Saját bloglista

2012. december 24., hétfő

Desolation of Smaug, illetve mindenkinek nagyon szép karácsonyt

Mára rohadtul lebetegedtem, valamelyik öcsémtől nyaltam be a vírust, így taknyomnyálam egybe, fáj a torkom, fejem, szédülök, gyenge vagyok. Szuper, mindig is ilyen karácsonyra vágytam.:D Mindenesetre azér kimentem az állatkákhoz, Csili egyből felvidított, annyira okos és figyelmes kiskutya, hogy mindig meglep. És például szobatiszta is, pedig nem bent lakik:D De ugye esténként az előszobában alszik, és sose kakilt/pisilt be éjjel, pedig este 8-tól reggel 8-ig kb bent van. Nagyon respektálandó. Apa mondta hogy egyik reggel nyüsszögött, ki is engedte és kiderült, hogy azért nyüsszögött, mert jelezte, hogy itten folyó ügyeket köll intézni ember. Szóval egy igazi szuperkutya, senki nem tanította erre:) Én azért általában jó későig fenn vagyok, és még lefekvés előtt mindig kirángattam az udvarra, hátha kell neki pisilni.
Szóval ma kimentem hozzájuk, nagyon jól felvidítottak, játszottunk meg oktattam kicsit a bolond fejét, és természetesen rongyosra imádtam.
Most pedig pihenek, csomagoltam apa helyett (no comment:D, de csak anyáét és a saját magának vett dolgot bízta rám :) ), Skyrimzenét hallgatok, D-vel kommunikálok kicsit, aztán mindjárt fürdök, segítek apáéknak főzni, aztán elkezdődik az igazi karácsony este. Itt van néhány kép, mutatom, aztán megyek is:) És legyen nagyon szép az ünnep mindenkinek!







Criollo.

2012. december 21., péntek

Mithrandir

No. Jó hír, hogy.. igazából több is van. Egyrészt, voltam sétálni a dögvésszel, láttunk szarvast a nádasban, láttunk kóbor kutyát feküdni a volt lómezőnkön, Csili ekkor úgy eltűzött a francba hogy azt hittem, meg se találom, de két perc után rohant felém vissza. No mindegy, szóval sikerült kicsit fényképeznem, de még vissza kell zökkennem a nyugalomba és abba, hogy figyelni tudjak a környezetemre. UTÁLLAK VIZSGAIDŐSZAK. Utállak stressz.
Másodrészt, apa csinál kocsonyát és forralt bort. Harmadrészt, anya hoz chilis popcorn-t, amit imád a femili. Negyedrészt, ami talán a legjobban FELDOB, hogy D feltuningolja az ősrégi gépét, és mire visszatérek Budára, TUDOK OTTHON IS SKYRIMEZNI!!!

Itt is vannak a képek.








Ennyi, amolyan frozen world hangulatú.
Ja és nem tudom mi a francot akar az utca végén lakó öregember tőlem már durván 4-5 éve, de ma is invitált a kiskertjébe (ha emlékeztek, volt a kertjéről már poszt, a sok kis golyóval felszögelve a kerítésre, meg a szélkakasok, műanyag dobozok művészi rendje stb), hogy nézzem meg, mert beújított valamit, emlegette Marokkót, egyre ijesztőbb és groteszkebb volt a helyzet (közben Csili a hónom alá csapva figyelt mint valami ikeás szatyor), mondtam neki, hogy nem nagyon érek rá, erre hatszor megkérdezte na de mégis mikor jönnék le, én hétszer mondtam, hogy nem tudom. Remélem elfelejti.
Amíg élt a lovam, Bella, ahányszor észrevette, hogy kint csapatok vele, annyiszor jött oda két másodperc alatt, hogy ő mikor ülhet mögém... El lehet képzelni ezt úgy, hogy heti többször lovagoltam. Nem is tudnám összeszámolni, hányszor mondtam neki, hogy apát kérdezze meg, majd ő felülteti aztán vezetgeti, de egyrészt mögém hótziher hogy semmi férfi nem ül (természetesen D kivétel, de akkor még ő nem játszott), másrészt ez a ló nem neki való, ez nem lovacska, kisebb tudományt igényel az, hogy elfogadja az embert. Nem fogta fel, csak miután meghalt a Bella, azóta nincs hova mögémkéredzkedni. Most a kiskertbe csábítana.

Na ennyit a csodás kalandjaimról, most megyek, hallgatok Skyrimzenét, megtanulom sárkányul a dalt, oszt' énekelem.



 Criollo.

2012. december 20., csütörtök

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, – mit mondjak még?

A tárgyak összenéznek s téged dicsérnek...

Végre itthon vagyok, már nem mintha nem érezném magam jól Budán, mert az is kiváló, csak ez a "hazajövök karácsonyra" téma nagyon szuper érzés. Végre alhatok, végre ellazulhatok úgy-ahogy (sajnos valamiért - lehet a vizsgák miatt - irgalmatlanul stresszes vagyok, és az is kiderült, hogy a körömlakk csak felületi gyógyír a körömrágásra, ugyanis amint lekopik kicsit is a lakk, azonnal jön a stressz és már nincs is körmöm), játszhatok Csilivel, ehetek különlegeseket (itthon mindig szpesöl konyha van), és esténként bebugyolálhatom magamat az óriási 4-es hőfokozatú Ikeás paplanommal.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy-ahogy időben meglett minden ajándék, és mind ütni fog, úgy érzem:) Ma egyedül voltam itthon, így volt alkalmam előre becsomagolni minden ajándékot, szuperaranyos csomagolópapírba, el is dugtam őket, rajzoltam kártyácskákat hozzájuk, így késznek mondhatom magam, jöhet a karácsony!
Csili most minden éjjel az előszobában alszik, hideg van neki sajnos, még nagyon kicsi hozzá, ez a hátránya a késő nyáron született kutyáknak. Egyébként egy kis kantündér, ahányszor hazaérek, mindig repül a karjaimba, és úgy tekeri a farkát, mintha valami helikopter lenne:) Amióta benn alszik, nagyon kis vicces, mert teljesen jogszerűnek tartja a bevonulást esténként, úgy rohan be, hogy a lábtörlő is csúszik vele együtt a járólapon. Viszont rendkívül jólnevelt, mert hiába van nyitva az előszobaajtó, nem jön be a konyhába, hanem milliméterpontosan a két helyiség határán lapul és les befelé. Békés családi jelenetek ezek, amikor a család vacsorázik az asztalnál, és velünk van a kutya is az előszobában:)

Holnap meg megyek röntgenre a kórházba, mert két-három hete ráejtettem a teli bőröndöm a lábfejemre és még mindig fáj, ami valószínűleg nem normális.:D És ha ez még nem lenne elég, D a múltkor rá is ugrott (az ágyon feküdtem betakarózva, így nem látta, hol a lábam, és felugrott az ágyra, viszont a lábamra sikerült érkeznie). Azóta természetesen háromszor jobban fáj, de holnap már megtudom, mi is van odabent:)

Most pedig eltávozom, anyának segítek sütiket csomagolni. Holnap jelentkezem, remélhetőleg pár fényképpel:)

Criollo.

2012. december 14., péntek

HOBBIT

HOBBIT HOBBIT HOBBIT HOBBIT HOBBIT
AIDAN TURNER
HOBBIT HOBBIT HOBBIT
KURVAJÓVOLT



sajnálom, most ennyi van a fejemben, ez kavarog, kering, mászik, köröz folyton, mert ISTENJÓ VOLT!!!!!

Majd jelentekezem:)
KISSES

2012. november 27., kedd

whatthefuck

Hogy lehetek akkora (elnézést a kifejezésért) balfasz, hogy olyan fotópályázaton nyerek amit egy, a nézeteimmel, elveimmel stb TOTÁL ellentmondó és összeegyeztethetetlen párt szervez?? Egyrészt nem is volt írva sehova, hogy ez politikával bármennyire is keverve van. Másrészt ha oda lett volna írva, hótziher hogy ha fizetnek se jelentkeztem volna.
Nem azt mondom, hogy ha más párt csinálja, akkor küldök képet, mert egyik párthoz sem vonzódom, csak azt tudom, hogy melyikhez NEM, és ehhez még annyira sem. Dzsízösz.
Elmentem az átadóra, ahol egy negédesen mosolygó kövér jómódú párttag fogadott és adott elő éppen az oktatási rendszert érintő változásokról, majd átadták az ajándékot, fotó és hipphopp el is szivárogtam, köszönöm nekem ez nemmegy. Pedig invitáltak, hogy maradjak és hallgassam a csupa őszinte okosságot, de nekem megvan a véleményem az oktatási reformokról és sejtem, hogy nem egyezik az övékkel.
De cheer up! Kaptam ajándékba két templomi zenés cd-t és egy háromkötetes könyvsorozatot enyhe politikai töltettel - itt az enyhe az nem kifejezés.. Igen, ezeket egy FOTÓpályázaton nyertem.
Az egyetlen ami vigasztal, hogy a képeket Mervai Márk bírálta el akinek a munkásságát nagyon nagyra tartom.

Yeey!..

2012. november 25., vasárnap

Zu'u lost daal.

Ja, és zu'u Alduin. Zok sahrot do naan ko Lein!
Ha lesz egy lovam, egy csődör vagy herélt, tuti Alduin-nak fogom hívni. Ezt most jól eldöntöttem.


Ja, amúgy mint látható, azért élek ám, csak el vagyok havazva. Azóta már húszéves lettem, találkoztam azzal akivel nem akartam, és szar volt, találkoztam imádott barátokkal, az jó volt, filozófiát írtam (és írok még most is), voltam otthon, volt itt Pesten anya, szóval nem unatkoztam.
Emellett pedig folyton rohadalom álmos vagyok, későn fekszem, korán kelek, shame on me. Most megnéztem, mibaja a szóellenőrzőnek a "rohadalom"-mal, mert aláhúzta, hát azt mondja ez igazából "rohadó-alom". Na azt már nem.
Olvastam sokat, a Hobbit múvi előtt még el akartam olvasni a könyvet is vérfrissítésként, utoljára (és először) elsős koromban olvastam, szóval rámfért az emlékeztetés. A Babót olvastam, az van meg otthon is meg D-nek is, így nem volt opció, de nem is bánom. Azon kívül, hogy az orkokat manónak hívja (Wtf? Nekem a manó az a heripotter házimanói, nem pedig az undorító fröcsögő orkok, így elég komikus volt elképzelnem a wargok hátán vágtató dühös "manókat".), és hiányozni fog a Gollam (vagy magyarul Nyelem :D) "Szívem szottya" kifejezése drágaszág helyett.

Jaaj nagyon fáradt vagyok, mondjuk nem csoda, már ennyi az idő, észre se vettem. Hamarosan jelentkezem normálisabb bejegyzéssel, ez most csak ilyen "élek ám" dolog volt, de már fáj a fejem, na aludjatok jól.

Criollo.

2012. november 4., vasárnap

New in town

D-vel kicsit ügyködtünk a fejlécemen, ilyesmin, szóval here it is, nekem eléggé bejön:)




Most filozófia + Született feleségek 2. évad, szóval van dolgom:)

Criollo.

2012. október 29., hétfő

Ha elindulsz csak úgy, csak úgy cél nélkül, csak el

Mit teszel akkor, ha valakivel elkerülhetetlen a találkozás (bár eddig kivételes ügyességgel elkerülted már két hónapja), és mégis muszáj lesz, mert egy számodra fontos személy valakijéről van szó?..
Mert én eddig elkerültem. Kiválóan. Nem akarok konfliktust. Nem akarok kiábrándítani. Nem akarok ismerkedni.
Távolról könnyű esetnek tűnhetek, kis bájosnak, ó, de vicceske és milyen simulékony, de igazából ez nem így van. Egy ideig nem is veszek részt a társalgásban, kivonom magamat minden ilyesmi alól, és pillanat alatt  bekattanhat az, hogy nekem ebből elegem van, és hopsz, már át is vettem a beszélgetés vezérfonalát, és észrevétlenül kínosabbnál kínosabb témák felé terelem, hogy legalább a lehetőségekhez mérten jól szórakozzak (/szórakozzam?).
És mivel már legalább két hónapja tudom, hogy ezzel a lánnyal nincs kedvem találkozni (főleg mert akkora fenék lett kerítve neki, mivel "haha" ugyanúgy hívnak, haha hát ez sorsszerű, haha hát ti a legjobb barátnők lesztek és megtaníthatod FŐZNI is), így előre látható, hogy nem tudom majd kontrollálni a bennem rejlő "leszarást" és "elegemvan"-t, és kínos perceket fogok okozni.
Most kerek perec leírom, hogy sose voltam lányos lány, alig-alig voltak lánybarátnőim, legjobb barátnőm pedig csak egy, ő is babakorunk óta. Na meg lovasbarátném, dehát vele se ülünk le cseverészni, hanem lóhátról vagyunk barátnők, de úgy nagyon jók. Oszt vannak lányismerősök, akiket kedvelek, esetleg nagyon kedvelek, de az, hogy úgy igazán BARÁTNŐ, meg hogy igyunk beszélgessünk főzzünk beszéljünkapasikról, na az nem megy és nem is ment soha. Egyszer próbálkoztam, de keserves vége volt.
Én egyszerűen nem vagyok ilyen. A legjobban fiútársaságban érzem jól magam. Egészen ovi óta. Ott is én voltam a bandavezér a fiúk között, ja, mert bandáztunk, és azt biza nem virágcsokorral kellett kivívni, hanem verekedéssel (vannak szép emlékeim :D). A verekedésről azóta leszoktam, a fiútársaságról nem. Sose vágytam barátnőre..
Főleg nem egy erőltetett barátnőre. I mean, most ki élvezné, ha azzal traktálnák már két hónapja, hogy tök jól ellesztek, jaj, ismerkedjetek már össze, jaj majd megtanítod főzni, jaj.
Jaj. És akkor itt figyelj is oda, hogy a kínos, erőltetett mosoly egy kicsit természetesnek hasson az odanyögött "aha."-val.
Most pedig tényleg elkerülhetetlen a míting, valószínűleg jövő hét végén fog bekövetkezni. Hacsak nem lesz valami égbekiáltóan sürgős dolgom, mint eddig is volt. Addig magamra szedek ekkis jómodort és puszipuszit, meg girly talk-ot.
De az meg nem én lennék, szóval inkább hagyom a fenébe.

Oh god, why.

Most megnyugszom Dexterrel, meg filozófiával (bár ezzel szerintem csak jobban felhúzom magam), kéne körmöt is festeni.

Jaj, és ma reggel - vagy délután? Nem emlékszem, melyik alvásom volt, de sírva ébredtem, mert azt álmodtam, hogy amolyan Battle Royalosan, vonattal egy régi "vonattemetőbe" visznek, és 40 percünk van arra, hogy csak egy maradjon.. És valamiért én nagyon gyaktam, de nem direkt, és nem akartam, és véletlenül a barátnőmbe is "sikerült"... és sírva öleltem át és inkább hagytam, hogy öljenek meg engem is, csak vele halhassak, ha már ilyet tettem..

Kurvaszar. És most ilyen búskomor hangulatom van:




Criollo.

2012. október 28., vasárnap

Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?

(Aki tudja honnan a cím, pacsi jár érte)

Tegnapelőtt D barátjánál, M-nél voltunk. Úgy volt, hogy megnézzük egy nagyon kedves könyvélményem film változatát (Minden vilángol). Már bekészültünk, ser, csítosz, hepinesz, kicsit Skyrimoztunk, erre M elkezdi dörzsölni a szemét, hogy szempilla ment bele, jaj de szar. Dörzsöli dörzsöli, csak nem jön ki, már 10 perce. Kimegy a fürdőbe, néézi alapost, hát egy komplett HAJSZÁL ment a szemébe (bocsi az érzékenyebb lelkületűektől, azokat megnyugtatom, hogy én megnézni se bírtam, sőt, kerültem a szemkontaktust is vele, hát, én ilyen vagyok - ilyenkor jön a méltatlankodás, hogy dehát orvos gyereke vagy hej, hát milyen dolog ez, dehát van ilyen.). Hogy hogyan sikerült beszerkeszteni az EGÉSZET a szemébe, azt senki de senki nem tudja. Mindenesetre fél óra próbálkozás után sem sikerült kiszednie, úgyhogy elintultunk a Kapás utcai ügyeletre, ami ofkorsz zárva volt, szóval meglátogattuk a Rét utcait, ahol meg a kedves édes aranyos doktornő MEG SE NÉZTE a szemét, M elmondta a panaszt, és erre a nő lazán elküldött volna minket a Nagyvárad térre (!! tényleg, igazából a Mechwarthoz tök közel van, egy köpés, főleg, hogy M-nek nincs is bérlete..), erre M mondta, hogy dehát ez egy hajszál, nem lehetne kikapni, merthogy nincs bérlete, nem tud elmenni a Nagyvárad térig (!!), erre a nő arrogáns hangon közölte, hogy "Most akkor én adjak pénzt vagy mi?". Szóval ott tartunk, hogy egy ügyeletes orvos azt se mondta, hogy muti mán a szemgolyód hapsikám, legalább azt lássam nem hazucc-e. Nem durva?
Szóval mentünk vissza M-hez, és úgy döntöttem, felhívom anyát, aki több szakvizsgás orvos, hogy mit tegyünk ilyenkor éjnek idején. Erre anya tanácsolt, M úgy döntött, pihenteti kicsit meggyötört szemgolyóit, szóval megnéztük a filmet, és utána úgy, ahogy anya mondta, kikapta a szeméből a gonosz hajat.
Szóval ennyit arról, hogy nagyvárad tér, meg hogy az ügyeletes orvos nem tudja kiszedni a hajat amikor M ki tudta, csak kis orvosi praktikai tanács kellett.
Annyira furcsa volt nekem, hogy Budapesten mennyire szidják az egészségügyet, hiszen én itt "vidéken" soha nem találkoztam ilyennel, mindenhol kedvesek, alaposak, lelkiismeretesek voltak velem. Hát még ha anyára gondolok, akiről a betegei a helyi újságba írnak, hogy milyen kedvesaranyos. Tény, hogy majd beleszakad a munkájába, de nincs olyan, hogy ha jön egy beteg, hogy elküldi ránézés nélkül, hogy ő ilyet nem és menjen el két várossal arrébb.

Na erről ennyit. Végül rituálisan elégettük a gonosztevőt, mmint a hajszálat, jó büdös disznópörzsölés szag lett a szobában, majd megfúltunk de legalább elégtételt éreztünk az esti szenvedéseinkért. Vagy hogymondják.

Amúgy a film szerintem szenzációs, bár nem arról szól mint a könyv (de ezt megszokhattuk, és nem is baj, mert így aki a könyvet utána elolvassa, teljesen új sztorival kerül szembe). Még körülbelül 2 éve olvastam a könyvet, mivel imádom Jonathan Safran Foer könyveit és baromira meglepődtem, hogy van belőle film is ( a Rém hangosan és irtó közel -film viszont elég siralmasra sikeredett :( ).
Mindenesetre olyan fajta mind az írott és a mozgóképi (ahh) verziója, amin sírósra röhögöd és sírósra sírod magad. Baromi nehéz témát dolgoz fel, nem egy halivúd, mivel az Ukrajnában elkövetett zsidógyilkosságok állnak a középpontban.
Én azt mondom, hogy aki szereti az igazán széles érzelmi skálán mozgó alkotásokat, az olvassa el a könyvet, nézze meg a filmet, mert nem gondolom, hogy csalódna.
A majdnem-főszereplő Elijah Wood, aki kábé annyi mimikával dolgozik a filmben mint Nicole Kidman úgy általában, de azért élvezhető bőven:)

Aztááán tegnap D-vel romántise sétát tettünk a dunaparton, majd meglátogattuk a World Press Photo kiállítást, ami baromijó volt.
Az egyik kedvencem ez a kép:  http://www.worldpressphoto.org/photo/2012-salil-bera-sn-hm?gallery=2634&category=57
A másik pedig ez: http://www.worldpressphoto.org/photo/2012-alexander-gronsky-dls3-gl?gallery=2634&category=52 .

Ma pedig temetőt látogatni voltunk Géderlakon apáékkal, és hazajöttem velük. A héten végig itthon leszek, D jön csütörtökön, barátnémmal lovagolunk is valamikor, itt a kutya itt a macska, szóval szuper.
Az egyetlen ami belerondít a hétköznapjaimba a Filozófia kurzusra készítendő IRGALMATLANSOK jegyzet, jamerthogy ez kötelező. Eddig Platónt és Arisztotelészt csináltam meg, és november 6-ig még kb 7 olvasmányon kell átrágnom magam, mert akkor lesz ellenőrzés. Aztán második negyedévben újra jön egy rakat. De ma bevégeztettem sorsom Arisztotelésszel, hát hogymondjam, nagyon szenvedélyes volt, ennyit még életemben nem szentségeltem jegyzetelés közben.

Na most megyek, hallgatok Pressert ( ez a zenei ősisten már babakorom óta végigkövet az életemen, 8 éves koromban rendszeresen, minden nap leültem a hifi elé és végighallgattam az Angyalok és emberek albumot úgy, hogy végig olvastam a szöveget hozzá, imádtam. Ugyanígy a Locomotiv GT 424-albumát is), oszt olvasok Truancyt.
És vágyakozom egy ló után.

Criollo.

2012. október 26., péntek

Battle Royale



Kevesebb, mint egy hét alatt olvastam ki, elképesztő könyv, teljesen a "magáévá tesz", beszippant, hatása alá kerül az ember.
Fantasztikus.. Borzalmas.. Katartikus. Semmi ehhez hasonlót nem olvastam még, rendkívül egyedi.
Nagyon izgalmas; érzi az ember, hogy ez nem játék.
Nem mondom, kell hozzá gyomor. De megéri ez a 740 oldal, minden pillanatot, minden forintot megér(ne, ha úgy vettem volna).

Az éhezők viadala elbújhat. De ne is lássam ezek után a nyomát se..
Olyan, mint a porból készült krumplipüré az igazihoz hasonlítva. Ízetlen, gyenge, harmatos utánzat. Mint a langyos fos.


Már legalább egy órája befejeztem, és még mindig teljesen ezen kattog az agyam.
Fúú..

Criollo.

2012. október 23., kedd

A Dabos lóhátról

Imádok ködben lovagolni.














Criollo.

2012. október 22., hétfő

tutihogyiksz

A hétvégén itt volt D és a barátja nálunk, nagyon jó volt, mentünk kirándulni minden nap:) Szombaton csak ide a szomszéd erdőbe mentünk 3 órára, megmutattam nekik egy kedves vágtautamat. Vasárnap viszont már apáék is hazaértek, és egyből nekiindultunk egy jó hosszú, 13 kilométeres sétának. Annyira helyes volt a kuty, ő is döcögött végig velünk (mára olyan izomláza lett, hogy jaj:D).
Láttunk gyönyörű dolgokat, amihez mi hozzá vagyunk szokva viszont D és a barátja nem sok ilyet lát. Ettől függetlenül mindannyiunknak csodás élmény volt, amikor egy kerítés mellett mentünk az erdőben (van egy hatalmas "vaddisznóskert" az erdőnkben ami be van kerítve, azt kerültük meg), és egyszer csak tőlünk 10 méterre, velünk szemben egy hatalmas szarvasbika könnyedén kiugrott az 1.60-as kerítésen és elvágtatott.. Ilyet azért nem mindenki lát.
Aztán elértünk egy forráshoz, ami egy domboldalon van fönt az erdőben, csodaszép helyen, nagyon vadregényes. El is határoztam, hogy legközelebb barátnémmal ellovagolunk oda (és lehet, hogy ez a legközelebb holnap lesz :) ). Jó 20 kilométeres túra.
Szóval útközben érintettük a forrást, egy templomromot, a Hertelendy kastélyt. Imádom ezt a környéket! Menet közben, mivel végig a vaddisznóskert mellett haladtunk, láttunk jópár vaddisznót. Volt egy, ami közvetlenül a kerítés mellett állt, és látta, hogy jövünk, viszont nem mozdult arrébb.. Már másfél méterre álltunk csak tőle, és egyszerűen csak bámult bután.. Felőle fújt a szél, nem érezte a szagunkat, csak látta, hogy valami anomália van itt, de nem jött rá, hogy veszélyt jelentünk-e:) Jópofa.

D-ék ma hazamentek, én szerdán megyek, mert akkor csak este 6-tól van órám, így ráérek felvonszolni a fenekem a bides fővárosba.:) Szeretem ám azt is.
De azért az előtted ugró szarvasbikához nem sok minden fogható. Elképesztő az a könnyedség, ahogy átlendült a kerítés fölött. Meg se rándultak az izmai, csak hipp és hopp és ugyanolyan kecsesen repült át, mint ahogy nekifutott. Mintha az ember átlépne egy követ. Neki is annyi erőfeszítésébe került/nem került a kerítés.
Imádom a szarvasokat, mondtam már?





A forrás :) 



Criollo.

2012. október 14., vasárnap

tudod én átölelném az egész világot ha volna olyan

Éss megvolt a lovaglás, hiperszuper jó volt, csak szegény Szürke valamiért nagyon lepukkant :-/ Elég soványka, de remélem fel tud szedni magára valamennyit. Szóval most óvatoskán mentünk, nehogy terheljük, viszont vágtánál így is 50 méterrel a másik ló előtt rongyolt, alig lehetett megállítani, imádom ezt az életerőt! Annyira arab:)) Totál nincs tisztában vele, hogy ő most sovány, nem kéne, hogy ennyi gőz legyen a seggében.

Van pár kép, aztán ígérem írok majd másról is, csak még nincs nagyon miről. Ja, anya sütött ananászos mandulás sütit, aaaaaaa igazi orgazmikus élmény, baromijó.
A mai ebéd pedig sütőtökkrémleves, gyümölcsleves, sült báránycomb currys rizzsel, francia hagymapitével, édesköménysalátával.:) Yumm.







Jó étvágyat, ha éppen enni készültök, mi most ülünk asztalhoz:)
Criollo.

2012. október 13., szombat

szépszépjójó

És holnap LOVAGOLNI megyek!!!
Mert a Szürke még ittvan! A csikója meg már nem!! Pedig már elsirattam, hogy soha nem ülök már a lovamhoz hasonló egyeden, és mégis.. Szuper! Baromijó.. jaj, nagyon örülök.. Lovas barátnémmal megyünk reggel, jó lesz:)

Ez pedig annyira széééép, már évek óta imádom és csak most jutott eszembe..




Jóéjt!!
Criollo.

2012. október 10., szerda

mi a címe ennek a könyvnek

Nem értem. Nem értem. Miéééért kell a LOVAGLÓCSIZMÁT betuszkolni a divatvilágba?? Még ha egy hasonló stílusú "modellt" készítenének, és azt hordanák az emberek, az elmegy, nade oridzsináál lovaglócsizmát?...
Egyszerűen ha meglátom, mindig az jut eszembe, hogy ennyi erővel sapka helyett fel lehetne venni úszósapkát, vagy bukósisakot.
A lovaglócsizma arra van hogy taposs vele a lószarban, ne ázzon be a lábad, ha a lovadat a pocsolyákon keresztül hajkurászod mert nem akar dolgozni ma, nem a 4-es6-osra. Én is utaztam már buszon lovaglófelszerelésben, a következő megállóig, mert nem volt öltöző a lovardában. De ez falun történt, és nyilvánvaló volt az öltözékemből, hogy ippeg sportóóni megyek (értsd: pálcás zabla által kiszakított póló, sáros lovaglócsizma, lózsíros lovaglónadrág - hja ugye aki nem szeret nyeregben ülni -, és a kezemben lötyög a kobak meg a pálca.) Ja és az még a funny az egészben, hogy nem is néznek igazából utána a dolgoknak, hogy milyen egy lovaglócsizma. Mert ami nem szartaposásra való, az BŐRBŐL van és na AZ fancy. De inkább megveszik a gumit.
Na whatever. Csak aztán remélem, hogy kurvagyorsan kimegy a divatból.
Legközelebb már az lesz, hogy hú, de cuki az az ejtőernyő, mától azzal a hátamon megyek iskolába.
Vagy rosszabb, maradjunk a lovaknál, mondjuk kitalálnak egy élő hónaljpónit, amit a kistáskában (akár borítéktáskában is!!) lehet hurcibálni.

Ja, amúgy a CameraBag 2 programmal szenvedek éppen, de nem éri meg megvárni a még 20 percet amíg letölti a gép a Fujim driverét, szóval addigis elmegyek fürödni.

Criollo.

2012. október 8., hétfő

Kalandra fel, ha tudsz gyere el hisz minket minden érdekel

Ma voltam nyugati aluljáróban könyvet átvenni, ottragadtam könyvet túrni a 100 Ft-os ládákból, vettem egyet, voltam szintén aluljáróban az Eiffel antikváruimban, vettem egy könyvet. Voltam a Fény utcai piacon, vettem egy kiló szőlőt és egy kiló almát.
Most pedig filozófiát fogok jegyzetelni.
Elméletileg már három hete ezt jegyzetelem.
Franc essen bele.




Ja, és apa megkérdezte, mit kérek a huszadik szülinapomra. Mert hogy ez nagy esemény. És nekem ettől kicsit bőgni kell, ugyanis lovat szeretnék. De az szinte lehetetlen (egyelőre?), pedig milyen csodás lenne egy akhal csikó..

Például közülük az egyik..
Szóval gondolkoztam kicsit, és arra jutottam, hogy azt szeretném, hogy apával menjünk el pusztaszerre, és túralovagoljunk.
Így több, régóta vágyott dolog is teljesülne.
Például az, hogy lovagoljak, vagy hogy apával, vagy hogy pusztaszeren, vagy hogy AKHALON..
Szóval ezt fogom kérni.
És kitűznénk egy időt, hogy mondjuk márciusban, vagy nemtudom, és addigra visszafogynék a lovaglónadrágomba (5 éve nem volt használva). Ma kezdtem a visszafogyást. Ez rohadt jó motiváció.
Már csak apának kéne szólni róla...

Na megyek filozofálni.
Criollo.

2012. szeptember 28., péntek

abc tag hey

ADDICTION - Függőség
Rukkola (haha).

BLUE - What song do you listen to when you're feeling down? (Melyik dalt hallgatod, ha levert vagy?)
Nem szeretem mégjobban belehajszolni magam a szomorúságba és egyéb ilyen érzésekbe, ezért nem kínzom magam szomorú zenékkel. Úgy semmilyen zenével igazából. Ha szomorú vagyok, szívesebben alszom, vagy megnézek egy a kedvemmel tök ellentétes filmet, jó hosszút, ami eltereli két órára a figyelmem. Amikor a lovam elpusztult, azonnal nekiláttam az Avatarnak még hajnalban, hogy ne is gondolkozzak semmin, az elmúlt éjszakán pedig főleg ne.

CUP - Do you drink Tea or Coffee? (Teát vagy kávét iszol?)
Mindkettőt. Igazából a teát bármikor, kávét pedig csak otthon (nem Budapesten otthon), ritkán. Mert ott van tejszínhab. Meg kávé.

DOPEY - Tell an embarrassing story. (Mesélj egy kínos sztorit.)
Pl amikor a buszról leszálltamban megbotlottam a szőnyegben és leestem a felső lépcsőjéről?

ENGLISH - How many languages can you speak? (Hány nyelvet beszélsz?)
Nagyon jól angolul beszélek és elég jól németül. Nem jól pedig spanyolul és portugálul. De szeretnék megtanulni lovári nyelven és oroszul legalább. Na meg a spanyolomat legalább olyan szintre hozni mint az angolt.

FEAR - Tell three fears. (Mondj három félelmet.)
mennydörgés és villámok (ez így egyben), társadalompolitika vizsga (halálosan komolyan), és hogy nem lesz többet lovunk.

GAME - What was the last board game you played? (Mi volt az utolsó társasjáték, amit játszottál?)
Scrabble. Valamint ha ez számít, römiztünk a nagymamáméknál (mama nagymester..)

HARRY POTTER - What was the last book you read? (Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál?)
Királyok csatája:) Rettentően imádtam.



INJURY - Have you ever walked into a glass door? (Beleestél valaha egy üvegajtóba?)
Én nem, csak az öcsém sétált bele egy hotelban még kb 2-3 éves korában, baromi vicces volt ahogy seggreült:D

KISS - Who's your biggest celebrity crush? (Ki a legnagyobb híres crush-od, "szerelmed" ?)
Aidan Turner, a változatosság kedvéért szigorúan.

LOVE - Do you believe in marriage? (Hiszel a házasságban?)
Not at all. Nem szülői példa vagy ilyesmi, anyáék boldogan élnek együtt, egyszerűen nem tartom fontosnak, és sosem szerepelt még kiskori vágyakozásaimban sem, hogy feleség legyek. Hát még egy esküvő.. Na a gondolattól, hogy esküvőm legyen, a hideg ráz:D

MONEY - What would you do with 1 million dollars? (Mit tennél 1 millió dollárral?)
Adnék anyáéknak, hogy a maradék kevés hitelt kifizethessék, aztán vennék apával két lovat, mondjuk két Akhalt Ópusztaszerről a barátainktól (már tudnám is melyiket kérem:D), ja és vennék egy lakást itt Budán (ez is baromi jó helyen van ahol most vagyunk, csak azért egy saját mégis máás!). A többit meg beraknám kamatozni.

NAUGHTY - Tell three things that your parents disapprove of. (Mondj három dolgot, amit a szüleid helytelennek tartanak.)
Visszabeszélés, ha úgy szereztünk szar jegyet a suliban, hogy simán tanulhattunk volna rá - csak nem tettük, és a hazugságok.

OOPS - What is one thing you'd like to change? (Mi az az egy dolog, amit meg szeretnél változtatni?)
Most nem jut eszembe ilyesmi.. Pedig biztos van. Mondjuk a rasszizmust az országban jelentősen csökkenteném. Or something like that.

PICTURE - Post a pic of your lovely face.


QUALITY - Name three of your favourite blogs. (Nevezz meg hármat a kedvenc blogjaid közül.)
Passzolom a kérdést, nincs különösebb sorrend a fejemben ezzel kapcsolatban.

RAPUNZEL - Name three Disney movies that you adore. (Nevezz meg három Disney filmet, amit imádsz.)
Oroszlánkirály!!! Örökkön örökké, a szövege is kívülről megy, D mindig röhög rajta:D Tudom, nem három, de felér annyival!


    

STAR-SIGN - When's your birthday? (Mikor van a szülinapod?)
November 19.


TEACHER - What do you aspire to be? (Mi akarsz lenni?)
Szívesen lennék szabadúszó lókiképző. Vagy szexuálpszichológus.

UNITE - Do you sponsor a cause? (Szponzorálnál egy ügyet?)
Szívesen, ha lenne miből. Mindenesetre apa adó 1%-a az én kérésemre a Zakuszka-tanyához ment:)

VARSITY - Do you play/watch sport? (Játszol/Nézel sportot?)
Nem tudom, a lovaglás a "sportot játszani" kategóriába tartozik-e. Nézni is azt nézem csak.:)

XYLOPHONE - Do you play an instrument? (Játszol hangszeren?)
Neeeeem... lehet, hogy jó lenne. De nem játszom semmin. Pedig apától fölfelé az "ősök" mind nagyon muzikálisak.

YELLOW - What's your favourite colour? (Mi a kedvenc színed?)



ZOO - What is your favourite animal? (Mi a kedvenc állatod?)