whaaaaaat

Ma délelőtt kaptam állásajánlatot egy cégtől, ahol voltam állásinterjún múlt héten. Nagyon, nagyon sok pénzről szól az ajánlat.

Holnap még felteszem a kis kérdéseim a cégnek, de majdnem biztos, hogy el fogom fogadni az ajánlatot. És lesz munkám. Aztán tapasztalatom. Meg annyi pénzem, amiről tényleg nem is nagyon álmodtam még, hogy valaha nekem ennyit fognak fizetni.

Hátránya, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, és nem kutyabarát a hely.
Előnye, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, szóval el lehet tűnni. Pythonban fogok tesztelni, megtanulok C++-ban kódolni, kicsit hardverközelibb a munka, és baromi jól fog kinézni az önéletrajzban. Meg hogy nagyon sokat fizetnek, némileg indokolatlanul.

A kutyabarát-dolog fáj, mert reménykedtem, hogy még idén lehet agár, ez így tolódik egy évvel legalább.
Viszont pénzem már lesz arra, hogy kutyám legyen.

Illetve arra is lesz, hogy izlandra, meg norvégiába utazzak D-vel, kifizessük az enormous közösköltség-tartozást, visszafizessem D-nek a pénzt, amivel szeptember óta lógok neki, annyiszor menjünk színházba, ahányszor jól esik, és ne csak a leghátsó sorba tudjunk jegyet venni, valamint vegyek mechanikus billentyűzetet, még több kortárs norvég szépirodalmi könyvet (Knausgård, szeretlek), az ikeában ne csak a nyálam csorgassam, hanem meg tudjam venni azt a fasza serpenyőt, ha akarom, illetve egy kapszulás kávégépet, amire nagyon vágyom, amióta anya otthonra vett. Így elsőre ezek jutnak eszembe.

Az első fizetésemből pont 40 dkg feketeerdő sonkát fogok venni. Nincsenek kielégíthetetlen vágyaim.

Alig hiszem el.
Tényleg vége a Green Foxnak.

hát így

Pont egy hete vagyok itthon. Itthon-itthon, nem Budapest-itthon.Volt egy nagyon szép karácsonyunk, és sok nap, amikor semmit sem csináltam, ami most nagyon elpazarolt időnek tűnik, de lehet, hogy épp erre volt szükségem.

Pedig hogy elhatároztam, hogy kódolni fogok, és megtanulok adatelemzős python library-t használni, meg a Unity3d editort is alaposabban megnézem...

Ja. Igazából csak aludtam és sorozatot néztem. Meg olvastam.

Most pedig, mielőtt megérkeznek a barátaim szilveszterezni, gondoltam összefoglalom ezt az évet, főleg ezt a második felét, mert az utóbbi 4 hónapból egyelőre csak az intenzitást érzékelem, nem volt alkalma még ülepedni az egésznek. Szóval ezt talán nekem is segít kicsit.

Az év első fele, mondjuk januártól április végéig a fejemben csak a szakdolgozatról szól. Valójában csak az április szólt igazán róla, mert ha jól emlékszem, február végén még azt sem tudtam, mi lesz a témám. De maga a szakdolgozat mint elvégzendő feladat nagyon foglalkoztatott már az év elejétől kezdve, meg voltam ijedve, hogy nem találok magamnak rendes szakdogatémát. Aztán apa javaslatára a közmunka lett a kiválasztott, és nagyjából egy hónap alatt kiválóan megírtam az egészet. Bár az az egy hónap az brutális volt. És elképesztően akartam már szabadulni az egyetemtől.

Ha jól emlékszem, az ezután következő másfél hónap a záróvizsgára való tanulással telt. Június 14-én megvolt, kiváló eredménnyel, végre örökre magam mögött hagytam a felsőoktatást. Másnap, 15-én pedig mentem tetováltatni. Ha jól emlékszem, májusban döntöttem el azt is, hogy jelentkezem a Green Foxba, és jelentkeztem is.

A tetoválásom az év egyik legjobb döntése volt, a Green Fox mellett.

A nyár. A nyár kissé ambivalens volt, az egyik legközelebbi barátom július elején kiutazott Etiópiába egy évre dolgozni. Most jár félidőnél, és nagyon hiányzik (annak ellenére hogy minden nap beszélünk). Kiderült, hogy felvettek a Green Foxba, ami felforgatta az egész világomat, tulajdonképpen a nyaram arról szólt, hogy ezt az információt valahogy helyrerakjam magamban. Mamáékat leköltöztettük a szomszédba, már fél éve laknak itt, és vagy 10 évet fiatalodtak mindketten. Voltunk a barátainkkal Krakkóban meg a Tátrában, király volt, meg tartottunk egy nyárbúcsúztatót velük a dunakanyarban is. Az ambivalens érzések főleg amiatt voltak, mert nehéz volt feldolgoznom ezt a köztes élethelyzetet, hogy az egyetemnek, ami alapján 6 éve szervezem a mindennapjaimat, vége, és nem tudom még, mi kezdődik szeptemberben, milyen lesz, hogy lesz, és hogy mi van most, amikor se ez, se az nincs. Ez a helyzet nagyon sok stresszel járt számomra, a hangulatomat nagyon megviselte, de túléltük ezt is. Augusztusban elkezdtem vezetni, kb 15 óráig jutottam, mert aztán szeptember lett, ezzel még nem tudom, mi lesz.

Aztán szeptembertől mostanáig egybe lehet venni ezt az időszakot, mert azóta semmi másról nem szólt az életem, mint a Green Foxról. Semmi másról. Se másokra, se magamra nem volt időm, csak az iskolára. Viszont az biztos, hogy életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt, hogy felvételiztem.

Imádom az egészet, elképesztően szeretem, és nem akarom, hogy vége legyen - bár még egy hónap, és már tudni fogom azt is, hogy melyik cégnél fogom tölteni a következő egy évemet. Szóval nagyon is a végéhez közeledünk.

Hihetetlen, hogy mennyi mindent adott ez az időszak nekem. Jövőt (a világon bárhol), rugalmasságot, értéket, végtelen lehetőséget, nagyon nagyon sok tudást és tapasztalatot, önbizalmat, kiállást, barátokat, kapcsolati hálót... Mindent, amit az egyetem képtelen megadni, pedig kéne, hogy adjon. A Green Fox elérte nálam azt is, hogy akarjak teljesíteni, ami az én esetemben elég elképesztő eredmény. Megtaláltam a helyem a világban, ami egy nagy privilégium, sokaknak nem adatik meg, pedig hatalmas biztonság - és bizonyosságérzéssel jár, ami fontos lenne mindenki számára.

A Green Foxtól kaptam a jövőkép és lehetőségek mellé még egy nagyon értékes dolgot, amit nagyon nehéz volt megszerezni, és legalább annyira örülök neki, mint magának a GF-os képzésnek - lett egy barátom. Egy GF-ban dolgozó barátom, akivel nehezen találtunk egymásra, de onnantól, hogy elvittem hozzá a laptopomat, mert szétcsesztem a linuxot és megcsinálta, szóval onnantól kezdve őrült tempóban közeledtünk egymáshoz, intenzív időszak ez érzelmileg is, hiszen két hónapja kezdtünk beszélni, és most már a barátaim közé sorolom, pedig én nagyon nehezen barátkozom. De ő azt hiszem, barátom lett (azért azt hiszem, mert nem értek a címkékhez - mikortól barát a barát?), de az biztos, hogy címkék nélkül is egy nagyon fontos ember lett az életemben. Két hónap leforgása alatt. És ez nekem nagyon furcsa, nagyon intenzív, és nagyon igénybe vesz lelkileg, de az ő barátsága, ez az achievement, hogy sikerült, ugyanúgy fontos nekem, mint ez az egész képzés. Szóval ő is mindenképp ide tartozik az évértékelőbe.

A legnagyobb mérföldköveim az évben a diploma, és a green fox.

Hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem.

A kedvenc kulturális eseményem a Sóley koncert volt és a milliószor megnézett Egy őrült naplója a jurányiban.

Elképesztően sok mindent tudok, amit tavaly még nem tudtam, és sínen van az életem.

Már nem félek hogy mi lesz, hogy lesz, hol lesz helyem a világban, mert tudom, hogy lesz, és jó helyen lesz. És ez a biztonságérzet nagyon fontos. Ez is a gf-nak köszönhető. Na meg magamnak.

Idén minden sikerült, amit csak kitűztem magamnak célul. Minden egyes kísérletem, döntésem pozitív mérleggel zárult.

D, D, D még mindig.

Ez egy nagyon meghatározó éve az életemnek, az biztos.

Hát így.

success in every way

És felvettek bááázzmeeeeeeeeg!!!!
Szeptembertől green foxos diák leszekkk!!!

application, 3rd round - done

Na tegnap megvolt a Green Foxos beszélgetés, a felvételi utolsó előtti köre. Most egyáltalán nem izgultam, mint mondjuk a videointerjú előtt, az egy nagyon fura helyzet volt eleve, szerintem mindenkinek fura aki mondjuk nem youtube vlogger :D

Szóval az eredmény az, hogy nagyon várnak vissza az utolsó körbe, ami szerintük "neked biztosan nem fog problémát jelenteni" :)))

whaaaaaat

Szóval 21-én megyek a "szimulációs fordulóra", ami annyi, hogy másfél órán keresztül gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, amit a green foxnál tanulók, szóval "óra van", és akkor ki hogyan halad, meg vesz részt, kinek okoz nehézséget követni, stb, az alapján kiderül, hogy kit vesznek fel, és kit nem.

Általában 3 csoport szokott indulni, ami 60 embert jelent, de a pszichológus-HR-es lány, aki interjúztatott, mintha idén két csoportról beszélt volna. Mivel az aktuális igények szerint képzik az embereket, szóval hogy a cégek mennyi embert "kérnek" tőlük, a felvettek száma minden félévben változik. Meg az is, hogy milyen programnyelvet tanulnak az egyes csoportok.

Szóval szeptembertől egy angol és egy magyar nyelvű csoport lesz. Angol még úgy tudom, nem volt, és a jelentkezésnél be lehetett jelölni, hogy ha felvesznek, melyikbe szeretnék kerülni, és én a magyart jelöltem, amit most már kicsit hülyeségnek érzek. A kishitűség, ugye. "úgyse vesznek fel, és ha fel is vesznek, biztos nem tudnék angolul teljesíteni"...

Hát most úgy néz ki hogy simán felvehetnek, és így az önbizalmam is helyreállt, és baszki, miért ne tudnék angolul teljesíteni? A napom felét angolul élem (munka, szórakozás)... Tök nagy dolog lenne úgy végezni el a kurzust.

No de mindegy, what's done is done.

Maximum ha tényleg felvesznek, beszélek ezzel a lánnyal, és szólok, hogy szívesen megyek az angol csoportba is akár, ha mondjuk nem jut oda elég ember.

Volt egyébként ott egy ilyen miniagár, whippet, amiket egyébként nehezen viselek el - minden ilyen görcs zsebkutyát nehezen viselek el (kutyákkal kapcsolatban normatív a gondolkodásom), de ez még mindig közelebb állt egy igazi agárhoz, mint ha egyáltalán nem lett volna ott semmilyen kutya, szóval azért jó volt.

Csak vegyenek feeeeel

Elég durva, de július 11-én költöznek a nagyszüleim Vácról hozzánk.
Mondhatni kész a házuk... apa a héten vette meg az ikeában a konyhabútort, a hét elején beszerelésre kerül, onnan pedig már csak be kell rendezni. Július 11-én pedig jöhetnek. Elég hihetetlen.

Amúgy a záróvizsgámra tanulok. 14-én lesz, de valahogy nem izgat, pedig nem annyira megy az értő olvasás, annyi minden más érdekel most.
Például, hogy folyamatban van a green fox felvételim, kedden megyek a harmadik fordulóra a négyből :) Eddig igazán jól ment, pedig őszintén azt hittem, hogy már az első fordulónál búcsút inthetek az egésznek.
Nem tudom írtam-e a felvételiről egyáltalán, mert nem szeretek róla beszélni. Attól félek, hogy minél többet beszélek róla, annál szarabb lesz, ha esetleg kiderül, hogy nem vettek fel.
Most már merek reménykedni, mert a videóinterjú (1.ford) és személyiségteszt + diagrammatic reasoning test (2. ford) után lelkesen hívtak fel, hogy annyira jó lett minden eredményem, hogy szeretnének személyesen is megismerni (3. ford).
Szóval kedden megyek, fél 4-re.

Na meg aztán ugye 15-én lesz a tetoválás!
Még meg kell vennem hozzá a megfelelő szappant, meg folpackot, papírtörlőt.. Jövő héten kerítek ezekre sort.
Annak ellenére, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy akarom, és így akarom, meg most, néha elkap egy ilyen para, de kizárólag amiatt, mert ez egy hosszútávú és nem annyira visszafordítható döntés. Mármint most tényleg eldöntöm, hogy úgy fogok meghalni, hogy lesz a kezemen egy fűszál odatetoválva (hacsak nem lesz áttetoválva más mintára, vagy ilyesmi, de ezzel direkt nem számolok). Szóval a döntés hosszútávú volta az, ami megijeszt kicsit, de ez két perc alatt elmúlik mindig, mert rájövök, hogy kurvajó lesz.
Átgondoltam azt is, hogy mivel jár, hogy az alkaromon lesz egy gyakorlatilag csuklótól könyökhajlatig érő minta, és hogy ezt rajtam kívül is mindenki látni fogja.
Az a része, hogy mi van, ha emiatt nem alkalmaznak majd valahol, nem igazán érdekel, mivel azon a területen, ahol és dolgozni szándékozom, illetve ahová a különféle kompetenciáim alkalmassá tesznek mint munkaerőt, ez nem téma (másrészt soha az életben nem akartam olyan munkát végezni, ahol én felelek mondjuk a customer oldalért, szóval emberekkel én nem szeretnék túl sokat érintkezni). Illetve úgy érzem, hogy a tapasztalatomnak, végzettségemnek és kapcsolati hálómnak köszönhetően nagy valószínűséggel nem leszek rákényszerítve, hogy olyan munkahelyen kelljen elhelyezkednem, ahol megszabhatják, hogyan nézzek ki, nem ebbe a közegbe vagyok beágyazva -
illetve úgy tapasztalom, ez évről évre egyre kevésbé issue
Az alkart egyébként azért választottam, mert ez az a hely, ahol én magam a legtöbbször és a legjobban láthatom majd. Az egy nem szándékos következmény, hogy ezen a helyen lesz a leginkább szem előtt mások számára is.
Számolok vele, hogy az embereknek véleménye lesz róla, negatív is, pozitív is, kell majd róla beszélnem akkor is amikor nem akarok, lesz, aki ez alapján ítél meg/el -
És az is egy lehetőség, hogy egyszer, 5, 10, 30 év múlva a szimbolikája nem lesz számomra releváns, és akkor már nem tetováltatnám magamra. Lehet, hogy meg is bánom. Nem tudom - azt viszont tudom, hogy még ha jelentését és relevanciáját veszíti is, akkor is, 60 évesen is a 24 éves önmagamra fog emlékeztetni, elég intenzíven. A jelenlegi élethelyzetemre, jelenlegi önmagamra, identitásomra, a számomra fontos gondolatokra. Lenyomata lesz a mostani önmagamnak. Mint életemből egy metszet. Szóval ez a szépsége (illetve maga a vizuális szépség) meglesz akkor is, ha már jelentésében elévül.
Bár nem elévülős a szimbolikája, de akkor is, ezzel is számolok.

Nagyon várom, ezért is szól minden bejegyzésem erről
csak sokat gondolkozom rajta, mentális dolgozóasztalom igen nagy felületét ez fedi most
várom, hogy felkerülése után gondját viselhessem, és beépüljön szép lassan a testképembe.

Ő pedig Sóley előtt énekelt és zenélt, elég maradandó élmény volt, de annak előtte soha nem hallottam róla - azóta sokat hallgatom:

Úgy tűnik, teeeeljesen alkalmas vagyok az autóvezetésre.


És jelentkeztem a Green Foxba!!!

poa trivialis

A tetoválásról már minden lényeges személynek beszámoltam, nem jóváhagyásért, mivel rám tartozik, egyszerűen csak azért, hogy tudjanak róla.
Igazából mindenki pozitívan fogadta, ami nagyon jól esett.
Júniusban!!!!

a tetoválásrúl

Nem tudom azt itt kifejtettem-e már, de nagyon szeretnék egy tetoválást a közeljövőben. Igazából az alkalomra várok, hogy érezzem, hogy igen, ez Az Alkalom, és akkor jöhet. Hogy kicsit szertartásos legyen. Mert maga a jelentése is az lesz.
Nemtudom ahogy így olvasgatok különféle tetoválóművész-nyilatkozatokat, sokan kiemelik, hogy van a szertartásos fajta, jelentéssel teli tetoválás, meg van amit az ember csak úgy magára rak, mert miért ne, na hát én így elsőre a jelentéssel telit szeretném, aztán van egy olyan sejtésem, hogy nem fogok ennél megállni. Nem akarok ilyen feketére varrt alkarokkal működni, de ismerem magam, és valószínűleg olyan dolgokat, amik jelentéssel bírnak számomra és nem csak lélekben szeretném magammal vinni őket, azoknak találnék helyet magamon.
Igen amúgy pont ez az, hogy számomra fontos dolgok fizikai valójukban legyenek velem. Olyan dolgok, amik amúgy nem lehetnek. Például a Bella.
Mert amúgy vele kapcsolatban jutottam erre az elhatározásra. Hogy már (szerencsére, így 6 év után) eljutottam oda, hogy elfogadtam, hogy nincs, és kész vagyok továbblépni. Elfogadtam, bár elképesztően fáj és skizofrén érzés, hogy az életemben a legfontosabb emberek fele nem úgy ismer, mint ami 18 évig természetes volt, hogy mindenki tudta, hogy nekem az életem a ló.
A legfontosabb barátaim ezt az énemet csak az elmondásaim alapján ismerik, és ez baromira szar. Mert közben én nem így élem ezt meg, én még mindig úgy érzem, hogy a ló lételemem, zsigerileg van bennem, hisz amióta megszülettem, a ló volt és én, így együtt - csak most nincs lehetőségem arra, hogy a személyiségemnek ez a része is éljen. Úgyhogy igazából évek óta fél lángon élek, nem tudom megélni a teljes személyemet.
Na de nem ezt akartam mondani, bár azért hozzátartozik a témához.
Szóval a Bella, akit elfogadtam, hogy nincs, de mégis elemi módon része a személyemnek, és olyan erővel hat rám a mai napig, hogy szeretném nem csak mentálisan magammal vinni a mindennapokban, hanem valami fizikai manifesztációjában. És erre tökéletes egy tetoválás.
Mert bár a pénztárcámban egy kis tasakban ott van egy szál a sörényéből, de szeretnék az ideájával fizikailag is eggyé válni, és azt a pénztárcában figyelő sörénnyel maximum úgy lehetséges, ha megeszem vagy nem tudom :D amit meg nyilván nem szeretnék.
Szóval a tetoválás.
Nem szeretnék ilyen obvious Bella-portrét magamra varratni, egyrészt senkinek semmi köze hozzá valójában, hogy nekem milyen kapcsolatom volt/van ezzel a lóval, másrészt meg ez valóban intim dolog, elég, ha én és a hozzám közel állók tudják, hogy mit jelent, ami rajtam van.
Szóval én egy fűszálat szeretnék. Egy réti perjét. Az alkarom belső részére.
Egy ilyen fűszál megtestesítene mindent, ami vele, velünk kapcsolatos. Hiszen a vele levéskor, a lovaglások alkalmával, vagy amikor csak kifeküdtem mellé a mezőre, mindig ott figyelt minket a réti perje, aktív részese volt a kapcsolatunknak, hol én rágcsáltam egyet, már babakoromban, kiskoromban is, amíg figyeltem apát, ahogy lovagol, vagy foglalkozik a lóval, hol pedig ugye a ló. Bármerre is jártunk, sok kilométerre otthontól, mindig volt réti perje, ami az óriási mezőket, dombokat, erdőket, napfényt, könnyű szelet jelentette. Csillogó, nyári, aranyló szőrű sárga lovat, ahogy párolog belőle az izzadsága, és ez az édes szag mindent belengett, még engem is, és hiába fürödtem, nem jött le.
A zabla fémjének az illata, ahogy a savanyú réz-szag, és a fű zöldjének illata keveredik, a bőr viaszos-mézes, csípős szaga, az erdei avar és talaj vizes, szúrós, rothadt és mégis isteni illata. Természetszag. Lószag. Életszag.
És ezt vinném magammal fizikai formában is.
Egy fűszál.
Valahogy így.

