Hiába fürösztöd önmagadban / csak másban moshatod meg arcodat.

József Attilától azért mindig elájulok.
E két fenti sorától libabőrzik a karom.

Éppen a holnapi JA vizsgámra készülök, be kell mutatni egy versének a filozófiai hátterét, de igazából ilyen alibi-vizsga az egész. Én az eddigi talán kedvencemet fogom bemutatni, azt biztos, hogy nem választja senki, nem túl népszerű/ismert darab. A Gyermekké tettél (vagy eredeti címén: Egy pszichoanalitikus nőhöz).

Kiveszem majd pénteken a könyvtárból a Szabad-ötletek jegyzékét. Már rég el kellett volna olvasnom.

"én nem vágok többé sanyaru képet, vagy adnak enni, vagy sem

vagy szeretnek vagy sem

én egyedül nem tudom fölforgatni a világot"

Igazából egy rettentő nehéz természet lehetett, nyilván élettörténetéből fakadóan. Nem irigylem, akik hozzá közel álltak. Aztán mégis ki vagyok én, hogy ezt megítéljem?

A legutóbbi bejegyzés alatti kérdésre majd válaszolok, sajnos most azt se tudom, hol áll a fejem - gyorsan, egy délután alatt eljutottam ebbe az állapotba, zseniális. Szerdán záróvizsga.

Ilyen melegben borzasztó jól esett az a három fröccs, ami ma lecsúszott. Még hagytam holnapra a borból meg a vízből is, jól fog jönni délután. Még egy söröm is van.