hát így

Pont egy hete vagyok itthon. Itthon-itthon, nem Budapest-itthon.Volt egy nagyon szép karácsonyunk, és sok nap, amikor semmit sem csináltam, ami most nagyon elpazarolt időnek tűnik, de lehet, hogy épp erre volt szükségem.

Pedig hogy elhatároztam, hogy kódolni fogok, és megtanulok adatelemzős python library-t használni, meg a Unity3d editort is alaposabban megnézem...

Ja. Igazából csak aludtam és sorozatot néztem. Meg olvastam.

Most pedig, mielőtt megérkeznek a barátaim szilveszterezni, gondoltam összefoglalom ezt az évet, főleg ezt a második felét, mert az utóbbi 4 hónapból egyelőre csak az intenzitást érzékelem, nem volt alkalma még ülepedni az egésznek. Szóval ezt talán nekem is segít kicsit.

Az év első fele, mondjuk januártól április végéig a fejemben csak a szakdolgozatról szól. Valójában csak az április szólt igazán róla, mert ha jól emlékszem, február végén még azt sem tudtam, mi lesz a témám. De maga a szakdolgozat mint elvégzendő feladat nagyon foglalkoztatott már az év elejétől kezdve, meg voltam ijedve, hogy nem találok magamnak rendes szakdogatémát. Aztán apa javaslatára a közmunka lett a kiválasztott, és nagyjából egy hónap alatt kiválóan megírtam az egészet. Bár az az egy hónap az brutális volt. És elképesztően akartam már szabadulni az egyetemtől.

Ha jól emlékszem, az ezután következő másfél hónap a záróvizsgára való tanulással telt. Június 14-én megvolt, kiváló eredménnyel, végre örökre magam mögött hagytam a felsőoktatást. Másnap, 15-én pedig mentem tetováltatni. Ha jól emlékszem, májusban döntöttem el azt is, hogy jelentkezem a Green Foxba, és jelentkeztem is.

A tetoválásom az év egyik legjobb döntése volt, a Green Fox mellett.

A nyár. A nyár kissé ambivalens volt, az egyik legközelebbi barátom július elején kiutazott Etiópiába egy évre dolgozni. Most jár félidőnél, és nagyon hiányzik (annak ellenére hogy minden nap beszélünk). Kiderült, hogy felvettek a Green Foxba, ami felforgatta az egész világomat, tulajdonképpen a nyaram arról szólt, hogy ezt az információt valahogy helyrerakjam magamban. Mamáékat leköltöztettük a szomszédba, már fél éve laknak itt, és vagy 10 évet fiatalodtak mindketten. Voltunk a barátainkkal Krakkóban meg a Tátrában, király volt, meg tartottunk egy nyárbúcsúztatót velük a dunakanyarban is. Az ambivalens érzések főleg amiatt voltak, mert nehéz volt feldolgoznom ezt a köztes élethelyzetet, hogy az egyetemnek, ami alapján 6 éve szervezem a mindennapjaimat, vége, és nem tudom még, mi kezdődik szeptemberben, milyen lesz, hogy lesz, és hogy mi van most, amikor se ez, se az nincs. Ez a helyzet nagyon sok stresszel járt számomra, a hangulatomat nagyon megviselte, de túléltük ezt is. Augusztusban elkezdtem vezetni, kb 15 óráig jutottam, mert aztán szeptember lett, ezzel még nem tudom, mi lesz.

Aztán szeptembertől mostanáig egybe lehet venni ezt az időszakot, mert azóta semmi másról nem szólt az életem, mint a Green Foxról. Semmi másról. Se másokra, se magamra nem volt időm, csak az iskolára. Viszont az biztos, hogy életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt, hogy felvételiztem.

Imádom az egészet, elképesztően szeretem, és nem akarom, hogy vége legyen - bár még egy hónap, és már tudni fogom azt is, hogy melyik cégnél fogom tölteni a következő egy évemet. Szóval nagyon is a végéhez közeledünk.

Hihetetlen, hogy mennyi mindent adott ez az időszak nekem. Jövőt (a világon bárhol), rugalmasságot, értéket, végtelen lehetőséget, nagyon nagyon sok tudást és tapasztalatot, önbizalmat, kiállást, barátokat, kapcsolati hálót... Mindent, amit az egyetem képtelen megadni, pedig kéne, hogy adjon. A Green Fox elérte nálam azt is, hogy akarjak teljesíteni, ami az én esetemben elég elképesztő eredmény. Megtaláltam a helyem a világban, ami egy nagy privilégium, sokaknak nem adatik meg, pedig hatalmas biztonság - és bizonyosságérzéssel jár, ami fontos lenne mindenki számára.

A Green Foxtól kaptam a jövőkép és lehetőségek mellé még egy nagyon értékes dolgot, amit nagyon nehéz volt megszerezni, és legalább annyira örülök neki, mint magának a GF-os képzésnek - lett egy barátom. Egy GF-ban dolgozó barátom, akivel nehezen találtunk egymásra, de onnantól, hogy elvittem hozzá a laptopomat, mert szétcsesztem a linuxot és megcsinálta, szóval onnantól kezdve őrült tempóban közeledtünk egymáshoz, intenzív időszak ez érzelmileg is, hiszen két hónapja kezdtünk beszélni, és most már a barátaim közé sorolom, pedig én nagyon nehezen barátkozom. De ő azt hiszem, barátom lett (azért azt hiszem, mert nem értek a címkékhez - mikortól barát a barát?), de az biztos, hogy címkék nélkül is egy nagyon fontos ember lett az életemben. Két hónap leforgása alatt. És ez nekem nagyon furcsa, nagyon intenzív, és nagyon igénybe vesz lelkileg, de az ő barátsága, ez az achievement, hogy sikerült, ugyanúgy fontos nekem, mint ez az egész képzés. Szóval ő is mindenképp ide tartozik az évértékelőbe.

A legnagyobb mérföldköveim az évben a diploma, és a green fox.

Hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem.

A kedvenc kulturális eseményem a Sóley koncert volt és a milliószor megnézett Egy őrült naplója a jurányiban.

Elképesztően sok mindent tudok, amit tavaly még nem tudtam, és sínen van az életem.

Már nem félek hogy mi lesz, hogy lesz, hol lesz helyem a világban, mert tudom, hogy lesz, és jó helyen lesz. És ez a biztonságérzet nagyon fontos. Ez is a gf-nak köszönhető. Na meg magamnak.

Idén minden sikerült, amit csak kitűztem magamnak célul. Minden egyes kísérletem, döntésem pozitív mérleggel zárult.

D, D, D még mindig.

Ez egy nagyon meghatározó éve az életemnek, az biztos.

Hát így.

június 15

11 óra — na, akkor lesz tetoválásom. 24 órával az államvizsga után.

Ma voltam bent a szalonban, találkoztam a lánnyal aki csinálni fogja, és szimpatikus volt. A szakértelme elég nyilvánvaló, úgyhogy megnyugodtam, hogy olyan lesz, mint szeretném. Most viszont kicsit ráparáztam megint, hogy mivan ha mégse úgy sikerül... Irracionális, tudom... hiszen pont a szalonból kilépve hívtam fel D-t, hogy mennyire megnyugodtam ezzel kapcsolatban. Ehh. Logic

Már csak fűszálat kell keresni a lómezőn.
Azt ajánlotta egyébként a lány, hogy ne magát a füvet kezeljük stencilként, hanem egy fehér papírlapot háttérnek használva fotózzam majd le az adott fűszálat, és így is az a fű lesz, amelyiket szeretném, csak neki könnyebb a munka vele, ha azt kinyomtathatja, stb. Úgyhogy ha jövő héten megyek haza, fűszálkereső expedícióba kezdek.

június 15. 11 óra.
mennyire jó mááár

Csaak azt nem tudom, hogy a karom melyik széle felé legyen a fűszál íve. Illetve, hogy legyen-e árnyéka. Passz.

újra itthon

Még nem terveztem hazajönni, de a Kresz-vizsgára személyesen kell jelentkezni  orvosi igazolással együtt, úgyhogy kénytelen voltam hazajönni a hétvégére. Mondjuk D tegnap is és ma is egész nap az egyetemen van, úgyhogy annyira nem is bánom hogy haza kellett jönnöm. Csak kár a fosadék időért.
Tegnap vezettem 20 kilométert az erdőben, elképesztően szeretem ezeket az útvonalakat. Egyrészt csodálatosak, dugig vannak vaddal, és hihetetlenül vadregényes és harsogó az egész erdő, nagyon szép része ez a vidékünknek. Másrészt azért remek, mert folyamatosan váltakozik az utak típusa. Például elkezdődik sóderesen, hepehupásan, szóval már kerülgetni kell rendesen. Aztán folytatódik betonosan, de az meg kb 50 éve készült, szóval baromi kátyús, de vannak korrekt részei. Aztán hirtelen átvált földútba, ahol meg a két keréknyomra kell nagyon figyelni, hogy nincsenek-e túlságosan kivájva, hogy nehogy leérjen az autó alja a középső "taréjra", és ha fennáll ennek a veszélye, akkor valahogy úgy helyezkedni, hogy a külső kerékkel felmenni az út szélére, a belső kerekekkel pedig a taréjra, de közben ide-oda csúszkál, mert homokos, szóval hú. Nagy élmények ezek nekem.
Főleg, hogy apa eladta a suzuki wagon r+ -t, szóval most anya zafirájával csapatjuk, ami kétszer akkora és totál máshogy működik, máshogy fekszik az úton meg minden. Na meg van benne abs meg ebs meg mindenféle ilyen dolog, meg szervó, szóval tényleg teljesen fura a kis dobozautó után. De hamar megszoktuk, aztán már egészen 80 km/h-ig is felmentünk!! Ennyivel még a suzukival se mentünk.
A legnagyobb gödrök a sóderes részeken vannak, gondolom azt kimossa a víz. De mindegyik tök másfajta kihívás, és folyamatosan váltakozik ez a háromféle út-típus. De például a 10 centis homokos úton kanyarodni, ahol már sodródik az autó, az is izgalmas. Nagyon szeretem, hogy ennyire változatos. Nagy kihívás. És így, hogy egyszerre ér ennyiféle inger, és igénybe veszi a teljes figyelmemet a folyamat, és folyamatosan ki kell lépni a komfortzónából és dinamikusan változtatni a vezetésen az adott szituációkban, szóval ettől baromi gyorsan fejlődöm. Annak ellenére, hogy kéthetente vezetek. Megfigyeltem, hogy mindig kb hatszor jobban megy, a nagy kihagyás ellenére is, mint előző alkalommal, szóval ez tényleg ilyen ülepedős dolog.
Ma is megyünk!


Ami viszont borzasztó, hogy van behűtve egy nyakas aligvárom a hűtőben, és nem ihatok, mert VEZETEK.
:(
First world problem.

Lavina

Asszem elég dekoratív állat.

május

Hazajöttem ismét Budapestről. Ilyenkor sokan csodálkoznak, hogy "most voltál otthon 3 hétig, én ennyi idő után fél évet várnék mielőtt hazamegyek", de én ebbe a közösségbe is tartozom, bár kicsit máshogy, mint ahogyan Budapestre is, de tartozom. Része vagyok. Holnap lesz majális, megyek én is lángosozni, fotózni, és biztos vagyok benne, hogy sokan örülni fognak nekem, hogy látnak.
Meg már látni akartam a kis veteményesemet is :) Szuperül nő minden, bár a hűvös idő miatt sokkkkkal lassabban, mint kéne.
A borsó:

Asszem nem írtam arról, hogy milyen kurva időjárás volt amikor esett a hó és fagyott, mert annyira mérges lettem tőle, hisz többször emlegettem itt is, hogy mennyire izgulok a termésekért.
Aztán jött itt a Bakonyban 15 centi hó. Két napig szakadt óriási pelyhekben. Szóval a szakdoga-leadás reggelén hófehér tájban autózva mentünk a vasútállomásra.

Ja, szóval itt többszörösen is feszült voltam, egyrészt a szakdolgozat miatt, mert bár már fel lett töltve a felületre, még nem raktam le a vállamról a terhét, másrészt az elfagyott termések miatt.
Úgyhogy most borzasztóan örülök, ugyanis bár sok termés elfagyott, de egy csomó megmaradt!
A ringlófák például roskadoznak a zöld bogyóktól, rengeteg körte is lesz, a birs csak most kezdett virágzani, szóval azt egyáltalán nem érintette a fagy, és cseresznyéből is lesz talán valamennyi. Az almát, barackot majd meglátjuk.

körte

szeder a fán

Úgyhogy most már tényleg remélem, hogy semmi váratlan nem jön közbe. Vasárnap pedig megpróbálok időt szakítani fenyőrügyszörp készítésre, mert azt nagyon nagyon megszerettem tavaly.


Az online kresz-oktatásnak a felénél tartok pont, eddig remek eredménnyel, nagyon izgalmasnak találom az egészet, és logikusnak.
Ma pedig apa szólt, hogy éppen vár valakire a falubusszal, úgyhogy amíg nem szól a valaki, hogy megérkezett, addig menjek ki vezetni!!
Kicsit megijedtem, és majdnem visszakoztam, de végül győzött a "miért ne?", és úgy, ahogy voltam, mezítlábra felhúztam a cipőm és szaladtam ki a buszhoz.
Egy elég nagy buszról van szó, Volkswagen Crafter, ippeg ilyen szép tulipános, csak a mi településünk neve van rajta.
És aaaannyira jó volt vezetni! Utazni is imádok benne, ha apa épp faluügyeket intéz, és megyek vele, hihetetlen mennyire tágas és kényelmes. És felülről látni rá a forgalomra, ami baromi nagy könnyebség, és sokkal jobban lehet figyelni mindenre. Illetve apa azt mondja, hogy sokkal kevésbé fárad el a vezetésében mintha "földszintes" autóval menne.
Nagyon könnyű vezetni, sokkal könnyebb mint a suzukit, annak ellenére, hogy hosszú mint a vonatfütty, és nyilván baromi nehéz. De szinte nem is lehet érezni, hogy a vezetőülés mögött még van sok méter hátrafelé. Kb 3 km-t mentem vele, a felénél csináltam egy Y-fordulót (arról nem is beszélek, mennyivel könnyebb ezzel tolatni, az óriási visszapillantóknak köszönhetően, amikkel nem is baj, hogy a hátsó ablakon nem lehet kilátni, mert MINDENT megmutatnak maguk is. Lazán beálltam párhuzamosan az út szélével, gyakorlatilag segítség nélkül, aztán mentünk is hazafelé. Manővereztem az utca végén parkoló néhány autó között, amit eddig még a suzukival se csináltam (aszfalton még nem mentünk), na hát most ezzel igen, és teljesen természetesen ment minden. Úgyhogy nagyon jó élmény volt.

Nagyon várom már, hogy meglegyen a jogsim, és mehessek ide-oda..


Egyébként csodálatos az udvarunk, tele van minden orgonával, és az utcafronton csak úgy ömlik ki. Szóval egy giccskép a kutyával:

Pénteken összecsődítettük a barátok egy részét, és beültünk a jurányiba, mert az kb mindenkihez közel van. Jól éreztük magunkat, még egy agár is volt, aki folyamatosan szimatolt körbe mindenkit, és hozzánk is odajött, és megsimogattuk, és annnnnyira jól esett, csak a szívem fájdult meg mégjobban, hogy nekünk még nem lehet. Talán egy év múlva.
De kb ez volt az egyetlen pozitív élmény most a jurányiról, pedig amúgy nagyon szoktuk szeretni. Kurva hangos volt a zene, alig hallottuk egymást, már az a szint volt amikor így beszélsz hangosan a másikhoz, de nem hallod a saját hangod, úgyhogy csak reméled hogy tényleg hallja a másik amit mondasz, és hogy úgy hangzik a mondandód ahogyan tervezted.
Ez volt az egyik.
A másik, hogy P barátunk, aki nem nagyon tud szénsavasat inni, szóval a sör kilőve nála, vett 1300 ft-ért egy aperol spritzet. Az árán még túl is lendült volna, mert elég jó munkahelyen dolgozik, de azon már nem tudott, hogy a jurányiban az aperol spritz = aperol + a ház bora.
.
Hogy hogyan jutottak oda, hogy az aperol + prosecco + szóda helyett aperol + ház bora lett az eredmény, nem tudom. Mindenesetre P kiakadt, mert nem ezt vette meg amikor aperol spritzet kért, ráadásul kurva drágán. Erre a reakció az volt a pincér srác részéről, hogy  egyrészt megsértődött, másrészt felvett egy ilyen passzív agresszív stílust, megfogta P vállát, és mosolyogva-gúnyosan-lesajnálóan közölte vele, hogy 2017 óta a ház borából is lehet csinálni. wtf. És azt is mondta, hogy annak ellenére, hogy P leszarozta a helyet (nem tett ilyet), inkább örüljön neki, hogy csak ennyibe kerül az aperol spritz, mert nagyon megéri, és máshol nem kap ennyiért. Aztán úgy kezdett beszélni a proseccoról, mintha valami aranyárú termék lenne, amit nem éri meg tartani, pedig elég a legközelebbi aldiba elmenni, és ott is van 600 forintért baromi korrekt cucc, na mindegy. Nem ez a lényeg.
De most mibe telt volna annyit mondani, hogy bocs haver, nem erre számítottál, tényleg, nem tájékoztattunk arról, hogy nálunk mást jelent az aperol spritz, erre a vendégünk vagy. Akkor bőven behozták volna azt a hiányzó 1300 forintot, mert akkor például nem álltunk volna fel és mentünk volna el.
Ilyet tényleg nem tapasztaltam még itt, és baromi szar, hogy ilyen élménnyel jöttünk el a jurányiból, mert nagyon szerettük a helyet tényleg, de ez a sértődés, meg passzív agresszív viselkedés egy pincér részéről, főleg úgy, hogy ezesetben a vendégnek tényleg igaza volt, hát, elég szar.

Utána ettünk egy gyrost, aztán beültünk az Osterbrauba a tölgyfa utcában, itt még sose voltunk, de nagyon jó hely (a wc kivételével). Péntek este volt, bőven volt üres asztal, zene volt, de tök diszkrét, extra sörök olyan áron, amiért a jurányiban kb a ház sörét kapjuk, keserű meggy, ír vörös, IPA... és még pizzát is sütnek.
Úgyhogy itt voltunk zárásig. Aztán felugrottunk az albiba pálinkáért (szerencsére a párhuzamos utcában lakunk), és felmentünk a gül babához. Ott fáztunk egy darabig, aztán elindultunk random a rózsadombon ide-oda, végül a józsef hegyi kilátónál lévő réten kötöttünk ki. Kurva jó hely egyébként, szoktunk ide járni, de éjjel még nem voltunk - hát, érdemes megnézni. Sehol egy lélek, meg közvilágítás, de az egész világító várost belátni.. És elég fasza dolog, hogy a rózsadombon tényleg üldögélhetsz hajnali 3kor a vaksötétben egy réten, mert kurvára senki nem jár arra, és ha jár, az is csak hazamegy.
Viszont hihetetlen szél fújt, ott is fáztunk, szóval elindultunk lefelé, és ahogy leértünk az utcára, azonnal megállt mellettünk eg yillogó rendőrautó - én azt se vágom, honnan jött egyébként, mert ahogy leértünk a kilátótól, azonnal jött is villogva, de mindegy. Hogy akkor igazoltatás.
Na hát velem rendes falusi lányként ilyen még nem történt, a többiekkel már volt, hogy többször is, szóval igazából én voltam az egyetlen, aki meg volt szeppenve, mondtam is a rendőrnek, hogy ez így elég ijesztő volt, erre kedvesen nyugtatott, hogy nem kell félni, rutinellenőrzés, nincs baj, stb. Aztán személyiket kértek, meg akinek volt táskája - pl nekem - annak meg kellett mutatnia, mi van benne. Kérdeztük, hogy mire fel az egész, mondták, hogy a réten fent szoktak füvezni a fiatalok, és ezért ez a nagy átkutatás.
Végig nagyon normálisak voltak tényleg, viccelődtek, meg az én béna vicceimet is értékelték. Aztán kérdezték hogy amúgy mit csináltunk fent, mondtuk, hogy ittunk (nehéz lett volna letagadni, D kezében ott lifegett a pálinka), erre annyi volt a válaszuk, hogy nagyon helyes. (most azt nem kezdem kifejteni, hogy mennyire konzisztens hozzáállás, hogy a füvet démoni dologként kergetik az éjjeli utcákon hajnali 3kor, de ha arról van szó, hogy valaki az alkoholt használja tudatmódosítóként, az nagyon helyes)
De örültünk, hogy ennyire normálisak voltak. Még akkor is, ha nem igazán éreztük korrektnek, hogy csak azért, mert éjszaka sétálunk az utcákon, meg mert a fiatalok "szoktak füvezni", az igazoltatáson felül még a táskákat is átnézik.
De a végén jó éjszakát kívántak, meg hogy vigyázzunk magunkra. És akkor ennyi volt.

5-re értünk haza, kurva fáradt voltam tegnap egész nap.
Ma meg kimegyünk M barátunkhoz Pátyra, ott is alszunk. Van neki egy csodás szánhúzófajta kutyája, aki hófehér, és jó nagy, és ilyen kunkori farka van.

Úgyhogy legalább kutyázhatok egyet, ha már a szívem szakad meg tényleg, ha agarat látok.
De a laptopom kiviszem, és a kertben fogom csinálni a kreszt.
Nnna.

kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén

Ma elkezdtem befejezni a szakdolgozatomat. A kutatási kérdést már megfogalmaztam, már csak a bevezetés-témamegjelölés-indoklás, szokásos cucc maradt, és a konklúzió.
Meg ugye amit írtam, még egy-két mondat az elméletbe.

És elkezdtek kibújni a spenót mellett a céklák isss!!!


Ja amúgy amióta elküldtem a konzulensemnek a szakdogám eddigi állását, olyan gyomorgörcsöm volt minden alkalommal, amikor arra az e-mail címemre üzenet érkezett, hogy hú. Alig bírtam elaludni.
És most, amíg ebédeltem, válaszolt.
És semmi de semmi gondot nem írt a cuccal kapcsolatban! Semmit!
Csak ilyen apró, sokadrangú szar kis dolgokat kell még kifejtenem, még oda lehivatkoznom, ide ne írjak oldalszámot, ezt a folyószövegbe hivatkozzam, ide inkább ezt a szót használjam....
Azta. Hát eszembe sem jutott, hogy ez is lehet, én azt hittem, egész fejezetekkel lesz gond.
Nahát.
Hát ezt még fel se fogtam teljesen.
Ezek alapján ma befejezem a szakdogámnak az általam gondolt részeit, holnap pedig megcsinálom ezeket az apró változtatásokat...
És kész.
Holnap kész vagyok a szakdogámmal!

Most ez a kép érkezett tőlem a csetbe, imígy érzem magam:

Zenének meg eztettt, mert tűpontos:

láthattam láttam is mindent és mégis:
hagytam hogy hagyjátok hadd hagyjam én is
én vétkem én vétkem én igen nagy --
hagytam hogy így legyen de te
ne hagyd

a mai nap pihenőnap

Ma egyáltalán nem foglalkoztam a szakdolgozatommal, és ez igazán jól esett.
A konzulensem még nem jelzett vissza.


Reggel kényelmesen felébredtem, megreggeliztem, aztán beállított az egyik falubeli barátunk, aki egyébként a falu pálinkafőző nagymestere (nem irónia), hozott nekünk bort és szőlőpálinkát (nem törkölyt! nem mindegy). Több hegyen is van szőlője itt a környéken, elég jó bora is szokott lenni, bár a pálinkája jobb.
Beszélgettünk, aztán segítettem főzni, sütöttünk répatortát, amihez utána kevertem krémtúrós-narancsos-mascarponét, és az került a tetejére, igen jó volt.

Ez pedig nem más,

mint a spenót a veteményesemben.

Délután 6 körül pedig elmentünk a nagyobbik öcsémmel, Zs-vel és apával vezetni a falu határába.
Nem gondoltam, de tökre megmaradt a lovardás tudásom, amikor naponta traktoroztam a bálákat. Nyilván nem tudok vezetni, meg a traktort könnyebb is volt kezelni (lomhább, és sokkal magasabban ül az ember, amitől kényelmesebb és könnyebb a vezetés), de simán elindultam, meg váltottam ide-oda a kocsival már elsőre. Az más kérdés, hogy 10 km, azaz fél óra vezetés után úgy elfáradtam mentálisan, hogy kb nem tudtam egy Y fordulót megcsinálni. Mivel nem betonúton voltunk, hanem egy hepehupás, traktorvájatokkal tarkított földúton, tök más így vezetni, főleg elsőre. Valószínű sokkal több mindenre szükséges így koncentrálni (pl hogy ne legyen tengelytörés egy nagyobb gödör eredménye), folyamatosan lassítani-gyorsítani, ahogy a dimbes-dombos táj és a gödrök igényelték. Még nyulak is szaladtak át előttem. Szóval ez így elsőre baromi tömény volt, de azt hittem, hogy sokkal rosszabbul fog menni. De örülök neki nagyon hogy erdőben meg földúton tanulok, így sokkal több inger és komplexebb helyzet ér, mint mondjuk egy parkolóban, és talán könnyebb lesz majd ettől, ha valóban elkezdődik a jogsiszerzési folyamat.

Amikor elértünk a szomszéd kis zsákfalu határába, váltottunk Zs-vel, de előtte még fényképeztem egyet, olyan csodálatos volt minden.

 

Bizony, mi vagyunk a Balaton-felvidék északi őrzői.

 

Imádok itt élni.

Holnap pedig ismét vezetünk!
D-t pedig láttam a tüntetés live közvetítésén :)


Viszont baromi fáradt vagyok.

hesstegmégnégynap

Ma esti karc:

D-vel nézzük a nutellakészítős indexvideót, és közben felvillan egy részlet, amin a Sixx nicknevű újságíró eszik. Mondom D-nek, hogy én ezt az embert követem molyon. Nagyon jó ízlése van a könyvek terén, de tényleg, igazán nagyon jó, azért kezdtem bekövetni mert úgy láttam, hogy nagyon egyezik, hogy melyik könyveket olvassuk, melyikeket tartjuk jónak, és miért.
Mondom neki, meg is mutatom.
Nézzük a profilképet. Hát ez nem a sixx. De akkor ki? Baromi ismerős.
De tuti indexesnek kell lennie, azoknak van ilyen szürkés háttér előtt jól megvilágított, közeli arcképes profilképük. Nézzük az impresszumot - hát itt nincs ilyen.
Kinagyítom a képet. Mondom tudod kire hasonít? A Krasznahorkai Lászlóra.
D: az hogy néz ki?
Beírom a Google-ba. Az első kép, amit kidob, a molyos profilkép.

Ezek szerint megdicsértem Krasznahorkait, hogy milyen jó ízlése van. Oké. Nicely done!

birthmarks and the void they leave

Egyébként múlt hét szerdán "műtétem" volt, ugyanis leszedettem az arcomon lévő anyajegyet. Nehéz döntés volt. Azaz nem is. Hm nem tudom... Csak ez egy olyan anyajegyem volt, ami nagyon meghatározta az egész arcomat, tök aszimmetrikussá tette és ezt nagyon szerettem, meg hát alapvetően egy markáns attribútuma volt a megjelenésemnek. Viszont kb 6 éve elkezdett nőni, és a sima, lapos, bőrből nem kiemelkedő folt helyett egy kiemelkedő és nagyobb anyajegy lett belőle. Mondom, ezt kb 6-7 év alatt, szóval nem volt ilyen brutális ütemű növekedés. De azért most már zavart. Viszont közben meg szerettem, mert nyilván hozzátartozott a megjelenésemhez. De úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek, és elbúcsúztam tőle, és múlt hét szerdán volt a műtét. Tegnap meg ahogy hazajöttem Budapestről, bőröndöstül mentem be a kórházba, szóltunk a plasztikai sebésznek, hogy helló, megjöttem, és kikapta a varratokat. Most le van ragasztva ilyen sebösszehúzó tapasszal, amit még egy napig fent kell hagyni, aztán az arcom karaktere új, tiszta lappal kezdhet.

Még nem is láttam magam úgy, hogy nincs ott semmi. Mert amikor varratok voltak a helyén, akkor is az agyam érzékelte, hogy van ott valami, tehát nem volt feltűnő, hogy amúgy nem az a folt van ott, ami amúgy szokott lenni.

És kvázi ilyen fantomtestrész lett belőle amúgy, mert amikor mondjuk így végigsimítok az arcomnak azon a felén, akkor az ujjaim felkészülnek arra, hogy ott kell lennie valaminek, de érintés közben ugye nincs ott semmi, és nagyon meglepődik az agyam.

És tudom, hogy röhejes kicsit, de félek, hogy így nem lesz karaktere az arcomnak. Na mindegy. Majd meglátjuk. 

nyárutó + mamáék

Csili végre egyszer hajlandó volt a fényképezőre nézni miközben fotózni akartam 

Főtt krumpli, amit házi fűszervajjal (vaj, fokhagyma, petrezselyem, só, bors) pácoltam be, aztán betoltam a sütőbe amíg meg nem pirult.

Mostanában a mi- és a mamáék háza közötti kőkerítésen (mifelénk bástya a neve) szoktam olvasni-borozni

Egyébként tegnap ideutaztak mamáék, megnézni a házat, és mindketten le voltak nyűgözve és nagyon várják már a költözést. Nem semmi 80+ évesen egyrészt elköltözni, másrészt tök más életstílusra váltani - váci panelből ide falura, kertesházba 4000 négyzetméter udvarral. És akárhogy is nézzük, háztól-házig körülbelül 210 km a távolság. Nekem most, ennyi idősen borzasztó lenne, ha valamiért eladnánk ezt a házunkat, nemhogy 86 évesen teljesen otthagyjak mindent. Jó, nyilván ide jönnek a szomszédba, sőt, az egésznek ez volt az apropója, hogy majd akkor így tudunk rájuk figyelni, na de akkor is. Nagyon tiszteletreméltó az elhatározásuk, meg az egész ahogy ezt kezelik.

Persze nagyon jót fog tenni nekik, hogy ennyi idősen így megújulnak, megújul az életük, mert a monotónia nem ad semmi motivációt másnapra. Mama pont mesélte, hogy nekik már nem nagyon van különbség hétköznap meg hétvége, karácsony meg nem karácsony között, mert beálltak egy napi rutinra, és azt csinálják már istentelen hosszú ideje, szóval minden nap tökéletesen ugyanolyan, azzal a különbséggel, hogy mit főz a mama ebédre. De ennyi. Szóval biztos hogy hihetetlen lelki és fizikai felfrissülés lesz ez a váltás. Papa már azt tervezgeti, hogy hova ássa majd a konyhakertet, a mama meg megcsinálta papírból az alaprajzot, meg az összes bútoruknak a méretarányos mását, és otthon azt rendezgeti, hogy hogy kéne berendezni a lakást.. Szuper, hogy már ez az előkészületi folyamat is ennyire változást hozott a mindennapjaikba. Van min izgulni meg gondolkozni, beszélgetni...

Igazából a ház október végére beköltözhető lenne, de a mamáék pénzének kímélése érdekében lassítunk a tempón, de jövő ilyenkorra elméletileg már itt fognak lakni :)

Most verték ki az ablakoknak a helyét, haaatalmas déli és nyugati fekvésű ablakaik lesznek. A konyhapult például kapásból két ablak előtt kapott helyet, az egyik déli, a másik nyugati, és gyönyörű lesz a kertre kilátni onnan. Minden akadálymentesítve lesz, hogy ha esetleg kerekesszék is kell majd a későbbiekben, az is elférjen, meg lehessen úgy is zuhanyozni, szóval küszöb nélküli zuhanyfülke, lenyitható székkel, sok kapaszkodóval, el vagyok ájulva komolyan, milyen jó lesz.

Az egyetlen, amit nehéz lenyelnie a családnak az a mamáék úgymond konzervativizmusa, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Hogy a nagyjából 30 év panel-élet után ragaszkodnak a szőnyegpadlóhoz, ragaszkodnak a hagyományos értelemben vett ablak-koncepciókhoz (értsd: nem akart a papa egy óriási, két méter széles ablakot, holott kellett volna annak érdekében, hogy igazán világos legyen a szoba, hanem helyette inkább két kisebbet; a mama pedig a konyhába nem akart sarok-ablakot, pedig milyen király lett volna valami ilyesmi ablak). Vagy például, hogy a jelenleg legnagyobb szoba üvölt egy amerikai konyhás nappaliért, tényleg, egyszerűen ahányszor belépek, kb sírvafakadok, hogy milyen fantasztikus hely lehetne ebből a szobából, meg mindenki aki látja, ezt kérdezi először, hogy ugye itt az lesz? Hát nem. De amúgy a mamáék is érzik ezt, meg nekik is tetszene, csak amikor így elgondolkoznak rajta, kb látni az arcukon ahogy küzd bennük a megszokás meg az, hogy milyen fasza dolog lehetne ebből, és látni ahogy a megszokás győz. Na de szóval ezt ők is érzékelik, és az lett megbeszélve, hogy gipszkarton fallal lesz leválasztva a konyha meg a nappali egymástól, és akkor bármikor vissza lehet csinálni. Szóval vannak ilyenek. Meg amikor lehetőség lenne arra, hogy a fűtéscsöveket úgy vezessék, hogy a padlón érezni lehessen a hőt, kvázi padlófűtés-szerűen (nálunk is így van), akkor azt mondják, hogy nem, mert hallották, hogy attól szilikózist lehet kapni (az mindegy, hogy még ha lenne is rá esély, az ő életükben ez biztos, hogy nem következne be, mert annyira hosszú a kialakulás folyamata). Szóval ilyenek.

De egy szavunk sem lehet, mivel egyrészt az ő házuk lesz (mi csak szeretnénk olyan opciókra is rávilágítani, ami amúgy nem jutna eszükbe - mivel nem tudják, milyen lehetőségeik vannak), másrészt meg a lényegi részét az egésznek (KÖLTÖZÉS 86 ÉVESEN) rendkívüli rugalmassággal kezelik.

Szóval hajrá mamáék!

stuff

Visszatértem Budapestre közel egy hónap otthon-tartózkodás után. Az első pár nap szörnyű volt, utáltam az egészet, de mivel itt vannak a barátaim, meg itt is van életem, belejöttem a dolgokba és már nem szenvedek. Tegnap kiültünk a Szabadság-hídra négyen társasozni egy jó nagy pokrócon, a síneken, középen, annyira jó volt. Sokat voltunk a hídon amióta lezárták, hihetetlen, hogy ennek hamarosan vége.

Annyira vicces amúgy látni ilyen basic hivatalnok emberek hogy jönnek ki "szórakozás" céljából a hídra, basic hivatalnok öltözékben, hogy aztán borospoharat szorongatva a kézben álljanak körben órákat, mert egyikük se akar leülni a szép ruhájában, és zavartan pillantsanak időnként oldalra, ahogy megpróbálják teljesen out of context jól érezni magukat.

Na mindegy, mi imádjuk, csak a sok sörtől sokat kell pisilni, a főváros meg ugye addig nem jutott el, hogy legalább egy mobilvécét kirakjon valamelyik hídfőhöz (hiszen ugye nem "hippifesztivál" célzattal lett lezárva az építmény, ahogy Tarlós is mondotta), úgyhogy a Gellérthegy aljáig kell mindig elzarándokolni, ami kicsit kényelmetlen, de legalább megoldás.

D hazafelé végig videózott, mert tervben van, hogy a brazil barátoméknak (akikkel Varsóban találkoztunk) csinálunk egy meglepetés Budapest promóvideót, úgyhogy amikor csak lehet, és feelgood dolog van, azt videózzuk. A tegnap esti felvételbe néhányszor belelógtam, így hát csináltam egy snapshotot, és frissítettem az amúgy két éve változatlan facebook profilképemet. Nálam ezek a fb-updatek tényleg eseményszámba mennek, úgyhogy most is időnként csak úgy rákattintok a profilomra hogy hú, milyen új és milyen szokatlan. Múltkor a borítóképemet is lecseréltem, nem tudom mi van velem.

Kéne valami produktívat csinálni ma az ebédfőzésen kívül, de igazából nincs kedvem semmihez, csak úgy ellébecolni a napot.

ég elska Word 2016

Imádom a 2016-os Office-t. Ő a legnagyobb magyarnyelv-őrző és ápoló a világon. Mindig azt mondja, használjam a magyar megfelelőt, még az olyan szavaknál is mint mondjuk "probléma" vagy "abszolút". D kérdezte hogy miért nem kapcsolom végre ki, de engem ez baromira szórakoztatott, pedig akkor még nem is gyanítottam, hogy napokon belül kifizetődik az egész, ugyanis eljutunk a csúcsra is. Most anya egyik ajánlását fordítottam éppen angolra, mert egy Ausztráliában dolgozó masszőr kérte, erre:

Imádom.

hosszú

Hát Varsó életem egyik legnagyobb élménye, az biztos.

Múlt hét szerdán mentünk és vasárnap jöttünk vissza, szóval három teljes napot voltunk ott.

Képeim sajnos még nincsenek, ugyanis otthonról elfelejtettem felhozni Budapestre a fényképezőm akksijának töltőjét, és mivel nagyjából egy hónapja töltöttem újra, ahogy az várható volt, már az első napon lemerült, tehát igazából teljesen felesleges volt elvinnem is. Na mindegy, a kezdeti dührohamom után már nem is hiányzott az egész, M úgyis fényképezett.

Szóval négyen mentünk, D, a barátja aki szintén D, és M. Na meg én. A szállásunk egy AirBnB-s lakás volt, hihetetlenül kényelmes és jó, és basszus olcsóbb mint a legszarabb hostel.

A lakás ilyen belváros és külváros határán volt, busszal negyed óra a center, de mi használatba vettük a helyi bubit, és bicajoztunk. Egyébként iszonyatos különbség van a magyar bubi meg a lengyel között, Magyarországon pl zárolnak kb 20ezer ft-ot a számládon hogyha használod a bicikliket, ami ugye pl nem egy alap dolog, mármint hogy legyen 20 ezer forint felesleg a számlán, nekem pl kb kéthavonta fordul elő maximum. Na itt ilyen nem volt, egyszerűen be kellett regisztrálni a telefonszámmal, kapni egy pin-kódot, 10 zloty-t tölteni az accountra (700 Ft) és mehetsz. Ja, az első húsz perc itt is ingyenes, utána egy óráig 70 Ft, aztán 280. De akkor már két órája biciklizel, és nincs az a távolság ami indokolná a két órát. Nekünk az egy napi közlekedés, reggeltől estig megvolt 400 Ft-ból maximum. Ami elég jó, tekintve hogy egy BKV jegy itt Budapesten 350 Ft. Kb amúgy Varsóban is annyi volt (75 perces került kb 300 Ft-ba).

Szóval napi 400 Ft-ból közlekedtünk összevissza, folyamatosan mentünk valahová, teljes természetességgel szelve az utakat.

Varsó egyébként rémesen ronda. Mármint tényleg. Mivel gyakorlatilag az egész város le lett bombázva a világháborúban, az újraépítés tulajdonképpen annyiból állt, hogy teleépítették az egészet panelházakkal. De úgy, mintha Sims-ben kijelöltek volna egy részt varsó bal felső csücskétől a jobb alsóig, és rányomtak volna, hogy PANEL. De mindezt egyébként rendkívül változatos módon követték el, szóval mondhatni mint Gombóc Artúr esetében a csoki, volt itt magas panel, alacsony panel, lépcsőzetes panel, íves panel, fura erkélyes panel, stb, de tényleg a világon mindenféle. Ezek között a belváros egy kerületében elszórva kb 10 felhőkarcoló, köztük ugye a Sztálin torony, ami döbbenetesen magas, illetve sok teljesen üvegfalú cucc. A panelok között. Szóval amúgy fura, meg nagyon eklektikus, de egy idő után megszokja az ember és nem zavaró, inkább érdekes.

Tehát mindenhol panel. Ebből igazából egyenesen következhetne az hogy mennyire szar volt ott lenni, de nem. Ugyanis hihetetlen, de egész Budapestnél is élhetőbb ez a város. Mégpedig több okból.

Egyrészt az utak miatt. Ugyanis az utak legalább 70%-a baromi széles, mondjuk minimum négysávos, de inkább több. Mármint városon belül. És legalább ilyen széles hozzá a járda is. És a lebombázott város miatt valahogy úgy építették be a helyet, hogy nagyon szellősen vannak az épületek, szóval ez a három együtt így olyan óriási térérzetet biztosít, hogy semmilyen szinten nem nyomasztó a városiassága. A hatsávos utakon a forgalom gyakorlatilag elenyészik, de komolyan, szóval simán lehet akár négyen egymás mellett bicajozni az autópálya méretű úton, mert közel s távol egy autó se jön, pedig épp hétköznap késő délután van mondjuk. A forgalom tehát eloszlik, ez mindenkinek jó, autósnak, gyalogosnak, bicajosnak egyaránt. Az épületek nem az úttól három méterre kezdődnek, hogy ne legyen járda, hanem tök random szétszórva vannak, ezért nem tolulnak így föléd, nem takarják ki a napot, és van hely nézelődni. Igazából ameddig a szem ellát.

Például így:

Szóval Varsó nagyon forgalombarát (legyen az gyalogos-, bicajos-, vagy autósforgalom), és tágas. És van még egy dolog, ami nagyon nagyon sokat számít, gyakorlatilag ez a lényeg: Varsóban lépsz hármat és egy parkban vagy. Tömve van parkokkal, de tényleg, az egészen kicsitől a hatalmasig, ami mondjuk kétszer akkora mint a városliget. És egyikből a másikba esel végig, és mind nagyon jól meg van csinálva, igényesen, lakhatóan. Nagyon sok szökőkút, még több vízesés, kicsi, nagy, de közben mégse olyan osztrákos centire nyírt füves dolog, hanem hagyják burjánzani a növényzetet, tök természetesnek néz ki, csak közben odafigyelnek rá - például sehol nincs szemét, nincsenek cigicsikkek (egyébként cigarettázó ember se nagyon), üvegszilánkok, stb. És ez a parkosítás olyan szintű, hogy a paneldzsungelben se tudsz úgy 100 métert menni, hogy ne legyen park. Minden panelkomplexum közepén ott egy óriási zöldterület, tóval, kacsákkal, hattyúkkal, játszótérrel, vízeséssel, stb. És nem pöcegördör funkciót töltenek be mint például sok részén a városliget. Hihetetlenül zöld város Varsó.

Szóval mindez nagyon élhetővé teszi a panelek ellenére. És hiába volt amúgy ronda, hogyha hihetetlenül jól éreztük magunkat ott végig. Mert úgy van megcsinálva a város, hogy a lakók ne csak lakjanak ott, hanem használják is, vegyék birtokba az egészet. Eleve például a Visztula partja az egyik oldalon kb nincs beápítve egyáltalán, hanem fás, homokos terület van ott. Ilyen például az egyik belvárosi híd lábánál (mintha itt a Lánchídnál lenne) egy homokos föveny, ami nagyon nagy, és az emberek tulajdonképpen minden este ott gyűlnek össze. Fiatalok, idősek, mindenki, ülnek a homokban, söröznek, grilleznek(!), tábortüzet raknak(!), napoznak, játszanak, aztán megnézik a naplementét. 

