Hogy lehetek akkora (elnézést a kifejezésért) balfasz, hogy olyan fotópályázaton nyerek amit egy, a nézeteimmel, elveimmel stb TOTÁL ellentmondó és összeegyeztethetetlen párt szervez?? Egyrészt nem is volt írva sehova, hogy ez politikával bármennyire is keverve van. Másrészt ha oda lett volna írva, hótziher hogy ha fizetnek se jelentkeztem volna.
Nem azt mondom, hogy ha más párt csinálja, akkor küldök képet, mert egyik párthoz sem vonzódom, csak azt tudom, hogy melyikhez NEM, és ehhez még annyira sem. Dzsízösz.
Elmentem az átadóra, ahol egy negédesen mosolygó kövér jómódú párttag fogadott és adott elő éppen az oktatási rendszert érintő változásokról, majd átadták az ajándékot, fotó és hipphopp el is szivárogtam, köszönöm nekem ez nemmegy. Pedig invitáltak, hogy maradjak és hallgassam a csupa őszinte okosságot, de nekem megvan a véleményem az oktatási reformokról és sejtem, hogy nem egyezik az övékkel.
De cheer up! Kaptam ajándékba két templomi zenés cd-t és egy háromkötetes könyvsorozatot enyhe politikai töltettel - itt az enyhe az nem kifejezés.. Igen, ezeket egy FOTÓpályázaton nyertem.
Az egyetlen ami vigasztal, hogy a képeket Mervai Márk bírálta el akinek a munkásságát nagyon nagyra tartom.
Yeey!..
Saját bloglista
2012. november 27., kedd
2012. november 25., vasárnap
Zu'u lost daal.
Ja, és zu'u Alduin. Zok sahrot do naan ko Lein!
Ha lesz egy lovam, egy csődör vagy herélt, tuti Alduin-nak fogom hívni. Ezt most jól eldöntöttem.
Ja, amúgy mint látható, azért élek ám, csak el vagyok havazva. Azóta már húszéves lettem, találkoztam azzal akivel nem akartam, és szar volt, találkoztam imádott barátokkal, az jó volt, filozófiát írtam (és írok még most is), voltam otthon, volt itt Pesten anya, szóval nem unatkoztam.
Emellett pedig folyton rohadalom álmos vagyok, későn fekszem, korán kelek, shame on me. Most megnéztem, mibaja a szóellenőrzőnek a "rohadalom"-mal, mert aláhúzta, hát azt mondja ez igazából "rohadó-alom". Na azt már nem.
Olvastam sokat, a Hobbit múvi előtt még el akartam olvasni a könyvet is vérfrissítésként, utoljára (és először) elsős koromban olvastam, szóval rámfért az emlékeztetés. A Babót olvastam, az van meg otthon is meg D-nek is, így nem volt opció, de nem is bánom. Azon kívül, hogy az orkokat manónak hívja (Wtf? Nekem a manó az a heripotter házimanói, nem pedig az undorító fröcsögő orkok, így elég komikus volt elképzelnem a wargok hátán vágtató dühös "manókat".), és hiányozni fog a Gollam (vagy magyarul Nyelem :D) "Szívem szottya" kifejezése drágaszág helyett.
Jaaj nagyon fáradt vagyok, mondjuk nem csoda, már ennyi az idő, észre se vettem. Hamarosan jelentkezem normálisabb bejegyzéssel, ez most csak ilyen "élek ám" dolog volt, de már fáj a fejem, na aludjatok jól.
Criollo.
2012. november 4., vasárnap
New in town
D-vel kicsit ügyködtünk a fejlécemen, ilyesmin, szóval here it is, nekem eléggé bejön:)
Most filozófia + Született feleségek 2. évad, szóval van dolgom:)
Criollo.
Most filozófia + Született feleségek 2. évad, szóval van dolgom:)
Criollo.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
