Ha egy másik dalt hallgatnál, az enyém már nem kell, engem is vigyél el!

Egy pohár montepulciano mellett vigasztalódom, ugyanis D a családjával ma reggel elment 5 napra Szlovéniába pihenni, síelni, ilyen dolgokat csinálni. Tegnap este végigbőgtem a skype beszélgetésünket, meg picit ő is, dehát ha egyszer tényleg nem leszünk együtt 5 napig.. És igazából nem az 5 napon van a hangsúly, hanem azon, hogy elérhető távolságban vagyunk-e. Nyáron, amikor hazajövök hetekre, akkor persze, nagyon hiányzunk egymásnak, de nincs sírás rívás, meg hasonló dráma. Mert tudjuk, hogy ha kedvünk tartja, két óra alatt találkozhatunk is.
A legrosszabb rész egyébként az én olvasatomban az lesz, amikor hétfőn visszamegyek Budára, és senki nem vár majd a Déliben. Meg amikor szótlanul villamosozom 3 megállót. És az albérletbe is egyedül lépek be, és nem lesz mihez kezdjek majd, mert tök egyedül leszek, nem bújok ágyba, mert úgysincs ott D, nem várom az estét, mert úgyse fekszik mellém D, félek az éjszakától, mert nem lesz kihez bújni, és nem bújik hozzám senki.
Az egyedül töltött éjszakától való félelmem miatt a barátnőm átjön majd aludni, ez nagyon jó, még mindig félni fogok de legalább nem egyedül :D
A kedd éjszakát meg kibírom.

Kiskorom óta hihetetlen kedvencem ez a dal... Meg az összes többije is

Tegnap este még bánatomban gyorsan kitaláltam, hogy virágládában akarok paradicsomot és salátát termeszteni, szóval azzal voltam elfoglalva amíg nagyon álmos nem lettem. Szóval anyával megbeszéltük, hogy kapok majd virágládát, meg veszek magokat és valamit majd művelek velük. Ilyen sokat termő aprószemű paradicsomban és valami tépősalátában gondolkoztam. Vagy madársalátában. Vagy spenótban. Jó lesz!

És igen nagy elhatározást hoztam, mégpedig azt, hogy valóban le fogok fogyni valamennyit, és nem hagyatkozom ilyen tekintetben kizárólag a rendszertelen, alig-eszem-valamit-egy-nap (mert nem jut eszembe) módszeremre, mert nem egészséges, és ezt már éreztem is (de tényleg nem szándékos). Szóval regisztráltam egy ilyen weight-diary jellegű oldalra, ahol beírogathatom, miből mennyit ettem, mennyit tornáztam, lehet látni grafikonon a változást, számolja a kalóriákat (ennek nem vagyok híve, de jó útmutatás), meg azt is, hogy ha így halad az ember, hány hét alatt mennyit fog lefogyni. Szóval mindent követ gyakorlatilag, igazán hasznos. Magamtól is lefogyok egyébként bármikor, csak sajnos az soha nem egészséges, mert nem tudom, hogy mennyit kéne ennem ahhoz, hogy jól működjön a szervezetem, de azért fogyjak is - tehát olyankor képes vagyok napi két főtt tojáson, salátán és kefiren élni, amit egyáltalán nem szenvedésként fogok fel, nem sanyargatás, mert imádom a tojást, a salátát és a kefirt is :D De semmiképp sem egészséges. Tehát mondhatni rászorulok egy olyan útmutatásra, ami segít abban, hogy tudjam, az egészséges határain belül vagyok-e.

Tegnap anya hozott haza munka után a vasútállomásról, és mikor hazaértünk és megebédeltünk (grillezett gomba, grillezett cukkini, kis szelet currys joghurtos pácban érlelt csirkemell, egy kis sós-borsos tejföl), apa intett a két öcsémnek, akik előhoztak egy nagy tányér csokiba mártott, dióban meghempergetett epret! Nőnap alkalmából készültek :) Nem igazán ünneplem, vagy nem tudom, nincs is a fejemben, hogy ez ilyenkor van, meg hogy van ilyen (onnan esett le, hogy csütörtökön német szakszövegen egy lánynál volt egy cserepes virág), de jól esett, hogy apáék így készültek. Mindig készülnek valamivel. A csokis eper pedig igen extra választás.

Ja, és egyébként anya kapott egy barátjuktól igazi tibeti kefirgombát, szóval most itthon gyártjuk a tibeti kefirt. Nagyon durva, úgy néz ki, mint egy karfioldarabka, és egy nap alatt hoz össze 2,5 dl kefirt. Közben növekszik, nem is lassan, és akkor én is kapok belőle! Nagyon finom egyébként, mármint amit csinál, enyhén szénsavas, kicsit édeskés kefir az eredmény. Apa azóta minden nap issza, és én is így tervezek tenni majd, ha nekem is lesz:)