Ez a part volt talán a legnagyobb élményünk a városban, minden este itt kötöttünk ki, közvetlenül a víz mellett. Gyönyörű volt, ahogy ment le a nap a túloldalon, és együtt néztük a másik százötven emberrel, akik ugyanúgy magukat jól érezni mentek oda, és ugyanúgy körbeülve beszélgettek, söröztek mint mi, meg mindenki. Késő este pedig, amikor egyszer átmentünk a bal oldalon látható hídon, akkor csak azt lehetett látni, hogy sok fekete folt (az emberek) ül a földön, és csomó helyen ég a tűz, vagy vibrál a parázs. És ezt is karbantartják egyébként, meg menet közben is osztják a szemeteszsákokat, és mindenki abba pakol, vigyáznak a helyre.

Szóval Varsóban minden megvan, ami Budapesten kihagyott ziccer. Az eszement parkosítás, a folyó emberközelivé tétele - végülis, ha már van, miért nem lehet az élet része is? Ezek mind olyan dolgok, amik javítanák az életminőséget, és igazán jó várossá tennék Budapestet. Én így is szeretem, de annyi és annyi dolog van, ami el van cseszve, pedig amúgy tök egyszerű, meg amit egy mozdulat lenne megcsinálni és mindenki profitálna belőle. Annyira jól esik elképzelni egy olyan Budapestet ahol a rakpart az embereké, és esténként odagyűlik mindenki és közvetlenül a folyóparton lógatja a lábát, nézi a szemközti oldalon a kivilágított várat vagy parlamentet, eszik egy lángost, iszik egy fröccsöt, szól a gitárzene valahonnan, néhányan grilleznek - miért nem lehetett ezt így megcsinálni? Miért kell a rakpart mindkét oldalán legalább négy(!) sávnyi rohadt forgalmas autóúton átverekedni magad ahhoz, hogy aztán három méter magasságból nézhess le a vízre? Alig van olyan része a városnak, ahol kontaktod lehet a Dunával. És ez szerintem borzasztó.

Na de mindegy. A lényeg, hogy Varsó elképesztően profin meg van csinálva és karban van tartva. Az összes panel felújítva, mindenhol a legmodernebb nyílászárók, graffiti alig, inkább street art. És ugye parkok. Meg biciklik. És kevés autó és nagyon nagy terek.

Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire olcsó hely Lengyelország. Első este elmentünk a Tescoba, bevásároltunk az égvilágon mindent, megtöltött négy hátizsákot dugig, és összesen 9000 Ft-ot fizettünk. Tényleg röhej. A 3,5%-os tej 140 Ft. A fél literes gyümölcsjoghurt 100 Ft. A teljes kiőrlésű magos kenyér (ami nem ilyen felfújt szar mint itt általában), egész búzaszemekkel 200 Ft. A banán is 200 Ft kilója.

Amúgy arra jutottunk, hogy így érezheti magát egy nyugati turista például Magyarországon. Csak nekünk ebben az érzésben az volt inkább benne, hogy jé, van hely, ahol a mi fos valutánk is ér valamit.
A bubik egyébként elég szerencsétlen állapotban voltak, mondjuk régebbi is a rendszer mint Budapesten, de komolyan egy olyan bicaj nem volt, amin minden működött volna. De így is jó volt, csak akadtak problémák néha. Például volt, hogy az állomás monitorján nem igazán látszottak a számok, szóval nem tudtad, jó számot írsz-e be, vagy volt, hogy nem érzékelte, hogy már visszaraktál egy biciklit (M kapta az sms-t egyik éjjel az ágyban, hogy már 12 órája használ egy biciklit, ugye tud róla, 272 zloty lesz - reggel felhívta az ügyfélszolgálatot, elmagyarázta hogy nem használja a biciklit és már törölték is a hibás összeget), hihetetlen nyolcas van a kerékben, vagy csak nem működik a fék - ami akkor gáz, ha a kontra se megy a sima fékkel együtt. De összességében azért simán használhatóak voltak, csak látszott, hogy itt tényleg kb mindenki ezzel jár, a helyiek is, és nem győzik a karbantartást tempóval.

Az volt nagyon érdekes amúgy, hogy gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy kiléptünk a reptér kijáratán, semmilyen szinten nem éreztük magunkat turistának. Teljesen otthon éreztük magunkat, annyira emberbarát az egész hely. Semennyire nem volt idegen, azonnal be lehetett illeszkedni. Ugyanolyan természetességgel vártuk az adott buszt a reptérről a belvárosba mint egy helyi, bárhová elbicikliztünk térkép nélkül is, keresztül kasul bejártuk a várost, ilyen turistadolgokat tulajdonképpen nem is néztünk amúgy meg, hanem mondhatni négy napig éltünk Varsóban. És ez nagyon különleges élmény, még sehol máshol nem éreztem ilyet, pedig ugyanígy szoktunk felfedezni más helyeket is.

Aztán 27-én, azaz pénteken találkoztam a brazil barátommal, Gui-vel, akit tíz éve ismerek, de még sosem találkoztunk, és aki miatt ugye az egész út létrejött. De erre asszem csinálok másik bejegyzést, mert ez már így is túl hosszú lesz.

A kb 6 fotómból, amit Varsóban csináltam, ez az egyik.

vegyes képek. sok sok kép.

Összegyűlt egy rakás képem az utóbbi hónapból, így hát hozok belőlük néhányat.

Első körben a két héttel ezelőtti itthontartózkodásomból válogattam:

Most őszintén nem jutott eszembe hogy mi a fenét kerestem kint az udvaron hajnali 5:20-kor, de nagyon szép volt.

Ez is a hajnali fagy

Volt orgona

Volt rebarbara, amiből...

... erdei gyümölcsös-rebarbarás pite lett.

Volt orgona, amiből...

...orgonalekvár lett.

Volt fenyőrügy (még most is van!! nagyon megörültem), amiből...

...aprítás után fenyőrügy-szörp lett

D és kicsi D sárkányozott

 A következő képek D-ék Margit körúti házában készültek:

Zárásnak pedig a barátunk, M kutyája, aki amúgy csodálatosan szép, de közben egy rohadék (a képet nem én csináltam):