stuff

Visszatértem Budapestre közel egy hónap otthon-tartózkodás után. Az első pár nap szörnyű volt, utáltam az egészet, de mivel itt vannak a barátaim, meg itt is van életem, belejöttem a dolgokba és már nem szenvedek. Tegnap kiültünk a Szabadság-hídra négyen társasozni egy jó nagy pokrócon, a síneken, középen, annyira jó volt. Sokat voltunk a hídon amióta lezárták, hihetetlen, hogy ennek hamarosan vége.

Annyira vicces amúgy látni ilyen basic hivatalnok emberek hogy jönnek ki "szórakozás" céljából a hídra, basic hivatalnok öltözékben, hogy aztán borospoharat szorongatva a kézben álljanak körben órákat, mert egyikük se akar leülni a szép ruhájában, és zavartan pillantsanak időnként oldalra, ahogy megpróbálják teljesen out of context jól érezni magukat.

Na mindegy, mi imádjuk, csak a sok sörtől sokat kell pisilni, a főváros meg ugye addig nem jutott el, hogy legalább egy mobilvécét kirakjon valamelyik hídfőhöz (hiszen ugye nem "hippifesztivál" célzattal lett lezárva az építmény, ahogy Tarlós is mondotta), úgyhogy a Gellérthegy aljáig kell mindig elzarándokolni, ami kicsit kényelmetlen, de legalább megoldás.

D hazafelé végig videózott, mert tervben van, hogy a brazil barátoméknak (akikkel Varsóban találkoztunk) csinálunk egy meglepetés Budapest promóvideót, úgyhogy amikor csak lehet, és feelgood dolog van, azt videózzuk. A tegnap esti felvételbe néhányszor belelógtam, így hát csináltam egy snapshotot, és frissítettem az amúgy két éve változatlan facebook profilképemet. Nálam ezek a fb-updatek tényleg eseményszámba mennek, úgyhogy most is időnként csak úgy rákattintok a profilomra hogy hú, milyen új és milyen szokatlan. Múltkor a borítóképemet is lecseréltem, nem tudom mi van velem.

Kéne valami produktívat csinálni ma az ebédfőzésen kívül, de igazából nincs kedvem semmihez, csak úgy ellébecolni a napot.

elmúlt napok

Pár képet iderakok az elmúlt hetekből, amik kedvesek számomra.

kedves D és a kedves bicaja a Jászain

Pombär játék dínó

Szép felhők

D-vel pihentünk kettesben az egyetemi parkban

ÉS a fotó amit el akartam követni csak a nő közbeszólt (nyilván ettől függetlenül megcsináltam). Újra lett bowdenezve az egész, most nagyon jól fognak a fékeim, még hozzá kell szoknom, és remélem nem esem orra addig :D Valamint vettem menő sárvédőt, ami egy mozdulattal lekapható.

Kész a paradicsomleves!

hány ilyet bír még el a hátán a föld?

Ma olyat csináltam, amit eddig még sosenem, mégpedig: volt egy vitám egy lakóval.

Egy lakóval, aki egyébként egy kis (nagy) rohadék és elég káros hatással van a szociális és mindenfajta közérzetre.

Történt ugyanis, hogy a ház udvarán voltam egy barátunkkal, ő éppen markolatot cserélt D bicaján amíg ő elment valamiért, én pedig le szándékoztam fényképezni a kerékpáromat, ezért nekitámasztottam egy oszlopnak. Erre kivágódott a nő lakásának ajtaja, és elkezdett perelni velem, hogy azonnal vegyem el onnan a biciklit, mert nézzem meg mit csinálok a fallal (megnéztem, mert megijedtem, hogy leverem a vakolatot vagy ilyesmi, ami elég irreális lett volna, de jószándékból tényleg megnéztem), és mikor láttam, hogy SEMMIT nem csinálok a fallal, mivel a biciklimnek konkrétam maximum két négyzetcentiméternyi része ért hozzá (a pedál végén a kis lekerekített csavar), akkor szóltam, hogy semmi baja a falnak, mert a bicajom alig ér hozzá, és amúgy is vigyázok rá.

Ez volt az olaj a tűzre, mert ekkor nem sejtettem, hogy mindegy mit csinálok vagy mondok, ebből jól nem fogok kijönni, mert ez a nő gyűlöl mindent és mindenkit. Igazából rá se kellett volna néznem, meg se szólalnom, csak csinálni tovább amit csináltam.

Ténylegesen kiabálva mondta nekem, hogy de akkor is nézzem meg, a biciklit TILOS a falhoz támasztani, a házirendben ez benne van (!!!), és amúgy is, húzzak az udvarról úgy teljes egészemben, és vigyem a biciklit is, mert nézzem meg, mit csinálok a fallal, őt nem érdekli, hogy nem ér hozzá a bicaj, de nézzem meg és húzzak onnan. Itt megembereltem magam, hogy én ilyet nyerni nem hagyok, úgyhogy türelmesen, kedvesen de határozottan megmondtam, hogy éppen dolgom van, de utána majd elviszem. Majd. Mert még dolgom van.

Erre körülnézett, és meglátta, hogy:

1. biciklit szerel a barátom

2. három kisgyerek nevetve labdázik az udvaron.

Úgyhogy azt is kifejtette, hogy az udvar nem való bicikliszerelésre, úgyhogy vigyük fel a lakásba őket és ott csináljuk, illetve, hogy az udvar nem való labdázásra és játszásra, úgyhogy a kurva gyerekek.

És amikor mondtam neki, hogy nem zavarunk senkit, akkor nekem szegezte a megsemmisítő kérdést, amivel leleplezni készült volna: Maga egyáltalán itt lakik?!

A válaszom: Igen.

De gondolom albérlő?

Igen. Négy éve.

Erre nem tudott visszavágni, gondolom azt hitte, hogy valami újonc vagyok aki még "nem tudja itt a rendet", úgyhogy megmondta, hogy kérjem csak el a főbérlőtől a házirendet, illetve, hogy nehogy azt higgyem, hogy nekem mint albérlő bármi jogom van a házban bármit csinálni, mert az a lakóknak jár.

És a kurva gyerekek.

És hogy ne merészeljek feleselni, és hogy "nincs de". És becsapta az ajtót.

Egészen szürreális élmény volt, tényleg hihetetlen. Nehezemre esett a dühroham és a röhögőgörcs között lavírozni.

A barátom csak lesett, nem akart szólni mert ő nem olyan türelmes mint én és nem ittlakóként nem akart nagyobb konfliktust.

Egyébként a gyerekek apukája, aki egy halál jófej, jött le a lépcsőn (hallotta a szóváltást), és a barátom odaszólt neki, hogy "hát ebben a házban ezek a gyerekek milyen hangosan képesek játszani!" és az apuka mondta, értve a viccet, hogy hát igen, képesek. Szóval igazából mindenki utálja ezt az idiótát.

És így egyébként értelmet nyert, hogy miért csittegik le a játszó gyerekeket a szüleik a gangról, hát mert ez a nő terrorban tartja a kölyköket.

És hirtelen arra is emlékszem, hogy egyszer szemtanúja voltam, amint a nő nevelési tanácsogat osztogat egy hangosabb gyerek anyukájának, miszerint "Hát néha talán meg kéne verni, akkor tudná hol a helye".

Meg arra is emlékszem, hogy egyszer D meg az egyik barátja éjjel érkeztek meg, és még halkan beszélgettek az udvaron, és véletlenül csengettek egyet az egyikük csengőjével, és erre szintén kivágódott az ajtó, és a nő kiabálva, hogy "ebben a házban nem lehet csengetni!!"

Arról mondjuk nem esett szó egyik alkalommal sem, hogy amikor éjjel (éjfél után) kiviszi az udvarra legeltetni a kutyáját, az baromi hangosan ugat minden alkalommal.

Nem értem, miért nem konfrontálódnak a lakók vele.

D-vel elhatároztuk, hogy lemegyünk majd a közös képviselőhöz, aki egy nagyon laza csávó egyébként, és elkérjük a házirendet, hogy jól megmutassuk a nőnek ha legközelebb problémázik, hogy az udvar arra való, hogy rendeltetésszerűen használják.

life with herr puch

Ez bizony az eltéről való tegnapi hazaindulás pillanata, amit vékony pulcsiban, egy sállal követtem el. Ugyanis jó idő volt. Bár még nem fogták fel sokan, a legtöbb ember még behúzott nyakkal, télikabátban biciklizett/sétált, ezt mondjuk nem tudom mire vélni, én mosolyogva és felszabadultan száguldottam hazafelé a budai rakparton (mint általában, csak most pulcsiban).

A száguldásról jut eszembe, meg úgy amúgy is, hogy még fel kell dolgoznom, hogy jön a tavasz, egyelőre még a telet gyászolom. Meg azt, hogy negyed óra alatt beérek az egyetemre. Jön a tavasz, meleg, lesz sok ember a rakparton, aki egyáltalán nem figyel egymásra, és így mindenki lassabban jut el oda, ahova szeretne :( Már most félek, hogy ki fog annak ellenére kiugrani elém, hogy folyamatosan lesem a fákat, oszlopokat, ki áll mögöttük, a potenciális ugrálókat, és mindig lassítok, ha ember mellé érek. A negyedórás utakra meg rá kell számolnom 5-10 percet a lassulás miatt.

Igazából felőlem maradhatna ez a vékony pulcsis idő. Nem kell ennél melegebb. Ez mindenhez tökéletes. Bármit lehet csinálni izzadás nélkül.

Az ősz, meg ez a tél-tavasz átmenet a kedvenceim az évből.

no more room in hell

Megvan az utolsó vizsgám is, amitől tán a legjobban féltem és a legnehezebb volt, és valami elképesztő hihetetlen módon ötös lett. Mondjuk valószínűleg eléggé hatással volt az eredményre a több mint egy hetes tanulás..
Még nem fogtam fel igazán, hogy vége ennek a vizsgaidőszaknak, ahogyan azt sem, hogy az első félévemnek is. Valamint azt is nehéz elhinnem, hogy jobb lett az átlagom mint egész életemben eddig bármikor (általános iskolát nem számolva :D), mondjuk mérhetetlenül többet is tanultam.
Kíváncsi leszek igazán, jut-e nekem ösztöndíj. Ahogy nézem, meg átgondolom a többiek kurzusait-jegyeit, elméletileg bele kell, hogy lógjak (bár nekünk nem sima átlag alapján van számolva). Nagyon jó lenne..
Ez a "kíváncsi leszek" szófordulat meg olyan hülyeség. Igazából már kíváncsi vagyok most is, nem csak leszek. Viszont valahogy a jövőre vonatkoztatjuk az egészet, mert egy olyan kérdés van a fejünkben, amire csak a későbbiekben kapunk választ, tehát ezért a "leszek", viszont már jelenleg is furdal a kíváncsiság, szóval mégsem teljesen korrekt. Érdekes.

Csütörtök éjjel (péntek hajnalban) meg az urániában 50 Ft-os jeggyel lehet filmeket nézni! Ráadásul újakat. Mi az utóéletre meg utána a szabadesésre megyünk. Mondjuk meg fogok halni, mert már az utóélet is 00:45-kor kezdődik, én pedig könnyedén alszom el bármilyen izgalmas filmen akár napközben is, úgyhogy még nem tudom elképzelni, ezt hogyan fogom abszolválni, de igyekszem, és jó lesz!
Mondjuk a lányékkal megyünk, de mondtam D-nek, hogy oké (mert a többieket igazán kedvelem), csak úgy helyezkedjünk, hogy a lány ne mellettünk üljön, mert amikor a Lavinát néztük, akkor mellettem ült és a film első negyed órájában végig azt duruzsolta a fülembe, hogy ez szar, mert nem is beszélnek benne, inkább üljünk át a másikra. Meg nagyon hangosan eszi a popcornt.

Mindemellett (fú ez is milyen fura szó már, elég erőltetett kombináció) ismét nekivágtam a városnak Herr Puch-hal (eddig ugye otthon voltam, nem Budán), de pont a legszarabb időben hétfőn, szitáló hideg eső, köd (azt mondjuk szeretem), és ez a kettő simán kivédhető, mert eleve esőnadrágban indultam neki az útnak, de az a zöld fos amit itt Budapesten "sózás" néven az útra meg mindenhová szórnak, na az kivédhetetlen.
A bicajom tökig zöld lett, ráadásul ilyen fakó gusztustalan mocskos zöld, nehéz róla lemosni és félek hogy szétszedi a festését (meg a váltót, fékeket stb). Úgyhogy holnap szerintem valamikor lepucolom valami módon. De rájöttem, hogy talán érdemes lenne rárakni egy pár sárvédőt (:D), mert lehet tompítana valamit a dzsuván, úgyhogy hazafelé jövet bementem a kerékvárba, és kértem egy szimpi darabot, amit már kinéztem magamnak, mert amúgy nem szeretem a sárvédőket a bicajomon (ezen megfontolásból nincsen rajta jelenleg sem, igen télen elég idiótaság :D), úgyhogy ilyen diszkrétre gondoltam, de a csávó meggyőzött, hogy ennél hosszabb jobb lenne, úgyhogy holnap vagy valamikor megyek egyért. Vagy holnapután.

Az írrel meg tök jól haladok. Csak a napokban jöttem rá, amikor részletesebben utánanéztem, hogy az egész világon nagyjából kétmillióan beszélik, ami kicsit meglepett, de ám legyen, leszek én a nagyjából-kétmillió-egyedik.

Most pedig lasagne lesz a vacsora, meg mosogatás, hmm tasty, úgyhogy húzok is. D-t nem akarom baszogatni ezzel, mert holnap lesz az utolsó vizsgája és még hat tanulmányt el kell addig olvasnia.
A legjobb igazából az lenne, ha a lasagne megfőzné-sütné magát.

Ezt meg...

... valaki vegye már meg akinél jó kezekben lesz és tudni fogom hogy egy ilyen fasza bicaj jó kezekben van:

http://apro.bikemag.hu/browse/orszaguti/kerekpar/uj-puch-osztrak-56-os-12-sebesseges-kituno-allapotban-l259424.html#

Ha nem lenne az én Puchom, akkor most mennék érte. Azaz nem most, mert otthon-otthon vagyok, de akkor hétfőn. Mondjuk nekem kicsi (56-os és nekem 59-es van, amit én magam sem értek, hogyan tudok ekkorát használni - 190 centin fölüli embereknek ajánlják az ekkorát, de nekem így kényelmes), de gyönyörű és baromi "egészséges"(nek tűnik), biztos megvenném. Magához képest nagyon olcsó.

Szóval hajrá.

My rodeo romeo, a cowboy god from head to toe

Kaptok egy ilyet, nagyon durva és egész napra a fejben marad (én szóltam).

Egyrészt tegnap picit megbetegedtem, a torkom baromira fájt, meg a fejem is, a füleim meg bedugultak. De ma ettől függetlenül töretlen lelkesedéssel vetettem be magam reggel 8-kor a CEUra, ahol kiderült, hogy ez egy egyszemélyes kísérlet, és tök jó volt. Jó, nem volt izgalmas, de jó volt ilyen új dologban részt venni.

Nagyon kedves lány volt a kísérletvezető, szerintem PHDs lehet, ő elmagyarázott mindent, aztán kaptam egy számítógépet (apple :D ez az egyetem költségvetési lehetőségeiről sokat elmond szerintem :D) meg egy fejhallgatót. Ezután 40 percig egymás után jöttek a sípoló hangok párban, és el kellett dönteni, hogy melyik volt a hangosabb. Ebből állt az egész.

Utána kimentem, beszélgettünk még picit a lánnyal, aztán megkaptam a voucherjeimet, 1500 Ft-nyi teszkós utalványt, és indultam is az egyetemre (de előbb a gyógyszertárba, ahol anya utasításai alapján "diclofenac hatóanyagú, gyors felszívódású, nem vényköteles" gyógyszert kértem, és kaptam, úgyhogy az egyetemre beérve be is vettem egyet, és csak most este kezdett újra fájni a torkom, szóval hatékony a szer). Még amikor toltam a biciklim a CEU előtt, akkor egy pasas megállított, hogy "csókolom! nem eladó a bicaj?" Áááá mondom dehogy!

Aztán elgondolkoztam, hogy semmi pénzért nem adnám tovább, ő már hozzám tartozik. Tényleg nagyon nagyon megszerettem, teljesen a részemmé vált. Sokan megnézik amúgy, futárok is, mert tényleg mutatós, de eladni, na azt nem! :)

Holnap lesz egy jó, meg egy fos órám (a tanár miatt az sajnos), aztán este D-vel megyünk ketten páros kísérletre, amiben együttműködést meg reakcióidőt vizsgálnak. És kapunk újabb 3000 Ft-nyi utalványt! :D Kár, hogy a környéken egy nyomorult teszkó sincs, csak a nyugatinál, de az meg ilyen egérlyuk jellegű, oda nem megyek. Viszont hétvégén megyek haza, és ott van egy nagy Ajkán, úgyhogy majd beszabadulok, és olyan kajákat fogok összevásárolni a 4500 Ft-nyi utalványunkból, amiket máskor sose szoktunk, haha!

Ísland og aðrir

355 euró a repülőút Izladra és vissza. Nagy álmunk D-vel. Ott tán még élni is tudnánk.

Lehet, hogy még egyszer... :)

Ma D lefotózott a budai rakparton, a Kacsa utcával szemben. Ez mondjuk semmilyen szinten nem lényeg, csak jött. A kép tetszett, tetszik, jól kifejez a mostani állapotomban, szakaszomban. Ezért úgy döntöttem, hogy leváltom fészbukon a profilképem, ami már 2011 óta ugyanaz, egy kép, amin Bellával vagyok.

Nagy döntés volt, mert hiába nem szeretném szakaszváltásként felfogni, de talán mégis mondható annak. 

De azért szívesebben mondanám azt, hogy ez egy egyszerű elfogadása és adaptációja a jelennek, ami nem végleges, folyton alakul, és most éppen itt tart - ettől Bella nem törlődik ki, a lovas életmód nem törlődik ki, hanem türelmesen vár, és én is várok arra, hogy egyszer újra tudjunk találkozni. Nem egyszer-egyszer lóra ülve, hanem ismét nyakig belemerülve, véglegesen.

hogy mindig a jó ösvényt, hogy rövid is, meg biztonságos is, meg minden

Éppen az egyetem bejárata előtti lépcsőn ülök, eddig olvastam de attól már bicsaklott le a fejem, úgyhogy elővettem a laptopot.Ma tartottam egy előadást a szociális dominancia elméletről, preziset, és tök jó lett. Gyors, informatív, figyelemfelkeltő és mégis letisztult. Az előadásmódomra már nem ezeket a jelzőket használnám, de hát istenem, majd belejövök, úgyis minden kurzusból kell előadni. Lassan már illenők összeírnom, miből mit és mikor, mert teljesen bele vagyok keveredve (de azt hiszem, jövő héten pont nincs ilyesmi projektem).
Most D-t várom, épp órája van, addig még szerintem meg is ebédelek gyorsan a büfében, tök korrekt főtt étel van. Mindig van ilyen mainstream rántottsajt meg bolognai, de vannak vega menük meg reform meg ilyen tök jó cuccok. És ehhez képest nem is drága.
Szóval megvárom D-t, de most nem tudom, bemenjek-e kajálni, mert az imént, amikor kijöttem ide, akkor itt a kinti bicajtározónál volt két rendőr meg egy csávó, és kiderült, hogy a srác bicaját ellopták az enyém mellől. Mondjuk az enyémet csak kulccsal, illetve flexszel lehet kiszabadítani, de azért nem jó érzés.
Azon gondolkoztam, hogy kiírom egy lapra, hogy ma elloptak innen egy bicajt, úgyhogy aki kint akarja tárolni a bicaját továbbra is, az vegyen tisztességes lakatot - de nem tudnám hova tenni a kiírást, úgyhogy még gondolkozom ezen. Amúgy nagyon durva, mennyire nem veszik komolyan ezt a lakatolás-dolgot itt az emberek, itt kint hagyják a bicajokat fél centi vastag spirálzárakkal, ami hadd ne mondjam, mire elég.
Reggel meg itt az egyetem mellett a rakparti bicajúton razzia volt, bicajosokra kihegyezve. Nekem szólt egy csávó a BME előtti kereszteződésben, ezért hálás is voltam, de láttam, hogy nem volt mindenki ilyen szerencsés (hiába van minden előírt dolog a bicajodon, úgyis találnak olyat, amivel meg lehet vágni), amikor odaértem, épp egy csávónak írták a büntetést. Én elkerültem az egyetem parkolójába, azon keresztül közelítettem meg az ojjektumot, így rendőrök nem állítottak meg, viszont részesülhettem abban az élményben, hogy egy idős (60 év körüli) feltehetően tanár a TTK-ról kacéran (mondják ezt férfiakra?) rámmosolyog és rámkacsint.
Nem élveztem annyira.


Na azt hiszem, most mégis bemegyek kajálni, egy bicaj biztos elég volt a tolvajnak egy napra, másrészt az enyémet tényleg csak a flex viszi. Azt meg ide azért nem hoznak.
Szóval jó étvágyat!

én nem akarok széttörni semmit, csak azt mondom, hogy olyan nincsen...

Igazából azt sem tudom, a fejem hol áll. A tanulnivalóban lassan elúszom, pedig igazán minden nap készülök.
Tulajdonképpen nagyon furcsa, és még nagyon meg kell szoknom, hogy minden nap tanulok. Egyelőre ez egy olyan stresszfaktort jelent, hogy újra elkezdtem a körmeimet rágni, pedig kb 3-4 éve már le tudtam róla szokni. Szerencsére három körömnél meg tudtam állni, így is nagyon fájt. Ha meg nem a körmömet, akkor a mellette lévő bőrt szedem szét, az utóbbi napokban kötelező kellék lett a tapasz..
Szóval még bele kell szoknom, kell valami rendszer, mert így megbolondulok. Most megpróbálom péntek-szombat-vasárnap elintézni a jövő hétre kötelező dolgokat, mindet, aztán meglásssuk sikerül-e.
A legrosszabb, hogy hiába írom szépen össze sorrendben, hogy melyik nap mit kell csinálni, de egyszerűen mire a végére érek, már újra ugyanennyi teendő tornyosul fölöttem. Nincs vége, csak meg körbe-körbe, és ez nagyon fárasztó. Nincs örömérzet, mert nincs vége, nincs az, hogy fú, ügyes vagyok, elvégeztem, amit kellett, most akkor két nap pihenő. Nincs megelégedettség érzés, hogy tényleg, ami fel volt írva, azt ki is húzhatom, produktív voltam, mert a teendők sora már egy hét múlva péntekig sorakozik ismét.

De egyébként tetszik.
Csak még ez megoldásra vár.

Egyébként a legszebb biciklis napjaimat élem a mostani héten. Minden nap vagy 8-ra, vagy 10-re megyek, és a nap ilyenkor még nagyon alacsonyan jár (főleg amikor fél 8 körül csapatom a rakparton), és egyszerűen ragyog a Dunán, de annyira, hogy alig látok. A levegőt vágni lehet, vagy harapni, kinek-hogy, baromi frissítő (és most kicsit se volt büdös, mert tegnap előtt minden szagot kivitt a szél). Ez a 0 és 10 fok közötti hőmérséklet egyszerűen tökéletes, csak felkapom a vastag kapucnis Arctic Monkeys pulcsim és kerek a világ. Nem fázom, és melegem sincsen. Nem izzadok meg, mire beérek órára. Egyébként ez, a 0-10°a legtökéletesebb lóháton is, ennél tényleg nincs jobb.
Szóval egészen mesés. Sajnos az órarendünk úgy van, hogy egyszer se megyünk együtt egyetemre D-vel, úgyhogy elszórakoztatom magam a biciklin a gondolataimmal. Többnyire ámulok, hogy milyen szerencsés helyzet, hogy 6 km-t végigtekerek a budai rakparton és már ott is vagyok a célban. És közben gyönyörű látvány adja a vizuális kíséretet egész úton. Egyszer majd (mondjuk következő szerdán, amikor 8-ra megyek) elviszem magammal a fényképezőmet, és megpróbálom megörökíteni ezt az egészet.

Tegnap elvittem D barátunkhoz (nem az én D-m, másik) a bicajomat, hogy segítsen megszerelni, mert a váltóm rakoncátlankodik (a hátsó alsóról néha random ledobta, egyszer az Andrássy bicajúton, nem nevettem). Fél óra alatt helyrepofozta. Így már ha szeretném se tudnám ledobatni a láncot se felfelé, se lefelé. Mondjuk az meglepő, hogy amióta országútim van, nem szoktam váltani, kvázi single speedként használom még az emelkedőn is (meredek emelkedőn nyilván leváltok, de ilyen nem sok van), szerintem egész szeptemberben nem váltottam egyszer se. Mostmár mindenesetre tudok.
Amit másik D nem tudott megoldani az az, hogy a váltó kicsit beleér a láncba, olyan helyen, ahol nem zavaró, nem csinál bajt, csak van neki némi hangja. Úgyhogy elvittem a Kacsa utcába egyedül Herr Puchot, és megkértem a csávót, hogy nézze meg. Egyrészt azt mondta, hogy szuperul működik a váltóm ( :D ), másrészt pedig, hogy ő ezen szakmai szemmel nem lát semmi problémát, annyi tényleg, hogy hangja van, de ezt egy 25-30 éves váltótól el lehet viselni. Azt mondta, hogy eredeti alkatrésze a bicajomnak, és, hogy nagyon vigyázzak rá, mert nagyon jól működik, viszont már nem lehet hozzá bovdent venni.
És mosolyogva hozzátette, hogy szívesen lát máskor is.
Ezért érdemes nőként egyedül levinni a bicajt a szervízbe. D-vel például mindig flegma (vagy legalábbis ő úgy érzékeli), nekem pedig agyondicsérte a bicajomat és szívesen lát újra.

Ma pedig, miután megírtam egy beadandóm a suliban (és fénymásoltam Zs-vel - szaktársam - körülbelül 80 oldalt - idióták vagyunk, tudom, de ezt a numerus claususos irodalmat nem találtuk sehol -, feltartottuk az egész fénymásolni akaró könyvtári népséget), találkoztam D-vel a Szabadság hídnál és mentünk a Corvin moziba, ahol a lánnyal megnéztünk egy filmet (Web junkie) a Budapest International Documentary Festival - Budapestinemzetközidokumentumfilmfesztivááál - keretében, ami nagyon nagyon jó volt (több szempontból tanulságos, talán olyan oldalakról is, amire a készítő nem is gondolt). Aztán elmentünk Marika nénihez hamburgerezni, ahol halálközeli állapotra ettük magunkat, a limonádét pedig ajándékba kaptuk Marika nénitől.
Holnap D-éknek 5-ig tömbösített interjús órájuk van a kurzus oktatójának a lakásán, ami valahol itt van a Margit híd Budai hídfőnél, ahol mi is éldegélünk, utána meg elmegyünk az egyetemre kutatók éjszakájára.
Holnap után D-éknek szintén tömbösített interjú óra 5-ig, este pedig ismét dokumentumfilmezünk a Corvinnál, vasárnap úgyszintén, délben és este is lesz film, közte pedig felmegyünk páran a lányhoz társasozni (meg én borozni szeretnék, mázli, hogy van aldi a környéken).
Mindeközben kurvára kell tanulnom, de szerencsére, ahogy említettem, péntek-szombaton egyedül vagyok egész nap, és a mosogatás mellett más dolgom nincsen.


Oh god, mit tettem, hogy introvertált létemre ennyire mozgalmas heteket élek??
Mondjuk élvezem, csak azt nem, hogy energiám másra nemigen marad. Pedig az kell magamra is, és D-re is.

strukturális egyensúlytalanság a munkaerőpiacon

Az utóbbi pár napban sikerült minden nap megúsznom az esőt, viszont csütörtökön muszáj volt tömegközlekednem a bicaj helyett. Mindezt azért, mert még nincs esőnadrágom.

Egyébként az élmény odafelé még egészen viselhető volt, de visszafelé rémálom. Szokásos 4-6-os koradélután. Tömve. Mindenkiből ömlik a pára, a szag, alig van levegő a járműben, hely mozdulni se, hát, nem vágytam vissza ebbe az életformába. Viszont így méginkább sietősre veszem a formát, hogy beszerezzek egy esőnadrágot, mert szilárd elhatározásunk D-vel, hogy mindig bicajjal megyünk majd az egyetemre (mindketten irtózunk a sok embertől kis helyen), ha esik, ha fúj. És egyébként ez simán teljesíthető, csak megfelelően fel kell öltözni. Tehát úgy, hogy ne ázz el. Télen meg úgy, hogy ne fázz. Amúgy bicajozás közben eleve nehéz fázni, mivel mozogsz ugye, tehát alapvetés, hogy télen se szükséges a télikabát igazából. Kíváncsi leszek.

Igazából azon kívül, hogy ezt az egészet meg kell szokni (hogy rossz időben is megyünk), csak pozitívumait tudom felsorolni. 

• Negyed órával hamarabb beérek az egyetemre mint a villamossal (ez azt jelenti, hogy pont 15 perc alatt teszem meg az 5,5 km-t, tehát stabil 20 km/h-val faltam a bicikliutat)
• Mire beérek a reggeli órára, már mozogtam
• Mire beérek a reggeli órára, már rendesen felébredtem, tudok figyelni
• Minden nap letekerek minimum 11 km-t
• Nem lépek interakcióba olyan emberekkel, akikkel nem akarok (jó, esetleges ütközések lehetnek, de ilyen még soha nem volt - a nyakamba viszont biztos, hogy nem liheg senki)
• Végig ülök ( :DD)
• Minden nap gyönyörű helyen kezdem a napot (Budai rakpart kora reggel, aaaaw - ugyanez a nap befejezésekor is, amikor már ki van világítva minden)
• Gyakorlatilag kizárólag rajtam múlik, milyen gyorsan és hova megyek - nem kell várni, hogy a dugóból kikeveredjen a busz, elinduljon a villamos
• Meg úgy általában menő betolni a saját biciklimet a portára és üdvözölni az ott ülő illetékest, aki már felismer és mindig van hozzám néhány jó szava

Szóval a következő projekt az esőnadrág. Sürgős projekt.

Voltam beiratkozni.
Összeismerkedtem három szaktársammal, akik úgy tűnik, tök jófejek. Egy legalábbis biztosan, ő olyan kis félénknek tűnik, pedig közben nem az, nagyon kedves lány. Ahogy hazajöttem, már láttam, hogy be is jelölt facebookon. Vele jöttem ki az épületből is, és mondtam, hogy várjon picit, mert elkötöm a biciklimet, és közben megláttuk, hogy két másik szaktárs is ül ott a bicajok mellett a padon, és invitáltak bennünket, hogy maradjunk beszélgetni. Szívesen maradtunk, mert tényleg szimpatikusak voltak. Úgyhogy egy órát elvoltunk, mindenki jön közülük a gólyatáborba, így legalább nem teljesen ismeretlenekkel fogok felszállni holnap a vonatra. Azóta is kapcsolatban állunk facebookon, mert a félénk-féle lány összerakott minket egy beszélgetésbe (mert úgy volt, hogy ő nem tud jönni, mert angliából érkeznek barátai holnap és nagyon nagyon sajnálta, aztán most derült ki, hogy a barátai lekésték a gépet úgyhogy tud mégis jönni, jee).
Amúgy én azt hittem, hogy mivel a szak 80%-a a Tátk-ról lett felvéve, így mindenki ismeri majd a másikat, csak én nem senkit, mert nem vagyok partifész, de kiderült, hogy még azok se ismerik egymást, akik egy szakon voltak elméletileg... :D Szóval mindenki mindenkinek ismeretlen. Azaz mostmár nem, mert négyen már beszélgettünk is.
Kíváncsi vagyok a gólyatáborra, bár még mindig nagy stresszfaktor, de már túlleszek rajta és valószínűleg tök jó lesz - négyen legalábbis jófejek vagyunk, haha, tehát nagy baj nem érheti a közérzetet.

Bájdövéj, ez volt az első egyedül messzire menésem Herr Puchhal, úgyhogy volt alkalmam ismerkedni, kipróbálni, mit tudunk együtt. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy elképesztő. Kipróbáltam, hogy mennyire tudom tartani a 20 fölötti sebességet (nem tudom pontosan, mennyit, de hétfőn majd lemérem), és szinte végig sikerült, hasítottam a levegőt, és mindenkit (!) megelőztem. Eddig mindenki engem előzött, most én kerülgettem a hasonszőrű országútisokat is. Mindezt úgy, hogy nem esett nehezemre kicsit sem. Az izmaimat viszont kétségtelenül érzem! :D Nagyon jó lesz vele járni egyetemre.
D-vel tegnap felpimpeltük, mert megjött a zöld bandázsom, majd holnap lefényképezem, milyen, szerintem baromi jól néz ki. Elég sokan megnéznek vele, ma is kaptam érdekes pillantásokat, mindig férfiaktól. Először a bicajt veszik észre, mert a bandázs miatt most elég feltűnő, aztán rájönnek, hogy ezen a bicajon egy nő ül, és ráadásul van cicije, meg ráadásul magabiztosan ül a zzzországúti bicajon, ami tök jól néz ki, szóval ez így együtt tök jól néz ki whoa. Úgy néznek, mintha valami jelenés lennék. Jól esik, de közben meg elképesztően vicces.

Aztán hazajöttem, megvártam D-t, utána elmentünk a Lánchíd mellé a parkba üldögélni meg sörözni. Kicsit sírtam a végén a stressztől, meg ilyenek, de az csak kevés ideig volt, és utána mondta D, hogy inkább menjünk haza, mert ott ketten lehetünk és megnyugszom majd. Úgyhogy ketten vagyunk, megnyugodtam, de ott mélyen még mindig feszült vagyok.
De jó nap volt, azt hiszem.

Most megyek, még játszunk D-ékkel egy Left 4 dead 2 menetet, addig talán kiolvad a levelestészta, és tudok csinálni túrós batyut.