hosszú

Hát Varsó életem egyik legnagyobb élménye, az biztos.

Múlt hét szerdán mentünk és vasárnap jöttünk vissza, szóval három teljes napot voltunk ott.

Képeim sajnos még nincsenek, ugyanis otthonról elfelejtettem felhozni Budapestre a fényképezőm akksijának töltőjét, és mivel nagyjából egy hónapja töltöttem újra, ahogy az várható volt, már az első napon lemerült, tehát igazából teljesen felesleges volt elvinnem is. Na mindegy, a kezdeti dührohamom után már nem is hiányzott az egész, M úgyis fényképezett.

Szóval négyen mentünk, D, a barátja aki szintén D, és M. Na meg én. A szállásunk egy AirBnB-s lakás volt, hihetetlenül kényelmes és jó, és basszus olcsóbb mint a legszarabb hostel.

A lakás ilyen belváros és külváros határán volt, busszal negyed óra a center, de mi használatba vettük a helyi bubit, és bicajoztunk. Egyébként iszonyatos különbség van a magyar bubi meg a lengyel között, Magyarországon pl zárolnak kb 20ezer ft-ot a számládon hogyha használod a bicikliket, ami ugye pl nem egy alap dolog, mármint hogy legyen 20 ezer forint felesleg a számlán, nekem pl kb kéthavonta fordul elő maximum. Na itt ilyen nem volt, egyszerűen be kellett regisztrálni a telefonszámmal, kapni egy pin-kódot, 10 zloty-t tölteni az accountra (700 Ft) és mehetsz. Ja, az első húsz perc itt is ingyenes, utána egy óráig 70 Ft, aztán 280. De akkor már két órája biciklizel, és nincs az a távolság ami indokolná a két órát. Nekünk az egy napi közlekedés, reggeltől estig megvolt 400 Ft-ból maximum. Ami elég jó, tekintve hogy egy BKV jegy itt Budapesten 350 Ft. Kb amúgy Varsóban is annyi volt (75 perces került kb 300 Ft-ba).

Szóval napi 400 Ft-ból közlekedtünk összevissza, folyamatosan mentünk valahová, teljes természetességgel szelve az utakat.

Varsó egyébként rémesen ronda. Mármint tényleg. Mivel gyakorlatilag az egész város le lett bombázva a világháborúban, az újraépítés tulajdonképpen annyiból állt, hogy teleépítették az egészet panelházakkal. De úgy, mintha Sims-ben kijelöltek volna egy részt varsó bal felső csücskétől a jobb alsóig, és rányomtak volna, hogy PANEL. De mindezt egyébként rendkívül változatos módon követték el, szóval mondhatni mint Gombóc Artúr esetében a csoki, volt itt magas panel, alacsony panel, lépcsőzetes panel, íves panel, fura erkélyes panel, stb, de tényleg a világon mindenféle. Ezek között a belváros egy kerületében elszórva kb 10 felhőkarcoló, köztük ugye a Sztálin torony, ami döbbenetesen magas, illetve sok teljesen üvegfalú cucc. A panelok között. Szóval amúgy fura, meg nagyon eklektikus, de egy idő után megszokja az ember és nem zavaró, inkább érdekes.

Tehát mindenhol panel. Ebből igazából egyenesen következhetne az hogy mennyire szar volt ott lenni, de nem. Ugyanis hihetetlen, de egész Budapestnél is élhetőbb ez a város. Mégpedig több okból.

Egyrészt az utak miatt. Ugyanis az utak legalább 70%-a baromi széles, mondjuk minimum négysávos, de inkább több. Mármint városon belül. És legalább ilyen széles hozzá a járda is. És a lebombázott város miatt valahogy úgy építették be a helyet, hogy nagyon szellősen vannak az épületek, szóval ez a három együtt így olyan óriási térérzetet biztosít, hogy semmilyen szinten nem nyomasztó a városiassága. A hatsávos utakon a forgalom gyakorlatilag elenyészik, de komolyan, szóval simán lehet akár négyen egymás mellett bicajozni az autópálya méretű úton, mert közel s távol egy autó se jön, pedig épp hétköznap késő délután van mondjuk. A forgalom tehát eloszlik, ez mindenkinek jó, autósnak, gyalogosnak, bicajosnak egyaránt. Az épületek nem az úttól három méterre kezdődnek, hogy ne legyen járda, hanem tök random szétszórva vannak, ezért nem tolulnak így föléd, nem takarják ki a napot, és van hely nézelődni. Igazából ameddig a szem ellát.

Például így:

Szóval Varsó nagyon forgalombarát (legyen az gyalogos-, bicajos-, vagy autósforgalom), és tágas. És van még egy dolog, ami nagyon nagyon sokat számít, gyakorlatilag ez a lényeg: Varsóban lépsz hármat és egy parkban vagy. Tömve van parkokkal, de tényleg, az egészen kicsitől a hatalmasig, ami mondjuk kétszer akkora mint a városliget. És egyikből a másikba esel végig, és mind nagyon jól meg van csinálva, igényesen, lakhatóan. Nagyon sok szökőkút, még több vízesés, kicsi, nagy, de közben mégse olyan osztrákos centire nyírt füves dolog, hanem hagyják burjánzani a növényzetet, tök természetesnek néz ki, csak közben odafigyelnek rá - például sehol nincs szemét, nincsenek cigicsikkek (egyébként cigarettázó ember se nagyon), üvegszilánkok, stb. És ez a parkosítás olyan szintű, hogy a paneldzsungelben se tudsz úgy 100 métert menni, hogy ne legyen park. Minden panelkomplexum közepén ott egy óriási zöldterület, tóval, kacsákkal, hattyúkkal, játszótérrel, vízeséssel, stb. És nem pöcegördör funkciót töltenek be mint például sok részén a városliget. Hihetetlenül zöld város Varsó.

Szóval mindez nagyon élhetővé teszi a panelek ellenére. És hiába volt amúgy ronda, hogyha hihetetlenül jól éreztük magunkat ott végig. Mert úgy van megcsinálva a város, hogy a lakók ne csak lakjanak ott, hanem használják is, vegyék birtokba az egészet. Eleve például a Visztula partja az egyik oldalon kb nincs beápítve egyáltalán, hanem fás, homokos terület van ott. Ilyen például az egyik belvárosi híd lábánál (mintha itt a Lánchídnál lenne) egy homokos föveny, ami nagyon nagy, és az emberek tulajdonképpen minden este ott gyűlnek össze. Fiatalok, idősek, mindenki, ülnek a homokban, söröznek, grilleznek(!), tábortüzet raknak(!), napoznak, játszanak, aztán megnézik a naplementét. 

Ez a part volt talán a legnagyobb élményünk a városban, minden este itt kötöttünk ki, közvetlenül a víz mellett. Gyönyörű volt, ahogy ment le a nap a túloldalon, és együtt néztük a másik százötven emberrel, akik ugyanúgy magukat jól érezni mentek oda, és ugyanúgy körbeülve beszélgettek, söröztek mint mi, meg mindenki. Késő este pedig, amikor egyszer átmentünk a bal oldalon látható hídon, akkor csak azt lehetett látni, hogy sok fekete folt (az emberek) ül a földön, és csomó helyen ég a tűz, vagy vibrál a parázs. És ezt is karbantartják egyébként, meg menet közben is osztják a szemeteszsákokat, és mindenki abba pakol, vigyáznak a helyre.

Szóval Varsóban minden megvan, ami Budapesten kihagyott ziccer. Az eszement parkosítás, a folyó emberközelivé tétele - végülis, ha már van, miért nem lehet az élet része is? Ezek mind olyan dolgok, amik javítanák az életminőséget, és igazán jó várossá tennék Budapestet. Én így is szeretem, de annyi és annyi dolog van, ami el van cseszve, pedig amúgy tök egyszerű, meg amit egy mozdulat lenne megcsinálni és mindenki profitálna belőle. Annyira jól esik elképzelni egy olyan Budapestet ahol a rakpart az embereké, és esténként odagyűlik mindenki és közvetlenül a folyóparton lógatja a lábát, nézi a szemközti oldalon a kivilágított várat vagy parlamentet, eszik egy lángost, iszik egy fröccsöt, szól a gitárzene valahonnan, néhányan grilleznek - miért nem lehetett ezt így megcsinálni? Miért kell a rakpart mindkét oldalán legalább négy(!) sávnyi rohadt forgalmas autóúton átverekedni magad ahhoz, hogy aztán három méter magasságból nézhess le a vízre? Alig van olyan része a városnak, ahol kontaktod lehet a Dunával. És ez szerintem borzasztó.

Na de mindegy. A lényeg, hogy Varsó elképesztően profin meg van csinálva és karban van tartva. Az összes panel felújítva, mindenhol a legmodernebb nyílászárók, graffiti alig, inkább street art. És ugye parkok. Meg biciklik. És kevés autó és nagyon nagy terek.

Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire olcsó hely Lengyelország. Első este elmentünk a Tescoba, bevásároltunk az égvilágon mindent, megtöltött négy hátizsákot dugig, és összesen 9000 Ft-ot fizettünk. Tényleg röhej. A 3,5%-os tej 140 Ft. A fél literes gyümölcsjoghurt 100 Ft. A teljes kiőrlésű magos kenyér (ami nem ilyen felfújt szar mint itt általában), egész búzaszemekkel 200 Ft. A banán is 200 Ft kilója.

Amúgy arra jutottunk, hogy így érezheti magát egy nyugati turista például Magyarországon. Csak nekünk ebben az érzésben az volt inkább benne, hogy jé, van hely, ahol a mi fos valutánk is ér valamit.
A bubik egyébként elég szerencsétlen állapotban voltak, mondjuk régebbi is a rendszer mint Budapesten, de komolyan egy olyan bicaj nem volt, amin minden működött volna. De így is jó volt, csak akadtak problémák néha. Például volt, hogy az állomás monitorján nem igazán látszottak a számok, szóval nem tudtad, jó számot írsz-e be, vagy volt, hogy nem érzékelte, hogy már visszaraktál egy biciklit (M kapta az sms-t egyik éjjel az ágyban, hogy már 12 órája használ egy biciklit, ugye tud róla, 272 zloty lesz - reggel felhívta az ügyfélszolgálatot, elmagyarázta hogy nem használja a biciklit és már törölték is a hibás összeget), hihetetlen nyolcas van a kerékben, vagy csak nem működik a fék - ami akkor gáz, ha a kontra se megy a sima fékkel együtt. De összességében azért simán használhatóak voltak, csak látszott, hogy itt tényleg kb mindenki ezzel jár, a helyiek is, és nem győzik a karbantartást tempóval.

Az volt nagyon érdekes amúgy, hogy gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy kiléptünk a reptér kijáratán, semmilyen szinten nem éreztük magunkat turistának. Teljesen otthon éreztük magunkat, annyira emberbarát az egész hely. Semennyire nem volt idegen, azonnal be lehetett illeszkedni. Ugyanolyan természetességgel vártuk az adott buszt a reptérről a belvárosba mint egy helyi, bárhová elbicikliztünk térkép nélkül is, keresztül kasul bejártuk a várost, ilyen turistadolgokat tulajdonképpen nem is néztünk amúgy meg, hanem mondhatni négy napig éltünk Varsóban. És ez nagyon különleges élmény, még sehol máshol nem éreztem ilyet, pedig ugyanígy szoktunk felfedezni más helyeket is.

Aztán 27-én, azaz pénteken találkoztam a brazil barátommal, Gui-vel, akit tíz éve ismerek, de még sosem találkoztunk, és aki miatt ugye az egész út létrejött. De erre asszem csinálok másik bejegyzést, mert ez már így is túl hosszú lesz.

A kb 6 fotómból, amit Varsóban csináltam, ez az egyik.