Az imént megettem fél kiló sütőben sült rántott cukkinit. Tényleg nem vagyok normális.
És már abból a lányból is elegem van, akinek fészbukon az egyetemes csoportban a záróvizsgás témákhoz minden bejegyzése úgy kezdődik, hogy "a konzulensem szerint..." meg "a konzulensem azt mondta...". És ezt nagyjából nyolcszor. Utoljára ilyet kb általános iskolában hallottam, hogy "anyukám szerint.. anyukám mondta..." ésatöbbi.
D-nek nyöszörögtem most, hogy kipukkadok. Erre elkerekedett szemekkel röhögni kezdett, hogy "Azt az egész tepsit benyomtad?", jelentem, igen, és egy percig se bánom!
De azért legközelebb inkább kevesebbet csinálok, megtanulhattam volna már, hogy a rántott cukkininek nem tudok ellenállni.
A hegem gyógyul, bár picit piros. Nyoma szerintem nem marad, nagyon profi volt a plasztikai sebész. Ez volt életem első műtéte ("""műtéte"""), ami mondjuk furcsa mert sose voltam óvatos duhaj ami a lovaglást illeti (mondjuk a lábaim meg is szenvedték, de a bal térdem műtét nélkül is nagyjából rendbejött pár év alatt, már térdelni is tudok!). Életem első műtéte, és rettentő büszke vagyok, milyen jól viseltem. Mondjuk ebben óriási szerepet játszott egyrészt az, hogy nem égetem be anyát a kollégája előtt azzal, hogy elbőgöm magam a szike láttán (meg azon, ahogy megkérdezte az orvos a váróban az ajtón kinézve, hogy akkor készen állok-e, mondom igen, erre azt mondta: AKKOR SZÍVJUK AZ ANYAGOT - a lidokainos injekcióra utalva. Mint a filmekben. Elég creepynek és visszafordíthatatlannak hatott). A másik nagy moderáló erő az volt, hogy már február óta azt várom, hogy mikor szabadulok már meg tőle.
A varratszedéstől azért még tartok.
Ja, és kaptam imélt a Neptunból, hogy mostmár nincs hallgatói jogviszonyom, mer abszolváltam. Ölég menő.
És majd hozok képet a palántáimról, meg se fogjátok ismerni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése