Péntek este meg GF-os oklevélátadó volt. Asszem elég annyi a bulikáról, hogy délután fél6-ra mentem, és reggel 8-ra értem haza.

Öten voltunk ennyire kitartóak; megjártuk a Helvéciát, Pótkulcsot, Ellátókertet, hajnali 4 körül megpróbáltuk megjárni a Lámpást (már nem engedtek be), aztán reményvesztetten beültünk a bulinegyed pöcegödrébe, az astoriás Ördögbe. Fél7 körül elindultunk haza, én még a jászaiig sétáltam a pár bejegyzéssel előbb említett GF-os új barátommal, 8ra hazaértem, 9re ágyban voltam.

Soha rosszabbat!

szertartásos éjjel

Feeling of tegnap este:

Elképesztő este volt, a szakkolis és nemszakkolis barátainkkal, basszus, imádom őket. Az egész tegnap este egy jó nagy katarzis volt, és ezt nem csak én éreztem így. Amikor hajnali 3-kor csendben vonultunk le/ki a helyről libasorban a sötétben, utána többen mondták, hogy basszus, ez olyan volt mint egy szertartás.

Az volt.

Valahogy az utóbbi fél évben lett egy "rakás" új barátunk, főleg a szakkolisok között, és mindenki annyira értékes ember és mindenkit nagyon szeretek.

A záróvizsgám után pedig ha minden igaz, ismétlünk.

Holnap délre megyek konzultálni a tetováló lánnyal :)

A mai nap eredménye 36 km, illetve az időközben nagyra megnőtt borsók kikarózása.
Eddig összesen kb 90 km-t vezettem.
Ezen kívül egész nap más emberekre vártam, hogy haladhassanak folyamatok, de nem haladt semmi, szóval elbasztam a napom röviden, eléggé kivagyok már.

Holnap 7-re (!!) megyünk háziorvoshoz a vezetéshez szükséges vizsgálatra.
Közben kiderült, hogy hétfőn, ahogy amúgy terveztem volna, nincs nyitva az autósiskola, szóval baromira nem tudnék kresz vizsgára jelentkezni (= feleslegesen jöttem haza?)
Kedden be tudnám vinni a dolgaimat és jelentkezni, hogyha a hétfői trafó ügyeletet egy másik ruhatáros elvállalja helyettem (ilyenkor már csak akkor van ruhatár, ha esik). Már húsz perce várok a válaszra, mert ha nem tudna helyettem ügyelni, akkor még holnap fel is kéne mennem Budapestre is, ami egy egész más logisztikát igényel. Szóval erre várok, holott kurrrvára le kéne feküdnöm.

Na de végül írt, és elméletileg átvette a holnapi trafót.


Szóval holnap baromi korán kelek, de cserébe nem kell most összecsomagolnom a bőröndömet, és még vizsgára is tudok holnapután jelentkezni.


Ez mondjuk nem teszi semmissé az egész napos, sok emberre való várakozást (nyaralás téma, majd kifejtem). És előre egy lépést se haladtunk, csak hármat hátra.
Mindig azt mondom, hogy jövőre nem vagyok hajlandó én szervezni a szállást, aztán mindig kézbe veszem, mert más nem mutatkozik kompetensnek. Aztán szívok ezerrel. Ma is már remegős-hangig feszkóztam magam ezen, szóval inkább alszom.

Pénteken összecsődítettük a barátok egy részét, és beültünk a jurányiba, mert az kb mindenkihez közel van. Jól éreztük magunkat, még egy agár is volt, aki folyamatosan szimatolt körbe mindenkit, és hozzánk is odajött, és megsimogattuk, és annnnnyira jól esett, csak a szívem fájdult meg mégjobban, hogy nekünk még nem lehet. Talán egy év múlva.
De kb ez volt az egyetlen pozitív élmény most a jurányiról, pedig amúgy nagyon szoktuk szeretni. Kurva hangos volt a zene, alig hallottuk egymást, már az a szint volt amikor így beszélsz hangosan a másikhoz, de nem hallod a saját hangod, úgyhogy csak reméled hogy tényleg hallja a másik amit mondasz, és hogy úgy hangzik a mondandód ahogyan tervezted.
Ez volt az egyik.
A másik, hogy P barátunk, aki nem nagyon tud szénsavasat inni, szóval a sör kilőve nála, vett 1300 ft-ért egy aperol spritzet. Az árán még túl is lendült volna, mert elég jó munkahelyen dolgozik, de azon már nem tudott, hogy a jurányiban az aperol spritz = aperol + a ház bora.
.
Hogy hogyan jutottak oda, hogy az aperol + prosecco + szóda helyett aperol + ház bora lett az eredmény, nem tudom. Mindenesetre P kiakadt, mert nem ezt vette meg amikor aperol spritzet kért, ráadásul kurva drágán. Erre a reakció az volt a pincér srác részéről, hogy  egyrészt megsértődött, másrészt felvett egy ilyen passzív agresszív stílust, megfogta P vállát, és mosolyogva-gúnyosan-lesajnálóan közölte vele, hogy 2017 óta a ház borából is lehet csinálni. wtf. És azt is mondta, hogy annak ellenére, hogy P leszarozta a helyet (nem tett ilyet), inkább örüljön neki, hogy csak ennyibe kerül az aperol spritz, mert nagyon megéri, és máshol nem kap ennyiért. Aztán úgy kezdett beszélni a proseccoról, mintha valami aranyárú termék lenne, amit nem éri meg tartani, pedig elég a legközelebbi aldiba elmenni, és ott is van 600 forintért baromi korrekt cucc, na mindegy. Nem ez a lényeg.
De most mibe telt volna annyit mondani, hogy bocs haver, nem erre számítottál, tényleg, nem tájékoztattunk arról, hogy nálunk mást jelent az aperol spritz, erre a vendégünk vagy. Akkor bőven behozták volna azt a hiányzó 1300 forintot, mert akkor például nem álltunk volna fel és mentünk volna el.
Ilyet tényleg nem tapasztaltam még itt, és baromi szar, hogy ilyen élménnyel jöttünk el a jurányiból, mert nagyon szerettük a helyet tényleg, de ez a sértődés, meg passzív agresszív viselkedés egy pincér részéről, főleg úgy, hogy ezesetben a vendégnek tényleg igaza volt, hát, elég szar.

Utána ettünk egy gyrost, aztán beültünk az Osterbrauba a tölgyfa utcában, itt még sose voltunk, de nagyon jó hely (a wc kivételével). Péntek este volt, bőven volt üres asztal, zene volt, de tök diszkrét, extra sörök olyan áron, amiért a jurányiban kb a ház sörét kapjuk, keserű meggy, ír vörös, IPA... és még pizzát is sütnek.
Úgyhogy itt voltunk zárásig. Aztán felugrottunk az albiba pálinkáért (szerencsére a párhuzamos utcában lakunk), és felmentünk a gül babához. Ott fáztunk egy darabig, aztán elindultunk random a rózsadombon ide-oda, végül a józsef hegyi kilátónál lévő réten kötöttünk ki. Kurva jó hely egyébként, szoktunk ide járni, de éjjel még nem voltunk - hát, érdemes megnézni. Sehol egy lélek, meg közvilágítás, de az egész világító várost belátni.. És elég fasza dolog, hogy a rózsadombon tényleg üldögélhetsz hajnali 3kor a vaksötétben egy réten, mert kurvára senki nem jár arra, és ha jár, az is csak hazamegy.
Viszont hihetetlen szél fújt, ott is fáztunk, szóval elindultunk lefelé, és ahogy leértünk az utcára, azonnal megállt mellettünk eg yillogó rendőrautó - én azt se vágom, honnan jött egyébként, mert ahogy leértünk a kilátótól, azonnal jött is villogva, de mindegy. Hogy akkor igazoltatás.
Na hát velem rendes falusi lányként ilyen még nem történt, a többiekkel már volt, hogy többször is, szóval igazából én voltam az egyetlen, aki meg volt szeppenve, mondtam is a rendőrnek, hogy ez így elég ijesztő volt, erre kedvesen nyugtatott, hogy nem kell félni, rutinellenőrzés, nincs baj, stb. Aztán személyiket kértek, meg akinek volt táskája - pl nekem - annak meg kellett mutatnia, mi van benne. Kérdeztük, hogy mire fel az egész, mondták, hogy a réten fent szoktak füvezni a fiatalok, és ezért ez a nagy átkutatás.
Végig nagyon normálisak voltak tényleg, viccelődtek, meg az én béna vicceimet is értékelték. Aztán kérdezték hogy amúgy mit csináltunk fent, mondtuk, hogy ittunk (nehéz lett volna letagadni, D kezében ott lifegett a pálinka), erre annyi volt a válaszuk, hogy nagyon helyes. (most azt nem kezdem kifejteni, hogy mennyire konzisztens hozzáállás, hogy a füvet démoni dologként kergetik az éjjeli utcákon hajnali 3kor, de ha arról van szó, hogy valaki az alkoholt használja tudatmódosítóként, az nagyon helyes)
De örültünk, hogy ennyire normálisak voltak. Még akkor is, ha nem igazán éreztük korrektnek, hogy csak azért, mert éjszaka sétálunk az utcákon, meg mert a fiatalok "szoktak füvezni", az igazoltatáson felül még a táskákat is átnézik.
De a végén jó éjszakát kívántak, meg hogy vigyázzunk magunkra. És akkor ennyi volt.

5-re értünk haza, kurva fáradt voltam tegnap egész nap.
Ma meg kimegyünk M barátunkhoz Pátyra, ott is alszunk. Van neki egy csodás szánhúzófajta kutyája, aki hófehér, és jó nagy, és ilyen kunkori farka van.

Úgyhogy legalább kutyázhatok egyet, ha már a szívem szakad meg tényleg, ha agarat látok.
De a laptopom kiviszem, és a kertben fogom csinálni a kreszt.
Nnna.

és még online kreszre is beiratkoztam

Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.

Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.

De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.

A kikúúúrt életbe.


Fáradt vagyok.

hessteglevanadva

Azt hiszem Serrano magyarország leghitelesebb hiphopban működő embere. Elképesztő.
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.

Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz

beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más

Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam

az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam

Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam

én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban

beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem

hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem

hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem

mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem

megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos

hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most

de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem

bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.

Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven

szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben

Az álmom megvalósult de nem változik semmi

mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.

De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem

hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem

de annak is csak aprója volt így rábasztam

úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam

úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral

a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal

A film után meg beültünk a BEACba sörözni néhányan, köztük a - nem tudom ki mennyire emlékszik rá - tanár crushommal, aki mán nem is a crushom. Azt hiszem, minél jobban megismertem, annál kevésbé lengte körül az a "misztérium", ami nyilván mindig így van, de a crushoknál ez azzal jár együtt, hogy a kiemelt érdeklődés is elszivárog vele.
Szóval baromi jó volt sörözni egyet, még úgy is, hogy migrénem volt közben. Végig oltottuk egymást, de főleg őt, nagyon vicces volt. Jó, hogy ismerjük már annyira egymást, hogy egyáltalán nem fura tök hétköznapi, nem egyetemmel kapcsolatos dolgokról csak úgy dumálni. Már az ilyenekért megérte ez az eddigi 5 és fél év, amit az egyetemen töltöttem (bár ebből az 5 és fél évből kb csak a mesterszak az, ami szociálisan számít, mert előtte szart se csináltam, csak bementem az óráimra és hazamentem, de ez az egyetemi közegben való tényleges elmélyülés csak a mesterszakkal együtt jött - na meg azzal együtt, hogy D is bekerült az egyetemi körforgásba és kettőnk közül ő a szociálisan kompetens).
Szóval lehet kicsit vicces, de nekem, a social awkwardness egyik zászlóshajójának elképesztő élmény egy ilyen csapathoz tartozni. A kar keménymagjához. Nem volt szándékos, egyszerűen így alakult. És amikor most a filmre az ex-crush elhozta az egyik BA-s tanítvány lányt is, aki senkit nem ismert, és megkérdezte tőle, hogy szeretné-e, hogy mindenki bemutatkozzon, mert hogy itt mindenki ismeri egymást, látod, ő például Criollo, ő D, stb, stb, szóval abszolút a csoport teljes jogú résztvevőjeként mutat be, na ez egészen remek volt. És nagyon jól esett.
Mert D az alap, dehát ő minden tanárral haverkodik, őt tényleg mindenki ismeri, mert elképesztően okos és jófej és könnyen ismerkedik. Szóval nem nagy varázslat, hogy bekerül egy ilyen közegbe. De én?
Szóval jó érzés, na.

És akkor ittunk, röhögtünk rengeteget, ettük a ropit, és megbeszéltük, hogy lesz még.

another branch on the tinder-bound tree

Épp a ruhatárban ülök, baromira elfáradtam. Egy átlagos, semleges előadásnál a bevételünk olyan 7-9ezer ft szokott lenni. A népszerű előadásokon (Pintér Béla, Schilling Árpád, ilyen kaliberű cuccok) olyan 17-19ezer, és akkor már kezd az ember megszakadni. Ma Mundruczó darab van, és 29 ezer lett a vége. Fuck me. És holnap is ezt játsszák, és holnap is én jövök.

Tegnap az egyetemen a szakkolis filmklubon voltunk D-vel, időnként el szoktunk menni mert általában nagyon jó cucc. Ilyenkor egy szűk csoport összejön, mondjuk 10-15en, minimum névről mindenki ismer mindenkit, van limonádé, mandarin, popcorn. Tegnap a Driftert néztük, ami egy városlődi cigány srácról szól, ilyen féldoku, szóval a sztori tulajdonképpen igaz, csak minimális keret van hozzá. Nagyon fura volt nézni, mert én is a környékről származom, és minden egyes utca, iskola, hely ahol forgattak, ismerős volt. Egy telefonfülkéből konkrétan megmondtam, hogy az az ajkai kórház előtt van. Másrészt a szereplők közül is van akit névről ismertem (vagy még az is előfordult, hogy régen apa osztályába jártak és én írtam be a naplóba a jegyeiket, stb), vagy az egyik gyerek a suli folyosóján a volt osztálytársam öccse... És mindezt a lágymányosi campus alagsorában, a könyvtár előtti térben ülve néztem. Nagyon fura. Néha még gondban vagyok a "két életem" összeegyeztetésével, mert nagyon más a közeg.
Eleve az egész szocializációm fura volt mert bár diplomás értelmiségi szülők első gyereke vagyok, de a barátaim gyakorlatilag kivétel nélkül rossz helyzetben lévő családok gyerekei voltak. Jó vegyes társaság voltunk, de értelmiségi családból csak én jöttem.
Na és velük töltöttem az életem gyakorlatilag első 10 évét. És kurvajó volt. És azt hiszem, elképesztően sokat alakított ez rajtam a jó irányba. Nagyon nagy helyzeti előny ez, ha már az ember szociológusféle..
..például segít abban, hogy ne mondjon olyat, hogy a filmen látható család, meg úgy általában ez a társadalmi réteg (gy.k. nem a cigányok, hanem a nem teljesen deprivált, de marginalizálódott emberek) esetében a szűkebb szókincs, a nem cizellált és árnyalt, hanem lényegre törő, legtöbbször katasztrofális kifejezésmód igazából tök jó, mert sokkal őszintébb így az életük, mint egy közép-, de főleg felsőbb osztálybeli családnak. WTF. Értem én a jószándékot, de baszki szociológus hallgatóként ennyire leereszkedő, paternalista, szarmány dumát tolni elég gáz. Van erre egy rendkívül jó antropológiai kifejezés, azaz idea, a "nemes vadember", a bon sauvage, ami tulajdonképpen Rousseau-tól eredeztethető. Na az pont erre illik. És ez szociológusként ciki.
Ez az idea arról szól, hogy az ember igazából tiszta és őszinte lélek, csak a civilizáció béklyói, a modern society mételye miatt őszintétlenné és boldogtalanná válik. Most nem célom azzal vitatkozni hogy a modern társadalomból mennyi felesleges baromság ered, ami tényleg megkeseríti a jó polgárok életét, mert ezzel abszolút egyetértek. Amivel nem tudok egyetérteni, ahogy már az előbb is kifejtettem, hogy a tanulatlanságból eredő, nevezzük úgy, hogy nyelvi és viselkedésbeli hiányosságok valójában elősegítik az őszinte és sallangoktól mentes emberi kapcsolatok létrejöttét. Bullshit. És amellett, hogy bullshit, xenocentrikus nézet, még arrogáns hozzáállás is.

Ja, szóval egy szociológusnak ilyet nem vóóóna szabad.
Na és ezt kezdtem el mondani az előbb, hogy mivel én ezekkel a gyerekekkel nőttem fel, teljesen autentikusan mozgok abban a világban is, nekem erre nem kell külön rájönnöm. Hogy miért hülyeség a fent leírt hozzáállás. Sőt, én lehetek az, aki amúgy sosem szól hozzá tulajdonképpen semmihez, de most, amikor már nem bírtam tovább hallgatni ezt a faszságot, de tényleg, amikor elkezdi valaki tényleg totál jószándékból mondani, hogy hát igen, igazából a felsőbb társadalmi rétegnek ez milyen szar, meg nekünk milyen szar, hogy mi nem tudunk ennyire őszintén és social barrierek nélkül érintkezni egymással, na hát akkor elborult az agyam. És akkor én voltam, aki somolyogva megmondtam, hogy mekkora hülyeség és nem tisztességes dolog így túl-szentimentalizálni és túlidealizálni a látottakat. Mert ők is csak emberek. Nem bon sauvage. Ember. És az, hogy ők így beszéltek egymással, nem a társ.osztálynak tudható be, hanem annak, hogy pont Ricsi és a családja így kommunikál egymás között.

Fú. Na. Nem pont erről akartam amúgy írni, de ez is jó.

Szóval ezt elmondtam, vitatkoztak velem, de tényleg egyszerűen meddő vita volt, mert én voltam abban a helyzeti előnyben, hogy a látott közegben nőttem fel.
És akkor most keretes szerkezetként visszatérek arra, hogy mennyire különleges, ha az ember több környezetben is teljesen otthonosan mozog. Ha ennyi látásmódot tapasztal meg. A skála gyakorlatilag két végpontjáról is. Mert vannak súlyosan deprivált ismerőseim, illetve a szociológus elit krémjéből is számos embert ismerek. És nem is az van, hogy előbbiből van mondjuk két ismerősöm, utóbbiból meg száz, hanem nagyjából kiegyenlített az arány. És mindenhol otthon érzem magam, és úgy is kezelnek, mintha hazajönnék. És ezt nem cserélném el semmire.

lenses and adventures

Születésnapomra vettem három régi objektívet, két szovjet Industart és egy japán Tokinát. A két Industar fix, 50mm-es, csak a fényerejük különböző, a Tokina meg zoom, 80-200-as. Egyelőre csak ez utóbbit tudom próbálgatni, mert a menete meg lett csinálva úgy, hogy Pentax gépeken simán lehessen használni. Az egyik Industar szintén megérkezett már, de az adapter hozzá még nem, a másik Industarra és a másik adapterre pedig még ugyancsak várok.

Szóval a Tokina zoom objektívet próbálgatom most, szerencsére éppen hazajöttem Budapestről, így tudok épületeken és városon kívül mást is fotózni (nem szeretek épített környezetet fényképezni).
Tegnap több mint két órát voltam kint csak fényképezni, meg ma is ugyanennyit, annyira belelkesedtem az objektívtől. Elképesztő, amit tud. Az egyetlen hátránya, hogy 1,2 kiló a gépházzal együtt, szóval a fényképezés végére nem tudtam összeszorítani a markom, annyira elfáradt a kezem.

Na de lényeg a lényeg, akit érdekel, csináltam flickr-n egy albumot az objektívnek, ezen elég jól látszanak a tulajdonságai.
Ami engem a leginkább lenyűgöz, az a háttérelmosása. A kit objektívem tök máshogy csinálja, a Tokináé mérföldekkel gyönyörűbb. Egészen földöntúli képeket lehet vele készíteni, ha mondjuk semmire nem fókuszálok, csak hagyom, hogy mossa el az egész képet. És akkor ilyen festményszerű, izgalmas eredmény születik. Szóval a kép tárgyát sokkal szebben emeli ki mint a kit objektívem. Élmény vele fotózni.

Akit érdekel az objektív, itt az album, katt:

Na de amúgy egy sztorim is van, most esett meg, amíg fényképeztem ma délután.
Nem mentem messzire, mivel az udvar végében már mezők és patak van, szóval megfelelő környezet kipróbálni egy objektívet. Bóklászom a kutyával, folyamatosan fényképezek. Már hazafelé kanyarodtam, és egy ideje egy helyben fotóztam a körülöttem lévő dolgokat. Egyszer csak megszólal valaki:
MAGA MIT FOTÓZ?
Nézek körbe, sehol senki.
MAGA MIT FOTÓZ?
Még mindig senkit nem látok, pedig közelről jön a hang. Na mindegy, azért köszönök: Jó napot!
MAGA ENGEM FOTÓZ?
Mondom azt se látom, hol van. A naplementét fotózom.
Akkor jó.
Ekkor megláttam a hang forrását - a tőlem kb 4 méterre lévő bokorban.
A bodzabokorban gubbasztott egy idős férfi.
Azt mondja: menekülnöm kellett.
Fú, gondoltam, mi az isten, mit keres a bokorban. Talán hajléktalan? De mifelénk olyan nincs igazából.
Azt mondja: a kocsiban ültem, és rámjött a fosás. Muszáj voltam beszaladni a bokorba.
Áhááá! Szóval szarik :D Én meg kb öt perce ott kattogtattam tőle négy méterre :D Úgy tűnik, eddig tartott az ingerküszöbe, és már nem bírta tovább, hogy ne szóljon. Szerencsétlen azt hitte, épp kompromittáló képeket készítek róla.
Megnyugtattam, hogy semmiképp nem fotóznám ilyenkor le, és hogy nem vettem észre, és hogy elnézést kérek, amiért ráijesztettem.
Ő pedig elnézést kért, amiért meggyanúsított.
Aztán otthagytam.
Kettőnk közül szerintem őt viselte meg igazán a történet, mert nem engem kaptak rajta miközben egy bokorban fosok, viszont nem állítom, hogy nem lepődtem meg nagyon :D

A történethez illusztráció is tartozik (nem, tényleg nem fényképeztem le ahogy szarik):

Itt Csili épp észrevette, hogy az előtte lévő bokorban guggol valaki. Én nem vettem észre, csak lefotóztam a kutyát.

a szavazásról dióhéjban

Szóval az úgy volt, hogy a szavazás után a hivatalban volt a szavazatszámláló néniknek egy kis büféasztalos levezetés (don't ask). Apa (mint polgármester) megkérdezte az egyikőjüktől - aki nem vérfideszes vérnéni -, ugyan voltak-e összerajzolt szavazólapok?

stuff

Visszatértem Budapestre közel egy hónap otthon-tartózkodás után. Az első pár nap szörnyű volt, utáltam az egészet, de mivel itt vannak a barátaim, meg itt is van életem, belejöttem a dolgokba és már nem szenvedek. Tegnap kiültünk a Szabadság-hídra négyen társasozni egy jó nagy pokrócon, a síneken, középen, annyira jó volt. Sokat voltunk a hídon amióta lezárták, hihetetlen, hogy ennek hamarosan vége.

Annyira vicces amúgy látni ilyen basic hivatalnok emberek hogy jönnek ki "szórakozás" céljából a hídra, basic hivatalnok öltözékben, hogy aztán borospoharat szorongatva a kézben álljanak körben órákat, mert egyikük se akar leülni a szép ruhájában, és zavartan pillantsanak időnként oldalra, ahogy megpróbálják teljesen out of context jól érezni magukat.

Na mindegy, mi imádjuk, csak a sok sörtől sokat kell pisilni, a főváros meg ugye addig nem jutott el, hogy legalább egy mobilvécét kirakjon valamelyik hídfőhöz (hiszen ugye nem "hippifesztivál" célzattal lett lezárva az építmény, ahogy Tarlós is mondotta), úgyhogy a Gellérthegy aljáig kell mindig elzarándokolni, ami kicsit kényelmetlen, de legalább megoldás.

D hazafelé végig videózott, mert tervben van, hogy a brazil barátoméknak (akikkel Varsóban találkoztunk) csinálunk egy meglepetés Budapest promóvideót, úgyhogy amikor csak lehet, és feelgood dolog van, azt videózzuk. A tegnap esti felvételbe néhányszor belelógtam, így hát csináltam egy snapshotot, és frissítettem az amúgy két éve változatlan facebook profilképemet. Nálam ezek a fb-updatek tényleg eseményszámba mennek, úgyhogy most is időnként csak úgy rákattintok a profilomra hogy hú, milyen új és milyen szokatlan. Múltkor a borítóképemet is lecseréltem, nem tudom mi van velem.

Kéne valami produktívat csinálni ma az ebédfőzésen kívül, de igazából nincs kedvem semmihez, csak úgy ellébecolni a napot.

hosszú

Hát Varsó életem egyik legnagyobb élménye, az biztos.

Múlt hét szerdán mentünk és vasárnap jöttünk vissza, szóval három teljes napot voltunk ott.

Képeim sajnos még nincsenek, ugyanis otthonról elfelejtettem felhozni Budapestre a fényképezőm akksijának töltőjét, és mivel nagyjából egy hónapja töltöttem újra, ahogy az várható volt, már az első napon lemerült, tehát igazából teljesen felesleges volt elvinnem is. Na mindegy, a kezdeti dührohamom után már nem is hiányzott az egész, M úgyis fényképezett.

Szóval négyen mentünk, D, a barátja aki szintén D, és M. Na meg én. A szállásunk egy AirBnB-s lakás volt, hihetetlenül kényelmes és jó, és basszus olcsóbb mint a legszarabb hostel.

A lakás ilyen belváros és külváros határán volt, busszal negyed óra a center, de mi használatba vettük a helyi bubit, és bicajoztunk. Egyébként iszonyatos különbség van a magyar bubi meg a lengyel között, Magyarországon pl zárolnak kb 20ezer ft-ot a számládon hogyha használod a bicikliket, ami ugye pl nem egy alap dolog, mármint hogy legyen 20 ezer forint felesleg a számlán, nekem pl kb kéthavonta fordul elő maximum. Na itt ilyen nem volt, egyszerűen be kellett regisztrálni a telefonszámmal, kapni egy pin-kódot, 10 zloty-t tölteni az accountra (700 Ft) és mehetsz. Ja, az első húsz perc itt is ingyenes, utána egy óráig 70 Ft, aztán 280. De akkor már két órája biciklizel, és nincs az a távolság ami indokolná a két órát. Nekünk az egy napi közlekedés, reggeltől estig megvolt 400 Ft-ból maximum. Ami elég jó, tekintve hogy egy BKV jegy itt Budapesten 350 Ft. Kb amúgy Varsóban is annyi volt (75 perces került kb 300 Ft-ba).

Szóval napi 400 Ft-ból közlekedtünk összevissza, folyamatosan mentünk valahová, teljes természetességgel szelve az utakat.

Varsó egyébként rémesen ronda. Mármint tényleg. Mivel gyakorlatilag az egész város le lett bombázva a világháborúban, az újraépítés tulajdonképpen annyiból állt, hogy teleépítették az egészet panelházakkal. De úgy, mintha Sims-ben kijelöltek volna egy részt varsó bal felső csücskétől a jobb alsóig, és rányomtak volna, hogy PANEL. De mindezt egyébként rendkívül változatos módon követték el, szóval mondhatni mint Gombóc Artúr esetében a csoki, volt itt magas panel, alacsony panel, lépcsőzetes panel, íves panel, fura erkélyes panel, stb, de tényleg a világon mindenféle. Ezek között a belváros egy kerületében elszórva kb 10 felhőkarcoló, köztük ugye a Sztálin torony, ami döbbenetesen magas, illetve sok teljesen üvegfalú cucc. A panelok között. Szóval amúgy fura, meg nagyon eklektikus, de egy idő után megszokja az ember és nem zavaró, inkább érdekes.

Tehát mindenhol panel. Ebből igazából egyenesen következhetne az hogy mennyire szar volt ott lenni, de nem. Ugyanis hihetetlen, de egész Budapestnél is élhetőbb ez a város. Mégpedig több okból.

Egyrészt az utak miatt. Ugyanis az utak legalább 70%-a baromi széles, mondjuk minimum négysávos, de inkább több. Mármint városon belül. És legalább ilyen széles hozzá a járda is. És a lebombázott város miatt valahogy úgy építették be a helyet, hogy nagyon szellősen vannak az épületek, szóval ez a három együtt így olyan óriási térérzetet biztosít, hogy semmilyen szinten nem nyomasztó a városiassága. A hatsávos utakon a forgalom gyakorlatilag elenyészik, de komolyan, szóval simán lehet akár négyen egymás mellett bicajozni az autópálya méretű úton, mert közel s távol egy autó se jön, pedig épp hétköznap késő délután van mondjuk. A forgalom tehát eloszlik, ez mindenkinek jó, autósnak, gyalogosnak, bicajosnak egyaránt. Az épületek nem az úttól három méterre kezdődnek, hogy ne legyen járda, hanem tök random szétszórva vannak, ezért nem tolulnak így föléd, nem takarják ki a napot, és van hely nézelődni. Igazából ameddig a szem ellát.

Például így:

Szóval Varsó nagyon forgalombarát (legyen az gyalogos-, bicajos-, vagy autósforgalom), és tágas. És van még egy dolog, ami nagyon nagyon sokat számít, gyakorlatilag ez a lényeg: Varsóban lépsz hármat és egy parkban vagy. Tömve van parkokkal, de tényleg, az egészen kicsitől a hatalmasig, ami mondjuk kétszer akkora mint a városliget. És egyikből a másikba esel végig, és mind nagyon jól meg van csinálva, igényesen, lakhatóan. Nagyon sok szökőkút, még több vízesés, kicsi, nagy, de közben mégse olyan osztrákos centire nyírt füves dolog, hanem hagyják burjánzani a növényzetet, tök természetesnek néz ki, csak közben odafigyelnek rá - például sehol nincs szemét, nincsenek cigicsikkek (egyébként cigarettázó ember se nagyon), üvegszilánkok, stb. És ez a parkosítás olyan szintű, hogy a paneldzsungelben se tudsz úgy 100 métert menni, hogy ne legyen park. Minden panelkomplexum közepén ott egy óriási zöldterület, tóval, kacsákkal, hattyúkkal, játszótérrel, vízeséssel, stb. És nem pöcegördör funkciót töltenek be mint például sok részén a városliget. Hihetetlenül zöld város Varsó.

Szóval mindez nagyon élhetővé teszi a panelek ellenére. És hiába volt amúgy ronda, hogyha hihetetlenül jól éreztük magunkat ott végig. Mert úgy van megcsinálva a város, hogy a lakók ne csak lakjanak ott, hanem használják is, vegyék birtokba az egészet. Eleve például a Visztula partja az egyik oldalon kb nincs beápítve egyáltalán, hanem fás, homokos terület van ott. Ilyen például az egyik belvárosi híd lábánál (mintha itt a Lánchídnál lenne) egy homokos föveny, ami nagyon nagy, és az emberek tulajdonképpen minden este ott gyűlnek össze. Fiatalok, idősek, mindenki, ülnek a homokban, söröznek, grilleznek(!), tábortüzet raknak(!), napoznak, játszanak, aztán megnézik a naplementét. 

Ez a part volt talán a legnagyobb élményünk a városban, minden este itt kötöttünk ki, közvetlenül a víz mellett. Gyönyörű volt, ahogy ment le a nap a túloldalon, és együtt néztük a másik százötven emberrel, akik ugyanúgy magukat jól érezni mentek oda, és ugyanúgy körbeülve beszélgettek, söröztek mint mi, meg mindenki. Késő este pedig, amikor egyszer átmentünk a bal oldalon látható hídon, akkor csak azt lehetett látni, hogy sok fekete folt (az emberek) ül a földön, és csomó helyen ég a tűz, vagy vibrál a parázs. És ezt is karbantartják egyébként, meg menet közben is osztják a szemeteszsákokat, és mindenki abba pakol, vigyáznak a helyre.

Szóval Varsóban minden megvan, ami Budapesten kihagyott ziccer. Az eszement parkosítás, a folyó emberközelivé tétele - végülis, ha már van, miért nem lehet az élet része is? Ezek mind olyan dolgok, amik javítanák az életminőséget, és igazán jó várossá tennék Budapestet. Én így is szeretem, de annyi és annyi dolog van, ami el van cseszve, pedig amúgy tök egyszerű, meg amit egy mozdulat lenne megcsinálni és mindenki profitálna belőle. Annyira jól esik elképzelni egy olyan Budapestet ahol a rakpart az embereké, és esténként odagyűlik mindenki és közvetlenül a folyóparton lógatja a lábát, nézi a szemközti oldalon a kivilágított várat vagy parlamentet, eszik egy lángost, iszik egy fröccsöt, szól a gitárzene valahonnan, néhányan grilleznek - miért nem lehetett ezt így megcsinálni? Miért kell a rakpart mindkét oldalán legalább négy(!) sávnyi rohadt forgalmas autóúton átverekedni magad ahhoz, hogy aztán három méter magasságból nézhess le a vízre? Alig van olyan része a városnak, ahol kontaktod lehet a Dunával. És ez szerintem borzasztó.

Na de mindegy. A lényeg, hogy Varsó elképesztően profin meg van csinálva és karban van tartva. Az összes panel felújítva, mindenhol a legmodernebb nyílászárók, graffiti alig, inkább street art. És ugye parkok. Meg biciklik. És kevés autó és nagyon nagy terek.

Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire olcsó hely Lengyelország. Első este elmentünk a Tescoba, bevásároltunk az égvilágon mindent, megtöltött négy hátizsákot dugig, és összesen 9000 Ft-ot fizettünk. Tényleg röhej. A 3,5%-os tej 140 Ft. A fél literes gyümölcsjoghurt 100 Ft. A teljes kiőrlésű magos kenyér (ami nem ilyen felfújt szar mint itt általában), egész búzaszemekkel 200 Ft. A banán is 200 Ft kilója.

Amúgy arra jutottunk, hogy így érezheti magát egy nyugati turista például Magyarországon. Csak nekünk ebben az érzésben az volt inkább benne, hogy jé, van hely, ahol a mi fos valutánk is ér valamit.
A bubik egyébként elég szerencsétlen állapotban voltak, mondjuk régebbi is a rendszer mint Budapesten, de komolyan egy olyan bicaj nem volt, amin minden működött volna. De így is jó volt, csak akadtak problémák néha. Például volt, hogy az állomás monitorján nem igazán látszottak a számok, szóval nem tudtad, jó számot írsz-e be, vagy volt, hogy nem érzékelte, hogy már visszaraktál egy biciklit (M kapta az sms-t egyik éjjel az ágyban, hogy már 12 órája használ egy biciklit, ugye tud róla, 272 zloty lesz - reggel felhívta az ügyfélszolgálatot, elmagyarázta hogy nem használja a biciklit és már törölték is a hibás összeget), hihetetlen nyolcas van a kerékben, vagy csak nem működik a fék - ami akkor gáz, ha a kontra se megy a sima fékkel együtt. De összességében azért simán használhatóak voltak, csak látszott, hogy itt tényleg kb mindenki ezzel jár, a helyiek is, és nem győzik a karbantartást tempóval.

Az volt nagyon érdekes amúgy, hogy gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy kiléptünk a reptér kijáratán, semmilyen szinten nem éreztük magunkat turistának. Teljesen otthon éreztük magunkat, annyira emberbarát az egész hely. Semennyire nem volt idegen, azonnal be lehetett illeszkedni. Ugyanolyan természetességgel vártuk az adott buszt a reptérről a belvárosba mint egy helyi, bárhová elbicikliztünk térkép nélkül is, keresztül kasul bejártuk a várost, ilyen turistadolgokat tulajdonképpen nem is néztünk amúgy meg, hanem mondhatni négy napig éltünk Varsóban. És ez nagyon különleges élmény, még sehol máshol nem éreztem ilyet, pedig ugyanígy szoktunk felfedezni más helyeket is.

Aztán 27-én, azaz pénteken találkoztam a brazil barátommal, Gui-vel, akit tíz éve ismerek, de még sosem találkoztunk, és aki miatt ugye az egész út létrejött. De erre asszem csinálok másik bejegyzést, mert ez már így is túl hosszú lesz.

A kb 6 fotómból, amit Varsóban csináltam, ez az egyik.

"szeretve" ártani

A fészbukon gyakorlatilag naponta szennyeződik a falam a Fouganza lovasfelszerelések oldalának fotópályázatos képeivel. (A pályázatra a ló és lovas kapcsolatát ábrázoló képeket lehet küldeni.) Néhányszor elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem lapozni a képek között. Amit ott lát az ember, azt biztos nem felejti el hamar. Igazából az a szörnyű, hogy feltételezhetően tükrözik a képek az átlag lovasoktatást, lovastudást és érzékenységet.

Szügyig behúzott lófejek, hamis kráglik (a kommenteknél, amikor valaki ezt szóvá tette, kikérte magának a szerető gazda, hogy nincs is lekötve a ló feje, tehát ez a fejtartás nem a lovas hibájából jött létre, hanem véletlen - aha, ha azt gondolod, hogy ezt csak lekötéssel lehet előidézni, és azzal például nem, hogy betonkemény kézzel, agresszívan lovagolsz, akkor inkább szállj le - egyébként megnéztem a lány többi képét is az adatlapján, és még több hasonló képet találtam, ahol ugyanúgy lovagol). Képek, ahol a lovas ráhasal a ló nyakára, közben pedig húzza a szárat, de annyira, hogy a ló szája nyitva van - de legalább a lovasa igazán szereti ezt a lovat, annyira, hogy ezt a szeretetet pályázatra küldjük.

Puszi a ló orrára, arra az orrára, amin úgy feszül az orrszíj, hogy benyomja a bőrt és mosolygósra húzza a zabla a száját. De puszi és szeretet, odaadás. Pedig a ló valószínűleg fullad vágta közben. A lekötött pofától tényleg felmegy a vérnyomásom, egyszerűen a mindennapos, hobbihasználatban totál felesleges, csak még egy szíj, ami nem mellesleg azt is okozza, hogy nem tud egy jót ásítani sem az állat. De ő a mindenem, és ez a képről is látszik. Hogy szeretjük egymást.

Bőrbe maró torokszíj - bár (jó esetben) mind megtanultuk, hogy annak lötyögnie kell ahhoz, hogy a ló levegőt kapjon munka közben. A ló pofáján közben megfeszülnek az izmok.

Kisgyerek kezébe adott hackamore. De milyen aranyos, hisz kisgyerek lovon. A hackamore viszont egy baromi bonyolult és összetett lovaglási módot kíván, azt láthatóan lovagolni tanuló ember kezébe adni botorság, és a lóra nézve veszélyes. A hackamore az egy olyan dolog, amit kevés ember kezében látok szívesen.
Arról már nem is beszélve, hogy eszement mennyiségben pakolják a lovak szájába a feszítőzablát az emberek, holott a legtöbb ló helyes lovaglással csikózablával is ellovagolható. Mivel ugye nem a kezünkkel lovagolunk. Ugye.

Ezekkel a példákkal közel sem azt állítom, hogy a felsorolt eszközök (orrszíj, hackamore, feszítőzabla) kínzóeszközök lennének, vagy kitörölném őket a lovasmunkából. Egyszerűen csak szörnyű látni a dilettáns használatot, és azt az ártást, amit amúgy úgymond szeretve csinálnak. Mert ezek az emberek tényleg azért küldték pont ezeket a képeket a pályázatra, mert szerintük a jó kapcsolatot, a szeretetet tükrözi. Tényleg ezt látják benne.

érted-e még az egyszerű beszédet?

Nem is meséltem, hogy azóta már beszéltem élőben is kedvenc dj-mmel, ráadásul kétszer, ebből az egyik ma volt :)
Múlt héten írt, hogy örülne, ha elmennék a következő előadására, úgyhogy elmentem, és a végén oda is mentem hozzá. Felismert, nagyon kedves volt, és örült, hogy ott voltam. Ma is elmentem, és az elején beszéltünk, immár kevésbé voltunk zavarban, úgyhogy nagyon pozitív ez az egész, örülök, hogy az elején összeszedtem a bátorságom és írtam neki. :)

Két nap múlva meg kiderül, hogy apa lesz-e a polgármester a településen.

varsó

Tegnap este vettem nyolc repülőjegyet Varsóba és vissza.

Még sose csináltam ilyet, mindig más vette (iskola, stb), úgyhogy most először volt, hogy én nyomkodtam mindent, én írtam be a neveket, én mentem rá a fizetésre.

Hát, nagyon jó érzés (és durva, hogy kb egyszerűbb mint egy facebook accountot csinálni).

Úgyhogy május 25-én megyünk. Végül négyen, ami vicces, mert először úgy volt, hogy csak én, aztán, hogy akkor D is, aztán, hogy akkor hívjuk az egyik barátunkat, és tegnap este a foglalás előtt jutott eszünkbe hívni a másik barátunkat is, aki azonnal eldöntötte, hogy jön, és két percre rá már kezdtem is a vásárlást.

Ja, és kipróbáljuk az Airbnb-t, ugyanis nagyjából összesen 1500 Ft-tal drágább fejenként mint a legolcsóbb hostel (ami ugye nem annyira bizalomgerjesztő), szóval nem is volt kérdés. És egy nagyon menő lakást foglaltunk le (és fizettünk ki), négy éjszakára egy embernek 10ezer forint, ami nagyon jó. És saját hűtőd, tűzhelyed van kaját csinálni, saját kádad fürdeni és saját wc-d reggel, amikor ez igen kritikus tud lenni. Ja, és a lakás tulajdonosa még azt is felajánlotta, hogy elvisz minket a reptérről a szálláshoz. Egyébként ez lett a kiválasztott: https://www.airbnb.hu/rooms/4074630

Nem a központban van, de olcsóbb is volt azoknál, amik igen, illetve messze ez volt a legkulturáltabb a mi büdzsénken belül. A host nagyon kedves és segítőkész már most, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz.

Ami még izgi, hogy rajtam kívül még senki nem repült a társaságból (úgyhogy abba már beletörődtem, hogy most nem ülök ablaknál, hadd lássanak most ők), D egy kicsit fél, a többieket nem tudom. De majd fogom a kezét. Odafelé a szárny mögött ülünk, visszafelé meg előtte, úgyhogy lesz mindenféle repülésélmény :) Én hátul talán jobban szeretek utazni, mert felszállásnál nagyon izgalmas élmény, ahogy az egész utastér magasabban lesz, mint te magad.

Ja, és természetesen 10 év óta először találkozom személyesen a brazil barátommal!!! Nem tudom, lehetne-e ennél is jobb ez az egész, de azért természetesen ne kiabáljuk el.

Nagyon várom.

Egyébként most jut eszembe, hogy mennyire jó már, mert éjjel kaptam az emailt a Wizztől, hogy a vásárlásomért cserébe (elég nagy összeg volt, mivel én vettem mindenkinek) egy év ingyenes , csoportos discount klub tagságot kaptam. AWW YISSSS

meu amigo querido

Azt hiszem, május végén egy hétvégére megyek Varsóba!

Van nekem egy brazil barátom. Már említettem korábban egyszer talán. Még soha nem találkoztunk, de már pont 10 éve levelezünk egymással. És most úgy adódott, hogy a barátja Bécsben csinálja a Phd-jét, úgyhogy eljön meglátogatni. Eleinte úgy volt, hogy Budapestre is jön, aminek borzasztóan örültem, de aztán kiderült, hogy vannak barátai, akik eurotripet akarnak csinálni, amiben nincs benne Budapest (wtf? ezt azért még számonkérem), és akkor kimegyek én hozzájuk Varsóba, amikor éppen ott lesznek.

Nagyon menő, mert repülővel odavissza 13000 Ft, úgyhogy azt hiszem, ezt napokon belül leszervezem.

Egyébként annyira aranyos volt, mert amikor mondtam, hogy lehet, hogy a pénz miatt nem tudok elrepülni hozzá (akkor még stockholmról beszéltünk), akkor ő maga állt elő azzal, hogy ő bizony utánanézett, és talált buszt varsóba budapestről, és ő bizony ezt kifizeti nekem.

Hogy lehet valaki ennyire kedves? Soha nem is találkoztunk, és venni akar nekem jegyet.. Nagyon meghatódtam.

Nyilván fordított esetben én is így cselekednék.

Nagyon durva visszagondolni rá, hogy miken segítettük át egymást ezalatt a 10 év alatt. Volt, hogy együtt szilvesztereztünk az MSN előtt kettesben, volt, hogy anyukám "távgyógyította" (orvosi megoldást javasolt bizonyos egészségügyi problémáira) webkamerán keresztül, tőle tanultam meg  teljesen angolul (amikor elkezdtünk beszélni, a present simple igeidőn kívül semmit nem tudtam, egy évvel később pedig letettem a középfokú nyelvvizsgát csak a tőle elnézett nyelvtudásból) és van olyan is, amit nem fogok ide leírni, de életem egyik legkritikusabb napján és utána is ő segített.

10 év. És most találkozni fogunk! Annyira hihetetlen ez, és olyan izgatott vagyok, hogy remegek kicsit (ha izgatott vagyok, mindig remegek).

(de azért elég érthetetlen, hogy a barátai nem akarnak Budapestre jönni)

little people

Ma a Trafóban meg igazi őrültekháza volt, meg is fogadtam, hogy soha többet nem vállalok be olyan napot, amikor gyerekprogram van (most se vállaltam volna, de drága Zs barátnőm, aki éppen ruhatáros lett volna, másnapossággal küzdött, így hősiesen megmentettem és én mentem be helyette).

El lehet képzelni a százötven öt év alatti gyereket, akiknek legalább a fele sír, hisztizik vagy kiabál, és akkor hozzá lehet képzelni kétszer annyi szülőt, akik meg a faszba kívánják az egészet. Zűrzavar, rohangáló, kiáltozó és üvöltő kis emberek, nyűgös és türelmetlen szülők.

Sejtettem, hogy az érdeklődés nem fog kitartani a koncert mind a hatvan percére, és lőn, már a felénél kezdtek kiszállingózni először a helyzetet menteni próbáló szülők a magukat földhöz verő, bömbölő gyerekekkel, aztán jöttek, akik számára érdektelenségbe fulladt az egész, de azért a gyerekek egy jó része élvezte a koncertet.

Mindenesetre a pokol egyik bugyra biztos tele van kisgyerekes programokkal.

bambusz

Ja, azt mondtam egyébként már hogy a Pandával levelezem már egy hete?

Nem mondtam, haha.

Még a múltkor, amikor írtam is ide, hogy szombaton a csendesben lesz koncertje, na oda elmentem, és még aznap este írtam neki (kicsit számonkérte rajtam, hogy miért nem mertem odamenni hozzá személyesen, örült volna), és azóta hosszú (tényleg hosszú - kb A/4es oldalnyi) üzeneteket váltunk, nagyon kedves és érzékeny ember.

Jaj, de örülök, hogy megléptem ezt (pedig izgultam, hogy visszaír-e, de úgy tűnik, eléggé ok nélkül), egy izgalmas és értelmes ember ismeretségével lettem gazdagabb :)

Ennek örömére álljon itt egy gyönyörű mixe:

flow

Tegnap a Gólyába mentünk, mert Panda zenélt, és azt ugye látni/hallani kell minél többször. Tényleg fantasztikus zenét játszik, és erre jön még az, hogy különféle hangszeres zenészek improvizálnak az általa csinált alapra. Tegnap este volt egy hegedűs (Bakai Marci, aki itt éppen Pandával zenél), és egy hárfás, illetve a vége felé csatlakozott hozzájuk egy igen híres és jó zenész, Alizbar is valamiféle furcsa fúvós hangszerrel (azért furcsa, mert semmilyen szinten nem ismerem a fúvós hangszereket :D ).

Ez az egész annyira lélekemelő és katartikus volt, hogy az egyórás koncert vége felé már senki nem beszélgetett, nem volt nevetgélés, hanem mindenki az asztalra dőlve hallgatta, magába fordulva és a zenében gyönyörködve.

Számomra, aki nem zenélek, egészen hihetetlen, hogy hogy tud ennyi zenész előre nem megbeszélt módon, különféle hangszerekkel ilyen harmóniában játszani.

Panda alapja, amit játszott pedig mindig fantasztikus - önmagában is. Tényleg gyönyörű, hogy mindig magával ragad, mindig megérint, bármilyen hangulatom is van. Tényleg euforikus hangulatba kerülök ettől az embertől meg a zenéjétől. Főleg, hogy látom, mennyire természetesen jön ez neki, ahogy leül a DJ pult mögé a táskájára, és úgy játszik, aztán nem bírja sokáig és feláll és mozog a zenéjére, mosolyog és élvezi.

Holnap a Csendesben játszik. Ha jól néztem, szaxofon lesz az akusztikus része az előadásnak, úgyhogy biztos, hogy elmegyek megint. Minden alkalom egy élmény.

még egy jól sikerült interjú

Ma ugyebár Dúró Dórához voltam hivatalos a fehér házba. Már kezdek belejönni a portásokkal való kommunikációba, bár kétségtelenül fura, hogy katonaruhában vannak. De azt hiszem, hogy a legjobban akkor jár az ember, ha őszintén elmondja, hogy fingja nincs, hogy hol mi van és mit kell csinálni ahhoz, hogy átjusson a biztonsági kapun, és akkor mindenki kedves és mosolygós lesz.

Ma is úgy kezdtem a portán, hogy "Jó napot kívánok, őőőő időpontom van. (kis szünet, gondolkoztam hogy van-e még fontos információ) Igazából ennyi." Erre elnevette magát a srác, és máris lehetett közvetlenül beszélgetni.

Már beletörődtem, hogy szar, ismeretlen szituációkban akaratomon kívül totál őszinte vagyok az elveszett és bizonytalan helyzetemet tekintve, de igazából eddig csak jót eredményezett, úgyhogy annyira nem gáz.

Szóval ma a képviselői irodaházban voltam, és interjúztam egy jót Dúró Dórával. Fura volt, mert kicsit aggódtam, hogy kiül majd az arcomra a Jobbik minden tagját érintő kollektív antipátia, de meglepődtem magamon, és büszke is voltam, hogy teljesen objektív tudtam maradni végig.

Spoiler, de annyira objektív voltam, és annyira nem látszott, hogy vérmes libsi vagyok, hogy a végén még szóróanyagot is kaptam a Jobbik ifjúsági tagozatáról.

Attól függetlenül, hogy semmilyen szinten nem tudok azonosulni azzal, ami Dóra fejében van, nagyon kedvesnek, aranyosnak és értelmesnek találtam. Mindamellett persze, hogy közben még hálás is vagyok neki, amiért időt szánt rám, bár ez nyilván neki is jó.

Fura különbségek tűntek fel a hétfői interjúmhoz képest. Például a kommunikációban: Detti végig a szemembe nézett beszéd közben, ami az egyik véglet, Dóra pedig pont ellenkezőleg, időnként nézett csak rám, egyébként pedig nagyjából a kanapéhoz beszélt. Detti nagyon magabiztos kiállású, erős és határozott nőként volt jelen, Dóráról pedig az volt a benyomásom, hogy félénk, kicsit talán szorongó, önbizalomhiányos (alig nézett rám, nem képviselte markánsan véleményét, bizonytalanul fogalmazott, visszakozott időnként, ha saját véleményét fogalmazta meg, akkor utána bizonytalanul mosolygott) . Nyilván ezek nem diagnózisok, egyszerűen csak így éreztem, és nem is tervezek ebből semmilyen következtetést levonni, viszont érdekes volt megtapasztalni mindkét végletet. Ő is, ahogy Detti is, próbált néha pártprogramot nyomatni, néha egészen random módon, szóval így össze is zavarodtam például ma is, hogy hogyan jutottunk a női-férfi szakmai kvalitások ecsetelésétől odáig, hogy a Jobbik a korrupció ellen harcol, de a meglepődés után szolidan visszatereltem a témát a medrébe ("de mégis, vezető beosztású nőként hogy érzed, milyen tulajdonságaid tesznek alkalmassá erre a feladatra?")

Fura volt a közegek közti különbség is, míg Dettinél teljesen közvetlen, informális volt a hangulat (leszámítva a díszes parlamenti termet, amit kaptunk az interjú erejéig), viccelődős-beszélgetős, addig Dóránál egyrészt végig bent ült az asszisztense, aki a billentyűzetén kalapált (élmény lesz visszahallgatni a felvételt), másrészt ez az asszisztens időnként felpattant, és kb körbenyalta a seggem, hogy mit tölthet, gyümölcslevet-ásványvizet?

Érdekes volt tapasztalni magamon, hogy tényleg objektíven hallgatom végig, és miközben olyanokat mond, hogy "majd ha kormányra kerülünk", akkor nem az jut eszembe először, hogy tökönszúrom magam, hanem mosolyogva bólogattam, majd az interjú végén, elbúcsúzáskor további jó munkát kívántam. Igazán büszke vagyok magamra, jár a vállveregetés.

Mikor kimentem az irodából és már a folyosón öltözködtem, az asszisztens úr utánam szaladt, és adott két Jobbik IT-s könyvecskét, amit ő írt, az egyik mindenféle eszméről szól, például a cionizmusról, genderről, liberalizmusról, turanizmusról, hungarizmusról, konzervativizmusról, stb. A másik könyv meg valamilyen kódex a fiatalok életéhez, ilyenekkel, hogy a hazádnak szülni a legnagyobb gyönyörűség, meg amúgy is, a keresztény értékek.

Nagyon tanulságos olvasni őket, mert első pillantásra tök olyan, mint egy objektív beszámoló, mondjuk tényleg arról, hogy mi a gender, ezzel hiteles érzetet kelt, hogy no lám, milyen elfogulatlan és tárgyilagos, aztán egyszer csak észrevétlenül elkezd elejteni bullshit, demagóg infókat, például hogy a gender eszméjét támogató emberek mind semlegesneműként akarják nevelni a gyereküket, ez a társadalom végéhez vezet, satöbbi, mindezt olyan illusztrációval, amin egy rózsaszín tüllszoknyás kisfiú és egy fegyvert fogó kislány látható. Azt hiszem, érzékelhető, miről beszélek.

Ilyen randa ez az épület belülről 

A kilátás viszont nagyon szép

A szuvenírjeim

Nagyon tanulságosak ezek az interjúk, eléggé várom már a többit is. Sokat fejlődöm én is közben, illetve igazán érdekes és (muszáj megint ezt a szót használnom) tanulságos a tévében látott politikusokkal fésztufész lenni.