i got inked

Még otthon kicsi D-vel elmentem a ló legelőjére, és ketten kerestünk megfelelő fűszálakat. Végül ő lett a kiválasztott:

Lefotóztam egy fehér a/4es lapon, aztán kifotosoppoltam a képből, és ráraktam egy fehér háttérre. Aztán elküldtem a tetováló lánynak, aki rábólintott, szóval csütörtökön mentem is hozzá.
Előtte volt még, hogy hezitáltam, de soha nem komolyan, csak így ugráltak a fejemben a gondolatok, de mire a tetoválószékbe ültem, tudtam hogy IGEN, ezt akarom, mégpedig nagyon nagyon.
Rögtön előtte a lány végigmutatta hogy milyen színekkel fog dolgozni, meg hogyan fogja ezt meg azt csinálni, és nagyon megnyugodtam, hogy teljesen érti, mit akarok.

Szárad a stencil:

Azért megizzasztotta a minta rendesen a lányt, azt mondta, hogy brutál agymunka, de hogy nagyon szereti az ilyet (az első két alkalommal, amikor mondta, akkor azt hittem, irónia, de kiderült, hogy tényleg szereti). Gyakorlatilag pár milliméterenként meg kellett állnia, megnéznie a kezem mellé rakott stenciles rajzot, amin külön külön jelölve voltak a fűnek ezek a kis bogyói, aztán amikor beazonosította, melyik bogyónál jár, akkor megnézte a kinyomtatott képet is róla, hogy a színeket pontosan csinálja, szóval nem irigyeltem. Másfél óra volt az egész, és a végeredmény ez lett:

Hihetetlenül csodálatosan szép, teljesen odavagyok.
A lány kérdezgette folyamatosan a készítés közben, hogy eddig elégedett vagyok-e, aztán utána is kb tízszer megkérdezte, hogy mit gondolok, de egyszerűen nem tudtam neki mit mondani, mert minden szó olyan bénának tűnt, nem kifejezőnek. Ő pedig olyan csillogó óriási szemekkel várta (tényleg óriási, nagyon szép szemei vannak) hogy tetszik-e a tetoválás, és nyilván látta, hogy baromira kész vagyok tőle, mert csodálatos, de tényleg a legkifejezőbb, amit mondhattam neki, az volt, hogy nem találok rá szavakat.

(Bár most, a varrasodás-hámlás időszakába lépve nehéz visszaidézni, milyen volt, amikor kész lett, de ilyenkor megnézem ezt a képet itt fent - kb két perccel azután készült, hogy kiléptünk a szalon ajtaján -, és mindig csak az jut eszembe, hogy elképesztő)

Szóval eddig alakult rajta a gyógyuló hámréteg, és most láttam reggel, hogy már néhány helyen elkezdett felszakadozni. Nagyon izgalmas, hogy napról napra változik, és igazából az, hogy hogyan néz ki, majd kb két hét múlva derül ki.
Minden nap valami más történik vele, folyamatosan alakul, és mi is összenövünk közben - na nem csak fizikailag, az már a tetoválószékben megtörtént, de mentálisan-lelkileg is.
Amikor kész lett, eléggé elérzékenyültem.
Már kezdem megszokni, bár néha még nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltattam, és akkor oda kell, hogy nézzek, de baromi jó érzés.
Az első két napban mindenkinek megmutogattam, D-nek is óránként az orra alá dugtam, ma már tök természetesen kezelem. De azért nagyon sokszor nézegetem :D
(most mondjuk kicsit aggódva, de azt hiszem ez tényleg a hámlási időszak velejárója, hogy UGYE nem így fog kinézni a végére)
(de igyekszem észben tartani, hogy tényleg folyamatosan alakul a kész tetoválás az első hetekben)
(na meg nyilván nem így fog kinézni, ha már lehámlott, mivel akkor már nem lesz ilyen dudoros és töredezett :D)

Na. Szóval van tetoválásom.
Bella már fizikailag is velem van, amíg bőr van az alkaromon.

szertartásos éjjel

Feeling of tegnap este:

Elképesztő este volt, a szakkolis és nemszakkolis barátainkkal, basszus, imádom őket. Az egész tegnap este egy jó nagy katarzis volt, és ezt nem csak én éreztem így. Amikor hajnali 3-kor csendben vonultunk le/ki a helyről libasorban a sötétben, utána többen mondták, hogy basszus, ez olyan volt mint egy szertartás.

Az volt.

Valahogy az utóbbi fél évben lett egy "rakás" új barátunk, főleg a szakkolisok között, és mindenki annyira értékes ember és mindenkit nagyon szeretek.

A záróvizsgám után pedig ha minden igaz, ismétlünk.

Holnap délre megyek konzultálni a tetováló lánnyal :)

a növények

A veteményes egyébként gyönyörű, a spenót a legkirályabb az egészben. Meg a borsó.

Ilyen vóót ugye:

És mostan ilyen (ezt az előző képekhez képest a veteményes bal széle felől fényképeztem):

Ekkkkkora a cékla:

És ilyen csodálatos a spenót.

soo excited!

Na valahogy így fog kinézni:

Jövő héten bemegyek a tetováló... szalonba? Nem tudom hogy hívják, de bemegyek, és személyésen találkozom a lánnyal aki készíteni fogja.
Eddig nem próbáltam még rá a kezemre, és így is alig vártam, hogy mikor lesz már, de most, hogy megtettem, még százszor annyira várom. Hihetetlenül jó lesz.



Opponensi bírálat még sehol. Naponta többször nézem.

Mai ebéd:
sütőben sült padlizsán (olívaolaj, só-bors-fokhagyma, és ment a sütőbe)
kevés sült krumpli
fokhagymás tejföl



nagggyonjóó!

Lavina

Asszem elég dekoratív állat.

május

Hazajöttem ismét Budapestről. Ilyenkor sokan csodálkoznak, hogy "most voltál otthon 3 hétig, én ennyi idő után fél évet várnék mielőtt hazamegyek", de én ebbe a közösségbe is tartozom, bár kicsit máshogy, mint ahogyan Budapestre is, de tartozom. Része vagyok. Holnap lesz majális, megyek én is lángosozni, fotózni, és biztos vagyok benne, hogy sokan örülni fognak nekem, hogy látnak.
Meg már látni akartam a kis veteményesemet is :) Szuperül nő minden, bár a hűvös idő miatt sokkkkkal lassabban, mint kéne.
A borsó:

Asszem nem írtam arról, hogy milyen kurva időjárás volt amikor esett a hó és fagyott, mert annyira mérges lettem tőle, hisz többször emlegettem itt is, hogy mennyire izgulok a termésekért.
Aztán jött itt a Bakonyban 15 centi hó. Két napig szakadt óriási pelyhekben. Szóval a szakdoga-leadás reggelén hófehér tájban autózva mentünk a vasútállomásra.

Ja, szóval itt többszörösen is feszült voltam, egyrészt a szakdolgozat miatt, mert bár már fel lett töltve a felületre, még nem raktam le a vállamról a terhét, másrészt az elfagyott termések miatt.
Úgyhogy most borzasztóan örülök, ugyanis bár sok termés elfagyott, de egy csomó megmaradt!
A ringlófák például roskadoznak a zöld bogyóktól, rengeteg körte is lesz, a birs csak most kezdett virágzani, szóval azt egyáltalán nem érintette a fagy, és cseresznyéből is lesz talán valamennyi. Az almát, barackot majd meglátjuk.

körte

szeder a fán

Úgyhogy most már tényleg remélem, hogy semmi váratlan nem jön közbe. Vasárnap pedig megpróbálok időt szakítani fenyőrügyszörp készítésre, mert azt nagyon nagyon megszerettem tavaly.


Az online kresz-oktatásnak a felénél tartok pont, eddig remek eredménnyel, nagyon izgalmasnak találom az egészet, és logikusnak.
Ma pedig apa szólt, hogy éppen vár valakire a falubusszal, úgyhogy amíg nem szól a valaki, hogy megérkezett, addig menjek ki vezetni!!
Kicsit megijedtem, és majdnem visszakoztam, de végül győzött a "miért ne?", és úgy, ahogy voltam, mezítlábra felhúztam a cipőm és szaladtam ki a buszhoz.
Egy elég nagy buszról van szó, Volkswagen Crafter, ippeg ilyen szép tulipános, csak a mi településünk neve van rajta.
És aaaannyira jó volt vezetni! Utazni is imádok benne, ha apa épp faluügyeket intéz, és megyek vele, hihetetlen mennyire tágas és kényelmes. És felülről látni rá a forgalomra, ami baromi nagy könnyebség, és sokkal jobban lehet figyelni mindenre. Illetve apa azt mondja, hogy sokkal kevésbé fárad el a vezetésében mintha "földszintes" autóval menne.
Nagyon könnyű vezetni, sokkal könnyebb mint a suzukit, annak ellenére, hogy hosszú mint a vonatfütty, és nyilván baromi nehéz. De szinte nem is lehet érezni, hogy a vezetőülés mögött még van sok méter hátrafelé. Kb 3 km-t mentem vele, a felénél csináltam egy Y-fordulót (arról nem is beszélek, mennyivel könnyebb ezzel tolatni, az óriási visszapillantóknak köszönhetően, amikkel nem is baj, hogy a hátsó ablakon nem lehet kilátni, mert MINDENT megmutatnak maguk is. Lazán beálltam párhuzamosan az út szélével, gyakorlatilag segítség nélkül, aztán mentünk is hazafelé. Manővereztem az utca végén parkoló néhány autó között, amit eddig még a suzukival se csináltam (aszfalton még nem mentünk), na hát most ezzel igen, és teljesen természetesen ment minden. Úgyhogy nagyon jó élmény volt.

Nagyon várom már, hogy meglegyen a jogsim, és mehessek ide-oda..


Egyébként csodálatos az udvarunk, tele van minden orgonával, és az utcafronton csak úgy ömlik ki. Szóval egy giccskép a kutyával:

és még online kreszre is beiratkoztam

Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.

Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.

De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.

A kikúúúrt életbe.


Fáradt vagyok.

hessteglevanadva

Azt hiszem Serrano magyarország leghitelesebb hiphopban működő embere. Elképesztő.
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.

Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz

beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más

Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam

az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam

Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam

én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban

beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem

hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem

hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem

mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem

megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos

hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most

de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem

bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.

Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven

szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben

Az álmom megvalósult de nem változik semmi

mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.

De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem

hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem

de annak is csak aprója volt így rábasztam

úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam

úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral

a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal

kizárásos alapon a legszebb vers a balaton

Voltunk megint vezetni!

Ma már sokkal jobban ment, alig volt bármi probléma az ilyen alap elindulás-váltás terén. Mindketten simán megyünk 40-nel, váltogatunk le-föl, ha szükséges, Y-fordulók, körbetolatás, ezt kikerüljük, azt kikerüljük, tök jó, nem gondoltam, hogy így menni fog. A legnagyobb figyelmet az átszaladó nyulak és az úton lévő víz által kimosott vájatok, meg a nagy kövek jelentették. Meg hogy melyik gödrön lehet még úgy átmenni, hogy a kocsi alja ne érjen le.
Holnap már azt gyakoroltuk volna, hogy hogy kell 60-ig elmenni sebességben, meg 3-4-be is felváltani. De nem messze itthontól apa keménykedett kicsit a kocsival, meg kipörgette a kerekét, erre az autó gondolt egyet, lefulladt, és azóta nem indul be :D úgyhogy egy km-t toltuk hazáig.
De nagyon jó volt. Várom, hogy még többet és többet vezessünk apával.
Azt is várom, hogy hivatalosan is elkezdjünk tanulni, de ez így sokkal jobb, mert földút, és mert apa, aki vicces és nagyon jól vezet, és mert gyönyörű a táj.

ezen meg még a balaton is látszik, bár a pára miatt csak éppenhogy 

kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén

Ma elkezdtem befejezni a szakdolgozatomat. A kutatási kérdést már megfogalmaztam, már csak a bevezetés-témamegjelölés-indoklás, szokásos cucc maradt, és a konklúzió.
Meg ugye amit írtam, még egy-két mondat az elméletbe.

És elkezdtek kibújni a spenót mellett a céklák isss!!!


Ja amúgy amióta elküldtem a konzulensemnek a szakdogám eddigi állását, olyan gyomorgörcsöm volt minden alkalommal, amikor arra az e-mail címemre üzenet érkezett, hogy hú. Alig bírtam elaludni.
És most, amíg ebédeltem, válaszolt.
És semmi de semmi gondot nem írt a cuccal kapcsolatban! Semmit!
Csak ilyen apró, sokadrangú szar kis dolgokat kell még kifejtenem, még oda lehivatkoznom, ide ne írjak oldalszámot, ezt a folyószövegbe hivatkozzam, ide inkább ezt a szót használjam....
Azta. Hát eszembe sem jutott, hogy ez is lehet, én azt hittem, egész fejezetekkel lesz gond.
Nahát.
Hát ezt még fel se fogtam teljesen.
Ezek alapján ma befejezem a szakdogámnak az általam gondolt részeit, holnap pedig megcsinálom ezeket az apró változtatásokat...
És kész.
Holnap kész vagyok a szakdogámmal!

Most ez a kép érkezett tőlem a csetbe, imígy érzem magam:

Zenének meg eztettt, mert tűpontos:

láthattam láttam is mindent és mégis:
hagytam hogy hagyjátok hadd hagyjam én is
én vétkem én vétkem én igen nagy --
hagytam hogy így legyen de te
ne hagyd

a mai nap pihenőnap

Ma egyáltalán nem foglalkoztam a szakdolgozatommal, és ez igazán jól esett.
A konzulensem még nem jelzett vissza.


Reggel kényelmesen felébredtem, megreggeliztem, aztán beállított az egyik falubeli barátunk, aki egyébként a falu pálinkafőző nagymestere (nem irónia), hozott nekünk bort és szőlőpálinkát (nem törkölyt! nem mindegy). Több hegyen is van szőlője itt a környéken, elég jó bora is szokott lenni, bár a pálinkája jobb.
Beszélgettünk, aztán segítettem főzni, sütöttünk répatortát, amihez utána kevertem krémtúrós-narancsos-mascarponét, és az került a tetejére, igen jó volt.

Ez pedig nem más,

mint a spenót a veteményesemben.

Délután 6 körül pedig elmentünk a nagyobbik öcsémmel, Zs-vel és apával vezetni a falu határába.
Nem gondoltam, de tökre megmaradt a lovardás tudásom, amikor naponta traktoroztam a bálákat. Nyilván nem tudok vezetni, meg a traktort könnyebb is volt kezelni (lomhább, és sokkal magasabban ül az ember, amitől kényelmesebb és könnyebb a vezetés), de simán elindultam, meg váltottam ide-oda a kocsival már elsőre. Az más kérdés, hogy 10 km, azaz fél óra vezetés után úgy elfáradtam mentálisan, hogy kb nem tudtam egy Y fordulót megcsinálni. Mivel nem betonúton voltunk, hanem egy hepehupás, traktorvájatokkal tarkított földúton, tök más így vezetni, főleg elsőre. Valószínű sokkal több mindenre szükséges így koncentrálni (pl hogy ne legyen tengelytörés egy nagyobb gödör eredménye), folyamatosan lassítani-gyorsítani, ahogy a dimbes-dombos táj és a gödrök igényelték. Még nyulak is szaladtak át előttem. Szóval ez így elsőre baromi tömény volt, de azt hittem, hogy sokkal rosszabbul fog menni. De örülök neki nagyon hogy erdőben meg földúton tanulok, így sokkal több inger és komplexebb helyzet ér, mint mondjuk egy parkolóban, és talán könnyebb lesz majd ettől, ha valóban elkezdődik a jogsiszerzési folyamat.

Amikor elértünk a szomszéd kis zsákfalu határába, váltottunk Zs-vel, de előtte még fényképeztem egyet, olyan csodálatos volt minden.

 

Bizony, mi vagyunk a Balaton-felvidék északi őrzői.

 

Imádok itt élni.

Holnap pedig ismét vezetünk!
D-t pedig láttam a tüntetés live közvetítésén :)


Viszont baromi fáradt vagyok.

hesstegmégnégynap

hosszú és szakdogás

Múltkor baromira megijesztett a konzulensem, mert szükségem lett volna országos meg járási statisztikákra a közmunkásokkal kapcsolatban, erre az volt a válasza, hogy akkor menjek a ksh kutatószobájába, itt a link, és akkor belinkelte a kutatószobás belépés igénylőlapját.
Namármost megvallom őszintén én még ezt az igénylőlapot se voltam képes értelmezni, úgyhogy baromira beszartam, főleg, hogy több tanárunk mesélt már erről a helyről, mivel ők tényleg kutatók, nyilván, nem csak pelenkás mesterszakos szakdolgozók, szóval ők oda is valók, na mindegy, és mondták, hogy ez gyakorlatilag olyan mint a spitzbergákon lévő magraktár, kb mentális zsilipkapu van ott, nem vihetsz be pendrive-ot se, meg semmit, vagy ha bevihetsz, akkor befelé meg kifelé is ellenőrzik, nem viszel-e ki jogosulatlanul adatot, meg előre meg kell adni az SPSS vagy bármilyen elemzőprogram, amit használni akarsz syntaxát, szóval igazából mindent előre meg kell mondanod, mit mennyi ideig hogyan miért akarsz kutatni, mire van ehhez szükséged, és tényleg, előre megírni a syntaxot (amit amúgy nem tudom hogyan lehetséges elkövetni), és még körbe is ellenőriznek, hogy nem csempészel-e ki bármilyen információt.
Amúgy nem mondom hogy nem jogos ez a készültségi szint, bár van egy olyan gyanúm, hogy nem csak tudományos szempontok miatt féltik az adataikat, hanem egyéb, politikai okok miatt is.
Na de szóval egy ilyen hely nem nekem való, hanem a kutatóknak.
Szóval beszartam, főleg, mivel még a konzultációink elején azt mondta a konzulensem, hogy ne aggódjak, majd ő minden szükséges statisztikát készen megszerez nekem, a még nem publikus mikrocenzusból is meg minden, na hát ehhez képest az lett hogy menjek be isten hírével és kövessek el valamit amiről fingom nincs hogy mi.
Na én ezt le is írtam neki, hogy szorri, de fogalmam sincs, mit és hogyan kéne ezzel kapcsolatban csinálnom, úgyhogy ha nem bánja, találkozhatnánk előtte és elmondhatná a részleteket. Illetve küldtem neki egy kiadványt a 2017. januári közmunkások demográfiai adataival, amit a belügyminisztérium honlapján találtam (remélem valós adatok vannak azért benne), és hogy ez jó-e. Na és hajnalban válaszolt egy nagyon kedves üzenetet, hogy

"Ez a kiadvány elég!

Használja, a teljes munkaerőpiacot tekintve is talál hasonlókat.

Dolgozza fel. Nem kell adatbázist bányásznia.

Ügyesen az interjúkkal.

Udv"

Ez eddig kb a legkedvesebb üzenet amit kaptam tőle (bár egyszer az egyikben volt egy smiley is). Nekem, mivel nem vagyok kutató meg ilyen profi izé, csak szabadulni szeretnék mán az egyetemről, szükségem van erre az enyhén patronizing hangvételre, amit tőle kb hiába várok, mert alapvetően kollégának tekint (amit most nem fejtek ki, hogy mekkora terhet rak rám szakmailag), és rendkívüli szinten tárgyilagos üzeneteket ír csak, de most megkaptam!!!! Ügyesen az interjúkkal, aww.

