évszakok

Azt hiszem, a legjobb időszak biciklizésre az ősz és a tél. Utána a tavasz.

Lovaglás terén is ugyanezek a preferenciáim.

Mindig is az ősz volt a kedvencem, a hideg ősz, amikor reggel óriási köd van, vagy akár egész napra ködbe borul a vidék. Ilyenkor képes voltam iskola előtt hajnali fél 4-kor felkelni, és 6-ig  lóval csámborogni a tejszínű vidéken. Utána hazamentem, fürödtem és mentem iskolába. Ezek talán a legszebb emlékeim közé tartoznak Bellával kapcsolatban.

Ez nem Bella, hanem a szürke, akivel két éve nyomultunk többször, és nagy élmény volt rajta ülni, időnként megközelítette Bella finomságát, eszét és pörgős temperamentumát. Vele voltunk 2012 október 23-án az erdőben, és óriási köd volt, ahogy a képen is látható. Na ez az én kedvenc lovas időjárásom.

Ilyenkor ropogós a levegő, csend van, a lehellet látszik, viszont mégsem fázik az ember, mert melegít a ló meg a mozgás (úristen, télen szőrén lovagolni elképesztően jó!). A köd miatt az állatok is kevésbé vesznek észre, és még a szokásosnál is közelebb engednek magukhoz. Erről most eszembe jutott, hogy Bella tulajdonképpen ki volt képezve arra, hogy ha vadat lát, eredjen a nyomába, mert apa régen mindig megkergetett vele minden őzet, szarvast, és az annyira megmaradt benne, hogy ha érezte a szagukat, már váltott gyors ügetésbe és szorgalmazta a mindent-bele vágtát. Vele elég jó volt ez (amennyiben az ember tudott eme dolgáról és számított rá), mert annyira gyors és fordulékony ló volt, hogy a fák között is simán lépést lehetett tartani bármelyik vaddal. Egyik nagy élményünk, amikor észrevettünk egy egész csorda szarvast, meg ők is minket, és utánuk eredtünk, és együtt vágtáztunk az egész csapat állattal a csorda közepén.. Nyilván a szarvasoknak nem volt ekkora élmény, de egye fene, megérte :)

Télen viszont már figyelni kell, mert borzasztó hamar elgémberednek az ember ujjai, na meg az egész lábfej gyakorlatilag érzéketlenre fagy, de ha ügyesen öltözködünk, akkor ez kiküszöbölhető. Viszont a ruházati mizéria ellenére nagyon megéri télen lovagolni. Nagyon izgalmas dolog a hóban megmaradt vadnyomokat, csapákat követni és eljutni egy-egy állatig, vagy ahogy vágta közben a téli csendben prüszköl ritmikusan a ló és száll a felvert hó körülöttünk. Gyönyörű (bár veszélyes is) a szűz hóban kaptatni, majd visszanézni mögénk és látni, hogy kanyarog az általunk kijárt nyom a fák között. Minden békés, nincs egy hang se, és nagyon sok vadmozgást meghallani már messziről is.

Ez már Bella

Talán ezen emlékek, benyomások és érzelmek is közrejátszanak abban, hogy szeretem a bicajon is, ha csípi az arcomat a hideg, de vannak praktikus okai is annak, hogy ilyenkor sem rakom le a biciklit. A legfontosabb gyakorlatias ok az, hogy ilyenkor rajtunk, és még pár elvetemültön kívül nincs senki a bicikliúton. Sem az egész budai rakparti sétányon (ahol őrült módon együtt megy a járda és a bicikliút). Tavasztól kora őszig dugig van a sétány, ami nem is lenne baj, ha az emberek odafigyelnének kicsit, mert akkor észrevennék, hogy a sétány jobb szélén fel van festve, hogy itt kerékpárokkal is közlekednek emberek. Azaz, hogy csak szeretnének közlekedni, mert erre senki az égvilágon nem figyel, ami jelentősen megnehezíti az A-ból B-be jutást. Borzasztóan kell figyelni, hogy az ember nehogy véletlenül gázoljon, mert rajta kívül a gyalogosok 80%-a se lát, se hall. A legdurvábbak a fotózók, mert úgy lépnek előre-hátra-oldalra, hogy csak a fényképezőt figyelik, de azt nem, hogy itt rendszeresen járnak biciklivel, és mondjuk épp az orrom elé lép. Ami még akkor is fájdalmas mindenkinek, ha a járdán is megengedett (!) maximum 10 km/h-val gurulok ilyen helyeken.

Szóval hidegben minden jobb. Mert üres a rakpart, üres a rakparti bicajút, és az egyetemig tartó 6 kilométert 15 perc alatt végigsuhanhatom (nyáron ez a forgalom miatt 25 perc). Így tényleg lehet gyorsan menni, ami edzés szempontjából is kitűnő. Nem kell nagykabát, csak egy vastag pulcsi és egy dzseki, mert az első fél kilométer után teljes a komfortérzet a tekerés miatt. Sál, sapka és kesztyű, na ezek igen hasznosak (akárcsak a lovaglásnál).

A hóban biciklizéshez már kell rendesen figyelem, de nem megoldhatatlan. Viszont hangulatos! D-vel este az Andrássy úton hóesésben tekerni elég jó dolog. Budapesten pedig nem szokott nagy hó lenni, így maximum addig áll fenn ez a helyzet, amíg az ember mindenki előtt, reggel indul útnak, mert akkor még nem taposta le a többi bicajos. Ha normális időben megyünk, akkor már nem csúszik semmi.

Durva ónos eső esetén pedig - kegyetlen az élet - marad a büdös villamos a millió utasával.

Már előre azon gondolkozom, hogy vajon meddig tart majd a hideg, és mikortól lesz vége ennek a hájlájfnak, kényelemnek, üres bicajútnak.

Mellette pedig egy egésznapos téli lovaglásra vágyom.