A mai nap eredménye 36 km, illetve az időközben nagyra megnőtt borsók kikarózása.
Eddig összesen kb 90 km-t vezettem.
Ezen kívül egész nap más emberekre vártam, hogy haladhassanak folyamatok, de nem haladt semmi, szóval elbasztam a napom röviden, eléggé kivagyok már.

Holnap 7-re (!!) megyünk háziorvoshoz a vezetéshez szükséges vizsgálatra.
Közben kiderült, hogy hétfőn, ahogy amúgy terveztem volna, nincs nyitva az autósiskola, szóval baromira nem tudnék kresz vizsgára jelentkezni (= feleslegesen jöttem haza?)
Kedden be tudnám vinni a dolgaimat és jelentkezni, hogyha a hétfői trafó ügyeletet egy másik ruhatáros elvállalja helyettem (ilyenkor már csak akkor van ruhatár, ha esik). Már húsz perce várok a válaszra, mert ha nem tudna helyettem ügyelni, akkor még holnap fel is kéne mennem Budapestre is, ami egy egész más logisztikát igényel. Szóval erre várok, holott kurrrvára le kéne feküdnöm.

Na de végül írt, és elméletileg átvette a holnapi trafót.


Szóval holnap baromi korán kelek, de cserébe nem kell most összecsomagolnom a bőröndömet, és még vizsgára is tudok holnapután jelentkezni.


Ez mondjuk nem teszi semmissé az egész napos, sok emberre való várakozást (nyaralás téma, majd kifejtem). És előre egy lépést se haladtunk, csak hármat hátra.
Mindig azt mondom, hogy jövőre nem vagyok hajlandó én szervezni a szállást, aztán mindig kézbe veszem, mert más nem mutatkozik kompetensnek. Aztán szívok ezerrel. Ma is már remegős-hangig feszkóztam magam ezen, szóval inkább alszom.

fáradtvagyok

És elküldtem a konzulensemnek az első verziót.
Félek, mit mond majd rá.
Nagyon.

Eddig 63 oldal tartalmi rész. Két nap alatt pontosan 30 oldalt préseltem ki. Nem tudom, hogy fogok beleférni a maximális 70-be. Hiányzik még a bevezetés, és a konklúzió is - illetve még az elméleti részt bővítem majd, de az nem sok. Úgyhogy a bevezetésnek és a befejezésnek bele kell férnie 10 oldalba. Meg amit még a konzulensem mond.

hesstegmégötnap

Két fejezetnyire vagyok az (általam annak ítélt) vége előtt. Jó lenne ezt ma letudni, bár ez a két fejezet teszi ki a szakdolgozatom felét (az interjúk elemzése).
Hosszú lesz ez a nap.
Főleg úgy nehéz, hogy közben a háttérben próbálom követni a Gulyás Marci bírósági kalandjait.
D-ről pedig került fel egy kép a 444 képes összefoglalójába. A TáTK-s szakkolival ment ki, és amikor látták, hogy egy 80 éves bácsi egyedül próbálja az egyik kanyarodósávot befoglalni az autók elől, és nem nagyon ment neki, akkor ők is mellé álltak segíteni. Aztán később odahívták magukhoz a bácsit társasozni, ő pedig ment is.

Nemtom, lehet amiatt, hogy már lassan két hete nem láttam élőben, vagy csak úgy simán is, de igen erős vonzalom ébred bennem iránta, ahogy meglátom ezt a képet.
Jó csávó, na. Bejön.

#kevesebbmintegyhét

Három nap alatt nyolc interjút toltam le, bár az egyik az csalás volt kicsit, mert fókuszcsoportot csináltam három nővel, és nem külön külön beszéltem velük.

Most írtam a konzulensemnek, hogy ugye elééééég?

Már szeretném végre, hogy nekiülhessek, és csak írnom kelljen, amíg készen nincs. Mert aztán egy hét múlva már nagyon szeretnék kész lenni. Ahhoz viszont gyakorlatilag folyamatos munkára lenne szükségem, amit ha már nem kell több interjú, elkezdhetek.

Anya vett tőlem vért ma, vitte laborvizsgálatra.

Ma éjjel is baromira izzadtam, tényleg, vannak ezek az izzadásrohamaim, csak éjjelente, és nagyon ritkán. De akkor arra kelek, hogy minden előzmény nélkül csatakosra izzadtam magam, olyan szinten, hogy csupa izzadságfolt a pólóm, síkos a testem, az ágyneműm meg olyan vizes, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Na mindegy, ezt már biztos írtam a múltkor. Elég zavaró probléma.

Már nyolc napja kések az egyetlen beadandómmal, amit ebben a vizsgaidőszakban meg kellett volna csinálnom. Szerencsére a jegy már nem számít, mivel tényleg ez az egyetlen tárgyam, szóval próbálok elvonatkoztatni attól, hogy naponta 3%-kal csökken a beadandóm majdani értéke. Nyolc napnál járok, ahogy említettem, szóval eddig -24% az ítélet. Ma szeretném beadni, de attól tartok, ez nem fog megtörténni (gyakorlatilag délután 1 óra óta próbálom rávenni magamat az írásra). De amint látható, most is ide írok ahelyett, hogy oda írnék, szóval whatever. Írás helyett már főztem tortellonit, ittam kávét, kiolvastam az internetet és baszogattam a macskát. Most pedig itt vagyok. Produktív! Itt járok kb:

Ennél még van három oldallal több (de ez nyilvánvalóan csak a vázlat, és abból se annyi, amennyi kéne).

Ja, és említettem hogy még szakdogatémám sincs? Április közepe a leadási határidő. Pfff.

(Szerencsére amint elfogy az olvasnivaló a neten, és neki kéne látnom az írásnak, rögtön ír valaki facebookon, ha pedig azt elolvastam és válaszoltam, máris van új hír, vagy új blogbejegyzés, mire azokkal végzek, addigra meg úgyis megint ír valaki.... gondolom ismerős)

fuck

ha netezes kozben egyszer csak cicereg egyet, majd azon nyomban meghal a hdd-d, azert tobb dolgon is elgondolkozol. peldaul azon, hogy mi a faszert nem csinaltal mar kb fel eve backup save-et a kulso vinyodra.
ma este kiderul, mit lehet vele kezdeni, mennyi adatom jon vissza (ha visszajon)...
sok kulonlegesen fontos dolgom nincs rajta, "csak" a kepeim, amiket mar a pentaxommal csinaltam. meg a lektori ertekelesek, amiket pont tegnap este akartam elkuldeni a kiadonak. mas nem igazan. de ezek nagyon fajnanak.
helyette egy 250gb-s samsung 750evo ssd-t veszek, es a kulso vinyot meg a cloudot fogom elsodleges adattarolokent alkalmazni. es tanuljon ebbol mindenki - nem eleg felevente backup save-et csinalni.

KÉSZ.
El se hiszem.
18 oldal, szerintem egész korrekt, bár ezzel a kijelentéssel azért óvatosan bánok. Majd kiderül.
Egészen elképesztően undorító címe lett amúgy:

Menekültek akkor és most
 -
hasonlóságok az 1920-30-as évek Amerikájának antiszemitizmusa és a jelen Magyarországának xenofób attitűdje között

Csinos.

Egyébként pedig:

Az egyetlen, ami igazán, de tényleg rohadtul a kedvemet szegi az az, hogy otthon felejtettem a fényképezőm akksijának a töltőjét... Pedig reggel háromszor is szétrámoltam a szobám, hogy tuti nincs itt, és akkor biztos Budapesten van, és akkor majd úgyis ott elpakolom.

Hát az a hírem van hogy nincs Budapesten, úgyhogy mégiscsak otthon lapul valami sarokban...

A gépem meg már kb három hete nem volt töltve, úgyhogy teljesen biztos, hogy az első vagy második nap fogja magát és csendben lemerül.

Pedig nagyon szerettem volna fotózni.

kaki

Aztán most meg az van, hogy holnap délig meg kéne írnom egy beadandót a reguláris migránsokról, de egyszerűen kong az agyam az ürességtől és kezdek hisztériás állapotba kerülni, pedig nálam ilyen még soha nem volt (mármint tanulmányi ügyek miatti hisztériás állapot). Az cseszi fel az agyam, hogy tavaly is elhagytam ezt a tárgyat, és valószínűleg most is el fogom, ha nem jut eszembe hirtelen valami zseniális ötlet. A kreditjeimet már kiszámolgattam és belefér a keretbe, ha elhagyom és jövőre megint felveszem, csak rohadt gáznak érzem meg kínosnak hogy másodszor is továbbtolom.

És tisztában vagyok vele, hogy az én hibám, mert félév közben szartam bele, meg igazság szerint az utóbbi hetekben is szartam bele, mert majd most megírom, aztán most rájöttem hogy még rendes témát se tudok kitalálni.

Az meg a másik, hogy az egyetemmel kapcsolatban a legjobban talán azt utálom, ha tudatosan adok be fos dolgozatot, egyszerűen nem tudom feldolgozni az érte kapott lebaszást. Két hete adtam le egy oktatáspolitika beadandót, amit hat óra alatt tosztam össze, és tudtam, hogy vállalhatatlan, de muszáj volt leadnom, aztán most meg belémállt a gyomorgörcs az érkezett visszajelzéstől, ami amúgy teljesen jogos volt és egyébként még kedves is ("Nagyon gyengus, még épp hogy elfogadható"). Csak valahogy nem tudom leválasztani magamról azt, hogy ez most nem a képességeimet tükrözi, hanem azt a hat órát amit összesen beleraktam. Neki amúgy el fogom mondani a vizsgán, hogy tisztában vagyok a munkám minőségével, és kényszerhelyzet szülte ezt a szart. 

Na és ugyanezt nem akarom most ezzel a kurzussal is eljátszani, nem akarok még egy gyomorgörcsöt, hogy már megint fos, mert már megint egy délután (este) alatt raktam össze.

De nyilván a gyomorgörcs is csak akkor volna opció, ha egyáltalán egy nyomorult témát ki tudnék találni.

Nem tudom mit csináljak.

Bár úgy sejtem hogy a megfutamodás lesz a válasz ebben az évben is, ami hát igen, elég szánalmas. De akkor lehet vitatkozni hogy mit viselek nehezebben, a megfutamodást vagy azt, ha nem a tudásomat tükrözi amit a tanár a munkámból lát.

Na mindegy. Inkább nézegetem a mai sétálós képeimet.

"szeretve" ártani

A fészbukon gyakorlatilag naponta szennyeződik a falam a Fouganza lovasfelszerelések oldalának fotópályázatos képeivel. (A pályázatra a ló és lovas kapcsolatát ábrázoló képeket lehet küldeni.) Néhányszor elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem lapozni a képek között. Amit ott lát az ember, azt biztos nem felejti el hamar. Igazából az a szörnyű, hogy feltételezhetően tükrözik a képek az átlag lovasoktatást, lovastudást és érzékenységet.

Szügyig behúzott lófejek, hamis kráglik (a kommenteknél, amikor valaki ezt szóvá tette, kikérte magának a szerető gazda, hogy nincs is lekötve a ló feje, tehát ez a fejtartás nem a lovas hibájából jött létre, hanem véletlen - aha, ha azt gondolod, hogy ezt csak lekötéssel lehet előidézni, és azzal például nem, hogy betonkemény kézzel, agresszívan lovagolsz, akkor inkább szállj le - egyébként megnéztem a lány többi képét is az adatlapján, és még több hasonló képet találtam, ahol ugyanúgy lovagol). Képek, ahol a lovas ráhasal a ló nyakára, közben pedig húzza a szárat, de annyira, hogy a ló szája nyitva van - de legalább a lovasa igazán szereti ezt a lovat, annyira, hogy ezt a szeretetet pályázatra küldjük.

Puszi a ló orrára, arra az orrára, amin úgy feszül az orrszíj, hogy benyomja a bőrt és mosolygósra húzza a zabla a száját. De puszi és szeretet, odaadás. Pedig a ló valószínűleg fullad vágta közben. A lekötött pofától tényleg felmegy a vérnyomásom, egyszerűen a mindennapos, hobbihasználatban totál felesleges, csak még egy szíj, ami nem mellesleg azt is okozza, hogy nem tud egy jót ásítani sem az állat. De ő a mindenem, és ez a képről is látszik. Hogy szeretjük egymást.

Bőrbe maró torokszíj - bár (jó esetben) mind megtanultuk, hogy annak lötyögnie kell ahhoz, hogy a ló levegőt kapjon munka közben. A ló pofáján közben megfeszülnek az izmok.

Kisgyerek kezébe adott hackamore. De milyen aranyos, hisz kisgyerek lovon. A hackamore viszont egy baromi bonyolult és összetett lovaglási módot kíván, azt láthatóan lovagolni tanuló ember kezébe adni botorság, és a lóra nézve veszélyes. A hackamore az egy olyan dolog, amit kevés ember kezében látok szívesen.
Arról már nem is beszélve, hogy eszement mennyiségben pakolják a lovak szájába a feszítőzablát az emberek, holott a legtöbb ló helyes lovaglással csikózablával is ellovagolható. Mivel ugye nem a kezünkkel lovagolunk. Ugye.

Ezekkel a példákkal közel sem azt állítom, hogy a felsorolt eszközök (orrszíj, hackamore, feszítőzabla) kínzóeszközök lennének, vagy kitörölném őket a lovasmunkából. Egyszerűen csak szörnyű látni a dilettáns használatot, és azt az ártást, amit amúgy úgymond szeretve csinálnak. Mert ezek az emberek tényleg azért küldték pont ezeket a képeket a pályázatra, mert szerintük a jó kapcsolatot, a szeretetet tükrözi. Tényleg ezt látják benne.

Kaptam visszajelzést a trafóból, és behívtak beszélgetni. Izgi.

Holnap megyünk vissza Budapestre, amit nem várok, mert jól érzem magam itthon.

Az utóbbi hetekben eléggé szarul voltam/vagyok lelkileg, de már megszoktam igazából ezt a folyamatos hullámzást, csak azért nehéz kezelni. Tényleg szar, hogy most TUDOM hogy minden baromi jó, munkalehetőség van, május végén Varsó, nem kell most záróvizsgázni, még egy évem lesz az egyetemen, stb, szóval tényleg nincsenek problémáim, de semmi, és mégsincs kedvem az égvilágon semmihez, felkelni se, Danihoz se, magamhoz se, enni se, semmi, és nem érzem magam jól.

Szerencsém van egyébként, hogy anya tudja felügyelni az ilyen szakaszaimat, mindig megkérdezi, hogy vagyok, mióta vagyok úgy, stb, mert ha ő nem lenne, és nem ideggyógyászkodna úgy általában, akkor valószínűleg kicsúszna a kezem közül az egész.

A családban apa vonaláról öröklődik a bipoláris zavar, és én se úsztam meg, de szerencsére apa sem és én sem olyan szinten vagyok benne mint mondjuk a váci dédapám volt. Ő 45 évesen úgy döntött, hogy halálán van, és teljesen egészséges emberként beült a foteljába és még harminc évig ott ült. Amíg tényleg meg nem halt. De ezt úgy értsétek, hogy harminc kerek évig ült. Egy fotelban egy sötét szobában. A mamáék fürdették meg etették. Én is találkoztam vele amikor kicsi voltam, nem is nagyon emlékszem rá, csak arra, hogy mennyire utáltam meglátogatni, mert sötét volt és dohos a szoba, a közepén volt egy fotel és ott ült a dédapám. A sötét miatt nem is emlékszem az arcára. Elég nyomasztó.

Dani már megszokta egyébként, hogy ilyen vagyok, kezelni is tudja valamilyen szinten, bár amúgy elég nehéz ezt partnerként elviselni. Nagyon kedves egyébként, meg jól esik, amikor mondjuk az anyukája azt mondja nekem egy depresszív szakaszomban, hogy "ja hát igen nekem is szokott rosszkedvem lenni", akkor rászól. Meg már megtanulta, hogy ez nem úgy működik, hogy kitalál valami programot, és akkor attól majd elfelejtem, hogy éppen rossz. Szóval megtanult passzívan segíteni.

Na mindegy, majd egyszer még mesélek erről, de most inkább megyek.

Tegnap ugyanis valamiért bedugult a bal fülem,  és azóta se hallok vele, úgyhogy mindjárt elmegyünk a rendelőbe kimosatni. Már nagyon várom, mert fáj a fejem tőle, meg szédülök is, és szar volt így aludni.

Na.

little people

Ma a Trafóban meg igazi őrültekháza volt, meg is fogadtam, hogy soha többet nem vállalok be olyan napot, amikor gyerekprogram van (most se vállaltam volna, de drága Zs barátnőm, aki éppen ruhatáros lett volna, másnapossággal küzdött, így hősiesen megmentettem és én mentem be helyette).

El lehet képzelni a százötven öt év alatti gyereket, akiknek legalább a fele sír, hisztizik vagy kiabál, és akkor hozzá lehet képzelni kétszer annyi szülőt, akik meg a faszba kívánják az egészet. Zűrzavar, rohangáló, kiáltozó és üvöltő kis emberek, nyűgös és türelmetlen szülők.

Sejtettem, hogy az érdeklődés nem fog kitartani a koncert mind a hatvan percére, és lőn, már a felénél kezdtek kiszállingózni először a helyzetet menteni próbáló szülők a magukat földhöz verő, bömbölő gyerekekkel, aztán jöttek, akik számára érdektelenségbe fulladt az egész, de azért a gyerekek egy jó része élvezte a koncertet.

Mindenesetre a pokol egyik bugyra biztos tele van kisgyerekes programokkal.

még élek,

csak éppen millió dolgom van, illetve elkapott egy depresszív szakasz is, főleg gondolom a millió dolog miatt.

Nem szeretem, hogy a napjaimban nincs rendszer.

Most hétvégén jó lenne hazamenni, de nem tudom, ez lehetséges-e így a legdurvább beadandó-időszakban.

Jövő hét péntekig van időm, hogy lebeszéljek egy fideszes politikusnővel, illetve egy valamilyen baloldalival egy interjút, illetve elemezzem, plusz szakirodalmat körítsek mellé és állítsak össze belőle egy kiselőadást.

Emellett lektorit kéne csinálnom. Most nagyon megtollasodom belőle, mert már leadtuk a számlát 53ezer ft-nyi lektoriról ami az én kezem munkája, és remekül jön, ugyanis akarok venni egy tükörreflexes fényképezőt, amire heteken belül összegyűlik a pénzem.

Közben volt egy születésnapom, amit a sok dolog mellett kb észre se vettem. 23.

A fényképező után Izlandra gyűjtök. Kimegyünk négyen pár hétre, amikor mindenkinek összegyűlik a pénzmag. Utána meg lehet, hogy pár évre is.

Tulajdonképpen én a Spitzbergákon is jól érezném magam, de Izland azért szebb, és a szó népszerű értelmében élhetőbb.

Legyen már két héttel később!!!!

Csili valamivel jobban van. Két infúziózás, legalább nyolc injekció és sok szeretés után már mozgékony, eszik és iszik (ezt három napig nem csinálta). Már kergeti a macskákat, ugatja az embereket, felugrik a székre, a hátára fordul dögönyözésért, szóval kezd az egészséges változatához hasonlítani. Még azért látszik, hogy beteg, főleg, hogy még mindig lázas.. Ma is kapott lázcsillapító injekciót, a hétvégén meg algopyrint adunk neki, ha még mindig lázas. Ma a branüljét is kiszedték, mert infúzióra már nincs szükség, tablettázásra térünk át. Ha nem gyógyul meg, akkor hétfőn folytatódik az antibiotikum-kúra is (most háromnaposat kapott, úgyhogy az a hétvégén kitart).

Senki nem tudja, mi baja, csak azt látjuk, hogy napról napra azért valamivel javul.

Meglátjuk.

Holnap viszont megyek Budapestre, nincs már rám akut szükség, viszont kedden biciklitúrára megyünk Káltól Nyíregyházáig, úgyhogy muszáj elmennem.

Csilike szarul van.

Négy napja kezdődött, hasfájással meg levertséggel, akkor azt hittük, csak bekajált valami zsírosat, mert azt nem bírja a gyomra. De utána nap még rosszabbul lett, tegnap pedig apa azzal hívott ki az udvarra a kutyaházhoz, hogy ha nem szedjük ki onnan az állatot, akkor ott fog megdögleni. És valóban, úgy feküdt bent a kutya, hogy már teljesen feladta, láttam a szemén. A ló tekintetében is ezt láttam a végén. Ha apa vagy anya guggolt a kutyaház ajtajához, morgott rájuk, egyedül rám nem. Úgyhogy megpróbáltam szólongatni, hívogattam, csalogattam, és egyszer csak felállt, kijött és az ölembe rogyott. Úgyhogy azonnal eltorlaszoltuk a kutyaház bejáratát, és vittük az állatorvoshoz.

Infúzió, szteroid, roboráló, antibiotikum, lázcsillapító, vérvétel.

Hazajöttünk, a kutya jobban lett, kocogott ide-oda, kergette a macskákat, kakált, pisilt, nézelődött, megugatta az érkező embereket.

Megsétáltattam, láthatóan volt kedve, végig lendületesen kocogott és nézelődött.

