Saját bloglista

2014. május 20., kedd

CATastrophe

Az a durva, hogy van olyan ember, aki "nem ért egyet" a macskák udvaron való tartásával.
És ezt még egy cikkben is hangsúlyozza: "a cica kertben való tartását sem nem pártolom se nem értek hozzá".
Wtf. Nyilván ez az az eset, amikor valamihez nem értek, ezért már nem is pártolom.
A macskák kinti létével nem egyet kell érteni, basszus, ez egy TÉNY, hogy a macska alapvetően egy kinti állat, aki tud a lakásban is élni, és kurva jól érzi magát, de nem az a természetes élőhelye. Nyilván vannak olyan macskafajták akik már nem lennének képesek életben maradni a lakás meg a gazdi nélkül, de ez ugyanolyan mint azok a túltenyésztett kutyák akik már szaporodni se tudnak önállóan, és egy kisebb szorulástól kiugrik a szemük. Annyira elkeserítő hogy ilyen létezik.
Na mindegy. Csak onnan jutott eszembe, hogy gondolkoztam, hogy lehet tényleg tök jó lenne valahogy beszerezni az albérletbe ezt a bajszost. És olvasgattam, hogy hogyan is működik a lakásban tartás. És így bukkantam erre a szellemi termékre.
Amúgy azon gondolkozom leginkább, hogy valóban ha megengedné a főbérlő, akkor például honnan tudnám, hogy már ki lehet engedni a lakásból mert nem megy világgá? Mit csinálna egyedül a lakásban amíg egyetemen vagyunk? Nyaraláskor biztos tudnánk keríteni embert aki minden nap eteti-itatja, de nem őrülne bele a magányba? És ha elköltözünk, kibírná a környezetváltozást?
Jaj, annyi kérdés.
Esetleg Sieglinde, tudsz ezekre választ adni? :D

2014. május 19., hétfő

happiness és aggodalom

A D nagybátyjától kapott hűtőszekrényünk egyrészt jóval nagyobb mint az előző, másrészt nem sípol mint a veszett fene (nehezen tudtam tőle elaludni), harmadrészt pedig VAN BENNE FAGYASZTÓ!
Szóval az akciós fagyasztott zöldségkeveréket, húsfélét, egyebet nem kell megszakadni készülő szívvel a boltban hagynom csak azért, mert a hétre van már kaja és megromlana addig, hanem megvehetem és lefagyaszthatom, ezzel sok pénzt és időt spórolva (raktározási lehetőség híján mindig amikor kitaláltuk, mit együnk, az első dolog volt elmenni a boltba), ÉS TUDUNK JÉGKRÉMET VENNI!
Szóval ma az Aldiban jól bevásároltam jégkrémből. Nem nyűgözött le a választék, de volt kétféle gyümölcsös ami megtetszett, úgyhogy most van vagy tizenöt jégkrémünk. Majd holnap azért csak elnézek a Lidl-be is ha lesz kedvem, ott a múltkor jobbakat láttam (például Calippo-jellegűt is, ami nagyjából az etalon számomra).

Holnap olyanból vizsgázom, amiből egyszer iszonyatosan megbuktam (annyira durva, hogy egy éve volt és mégis tök régnek érzem a féléves periódusok miatt), és vegyesek az érzelmeim a dologgal kapcsolatban. Félek mint a franc, mert komoly tétje van (lesz-e diplomám idén? Meghalok, ha nem), és egyszer már buktam, viszont most úgy érzem, eléggé jól megy - főleg, ha esetleg még puskázni is tudok majd támogatásképp. Szóval nagyon zavaros, egyszer rettegek, aztán nyugodt vagyok, aztán megint félek. Jaj, bárcsak-bárcsak!

Palántáim viszont nem stresszelnek, szépen lassan, egyenletesen fejlődnek - ma vettem észre.
Szóval Stage 2-be kerültek.

Sajnos nem tudom, ők éppen mifélék, majd egyszer kinézetről-ízről ki fog derülni.
Ma akartam az Aldiban eperpalántát venni, hátha működne, de már nem volt. Pedig célzottan emiatt mentem pont oda, amúgy a fagyi miatt a Lidl-be mentem volna.

Back to tanulás.

2014. május 18., vasárnap

el macho

Egyrészt így nézett ki a kidőlt fa, kicsi D fényképezte le.



Őt és a testvérét pedig ma találtuk, anyamacska nem volt rest. Anya kicsit dühös most az állatorvosra, mert azt beszéltük meg, hogy ivartalanítja az anyamacskát, de rábeszélte anyát egy későbbi időpontra, ennek az eredménye meg a kezemben látható.
Helyük mindenesetre lesz, szóval nem kell aggódni, mert én pl rögtön beleszerettem ebbe a kisfiúba, aki egészen El Macho jellegű, szóval megpróbálok neki D-éknél vagy ha az nem megoldható akkor az albérletbe nálunk helyet szerezni. D meg én is szeretnénk az albérletbe, csak a főbérlőt nem tudjuk, mit szólna hozzá - mondjuk neki is van macskája a lakásban, hát, majd meglássuk :)



2014. május 16., péntek

I'm not the kind of fool who's gonna sit and sing to you about stars, girl.

Nem tudom ki ilyen lelkes rajongóm Oroszországból, de köszönöm neki a sok látogatást (kivéve ha valami orosz kém, haha).
Elég durva, anya mondta még tegnap előtt, hogy az udvarunkban kitekert egy fát a szél, nem is kicsi fát, és nekidőlt a konyhaablaknak, mázli, hogy jó vastag az üveg, mert semmi baja nem lett. Csak a fát sajnálom. Mondjuk már halott volt pár éve, de még így is nagyon szép, és rajta volt a madáretető meg a ruhaszárító kötél egyik vége is. Such a shame. Most nem merek kimenni a konyhába mert meg fogom látni hogy nincs ott (tegnap sötétben értünk haza az állomásról szóval nem láttam a hűlt helyét), de majd összeszedem magam, rákészülök és megtekintem.

2014. május 14., szerda

elszabaduló egyenlőtlenségek és túrógombóc

Ma voltunk az egyetemen Ferge Zsuzsás beszélgetésen, hihetetlenül jó volt, ez a nő egy jelenség. Imádom. Tudtam volna még hallgatni órákon át.
Hazafelé végig durva szembeszélben jöttünk a rakparton, nagyon szar volt, az eső is esett, jól megdolgoztam az izmaimat az tuti. Aztán D haza-hazament, én meg leraktam a bicajom és vettem túrót. A boltból visszafelé a körúti zebrán átsegítettem egy vak srácot, aztán az utcánkban (Frankel Leó) megláttam a téren a bácsit a kutyájával, akik nagyon sokszor ott szoktak lenni, és labdáznak. Most jó kedvem volt, így biccentettem a bácsinak, aki tényleg mindennapos része az utca életének, és visszabiccentett és megkérdezte, van-e kedvem eldobni a Maxinak a labdát. Volt :) Már nagyon régóta gondolkoztam rajta hogy egyszer oda kéne menni hozzájuk, hát most megtörtént, és eldobtam Maxinak a labdát :) Aztán hazajöttem, bekevertem a túrógombócnak valót, most várom D-t, hogy hazaérjen és csinálhassam.
Aztán közben tanulnom is kéne, mert holnap megajánlott jegyre menő zh-m van, európai uniós szarság, rém unalmas, de muszáj lesz. Mondjuk a tanár azt mondta, hogy könnyű lesz a vizsga, ő se veszi túl komolyan, szóval reménykedem. Meg azért viszek a telefonomon némi segédanyagot, hátha.
Ja, és tegnap megjött az Arctic Monkeys pulcsim, és NAGYON fasza, csak kicsit nagy, de teljesen viselhetően nagy. Amúgy is én rendeltem egy mérettel nagyobbat, mert az ilyen méretezések a különféle ebay jellegű oldalakon mindig a kínaiakra vannak szabva, bár volt centire lebontott mérettáblázat is, de biztos ami biztos alapon eggyel nagyobbat kértem :D Szóval nem feltűnő. És kényelmes, és jól néz ki, és meleg és piros. És nagyon szeretem!

Jaj a francba de unalmas ez az eus.

2014. május 12., hétfő

már csak a bagaboo

Ahogy D gépénél garázdálkodtam, gyakoroltam a holnapi SPSS vizsgámra, egyszer csak megnéztem, hátha már felkerült a szakdolgozatom opponensi bírálata meg kérdései a netes felületre, és nem kellett csalódnom, valóban ott volt egy kurvahosszú értékelés és három kérdés a dékántól magától, Tausz Katalintól. Ő lett az opponensem, mivel ő vágja legjobban az értelmi fogyatékos témát. Szóval kicsit be voltam már szarva, mert azért mégiscsak a dékán, és én egy olyan hallgató vagyok aki gyakorlatilag lenyomata az általa irányított karnak. Szóval féltem. És ma azért ránéztem, hátha fenn van már, és fenn volt.
És egyébként 4-es lett!! Tausz Katalin 4-esre értékelte az általam összerakott szakdolgozatot. A kérdéseire meg majd választ találok, egyelőre hagyom, főleg, mert kettőt nem is értek, annyira kacifántosan fogalmazott.
Most rohadt büszke vagyok, megkönnyebbült (egy kicsit), és örülök.

Közben D is hazajött, és lobogtatott a kezében egy postai értesítőt, ami az Arctic Monkeys pulcsimra szól, úgyhogy yeehaw, holnap megyek is érte. Amúgy már nem is húzom fel magam a postáson, hogy sose jön fel, és van, hogy csak három nap múlva hagy értesítőt, amiben lebasz, hogy ugyan miért nem mentem már a csomagomért, amiről hagyott értesítőt korábban is (holott nem is). Már csak rezignáltan elballagok a Török utcába és kivárom a soromat.

Már csak a bagaboom hiányzik, remélem nem keveredett el a rendelésem. Mondjuk kaptam visszajelzést róla még aznap, de akkor is.. Már igazán szükségem lenne rá.

Ma ültettem, mert tegnap sikerült végre virágföldet találni a sparban, el se hiszem, hogy 20 liter 300 ft-ba kerül. Jó, mondjuk föld, de akkor is. Mondtam D-nek, hogy ha legközelebb olcsón akarok látványosan sok dolgot vásárolni, akkor virágföldet fogok venni, haha.
Szóval ültettem mentát, oregánót, citromfüvet, tárkonyt és lestyánt. E két utóbbit még nem tudom, mire fogom felhasználni, mivel ritkán készítek olyan ételeket, amibe rakni szokás, de legalább majd nőnek és szépek lesznek. Viszont már előre csorog a nyálam a citromfüves-mentás limonádé gondolatától. Most is készítettem gyömbéreset, hogy igyak eleget, mert mindig bicajozom, aztán sose iszom utána és fáj a fejem tőle. D mindig figyelmeztet, hogy igyak, sőt, egyszer volt, hogy fájt a fejem, idehozott egy pohár vizet és addig nem hagyott békén amíg meg nem ittam, pedig nagyon nem kívántam, úgyhogy igazán szenvedésként éltem meg az elkortyolgatását. De ő megértően várt, és nem engedte, hogy ne igyak. Szóval ebből a gyömbéresből már sokat megittam, és ezt fogom magammal vinni egyetemre is.

A biciklimmel még mindig nagyon nagyon jóban vagyunk, múlt héten kedden már egyedül is mentem és biztonságban odaértem. Főleg, mivel az általam elérni kívánt cél az, hogy biztonságosan tudjak közlekedni, így nagyon odafigyelek. Na meg arra is nagyon odafigyelek, hogy e célom elérésében ne változzak át mazsolává (akik azt hiszik, hogy biztonságosan közlekednek, közben pedig csak nagyon lassan, így feltartanak mindenkit, ezáltal nagymértékben növelve a baleset veszélyét). Holnap is egyedül megyek, jaj, már nagyon várom. Amúgy pedig gyakorlatilag a hét öt napján bicajozom (kedd-szerda-csütörtök-péntek-szombat), és kezdem úgy érezni, hogy meglátszik. Meg nagyon jól is esik. És annyira szuper, hogy csak felpattanok, kimegyek a rakpartra (két sarok), és egyenesen lefelé biztonságosan közlekedem 5 kilométert, majd oda is értem az egyetemre! Nagyon nagyon megszerettem. Az egyetlen negatívum a táskám, mert hiába állítom be úgy, hogy jó legyen, mégis csúszkál, meg húz, meg félek, hogy a laptopom alatt leszakad, szóval kedves bagaboo, siess.

Válogattam néhány képet, amiket mostan közzé is teszek.

Csili, nyiratkozás előtt. Jól levágtuk a szőrét, így úgy néz ki, mint egy éheztetett fekete birka. 



Már rövid szőrrel, kedvenc helyén, anya napozóágyán

A fantasztikus nevű Gyáva, aki valóban nagyon gyáva

D és öcsém D (mostantól legyen kicsi D) sárkányoztak, kicsi D isszonyatos örömére. Annyira boldog lett tőle, hogy ugrált és visított örömében, pedig "10 éves nagyfiú".

Elhatároztam, hogy dokumentálom a magok palánta-, majd fűszernövény-formátumba való alakulását.
Ez a stage 1.
Oregánó, lestyán (vagy tárkony), menta

Ebben egyelőre csak citromfű és tárkony (vagy lestyán) van. Lesz majd paradicsom is.

Ott vannak ni, az ablakban. Amúgy békés kis emelet a miénk, csak mi vagyunk itt és a padlás.


Drága-kedves D, amint rám vár a Lánchídnál és még nem vett észre. A szép piros bicajával. Már régi kép (február?).

Ezt pedig két hete szerdán fényképeztem az egyetemről, amíg D-re vártam. A 6. emeleten mindig beülök az ablakhoz és nézelődöm. Éppen az a nagyon durva eső volt, szép volt végignézni, és utána lett szivárvány is.

Most Game of Thrones-t nézünk, aztán még gyakorlok a holnapi SPSS vizsgámra. Remélem jól megy majd.

2014. május 1., csütörtök

TLDR

Éppen vonaton ülök, majd ha hazaértem, akkor feltöltöm a bejegyzést, csak muszáj ezt most leírnom.
Például azért is, hogy mindig tudjam, hogy D mennyire de mennyire fantasztikus.

Tegnap amikor az egyetemről hazafelé bicikliztünk a vihar után, már estefelé (fél 8-kor), annyira jó volt, mert alig voltak a rakparton, így tudtunk egymás mellett tekerni szép lassan, és beszélgetni. És kijött belőlem minden a lánnyal kapcsolatban, amit D-nek nem mondtam el, mert nem akartam ezzel cseszegetni, meg nem akartam, hogy azt gondolja, hogy féltékeny lennék, vagy esetleg azt, hogy túlságosan rá akarnék akaszkodni. Mert ezek közül egyik sem áll fenn, egyszerűen csak.. Na mindegy, mindjárt úgyis leírom.
Szóval elmondtam neki, hogy mennyire rossz ezt az egészet megélni. Hogy vagyunk sokszor négyen együtt, de ilyenkor nem érzem magam D párjának, csak egynek a három lány közül. És, hogy ez nem D miatt van, hanem a lány miatt.
Mert sokszor olyan, mintha ő feledkezne meg erről. Nem szándékosan nem veszi figyelembe, egyszerűen ő ilyen. Hogy simán fogdossa D cuccait, piszkálja a bicaját, elveszi tőle, nyafog egyet (tényleg nyafog), hogy „biciklizni akarok”, és akkor fogja és elviszi. És biciklizik.
Nem veszi észre, ha nem kívánatos a társasága, mert nem érzékeli, hogy itt „párkapcsolatról” van szó, és hogy az ilyen emberek néha szeretnek egyedül is lenni, és nem igénylik mindig más társaságát. Sokszor nagyon jó, hogy vagyunk együtt és játszunk, meg kimegyünk a szigetre (mint tegnap előtt), beszélgetünk, hülyülünk, de vannak napok, meg alkalmak, amikor a pokolba kívánunk mindenki mást és csak egymásnak akarunk létezni. Na, ezt ő nem érzi.
És az nagyon zavaró számomra, hogy miközben az agyammal tudom, hogy neki ez nem intim közeledés, hogy nem azért nyúlkál D-hez és a cuccaihoz, mert akarna valami inappropriate dolgot, meg nem azért irányítja magára folyton a figyelmét, mert igényli mint hímneműt, hanem egyszerűen ilyen. És tényleg, hiába vagyok ezzel tisztában, ha egyszerűen azt látom csak, hogy egy lány folyton cseszegeti D-t, mindig ott van, ahol ő, mindig beszél hozzá, fogdossa a cuccait, elveszi a bicaját, számon kéri, hogy ha NEKEM vesz sört D, akkor NEKI ugyan miért nem (? ez azért nonszensz) – tehát szerintem érthetően zavar a dolog. (Az ilyen alkalmakkor, amikor együtt vagyunk, gyakorlatilag többet beszél D-hez, mint én – mondjuk ebben közrejátszik az is, hogy nem érzünk D-vel folytonos beszédre kényszert, mert szavak nélkül is működik a dolog, de ettől még feltűnik, és zavar, hogy mindig beszél, mindig D-hez, és én így sértve érzem a határaimat.)
Szóval kiöntöttem a szívem bicajozás közben, és annyira megértően fogadta, annyira odavolt, hogy miért nem mondtam hamarabb, de mondtam neki, hogy azért, mert nem akartam ezzel terhelni, mert neki ebben semmi hibája nincs, ő a lehető legtökéletesebben, természetesebben csinál mindent. Szóval inkább hónapokig próbáltam egyedül megemészteni a dolgot, de egyszerűen nem sikerül, és időnként, amikor eleve szarabb lelkiállapotban vagyok, és még rárakódik ez az egész, akkor sajnos egyszerűen rideggé válok, nem mosolygok, nem ölelek, nem vagyok barátságos, és ennek ő issza meg a levét – holott pont ő az, akivel aztán semmi gond nincs.
D rettentően szívére vette a dolgot, főleg, mert ő ebből az egészből semmit nem érzékel. Azt mondta, hogy a felét meg se hallja annak, amit a lány mond, nem tűnik fel neki, ha a cuccait matatja, mert nem rá figyel. De azt is mondta, hogy teljesen érti, mi bánt, mert ha a helyembe képzeli magát, akkor irdatlanul dühös lenne – hogy vagyunk négyen, abból ketten EGYÜTT, de a társaság egy tagja nem ismeri fel a kettőnk között lévő szoros kapcsolatot, ezért úgy kezel bennünket, mintha ugyanannyi közünk lenne egymáshoz, mint neki hozzánk.
Gondolkoztunk, hogy hogyan lehetne egyértelművé tenni a határokat, hogy nekünk máshol vannak mint neki, és arra jutottunk, hogy majd lesz, hogy elküldjük tőlünk, mondván „most ketten szeretnénk lenni”, ez talán elég egyértelművé teszi a dolgot.

Szóval ez van. D ismét bebizonyította, hogy szuper, és hogy valójában nem kéne magamban tartani a sérelmeimet, hiába érzem úgy, hogy nem akarom ezzel cseszegetni őt. Mindenkinek jobb lesz így.

Igazából nem tudom, hogy a lány hogyan lett ilyen, amilyen. Lehet, hogy azért, mert a fiúk nem tekintik nőnek, vagy potenciális partnernek, hanem egyszerűen havernak. Ezt elég sokszor sikerült már megfigyelnem. Így ő is gondolom megszokta, hogy nem éri meg teperni, mert ő úgyis „haver”, tehát nem félreérthetőek a gesztusai.
Amúgy fura meg vicces, hogy ő mondja mindig, hogy mennyire utálja a lányokat, és mennyire kerüli a társaságukat, ehhez képest hármunk közül ő öltözködik a legnőiesebben, és ő is viselkedik a leginkább úgy. Ez csak feltűnt. Ennek ellenére pedig nem igazán érzem, hogy bármilyen nőies kisugárzása lenne. Nagyon érdekes. Én se vagyok „lányos”, szoknyát az életben fel nem húznék, magassarkú pedig ballagáson volt rajtam utoljára, alapvetően mindig is fiús lány voltam, de ettől függetlenül van egy kisugárzásom ami után megfordulnak az emberek. Nála ilyet nem vettem észre.

A lényeg, hogy mostantól minden a jó irányba fog alakulni, mert már nem kell egyedül megküzdenem ezekkel az érzésekkel, hanem ott van D, aki megérti és segít, és együtt teszünk ellene.


Annyira hülye vagyok, hogy azt gondoltam, hogy jobb, ha nem vonom be ebbe… Hiszen ő D.