létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt?

Éppen apa birspálinkájától forró a torkom, nagyon jól sikerült.

Rájöttem egy nagy hiányosságomra, mégpedig a címkék hiányára, szóval ezt mostantól kezdve bevezetem, az élet sokkal szebb és jobb lesz.

Kaptam meghívást Biától ilyen ismerkedős tagre, nagyon jól esett, igazán köszönöm. Tulajdonképpen arra jöttem rá, amiről már tanultam is, most meg nem mondom ki írt róla, de hogy az interneten valódi közösségek alakulhatnak ki, és én ezt érzékelem is, és mint introvertált, emocionálisan stabil személy mondhatom, hogy elég jól esik, hogy sokatok hív meg ilyenekbe; hogy többeteket is érdekel, mi van velem, hogyan folyik az életem, meg úgy általában szeretnétek ismerni picit.
Szóval köszönöm. Biának is, meg mindannyiótoknak, akiket érdekel az életem akár kicsit is.

Szóval:

• Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett. DONE
• Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
• Pécézz ki hét embert, nevezd meg, és linkeld be Őket a blogodba.
• Értesítsd Őket a kipécézésről hozzászólásban a blogukon

Valójában már nem nagyon tudom követni, hogy miket írtam eddig magamról az ehhez hasonló tagekben, de hátha tudok még újat.

1. Például, hogy míg a legtöbben hercegnőként, királylányként, egyéb szexista felhanggal rendelkező státuszú személyekként (jaj, ez a szerkezet nehézkesen jött össze és létezik) képzelték el a jövőjüket, én addig vadászpilóta szerettem volna lenni.

2. Míg a baráti körömből nagyon sokan úgy tartják, hogy az egyetem, ahova járnak nem ad nekik semmi pluszt emberileg, élményben, morálisan, stb, addig én hihetetlenül örülök, hogy az ELTE Társadalomtudományi karán töltöm napjaim nagy részét. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem ezalatt a három év alatt, rengeteg tudást szívtam magamba, amivel lehet, hogy nem lesz könnyű (legalábbis itt Magyarországon) pénzt keresni, de boldog vagyok, hogy magaménak tudhatom - ezt már senki nem veszi el. Örülök, hogy országosan és nemzetközileg elismert szakemberek óráin ülhetek, hogy tényleg tudósoktól tanulhatok, és hogy egy rendkívül sokrétű, értő-elemző világlátásra tettem szert ez idő alatt. Ezért jelentkeztem mesterre is ide, mert szeretnék még, még, még!

Ez most elmehetne valami reklámszövegnek is, de sajnos a felvételi jelentkezések leadásának határideje lejárt 15-én.

3. D-vel nem tartunk Valentin-napot, nőnapot, egyebeket. Lehet felhördülni, de én se hördülök fel azokon akik megtartják :D És bizonyára lesz, aki azt gondolja, hogy most úgy csinálok, mintha nem érdekelnének a hasonló romantikus dolgok, és biztos igazából a lelkem legmélyén vágyom rá, és az egész monológomat áthatja a kognitív disszonancia hűvös, penészszagú szele, de azt kell, hogy mondjam, ez nem így van.

Tulajdonképpen nem igazán vélek felfedezni különbséget a valentinnap, nőnap, stb célja és aközött, ahogyan mi D-vel mindennapjainkat éljük. Minden nap bizsereg a lelkem, mert érzem, mennyire szeret, mennyire fontos vagyok neki. Érzem, hogy nem magát szereti bennem, hanem azt, aki én vagyok (ez egyébként nem egy könnyű dolog, érdemes néha önelemzést tartani - "miért is szeretem?" "hát mert mellette nő lehetek" -> tipikus magamat szeretem benne-példa), hogy együttlét közben akár egyedül is lehetünk (ezt pont ő írta ma smsben: "veled tudok egyedül lenni"), hogy mindig tudjuk, mire vágyik a másik, hogy mindig beszélgetünk, hogy mindig nevetünk, és a legjobb, ha egymáshoz bújva alszunk el. Vágyunk a másikra testileg és lelkileg, jó hallani, ahogy néha butácska dalokat költ csak úgy saját szórakozására, hogy hihetetlenül intelligens és humoros, hogy szereti a szíházat, az irodalmat, a jó filmeket; hogy érdekli a világ, szeret elemezni, és hogy szereti a szinte nem is létező fülcimpámat, meg azt, hogy utálom azt a szót, hogy fülcimpa.

Ezek mellett nekem soha nem volt szükségem még plusz megerősítésre, minden más, ami egy bizonyos nap kedvéért történne, már csak mesterkélt cselekedet volna, amire igazán nincs egyikünknek sem szüksége.

Minden nap adunk és kapunk egymásnak és egymástól, élünk egymás mellett és egymással egyszerre.

Jó, hogy elkísérjük egymást, remélem, a lehető legtovább.

4. Az előzőhöz kapcsolódhat (már olyan szempontból, hogy D-ről van szó) például az is, hogy nem szeretnék megházasodni sem. Ez nem jelenti azt, hogy lenézném ezt az intézményt, vagy ne  támogatnám azt, aki vágyik rá, vagy ilyesmi, egyszerűen ez olyan, mint mikor valaki érzi, hogy szeretne gyereket, vagy sem. Én nem szeretnék házasságot kötni, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném D-vel eltölteni az életemnek minél több pillanatát.

Nagyon furcsa volt elképzelni tegnap, már nem is emlékszem, minek a hatására, de azt, hogy mi lenne, ha D hirtelen megkérné a kezem, mit mondanék? És arra jutottam, hogy el se tudom képzelni, mivel soha nem merült fel se bennem, se benne a lehetőség, így annyira nem életszerű, hogy nem tudom komolyan venni az ötletet, így el sem tudom képzelni rendesen a szituációt. 

Természetesen, ha gyerekünk lenne, akkor összeházasodnánk (polgári módon kizárólag), hogy a gyereknek könnyebb legyen. Ez azt hiszem, érthető.

Ettől függetlenül támogatok mindenkit, aki saját vágyait követve megházasodik, imádom azt is, hogy unokanővéremnek is esküvője lesz nyáron, és boldogan nézem azokat, akik boldogok akár gyűrűvel, akár gyűrű nélkül. :)

No hát én most rendkívüli módon elfáradtam, szóval majd holnap még írok hármat :D Fél nyolckor kelek, megyek vissza Budára, ott eltöltök egy napot egyedül (tervben van virágföld meg néhány fűszernövény magjának megvétele, egy könyv postázása, a kommunális adós csekkek postaládába való levitele - hogy a főbérlő el tudja vinni -, aztán tornázom majd egyet, ültetek), este pedig, ha minden igaz, átjön a barátnőm és ottalszik velem. 

Igazán hiányzik D.