt, szóval a fényképezés végére nem tudtam összeszorítani a markom, annyira elfáradt a kezem.

Na de lényeg a lényeg, akit érdekel, csináltam flickr-n egy albumot az objektívnek, ezen elég jól látszanak a tulajdonságai.
Ami engem a leginkább lenyűgöz, az a háttérelmosása. A kit objektívem tök máshogy csinálja, a Tokináé mérföldekkel gyönyörűbb. Egészen földöntúli képeket lehet vele készíteni, ha mondjuk semmire nem fókuszálok, csak hagyom, hogy mossa el az egész képet. És akkor ilyen festményszerű, izgalmas eredmény születik. Szóval a kép tárgyát sokkal szebben emeli ki mint a kit objektívem. Élmény vele fotózni.

Akit érdekel az objektív, itt az album, katt:

Na de amúgy egy sztorim is van, most esett meg, amíg fényképeztem ma délután.
Nem mentem messzire, mivel az udvar végében már mezők és patak van, szóval megfelelő környezet kipróbálni egy objektívet. Bóklászom a kutyával, folyamatosan fényképezek. Már hazafelé kanyarodtam, és egy ideje egy helyben fotóztam a körülöttem lévő dolgokat. Egyszer csak megszólal valaki:
MAGA MIT FOTÓZ?
Nézek körbe, sehol senki.
MAGA MIT FOTÓZ?
Még mindig senkit nem látok, pedig közelről jön a hang. Na mindegy, azért köszönök: Jó napot!
MAGA ENGEM FOTÓZ?
Mondom azt se látom, hol van. A naplementét fotózom.
Akkor jó.
Ekkor megláttam a hang forrását - a tőlem kb 4 méterre lévő bokorban.
A bodzabokorban gubbasztott egy idős férfi.
Azt mondja: menekülnöm kellett.
Fú, gondoltam, mi az isten, mit keres a bokorban. Talán hajléktalan? De mifelénk olyan nincs igazából.
Azt mondja: a kocsiban ültem, és rámjött a fosás. Muszáj voltam beszaladni a bokorba.
Áhááá! Szóval szarik :D Én meg kb öt perce ott kattogtattam tőle négy méterre :D Úgy tűnik, eddig tartott az ingerküszöbe, és már nem bírta tovább, hogy ne szóljon. Szerencsétlen azt hitte, épp kompromittáló képeket készítek róla.
Megnyugtattam, hogy semmiképp nem fotóznám ilyenkor le, és hogy nem vettem észre, és hogy elnézést kérek, amiért ráijesztettem.
Ő pedig elnézést kért, amiért meggyanúsított.
Aztán otthagytam.
Kettőnk közül szerintem őt viselte meg igazán a történet, mert nem engem kaptak rajta miközben egy bokorban fosok, viszont nem állítom, hogy nem lepődtem meg nagyon :D

A történethez illusztráció is tartozik (nem, tényleg nem fényképeztem le ahogy szarik):

Itt Csili épp észrevette, hogy az előtte lévő bokorban guggol valaki. Én nem vettem észre, csak lefotóztam a kutyát.

tour de káli-medence

Amúgy meg július közepén voltunk egy kétnapos bicajtúrán a Káli-medencében, ami azért volt rendkívül praktikus döntés, mert ott lakom kb, szóval nem kellett sokat menni a bázistól a célterületig. Mondjuk úgy 10 kilométert. Imádom ezt a tájat, nekem ez a mindenem, számomra egészen hihetetlen, hogy lehet az Alföldön is élni.

Első nap otthonról Szentbékkálláig mentünk (fura mert D-ék, akik közül mind budapesti ugye, úgy mondják, hogy "szentbékála" amit nem győztem folyamatosan kijavítani. Ott a Káli Kapocsban szálltunk meg estére, ami azért volt baromi jó, mert alapvetően vadkempingezni terveztünk, sátrat se vittünk, de hideg éjszaka ígérkezett, ami nem lett volna olyan élvezetes. Mikor elmentünk a kocsma mellett, láttuk, hogy az udvarában áll egy sátor, úgyhogy bementünk, megkérdeztük, hogy jöhetünk-e mi is, és mondták, hogy persze, sőt, adnak sátrat is. Úgyhogy adtak két sátrat, amiből az egyik ilyen strandra való félsátor volt, úgyhogy azt csináltuk, hogy egymás felé fordítottuk a kettőt, és az öcsém (mert ő is jött) ilyen katonai ponyvájával lefedtük az egészet, így lett egy bizánci méretű sátrunk. A ponyva széleit ilyen giga kövekkel rögzítettük, szóval stabil volt. Amúgy kellett is hogy stabil legyen mert olyan brutál szél volt éjjel, hogy alig bírtunk aludni, annyira zörgette a ponyvát, meg folyton féltünk hogy szétszedi az egész építményt.egyszer kapott csak alá, de akkor gyorsan elkaptam (mivel ugye nem tudtam aludni, jól reagáltam a hirtelen helyzetben...). És amúgy remek volt, mert volt wc is, meg minden. Hajnali háromkor felkeltem egyszer, hogy kimegyek pisilni, és olyat láttam amilyet még sose. Pedig vidéken lakom, mármint úgy vidéken, hogy vidéki faluban, szóval minimális fényszennyezéssel, de ILYET, mint Szentbékkállán, még nem tapasztaltam. Felnéztem az égre, és szikrázó csillagos volt, ráadásul olyan, mint az ilyen szétphotoshoppolt űrfelvételeken, hogy lila, meg kék, meg csillagos, meg tejútrendszer (bár az amúgy otthonról is látszik). Egészen döbbenetes volt. Ilyen színes éjszakai eget nem láttam még. Pedig tényleg otthon is majdhogynem fényszennyezés nélkül látszik. De úgy tűnik, Ajka, Sümeg meg Tapolca fényei mégis számítanak valamit.

Másnap lementünk Révfülöpig, aztán Tomajnál föl Tapolcára, aztán vissza Haláp felé. Nagyon jó volt, csak mivel az út több mint fele észak felé ment, aznap pedig kb 30 km/órás északi szél fújt, megszenvedtünk a hazatéréssel. Viharos széllökésekkel dacolva küzdöttük magunkat haza, de legalább egyik nap se volt meleg. Az a halálom. Ha bicajozom és meleg van. Akkor majdhogynem képes vagyok elájulni. Eleve nehezen élek melegben, de ha még bicajozom is mellé... A túra előtt Ajkáról hazáig bicajjal mentünk, és akkor volt kb 35 fok, és teljesen kikészültem. Egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy érzem, ahogy a nap tűz, és a kezem kezd így forrni, és a pórusaim már nem tudnak hova tágulni, nem tudok eleget izzadni, meghalok. Szóval hogy is mondjam, huszonöt fok felett takaréklángon élek általában. De a túrán tökéletes volt, pont a 20-25 fok között, úgyhogy minden probléma nélkül hasítottam a káli dombokon.

Azért minden nap hálát adok a bicajomért, egyszerűen hihetetlen a különbség az országúti meg a terepbicajok között. Nyilván oútin is kell dolgozni rendesen, de közel sem úgy, mint a terepbicajokkal. Az országúti azért van, hogy magadat elvidd valahová a saját erőddel, a terepbicajokkal meg nem csak a saját súlyodat kell előrefelé dolgozni, hanem maga a bicaj is jelentős teher. Nyilván ergonómiailag is így vannak kialakítva, úgyhogy már két éve hihetetlenül élvezem, hogy úgy tudok menni a puchhal, mint kés a vajban.

Na szóval nagyon jó volt, imádom az otthonomat, a Balaton-felvidéket, és már kipróbáltam bicajjal is végre. Igaz, hogy viharos északi széllel, de így legalább edzettünk is kicsit.

Ez Hegyesdről kiérve készült, ahol letértünk egy földútra ami Szentbékkállára vezetett egy hegyen keresztül

Sajnos pár napig előtte esett az eső, úgyhogy a földút nem annyira volt kedvező

(az ott a hegy tetején D és M)

A Balaton-felvidék legszebb része egyébként a Sáska, Hegyesd körül lévő terület. Kép sajnos itt nem született, de annál szebbet én még nem láttam. Halápnál bementünk Sáskára, és onnan egy üzemi úton át Hegyesdre, és hát ahh. Az volt az egészből a legszebb, pedig láttunk sok szép helyet a két nap alatt.

Na mindegy, jó volt nagyon.

még képek

Nnnnu. Ma voltunk apával az erdőn. Fotóztam is, mivel az önkormányzat fotópályázatot hirdetett a falu+környéke tematikával. Szóval néhányat megmutatok (nem feltétlenül ezeket küldöm majd be, ezt még elöntöm később).

A színek egyébként nem tudom, hogy jelennek majd meg, nyilván mindenkinek a monitorától függ, én például három monitoron is ellenőriztem, hogy jók-e. Hát... azér nem véletlenül szeretik a grafikusok-fotósok a macbookot.

Az erdő egyébként csodálatos, harsogó zöld mindenütt, tele virágszőnyeggel, és láttunk rengeteg vadat is. Imádom ezt a környéket, ahol élünk. Tényleg, egészen egyedi egyébként már csak ez az egy erdő is a rengeteg emberfej méretű vulkáni sziklával, amit mind benőtt már teljesen a moha, és így olyanok, mintha zöld építőkövek lennének. És ilyen mohás sziklákból vannak egész mezők itt, egyszer majd azt is lefotózom. Egyébként az építőkő kifejezés nem is áll távol az igazságtól, ugyanis még 50 éve is éltek kint ebben az erdőben falubeliek, és a vulkáni kövekből épített farmházak romjai még most is megvannak. 

Hihetetlen változatos egyébként ez az erdő, csak ha erre gondolok, mindig fáj a szívem, hogy nem lovagolhatok benne. Úgy lehetnék igazán része.

Zanót - az egyik kedvenc nevű növényem :)

templomrom