 Mondjuk tényleg nem panaszkodhatok, az előző szakdogám konzulenséhez képest hihetetlen mértékű upgrade nála írni, profi, módszertani szinten tökély, konstruktív, haladni akar, bízik bennem. Az előző konzulensem is nyilván szakember, sőt, tudós, de baromi szar volt nála írni, és sokat sírtam is miatta, mert például nem ismert meg, amikor face to face konzultációra mentem volna hozzá, és eleve, csak kétszer találkoztunk (nem volt nagy motivációm ezek után ismét találkozni vele), úgyhogy a leadásnál bekamuzott egy harmadik konzultációs alkalmat, hogy le tudjam adni a dolgozatot.

Szóval vele nem volt jó, nem segített érdemi szinten, sőt, csak demoralizált kb végig, úgyhogy egy idő után nem is kértem a segítségét, csak a végén elküldtem neki a pdf-et, hogy tegye fel a felületre. Aztán úgy esett, hogy a kar dékánja lett az opponensem, és tök jóra értékelte az egészet, szóval ím, egyedül is meg tudtam írni a dolgozatom.

(Egyébként a tanszéken tanít ez a volt konzulensem is, és így, otthonos, családias mesterszakos környezetben - évfolyamonként 10 ember, tehát tényleg mindenki haver mindenkivel - már nagyon kedves, névről ismer, meghívott már egy kutatásába is - amire végül nem nyertek pályázati pénzt -, és szerencsére nem emlékszik rá, hogy valaha nekünk szakdolgozati szinten közünk volt egymáshoz.)

Ja, szóval végül nem tudom mire akartam kilyukadni, de a lényeg, hogy örülök a mostani konzulensemnek, bármennyire is félek amúgy tőle. Amit egyébként arra vezettem vissza, hogy az előző konzulensem e-mailjeitől annyira féltem mindig, mert folyton valami hülye, közel sem konstruktív, de azért számonkérő hangnemben írt, hogy tényleg kb folyton bőgtem miatta (konfliktustűrés lvl 9999 - most már ilyen szerencsére nincs), és gyomorgörcsöm volt, ha üzenetet vártam tőle. Na ez valahogy annyira belém égett, hogy most is folyton belémáll a görcs, ha e-mailt küldtem a mostani konzulensnek, és tudom, hogy válaszolni fog, pedig még egyszer se írt olyat, ami ezt indokolná. Na de mindegy.

A lényeg, hogy már igazából csak az interjúk és a járási statisztikák kellenek, mint alapanyagok, amikből dolgozni tudok. Az összes többi részhez már csak le kell ülni és megírni. Abban meg jó vagyok (szerencsére én az a fajta vagyok, aki elbassza minden idejét, de ha egyszer leül, akkor megír helyből 20 oldalt). Szóval igazán nagyon időben vagyok, és minden nagyszerű!

Már tényleg csak meg kell csinálnom a hét interjút, illetve írni az ajka járási munkaügyi központ vezetőjének, hogy vannak-e nekik ilyen jellegű adataik, amik nekem kellenek, és akkor minden meg is lesz.

És még a banánkenyér is kész.

Egyébként bizonyára fogok másról is írni, nem csak a szakdolgozatomról, de jelenleg - érthető módon - ez köti le a gondolataim nagyjából 80%-át, a maradék huszat meg az, hogy ki akarok menni az udvarra, de nem szabad, mert akkor az egész napot ott töltöm, és nem haladok semmit.

 

Egyébként meg tavasz van.
(már a Bakonyban is)

kaurapuuro

Tegnap valamiért nagyon megkívántam a finn zabkását, a kaurapuuro-t. Még gimiben, amikor kimentünk comenius-szal Rovaniemibe, akkor kaptunk ezt reggelire, és nagyon egyedi íze van, teljesen más, mint egy átlag zabkásának. És tegnap eszembe jutott az az íz, és nem tudtam, hogy mitől más. Úgyhogy rákerestem receptekre, és kiderült, hogy azért más, mert a finnek konkrétan sósra főzik a zabkását, nem édesre. Elég karakteresen sós íze lesz a cuccnak. És emellé főznek gyümölcsszószt, amivel az egészet leöntik, és az édes, gyümölcsös lében úszkáló sós zabkását eszik. Na és ez nagyon finom, bármennyire elképesztően undorítóan is hangzik.
Ma pedig vettem fagyasztott epret a lidiben, és megcsináltam a gyümölcsszószt, meg a sós zabkását (jó fogkeményre), és basszus, hihetetlen jól esik.
Majdnem pont olyan, mint Rovaniemiben volt.

Fú, nem terveztem ennyire negatívra ezt a két utóbbi bejegyzést, főleg, hogy pont a napokban jutott eszembe, hogy mostanában elég stabil vagyok érzelmileg. Na szóval nem terveztem ilyen keserűre őket.
De úgy tűnik, tényleg erősen hatnak ezek rám, nem tudom őket kiszűrni a mindennapjaimból (nem is akarom), és pont ezért jó is, hogy mindig emlékeztetnek arra, hogy mik a céljaim, és hogy mennyit kell még dolgozni értük. De nem lehetetlen elérni, amit szeretnék.

A hangulatot ellensúlyozandó itt van néhány kép tegnapról

Mostanában sokat fotózom az Industar 50-2 3.5 lencsémmel, ami egy baromi különleges cucc. Csodálatosan mossa el a hátteret. Mivel nincs rajta multi coating, tök másképp kell vele bánni, és nagyon jó képek születhetnek vele.
Mondjuk elég viccesen néz ki:

Ez meg szar kép, de ehhez már a zoom objektívem is kevés volt (de legalább szarvaaaas!!)

Így készült:

fame and sparkles

Az meg ott én vagyok Ferihegyen, ahogy éppen P barátnőmre várok, aki 3 hónap után hazajött Madridból.
Nem értettem miért van ott ennyi kamera, kire várnak, aztán kiderült, hogy a magyar úszócsapat jött haza valahonnan.
Engem inkább az izgatott, hogy P miért nem jön még, aztán csak a csomagja késett, úgyhogy nemsokára már ő is felbukkant.

lenses and adventures

Születésnapomra vettem három régi objektívet, két szovjet Industart és egy japán Tokinát. A két Industar fix, 50mm-es, csak a fényerejük különböző, a Tokina meg zoom, 80-200-as. Egyelőre csak ez utóbbit tudom próbálgatni, mert a menete meg lett csinálva úgy, hogy Pentax gépeken simán lehessen használni. Az egyik Industar szintén megérkezett már, de az adapter hozzá még nem, a másik Industarra és a másik adapterre pedig még ugyancsak várok.

Szóval a Tokina zoom objektívet próbálgatom most, szerencsére éppen hazajöttem Budapestről, így tudok épületeken és városon kívül mást is fotózni (nem szeretek épített környezetet fényképezni).
Tegnap több mint két órát voltam kint csak fényképezni, meg ma is ugyanennyit, annyira belelkesedtem az objektívtől. Elképesztő, amit tud. Az egyetlen hátránya, hogy 1,2 kiló a gépházzal együtt, szóval a fényképezés végére nem tudtam összeszorítani a markom, annyira elfáradt a kezem.

Na de lényeg a lényeg, akit érdekel, csináltam flickr-n egy albumot az objektívnek, ezen elég jól látszanak a tulajdonságai.
Ami engem a leginkább lenyűgöz, az a háttérelmosása. A kit objektívem tök máshogy csinálja, a Tokináé mérföldekkel gyönyörűbb. Egészen földöntúli képeket lehet vele készíteni, ha mondjuk semmire nem fókuszálok, csak hagyom, hogy mossa el az egész képet. És akkor ilyen festményszerű, izgalmas eredmény születik. Szóval a kép tárgyát sokkal szebben emeli ki mint a kit objektívem. Élmény vele fotózni.

Akit érdekel az objektív, itt az album, katt:

Na de amúgy egy sztorim is van, most esett meg, amíg fényképeztem ma délután.
Nem mentem messzire, mivel az udvar végében már mezők és patak van, szóval megfelelő környezet kipróbálni egy objektívet. Bóklászom a kutyával, folyamatosan fényképezek. Már hazafelé kanyarodtam, és egy ideje egy helyben fotóztam a körülöttem lévő dolgokat. Egyszer csak megszólal valaki:
MAGA MIT FOTÓZ?
Nézek körbe, sehol senki.
MAGA MIT FOTÓZ?
Még mindig senkit nem látok, pedig közelről jön a hang. Na mindegy, azért köszönök: Jó napot!
MAGA ENGEM FOTÓZ?
Mondom azt se látom, hol van. A naplementét fotózom.
Akkor jó.
Ekkor megláttam a hang forrását - a tőlem kb 4 méterre lévő bokorban.
A bodzabokorban gubbasztott egy idős férfi.
Azt mondja: menekülnöm kellett.
Fú, gondoltam, mi az isten, mit keres a bokorban. Talán hajléktalan? De mifelénk olyan nincs igazából.
Azt mondja: a kocsiban ültem, és rámjött a fosás. Muszáj voltam beszaladni a bokorba.
Áhááá! Szóval szarik :D Én meg kb öt perce ott kattogtattam tőle négy méterre :D Úgy tűnik, eddig tartott az ingerküszöbe, és már nem bírta tovább, hogy ne szóljon. Szerencsétlen azt hitte, épp kompromittáló képeket készítek róla.
Megnyugtattam, hogy semmiképp nem fotóznám ilyenkor le, és hogy nem vettem észre, és hogy elnézést kérek, amiért ráijesztettem.
Ő pedig elnézést kért, amiért meggyanúsított.
Aztán otthagytam.
Kettőnk közül szerintem őt viselte meg igazán a történet, mert nem engem kaptak rajta miközben egy bokorban fosok, viszont nem állítom, hogy nem lepődtem meg nagyon :D

A történethez illusztráció is tartozik (nem, tényleg nem fényképeztem le ahogy szarik):

Itt Csili épp észrevette, hogy az előtte lévő bokorban guggol valaki. Én nem vettem észre, csak lefotóztam a kutyát.

the past and possibilities

Ma egész nap régi videókat néztem. Amikor még baba meg kisgyerek voltam. Nagyon érdekes, hogy mennyire az életünk része volt a ló, meg a lovazás. A videóknak kb a fele e téma köré csoportosul. Apa Bellával. Bella a deres fűben, januárban, körülötte köd, a lélegzetvétele gőzölög a fagyban. Bella és a csikója, Boróka. Bella, ahogy a lovaskocsit húzza. Apa, ahogy fel-alá vágtat. Én és Bella. Anya és Bella. Anya és a csikó. Satöbbi :)

A lényeg, hogy hihetetlen mennyire szerves része volt az életünknek, és én így nőttem fel, így szocializálódtam, szóval nem csodálom, hogy amióta nincs ló, folyamatosan érzek egy űrt az életemben, amit képtelenség mással kitölteni.

Egyébként talán nem is reménytelen a helyzet, vannak nagyon biztató jövőképek, amikről beszélgetünk apáékkal, és amiknek a megvalósítása hamarosan elkezdődik, ha minden jól megy, de erről még nem számolok be, majd eljön annak is az ideje :)

Addig is mutatok néhány képet. (Sajnos mivel régi videókamerás felvételek, és azokból fotóztam őket ki, elég fos minőségűek, de nem az a lényeg :) )

Az Arab :) Így, nagybetűvel. Két-háromévesen.

Jóképű apa, tökéletes üléssel és összeszedett, (kisfarú :) ) lóval.

Én, a mini-napóleon, mutatom, melyik területet foglaljuk el legközelebb

Hihetetlen ez a tekintet

Az első csikó, Boróka.

Apa szőrén 

Jön a második csikó

Hát, valami ilyesmi.

Hihetetlen, hogy ezzel a lóval együtt nőttem fel, és apa előtt, a nyeregkápán ülve kezdtem, aztán ugyanoda jutottunk, mint apáról az a vágtázós kép. A teljes összhangig. Minél többet agyalok rajta, annál kevésbé hiszem el ezt az egészet - hogy ekkora szerencsém volt az életben, és megélhettem egy ilyen kapcsolatot egy lóval. Amikor húsz év alatt, két éretlen gyerekből egymáshoz csiszolódtok.

Majd még írok, mert sokminden jutott eszembe a napokban.