Lovas barátném megkeresett fészbukon, hogy lovagoljunk máán egyet, szóval szóljak amikor nekem jó, és megkapom a lovát, ő meg egy falubeliével megy. (Amúgy, FYI barátném lováról volt már egy kellemetes poszt)
Szóval tavasziszünetben belevetjük magunkat a Dabosba, ahol még nem jártunk lóval (csak apa, innen az ötlet), viszont ma kitűnőt kirándultunk kétlábon.
Annyira megtetszett (az általam amúgy már igenjól ismert környék), szóval csábított a gondolat, hogy milyen volna ez lóval, hogy a hegyeken-dombokon a tetőn lefényképezni a szűrt fényben a lovakkal magunkat, hát óh.
Szóval az ötletet felvetem barátnémnak is, bár ez egy hosszabb túra lenne, de én úgy gondolom, hogy nagyon jó is, és izgalmas, mert még nem voltunk arra lóval (pedig igen sok helyet bejártunk ám ketten).
Szóval a lényeg, hogy ma kirándultunk, jót, hosszút.
Sokkal jobban tetszett ez a mai mint a szent györgy-hegy meg a somló, mert sokkal vadabb, nincsenek kialakított turistaösvények, hanem a vadcsapásokon mentünk. Meg eleve, amióta az eszemet tudom, ismerem.
Itt van pár kép (igen megint..)
| (Ez még tegnapi, a kertből) |
| Ide fogunk feljönni lóval:) |
Most meg Poirot-t nézünk családilag, aztán kezdek pakolni, mert fél 8 kor megy a vonatom, és előtte anyával még elmegyünk a Tescoba venni egy fittlabdát:))
Na élvezzétek ki ezt a rövidke vasárnapot:) Mindjárt szünet!!
Criollo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése