Múlt héten keddtől péntekig biciklitúrán voltunk a társasággal, Káltól mentünk Nyíregyházáig. Borzasztó jó volt, erről majd részletesebben is beszámolok.
Megvan az órarendem, azaz egyelőre úgy tűnik, a versenyjelentkezésnél ez nyilván még változhat (leadok-e valamit, felveszek-e valamit), de egyébként 12 tárgyam lesz, ebből három tömbösített. Remélem, izgi lesz a félév.
Voltam könyvtárban, 10 könyvet sikerült magammal hozni. Lehet kicsit elvetettem a sulykot, D szerint igazi könyv-hoarder vagyok, és igaza van. Sok könyvnél csak még több a jobb. Most nem tudom, hogy Jonathan Franzent olvassak, vagy Anna Fundert. Ezt még ma este eldöntöm. Mindig azt szoktam csinálni, hogy a megszerzett könyvek közül mindnek elolvasom az első pár oldalát, és az alapján döntök, melyik legyen az aktuális kiválasztott. Az is problémát fog okozni, hogy hogyan válasszak, melyikeket vigyem fel Budára.
Csilike teljesen jól van, száz százalékig a régi önmaga. Nagyon megijesztett bennünket, remélem nem fordul elő többet ilyen vele. Sok kutyánk volt az évek alatt, de ő az első, aki ennyire családtag, és nem csak házőrző.
Mamáék tegnap aláírták a szerződést a szomszéd ház tulajdonosával, és kifizették az árát, így hát lassan, ha a szomszéd házra gondolok, nem úgy fogok rá hivatkozni, hogy "az Irénkéé", hanem úgy, hogy a Mamáéké. Nagyon furcsa. Egyébként úgy volt, hogy amikor anyáék megvették a házunkat (ami egy lepukkant kocsma volt, óriási ősdzsuvával a kertben), akkor a szomszédban lakott Irénke és a fia. Nem voltak jó kapcsolatban anyáékkal, mivel Irénke közel állt egy paranoid skizofrénhez. Többször kihívta a rendőrséget/állatvédőket/önkormányzatot ránk, a legváltozatosabb indokokkal (ki akarjuk füstölni a házából, éheztetjük a lovat, ilyesmi), nyilván minden alap nélkül. Másnap meg mindig áthívott engem (kicsi voltam) málnát szedni a kertjében, mert bűntudata volt. Én ebből mindig csak a kedvességet érzékeltem, meg azt, hogy elég furcsa ember, utólag derült ki, hogy miért az adott napokon mehettem át gyümölcsöt szedni. A fia pedig ugyanolyan, mint az anyja volt, talán pár fokkal enyhébb. Egyébként sok mindent elmond, hogy azért is volt hajlandó eladni nekünk a házat, mert félt, hogy cigányok fogják megvenni, márpedig az ő nagyapja (elég büdös nagy) nyilas volt (és átszivárogtak belé is a nézetei), úgyhogy ezt nem engedheti. Na mindegy, a lényeg, hogy mivel apáék ismerik már kiskora óta, bízik bennük (amennyire egy paranoid elme bízni tud), szóval a szerződés megköttetett, a ház - és a telek - a miénk. Mamáéké. Holnap idejön szerződés-kiegészítéseket aláírni arról, hogy mikor szállítja el a bútorzatot, ugyanis itt heteken belül megkezdődik az építkezés, mert jövő nyárra a cég szerint ez készen lehet, apa pedig közölte vele, hogy a bútoroknak annyi, ha itt elkezdik leszedni a tetőt, úgyhogy októberig el kell vinnie őket.
Miután ideadta a kulcsot holnap, meg aláírt mindent, és elmegy, apával azonnal bevesszük magunkat a házba és körbejárunk MINDENT, padlást, pincét, nagyon izgi lesz.
Apa egyébként már elkezdte kipucolni a telket, van vagy húsz gyümölcsfa, és kitakarította a füvet, kivágta a felesleges dolgokat, így most úgy néz ki az egész, mint egy liget (pedig 11 éve nem gondozta senki, csak amíg Bella élt, ott is ugyanúgy legelt, mint nálunk, szóval ő azért karban tartotta valamennyire. De mióta ő sincs, azóta teljesen elvadult a terület). Mamáéknak küldtünk fotókat az új állapotról, és teljesen el voltak ájulva. Igazából nem is azon, hogy milyen szép lett ahhoz képest, amit ők még augusztus elején láttak, hanem ettől az egésztől. Hogy nyolcvanöt évesen fogják magukat, feladják a megszokott életüket, és ELKÖLTÖZNEK. Ez egy olyan dolog, ami fiatalon is megerőltető szerintem, meg ijesztő dolog, nem hogy nyolcvan plusznál. Egyébként jelenleg Vácon laknak egy lakótelepen. És most ideköltöznek a Bakonyba. Szóval nagyon túlcsordultak érzelmileg a képektől. Átengedték magukat az eseményeknek. Hogy tényleg történik ez az egész. Elköltöznek. Szomszédaink lesznek. Itt töltik az életük hátralévő részét. Reméljük, boldogan.
Óriási változás lesz mindenkinek. Izgatott vagyok. Holnap pedig felfedezünk!
Ja, egyébként, csak hogy értsétek miről beszélek, amikor azt mondom, természetközelben élünk: tegnap apa és az öcsém egy vaddisznót fogtak a Mamáék (! nem Irénke!) udvarán. Vadmalacot. Ugye említettem, hogy apa kitakarítja a telket a nem kívánatos növényektől. Na, ezeket egy kupacba hordta. Két ember magas kupacba. Ennek aljába pedig minden jel szerint egy vadmalac rendezkedett be - leginkább meghalni. Még fogai se voltak, nagyon le volt fogyva, tuti lemaradt az anyjától meg a többiektől, és elbújt elpusztulni. Aztán ahogy apa meg az öcsém pakolták a kupac tetejére a gallyakat, egyszer csak előszaladt az állat, és elkezdett támadni (akkora disznóról van szó, mint egy puli). Nem szaladt el, csak nézte apáékat (meg a kutyát), és ha mozdultak, akkor támadt. Úgyhogy engedték visszamenni a lakrészbe. Aztán csináltak egy hurokcsapdát a bejárat elé, az öcsém elindult felé, erre támadni akart, kilépett a bejáraton és hopp - el is kapták.
Borzasztóan le volt gyengülve, fosott, mondom, foga se volt még, enni se tudott semmit, lepték a legyek.. Pár napon belül elpusztult volna. Úgyhogy szóltunk egy barátunknak, akinek vannak disznói, hogy kell-e neki, vagy segítsünk neki elaludni, aztán átjött, megnézte, és hazavitte. Meg fogja enni amúgy, de előtte lesz a malacnak egy fényűző éve a kínhalál helyett. Ha nem gyengült le már most is annyira, hogy elpusztuljon napokon belül a táp ellenére is.
Szóval ilyenek történnek nálunk. Azt már megszoktam, hogy ősszel, hajnalban, ha kinézek hátul az udvarba, akkor szarvasokat látok, de vaddisznóra még nem volt példa. Hát tessék.
Most meg eldöntöm, melyik könyv legyen a befutó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése