Éppen kurvára megérdemelt pihenésemet töltöm Horvátországban a családommal.
Minden felhőtlen lenne, de Csili beteg :( Vagy legalábbis valami baja van, és nem tudjuk mi. Kedvetlen, nem mászkál, nem ugrál, nem ugat, és ez nagyon furcsa. Szóltunk azért az állatorvosnak, meg a bejárónőnknek, hogy ha valami még furcsábbat vesz rajta észre, akkor hívja az orvost.
Nagyon aggódom miatta :(
Az is lehet, hogy a macskáktól nyalt be valamit, mert a kicsik ugye kiscicához híven csipásak, az egyik meg főleg, a Nyomi, az mondjuk nevéből adódóan is mindig beteges.
Jaj-jaj-jaj.
Remélem nem lesz semmi, hiszen Csili nagyon erős kutya.
Saját bloglista
2014. június 21., szombat
2014. június 18., szerda
és akkor
És akkor lett egy diplomám!
Ötös államvizsgával!
(Igazából az egészet azért csináltam, hogy a különféle kérdőíveknél a képzettségi szinthez bejelölhessem azt, hogy diplomás, és ne csak azt, hogy érettségizett)
AWW YISSSS

dont sit down cause i moved your chair
Azért egy kicsit félek!
De azzal a gondolattal nyugtatom magam, hogy három óra múlva már túl is leszek az egészen.

2014. június 16., hétfő
zaphod beeblebrox
Az imént megettem fél kiló sütőben sült rántott cukkinit. Tényleg nem vagyok normális.
És már abból a lányból is elegem van, akinek fészbukon az egyetemes csoportban a záróvizsgás témákhoz minden bejegyzése úgy kezdődik, hogy "a konzulensem szerint..." meg "a konzulensem azt mondta...". És ezt nagyjából nyolcszor. Utoljára ilyet kb általános iskolában hallottam, hogy "anyukám szerint.. anyukám mondta..." ésatöbbi.
D-nek nyöszörögtem most, hogy kipukkadok. Erre elkerekedett szemekkel röhögni kezdett, hogy "Azt az egész tepsit benyomtad?", jelentem, igen, és egy percig se bánom!
De azért legközelebb inkább kevesebbet csinálok, megtanulhattam volna már, hogy a rántott cukkininek nem tudok ellenállni.
A hegem gyógyul, bár picit piros. Nyoma szerintem nem marad, nagyon profi volt a plasztikai sebész. Ez volt életem első műtéte ("""műtéte"""), ami mondjuk furcsa mert sose voltam óvatos duhaj ami a lovaglást illeti (mondjuk a lábaim meg is szenvedték, de a bal térdem műtét nélkül is nagyjából rendbejött pár év alatt, már térdelni is tudok!). Életem első műtéte, és rettentő büszke vagyok, milyen jól viseltem. Mondjuk ebben óriási szerepet játszott egyrészt az, hogy nem égetem be anyát a kollégája előtt azzal, hogy elbőgöm magam a szike láttán (meg azon, ahogy megkérdezte az orvos a váróban az ajtón kinézve, hogy akkor készen állok-e, mondom igen, erre azt mondta: AKKOR SZÍVJUK AZ ANYAGOT - a lidokainos injekcióra utalva. Mint a filmekben. Elég creepynek és visszafordíthatatlannak hatott). A másik nagy moderáló erő az volt, hogy már február óta azt várom, hogy mikor szabadulok már meg tőle.
A varratszedéstől azért még tartok.
Ja, és kaptam imélt a Neptunból, hogy mostmár nincs hallgatói jogviszonyom, mer abszolváltam. Ölég menő.
És majd hozok képet a palántáimról, meg se fogjátok ismerni őket.

fuckyeahjózsefattila
Akkor offisöli is megvan az abszolutóriumom. Már csak a ZV holnapután.
Most Game of Thrones jön D-vel, vettem négy sört és egy rozét.
Kurvajól összehoztam a 4-es átlagot annak ellenére, hogy 8 vizsgát, egy szigorlatot és egy felvételit kellett megcsinálnom nagyjából 3 hét alatt. Mondjuk nem is esett jól.
Aztán pénteken varratszedés és könyvtár, szombattól meg Horvátország (és egyelőre csak a parton napozás olvasással fűszerezve, mert a heget sokáig még nem áztathatom :( )!
2014. június 15., vasárnap
Hiába fürösztöd önmagadban / csak másban moshatod meg arcodat.
József Attilától azért mindig elájulok.
E két fenti sorától libabőrzik a karom.
Éppen a holnapi JA vizsgámra készülök, be kell mutatni egy versének a filozófiai hátterét, de igazából ilyen alibi-vizsga az egész. Én az eddigi talán kedvencemet fogom bemutatni, azt biztos, hogy nem választja senki, nem túl népszerű/ismert darab. A Gyermekké tettél (vagy eredeti címén: Egy pszichoanalitikus nőhöz).

Kiveszem majd pénteken a könyvtárból a Szabad-ötletek jegyzékét. Már rég el kellett volna olvasnom.
"én nem vágok többé sanyaru képet, vagy adnak enni, vagy sem
vagy szeretnek vagy sem
én egyedül nem tudom fölforgatni a világot"
Igazából egy rettentő nehéz természet lehetett, nyilván élettörténetéből fakadóan. Nem irigylem, akik hozzá közel álltak. Aztán mégis ki vagyok én, hogy ezt megítéljem?
A legutóbbi bejegyzés alatti kérdésre majd válaszolok, sajnos most azt se tudom, hol áll a fejem - gyorsan, egy délután alatt eljutottam ebbe az állapotba, zseniális. Szerdán záróvizsga.
Ilyen melegben borzasztó jól esett az a három fröccs, ami ma lecsúszott. Még hagytam holnapra a borból meg a vízből is, jól fog jönni délután. Még egy söröm is van.

2014. június 14., szombat
visító gyerekek mindenütt
Pár napot otthon töltöttem, ami egyrészt hasznos volt regenerálódás szempontjából, másrészt el kellett mennem kórházba, mert egy anyajegyet leműtöttek a nyakamról.
Amennyire csak lehet, Budapesten elkerülöm az egészségügyi létesítményeket, és Ajkára járok, ahol anya is dolgozik. Ismer mindenkit, tudja mindenkiről, hogy mennyire jó, és ott nem igazán fordul elő, hogy az ember helyzetével visszaéljenek. Szerintem ez azért van, mert Ajkán és környékén egy orvos nem lehet "névtelen", mert úgyis a fél megye hozzá jár, viszont Budapesten meg annyi választási lehetőség van, hogy aki akar, végezhet szar munkát, max nem hozzá mennek legközelebb. De ember is annyi van, hogy úgyis lesz, aki még nem ismeri és őt választja, mit sem sejtve a képességekről/a munka minőségéről.
Igazából személyes vonatkozás miatt is annyira utálom, hogy néhány szar orvos miatt szidják általánosságban gyakorlatilag a kamara minden tagját, mert biztos mindenki olyan és biztos senki nem mondja el világosan, mit kell tenni, meg mi a probléma, meg hálapénzt kell fizetni, stb. Szerintem ezek azok az orvosok, akik 4-5ösnél rosszabb jegyekket evickélték át magukat valamely orvosi egyetemen.
Én legjobban anyukám példáját ismerem, aki Magyarország legjobb neurológusai közé tartozik, és imádják a betegei. Reggel 7-től délután 4-ig bent van, azt is megvizsgálja, aki csak beesik, senkit nem hajt el, nem ebédel, hogy ne kelljen várakoztatnia, mindenkinek mindent érthetően elmond a páciens intelligenciaszintjéhez igazítva, remek pszichológus emellett, soha nem fogad el hálapénzt (amúgy arról is érdemes lenne beszélni, hogy néhány beteg mennyire kraftos, ha a hálapénz becsempészéséről van szó), mosolyog, kedves, rettentő jó kommunikátor és szakember. Sajnos ennek van jelentős árnyoldala is. Hogy maximálisan le van szívva minden délután, amikor a családjához hazaér. Hogy nagyon sok beteg telefonon zaklatja, nem tiszteli a magánéletét, az Aldiban, ha meglátja, egyből megy oda hozzá és mutatja a legújabb leleteit (nem fontos, hogy a doktornő éppen a családjával vásárol), és nem gondol bele úgy általában, hogy ő is ember.
Amikor az anyajegyműtétem után odabattyogtam anya rendelőjének ajtajához, éppen ott várt még rá egy öreg házaspár. A néni teljesen ki volt akadva, hogy már fél órája várnak, hol van a doktornő, "biztosan ebédel" - mondta feddő hangsúllyal a néni, mert az orvosoknak nyilván olyat tilos, mert nem az létfenntartás, hanem a beteg az első. Egyébként megmondtam a néninek, hogy a doktornő soha nem szokott ebédelni munka közben, mert egyszerűen nincs rá ideje, így tessék nyugalommal kivárni a sorát.
Jaj. Ez most csak kicsúszott.
Egyébként meg voltam könyvtárban, végre volt időm ilyen dolgokkal is foglalkozni. Másfél órát biztosan eltöltöttem a válogatással, nagyon élvezni szoktam. Mondjuk olyan meleg volt a helyiségben mint valami katlanban.
Otthon előzőleg már próbáltam válogatni neten a könyvek között, hogy ugyan mi érdekel, például könyvkritika-blogokon, moly.hu-n, rukkola toplistában, ilyesmi helyeken, de baromi nagyot csalódtam igazából. Annyi szenny kerül be a top olvasottak közé, hogy borzasztó. A vérmacskás-angyalos-vérfarkasos-vámpíros, vagy természetesen rejtett szuperképességes tiniregénysorozatokkal Dunát lehetne rekeszteni, egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy ezt olvassa egy átlag tinédzser/young adult. Ezeknek igazából elég egyöntetű sémára épül a borítótervük, könnyen fel lehet ismerni őket (ha már a cím alapján nem kezdünk el gyanakodni). (Igazából amúgy tudom, hogy miért ennyire kétségbeejtően népszerűek, tanultam a zegyetemen antropológián, de akkor is.)
Aztán, ami mostanában nagyon-nagyon megy, az a betegséges-sztori. Hogy valakinek kiderül valamilyen rejtett halálos betegsége és akkor egy könyvön keresztül szenved mindenki. Ebből körülbelül 5-6 félét is találtam, csak a top olvasottak között. Elképesztő.
Aztán felőlem olvasson mindenki amit akar, tényleg, csak tudom javasolni időnként némi komolyabb irodalom kézbevételét. Bár amúgy az a nagyon érdekes, hogy ezek a tucatszarok is közvetítenek értékeket, csak sokkal "letisztultabban", és olyan egyszerű formában mint a bot, mert az ember tulajdonképpen készen kapja befogadásra őket, nem kell sokat agyalni a jelentőségükön. Hogy most mi volt helyes és helytelen, ésatöbbi.
Egyébként picit csalódottan jöttem haza, mert a Szabadulás második része még mindig nem kölcsönözhető. Most kerül be a könyvtár adatbázisába, és "Feldolgozás alatt" státuszban van. A könyvtáros hölgy azt mondta, bizonytalan ideig.
Lehet elegem lesz és megveszem. Ezt attól teszem függővé, hogy mondjuk jövő hét szerdáig bekerül-e a kivehetők közé, mert ha nem, akkor tényleg megvásárolom. Szombaton megyünk kiccsaláddal nyaralni, és jól esne már ennek a lapjait forgatni.
Pénteken még bemegyek Ajkára varratszedésre, utána beugrom a könyvtárba a Galaxis útikalauz... többi részéért, oszt mehetünk.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)