én nem akarok széttörni semmit, csak azt mondom, hogy olyan nincsen...

Igazából azt sem tudom, a fejem hol áll. A tanulnivalóban lassan elúszom, pedig igazán minden nap készülök.
Tulajdonképpen nagyon furcsa, és még nagyon meg kell szoknom, hogy minden nap tanulok. Egyelőre ez egy olyan stresszfaktort jelent, hogy újra elkezdtem a körmeimet rágni, pedig kb 3-4 éve már le tudtam róla szokni. Szerencsére három körömnél meg tudtam állni, így is nagyon fájt. Ha meg nem a körmömet, akkor a mellette lévő bőrt szedem szét, az utóbbi napokban kötelező kellék lett a tapasz..
Szóval még bele kell szoknom, kell valami rendszer, mert így megbolondulok. Most megpróbálom péntek-szombat-vasárnap elintézni a jövő hétre kötelező dolgokat, mindet, aztán meglásssuk sikerül-e.
A legrosszabb, hogy hiába írom szépen össze sorrendben, hogy melyik nap mit kell csinálni, de egyszerűen mire a végére érek, már újra ugyanennyi teendő tornyosul fölöttem. Nincs vége, csak meg körbe-körbe, és ez nagyon fárasztó. Nincs örömérzet, mert nincs vége, nincs az, hogy fú, ügyes vagyok, elvégeztem, amit kellett, most akkor két nap pihenő. Nincs megelégedettség érzés, hogy tényleg, ami fel volt írva, azt ki is húzhatom, produktív voltam, mert a teendők sora már egy hét múlva péntekig sorakozik ismét.

De egyébként tetszik.
Csak még ez megoldásra vár.

Egyébként a legszebb biciklis napjaimat élem a mostani héten. Minden nap vagy 8-ra, vagy 10-re megyek, és a nap ilyenkor még nagyon alacsonyan jár (főleg amikor fél 8 körül csapatom a rakparton), és egyszerűen ragyog a Dunán, de annyira, hogy alig látok. A levegőt vágni lehet, vagy harapni, kinek-hogy, baromi frissítő (és most kicsit se volt büdös, mert tegnap előtt minden szagot kivitt a szél). Ez a 0 és 10 fok közötti hőmérséklet egyszerűen tökéletes, csak felkapom a vastag kapucnis Arctic Monkeys pulcsim és kerek a világ. Nem fázom, és melegem sincsen. Nem izzadok meg, mire beérek órára. Egyébként ez, a 0-10°a legtökéletesebb lóháton is, ennél tényleg nincs jobb.
Szóval egészen mesés. Sajnos az órarendünk úgy van, hogy egyszer se megyünk együtt egyetemre D-vel, úgyhogy elszórakoztatom magam a biciklin a gondolataimmal. Többnyire ámulok, hogy milyen szerencsés helyzet, hogy 6 km-t végigtekerek a budai rakparton és már ott is vagyok a célban. És közben gyönyörű látvány adja a vizuális kíséretet egész úton. Egyszer majd (mondjuk következő szerdán, amikor 8-ra megyek) elviszem magammal a fényképezőmet, és megpróbálom megörökíteni ezt az egészet.

Tegnap elvittem D barátunkhoz (nem az én D-m, másik) a bicajomat, hogy segítsen megszerelni, mert a váltóm rakoncátlankodik (a hátsó alsóról néha random ledobta, egyszer az Andrássy bicajúton, nem nevettem). Fél óra alatt helyrepofozta. Így már ha szeretném se tudnám ledobatni a láncot se felfelé, se lefelé. Mondjuk az meglepő, hogy amióta országútim van, nem szoktam váltani, kvázi single speedként használom még az emelkedőn is (meredek emelkedőn nyilván leváltok, de ilyen nem sok van), szerintem egész szeptemberben nem váltottam egyszer se. Mostmár mindenesetre tudok.
Amit másik D nem tudott megoldani az az, hogy a váltó kicsit beleér a láncba, olyan helyen, ahol nem zavaró, nem csinál bajt, csak van neki némi hangja. Úgyhogy elvittem a Kacsa utcába egyedül Herr Puchot, és megkértem a csávót, hogy nézze meg. Egyrészt azt mondta, hogy szuperul működik a váltóm ( :D ), másrészt pedig, hogy ő ezen szakmai szemmel nem lát semmi problémát, annyi tényleg, hogy hangja van, de ezt egy 25-30 éves váltótól el lehet viselni. Azt mondta, hogy eredeti alkatrésze a bicajomnak, és, hogy nagyon vigyázzak rá, mert nagyon jól működik, viszont már nem lehet hozzá bovdent venni.
És mosolyogva hozzátette, hogy szívesen lát máskor is.
Ezért érdemes nőként egyedül levinni a bicajt a szervízbe. D-vel például mindig flegma (vagy legalábbis ő úgy érzékeli), nekem pedig agyondicsérte a bicajomat és szívesen lát újra.

Ma pedig, miután megírtam egy beadandóm a suliban (és fénymásoltam Zs-vel - szaktársam - körülbelül 80 oldalt - idióták vagyunk, tudom, de ezt a numerus claususos irodalmat nem találtuk sehol -, feltartottuk az egész fénymásolni akaró könyvtári népséget), találkoztam D-vel a Szabadság hídnál és mentünk a Corvin moziba, ahol a lánnyal megnéztünk egy filmet (Web junkie) a Budapest International Documentary Festival - Budapestinemzetközidokumentumfilmfesztivááál - keretében, ami nagyon nagyon jó volt (több szempontból tanulságos, talán olyan oldalakról is, amire a készítő nem is gondolt). Aztán elmentünk Marika nénihez hamburgerezni, ahol halálközeli állapotra ettük magunkat, a limonádét pedig ajándékba kaptuk Marika nénitől.
Holnap D-éknek 5-ig tömbösített interjús órájuk van a kurzus oktatójának a lakásán, ami valahol itt van a Margit híd Budai hídfőnél, ahol mi is éldegélünk, utána meg elmegyünk az egyetemre kutatók éjszakájára.
Holnap után D-éknek szintén tömbösített interjú óra 5-ig, este pedig ismét dokumentumfilmezünk a Corvinnál, vasárnap úgyszintén, délben és este is lesz film, közte pedig felmegyünk páran a lányhoz társasozni (meg én borozni szeretnék, mázli, hogy van aldi a környéken).
Mindeközben kurvára kell tanulnom, de szerencsére, ahogy említettem, péntek-szombaton egyedül vagyok egész nap, és a mosogatás mellett más dolgom nincsen.


Oh god, mit tettem, hogy introvertált létemre ennyire mozgalmas heteket élek??
Mondjuk élvezem, csak azt nem, hogy energiám másra nemigen marad. Pedig az kell magamra is, és D-re is.

do you love her madly? wanna be her daddy?

Múltkor kicsi D kérte, hogy menjek el neki egy bűvészboltba venni "professional vanishing silk"-et meg "kicsi piros chicago"-t. A Bartókon van a bolt, úgyhogy szerdán suli után D-vel áttekertünk oda, megvettük amit kellett (az eladó még bűvészkedett is nekem, valószínű nem tudta, hogy odakint vár rám egy sötét hajú, borostás, zöld szemű és kellemesen izmolt (biciklis izmok áá) férfipéldány.
Szóval ez megvolt, D pedig éhes lett, úgyhogy vett giroszt szemben valahol egy kis utcában, aztán leültünk a szökőkutas térre sörözni-enni. Nagyon jó hangulata volt, és szakmáról beszélgettünk, társadalmi problémákról, a gyakorlati helyéről (kommunikációs kampányt szervez a kedves), igazán jól éreztük magunkat.
Jó volt végre kettesben lenni, mert a hét közben általában mindig vagyunk valakikkel, hétfőn pl BEAC-hétfő, akkor a beac kocsmába megyünk estig, kedden D 6-ig van és mindig megvárom (mert a 4-6ig tartó óráját szeretem és beülök), szerdán is volt már, hogy beac volt, csütörtökön pedig.. á, nem tudom, a lényeg, hogy az elmúlt két hétben újra elkezdődött a hajtás és még nem találjuk a megfelelő napi ritmust, ahova be kell férnie a kettesben levésnek, a kvalititájmnak.
Szerdán ez sikerrel megtörtént, nagyon jó volt az egész délutánt végigbeszélgetni.

Itt az új bandázsom is!

Ma pedig falunapon voltam A barátnőmmel, a barátjával meg még páran. Nagyon jól éreztem magam, jókat beszélgettünk, ettünk kürtőskalácsot, ott volt kicsi D is, végigrohangálta az egészet, meg egy ideig még apa is jelen volt. Aztán este volt Kasza Tibi koncert (hell yeah.......... :DD) meg tűzzsonglőrök, pont, ami egy ilyen alkalomra kell, talán az utóbbi idők legjobb falunapja sikerült most.
Közben nagyjából önbizalomtréningnek is nevezhetném, mert van egy srác, idősebb nálam és 5 éve még elég jóban voltunk, egy elég balhés csávó, minden bulin a földig issza magát és verekedés a vége, de nagyon jószívű meg kedves, csak sajnos a családja miatt ilyen nyomorult lett. Szóval ő nagy nőcsábász egyébként, és mentem kicsi D-vel a bárpulthoz neki innivalót venni, ez a srác meg ott volt. Korábban már köszöntem neki, most odajött, végigmért, hogy "hát neked nem mondta senki hogy ilyen kihívóan nem járunk falunapra?" mondom "milyen kihívóan? Pólóban?" (sima fehér póló volt rajtam meg farmer, igaz a pólón kicsit, de tényleg minimálisan átütött a fehér melltartóm) "hát igen, pólóban." válaszolok, hogy "dehát rajtad is póló van ám" erre odahajolt és suttogja "de rajtad jobban áll" ááááááááá mondom te aztán nagyon jól tolod :D reflexből ilyet mondani, ehhez azért rohadt sok gyakorlás kell... aztán a fenekemre próbált csapni egyet, de annyira kész volt, hogy a derekamra sikerült. Egyébként bárki is ez a személy, mindentől függetlenül jól esik tudni, hogy emberek felfigyelnek rám, és, hogy vonzó vagyok egy sima farmer-póló ruházatban is. D nyilván rengetegszer dicsér, de teljesen más egy kvázi idegentől is hallani, főleg, ha tudni, hogy az minden nap más nővel van tulajdonképpen.
D-t fel is hívtam amíg Made in Hungária műsor volt (gyűlölöm egyszerűen az ilyen rákenrólt), elmeséltem neki, röhögött egy nagyot, és mondta, hogy nagyon helyes, hogy észrevesznek.
Később mentem magamnak sörért, hát látom, hogy a pult mellett a falnak támaszkodva, csukott szemmel vegetál a srác, odamentem hozzá, megkérdeztem, van-e valami baj. Azt mondja "nincs..." mondom, de mégis, tuti van valami. Erre nagyon lassan végigmér, aztán mondja "csak szerelmes vagyok"... Elküldtem a fenébe, de csak viccesen, meg mondtam, hogy hagyjon már a bámulásával, aztán még egyszer megkérdeztem, hogy tuti oké-e, mondta igen, úgyhogy megvettem a sörömet és mentem ki.
Még estébb valahogy odakeveredett körülbelül hat régi osztálytársunk Ajkáról, nagyon durva volt, kész osztálytalálkozó lett belőle. Jó volt látni őket, meg beszélgetni velük, és nem csak a fészbukról tudni, hogy mit és hogyan csinálnak épp. És bebizonyosodott az is, hogy az osztályból én vagyok az első diplomás.
Rengeteget röhögtünk, söröztünk is, aztán mi kicsi D miatt eljöttünk barátnőmékkel (amúgy ő is, meg a barátja is az osztályba jártak), de előtte még óva intettem a maradék ex-osztálytársat a falunap végi báltól, mert apa volt szüretelni ma reggel néhány falubelivel, és már ott készültek a báli bunyóra, ami elég rendszeres történés. Szóval azért megmondtam, hogy óvatosan.

Most pedig várom D-t skypera, aztán olvasok. Holnap falafelt sütök anyával, aztán a fél 6-os vonattal visszairányulok Budára.

Nagyon jó nap volt, nagyon jól éreztem magam, remélem, nektek is hasonlóan élvezetes napotok volt.
Jó éjszakát!

strukturális egyensúlytalanság a munkaerőpiacon

Az utóbbi pár napban sikerült minden nap megúsznom az esőt, viszont csütörtökön muszáj volt tömegközlekednem a bicaj helyett. Mindezt azért, mert még nincs esőnadrágom.

Egyébként az élmény odafelé még egészen viselhető volt, de visszafelé rémálom. Szokásos 4-6-os koradélután. Tömve. Mindenkiből ömlik a pára, a szag, alig van levegő a járműben, hely mozdulni se, hát, nem vágytam vissza ebbe az életformába. Viszont így méginkább sietősre veszem a formát, hogy beszerezzek egy esőnadrágot, mert szilárd elhatározásunk D-vel, hogy mindig bicajjal megyünk majd az egyetemre (mindketten irtózunk a sok embertől kis helyen), ha esik, ha fúj. És egyébként ez simán teljesíthető, csak megfelelően fel kell öltözni. Tehát úgy, hogy ne ázz el. Télen meg úgy, hogy ne fázz. Amúgy bicajozás közben eleve nehéz fázni, mivel mozogsz ugye, tehát alapvetés, hogy télen se szükséges a télikabát igazából. Kíváncsi leszek.

Igazából azon kívül, hogy ezt az egészet meg kell szokni (hogy rossz időben is megyünk), csak pozitívumait tudom felsorolni. 

• Negyed órával hamarabb beérek az egyetemre mint a villamossal (ez azt jelenti, hogy pont 15 perc alatt teszem meg az 5,5 km-t, tehát stabil 20 km/h-val faltam a bicikliutat)
• Mire beérek a reggeli órára, már mozogtam
• Mire beérek a reggeli órára, már rendesen felébredtem, tudok figyelni
• Minden nap letekerek minimum 11 km-t
• Nem lépek interakcióba olyan emberekkel, akikkel nem akarok (jó, esetleges ütközések lehetnek, de ilyen még soha nem volt - a nyakamba viszont biztos, hogy nem liheg senki)
• Végig ülök ( :DD)
• Minden nap gyönyörű helyen kezdem a napot (Budai rakpart kora reggel, aaaaw - ugyanez a nap befejezésekor is, amikor már ki van világítva minden)
• Gyakorlatilag kizárólag rajtam múlik, milyen gyorsan és hova megyek - nem kell várni, hogy a dugóból kikeveredjen a busz, elinduljon a villamos
• Meg úgy általában menő betolni a saját biciklimet a portára és üdvözölni az ott ülő illetékest, aki már felismer és mindig van hozzám néhány jó szava

Szóval a következő projekt az esőnadrág. Sürgős projekt.

soñar

Az imént ébredtem, mert megint Bellával álmodtam.

Annyira csodálatos ilyen alkalmakkor "találkozni".

Viszont nagyon érdekes mindig ez az álom (mindig ugyanaz az alapja, csak más a körítés). Mindig az történik, hogy hazamegyek, kiállok a hátsó kapuba (ami a legelőhöz vezet), és reménykedve füttyentek egyet, ahogy mindig is szoktam. Ilyenkor teljesen bennem van az az érzés, hogy lehet, hogy semmi válasz nem érkezik, fel vagyok rá készülve. Viszont mindig jön a nyerítés, hol hamarabb, hol később, és Bella odavágtat hozzám, mint ahogy mindig tette.

Álmomban tudom, hogy Bella már idősebb, és figyelni kell rá, és ez is az egyik oka annak, hogy néha azt hiszem, hogy nem fog visszanyeríteni. De mindig rácáfol erre az érzésre és jön.

Ezen találkozások alkalmával elmondhatatlanul boldog vagyok, ölelem, szorítom, teljesen eksztatikus állapotba kerülök a valóságban is, sírva fakadok boldogságomban és felébredek.

Időről időre megálmodom ezt, és jó ilyenkor tudni, hogy ha létezne bármilyen túlvilág, akkor Bella jól lenne és sokat gondolna rám. Én sokat gondolok rá.

elmúltpárnap

D-vel voltunk ma az ARC kiállításon két óránk között.

Egyébként megkaptam végre az ebookomat is, zseniáááális, imádom, használatba is vettem, nagyon-nagyon jó. Plusz pont, hogy a képernyővédőt is beállíthatom magamnak, így tele van Bellás képekkel és igen elégedett vagyok vele.

A gólyatábor pedig maradéktalanul jó volt. Péntek este 10 körül értünk oda, vaddisznópörkölttel várt a házigazda másodéves, aztán beszélgettünk hajnali 2-ig. Másnap kora reggel elindultunk Szepsibe, ahol megnéztük a romatelepet, beszélgettünk az ott dolgozó "mentorokkal", megismertük a szociális programjukat, bemehettünk házakba, meg úgy általában megismertük a közösség életét. Mindenki nagyon barátságos volt, a gyerekek körénk sereglettek és beálltak fényképezkedni, a felnőttek érdeklődtek, egyszerre volt nagyon pozitív és nagyon negatív élmény is. Sajnos a telep végeláthatatlan nyomorban tengődik, sok a szipus (alkoholra nincs pénz, tehát nincs alkoholizmus, viszont ételt se tudnak igazán venni, a szipuzástól pedig elmúlik az éhség), az ablaküvegekben borotválkoznak, a házak előtt alig volt két-három fahasáb.

Nagyon tanulságos volt, kár, hogy nem tudtunk tovább maradni és még jobban megismerni a telepet, a lakóit, a mentorokat, és a hatóságokat.

Utána elmentünk Kassára sétálni, sörözni, itt be is vásároltunk estére, mert nyársalás és grillezés volt tervbe véve. Öten eléggé összeszoktunk a társaságból már legelső nap, úgyhogy amikor a társaság nagy része elment a három házzal feljebb lévő kocsmába, mi maradtunk és elkezdtük a vacsorát, grilleztünk és rohadt sokat röhögtünk közben. Aztán megjöttek a többiek, mi meg úgy döntöttünk, hogy akkor nyomás mi is megnézzük azt a Tátra teát, és elmentünk öten a kocsmába. Kértünk, de már csak egy kupicányit tudott kisajtolni az üvegből a hölgy, úgyhogy csak kóstolni tudtuk - kuuurvafinom!

Másnap még kirándultunk egyet az áji vízesésekhez, aztán játszottunk még olyanokat mint a többi napon (paraszt activity, kitalálni, milyen ország/híres ember/stb van a fejeden lévő papírra írva, ilyesmik), 5kor pedig indultunk haza. Fél 11-re itthon is voltam, D és a nagypapája kijöttek elém a Keletibe, másnap pedig kezdődtek az órák.

Nagyon nagyon jó volt, hogy elmentem a gólyatáborba. Egyáltalán nem az alkoholizálásról szólt a dolog, hanem inkább mint egy baráti együttlevés, ahol sokat beszélgetünk pár sör mellett, nyársalunk, kirándulunk, szakmai dolgokat tárgyalunk meg, játszunk. Mindegyikünk rohadt hálás a másodéveseknek, mert csak az ő érdemük ez az egész, ugyanis hivatalosan a mesterszakosok gólyatábora az ugyanaz az esemény ami az alapszakosoknak is szervezve van. A mienk az egy teljesen külön szervezés, aminek az utólagos finanszírozásába még az is lehet, hogy a tanszék is beszáll.

Ja, mert azt nem említettem még, hogy a Tátk KIP tanszék a legjobb hely az ELTÉn. Bíró Judit amellett, hogy szakmai zseni, elképesztően összetartja az egész szakot és mindent megtesz, hogy nekünk, hallgatóknak jobb legyen. Tegnap óriási meglepetés ért, ugyanis összehívtak délután egy KIPes találkozót, ahol tanárok, első- és másodéves KIPesek voltunk. Kiderült, hogy minden hónapban kétszer meg fog ez ismétlődni, és szaknapnak hívjuk, ugyanis itt összeül az egész tanszék és tök családias hangulatban, nevetgélve, konstruktívan, pogácsával megbeszéljük, kinek milyen kérdése-problémája van, és hogyan lehetne azt megoldani. Nagyon élveztem, és baromira örülök, hogy itt ilyen van, mert más mesterszakon még nem hallottam róla, ez is tuti önerőből történik.

Bíró Judit mindent meghallgat, mindenkire mosolyog, mindent elintéz, ami problémás. Ma is megkértük, hogy hadd legyen X tárgy az angol kipeseknél (ethnic and minority studies) nekünk is kötvál, és azzal a felszólalással, hogy "itt én vagyok az autoritás", tudtunkra adta, hogy el van intézve. Más kérdés, hogy nem vehetjük fel mégse, de ez már nem a tanszékhez tartozó probléma.

Szóval minden azért és úgy történik, hogy az a hallgatóknak jó legyen, támogassa a szakmai fejlődést és mindenki elégedetten távozzon.

Más: a tegnapi szaknapon részt vett egy korábbi professzora a szaknak, aki felhívta a figyelmünket, hogy szakmai gyakorlatként ifjú kutatókat keresnek egy projekthez, mégpedig a BAGázs nevű önkéntes roma mentorprogram hatásvizsgálatát kell elvégezni két félév alatt. Ami azért nehéz, mert előzetes felmérések nem történtek (viszont hasznosnak bizonyul a tevékenység), úgyhogy nagyon izgalmas dolog lesz. Járnak majd nálunk Bagról emberek, szervezők, elmegyünk mi is a helyszínre, megismerkedünk ezzel az egésszel, az emberekkel, felméréseket végzünk, jaj, nagyon izgalmas.

Szóval ide kb mind a két évfolyam jelentkezik szerintem, és szeptember 23-tól kezdjük is az ötletelést.

Az óráim eddig nagyon jók voltak, hát egy tanár van aki annyira nem volt szimpatikus, de viselhető, a többiek nagyon jók és híres szakemberek.

Ami nagyon új, ugyanakkor rendkívül pozitív és építő dolog, hogy minden kurzuson kb kutatás, előadás alapján kapunk majd jegyet még a vizsgaidőszak előtti héten. Szóval egyrészt kész leszek a vizsgáimmal egy hét alatt, és előttem áll majd az egész téli szünet üresen, másrészt rohadt jó lesz kutatni, meg témákat kidolgozni, előadásokat tartani. Bár félek picit, de kellő felkészüléssel nem lehet probléma.

Aggódtam kicsit, hogy nem lesz-e kevés ez a 7 meghirdetett kurzus erre a félévre, hogy ez nem valami tinglitangli dolog-e, de már most látom, hogy hétfelé fogok szakadni a megerőltetéstől, hogy mindenre kellőképpen felkészüljek és mindent átlássak (és akkor még csak az órai munkáról beszéltem, az azokkal futó mindenféle saját kutatásról nem). Hiába csak hét kurzus, ha arra a hétre tízszer annyit kell tanulni, mint az alapszakon bármire.

Mondjuk nyilván egy mesterszakon ez a normális, de nekem ez tök új, és nagyon örülök (meg ugyanakkor félek is - de holnap megyünk a többiekkel könyvtárazni meg SPSS házit írni közösen).

Igazából onnan is tudtam, hogy ennél jobb helyen egyszerűen nem lehetnék, hogy amikor hazafelé a vonatban elmondtuk a másodévesek által írt kipes esküt, akkor majdnem sírtam az örömtől ezeknél a soroknál:

"..esküszöm, hogy szakmai tudásomat soha nem használom fel kirekesztő tevékenységre, és, hogy szélsőséges szervezetnek tagja soha nem leszek.."

Jó helyen vagyok.

Soave

Most 2-ig várok, hogy fel tudjam venni versenyjelentkezésnél a szenzitivitás tréninget, ami egy nagyon jó PPK-s órának ígérkezik. Lehet, hogy D is felveszi, mert neki is kell még szabvál. Jó lenne, mert akkor ismét lehetne olyan kurzusunk, amire együtt járunk!

D reggel korán kelt (előtte háromnegyed óráig ötpercenként szólt az ébresztője, mindig szundira tette, nagyon élveztem.. :D ), én is felkeltem és mire visszaért, készítettem kilenc darab túrós batyut, hjaj, nagyon odatettem magam. Mielőtt elment, megbeszéltük, hogy hoz zsemlét, hogy tudjak szendvicset csomagolni a gólyatáborba. Ő pedig visszaért, és mondta, hogy hozott nekem finomat, mondtam neki lelkesen, hogy szeretem a zsemlét, tényleg finom, de erre mondta, hogy aranyos vagyok, de nem csak zsemlét hozott. És előhúzta a táskájából a két zacskó kekszet, a sajtot, kígyóuborkát meg négy almát, mondván, hogy így már tudok finom szendvicseket vinni magammal.
Annyira figyelmes!

Most még elüldögélek, aztán 2-kor újra tárgyfelvétel, utána pedig indulunk még eurót váltani, tusfürdőt venni, BKV jegyet venni (hogy a keletibe el tudjak jutni), meg sört és egy üveg bort (ahogy tegnap beszélgettünk, a bort - főleg a száraz bort - nem szereti rajtam kívül senki, ez egyrészt szomorú, másrészt fuck yeah!).
A borról jut eszembe, tegnap előtt az Aldiban megláttam egy üveg akciós Soavét, D-nek mutattam, hogy azta, azt nagyon szeretem, de nincs most rá pénzem, és erre ő meggyőzött, hogy ennyi pénzem azért van, vegyem meg nyugodtan. Úgyhogy az enyém lett, és nagyon szeretjük egymást.

Voltam beiratkozni.
Összeismerkedtem három szaktársammal, akik úgy tűnik, tök jófejek. Egy legalábbis biztosan, ő olyan kis félénknek tűnik, pedig közben nem az, nagyon kedves lány. Ahogy hazajöttem, már láttam, hogy be is jelölt facebookon. Vele jöttem ki az épületből is, és mondtam, hogy várjon picit, mert elkötöm a biciklimet, és közben megláttuk, hogy két másik szaktárs is ül ott a bicajok mellett a padon, és invitáltak bennünket, hogy maradjunk beszélgetni. Szívesen maradtunk, mert tényleg szimpatikusak voltak. Úgyhogy egy órát elvoltunk, mindenki jön közülük a gólyatáborba, így legalább nem teljesen ismeretlenekkel fogok felszállni holnap a vonatra. Azóta is kapcsolatban állunk facebookon, mert a félénk-féle lány összerakott minket egy beszélgetésbe (mert úgy volt, hogy ő nem tud jönni, mert angliából érkeznek barátai holnap és nagyon nagyon sajnálta, aztán most derült ki, hogy a barátai lekésték a gépet úgyhogy tud mégis jönni, jee).
Amúgy én azt hittem, hogy mivel a szak 80%-a a Tátk-ról lett felvéve, így mindenki ismeri majd a másikat, csak én nem senkit, mert nem vagyok partifész, de kiderült, hogy még azok se ismerik egymást, akik egy szakon voltak elméletileg... :D Szóval mindenki mindenkinek ismeretlen. Azaz mostmár nem, mert négyen már beszélgettünk is.
Kíváncsi vagyok a gólyatáborra, bár még mindig nagy stresszfaktor, de már túlleszek rajta és valószínűleg tök jó lesz - négyen legalábbis jófejek vagyunk, haha, tehát nagy baj nem érheti a közérzetet.

Bájdövéj, ez volt az első egyedül messzire menésem Herr Puchhal, úgyhogy volt alkalmam ismerkedni, kipróbálni, mit tudunk együtt. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy elképesztő. Kipróbáltam, hogy mennyire tudom tartani a 20 fölötti sebességet (nem tudom pontosan, mennyit, de hétfőn majd lemérem), és szinte végig sikerült, hasítottam a levegőt, és mindenkit (!) megelőztem. Eddig mindenki engem előzött, most én kerülgettem a hasonszőrű országútisokat is. Mindezt úgy, hogy nem esett nehezemre kicsit sem. Az izmaimat viszont kétségtelenül érzem! :D Nagyon jó lesz vele járni egyetemre.
D-vel tegnap felpimpeltük, mert megjött a zöld bandázsom, majd holnap lefényképezem, milyen, szerintem baromi jól néz ki. Elég sokan megnéznek vele, ma is kaptam érdekes pillantásokat, mindig férfiaktól. Először a bicajt veszik észre, mert a bandázs miatt most elég feltűnő, aztán rájönnek, hogy ezen a bicajon egy nő ül, és ráadásul van cicije, meg ráadásul magabiztosan ül a zzzországúti bicajon, ami tök jól néz ki, szóval ez így együtt tök jól néz ki whoa. Úgy néznek, mintha valami jelenés lennék. Jól esik, de közben meg elképesztően vicces.

Aztán hazajöttem, megvártam D-t, utána elmentünk a Lánchíd mellé a parkba üldögélni meg sörözni. Kicsit sírtam a végén a stressztől, meg ilyenek, de az csak kevés ideig volt, és utána mondta D, hogy inkább menjünk haza, mert ott ketten lehetünk és megnyugszom majd. Úgyhogy ketten vagyunk, megnyugodtam, de ott mélyen még mindig feszült vagyok.
De jó nap volt, azt hiszem.

Most megyek, még játszunk D-ékkel egy Left 4 dead 2 menetet, addig talán kiolvad a levelestészta, és tudok csinálni túrós batyut.