rit.kit.tattoo - érdemes megnézni az instagramját

És szeretném, ha valóban egy, a mezőről szakított fűszál lenne rám tetoválva, így, ahogy a képen is látszik. Pont az, pont úgy.

Ezt mindenképp szeretném megcsinálni a közeljövőben. A kérdés, hogy hogyan találok olyan tetoválót, aki hajlandó pont így, egyéb művészeti érték nélkül tetoválni? Hogy pont az elképzeléseim szerint legyen, hiszen itt nem sima rajzról van szó, hanem baromi konkrét és intenzív érzésekről, amik megjelenítése pont ezért kényes dolog. Mert ha nem pont úgy sikerül, akkor borul az egész, viszont cserébe meg csak nehezen korrigálható, ha egyáltalán.


A másik meg, ami nagyon megfogott, azok az egy vonalból kirajzolt minták, egy berlini srác, Mo Ganji csinálja őket. Lehet tőle mintát rendelni, amit aztán elküld, és más tetoválókkal fel lehet rajzoltatni. Na és ha már nem akarok ilyen standard, realisztikus Bellaportrét, ami egy tízes skálán azért legalább kilences mértékben lenne kommersz, lehet, meg lehetne kérni, hogy egy fotója alapján készítsen róla ilyen one-line grafikát. És akkor úgy.
Ez például elképesztően jól nézne ki, talán a kedvenc képem róla:

Vagy ezt, mert ezen látszik az orrcsíkja és az elképesztő tekintete:

És micsoda dolog, apa pont ebben a pillanatban írt facebookon az egyik borítóképemhez, ami egyébként ugyanaz, mint ami itt a blogon a hátterem, hogy küldjem át e-mailben, mert kirakja a hivatalban az irodájába :) Pont akkor, amikor a Bellás pendrive-ot dugtam a gépbe, hogy képeket keressek róla.
Hm. Jó.

namivan

Megkaptam életem utolsó diákigazolvány-matricáját. Elég szomorú, már ami a kedvezményekhez való jog elvesztését illeti. Szeretek olcsóbban utazni.

Szóval a hogyan továbbról: biztos, hogy jelentkezni fogok a Green Fox őszi félévére. Nem tanítanak meg a programozás tudományára,  de adnak annyit, hogy jó pénzért el lehessen helyezkedni vele, illetve onnan már el lehet indulni egy komolyabb irányba.

A legvégén pedig remélem, hogy össze tudom hozni a két kedvenc tudományágamat, ami a szociológia és a programozás - egyébként igen, össze lehet hozni, csak ugye ahhoz tudás és tapasztalat kell. De ha hozzá se kezdek, akkor sose lesz meg ez a két dolog. Szóval az első lépés a green fox és egy használható szintű code monkey tudás.

Addig meg le kell diplomáznom, ami azért már reálisnak tűnik így szubjektíven, az én szempontomból is. November óta ugyanis azon szenvedtem, hogy ugye szakdogatémát váltok, mert leszarom a hülye politikusokat meg a hülye szexizmusukat, és elegem van, hogy hozzájuk kell igazodnom az időmmel, és hogy amúgy is elbasszák az egész interjús kérdést, egyrészt mert a saját propagandájukat tolják úgyis, másrészt meg mert összesen fél órát adnak nekem az interjúhoz, ami lószarra se elég. Ennyi idő alatt pont a propagandát lehet lenyomni. Arra elég.

Na szóval ugye novemberben írtam a konzulensemnek, hogy változtatok, és hogy majd közlöm, amire jutottam. Na hát februárig semmire se jutottam, pedig tényleg aktívan nyomorogtam a témán. Kínzás, hogy mennyire kiégtem az egyetemtől. Tényleg semmi de semmi konstruktív ötletem nincs ilyen tudományos témákkal kapcsolatban, még ha erőltetem, se jut eszembe semmi. Aztán apa egyszer csak előállt a kistérségen belüli közmunkába való beragadás problémájával, hogy miért lehetséges az, hogy bár itt nálunk iszonyatos munkanélküliség van, és tényleg bárkit felvesznek a gyárak, a térségi közmunkásoknál általános jelenség az, hogy a legutolsó pillanatban visszamondják a munkát (úgy, hogy már felvették őket), és visszamennek a faluba közcélúnak.

Szóval ez lesz a témám.

Szerintem rohadt érdekes, mert amellett, hogy a közmunkaprogramnak tényleg van egy olyan aspektusa, hogy kb lehetetlen belőle kikerülni, még ha akarod is, de itt meg mégis vannak olyan normális polgármesterek, akik hajtják állásinterjúkra a közmunkásaikat, és fel is veszik őket kivétel nélkül, és mégis visszamondják.

Ja merthogy amúgy az önkormányzatoknak nyilván rohadtul nem érdeke, hogy a közmunkás elmenjen, egyrészt mert nincs helyette másik - mert ugye mindenki dolgozik, errefelé nem nagyon létezik a munkanélküliség fogalma (még aki annak van bejelentve, általában az is ausztriában dolgozik) - másrészt meg elég durva mennyiségű juttatásokat kapnak az államtól a közcélúak után. Egy önkormányzatnak kb semmibe nem kerül a saját közmunkásait fenntartani, mivel az állam fizet mindent, szóval gyakorlatilag ingyen munkaerő a településnek. Na szóval innen nézve meg tényleg csodávl határos, hogy vannak olyan polgármesterek, akik küldenék a normális munkaerőpiacra a saját közmunkásaikat. Hogy kerüljenek már ki ebből.

Na szóval ez.

A konzulensem elképesztően lelkes, hihetetlen, hogy mennyire, és hogy engem is mennyire kedvel és bízik bennem - minderre nem tudom, mivel szolgáltam rá, mivel eddig két beadandómat látta összesen az óráin, semmi mást, szóval kicsit félek ettől a feltétel nélküli bizalomtól, de remélem, rászolgálok.

De ilyeneket mondott, hogy sok szakdolgozója van, és kicsit elege van már, de hogy velem bármikor és bármennyit szívesen dolgozik együtt. Ilyenek.

Arról nem is beszélve, hogy amikor megkérdezte, hogy hogyan tovább a diploma után, és mondtam neki a programozós irányt, akkor felcsillant a szeme, hogy egyébként ő meg két lány a felettem lévő évfolyamból szeretnének létrehozni egy alapítványt, ahol hátrányos helyzetű lányoknak tennék lehetővé a programozás-tanulást, és hogy SZÍVESEN LÁT AZ ALAPÍTVÁNYBAN.

Mi a ssszzzzaaaaar, a konzulensem konkrétan meghívott, hogy dolgozzunk együtt, ááá baszki elképesztő, ez baromi nagy dolog. Azóta se nagyon bírok túllépni ezen.

Szóval mondtam neki, hogy előbb magamat kell megtanítanom, de utána nagyon boldog lennék, ha rész vehetnék a dologban.

De egyébként nem félek, hogy mi lesz velem. Ami azt hiszem, most elég nagy szó, főleg, hogy a fiatalok többsége vagy nem talál munkát, vagy amit talál, kb aprópénzért végzi, pedig közel sem aprópénznyi tudást rak bele.

Én nem félek, de lehet hogy kéne, nem tudom. Azt tudom, hogy kevés szociológus van, aki programozni tud, márpedig van a szociológiának egy olyan ága, aminél baromi nagy szükség van erre a tudásra. Az egyetemen pl az adatelemzős tanárok mostanában nagyon tolják, hogy tessék tanulni programozni, mert az most már a társadalomtudománynak is része. És nagyon kevesen vannak, akik mind társadalomtudományi, mind pedig programozói oldalról is hozzá tudnak szagolni. Én pedig ezen kevés ember közé szeretnék tartozni.

it has begun

Szóval elkezdődött.

Még mindig nem részletezem, hogy mi (úgyhogy nem tudom mennyi értelme van ennek a bejegyzésnek  :D), mert így a tervezési meg előkészületes szakaszban nem szeretném, ha illetéktelen ember tudomására jutna a dolog, de ez már csak a falusi paranoia ami belém van ivódva :D Mert rosszindulatúan pletykálni a falusiak kedvenc időtöltése általában. Szóval még várok, amíg nem is tudom... hm. Talán majd ha officially elkezdődnek a munkálatok, akkor majd itt is elmondom. Addig is szenvedek, mert imádnám megosztani veletek, meg úgy a világgal általában.

De a lényeg, hogy a szüleimmel közös, eléggé grandiózus álmunk már talán nem várat sokáig a megvalósításra. Reméljük, mert azért soktényezős a dolog.

Én meg elkezdtem programozni tanulni.

birthmarks and the void they leave

Egyébként múlt hét szerdán "műtétem" volt, ugyanis leszedettem az arcomon lévő anyajegyet. Nehéz döntés volt. Azaz nem is. Hm nem tudom... Csak ez egy olyan anyajegyem volt, ami nagyon meghatározta az egész arcomat, tök aszimmetrikussá tette és ezt nagyon szerettem, meg hát alapvetően egy markáns attribútuma volt a megjelenésemnek. Viszont kb 6 éve elkezdett nőni, és a sima, lapos, bőrből nem kiemelkedő folt helyett egy kiemelkedő és nagyobb anyajegy lett belőle. Mondom, ezt kb 6-7 év alatt, szóval nem volt ilyen brutális ütemű növekedés. De azért most már zavart. Viszont közben meg szerettem, mert nyilván hozzátartozott a megjelenésemhez. De úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek, és elbúcsúztam tőle, és múlt hét szerdán volt a műtét. Tegnap meg ahogy hazajöttem Budapestről, bőröndöstül mentem be a kórházba, szóltunk a plasztikai sebésznek, hogy helló, megjöttem, és kikapta a varratokat. Most le van ragasztva ilyen sebösszehúzó tapasszal, amit még egy napig fent kell hagyni, aztán az arcom karaktere új, tiszta lappal kezdhet.

Még nem is láttam magam úgy, hogy nincs ott semmi. Mert amikor varratok voltak a helyén, akkor is az agyam érzékelte, hogy van ott valami, tehát nem volt feltűnő, hogy amúgy nem az a folt van ott, ami amúgy szokott lenni.

És kvázi ilyen fantomtestrész lett belőle amúgy, mert amikor mondjuk így végigsimítok az arcomnak azon a felén, akkor az ujjaim felkészülnek arra, hogy ott kell lennie valaminek, de érintés közben ugye nincs ott semmi, és nagyon meglepődik az agyam.

És tudom, hogy röhejes kicsit, de félek, hogy így nem lesz karaktere az arcomnak. Na mindegy. Majd meglátjuk. 

egyébként

Egyébként végül nem engem vettek fel a trafóba, hanem a másik jelentkezőt, aki az irodában gyakornok. Viszont ő egyáltalán nem biztos benne, hogy akarja is majd hosszútávon csinálni, így csak júniusra kötnek vele szerződést, aztán meglátja. Szóval ősztől folyt. köv.
Addig is egyébként tökre örülök, mert szabad lesz az egész nyaram, viszont pénzem is lesz (lektori, plusz valószínűleg a Sziget - már voltam interjún), szóval minden remek.
Örültem volna nagyon, ha megkapom az állást, de közben rosszul éltem volna meg, ha a nyaram egy része erre ment volna el. És így is örülök, hogy nem kaptam meg, viszont így nincs stabil havi 120 nettóm :D Mindkettő jár kompromisszumokkal. De talán így, hogy szeptembertől valószínűleg újra nyitva lesz a lehetőség, sikerülni fog. Ha meg nem, akkor sincs gáz, mivel ősztől megint van ruhatár. Szóval be vagyok biztosítva.

Most pedig boldog vagyok, hogy akkor megyek haza, amikor akarok, például jövő héten kedden. És csinálok bodzaszörpöt.

opportunities

Ezt a bejegyzést egyszer már kiraktam, mert még nem voltam biztos a dolgomban, de azóta tényleg elindult a folyamat, úgyhogy:

Ööö lehet, hogy lesz egy tök jó munkám, elég jó pénzért. Kicsit ijesztő a lehetőség, de szerintem szólok a trafó vezetésének, hogy érdekel.

(Nagyon kedvesek, mert először nekünk, ruhatárban dolgozóknak szóltak.)

Egyébként a jegypénztáros lány megy el, aki 3 éve ott dolgozik, és ő keres maga helyett embert. És baromi jó, mert heti 3-4 napon kell este bemenni (4-10ig), és nettó kb 100k (+ egyéb juttatások) (ez egyébként több mint nettó 1000 Ft-os órabért jelent). Nekem ez több mint elég lenne igazából, jelenleg olyan havi maximum (tényleg maximum) 60ezret költök rezsivel, bérleti díjjal, kajával, mindennel együtt.

Plusz a pénztár mellett benne van a lány a közönségszervezésben is, ahova szintén menni kéne helyette, és ez is plusz pénzt jelent.

Májusban kéne betanulni, júniustól meg kezdeni.

Igazából a feladattól kicsit félek, mert nem szeretek idegen emberekkel kommunikálni, de tulajdonképpen a ruhatárban is kibírtam, úgyhogy biztos belejönnék. A munka ugye nem nehéz, illetve betanítanak.

A közösség nagyon jó, illetve nem hátrány, hogy nem kéne új helyre menni dolgozni, új környezetbe és emberek közé (épp elég, hogy a ruhatárazás fél éve alatt végre kezdem megismerni itt az embereket), engem az kikészítene. Illetve az hogy hetente 3-4 nap estéjén kívül teljesen szabad vagyok, plusz júliustól szeptemberig sincs munka, ez abszolút meggyőzött.
Annyira kedves volt hétfőn ez a lány, amikor odamentem érdeklődni, hogy hogyhogy elmegy (azt mondta egyébként, hogy hihetetlenül imád a trafóban dolgozni, és nagyon fáj a szíve hogy elmegy, de váltani akar 3 év után), mondta, hogy miért nem jövök én helyette, mert szerinte nagyon jól csinálnám. Ez nagyon jól esett, mert igazából sose tudom, hogy mit gondolnak rólam az emberek, főleg a trafóban, ahol általában csak ülök a ruhatárban és olvasok és nem annyira beszélek senkivel).

De azért még egy napot gondolkozom rajta.


UPDATE:
azóta átgondoltam, jeleztem is feléjük, hogy biztosan érdekel, és tegnap hívott a lány, hogy akkor hétfőig küldjem el az önéletrajzomat. Illetve, hogy nagyon szurkol, mert nagyon megkedvelt. Milyen kedves!

érted-e még az egyszerű beszédet?

Nem is meséltem, hogy azóta már beszéltem élőben is kedvenc dj-mmel, ráadásul kétszer, ebből az egyik ma volt :)
Múlt héten írt, hogy örülne, ha elmennék a következő előadására, úgyhogy elmentem, és a végén oda is mentem hozzá. Felismert, nagyon kedves volt, és örült, hogy ott voltam. Ma is elmentem, és az elején beszéltünk, immár kevésbé voltunk zavarban, úgyhogy nagyon pozitív ez az egész, örülök, hogy az elején összeszedtem a bátorságom és írtam neki. :)

Két nap múlva meg kiderül, hogy apa lesz-e a polgármester a településen.

bambusz

Ja, azt mondtam egyébként már hogy a Pandával levelezem már egy hete?

Nem mondtam, haha.

Még a múltkor, amikor írtam is ide, hogy szombaton a csendesben lesz koncertje, na oda elmentem, és még aznap este írtam neki (kicsit számonkérte rajtam, hogy miért nem mertem odamenni hozzá személyesen, örült volna), és azóta hosszú (tényleg hosszú - kb A/4es oldalnyi) üzeneteket váltunk, nagyon kedves és érzékeny ember.

Jaj, de örülök, hogy megléptem ezt (pedig izgultam, hogy visszaír-e, de úgy tűnik, eléggé ok nélkül), egy izgalmas és értelmes ember ismeretségével lettem gazdagabb :)

Ennek örömére álljon itt egy gyönyörű mixe:

leap year

Ma csak úgy ontom magamból a bejegyzéseket.

Egyetem terén amúgy az a helyzet, hogy nem most fogok végezni. Tudnék most, de nem akarok.

Igazából két opcióm van, ezeket most fel is vázolom.

1. Végzek most:

Április 15-ig megírom a szakdolgozatom, amit, ha szerencsém van, meg tudok írni ennyi idő alatt is ötösre. A szakdogaírás után tanulok az államvizsgára, amire nagyjából másfél hónapom lenne. Ha szerencsém van, ennyi idő alatt is meg tudom tanulni ötösre. Tehát ha szerencsém van, és beleszakadok, lesz egy ötös diplomám.

Miután a szakdogámat megírtam és éppen az államvizsgára tanulok, meg kell írnom a doktori kutatási tervemet és felkészülni a felvételire. Ehhez még ki kéne dolgozni úgy istenigazából, mit akarok kutatni, de az a baj, hogy a konzulensjelöltem éppen japánban tanít egész félévben.

Summa summarum: ha tényleg belehúzok, és még a szerencse is közrejátszik, akkor három hónap alatt létre tudok hozni egy szakdolgozatot, államvizsgát és doktori kutatási tervet. És mindet jól.

2. Egy évet még ráhúzok:

Még a tavaszi félévben megírom a szakdolgozatom, amit határidő hiányában addig tudok csinosítgatni, amíg igazán jó (ötös) nem lesz. Egy kötelező kurzust nem végzek el ebben a félévben, így nem abszolválok, tehát tolhatom tovább a képzésemet. Mivel még két államilag támogatott félévem van, a diákigazolványom megmarad, végezhetek kurzusokat is, amik után pedig ösztöndíjat kapok. Pályázhatok külföldi tanulmányútra mondjuk Izlandra, mondjuk jövő ilyenkorra. Emellett mehetek még gyakornoknak egy csomó helyre, ahova eddig nem mentem, és ahova csak diákokat vesznek fel. A záróvizsgára és a kutatási tervemre pedig lenne idő.

Szóval: idő a szakdoga tökéletesítésére, egy év plusz a diákigazolvány és az ösztöndíjak színes világában, számtalan gyakornoki lehetőség, illetve idő az államvizsgára és a tökéletes kutatási tervre.

Na. 

Ezért húzok rá még egy évet.

ömlesztve

• Szél Bernadettel a szakdoga interjú lebeszélve
• Dúró Dórával a szakdoga interjú lebeszélve
• Szabó Tímeával a szakdoga interjú épp megbeszélés alatt
• Kunhalmi Ágnessel a szakdoga interjú lebeszélve
• konzulensemmel a szakdogaírás megbeszélve
• meg is ijedtem
• be kell mennem a tanszékre megkérdezni a PHD lehetőségét
• mert ha az általam favorizált témát tudnám vinni (Izland, Ásatrúfélagið), akkor tudnék pályázni akár 90 napos PHD-tanulmányútra is Izlandra
• kicsit félek, hogy mi lesz velem, de ezen ráérek aggódni amikor már kész a szakdolgozatom
• voltunk a Csendesben Pandát hallgatni, zseniális volt, szerelmes vagyok a zenéjébe, megyünk jóval többször is
• a tojó papagájunk haldoklik, beakadt egy tojása, ami nem jön ki. Az állatorvos azt mondta hogy ez eléggé végzetes. Úgyhogy valószínűleg ma úgy döntünk, hogy altassa el
• sokat sírtam emiatt, pedig nem gondoltam, hogy kötődöm hozzá
• az utóbbi pár hétben sokszor voltunk színházban - Faust I, Godot-ra várva, tegnap pedig az E föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY címűt néztük meg. Igazából mindet csak ajánlani tudom, de a legnagyobbat ez utóbbi ütött. Igazi katarzisélmény. Akinek van rá alkalma, pénze, az mindenképp menjen el.
• otthon alakul a vendégház terve, éppen a tavaszi EU-s pályázatokat várjuk
• nekem pedig szintén sok terv van a fejemben ezzel kapcsolatban, amiben lovak is szerepet kapnak
• tegnapelőtt meg a Pilisben túráztunk D családjával
• akciós a vadlazac a Penny-ben, úgyhogy tegnap ebédre kisütöttem serpenyőben két szelet halat, csak sóval-borssal, csináltam hozzá néhány szem rendes, meg néhány szem édeskrumpliból pürét, illetve sütöttem hozzá sütőben mindenféle gyökérzöldséget paprikában megforgatva. Jó ropogósak lettek. Nagyon finom volt.
• Eleve többet kéne Pennybe járni, mert nagyon olcsó, csak annyira nagyon nem esik útba, főleg bicajjal nem.
• Még most februárban elvisszük a Borsóka macskát ivartalanítani. Aztán majd a bátyja, a Tök is sorra kerül, mert nem akarjuk még egy kandúrunkat elveszíteni
• Ja, egyébként ugye már egész sokat aludtam otthon a Borsóval, úgy, hogy ő is az ágyon, és kezdem megszokni. Az elején még nagyon idegesített, de elkezdtem élvezni. Holnap D is jön velem haza, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy értékeli majd a macska, hogy kettőnk mellett kell elférni.
• Amikor hazajárok, mindig elmegyek anyával és apával pilatesre. Nagyon jó, illetve az még jobbá teszi, hogy a két vicces és jófej szülőmmel együtt szenvedünk.
• Voltunk egyébként tüntetni, és most apa is feljött mint érintett pedagógus. És nagyon jó volt.
• jelen pillanatban a legaktuálisabb problémám az, hogy két hét múlvára meg kéne írnom a szakdogám felét.

még élek,

csak éppen millió dolgom van, illetve elkapott egy depresszív szakasz is, főleg gondolom a millió dolog miatt.

Nem szeretem, hogy a napjaimban nincs rendszer.

Most hétvégén jó lenne hazamenni, de nem tudom, ez lehetséges-e így a legdurvább beadandó-időszakban.

Jövő hét péntekig van időm, hogy lebeszéljek egy fideszes politikusnővel, illetve egy valamilyen baloldalival egy interjút, illetve elemezzem, plusz szakirodalmat körítsek mellé és állítsak össze belőle egy kiselőadást.

Emellett lektorit kéne csinálnom. Most nagyon megtollasodom belőle, mert már leadtuk a számlát 53ezer ft-nyi lektoriról ami az én kezem munkája, és remekül jön, ugyanis akarok venni egy tükörreflexes fényképezőt, amire heteken belül összegyűlik a pénzem.

Közben volt egy születésnapom, amit a sok dolog mellett kb észre se vettem. 23.

A fényképező után Izlandra gyűjtök. Kimegyünk négyen pár hétre, amikor mindenkinek összegyűlik a pénzmag. Utána meg lehet, hogy pár évre is.

Tulajdonképpen én a Spitzbergákon is jól érezném magam, de Izland azért szebb, és a szó népszerű értelmében élhetőbb.

Legyen már két héttel később!!!!

párás pohár

Most így a második óriási pohár borom után kicsit a bebambulós állapotba kerültem.

Erre akkor jöttem rá, amikor a böngészőmön a speed dial-t bámultam már fél perce.

Ez most ippeg egy teleki villányi rosé cuvée, ölég finom.

Erről az jut eszembe, hogy a múlt héten az egyik barátunk, aki sosem volt nagy boros, megszólalt, hogy mostanában inkább bort iszik mint sört, és megkérdeztem, milyet szeret. És azt mondta, hogy a rosét.

Na de, mondom én, milyet? Vagy hát így vártam hogy folytatja, de nem.

Azt mondta utána, hogy a fehérbort is szereti.

Jaj.

De mosolyogtam és bólogattam.

De majd bizonyára megismer sokféle rosét és sokféle fehérbort.

Nekem meg van még egy Bockom, ezer forintért fogtam ki, fele még megvan, a hűtőben lapul.

Megy valaki 25-én a Trafóba a Slam döntőre? Én leszek a ruhatárban. Egyébként nem bírom elviselni a slamet, de hosszú lesz az esemény, nagyon sok pénzt fogok érte kapni. De gondoltam, ha már, akkor ha valaki jön, majd köszönjön oda. Illetve adja le a kabátját, mer abbú lesz a fizetésem.

Másrészt, ami miatt zaklatott vagyok, az a szakdolgozatom. Meg más is, de most akkor először mondom ezt. Nem tudom az oltásellenesekből írni, mert kuuuuuurvára nincs magyar szociológiai vonatkozású szakirodalma. Meg nemzetközi sem. Csak egészségügyi. Így meg nem tudok szakdolgozatot írni belőle. Mert ugye nem én találom fel a spanyolviaszt.

Úgyhogy van még egy hónapom kitalálni. De amúgy nagyon sajnálom, mert baromira érdekelt volna a téma, és szakirodalommal együtt szerintem nagyon jó és izgalmas, egyedi szakdogám lehetett vón, de hát ez van. Kitalálok mást. De akkor meg igyekszem a könnyebb ellenállás irányába (vagy hogy mondják) evezni, és olyanból írni, amit nem nehéz elérnem. Mondjuk Veszprém megyében, a social networkön belül, satöbbi.

A jövőm is foglalkoztat, gondolkozom lovas túravezetői képzésen, hogy ha már vendégházat akarok, meg lovagoltatást, akkor azt csak így lehet hivatalosan, de rohadtul nem akarok random lovasokkal Budapesten ismerkedni ilyen órák keretében, annyira elszoktam az ilyen társaságtól, most ez rohadtul szarul hangzik de akkor is. Legszívesebben inkább kijárnám újra a kisebbségpolitikát. Nagyon nagyon fog hiányozni, ha végzek, hihetetlenül jó mesterszak és tanszék.

Az aranykalászos gazdát így is meg kell majd csinálnom, már előre félek, milyen emberek lesznek ott.

Ma meg jöttem haza, mármint Budapestről haza, és a Batyin, amikor elköszöntem D-től és mentem volna a metróba, nem ment be a jegyem a lyukba, mert így behajlott, gyűrődött, és nem tudtam betuszkolni. És odamentem az egyik ellenőrhöz, hogy legyen szíves eltépni, mert nem tudom bedugni a gépbe, és egy ilyen idősebb, kövér faszi volt és elvette a jegyemet, és bedugta a gépbe, és mondta közben, hogy "elég baj az, ha egy ilyen fiatal és csinos hölgy nem tudja bedugni"

Fú hát a fejemet nem tudtam kontrollálni és kicsit úgy néztem ki mint aki szarszagot érez, nagyon undi volt ez az egész szituáció.

De a vonatot elértem, D hiányzik, itthon vagyok, Csilike imádnivaló, a kert épülszépül, meg legfőképp változik apa munkájának köszönhetően, a borom gyorsan fogy, és az imént fogyasztottam el egy tál saját kezűleg pattogtatott vajas popcornt. Már egy hete csak így csinálom a kukoricát, vettem hozzá egy rakás indiai fűszert, isteniiii, de most kicsi D kérésére vajasra csináltam, és így is zseniális.

Egyébként meg a másik dolog ami miatt zaklatott vagyok az az, hogy kedves szaktársbarátnőim jelentkeztek egy társadalmi innovációs versenyre, ami nájsz, de nekem nem volt hozzá kedvem, de nyilván benne vagyok a csapatban. Emellett iszonyatosan el vagyok havazva, rengeteg tanulnivalóm van, és sok estémet töltöm a trafóban, és el vagyok maradva, és nem olvasok saját szórakozásra eleget, és baromi sok elfoglaltságom van, és akkor itt van ez a verseny, amit én nem akartam, de bekerültünk, és ugye még várat magára az a kutatási pályázat amit már említettem, és most erre meghirdetett a tanszék egy kutatói szemináriumot, szintén a menekültekkel kapcsolatban, public sociology módszerrel, és NEM MEREK jelentkezni rá, akármilyen zseniális is lesz, mert még egy tennivaló már ki fog készíteni, pedig úgy szeretnék menni.

Fú ez felbasz.

Inkább iszom.

De lehet még jelentkezem.

De inkább megkérdezem majd hogy mit gondolnak, érdemes-e így is jelentkeznem.

Jaj.

Ja, és amit még nem bírok elviselni az az, amikor valaki fészbukon ismerteti folyamatosan, hogy high-szépirodalmat olvas, illetve ilyen meg olyan színházba jár és ezt vagy azt a darabot nézi. És teszi mindezt világosan abból a célból, hogy mindenki lássa, ez milyen értelmiségi dolog.

Mármint ez nekem tök olyan, mintha csak azért tenné mindezt, mert örömet okoz neki az, hogy más látja, milyen művelt is ő.

Holott nem az, csak ilyen "fészbukművelt", aki azért olvas meg azért jár művelődni, hogy más lássa.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy kedden voltunk D-vel meg az öccsével a Száll a kakukk fészkére főpróbáján, ami rohadt jó volt, imádom a főpróbákat igazából, mert zártkörűek és nagyon sok híres embert láthatok :D Most például Závada Pál ült előttem (nekem ez falusi emberként mindig borzasztó izgalmas, hogy nem csak a polcon látom a könyveit, hanem őt magát is élőben). Amúgy D nagybátyja révén jutunk be ilyenekre mindig, mert most pl ő fordította a darabot, de általában vagy dramaturg, vagy szövegíró, vagy fordító több színháznál is, úgyhogy mindig bejutunk, és nagyon szeretem.

Na mindegy, szóval voltunk és megnéztük és nagyon tetszett, meg jó volt, de baszki nem kürtölöm világgá. Mármint most igen, de mindegy. Szóval számomra teljesen alap, hogy színházba járok sokat, meg szépirodalmat olvasok, mármint aki igényes magára az nyilván ezt teszi, olvas. De ennek a fészbukra való kiírása már annyira over-over-over... nem is tudom, mi, ilyen szánalmas figyelemfelhívás, ami számomra azt közvetíti, hogy a kiírónak nem alap a színház, nem alap a szépirodalom, ezért kiemeli folyton, hogy ő azt nézi/olvassa. Pedig ezzel pont azt közvetíti, hogy ez neki is extra dolog.

Ja, szóval onnan jött ez az egész, hogy én kedden voltam, és erre szerdán láttam fészbukon, hogy egy lány ismerősöm, akiről tudom, hogy olyan egyszerű, mint a bot, posztolta előadás előtt 10 perccel, hogy hú, Száll a kakukk, na lássuk milyen lesz, jaj.

Jaj.

Meg amikor azt rakja ki, hogy azonnal megjelenés után megvette a Gyarmati Fanni naplóját.. Nem tudom, nekem ezek úgy működnek, hogy megveszem/kikölcsönzöm könyvtárból, elolvasom és elraktározom magamban, illetve megbeszélem a családommal/barátaimmal az olvasmányélményt. De nem kürtölöm világgá, mert természetesnek tartom, hogy az ember olvas, és szépirodalmat olvas.

Jaj. 

Na mindegy. Lejött a vikings következő része, úgyhogy hajrá.

Ja, egyébként szépirodalom: ugye könyvtárból elolvastam még augusztusban Sjón Macskarókáját, és annyira elvarázsolt, hogy még most is képes vagyok órákig csak google-n keresgélni utána meg gondolkozni rajta, úgyhogy muszáj volt megvennem, és lám, már az enyém. Úgyhogy a kikölcsönzött 13 könyvem után ismét el fogom olvasni. Eddigi életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya.

Illetve kapok ösztöndíjat (valami oknál fogva, tényleg nem értem, hisz elhagytam két tárgyamat is), úgyhogy megrendeltem a vadonat újonnan megjelent Sjón könyvet, A cethal gyomrában-t is. Sjónból sosem elég. Varázslatosan ír. Igen, azt hiszem, ez a legjobb szó.

Egyébként gondolkoztam rajta, hogy nyitnék egy könyvkritikás blogot, és akkor annak Skugga Baldur (macskaróka) lenne a neve, de nincs erre időm sajnos.

Skugga Baldur.

Imádom.

Skugga Baldur.