És büszke kecsketulajdonosok voltunk egy egész napig.
Pár órája pusztult el, a birkáknak nem volt szimpatikus.. Nagyon sajnálom, mert jó volt, hogy újra volt kecskénk. Apa éppen most nyúzza, de megenni nem mi fogjuk, apa elajándékozta, mert úgy gondolta, hogy nem ennénk belőle, mert aranyos volt meg a miénk.
Igazából annak örülök, hogy szándékosan nem engedtem magamnak, hogy érzelmileg kötődjek hozzá (mert egyébként képes lettem volna ott beleszeretni amikor a csomagtartóból kiszedtük), mert még ugye nem volt biztos, hogy megtartjuk-e, vagy elcseréljük. Szóval ilyen szempontból büszke voltam magamra, mert nálam általános az, hogy bármilyen állathoz a megpillantás percében úgy kötődöm, mintha családtagom lenne:D De ezt most elkerültem, bár nehéz volt (pl nem azonnal nevet adni neki) és jól tettem.
Sajnálom :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése