tizedikhónullahárompéntek

Éppen izgulok, mert kitaláltam egy muffinreceptet, és nem tudom, működőképes-e. 20 perc és kiderül!
Az egész azért történt, mert elgondoltam, hogy tök jó lenne almás muffint sütni, és még jobb volna ezt úgy megtenni, hogy gyümölcscentrifugával lenyomok almákat, a levét megiszom, a húspépet meg belerakom a tésztába. Kis liszt, sütőpor, fahéj, margarin, egy tojás, aztán a lágyításhoz még bekavartam a cuccba egy almás-barackos bébiételt (100 ft volt a rossmanban akciósan, muszáj volt vennem vagy ötöt, mert muffinba nagyon szeretem ezeket rakni, főleg a sütőtököset).
Szóval ez a tészta.
Kiderül minden.
Reggel meg sütöttem megint kenyeret, újabban a sütőben, jénai tálban csinálom, anya is mindig így műveli, csak én lusta voltam eddig hozzá és megsüttettem a kenyérsütővel. Szóval most a megkelt tésztát átborítottam a kiolajozott jénaiba, 180 fokra behajítottam a sütőbe, és kb 50 perc múlva kész lett a rohadt szép, magasra kelt és bizonyára nagyon finom (még nem kezdtük meg) szezámmagos-bazsalikomos kenyér.

Így, hogy ennyit írok a kajákról, kezdek megéhezni, pedig eddig eszembe se jutott.

Ápdét: fahéjillat terjeng. A muffinok emelkednek. Eredetileg az volt a terv, hogy viszünk belőle este a barátainknak, de kezd egy egyetértés kialakulni, miszerint ha finom, nem viszünk. Szar alakok vagyunk.