Ma reggelre megint levert volt, ma is időpontra mentünk az orvoshoz, infúzió, antibiotikum, lázcsillapító meg nem tudom, miket kapott még. A vérképe nem rossz, kis eltérések vannak, de semmi feltűnő, annyi, hogy biztosan van valami belső gyulladása. Meg láza (40 fok, de kutyánál a 39 körüli érték a normális, szóval láz, de nem feltűnően magas). Ami az orvosnak nem tetszik, és nem érti, az a láz állandó jelenléte a lázcsillapítók ellenére, de holnap ismét vizit lesz, és lehet kiderül valami. Bár nem hiszem.

A kutya tünetei amúgy levertség, láz, hasfájás, ziháló, felszínes légzés, étvágytalanság, nem igazán iszik. Széklete meg vizelete rendben (ez utóbbi az infúzió miatt, mert amúgy nem láttuk inni). És büdös. Beteg-kutya módon büdös.

Apa bélelzáródásra gyanakodott, mert volt egy széklete, ami sárga volt és porszerű, valószínűleg kevés folyadékot ivott és sok csontot evett, de az kijött és utána már normálisat kakilt. Csak apa fejében megfordult, hogy lehet volt emiatt kis bélelzáródása, ami meg gyulladáshoz vezetett. Nem tudjuk.

Reménykedem, hogy rendbejön, de azon kívül, hogy maradtam itthon, hogy megnyugtassam a jelenlétemmel, nem tudok mást csinálni. Viszont ha a kutyaházas résznél nem vagyok itthon, akkor már valószínűleg nem lenne kutya. Úgyhogy továbbra is maradok.

Jaj, Csili, mi van veled?

Csira KDNP Átt baszott a vasárnapi zárvatartással

Bözsi néni helyett most a KDNP.

Én sose gondoltam hogy a vasárnapi zárvatartás számomra bármi jóval járna, sőt, gyűlöltem az egészet ahogy van, de most, amikor D nincs itthon, nekem tanulnom kell, a hűtő és a kajásszekrény üres, a boltok zárva és én kénytelen vagyok konzerv zöldborsót enni, mert nincs más opció, na akkor - stílszerűen - pokolba kívánok mindenkit "ott fent".

A borsó meg nem volt finom.





És miért vagyok annyira hülye, hogy ilyenkor nekiállok nosalty-t nézni? 

ha az ELTE bajban van...

Holnap 18:00, EMMI

"Ha az ELTE bajban van, akkor nem csak az ELTE van bajban, hanem az egész felsőoktatás, sőt, ha a felsőoktatás bajban van, akkor nem csak a felsőoktatás bajáról van szó, hanem a társadalom bajáról."

"Ez az egész ország baja. Amit velünk megtesznek, azt holnap megteszik a pedagógussal, holnapután megteszik az orvossal - mint ahogy meg is tették -, és ez az a lehetetlen helyzet, amit nem szabad elfogadni."

"Azt kellene megérteni, és azt szeretnénk üzenni, hogy emberek, itt messzemenően nem csak a mi gondjainkról, problémáinkról van szó. Ma ezt velünk megteszik, holnap veletek."

- Dr. Deák Dániel

Olyan ember miért diplomázik társadalomtudományi szakterületen, aki nem tudja, mi az a materializmus, posztmaterializmus? :(
Sírok.

orbán takaró!

Voltunk tüntetni ma is, és alighogy odaértünk, letámadott egy kamerás-mikrofonos csapat, hogy mit gondolunk arról, hogy Merkel idejön, változik-e ettől valami, illetve, hogy ha Putyin is megérkezik, az milyen hatással lesz a dolgokra.

Válaszolgattunk, elmentek, aztán röhögtünk egy sort a hülye jobbikos ellentüntetőkön akik fankadelivel próbálták túlharsogni az örömódát, és azzal próbálták érzékeltetni az eu mocskos voltát, hogy "mégis mit adott nektek az eu? csak megmondja, merre nőjön az uborka!" (az eus pénzek valahogy elkerülték a figyelmüket). Rendkívül komplex érvrendszerrel operált a szónok, és igazán szimpatikus követők sorakoztak fel mellette. Vagy tizenöten. De igazából senkit nem érdekelt, mindenki ment a dolgára az eus zászlókkal, úgy vettem észre, hogy a reakcióra sem méltó embereket pontosan reakcióra sem méltatták csak röhögtek rajtuk.

Itthon, amikor megérkeztünk a kapuhoz, hátranyúltam a táskám elejéhez, hogy kikapcsoljam a piros lámpát amit rajta hordok, és annyira nehezen értem el, hogy nagyon erőlködtem, és roppant egyet a vállam, iszonyatos fájdalmat éreztem, és a biciklimet úgy sem bírtam megartani, hogy a földön volt. Minden elcsendesült, csak sípolást hallottam, melegség öntötte el a fejemet és borzasztó hányingerem volt. Ismerem ezt az érzést mert többször volt már, mindig az ájulás előtti állapotot jelenti, sokszor volt ilyen miután nagyot estem egy lóról például. Most mindezt az utcán követtem el. Aztán amikor nagyjából normalizálódott az állapotom, már nem volt hányingerem, nem szédültem és újra hallottam, akkor már nem is fájt egyáltalán a vállam, és a bicajt is fel tudtam vinni a tárolóba. Anyát felhívtam, azt mondta, hogy kiugrott a vállam, aztán vissza, mondott rá valami latin kifejezést is, és hogy ilyen előfordul, és normális, hogy majdnem elájulok, annyira fáj :D Elég szörnyű volt.

Most pedig rákerestem, hogy milyen tv készíthetett velünk interjút, és arra jutottam, hogy a Deutsche Welle.

A gyömbéres édesburgonya-krémleves pedig elképesztően finom lett.

Fail

Amikor eltervezitek, hogy ketten, romántisse módon elmentek a VAN filmzenei koncertjére az Ankertbe, te bejelölöd a fészbuk eseménynél, hogy GOING, és a lány és egy barátnője észreveszik, és ők is jönnek már.

https://www.facebook.com/events/725490084202758/

Nem a zenei élményt sajnálom tőlük, inkább magunktól sajnálom a kettesben megélt zenei élményt.

D szerint meg lehet azt csinálni, hogy külön megyünk, odaköszönünk és külön működünk tovább, de nekem gyanús, hogy nem fog sikerülni (mégis hogy nézne már ki, hogy sziasztok, igaz, hogy mi is itt vagyunk és egy helyen vagyunk, de mi inkább átülünk a szembe sarokba, jó?).

Ajj.

Tanulság: ha mindenkitől függetlenül akarunk létezni, akkor el kell felejteni a fészbuk eventeket.

naszóval

Most, hogy kimerészkedtem a városba is ilyen fejjel, kiszellőztem, most összeszedem a gondolataimat.

Szóval tegnap ugye elindultunk a szakkoli éjszakájára, nyilván biciklivel. A Szabadság híd felé tartottunk már, amikor egyszer csak egy szembejövő bicajos szólt, hogy vigyázzunk, mert ott egy őrült. Ez így nagyon wtf volt, fel se fogtuk igazából, annyira nem értettük, miért mondja. Aztán megláttuk, mert tényleg ott volt egy őrült ember a bicajút közepén, és üvöltözött és hadonászott. Azt üvöltötte, hogy "hol van a karinthy frigyes utca". Megpróbáltunk úgy menni, hogy ki tudjuk kerülni, mutattuk neki, hogy merre van, de nem fogta fel, üvöltött tovább és egyszer csak kiugrott elénk. Szándékosan, pont elénk, de ilyen fél méterre. Erre én elrántottam a kormányt és belementem arccal egy fába.

De telibe az egész arcom bal felével. Utána nagyon megrémültem, csak fogtam a fejem és sírtam, D meg üvöltött, ordított az emberrel, hogy húzzon már a kurva anyjába, sose láttam még ilyennek. Az idióta meg azt mondta hogy "nem az én hibám, hogy a barátnőd nekiment a fának!".. Itt D majdnem nekiment, de látta, hogy nagyon szar állapotban vagyok és vérzik a fejem, úgyhogy hozzám jött, a csávó meg elment másmerre üvölteni...

Iszonyatosan sírtam, baromira fájt, és meg voltam ijedve, az adrenalinlöket miatt pedig gyakorlatilag szomjaztam és nem volt víz, mert a maradékkal a zsepit locsoltuk le, hogy D le tudja törölni az arcomról a vért. Szóval borzasztó volt. Szédültem, hányingerem volt, vérzett a fejem, úgyhogy D leültetett a korlát mellé és ott próbált ápolni meg nyugtatni.

Közben azért pozitív volt, hogy így kb a 10. elmenő bicajos megállt, mert látta, hogy baj van, megkérdezte, tud-e segíteni, ez kedves volt tőle. Valószínűleg sokkal többen megálltak volna, ha egyedül vagyok, de így, hogy látni lehetett, hogy van segítségem, nem nagyon álltak meg. De ketten segíteni akartak így is, nagyon rendes tőlük.

A fejem gyakorlatilag az ütközést követően azonnal óriásira dagadt, lila volt az egész szemem alja és duzzadt, véres, a szemem fölött pedig szintén kialakult egy óriási haematoma. Ez tényleg durván azonnal megtörtént, mert mire D odaért hozzám, már így néztem ki. D nem vesztette el a lélekjelenlétét, mert csekkolta a fejem, aztán azonnal felhívta anyát, hogy mi van, aki azt mondta, hogy ha tartós a hányinger meg a szédülés, akkor menjünk ügyeletre, de ha elmúlik, akkor mindegy.

Viszont mivel 10 perc után elmúlt, és már nem is véreztem annyira, úgy döntöttem, hogy így is be akarok menni a szakkoli éjszakájára, úgyhogy bementünk. Az első előadásról fél órát késtünk, itt tanár crushom volt a moderátor, mikor beléptem a terembe, kicsit megakadt a beszédben döbbenetében :D Azt hozzá kell tennem, hogy amikor beértünk az épületbe a biciklikkel, a portáshoz mentünk aláírni a biciklis papírt, és kértünk tőle betadine-t, de nem volt neki, viszont adott gézlapot meg leukoplastot, elment kezet mosni és segített leragasztani a szemem alatt a rondább részt. És még szőkőcukrot is kaptam tőle!

Szóval a szemem alatt egy óriási kötéssel, fölötte meg horzsolással és egy függőleges vágással mentem az előadásokra. Nyilván mindenki megnézte, nagyjából mindenki meg is kérdezte mi történt, és az este végére már idegenek jöttek oda hozzám, hogy "úristen, ugye te vagy az a lány akit az őrült nekivitt a fának?", ez elég vicces volt.

Tanár crushom baromi rendes volt, mert amikor beálltam az előadás után sörért a kocsmasorba, odajött, hogy akkor most így 132-es sorszámmal ő is megkérdezné, mi történt :D

Az este folyamán még beszéltünk, mert nagyon magányosan üldögélt egy asztal tetején, mindenki csak pár szóra csapódott oda hozzá, úgyhogy D-vel odamentünk beszélgetni. Ekkor már leszedtem a kötést, mert kezdett lejönni, úgyhogy nem bírta levenni a tekintetét az arcomról, úgyhogy inkább letakartam :D Már volt benne pár sör, mert újra megkérdezte, hogy mikor is történt az eset, mondom most idefelé. "Aha, szóval ez most volt" mondom "igen, olyan fél 8 körül" "aha, szóval akkor ma".... :D Nagyon vicces, mert amikor kicsit becsiccsent, akkor csak így ül, és néz maga elé és szerintem kb a globális egyenlőtlenségeken mereng, de tényleg mereng valamin, és minden hallott információn elrágódik kicsit. Nagyon bírom.

Hajnali 3kor indultunk haza, a portástól pedig kaptam egy fél mandarint a bicajok "kicsekkolásánál", mondván, hogy ezt nekem őrizte meg.

Szóval igazából nagyon jó volt az este azt leszámítva, hogy ilyen dolog történt és ma alig láttam bármit is, olyan szinten kiesik a bal perifériás látásom. Lefelé nem látok, mert a dagadás miatt nem fér el a szemgolyóm lefelé nézve, szóval fáj. Meg úgy állandóan fáj, és igazából már délutánra elfáradt a szemem, mert nagyon nehéz nyitva tartanom. Ezért folyamatosan folyik belőle a könny. Viszont már szépen hegesednek a sebek.

Szóval ez történt. Igazán kalandos és igazából kurvára bosszantó és elkeserítő, hogy ilyen emberek mászkálnak szabadon.

Na meg igazából csak a mázlin múlt, hogy nem állt ki szög a fából, vagy hogy pont így vertem be a fejem, mert millimétereken múlt így is, hogy nem sérült meg a szemem (a szemhéjamon így is van horzsolás). A szomszéd fában, visszafelé megnéztük, körülbelül 10 szög volt. Úgyhogy ez tényleg csak mázli. Meg igazából az is, hogy fának mentem, mert ha nem megyek neki, akkor lemegyek az útra, és az igazából jóval rosszabb lett volna.

Most megyek is, mert már így is borzasztóan folyik a szemem, meg fáj és fáradt, úgyhogy majd jelentkezem... :) Szép estét nektek!