Na szóval azzal áltatom magam, hogy ma már elkezdem konkrétan írni a szakdolgozatom. A közmunkás részhez az elméleti áttekintést - történet, fogalmak, szabályozás, stb. Jó lenne, ha valóban el tudnám kezdeni. Igazából nem tudom, konkrétan mi kell ahhoz, hogy tényleg leüljek és írjam. Lehet, csak le kéne ülni és írni. Valószínűleg. De annyira nem tűnik valósnak, ahogy ezt elképzelem. De akkor ma este leülök, megnyitom a wordöt, meg a spotify-t, meg az eddigi irodalmakat, és akkor írom.

Most épp itthon vagyok, mert anyáék elmentek Nápolyba, és akkor én vigyázok a két öcsémre. És fura, de itt mindig baromi produktív vagyok, Budapesten meg szinte soha.
Simán megcsinálok bármilyen házimunkát, szívesen kimegyek megetetni az állatokat hajnali 6kor, szívesen húzom ki a szelektív kukát este az utcára, hogy reggel elvigye a szelektívkukás-autó, nem zavar, hogy a komposztot hátra kell hordani, ha megtelik a komposztkuka, szívesen pakolok be a mosogatógépbe és hallgatom, ahogy éjjel elalváskor búg, szeretem tisztán tartani a házat ilyenkor. Sokkal könnyebben elvégzem a dolgaimat, futópadozom, nekiállok a munkáimnak, stb. És nem tudom, miért. Azaz gondolkoztam ezen sokat, és egyrészt szerintem köze van hozzá annak, hogy ez a ház egy baromi jól megcsinált ház. Tágas, nagy terekkel, modern konyhával, óriási boltíves ablakkal a konyhapultnál, hogy főzés közben lehessen nézni az udvart. Nagyon jó az elrendezése, hatalmas konyha, hatalmas fa asztallal, amin minden elfér. A pult is nagy, kényelmesen lehet bármit főzni, csinálni, nem fogy el a hely.
Szóval komfortosan lehet benne mozogni. Szép, kényelmes, nagyon világos, praktikus, és az ember ezért szívesen tölt időt itt. Én is, amikor itthon vagyok, szívesebben ülök itt a könyvemmel-laptopommal, mint például a saját szobámban. És mivel ilyen jó hely, ezért szívesen is tartom rendben, odafigyelek rá.
Ellenben az albérlet szűk, zsúfolt, a lehető legkevésbé praktikus, szar belsőépítészeti megoldásokkal. Ezért baromira nincs motivációm ahhoz, hogy mondjuk nekiálljak mosogatni a szűk, egyszemélyes, sötét konyhában, a falat nézve. Meg nem esik jól úgy főzni, hogy nagyjából másfél méter hosszú pult áll rendelkezésre, és ha elkezdek mondjuk pizzatésztát nyújtani, akkor tényleg semmi más nem fér el rajta.
Egy kávégépet se tudok venni, mert nem tudom hová rakni. Kávégépet... basszus, egyszerűen ha az Ikeába elmegyünk, egy bögrét se tudok venni, mert nincs neki hely.
Szóval így nem csoda, hogy semmi motivációm szépen, rendben tartani az egészet. Attól még, mert elmosogatok, nem lesz szebb, és nem lesz sokkal nagyobb a rend, mivel ilyen kicsi helyen nem lehet rendet tartani, úgyis rendetlenségérzete lesz az embernek. Rossz érzés ilyen környezetben tevékenykedni.
Úgyhogy én már annyira vágyom egy saját helyre, hogy szinte fáj. Ahányszor körülnézek a lakásban, vagy kimegyek a konyhába főzni, mindig az jut eszembe, hogy baszki, hogy lehetett ilyenre megcsinálni ezt a szerencsétlen lakást, amiben egyébként annyi lehetőség lett volna... Egy lakásmerénylő a főbérlő, komolyan. Arról nem is beszélve, hogy nincs leszigetelve a kurva lakás, szóval a januári -20-tól gyakorlatilag egy csupasz téglafal választott el minket. Merthogy a bérház padlásterében van a lakás, és így kilóg a tetőből. Szóval nincs szomszéd körülöttünk, csak alul, de ott se laktak most a télen. Úgyhogy a szigeteletlen lakásban, egy tönkremenés határán lévő konvektorral húztuk ki a telet. A szobában 17-18 fok volt, a konyhában és a fürdőben, mivel ott nincs fűtés, 13. És mivel ilyen remek a lakás hőháztartása, azok a falak, amik nem a szobához tartoznak (mert ott ugye van "fűtés") úgy penészednek mint a rosseb.
És a főbérlő ezt komolyan gondolta, hogy akkor ez így egy korrekt élettér. Ő építtette. Ő élt benne tényleg, évekig. Így.
Mondjuk mi is.

Most ez így tényleg szarul hangzik, meg amúgy szar is nagyon. De még mindig ez a lehető legjobb, ami jelen pillanatban elérhető. A főbérlőt két éve nem láttuk, csak e-mailben és telefonon kommunikálunk, nem hisztizik semmiért, nem emelt árat amióta ott lakunk, pedig már a duplájáért is kiadhatná a lakást. Konkrétan aprópénzért lakunk a Margit híd budai hídfőjénél, a mai albérletárakhoz képest.
Úgyhogy ha ebbe belegondolok, elkezdem magam szarul érezni, amiért így beszélek a lakásról, de az a helyzet, hogy attól még, mert rendes a főbérlő, és kurvanagy szerencsénk van vele, a lakás nem lesz jobb.
Úgyhogy lassan 6 év ott lakás után már igazán nagyon vágyom egy saját helyre, ami nincs elbaszva, és praktikus, és szép, és világos, és tágas. És lehet benne agarat tartani.
Mert ez most a tipikus "megteszi" szituáció, amikor ja, igen, lakunk benne, berendeztük olyan otthonosra, amennyire lehetett, kötődünk is a helyhez, de közben kurvaszar. De megteszi. Csak 6 év "megteszi" után  az ember már szeretne másban gondolkodni. Olyanban, ami jó, és nem csak szükségmegoldás. Nem tudom, ez mikor és mitől fog változni.

Amúgy itt lakunk: