Ha minden jól megy, lesz egy fél lovam. Mármint valami olyasmi.
Ugyanis, ahol barátném tartja a lovát, apa egy barátjánál, van a Hipó. 4 éves kancacsikó. És jó két éve apa megígérte J-nek (a barátjának), hogy belovagolja neki amikor eljön az ideje. Ez nem történt meg még mindig, ez betudható Bella halálának és az egyre több munkának is.
Apát emiatt nyilván furdalja a lelkiismerete, de nincs ideje és elhatározása belovagolni. J ezért a múltkor, amikor pont D-vel kint voltunk lovagolni, hozzám fordult a kérésével, miszerint próbáljam meg én. Nagyon szeretne már lovagolni, itt az 55. születésnapja, és még mindig nincs kész a lova.. És rámkacsintott, hogy ha megcsinálnám, akkor lenne nekünk kettőnknek egy lova, amire más nem is ül majd fel.
Persze ez túlzás, viszont óriási lehetőség. Meg felelősség. Meg munka. Meg türelem.
Lenne egy ló, amivel akkor mehetek a világnak, amikor akarok. Aki jól van belovagolva, nincs elrontva más kőkeze által. Mert apa besegítene, viszont minél tovább halogatjuk, annál valószínűbb, hogy egy viszonylag agresszív és kőkemény kezű ember áll neki dolgozni vele. Amit nem szeretnék, hiába nincs közöm a Hipóhoz.
Így viszont nem csak hogy közöm lesz hozzá, de végre lovakkal dolgozhatok, végre valami kihívás, végre lovas munka! Hát még annak a munkának az eredménye..:)
Ha apával hozzálátunk lovat faragni a csikóból, lesz egy puha szájú, érzékeny, figyelmes ló belőle, tele életkedvvel és bizalommal.
Ehhez kell minimum három hét az augusztusomból, mindennapos foglalkozás, kell apa, aki profi, kellek én, aki nem profi, de van érzékem hozzá, és a Hipó, az arab tündérke, aki minderről még semmit sem sejt.
Emellett, csak megemlítem, hogy aztán áradozhassak róla, hogy elkezdtem D-t lovagolni tanítani. Majd apa is beszáll, mert az nem igazán megy, hogy ilyen kapcsolatban álló emberek közül az egyik tanítsa erre a másikat, legyen az családtag, vagy a párja. Egyszerűen nem megy. Apa is próbált engem tanítani, és az lett a vége, hogy inkább elkezdtünk lovardába járni, hogy ott tanuljak meg. Ilyenkor az elvárások, és azok teljesítései teljesen máshogy működnek, mint ha a szomszéd unokaöccsét kezded tanítani.
Mindenesetre D-nek rettentő érzéke van hozzá, és nagyon megszerette a lovon ülés érzését. Képes lovaglás után még percekig ülni, és simogatni a ló nyakát, lapockáját, és ámulni az izmok tömegén, a szőr ragyogásán, a ló jámborságán. A cél pedig, mint már említettem valamikor, a közösen tereplovaglás.
Most megyek elájulni, irgalmatlan hőség van itt a tetőtérben. Sebaj, holnap megyek ismét haza!
Sok sikert a belovagláshoz, szerintem nem is kérdés, hogy elvállalod-e, nekem legalábbis nagyon úgy jön le az írásodból. Hajrá! :)
VálaszTörlésBevallom, nem vagyok rendszeres olvasója a blogodnak még, így bátorkodom megkérdezni, hogy D. a kedvesed?:) Ez esetben totálisan megértem a közös tereplovaglásról szóló álmodat. Valamikor az életben én is szeretnék eljutni oda, hogy Koptscheket (a vőlegényemet) hosszabb időre lóhátra tudjam szoktatni, aminek a célja szintén egy gyönyörű közös terep lenne :) Eddig kicsit tartózkodott a témától, de karácsonykor sikerült felkönyörögnöm egy nagyon nyugodt, fiatal ló hátára, és véletlenül elszólta magát, miszerint ez nagggyon tetszik neki :D A férfiak nem is tudják, hogy tudat alatt mennyire szeretnének ők is lovagolni x)
Igen, így, hogy apa is ott lesz mint szupervizor, el fogom vállalni:) Már a héten belevágunk.
TörlésÉs még egy igen, D-vel 4 éve boldogítjuk egymást, ahogy ő mondja: "nyugalmasan és jól vagyunk":) Igazából én is úgy látom, hogy sok ember nem is tudja, hogy mennyire hiányzik nekik egy ilyen feltöltődési forma mint a lovaglás. Mert nem is opció, mert mondjuk Budapesten laknak (D és barátai esetében pl), így nem is számolnak vele, nem is álmodoznak, hogy milyen lehet. És mint látjuk, egyedülálló élmény. Amíg a lovam, Bella élt, D-vel úgy jártunk ki terepre, hogy szőrén voltunk és mögém ült. Még vágtáztunk is:) Azt mondta, hogy félt, félt, de azért csak jó volt az. És most ott tartunk, hogy meg akar tanulni komolyan lovagolni:) Ez nekem hatalmas boldogság. Amikor a két szerelem egymásra talál.
4 év az bizony hosszú idő, még 20-szor ennyit! ^^
TörlésSzép terepek lehettek azok is, és egyelőre még csak elképzelni tudom azt az érzést, mikor a két szerelem egymásra talál :) De azt hiszem, most még beérem azzal, ami van nekem, lévén hogy már annak is örülök, ha én lóhátra tudok jutni. De ami késik nem múlik, így bizakodó vagyok :) Koptschek kijelentette, hogy ha lesz lovunk, majd akkor hajlandó megtanulni lovagolni, úgyhogy majd tepernem kell a célomért :D