Saját bloglista

2014. április 13., vasárnap

megígértem

Megígértem magamnak, hogy addig nem írok bejegyzést, amíg le nem adtam a szakdolgozatom. Tehát most már tulajdonképpen, ha lazán vesszük, már írhatok. Ugyanis már rányomtam a konzulensemnek szánt emailre hogy küldés, ami a szakdolgozatomat is tartalmazza, viszont nem vágom, miért tart ennyi ideig elküldeni.. már rég végigért a zöld csík, és még mindig úgy csinál, mint aki dolgozik :/
De a lényeg, hogy van egy megírt, fancy szakdolgozatom, amit egy olyan konzulensnél írtam, akit senkinek nem ajánlok. Majd kitörölgetem a nevét a korábbi bejegyzéseimből, hogy nyugodtan írhassak róla, ne legyen rágalmazás vagy istentudja. Mindenesetre nem volt könnyű a dolgom. Sokszor sírtam miatta :D De erről majd egyszer később.

Holnap megyek nyomtatni meg spirálozni a cuccot, aztán kedden szépen leadom.

Egyébként meg most, hogy május közepéig még élhetek, el kell, hogy mondjam, terveim vannak.
Nem nagyszabásúak, de azért délceg kis tervek.
Például, hogy tavaszi szünetben én bizony biciklit fogok venni. Már megvan, hogy milyet, meg hol és mennyiért, már csak el kell menni megvenni. Zavar, hogy D-vel folyton külön járunk egyetemre meg haza, mert ő bicajjal tolja én meg a négyeshatoson, amit amúgy rohadtul nehezen viselek, és ő is jelezte, hogy ez így nem olyan jó, meg úgy amúgy, már biciklizni szeretnék. És bár zöld, vagy zöld-fehér bicajra vágytam, végül egy fehér lesz, amin ilyen lilás jellegű paca van, de hát egye fene, most mit tudok tenni? Szeretni fogom így is.

Másrészt, hogy veszünk D-vel egy IGAZI frizbit. Olyan menőt, drágát. Mert rájöttünk, hogy a régi mszp-s piros kampányfrizbi semmirevaló. Bár tudunk vele dobni, de mindenkinek napokig kell gyakorolnia, hogy működjön vele a játék, szóval ez olyan, mint mikor valakinek rossz valamije, de nagy áldozatok árán megtanul a szarhoz alkalmazkodni. Van egy ugyanilyen konstrukciójú T-home-os magenta frizbink is, de ugyanez vele a helyzet.
Szóval lesz egy Aerobie-nk. Sárga. Igen, kurvadrága, de mostanában naponta frizbizünk órákat, szóval azt hiszem, megéri. És ketten vesszük, szóval feleződik a költség.

Harmadik tervem az csak annyi amit a múltkor is említettem, hogy virágládát beszerezni és létrehozni egy kis ültetvényt fűszernövényekből, paradicsomból, retekből, hasonlókból. Meg szeretnék valahonnan egy kapucnis zsebes pulcsit venni. És mondjuk nem a H&M-ből, mert 6000 Ft-om nincs rá :/

Na közben meguntam a thunderbird-re való várakozást, szóval inkább hotmail-ből küldtem el. Le van adva (legalábbis elektronikusan) a dolgozatom. Menő.

Szakdolgozat írás közben pedig két munkahelyet vittem egyszerre, amivel egy hét alatt 25k jött össze. Egészen elégedett vagyok. Ebből lesz a pulcsim, haha.

Annyira várom a bicajt, meg a frizbit, meg, hogy bűntudat és gyomorgörcs nélkül bicajozhassak és frizbizhessek, meg mehessek inni a BEAC-ba, merthogy már le van adva ez a szarság. Igen, igazából ezt várom a legjobban.


3 megjegyzés:

  1. Jaj, nekünk van ilyen korongunk, nem is olyan nehéz dobálni, csak elkapni sosem merem, mert olyan mint egy körfűrész korongja, vagy a tronból az a dobálós izé, amikor jön felém, és az félelmetes. Egyébként meg kell hogy nyugtassalak, hogy az "igazi" frizbi az bizony úgy néz ki mint egy tál :D ezt onnan tudom, hogy a nővérem a magyar válogatottban játszott vele, amíg állapotos nem lett. De egyébként én sem tudok olyannal játszani, csak sokadszorra sikerül eldobni normálisan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D nekem is több körmöm sínylette meg, bár nem a korongosat, hanem azt a lapos karikásat, ami ilyen alakú: http://autosbolt.net/images/2013skodacitigojatek001b.jpg
      Amúgy láttam én is videókban hogy a profik is koronggal játszanak, de a mi mszp-sünk az még korongként is minősíthetetlen :D
      Nagyon menő, hogy frizbiválogatottas nővéred van!

      Törlés
    2. http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/0308frzb/ Na itt is van!:DD

      Törlés