alakul

Tegnap rámírt a lovas barátném, akivel már több hónapja nem beszéltünk, mert másfelé csúszott el mindkettőnk élete, hogy nyárra ismét nekem adná a lovát, mert dolgozni fog. Ez hihetetlenül jól esett, illetve nagy bűntudatom lett, hiszen elfelejtettem neki írni, nem is hall rólam, erre ilyen hihetetlenül aranyos.

Nálunk már sok éve hagyomány, hogy minden nyáron átveszem a gondviselő szerepét a lovával kapcsolatban, mert amikor a barátnőm dolgozik, nem otthon lakik, csak ritkán jár haza. Szóval valakinek szinten kell tartania/fejlesztenie a Maxit, ez pedig én vagyok, mert ilyen téren csak bennem bízik (én meg, ha apát nem számítjuk, csak benne).

Ilyenkor sokat hajlítgatom, mert nagyon merev ló, mindhárom jármódban próbálom tekerni, illetve dolgozunk földről is. De a legnagyobb feladat tényleg a hajlítás, meg, hogy lelazítsa a hátát, mivel nagyjából úgy fordul helyben, mint egy busz. Ez Bellához képest mindig óriási váltás, mert nála ez úgy történt, hogy rászorítottam lábszárral arra az oldalára, amerre fordulni akartam, megemeltem a szárakat, és lehetett kapaszkodni, úgy pördült helyben.

Sajnos a bokám miatt még hónapokig nem ülhetnék lóra, de meg fogom oldani, mert akkor szőrén dolgozunk, ott nem terhelem a szalagjaimat. Terepre így sajnos nem megyek, mert a szőrén terephez bizalom kell, ami ezzel a lóval nincs meg, de majd augusztusban. Érdemi munkát így is kiválóan lehet majd végezni.

Imádom, ha feladatom van egy lóval. Ha nem csak lovacskázásról van szó, hanem valóban munkalovaglásról. Ha van egy cél, amiért dolgozni kell. Félreértés ne essék, mindenem az örömlovaglás, de valahogy az nálam csak saját lóval működik igazán, a munkalovaglást pedig idegen, vagy hozzám kevésbé közel álló lovakkal szeretem csinálni. Nem tudom, ez miért így van, fura.
Mindenesetre tervezem, hogy részletesen beszámolok majd itt a munkáról, hátha lesz valami tanulsága.

Viszont baromira fáradt vagyok, tegnap egész nap fordítottam, de cserébe baromi jól haladok. A könyv maga mondjuk egy agyfosás, szóval kisebb meghasonulást okoz dolgozni rajta és magyarul elérhetővé tenni a közönség számára, olyan mondatokat leírni amiket, ha egy honlapon látok mondjuk, azonnal rácsapok az X-re, de eladtam a lelkem :D Ma be tudom fejezni a rám bízott részt, jóval határidő előtt, aztán besegítek szerintem D-ébe is.

in concreto

A lábam alakul, ez a harmadik hét, a merevítőt már két napja elhagytam mert ad1: kurva meleg, ad2: ahogy lépek és behajlik a cipő orra, ott kidörzsölte a lábfejemet, és lejött a bőr. Egyébként alapjáraton nem fáj a bokám, de sajnos többször mozdulok rosszul, aminek következtében meg majd beszarok, úgyhogy lehet visszaveszem. Igazából ma kéne visszamennem kontrollra, de nincs az az isten, hogy én önszántamból mégegyszer ismeretlen orvosokhoz menjek SZTK-ba, inkább lubickolnék tovább az eddigi életemben megszokott protekció áldásos melegében. Szóval hazamegyek, és ha anya úgy dönt, hogy ezt látnia kell valakinek, akkor megyek egy kollégájához.

Új nyári hobbim van, mégpedig a lekvárfőzés. Eddig háromfélét csináltam. Először bodzás eperlekvárt (otthonról hoztam bodzát), aztán tegnap gyömbéres sárgabarack-, és gyömbéres eperlekvárt. Nagyon-nagyon finom mindegyik!

Ez a gyömbéres eperlekvár.

Már alig várom, hogy még több gyümölcsből csinálhassak valami extrábbat. Finom darabos lekvárok, nincsenek agyoncukrozva, olyan ízük van, amilyen gyümölcsöt (illetve pluszt - gyömbér, bodza) beleraktam. Jelenleg hat üveggel van, mindegyik féléből van kettő.

A múltkor, talán szerdán elmentünk a társasággal iszogatni-beszélgetni egyet, először a Petőfi téren az Erzsébet hídnál ültünk a rakparton a fűben néhány borral és sörrel, aztán átmentünk a Deákra a lány javaslatára, ahova igazából senki nem akart volna menni, mert egyrészt gusztustalanul sok ember van, másrészt ez a gusztustalanul sok ember egy gusztustalan téren gyűlik össze. De találtunk egy padot egy csendesebb részen, úgyhogy ott voltunk kb hajnali 2-3-ig. Aztán, mivel én még nem bicajozhatok, éjszakaival kellett mennem, amitől kicsit félek, meg úgy általában az éjjeli városban való mozgástól, úgyhogy elképesztő érzés volt, amikor, miután elbúcsúztam D-től (aki bicajjal volt), hogy majd találkozunk a Margit hídnál, észrevettem, hogy követi a buszt, és végig jön mellettünk/mögöttünk :) Úgyhogy amikor leszálltam a Nyugatinál, éppen ő is begördült, és a nyakába ugrottam (a lábam miatt nyilván csak óvatosan), mert ezzel elmondhatatlan örömet okozott. Aztán amikor a villamosra átszálltam, akkor is jött a körúton a villamos mellett, végig összemosolyogtunk, aztán amikor leszálltam, már ott várt a zebránál.

Egyébként pedig holnap megyek haza, és jön D is. Jó lesz, majd kutyázunk meg macskázunk, meg kint ülünk.

 A kert csodásan virágzott legutóbb amikor otthon voltam, ez például a jázmin:

Ez pedig az egyik kiscica a kettőből, ő éppen Borsó, a lány.

Ő pedig egyetlen szívem szottya, Csili.

Ami meg elég jó, az az, hogy még mindig van lektorálandó könyvem, amivel a héten végezni fogok, illetve D anyukája éppen könyvet fordít, és kaptam belőle egy fejezetet, mert nem tudja befejezni, úgyhogy abból is lesz pénzem.

Szombaton egy beadandómhoz készítettem két interjút, Magyarországon élő külföldiek magyarul tanulásával kapcsolatban. Bár a beadandót nem tudtam megírni időhiány miatt, de ezt azért jó, hogy megcsináltam, így jövőre nem - vagy csak kevesebbet - kell majd. Egy olasz lánnyal, Francescával beszélgettem, nagyon izgalmas volt és hihetetlenül jófej. Beültünk a Szimplába, ahol még életemben nem voltam, mert az ilyen tömeghelyek állnak tőlem majdnem a legtávolabb, de így, hogy délben voltunk, nagyjából hat ember lézengett a helyen, és kb mindenki közülük ott dolgozott (és mindegyik Francesca barátja volt). Szóval így, hogy nem volt ember, jól éreztem magam. Csend volt, hely volt, a limonádé is jól esett, Francesca társasága pedig zseniális volt.

Aztán mentem át a Mechwartra, mert ott meg egy olyan fiúval interjúztam, aki önkéntesként tanította a magyart bevándorlóknak. Az is jó volt, bár elég bátortalan srác volt, az ilyen emberekhez sajnos nem értek, azaz én vagyok túl sok nekik valószínűleg. Észrevettem, hogy a bátortalan emberek eléggé tartanak tőlem.

Tegnap este meg átmentünk az egyik barátunkhoz D-vel és M-mel, a barátunk házának a tetejére a Batthyány utcába. Imádunk ott lenni, magas társasház, lapos tetővel, úgyhogy tökéletes. Nyáron a tűzijátékot is innen néztük, ennél jobb hely nagyon nem volt szerintem :D Mondjuk elég ijesztő, hogy bár éjszaka közepe volt, mégis úgy láttuk egymást, mintha hajnalodott volna - ennyit a fényszennyezésről. Úgyhogy ki szoktunk ide ülni, viszünk pokrócot, kaját, sört, aztán beszélgetünk. Tegnap is nagyjából fél négyig ott voltunk, aztán mindannyian elbóbiskoltunk picit, úgyhogy inkább hazajöttünk. Jól esett a séta a hajnali városban.

catching up

1. május 21-23-án terepgyakorlatra ment a csoportunk Újhartyánra, ami egy elég masszívan sváb település, és ott kutakodtunk megrendelésre, nagyon jó volt. Nagyon hasznos volt, mind tapasztalat, mind csapatépítés szempontjából. Bár éppen akkor a tűző napon nem tűnt kellemes élménynek egész nap az utcákat róni egyedül, de nap végén mindenki harsányan mesélte az aktuális vicces, vagy éppen bosszantó dolgokat amik történtek vele, és lelkesen hallgatta mindenki. A tanszékvezetőnk jött velünk, meg a tanszéki főtitkár (és kutatásszervező), akik mindketten zseniális nők, hihetetlenül okosak és belevalók, és mindkettejükkel nagyon közvetlen kapcsolatunk lett. Sokat beszélgettünk, boroztunk együtt, és még a kocsmába is teljes természetességgel jöttek velünk. Imádjuk őket :) Utolsó estére még egy koncertet is leszerveztünk magunknak a kocsmába, a falu összes fiatalja egybecsődült és óriásit buliztunk együtt. Tényleg óriásit. A buli utáni csendben pedig néhányan a helyiekkel kicsit alkoholszagú beszélgetést folytattunk, nagyon érdekes és jó élmény volt.

2. múlt héten vizsgára menet toltam a biciklim a Fő utcán, hogy a benzinkútnál felfújjam a kerekét, erre levittem egy lépcsőn, rosszul léptem és részleges bokaszalag-szakadás lett a kellemetlen eredmény. Akkorát reccsent, majd beleszédültem. Utána egyébként tényleg beleszédültem, annyira fájdalmas volt, megint jött a fejemet elöntő meleg, a fekete-fehér látás és a hangok messziről hallása. Ott támasztottam helyben a biciklim amíg ki nem tisztult a szédelgő fejem, aztán leültem a padra a Tarasz Sevcsenko téren és gondolkoztam, hogy na, mivan. :D Először is elvánszorogtam egy kisboltig, vettem egy csokit és egy üdítőt, hogy a vércukorszintemet helyretoljam és ne zuhanjak össze félúton, aztán felhívtam anyát, akitől azt az utasítást kaptam, hogy húzzak be a legközelebbi rendelőbe, ami baromi szerencsémre éppenséggel közel volt, a Kapás utcában. Ezt az 500 métert nagyjából fél óra alatt tettem meg, aztán NÉGY órát vártam arra, hogy megvizsgáljanak, megröntgenezzenek, majd mondjanak valami okosat. Hát nem mondom, hogy megérte, ennyi idő alatt egyébként Ajkára is hazautazhattam volna és anya bevitt volna egy normális, JÓ traumatológus kollégájához. De mindegy.

Azóta bokamerevítőm van, nagyon szeretem annak ellenére hogy iszonyat ronda, de legalább befér a cipőmbe. És nagyon sokat segít a járásban. Merevítővel simán megyek, alig sántítok (most már), de ha leveszem amíg mondjuk fürdeni megyek, akkor gyenge a lábam és fáj. Szóval nagyon értékelem a sín jelenlétét. Még két hétig leszünk szoros barátságban.

3.Ha már mindenki saját lakásról ír, akkor írok én is :) D-vel négy éve lakunk együtt ebben az albérletben, amiről már többször írtam, mennyire szeretjük (és mennyi hátránya is van emellett). És valóban imádunk itt lakni, de mégsem olyan, mintha saját lenne. Annak ellenére, hogy nem is emlékszem, mikor láttuk a főbérlőt utoljára. Szóval sokat beszélgetünk arról, milyen lakás lenne az ideális, sőt, terveket is szövögettünk egy barátunkkal, akinek egy szoba kéne, amit irodának tudna használni, és így együtt nagyobb lakást tudnánk olcsóbban bérelni. De D anyukája kitalálta, hogy igazából nem kell lakást keresni, mert D nagypapája úgyis el akar menni kertesházba lakni, úgyhogy ott lenne az ő lakása. Ami nagy, fényes, erkélyes. És nem mellesleg jó helyen, a Széna téren van (D egész családja abban a házban lakik). Szóval a lakáskérdés is meg van oldva, legalábbis teoretikusan biztosan, a költözésre meg bőven ráérünk, majd ha a nagypapája is készen áll, meg mi is.

Azért baromi jó tudni, hogy lesz egy lakásunk, és nincs bizonytalanság.

Sokat kell majd rajta alakítani, nagyon sokat, de iszonyat jó otthon lehet belőle :)

Közben azért nem tudom megállni és sokszor nézegetek lakáshirdetéseket, most is találtam egyet amibe nagyjából szerelmes lettem, itt van ez is a Frankelban, két házzal a mienk fölött, és szintén tetőtéri, mint a mostani is. Csak nagyobb és sokkal jobb elrendezésű. És van óriási ablaka (bár a mostaninak is :D ), meg galériája, meg nagy-nagy-nagy konyhája. Álmodozni nagyon jó :)

4. A CBA-ba elvből nem megyek alkoholon kívül semmi mást venni, azt is csak azért, mert óriási a kínálat borokból-sörökből (legalábbis a Margit krt-i Prímában biztosan), és jó áron vannak. Most is benéztem, és bor-akció van (!!), július akármeddig, és extra borok vannak 800-1000 Ft-ra leárazva. Vettem is :) És még fogok is! (Jaj, el ne felejtsem, ez nem CBA, de a Feind Irsaija HIHETETLEN finom, baromi gyorsan eltüntettem az egy üveggel...)

5. Igazából azért is tértem be a CBA-ba, mert volt egy pótóránk a Gyűlöletbeszéd, rasszizmus, antiszemitizmus kurzusból, amit az egyik szaktársunk albérletében tartottunk, és mindenki vitt valamit, bort, sört, sütit, kekszet, bármit, és hihetetlen jó, fröccsözős-borozós, beszélgetős "órát" tartott a tanár, 7-től éjfélig maradtunk és mindenki nagyon jól érezte magát. Mondjuk nálunk nem szokás a tanár-diák szigorú hierarchiát tartani, nyilván a tisztelet ugyanúgy ott van, de inkább partnerként kezeljük egymást az oktatókkal. Imádtam az estét, jó kötetlenül "szakmázni" hasonló emberekkel.
Még több ilyet!!!

Most megyek vissza főzni (chilis-paradicsomos-ragacsos csirkeszárnyak vajon pirított újkrumplival), utána meg jön egy barátunk és jól érezzük magunkat.