jó január hercege

Valami másról akartam írni, de egyszerűen ezen nem tudok átugrani.
Pont egy éve, hogy
és nem bírom leírni. és ne nézzetek hülyének. nem megy.



egy éve ilyenkor éppen úgy éreztem, hogy szétszakadtam belül, és egy részem, egy nagyon nagy részem meghalt. mert ez.. így is történt.
nem ez volt a legjobb éjszakám. nem bírtam elaludni a sírástól, és folyton az órára tévedt a szemem, és egyből beugrott, szinte percre pontosan, hogy egy éve ilyenkor mit csináltam éppen.. ha valaki megkérdezi, hogy múlt születésnapomon mit csináltam x órakor, fogalmam sincs, viszont ha valaki azt kérdezi, mit csináltam 2011 január 9-10-én, tudok válaszolni, bár beleszakad a szívem.
éppen apával küzdöttünk azért, hogy a lovam életben maradjon. az a ló aki családtag volt nálunk, no nem élt a lakásban:) de amolyan kinti családtag, aki az én születésem napján került a családhoz- csak úgy, mint én. azt hiszem, ezért is volt-van köztünk egy olyan kötelék amit nagyon ritkán látok másoknál, egyfajta lelki "közösség". nem tudom, hogy nálunk miért alakult ki, talán a szerencse, hogy egy napon kerültünk a családunkba, vagy így alakult, de a lényeg, hogy mi valahogy összetartoztunk, mármár hihetetlen módon. Én nem hiszek semmilyen természetfelettiben (na jó, de.. kislány koromban a lovamban hittem, bármilyen vicces is, de számomra ő valami istenséggé vált.. és minden észérv ellenére ennek maradtak bennem nyomai), de valamiért legtöbbször egyszerre voltunk betegek, egyszerre volt rossz a kedvünk, egyszerre voltunk boldogok, dühösek, sánták..  máig sem értem, de nem is gondolkodom rajta, úgyse jönnék rá, miért.
És.. kínos bevallanom, de nekem eszembe sem jutott szinte soha, hogy lesz olyan, hogy ő már nem lesz. Valamiért nekem.. az volt az elképzelésem még 18 évesen is, hogy ő mindig velem lesz, és ha majd az egyetemről hazamegyek, ő ott lesz, és majd később is, és örökre is. De az élet realitása természetesen ezen egy jót röhögött, ami azóta is visszhangzik bennem.
Keserű, de mosolyognivaló, hogy még mindig azt hiszem sokszor, ha megfeledkezem az életről, hogy ha hazamegyek, milyen jó lesz hátramenni hozzá a karámba.

Azt hiszem, ezt most nem bírom tovább írni. Jobb is, mert a ti kedveteket sem akarom semmiképp lelohasztani, de erről muszáj volt írnom.

Inkább.. itt van pár kép befejezésül.

Igen.. az ott a nyelve:):D fuj:))

 Ezek a képek pedig akkor készültek, amikor utoljára ültem rajta:

Bocsánat az összefirkálásért a "criollo"-val, de.. nem szeretném, hogy bárki is felhasználja.. bárki olyan, aki nem is ismerte, nem is tudja, milyen is ő.

És egy kis videó:) elég kaotikus.

Nos.. ennyi. Igazából úgy érzem, hogy sokat segített az, hogy most kiírtam magamból. Eddig.. például nem mertem egy videót se megnézni ami róla készült, mert túl elevenbe vágónak éreztem, hogy mi lesz, ha meglátom úgy.. "élve", mozogva. És most, miközben kerestem a képeket, a végén meg mertem nézni a videókat. És mosolyogva tudtam nézni. Pedig a bejegyzést sírva kezdtem el.

Annak, aki elolvasta, köszönöm, és őszintén remélem, hogy nem rontottam el a kedvét!

Criollo.