Ja, azt elfelejtettem, hogy ugye még januárban mondtam, hogy vettem még egy jegyet az Egy őrült naplójára a Jurányiba, és múlt szombaton volt az előadás, szóval ismét láttam, és pont ugyanúgy hatott rám ez alkalommal is, mint először.
Úgyhogy vettem még egy jegyet.
Igen.
Csak belegondoltam, hogy minden előadás meg van már hirdetve erre az évadra, tehát vagy most veszek még, ha ősz előtt látni akarom, vagy nem fogom látni most egy fél évig. Szóval gyorsan megnéztem, és még két előadásra volt összesen 5 jegy, ebből 3  május 24-ire, szóval vettem is erre egyet. De fura, mert most helyjegyeket lehet venni, pedig a jurányiban ez nem így szokott lenni, hanem érkezési sorrendes ültetés van. Na mindegy, jó helyem lett így is.
Ezek szerint május 23-án Sóley koncertre megyek, másnap pedig ismét megnézem Axentyij Ivanovics Popriscsint.

És addigra már a szakdolgozatom is le lesz adva már egy hónapja!
És akkor már a záróvizsgára tanulhatok.
Szóval nagyon úgy tűnik, hogy tényleg megszabadulok az egyetemtől.
Nagyon szeretem-szerettem, baromi jó hely a TáTK, nem is mennék máshova akkor sem, ha megint választhatnék, de 6 év után már főleg csak elegem van.

De megyek megint az Egy őrült naplójára!

yo soy el rey de espana

Vasárnap ismét színházban voltuk, ezúttal D színházi dramaturg nagybátyja szerzett nekünk jegyeket egy olyan előadásra, amire kb lehetetlen jegyet venni, viszont én már hónapok óta vágytam elmenni rá. Szóval végre meg tudtam nézni az Egy őrült naplóját a Jurányiban.

Nem tudom, eleget mond-e az, hogy amint hazaértünk az előadásról, azonnal megnéztem, hátha lehet jegyet kapni egy későbbi alkalomra..

De nem lehetett.

Aztán másnap reggel is megnéztem, hátha, csak úgy vágyakozásból, hogy kicsit fájjon, hogy bazmeg úgyse lehet, és akkora szerencsém volt, hogy éppen aznap reggel nyitották meg a jegyvásárlást a márciusi időpontokra - szóval azonnal vettem is 18-ára két jegyet (bár D még nem döntötte el, hogy meg akarja-e nézni még egyszer, de ha ő nem, majd elmegyek apával).

Egyébként két órával később már egy jegy se volt.

Na szóval ez az előadás eddigi életem egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatást kiváltó színházélménye, pedig azért sokszor járok színházba, sok kurvajó dolgot láttam már (E föld befogad, avagy számodra hely; Parasztopera; Radnóti est; Össz-hang; Godot-ra várva), meg kevesebb szart is (pl. az Olaszliszkai szerintem egy iszonyatosan félresikerült darab volt).

Keresztes Tamás egy igazi zseni, de komolyan, nem csak olyan szuperlatívuszos módon, hanem baszki, ő tényleg az. Mármint ezt így látod. Főleg a Jurányiban, ahol az első néhány sor a színésztől kb két méterre van, szóval ott liheg előtted, a maga teljes valójában, és látod, hogy ez Keresztes Tamás, de közben meg nem ő, sőt, biztos hogy nem ő, mert ő már túllépett egy ilyen határon, hogy ki kicsoda és van-e bárkinek azon kívül élete, hogy most itt ülünk, ő pedig egy másik dimenzióban létezik éppen.

Az előadás során többször álltam a sírás szélén, sőt, azt hiszem az utolsó negyedét már a konstans katarzis állapotában töltöttem, már ha van ilyen. A díszlet (amit amúgy KT tervezett), a zene (amit amúgy az előadás alatt élőben rak össze KT az általa keltett zajokból, zörejekből, hangokból, énekből, beatboxból, stb egy looperrel), a fények, a szöveg, az egész összjátéka olyan hihetetlenül zseniális, hogy a szívednél ragad meg és emel föl az emberiség kollektív tudatának egy olyan szintjére, ami kurvára fáj. És van az, hogy ez fáj, ez nagyon fáj, de közben jó is, és érzem, hogy ez epifánia, és én ezt újra akarom, és sose akarom nem érezni és elfelejteni...

Na. Ilyen ez az előadás.

Ma esti karc:

D-vel nézzük a nutellakészítős indexvideót, és közben felvillan egy részlet, amin a Sixx nicknevű újságíró eszik. Mondom D-nek, hogy én ezt az embert követem molyon. Nagyon jó ízlése van a könyvek terén, de tényleg, igazán nagyon jó, azért kezdtem bekövetni mert úgy láttam, hogy nagyon egyezik, hogy melyik könyveket olvassuk, melyikeket tartjuk jónak, és miért.
Mondom neki, meg is mutatom.
Nézzük a profilképet. Hát ez nem a sixx. De akkor ki? Baromi ismerős.
De tuti indexesnek kell lennie, azoknak van ilyen szürkés háttér előtt jól megvilágított, közeli arcképes profilképük. Nézzük az impresszumot - hát itt nincs ilyen.
Kinagyítom a képet. Mondom tudod kire hasonít? A Krasznahorkai Lászlóra.
D: az hogy néz ki?
Beírom a Google-ba. Az első kép, amit kidob, a molyos profilkép.

Ezek szerint megdicsértem Krasznahorkait, hogy milyen jó ízlése van. Oké. Nicely done!

Ja, és tényleg vettem újra jegyet a Radnóti-estre, nem bírtam ki. Csak meg kellett vele várni a trafó döntését, mert ha felvettek volna, egyáltalán nem biztos, hogy el tudtam volna menni.
Azért elég fasza, hogy végül úgy alakult, hogy el tudok. És az utolsó sorban már csak egy hely volt, az pedig az enyém lett (igen, ez a leghátsó sor a mániám).
Közben az jutott eszembe, hogy vajon mennyit ér az a szépség és az a katarzis, amit nem tudsz megosztani mással. Vagy nem is az hogy mennyit ér, hanem mennyiben más, mint ha valakivel együtt látod. Mert amúgy ez a bajom, hogy D nem akart velem eljönni, és így nincs kivel átélnem, megélnem, és nincs kivel megbeszélnem utána.
Így is csodálatos, és így is katartikus, de valahogy az élménynek más dimenziói bontakoznak ki, ha nem egyedül éled meg.

látod-e drága

Ma elmentem (először) egyedül színházba. Már nagyon vártam, mivel imádom a zenés versfelolvasó eseményeket, és ez is egy ilyen volt, mégpedig Radnóti versekkel. Fullajtár Andrea és Mácsai Pál voltak a felolvasók, a zenészek között pedig ott volt például Dés László, aki nekem gyerekkori etalon, és még mindig imádom.

Szóval elmentem egyedül (találtam egy olyan útvonalat amin 13 perc alatt ott vagyok a Margit híd budai hídfőtől a Katonánál bicajjal, elég menő). Kicsit tébláboltam, aztán be lehetett ülni. A Katonában a kedvenc helyem a leghátsó sor közepe, mindent tökéletesen látni-hallani, és még olcsó is (és nem ül mögöttem senki), mindig ide veszek jegyet.

Az előadás elmondhatatlanul gyönyörű és megrázó volt. Én tulajdonképpen csendben végigbőgtem az egészet. Mácsaiék párhuzamosan olvastak fel Gyarmati Fanni meg Radnóti naplójából, mintegy válaszolgatva egymásnak, emellé jöttek a versek, és egyéb hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések más íróktól, költőktől, na meg a zene.

Engem teljesen kicsinált az egész, tényleg, folyt a könny az arcomon. Nem voltam ezzel egyedül, ugyanis maga Fullajtár is könnyezett már, amikor a hetedik eclogánál jártunk.

Mellettem egy gimnáziumi osztály diákjai ültek, és igazából örültem, hogy elhozzák őket ilyen eseményekre, mert nagyon fontos erről hallani, de amikor kifelé menet én még zavarodott aggyal és nehéz mellkassal kitámolyogtam a teremből, és erre azt hallom a sráctól aki mellettem ült, hogy "hát a versek meg az előadás jó volt, de én ezt a korabeli rendszerkritikus szemléletet nagyon nem támogatom" - mivan?

Szóval ilyenkor hirtelen azt kívánom, bárcsak az járna csak színházba, aki érti is és fogékony rá. Közben meg tudom, hogy örülni kell annak is, hogy az emberek egy része mondjuk évente egyszer beül. Szóval tök jó, nagyon jó, hogy elhoznak osztályokat is, csak sajnálom, hogy az igyekezet és a kitűnő előadás ellenére a "tanulság" (hülye szó ez ide) egyszerűen lepereg egyesekről.

Egyébként meg tökre nem vágom, hogy mit ért korabeli rendszerkritikus szemlélet alatt - talán azt, hogy felhozták, hogy nyilván a magyar társadalom tagjainak is masszív felelőssége van abban, hogy embereket hurcoltak el? Mert ez egy elég obvious, tudott dolog, úgyhogy tényleg nem értem.

Engem hihetetlenül megérintett ez az egész, úgyhogy most azon gondolkozom, hogy veszek jegyet a júniusi előadásra is.

Egyszerűen minden vers végszava után teljesen üresnek érzem magam.
Ezt a verset pedig mégegyszer hallanom kell Mácsaitól, már csak ezért is elmegyek megint:

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs. 1944. április 30.

flow

Tegnap a Gólyába mentünk, mert Panda zenélt, és azt ugye látni/hallani kell minél többször. Tényleg fantasztikus zenét játszik, és erre jön még az, hogy különféle hangszeres zenészek improvizálnak az általa csinált alapra. Tegnap este volt egy hegedűs (Bakai Marci, aki itt éppen Pandával zenél), és egy hárfás, illetve a vége felé csatlakozott hozzájuk egy igen híres és jó zenész, Alizbar is valamiféle furcsa fúvós hangszerrel (azért furcsa, mert semmilyen szinten nem ismerem a fúvós hangszereket :D ).

Ez az egész annyira lélekemelő és katartikus volt, hogy az egyórás koncert vége felé már senki nem beszélgetett, nem volt nevetgélés, hanem mindenki az asztalra dőlve hallgatta, magába fordulva és a zenében gyönyörködve.

Számomra, aki nem zenélek, egészen hihetetlen, hogy hogy tud ennyi zenész előre nem megbeszélt módon, különféle hangszerekkel ilyen harmóniában játszani.

Panda alapja, amit játszott pedig mindig fantasztikus - önmagában is. Tényleg gyönyörű, hogy mindig magával ragad, mindig megérint, bármilyen hangulatom is van. Tényleg euforikus hangulatba kerülök ettől az embertől meg a zenéjétől. Főleg, hogy látom, mennyire természetesen jön ez neki, ahogy leül a DJ pult mögé a táskájára, és úgy játszik, aztán nem bírja sokáig és feláll és mozog a zenéjére, mosolyog és élvezi.

Holnap a Csendesben játszik. Ha jól néztem, szaxofon lesz az akusztikus része az előadásnak, úgyhogy biztos, hogy elmegyek megint. Minden alkalom egy élmény.

the discomfort zone

Az Alexandrában az Európa Könyvkiadó könyveire 40% kedvezmény van - még jó, hogy jön az ösztöndíjam.

Végre megveszem a saját Gyűrűk Urámat (4000 Ft!)

Illetve Franzentől is veszek valamit, a Diszkomfortzóna például baromi jó volt. (Hajlamos vagyok a könyvtárból olvasott, nagyon jó könyveket meg is venni utólag.) De a többire is kíváncsi vagyok, már rég ki akartam venni őket a könyvtárból, de annyira hatalmas könyvek (nem fértek be állítva a könyvtárpolcra sem), hogy még nem került rájuk sor. Szóval lehet a Javítások is bekerül a kosaramba.

Csak aztán meg jó volna színházba is menni, az ösztöndíj meg nem végtelen. Meglátjuk.

Így is nagyon örülök, meg izgatott vagyok, mert még pár hete vettem jegyet A nép ellenségére a Katonába, illetve szintén a Katonában lesz egy Radnóti-est, amin Mácsai és Fullajtár mondanak Radnóti verseket, hihetetlenül várom.

Kéne még pénz, hogy többet járhassak színházba és többször vehessek könyveket.