Saját bloglista

2014. április 16., szerda


Ő lett végül a befutó.
Igaz, hogy a női, fehér-lila változatért indultam, eszembe se jutott, hogy akár férfit is vehetek, és lám, a férfi sokkal jobban nézett ki. A fehér-lilával is ki tudtam volna békülni, de így teljes a szerelem. Szerencsére, bár minden képzeletemet felülmúlta, simán át tudok lépni fölötte és fel tudok ülni rá.
Két változata volt ennek a fajtának férfin belül, egy régebbi meg újabb modell, ami a barátunk elmondása alapján (aki ott dolgozik a bicajos részlegen, szóval ő segített végig) csak a dizájnban más, szóval az alapján választottam, hogy melyik jön be jobban külsőre. A másik az nem kékes, hanem pirosas, de kevesebb benne a piros mint ebben a kék, szóval ez jött.
Igazán menő és nagyon jó vele menni, csak a nyereg elég análvadász, de majd úgyis megyek haza és akkor körülnézek Ajkán a teszkóban. Úgyis kapok húsvétra onnan egy lekötőt, jó vastag láncosat, akkor már lehet nyerget is venni.

Ahogy hazaértünk vele, leszedtük a kocsiról és mentünk is ki a Margitszigetre D-vel és M-mel. Vittük a frizbit is, szóval jó sokat mozogtunk. Most szerencsére alig lézengtek a szigeten az emberek, csak az elszánt kutyások voltak kint, így tudtunk jó messzire állni egymástól és úgy dobálni, és bár szél volt, de nagyon fasza a frizbi. Alig várom, hogy szélcsendben is kipróbáljuk.
Amikor besötétedett, visszaültünk a bicajokra és mentünk még egy jó nagy kört ott, már bekapcsolt lámpákkal (! menő), aztán fel a hídra és haza. Ez a haza nem egy nagy túra, mivel két sarokra lakunk a budai hídfőtől, de azért sok ember volt a járdán, kellett figyelni nagyon.

Nagyon nagyon örülök, hogy megvettem, igazán hasznos társam lesz.
Viszont rooooohadtul elfáradtam!

A kapucnis pulcsit is kitaláltam, milyen lesz, igazából H&M árban van, szóval még gyűjtögetek rá aztán BAMM, enyém!
Ilyen , és zöld!

Jaj de fáradt vagyok.

2014. április 15., kedd

nnnnnna

Frizbi megvan, szép videotip sárga, és a mai orkán erejű szélben ki is próbáltuk az egyetemen! Mindenki röhögött hogy kik ezek az idióták, gyakorlatilag olyan hülyeség szélben frizbizni mint szélben tollasozni. De elég fasza darab ez, szóval ha nem messze álltunk egymástól, tök jól lehetett dobálni. És TETSZIK! Megért részemről 1700 Ft-ot.
Bicikli pedig holnaap!! Remélem jó idő lesz, mert akkor D-vel ki is megyünk a szigetre gyakorolni kicsit, ott legalább nincsen annyi bicajos, mármint hogy ANNYI nincs, a gyalogosokat meg azért tudom kezelni.

Egyrészt sieglinde, van egy közös képünk! D-t meg magamat jól bekarikáztam rajta. :D


Másrészt pedig itt egy mai kép, amin teremtményemmel vagyok lefotózva.


A dagadó kabátzsebeimtől kellemesen szélesnek tűnök.
Kitakartam a konzulensem nevét, hogy a későbbiekben majd hadd szidjam kicsit. Majd a korábbi bejegyzéseimből is kitörlöm. (update: ez megtörtént, így bocsi ha ismét kirakta a news feedbe a bejegyzéseket)
Ma adtam le a cuccot, jól esett azért megszabadulni tőle, de azért büszke is vagyok.

2014. április 14., hétfő

a coat of gold, a coat of red, a lion still has claws


Ezt a képet csak azért, mert annyira imádom. Meg mert D szerint itt hasonlítunk :D Na nem kerekségben és szőrösségben, de mindegy, nem ragozom.

Ma bespriáloztattam-fedlapoztattam stb. a szakdolgozatomat. És amilyen a formám, rögtön a spirálozás után a Szirmais Corvinusos előadásra menet a villamoson vettem észre a függelékben két hibát. Apát "korábbi igazgatóhelyettes" helyett "korábbi igazgató"-nak írtam.
Igen.
Rögtön fel is hívtam őket, hogy most ilyenkor mi a francokat csináljak, elektronikusan már le van adva a cucc, nincs az az isten hogy a konzulensem új változatot töltsön fel belőle, de anyáék azt mondták, hogy nem lényeges a dolog, hiszen egyrészt csak a függelék, másrészt a tartalmi részben többször ki van emelve hogy helyettes, harmadrészt pedig szerintük senki nem fogja észrevenni.
Hát nagyon remélem.

Pedig olyan szép.

A Szirmais cucc igen jó volt, csak a kérdező csaj része volt sajnos kritikán aluli. Legalábbis szerintünk.
Azért azt szerettem volna megkérdezni tőle, hogy lesz-e a Skyrimból is GameDay videó, de végül nem kérdeztem.

Frizbit holnap veszek reggel, egyetemre menet. A két épület között szoktunk mindig garázdálkodni D-vel meg egy vagy két évfolyamtársával (a lánnyal meg annak a barátnőjével), néha még a BEACba is beülünk sörözni egyet két óra között, igazából jó szokott lenni.
Úgy tűnik, a szakdolgozatos stressz miatt borultam ki a lányra ennyire a múltkor, még szerencse, hogy nem volt energiám bejegyzést írni belőle, mert most például tényleg jól elvagyunk.
Franc essen belém a rapszodikus lelkivilágom miatt.

Bicajt pedig SZERDÁN veszek. Szerdától lesz bicajom. Bicajtulajdonos leszek holnaputántól. Bicajom lesz szerdán!
Aztán csütörtökön jól haza is megyek húsvétolni meg lazulni, Csilizni, családozni, lelkileg feltöltődni. Annyira szar volt múlt héten, hogy hiába mentem haza már szerdán (2-án) és jöttem vissza hétfő este, de egyszerűen semmit nem tudtam élvezni az otthonból, csak szakdolgoztam és dolgoztam. Szegény öcsém D, meg szegény Csili, ott vártak rám végig. D azért, hogy Raymanezzek vele Xboxon, Csili pedig, hogy.. gyakorlatilag hogy hozzámérhessen, vagy rámnézhessen, az ő szemében azt hiszem valamiféle istenség vagyok tulajdonképpen.
De legalább olyan istenség, akitől nem kell félni. Imádom megölelgetni, meg leülni a fűbe és ahogy azonnal az ölembe kucorodik, pedig alig fér bele.. Jaj, de szeretem.


2014. április 13., vasárnap

megígértem

Megígértem magamnak, hogy addig nem írok bejegyzést, amíg le nem adtam a szakdolgozatom. Tehát most már tulajdonképpen, ha lazán vesszük, már írhatok. Ugyanis már rányomtam a konzulensemnek szánt emailre hogy küldés, ami a szakdolgozatomat is tartalmazza, viszont nem vágom, miért tart ennyi ideig elküldeni.. már rég végigért a zöld csík, és még mindig úgy csinál, mint aki dolgozik :/
De a lényeg, hogy van egy megírt, fancy szakdolgozatom, amit egy olyan konzulensnél írtam, akit senkinek nem ajánlok. Majd kitörölgetem a nevét a korábbi bejegyzéseimből, hogy nyugodtan írhassak róla, ne legyen rágalmazás vagy istentudja. Mindenesetre nem volt könnyű a dolgom. Sokszor sírtam miatta :D De erről majd egyszer később.

Holnap megyek nyomtatni meg spirálozni a cuccot, aztán kedden szépen leadom.

Egyébként meg most, hogy május közepéig még élhetek, el kell, hogy mondjam, terveim vannak.
Nem nagyszabásúak, de azért délceg kis tervek.
Például, hogy tavaszi szünetben én bizony biciklit fogok venni. Már megvan, hogy milyet, meg hol és mennyiért, már csak el kell menni megvenni. Zavar, hogy D-vel folyton külön járunk egyetemre meg haza, mert ő bicajjal tolja én meg a négyeshatoson, amit amúgy rohadtul nehezen viselek, és ő is jelezte, hogy ez így nem olyan jó, meg úgy amúgy, már biciklizni szeretnék. És bár zöld, vagy zöld-fehér bicajra vágytam, végül egy fehér lesz, amin ilyen lilás jellegű paca van, de hát egye fene, most mit tudok tenni? Szeretni fogom így is.

Másrészt, hogy veszünk D-vel egy IGAZI frizbit. Olyan menőt, drágát. Mert rájöttünk, hogy a régi mszp-s piros kampányfrizbi semmirevaló. Bár tudunk vele dobni, de mindenkinek napokig kell gyakorolnia, hogy működjön vele a játék, szóval ez olyan, mint mikor valakinek rossz valamije, de nagy áldozatok árán megtanul a szarhoz alkalmazkodni. Van egy ugyanilyen konstrukciójú T-home-os magenta frizbink is, de ugyanez vele a helyzet.
Szóval lesz egy Aerobie-nk. Sárga. Igen, kurvadrága, de mostanában naponta frizbizünk órákat, szóval azt hiszem, megéri. És ketten vesszük, szóval feleződik a költség.

Harmadik tervem az csak annyi amit a múltkor is említettem, hogy virágládát beszerezni és létrehozni egy kis ültetvényt fűszernövényekből, paradicsomból, retekből, hasonlókból. Meg szeretnék valahonnan egy kapucnis zsebes pulcsit venni. És mondjuk nem a H&M-ből, mert 6000 Ft-om nincs rá :/

Na közben meguntam a thunderbird-re való várakozást, szóval inkább hotmail-ből küldtem el. Le van adva (legalábbis elektronikusan) a dolgozatom. Menő.

Szakdolgozat írás közben pedig két munkahelyet vittem egyszerre, amivel egy hét alatt 25k jött össze. Egészen elégedett vagyok. Ebből lesz a pulcsim, haha.

Annyira várom a bicajt, meg a frizbit, meg, hogy bűntudat és gyomorgörcs nélkül bicajozhassak és frizbizhessek, meg mehessek inni a BEAC-ba, merthogy már le van adva ez a szarság. Igen, igazából ezt várom a legjobban.


2014. április 4., péntek

lilahagyma

Olyan a kései reggelim, amire egy igazi, sztereotipikus francia is rábólintana. Anya által sütött magos barnakenyér, házi petrezselymes-lilahagymás kecskesajt, házisonka, és egy pohár új-zélandi sauvignon blanc. Már csak valami zöldség kéne, de ahhoz lusta vagyok.
De ez a bor talán az eddig kóstoltak közül a második kedvencem. Az első az egy két hete ivott sauvignon blanc.

Amúgy dolgozgatok; kiszámoltam, hogy napi hányat kell megcsinálnoma hirdetésekből ahhoz, hogy hétfőre legkésőbb végezzek (a többi munkaerőnek két hete volt a 400 hirdetésre, nekem 5 napom van, de D-vel elosztottuk, szóval meglesz és így nem is vészes egyáltalán). Az egyedüli zavart az okozza a történetben, hogy keddig kell leadnom legkésőbb a szakdolgozatom, DE! Apával tegnap interjúztunk hármat, és ma is fogunk. Meg holnap. Meg azután. Szóval meglesz. Aztán szépen gyorsan összerakhatom darabjaiból a dolgozatomat, mint valami tudományos puzzlet.
Az interjúkat iszonyatosan élveztem, bár telefonon történtek és úgy, hogy csak apa beszélt, szóval ő interjúzott, mert vele nagyon közvetlenek a volt diákjai. Annyira.. tulajdonképpen megható volt, hogy bár apa kérte meg őket fészbukon hogy hadd hívja fel őket egy húsz percre, de a végén mindegyikük úgy köszönt el, hogy "nagyon köszönöm, hogy felhívott, nagyon jó volt hallani magáról".

Szóval azért alakul. Bár megvallom, nem vagyok a toppon, még a legkevésbé sem. Szerdán már ott tartottam, hogy az egyetemen elsírtam magam, aztán végig ilyen labilis állapotban töltöttem a napot. Amikor hazaértem és vártam anyára az állomáson egyedül, még küzdöttem az ismét rámtörő sírógörccsel, de amikor anya kiszállt, már nem tudtam visszatartani. Aztán még itthon is picit, de tegnap reggel mondhatni jókedvűen ébredtem. Gyönyörű idő volt, az udvar olyan zöld mint egy őserdő, tele virágokkal és fákkal, medvehagymával, minden jóval és illatossal. A kutya meg a macskák kint őrültködtek, szóval én is kimentem és még elolvastam gyorsan a lektorálandó könyvet, ha lesz alkalmam, akkor még ma megpróbálom megírni róla a kritikát. Aztán sínre került tegnap minden, olyan szempontból, hogy délután apával és nagyobbik öcsémmel bementünk Ajkára szülőire meg vásárolni, ott jól éreztem magam, aztán este leültünk ide apával és nekiláttunk interjúzni. Hármat egyhuzamban le is toltunk tényleg, és nagyon jó volt érezni, hogy halad a projekt.
Amúgy ezt most azért ideírom, hogy nem azért van apa ennyire belevonva a dolgozatírásba, mert én nem tudom megírni, hanem mert az egészet az ő kapcsolatrendszere alapján építem fel, szóval az ő ismerősei, volt diákjai, kapcsolatai azok, amikről szól a stuff. Tehát ő segít megkeresni és szóra bírni őket.
Ma is megyünk például a Műhely Alapítványhoz, ami egy értelmileg akadályozottak számára létrehozott védett munkahely ill. ellátó intézmény, végre erről is tudok majd épkézláb szöveget írni.

Szóval most dolgozom kicsit, aztán lehet megírom a könyvkritikát, meg lehet megpróbálom elkezdeni a diákok interjúinak elemzését (annyira jó, hogy apa tud az interjúk mellé szociokulturális hátteret is mondani, mert pontosan ismeri a diákok körülményeit, így olyan kis komplett összefoglalókat tudok írni róluk egyenként, ami egyszerre tartalmazza a hátterüket meg a mostani előrehaladásukat) aztán úgyis jön haza apa, 5 körül interjúzunk, 7re meg az alapítványhoz megyünk.

Azt az egyet sajnálom, hogy pont most van a TáTK-n a kulcskérdések konferencia, és arra szivesen mentem vón. D is ott van, tegnap is olyan jó képek kerültek fel róla a TáTK által felrakott fészbuk albumba, hogy csak úgy lestem. Kettő kép is van ami csak róla szól. És ismét rá kellett jönnöm (bár nem esett nehezemre), hogy igazán vonzó számomra.
Én is olyan szívesen mentem volna :(

De nem gond, már kitartok. Már csak 5 nap.

2014. április 1., kedd

és most is

És most is csak úgy idejött, lefeküdt hozzám és a lábamat simogatta. És megnyugtatott. Imádom.

overwhelming

Egyrészt van munkám! Ma voltam az otthoni adminisztratív dologgal kapcsolatban a BTK-n, és meglepődtem, mert nem is volt semmi "felvételi" vagy ilyesmi, hanem azonnal mondták hogy mindjárt mutatják mit kell csinálni, és be is jelentkeztettek az ELTÉs diákmunka-szövetkezetbe. Szóval van munkám, azaz hogy munkánk, mert a többi résztvevő már egy héttel korábban elkezdte, így nekem maradt kb fél hetem az egészre, amit egyedül tényleg nem tudnék megcsinálni, legalábbis most, a szakdolgozat hajrájában, szóval D-vel felezünk :) Így is kapunk 6-6 ezer forintot érte.
Elég fasza.

Másrészt ma is jót frizbiztünk, ismét a lánnyal, de azért jól szórakoztunk. Csak a második "szünetben" gondoltam majd most akkor ketten eltöltünk kis quality time-ot az udvaron, ehhez képest a lány meg még egy lány jött hogy akkor vigyük ki a frizbit, mindjárt jönnek ők is.
Tényleg jó volt játszani, élveztem, de a másik variáció jobban esett vón.

Meg voltam a könyvtárban megnézni régebbi szakdolgozatokat, mert találtam egyet ami kb ugyanaz mint az enyém, legalábbis cím alapján (de tök más irányból közelíti meg a témát), szóval abból merítettem kis ihletet meg hivatkozási alapot :D Holnap megint megyek, bár elég alaposan jegyzeteltem, de hátha még találok valami hasznosat benne. Például a felépítése, vagy ilyesmi az jól jöhet.
Utána meg megyek a konzulensemhez, aki még semmit nem látott a dolgozatomból a vázlaton kívül, hát, nem aggódja szarrá magát azt kell mondjam. De a vázlat tetszett neki. Mondjuk nekem ez szimpatikus, jobban szeretem a saját tempómban csinálni a dolgaimat, csak furcsa. De holnap beviszem neki az egészet, meg megmondom, hogy jövő hét közepére kész tudok lenni. Remélem az megfelelő, mert neki is át kell ugye olvasnia, meg feltöltenie a felületre, meg nekem is utána ki kell nyomtattatnom meg beköttetnem.

Holnap D szülinapja lesz, megcsinálom neki újra a répatortát, de most eperrel, meg narancsos mázzal, szóval ápgrédelve. Most meg mindjárt megyek carbonarát csinálni, az lesz a vacsi.

Aztán holnap hazamegyek este, a hét további részét munkával és interjúzással töltöm (skypeon, telefonon és emailben), na meg azért pihenek is valamennyit. Hétfőn pedig visszajövök és írom ezt a szaaaaaaaaaaaart.
Már annnyira elegem van, minden nap sírok miatta, annyira elfáradtam és nyomaszt. De már mindjárt vége. Egy hét. És vége. Aztán lehet a felvételire meg a vizsgákra készülni, de az egyrészt még odébb van, másrészt pedig legalább nem ÍGY határidős. De a fejem is állandóan fáj a stressz miatt. Legyek már túl rajta.

Miután megvolt a munkás megbeszélés, D-vel találkoztam a Deákon és elsétáltunk az Erzsébet térre és ott leültünk sörözni, kakaóscsigázni. Jó volt végre csak üldögélni és szeretgetni egymást. Hiába él együtt két ember, ha a stressztől ki se látnak a saját fejükön néha és nem jut annyisok idő a szeretgetésre. Nem arról beszélek hogy nem bújunk össze meg nem öleljük meg egymást meg nem csókolózunk meg simogatjuk a másikat, de azok az öncélú összebújva kinézni a fejből és órákig csak egymásra figyelni, na az ilyenkor hajlamos elmaradni. De nagyon aranyos D, mert tegnap is amikor elkezdett fájni a fejem itt az ágyon, és sírni kezdtem ölemben a laptoppal, akkor is idejött és megölelt és mondta, hogy sikerülni fog a szakdolgozat, hiszen már minden le van beszélve, ennyi idő alatt simán pont meg lehet írni és nagyon fasza lesz. És akkor már nem fog miatta fájni a fejem. És megvigasztalt. Nagyon szeretem. Ez most olyan banálisan hangzott.

Na ez kicsit összevissza lett, de így is érzem magam.
Már csak egy hét.