Egyébként a "Maradunk." végszó után elmentünk evezni :D
Elképesztően jó volt, a front ellenére érdemes volt elindulni. Csak első nap esett, Kimlén, amikor odaértünk (akkor mondjuk vég nélkül másnap reggelig, de úgyse akartunk aznap még semmit csinálni. A többi napon sütött a nap, meleg volt, csak éjszakánként fáztunk, de mindenki jól beöltözött. A napsütés mértékét megpróbálom azzal érzékeltetni, hogy MINDNEKI rákvörösre égett (rajtam kívül - már említettem, hogy szerencsés alkat vagyok, apától örököltem a barna bőrt), aztán visítottak, ha hátizsákot kellett felvenniük :D
Minden este raktunk tüzet, sütögettünk, volt konzerv is, sör is, szeretem az ilyet :)
A Mosoni-Duna pedig most, így kb hatodjára is csodaszép volt, nyugalmas, dzsungeles.
Imádok hátul ülni, kormányozni, nehezen engedtem át utolsó nap D-nek a lehetőséget, de megtettem, és nagyon ügyesen kormányoz ő is. Én meg unatkoztam elöl. :D

Dunaszentpál, az első megállónk, ébredés után

Utolsó nap, Kunsziget-Győr távolság

Sokan, amikor megkérdezték, hogy hány nap alatt érünk le Kimlétől Győrig, mi meg válaszoltunk, hogy három, kissé lesajnálóan közölték, hogy "hát az igazán kényelmes tempó", és egyébként teljesen igazuk is van (nem a lesajnálásban, a másikban :D). Azért mentünk evezni, mert szeretünk csendben csorogni a folyón, átsuhanni a partmenti fák benyúló ágai között, összekapaszkodni (bár én ezt nem szeretem :D), megreggelizni a csónakban, nézelődni, csendben odasiklani egy-egy szürkegém, kócsag közelébe. Egy nap alatt lehúzni ezt a távot csak akkor érdemes, ha az örömet az embernek nem a természet, hanem az evezés mint testmozgás adja. Mi meg nem ebbe a csoportba tartozunk.

Ha tehetitek, próbáljátok ki ti is a vízitúrát, elképesztő élmény, nem véletlenül megyünk mi is minden évben :) Bár jövőre újítunk, és először tervezünk másik folyóra, a Rábára menni.