Saját bloglista
2017. április 30., vasárnap
Pénteken összecsődítettük a barátok egy részét, és beültünk a jurányiba, mert az kb mindenkihez közel van. Jól éreztük magunkat, még egy agár is volt, aki folyamatosan szimatolt körbe mindenkit, és hozzánk is odajött, és megsimogattuk, és annnnnyira jól esett, csak a szívem fájdult meg mégjobban, hogy nekünk még nem lehet. Talán egy év múlva.
De kb ez volt az egyetlen pozitív élmény most a jurányiról, pedig amúgy nagyon szoktuk szeretni. Kurva hangos volt a zene, alig hallottuk egymást, már az a szint volt amikor így beszélsz hangosan a másikhoz, de nem hallod a saját hangod, úgyhogy csak reméled hogy tényleg hallja a másik amit mondasz, és hogy úgy hangzik a mondandód ahogyan tervezted.
Ez volt az egyik.
A másik, hogy P barátunk, aki nem nagyon tud szénsavasat inni, szóval a sör kilőve nála, vett 1300 ft-ért egy aperol spritzet. Az árán még túl is lendült volna, mert elég jó munkahelyen dolgozik, de azon már nem tudott, hogy a jurányiban az aperol spritz = aperol + a ház bora.
.
Hogy hogyan jutottak oda, hogy az aperol + prosecco + szóda helyett aperol + ház bora lett az eredmény, nem tudom. Mindenesetre P kiakadt, mert nem ezt vette meg amikor aperol spritzet kért, ráadásul kurva drágán. Erre a reakció az volt a pincér srác részéről, hogy egyrészt megsértődött, másrészt felvett egy ilyen passzív agresszív stílust, megfogta P vállát, és mosolyogva-gúnyosan-lesajnálóan közölte vele, hogy 2017 óta a ház borából is lehet csinálni. wtf. És azt is mondta, hogy annak ellenére, hogy P leszarozta a helyet (nem tett ilyet), inkább örüljön neki, hogy csak ennyibe kerül az aperol spritz, mert nagyon megéri, és máshol nem kap ennyiért. Aztán úgy kezdett beszélni a proseccoról, mintha valami aranyárú termék lenne, amit nem éri meg tartani, pedig elég a legközelebbi aldiba elmenni, és ott is van 600 forintért baromi korrekt cucc, na mindegy. Nem ez a lényeg.
De most mibe telt volna annyit mondani, hogy bocs haver, nem erre számítottál, tényleg, nem tájékoztattunk arról, hogy nálunk mást jelent az aperol spritz, erre a vendégünk vagy. Akkor bőven behozták volna azt a hiányzó 1300 forintot, mert akkor például nem álltunk volna fel és mentünk volna el.
Ilyet tényleg nem tapasztaltam még itt, és baromi szar, hogy ilyen élménnyel jöttünk el a jurányiból, mert nagyon szerettük a helyet tényleg, de ez a sértődés, meg passzív agresszív viselkedés egy pincér részéről, főleg úgy, hogy ezesetben a vendégnek tényleg igaza volt, hát, elég szar.
Utána ettünk egy gyrost, aztán beültünk az Osterbrauba a tölgyfa utcában, itt még sose voltunk, de nagyon jó hely (a wc kivételével). Péntek este volt, bőven volt üres asztal, zene volt, de tök diszkrét, extra sörök olyan áron, amiért a jurányiban kb a ház sörét kapjuk, keserű meggy, ír vörös, IPA... és még pizzát is sütnek.
Úgyhogy itt voltunk zárásig. Aztán felugrottunk az albiba pálinkáért (szerencsére a párhuzamos utcában lakunk), és felmentünk a gül babához. Ott fáztunk egy darabig, aztán elindultunk random a rózsadombon ide-oda, végül a józsef hegyi kilátónál lévő réten kötöttünk ki. Kurva jó hely egyébként, szoktunk ide járni, de éjjel még nem voltunk - hát, érdemes megnézni. Sehol egy lélek, meg közvilágítás, de az egész világító várost belátni.. És elég fasza dolog, hogy a rózsadombon tényleg üldögélhetsz hajnali 3kor a vaksötétben egy réten, mert kurvára senki nem jár arra, és ha jár, az is csak hazamegy.
Viszont hihetetlen szél fújt, ott is fáztunk, szóval elindultunk lefelé, és ahogy leértünk az utcára, azonnal megállt mellettünk eg yillogó rendőrautó - én azt se vágom, honnan jött egyébként, mert ahogy leértünk a kilátótól, azonnal jött is villogva, de mindegy. Hogy akkor igazoltatás.
Na hát velem rendes falusi lányként ilyen még nem történt, a többiekkel már volt, hogy többször is, szóval igazából én voltam az egyetlen, aki meg volt szeppenve, mondtam is a rendőrnek, hogy ez így elég ijesztő volt, erre kedvesen nyugtatott, hogy nem kell félni, rutinellenőrzés, nincs baj, stb. Aztán személyiket kértek, meg akinek volt táskája - pl nekem - annak meg kellett mutatnia, mi van benne. Kérdeztük, hogy mire fel az egész, mondták, hogy a réten fent szoktak füvezni a fiatalok, és ezért ez a nagy átkutatás.
Végig nagyon normálisak voltak tényleg, viccelődtek, meg az én béna vicceimet is értékelték. Aztán kérdezték hogy amúgy mit csináltunk fent, mondtuk, hogy ittunk (nehéz lett volna letagadni, D kezében ott lifegett a pálinka), erre annyi volt a válaszuk, hogy nagyon helyes. (most azt nem kezdem kifejteni, hogy mennyire konzisztens hozzáállás, hogy a füvet démoni dologként kergetik az éjjeli utcákon hajnali 3kor, de ha arról van szó, hogy valaki az alkoholt használja tudatmódosítóként, az nagyon helyes)
De örültünk, hogy ennyire normálisak voltak. Még akkor is, ha nem igazán éreztük korrektnek, hogy csak azért, mert éjszaka sétálunk az utcákon, meg mert a fiatalok "szoktak füvezni", az igazoltatáson felül még a táskákat is átnézik.
De a végén jó éjszakát kívántak, meg hogy vigyázzunk magunkra. És akkor ennyi volt.
5-re értünk haza, kurva fáradt voltam tegnap egész nap.
Ma meg kimegyünk M barátunkhoz Pátyra, ott is alszunk. Van neki egy csodás szánhúzófajta kutyája, aki hófehér, és jó nagy, és ilyen kunkori farka van.
Úgyhogy legalább kutyázhatok egyet, ha már a szívem szakad meg tényleg, ha agarat látok.
De a laptopom kiviszem, és a kertben fogom csinálni a kreszt.
Nnna.

Címkék:
barátos,
emberek,
létmorzsák,
partytime
2017. április 19., szerda
és még online kreszre is beiratkoztam
Akkkkkuuuuurvaéletbe ez egy brutál nap volt, és nem miattam.
Itt volt P, és a konzulensével baromi nagy gondok voltak, P teljesen a padlóra került, de megoldottuk és kinyomtattuk-befűztük kézzel a dolgozatunkat.
Basszus, ez az egész... nem hiányzott így leadás előttre. Kibaszottul nem.
De egyébként fel van töltve a dolgozatom a felületre, ki is van nyomtatva - holnap a fizikai példány is leadásra kerül.
A kikúúúrt életbe.
Fáradt vagyok.
hessteglevanadva
Valószínűleg sose fogom átérezni hogy milyen élete volt, de mégis hat rám a zenéje, meg is vettem az albumot.
Mindig megnyugvásra találtam ha berobbant a bláz
beletörődtem mindenbe, úgyis megoldja majd más
Aztán rám szakadt a sok mocsok mit hátrahagytam
az aknákra mint a kisangyal úgy rászaladtam
Túl őszinte vagyok ahhoz, hogy fogás legyen rajtam
én elmondtam azt is hogy aludtam kabátban a parkban
beszéltem arról hogy a gyerekkorom terrorban éltem
hogy megbénultam lopás közbe pedig megvolt a vérem
hogy szájba vágtak kölyökként én pedig megmeredtem
mert három éves korom óta vertek de végül szembe mentem
megtanultam túlélni és nekem a végeredményt fontos
hogyha kaptam egy kicsit azt tuti rám kiabálod most
de kapja be a világ igazán ez csak az én érdemem
bár van aki támogatott ebben és ezt értékelem.
Húsz évbe belesűrűlt legalább hatvan-hetven
szóval összegyűlt bennem a szar mint a parlamentben
Az álmom megvalósult de nem változik semmi
mert innen ugyanúgy a nyomorba fogok hazamenni.
De még az sem megy simán hisz jegyre sincs pénzem
hogy innen hazautazzak egy ringyót beintéztem
de annak is csak aprója volt így rábasztam
úgyhogy a MÁV-on a WC-t kell válasszam
úgy is van már büntetésem két reklámszatyorral
a fasz kivan már ezzel a leprás vagonnal
Címkék:
agyfasz,
barátos,
egyetem,
emberek,
idióták,
kép,
kisebbségpol,
mesterszak,
shitstorm,
speciálba,
szakdolgozás
2017. április 18., kedd
hosszúnapvolt
Öööö... 4:50, most végeztem a bevezetéssel, befejezéssel és a konzulens korrektúrája szerinti átjavítással.
És basszus, éhes vagyok. De már nem eszem, most alszom.
(bár nem vagyok álmos -- hogy lehetséges?)
Egyébként nem gondoltam volna, hogy még ma megcsinálom egy ültő helyemben az egészet, azt hittem, holnapra marad a korrektúrázás átnézése. De ha már úgyis ébren voltam...
Na mindegy, a szakdoga 2. verziója elment a konzulensnek.
Remélem értékeli, hogy háromnegyed 5-kor küldtem el neki az e-mailt, ebből bizonyára látni fogja, mennyire igyekeztem. Haha.
A madarak most kezdenek felébredni odakint.

hesstegmégegy... vagy kettő? nap
Címkék:
agyfasz,
egyetem,
kisebbségpol,
mesterszak,
szakdolgozás
2017. április 16., vasárnap
kizárásos alapon a legszebb vers a balaton
Voltunk megint vezetni!
Ma már sokkal jobban ment, alig volt bármi probléma az ilyen alap elindulás-váltás terén. Mindketten simán megyünk 40-nel, váltogatunk le-föl, ha szükséges, Y-fordulók, körbetolatás, ezt kikerüljük, azt kikerüljük, tök jó, nem gondoltam, hogy így menni fog. A legnagyobb figyelmet az átszaladó nyulak és az úton lévő víz által kimosott vájatok, meg a nagy kövek jelentették. Meg hogy melyik gödrön lehet még úgy átmenni, hogy a kocsi alja ne érjen le.
Holnap már azt gyakoroltuk volna, hogy hogy kell 60-ig elmenni sebességben, meg 3-4-be is felváltani. De nem messze itthontól apa keménykedett kicsit a kocsival, meg kipörgette a kerekét, erre az autó gondolt egyet, lefulladt, és azóta nem indul be :D úgyhogy egy km-t toltuk hazáig.
De nagyon jó volt. Várom, hogy még többet és többet vezessünk apával.
Azt is várom, hogy hivatalosan is elkezdjünk tanulni, de ez így sokkal jobb, mert földút, és mert apa, aki vicces és nagyon jól vezet, és mert gyönyörű a táj.

![]() |
| ezen meg még a balaton is látszik, bár a pára miatt csak éppenhogy |
kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén
Ma elkezdtem befejezni a szakdolgozatomat. A kutatási kérdést már megfogalmaztam, már csak a bevezetés-témamegjelölés-indoklás, szokásos cucc maradt, és a konklúzió.
Meg ugye amit írtam, még egy-két mondat az elméletbe.
És elkezdtek kibújni a spenót mellett a céklák isss!!!
Ja amúgy amióta elküldtem a konzulensemnek a szakdogám eddigi állását, olyan gyomorgörcsöm volt minden alkalommal, amikor arra az e-mail címemre üzenet érkezett, hogy hú. Alig bírtam elaludni.
És most, amíg ebédeltem, válaszolt.
És semmi de semmi gondot nem írt a cuccal kapcsolatban! Semmit!
Csak ilyen apró, sokadrangú szar kis dolgokat kell még kifejtenem, még oda lehivatkoznom, ide ne írjak oldalszámot, ezt a folyószövegbe hivatkozzam, ide inkább ezt a szót használjam....
Azta. Hát eszembe sem jutott, hogy ez is lehet, én azt hittem, egész fejezetekkel lesz gond.
Nahát.
Hát ezt még fel se fogtam teljesen.
Ezek alapján ma befejezem a szakdogámnak az általam gondolt részeit, holnap pedig megcsinálom ezeket az apró változtatásokat...
És kész.
Holnap kész vagyok a szakdogámmal!
Most ez a kép érkezett tőlem a csetbe, imígy érzem magam:
Zenének meg eztettt, mert tűpontos:
láthattam láttam is mindent és mégis:
hagytam hogy hagyjátok hadd hagyjam én is
én vétkem én vétkem én igen nagy --
hagytam hogy így legyen de te
ne hagyd

felicidade,
kép,
létmorzsák,
mesterszak,
politics,
speciálba,
szakdolgozás,
vers
2017. április 15., szombat
a mai nap pihenőnap
Ma egyáltalán nem foglalkoztam a szakdolgozatommal, és ez igazán jól esett.
A konzulensem még nem jelzett vissza.
Reggel kényelmesen felébredtem, megreggeliztem, aztán beállított az egyik falubeli barátunk, aki egyébként a falu pálinkafőző nagymestere (nem irónia), hozott nekünk bort és szőlőpálinkát (nem törkölyt! nem mindegy). Több hegyen is van szőlője itt a környéken, elég jó bora is szokott lenni, bár a pálinkája jobb.
Beszélgettünk, aztán segítettem főzni, sütöttünk répatortát, amihez utána kevertem krémtúrós-narancsos-mascarponét, és az került a tetejére, igen jó volt.
Ez pedig nem más,
mint a spenót a veteményesemben.
Délután 6 körül pedig elmentünk a nagyobbik öcsémmel, Zs-vel és apával vezetni a falu határába.
Nem gondoltam, de tökre megmaradt a lovardás tudásom, amikor naponta traktoroztam a bálákat. Nyilván nem tudok vezetni, meg a traktort könnyebb is volt kezelni (lomhább, és sokkal magasabban ül az ember, amitől kényelmesebb és könnyebb a vezetés), de simán elindultam, meg váltottam ide-oda a kocsival már elsőre. Az más kérdés, hogy 10 km, azaz fél óra vezetés után úgy elfáradtam mentálisan, hogy kb nem tudtam egy Y fordulót megcsinálni. Mivel nem betonúton voltunk, hanem egy hepehupás, traktorvájatokkal tarkított földúton, tök más így vezetni, főleg elsőre. Valószínű sokkal több mindenre szükséges így koncentrálni (pl hogy ne legyen tengelytörés egy nagyobb gödör eredménye), folyamatosan lassítani-gyorsítani, ahogy a dimbes-dombos táj és a gödrök igényelték. Még nyulak is szaladtak át előttem. Szóval ez így elsőre baromi tömény volt, de azt hittem, hogy sokkal rosszabbul fog menni. De örülök neki nagyon hogy erdőben meg földúton tanulok, így sokkal több inger és komplexebb helyzet ér, mint mondjuk egy parkolóban, és talán könnyebb lesz majd ettől, ha valóban elkezdődik a jogsiszerzési folyamat.
Amikor elértünk a szomszéd kis zsákfalu határába, váltottunk Zs-vel, de előtte még fényképeztem egyet, olyan csodálatos volt minden.
Imádok itt élni.
Holnap pedig ismét vezetünk!
D-t pedig láttam a tüntetés live közvetítésén :)
Viszont baromi fáradt vagyok.

Bizony, mi vagyunk a Balaton-felvidék északi őrzői.
Imádok itt élni.
Holnap pedig ismét vezetünk!
D-t pedig láttam a tüntetés live közvetítésén :)
Viszont baromi fáradt vagyok.
hesstegmégnégynap
Címkék:
felicidade,
kép,
létmorzsák,
otthon,
szakdolgozás,
természet
fáradtvagyok
És elküldtem a konzulensemnek az első verziót.
Félek, mit mond majd rá.
Nagyon.
Eddig 63 oldal tartalmi rész. Két nap alatt pontosan 30 oldalt préseltem ki. Nem tudom, hogy fogok beleférni a maximális 70-be. Hiányzik még a bevezetés, és a konklúzió is - illetve még az elméleti részt bővítem majd, de az nem sok. Úgyhogy a bevezetésnek és a befejezésnek bele kell férnie 10 oldalba. Meg amit még a konzulensem mond.

hesstegmégötnap
Címkék:
agyfasz,
kisebbségpol,
mesterszak,
szakdolgozás,
szar
2017. április 14., péntek
Két nap alatt húsz oldalt lenyomtam, hajnali 3-kor feküdtem le, addig írtam. Illetve ma is eddig egész délután.
Viszont már eléggé a finisben vagyok. Ha így tudom tovább csinálni, ma éjjel elmegy a konzulensemnek.
Viszont ha nem lenne drága P és Zs, akik a legjobb barátaim, és együtt végzünk most hárman (csak mi maradtunk hátra az évfolyamból, hehe), akkor nem tudom, milyen lelkiállapotban gyűrtem volna végig ezt a szakdogaírást. Így, hogy az eleve folyamatosan pörgő csetablakba mindig ír valamelyikünk, tudunk véleményt, segítséget kérni egymástól, mindig van min röhögni, feszültséget levezetni, ventillálni, tartani egymásban a lendületet.
Vicces, mert mintha valami tour de france lenne, napról napra megállapításra került, melyikünk áll legjobban, illetve legrosszabbul, és mára, az utolsó oldalakra az örök harmadikunk is felhozta magát, szinte beelőzött bennünket, úgyhogy most muszáj egyenlíteni :)
Tegnap éjjel, azaz ma hajnalban is még ketten toltuk az ipart háromkor, ilyenkor nagyon jó, hogy nem egyedül dolgozik az ember, és időről időre lehet pár szót váltani, vagy megnyugtatni a másikat, hogy igen, még én is szívok. P végül háromnegyed 4-ig bírta, én negyed 4-kor elköszöntem, miután végeztem egy fejezettel.
Hangulatoldásnak mindig valaki elküld magáról egy webcamos képet, hogy éppen milyen lelkiállapotban van, és akkor a másik kettő is küld, nagyon vicces dolgok jönnek ki.
Én, hajnali 1-kor:
Most már azt várom nagyon, hogy megírhassam a lezárást, és végre beilleszthessem az egyébként nagyon takarosan gyűjtögetett irodalomjegyzékemet, ami jelenleg három oldal hosszúságnál jár, már szinte röhejes lesz, hogy a kis mesterszakos hülyeségemhez hosszabb lesz az irodalomjegyzék, mint egyes alfejezeteim.
Azt beszéltem a tanszékvezetővel, ezt se tudom, hogy mondtam-e már, de hogy Tauszt ajánlja opponensemnek. Ami egyrészt szívás, mert azért ő mégiscsak kari dékán volt, és nagyon vágja a témát, és előtte borzasztó lenne beégni, de közben meg jó, mert a BA-s szakdolgozatomat is ő értékelte, és nagyon fair volt.
A konzulensem eléggé szét van esve, kétszer válaszolt már ugyanarra az e-mailemre, és jelenleg külföldön van, éppen ma töltött fel képet FB-ra az opatija-beli tengerpartra néző hotelszobájából. Egyébként kurvára megérdemli, hihetetlen szakember.
Na mi a szart csinálok itt, kétmondatos helyzetjelentést akartam írni, erre itt tartok. Megyek vissza.

2017. április 13., csütörtök
Két fejezetnyire vagyok az (általam annak ítélt) vége előtt. Jó lenne ezt ma letudni, bár ez a két fejezet teszi ki a szakdolgozatom felét (az interjúk elemzése).
Hosszú lesz ez a nap.
Főleg úgy nehéz, hogy közben a háttérben próbálom követni a Gulyás Marci bírósági kalandjait.
D-ről pedig került fel egy kép a 444 képes összefoglalójába. A TáTK-s szakkolival ment ki, és amikor látták, hogy egy 80 éves bácsi egyedül próbálja az egyik kanyarodósávot befoglalni az autók elől, és nem nagyon ment neki, akkor ők is mellé álltak segíteni. Aztán később odahívták magukhoz a bácsit társasozni, ő pedig ment is.
Nemtom, lehet amiatt, hogy már lassan két hete nem láttam élőben, vagy csak úgy simán is, de igen erős vonzalom ébred bennem iránta, ahogy meglátom ezt a képet.
Jó csávó, na. Bejön.

#kevesebbmintegyhét
Címkék:
D,
kisebbségpol,
mesterszak,
szakdolgozás,
szar
2017. április 12., szerda
A múlt hetem az interjúk mellett egyébként arról szólt, hogy a mamáék kertjében felástam pár négyzetmétert (kb 3x2,5 méter, vagy valamivel kisebb, majd lemérem) veteményesnek. Anyának régen volt hátul ilyen kiskertje, amiben volt borsó, meg... nem tudom, én még nagyon kicsi voltam, ilyen fogalmatlan méretű gyerek, és csak a borsóra emlékszem, de arra nagyon. Az egyik első emlékem ahhoz kötődik hogy anya ott csinál valamit, talán kapál, én meg ülök a veteményes közepén a borsók mellett, és eszem. És van az a fantasztikus borsóillat, az az édes, zöld lé illat, na és az így megmaradt.
Szóval önállósítottam magam, és csináltam én is egy ilyen kis földdarabkát, baromi jó minőségű a földje, mert most már lassan 14 éve békében hagyva pihent, előtte egyébként az Irénke, aki ott lakott paranoid skizofrén barom, na mindegy, szóval ő is veteményesnek használta.
Szóval tökéletes, lágy, porhanyós fekete föld.
(nem sikerült ugyanabból, vagy legalább hasonló szögből fényképezni, de mindegy)
Ültettem bele céklát, spenótot, borsót, cukkinit, sütőtököt. És kerül majd még bele sok paradicsom, és padlizsán is.
A kőfal (mifelénk bástya) tövébe, a rózsák közé pedig zöldbabot raktam.
Az első tök már ki is bújt :)

Most, hogy már másfél hete itthon vagyok, percről percre követhetem a tavaszt.
Amikor megjöttem, éppen a ringlófák virágzottak, erről tettem is fel képeket. Olyan masszív és gyönyörű virágkoronájuk volt, hogy kilométerekkel a falu szélétől is pontosan látni lehetett, melyik a mi udvarunk.
Rá egy hétre szép lassan lehullottak a szirmok, a dongók és méhek is elvégezték a dolgukat, látszanak a kis ringlókezdemények, és a fák majdnem teljes lombozata is kialakult már.
Utána a mindenféle barackfák kezdtek működésbe, a meggy- és körtefákkal együtt.
Aztán kezdtek ébredezni az almafák, ők még mindig nem érték el a csúcspontot, még sok bimbó van, ami nem nyílt ki, de már így is halványrózsaszínben játszik az egész hátsó kert.
A cseresznyefák is elindultak.
A birsek még hallgatnak. Levelük már nekik is van, de még csak bimbók figyelnek mellettük.
Ha ez így megy tovább, és nem köszönt be egy áprilisi - vagy a tavalyiból ítélve májusi (az égvilágon minden barnára fagyott) - fagy, akkor elképesztő mennyiségű gyümölcs lesz itthon, erről a 30+ fáról - gyümölcslének, sütibe, pálinkának, vagy csak úgy enni.

2017. április 7., péntek
Na bár a konzulensem azt mondta, hogy bőven elég már az interjú, ma reggel még csináltam egyet egy muzsikuscigány csávóval, nagyon jó volt. Asszem az összes interjúalanyom közül neki volt a legtisztább tekintete.
Így, ezzel a 9 interjúval neki tudok végre állni írni. Nehéz, meg nagyon nem akaródzik, de ilyenkor arra gondolok, hogy minden egyes leírt mondattal közelebb vagyok a diplomához.
A laborom eredménye meg is lett már tegnap, és minden oké. Pont olyan mint egy korombélinek lennie kell. A koleszterinem magasabb csak kicsit a szükségesnél, ez nálunk sajnos genetikus, de megbeszéljük anyával, mit lehet tenni, hogy lejjebb kerüljön az érték. Egyedül a lényegre, a pajzsmirigyre nem lett még kész a vizsgálat, az majd csak egy hét múlva.
Engem már ez is boldoggá tett, mert van bennem egy ilyen félelem hogy mi van ha cukorbeteg leszek, meg jaj, mert nálunk az is vígan megy az ősök között, szóval ezen aggódtam kicsit, de cukorbeteg se vagyok.
Címkék:
felicidade,
kisebbségpol,
mesterszak,
szakdolgozás
2017. április 6., csütörtök
Három nap alatt nyolc interjút toltam le, bár az egyik az csalás volt kicsit, mert fókuszcsoportot csináltam három nővel, és nem külön külön beszéltem velük.
Most írtam a konzulensemnek, hogy ugye elééééég?
Már szeretném végre, hogy nekiülhessek, és csak írnom kelljen, amíg készen nincs. Mert aztán egy hét múlva már nagyon szeretnék kész lenni. Ahhoz viszont gyakorlatilag folyamatos munkára lenne szükségem, amit ha már nem kell több interjú, elkezdhetek.
Anya vett tőlem vért ma, vitte laborvizsgálatra.
Ma éjjel is baromira izzadtam, tényleg, vannak ezek az izzadásrohamaim, csak éjjelente, és nagyon ritkán. De akkor arra kelek, hogy minden előzmény nélkül csatakosra izzadtam magam, olyan szinten, hogy csupa izzadságfolt a pólóm, síkos a testem, az ágyneműm meg olyan vizes, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Na mindegy, ezt már biztos írtam a múltkor. Elég zavaró probléma.
2017. április 2., vasárnap
a tetoválásrúl
Nem tudom azt itt kifejtettem-e már, de nagyon szeretnék egy tetoválást a közeljövőben. Igazából az alkalomra várok, hogy érezzem, hogy igen, ez Az Alkalom, és akkor jöhet. Hogy kicsit szertartásos legyen. Mert maga a jelentése is az lesz.
Nemtudom ahogy így olvasgatok különféle tetoválóművész-nyilatkozatokat, sokan kiemelik, hogy van a szertartásos fajta, jelentéssel teli tetoválás, meg van amit az ember csak úgy magára rak, mert miért ne, na hát én így elsőre a jelentéssel telit szeretném, aztán van egy olyan sejtésem, hogy nem fogok ennél megállni. Nem akarok ilyen feketére varrt alkarokkal működni, de ismerem magam, és valószínűleg olyan dolgokat, amik jelentéssel bírnak számomra és nem csak lélekben szeretném magammal vinni őket, azoknak találnék helyet magamon.
Igen amúgy pont ez az, hogy számomra fontos dolgok fizikai valójukban legyenek velem. Olyan dolgok, amik amúgy nem lehetnek. Például a Bella.
Mert amúgy vele kapcsolatban jutottam erre az elhatározásra. Hogy már (szerencsére, így 6 év után) eljutottam oda, hogy elfogadtam, hogy nincs, és kész vagyok továbblépni. Elfogadtam, bár elképesztően fáj és skizofrén érzés, hogy az életemben a legfontosabb emberek fele nem úgy ismer, mint ami 18 évig természetes volt, hogy mindenki tudta, hogy nekem az életem a ló.
A legfontosabb barátaim ezt az énemet csak az elmondásaim alapján ismerik, és ez baromira szar. Mert közben én nem így élem ezt meg, én még mindig úgy érzem, hogy a ló lételemem, zsigerileg van bennem, hisz amióta megszülettem, a ló volt és én, így együtt - csak most nincs lehetőségem arra, hogy a személyiségemnek ez a része is éljen. Úgyhogy igazából évek óta fél lángon élek, nem tudom megélni a teljes személyemet.
Na de nem ezt akartam mondani, bár azért hozzátartozik a témához.
Szóval a Bella, akit elfogadtam, hogy nincs, de mégis elemi módon része a személyemnek, és olyan erővel hat rám a mai napig, hogy szeretném nem csak mentálisan magammal vinni a mindennapokban, hanem valami fizikai manifesztációjában. És erre tökéletes egy tetoválás.
Mert bár a pénztárcámban egy kis tasakban ott van egy szál a sörényéből, de szeretnék az ideájával fizikailag is eggyé válni, és azt a pénztárcában figyelő sörénnyel maximum úgy lehetséges, ha megeszem vagy nem tudom :D amit meg nyilván nem szeretnék.
Szóval a tetoválás.
Nem szeretnék ilyen obvious Bella-portrét magamra varratni, egyrészt senkinek semmi köze hozzá valójában, hogy nekem milyen kapcsolatom volt/van ezzel a lóval, másrészt meg ez valóban intim dolog, elég, ha én és a hozzám közel állók tudják, hogy mit jelent, ami rajtam van.
Szóval én egy fűszálat szeretnék. Egy réti perjét. Az alkarom belső részére.
Egy ilyen fűszál megtestesítene mindent, ami vele, velünk kapcsolatos. Hiszen a vele levéskor, a lovaglások alkalmával, vagy amikor csak kifeküdtem mellé a mezőre, mindig ott figyelt minket a réti perje, aktív részese volt a kapcsolatunknak, hol én rágcsáltam egyet, már babakoromban, kiskoromban is, amíg figyeltem apát, ahogy lovagol, vagy foglalkozik a lóval, hol pedig ugye a ló. Bármerre is jártunk, sok kilométerre otthontól, mindig volt réti perje, ami az óriási mezőket, dombokat, erdőket, napfényt, könnyű szelet jelentette. Csillogó, nyári, aranyló szőrű sárga lovat, ahogy párolog belőle az izzadsága, és ez az édes szag mindent belengett, még engem is, és hiába fürödtem, nem jött le.
A zabla fémjének az illata, ahogy a savanyú réz-szag, és a fű zöldjének illata keveredik, a bőr viaszos-mézes, csípős szaga, az erdei avar és talaj vizes, szúrós, rothadt és mégis isteni illata. Természetszag. Lószag. Életszag.
És ezt vinném magammal fizikai formában is.
Egy fűszál.
Valahogy így.
És szeretném, ha valóban egy, a mezőről szakított fűszál lenne rám tetoválva, így, ahogy a képen is látszik. Pont az, pont úgy.
Ezt mindenképp szeretném megcsinálni a közeljövőben. A kérdés, hogy hogyan találok olyan tetoválót, aki hajlandó pont így, egyéb művészeti érték nélkül tetoválni? Hogy pont az elképzeléseim szerint legyen, hiszen itt nem sima rajzról van szó, hanem baromi konkrét és intenzív érzésekről, amik megjelenítése pont ezért kényes dolog. Mert ha nem pont úgy sikerül, akkor borul az egész, viszont cserébe meg csak nehezen korrigálható, ha egyáltalán.
A másik meg, ami nagyon megfogott, azok az egy vonalból kirajzolt minták, egy berlini srác, Mo Ganji csinálja őket. Lehet tőle mintát rendelni, amit aztán elküld, és más tetoválókkal fel lehet rajzoltatni. Na és ha már nem akarok ilyen standard, realisztikus Bellaportrét, ami egy tízes skálán azért legalább kilences mértékben lenne kommersz, lehet, meg lehetne kérni, hogy egy fotója alapján készítsen róla ilyen one-line grafikát. És akkor úgy.
Ez például elképesztően jól nézne ki, talán a kedvenc képem róla:
Vagy ezt, mert ezen látszik az orrcsíkja és az elképesztő tekintete:
És micsoda dolog, apa pont ebben a pillanatban írt facebookon az egyik borítóképemhez, ami egyébként ugyanaz, mint ami itt a blogon a hátterem, hogy küldjem át e-mailben, mert kirakja a hivatalban az irodájába :) Pont akkor, amikor a Bellás pendrive-ot dugtam a gépbe, hogy képeket keressek róla.
Hm. Jó.

![]() | |
| rit.kit.tattoo - érdemes megnézni az instagramját |

Bella,
döntések,
felicidade,
gondolatok,
ló,
otthon,
solidade
2017. április 1., szombat
hosszú és szakdogás
Múltkor baromira megijesztett a konzulensem, mert szükségem lett volna országos meg járási statisztikákra a közmunkásokkal kapcsolatban, erre az volt a válasza, hogy akkor menjek a ksh kutatószobájába, itt a link, és akkor belinkelte a kutatószobás belépés igénylőlapját.
Namármost megvallom őszintén én még ezt az igénylőlapot se voltam képes értelmezni, úgyhogy baromira beszartam, főleg, hogy több tanárunk mesélt már erről a helyről, mivel ők tényleg kutatók, nyilván, nem csak pelenkás mesterszakos szakdolgozók, szóval ők oda is valók, na mindegy, és mondták, hogy ez gyakorlatilag olyan mint a spitzbergákon lévő magraktár, kb mentális zsilipkapu van ott, nem vihetsz be pendrive-ot se, meg semmit, vagy ha bevihetsz, akkor befelé meg kifelé is ellenőrzik, nem viszel-e ki jogosulatlanul adatot, meg előre meg kell adni az SPSS vagy bármilyen elemzőprogram, amit használni akarsz syntaxát, szóval igazából mindent előre meg kell mondanod, mit mennyi ideig hogyan miért akarsz kutatni, mire van ehhez szükséged, és tényleg, előre megírni a syntaxot (amit amúgy nem tudom hogyan lehetséges elkövetni), és még körbe is ellenőriznek, hogy nem csempészel-e ki bármilyen információt.
Amúgy nem mondom hogy nem jogos ez a készültségi szint, bár van egy olyan gyanúm, hogy nem csak tudományos szempontok miatt féltik az adataikat, hanem egyéb, politikai okok miatt is.
Na de szóval egy ilyen hely nem nekem való, hanem a kutatóknak.
Szóval beszartam, főleg, mivel még a konzultációink elején azt mondta a konzulensem, hogy ne aggódjak, majd ő minden szükséges statisztikát készen megszerez nekem, a még nem publikus mikrocenzusból is meg minden, na hát ehhez képest az lett hogy menjek be isten hírével és kövessek el valamit amiről fingom nincs hogy mi.
Na én ezt le is írtam neki, hogy szorri, de fogalmam sincs, mit és hogyan kéne ezzel kapcsolatban csinálnom, úgyhogy ha nem bánja, találkozhatnánk előtte és elmondhatná a részleteket. Illetve küldtem neki egy kiadványt a 2017. januári közmunkások demográfiai adataival, amit a belügyminisztérium honlapján találtam (remélem valós adatok vannak azért benne), és hogy ez jó-e. Na és hajnalban válaszolt egy nagyon kedves üzenetet, hogy
"Ez a kiadvány elég!

Használja, a teljes munkaerőpiacot tekintve is talál hasonlókat.
Dolgozza fel. Nem kell adatbázist bányásznia.
Ügyesen az interjúkkal.
Udv"
Ez eddig kb a legkedvesebb üzenet amit kaptam tőle (bár egyszer az egyikben volt egy smiley is). Nekem, mivel nem vagyok kutató meg ilyen profi izé, csak szabadulni szeretnék mán az egyetemről, szükségem van erre az enyhén patronizing hangvételre, amit tőle kb hiába várok, mert alapvetően kollégának tekint (amit most nem fejtek ki, hogy mekkora terhet rak rám szakmailag), és rendkívüli szinten tárgyilagos üzeneteket ír csak, de most megkaptam!!!! Ügyesen az interjúkkal, aww.
Mondjuk tényleg nem panaszkodhatok, az előző szakdogám konzulenséhez képest hihetetlen mértékű upgrade nála írni, profi, módszertani szinten tökély, konstruktív, haladni akar, bízik bennem. Az előző konzulensem is nyilván szakember, sőt, tudós, de baromi szar volt nála írni, és sokat sírtam is miatta, mert például nem ismert meg, amikor face to face konzultációra mentem volna hozzá, és eleve, csak kétszer találkoztunk (nem volt nagy motivációm ezek után ismét találkozni vele), úgyhogy a leadásnál bekamuzott egy harmadik konzultációs alkalmat, hogy le tudjam adni a dolgozatot.
Szóval vele nem volt jó, nem segített érdemi szinten, sőt, csak demoralizált kb végig, úgyhogy egy idő után nem is kértem a segítségét, csak a végén elküldtem neki a pdf-et, hogy tegye fel a felületre. Aztán úgy esett, hogy a kar dékánja lett az opponensem, és tök jóra értékelte az egészet, szóval ím, egyedül is meg tudtam írni a dolgozatom.
(Egyébként a tanszéken tanít ez a volt konzulensem is, és így, otthonos, családias mesterszakos környezetben - évfolyamonként 10 ember, tehát tényleg mindenki haver mindenkivel - már nagyon kedves, névről ismer, meghívott már egy kutatásába is - amire végül nem nyertek pályázati pénzt -, és szerencsére nem emlékszik rá, hogy valaha nekünk szakdolgozati szinten közünk volt egymáshoz.)
Ja, szóval végül nem tudom mire akartam kilyukadni, de a lényeg, hogy örülök a mostani konzulensemnek, bármennyire is félek amúgy tőle. Amit egyébként arra vezettem vissza, hogy az előző konzulensem e-mailjeitől annyira féltem mindig, mert folyton valami hülye, közel sem konstruktív, de azért számonkérő hangnemben írt, hogy tényleg kb folyton bőgtem miatta (konfliktustűrés lvl 9999 - most már ilyen szerencsére nincs), és gyomorgörcsöm volt, ha üzenetet vártam tőle. Na ez valahogy annyira belém égett, hogy most is folyton belémáll a görcs, ha e-mailt küldtem a mostani konzulensnek, és tudom, hogy válaszolni fog, pedig még egyszer se írt olyat, ami ezt indokolná. Na de mindegy.
A lényeg, hogy már igazából csak az interjúk és a járási statisztikák kellenek, mint alapanyagok, amikből dolgozni tudok. Az összes többi részhez már csak le kell ülni és megírni. Abban meg jó vagyok (szerencsére én az a fajta vagyok, aki elbassza minden idejét, de ha egyszer leül, akkor megír helyből 20 oldalt). Szóval igazán nagyon időben vagyok, és minden nagyszerű!
Már tényleg csak meg kell csinálnom a hét interjút, illetve írni az ajka járási munkaügyi központ vezetőjének, hogy vannak-e nekik ilyen jellegű adataik, amik nekem kellenek, és akkor minden meg is lesz.
És még a banánkenyér is kész.
Címkék:
egyetem,
kaja,
kép,
kisebbségpol,
mesterszak,
otthon,
szakdolgozás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)