Saját bloglista

2015. szeptember 29., kedd

coyotes

Éppen kel az édesburgonyás-túrós pogácsa tésztája, és amíg ezt teszi, addig írok.

Szóval ma lesz a harmadik alkalom, hogy ruhatárazni megyek a Trafóba, és azt kell mondjam, remek. Odamegyek kezdés előtt egy órával, üldögélek, olvasok, tanulok, aztán fél óra kicsi munka, amíg az a néhány tíz ember leadja a kabátját, aztán ismét üldögélek amíg tart az előadás, aztán ismét fél óra, amíg kiadom a kabátokat. És ezért, azaz egy estényi üldögélésért kapok kb 2100 Ft-ot/alkalom. Elég elcseszett egy dolog ez, mármint van egy barátom, aki hajléktalanszállón dolgozott sokat, és még most is ilyen helyen beugrós ember, és ő talán 400 Ft/óráért csinálja. Holott az ő munkája azért számít is. Én meg 700 Ft/óráért olvasgatok és lógatom a lábam. Még sörözhetek is közben. Meg filmet is nézhetek. Barátokat is hívhatok, hogy szórakoztassanak. Előadás közben bezárhatom a kócerájt és elmehetek például vásárolni, amíg vége nincsen. Bármit csinálhatok, csak legyenek rendben a kabátok. Még a fizetésemet is magamnak osztogatom a munka végén, egyenesen a kasszából, és senki nem ellenőriz.
Ennél jobb kiegészítő keresetet nem nagyon tudok elképzelni diákként.
Azóta pedig örömködöm, hiszen megtapasztaltam, milyen, ha van "felesleges" pénzem, nem kell meggondolnom, vegyek-e egy sört, vagy egy drágább bort, mert nem fog hiányozni a számlámról. Emellett csinálom a lektorit, ami szintén baromi jó lesz, ha most megkapom érte a pénzem, néhány tízezerrel megdobja a pénzmagot. Másrészt pedig ha hirdetnek, még mindig járunk CEU-s kísérletekre, ami szintén 1500 Ft/alkalom, és mivel ketten megyünk D-vel, alkalmanként 3000 Ft-tal leszünk gazdagabbak. Szóval azért gyűjtögetünk.

Még egy pozitív attribútuma a ruhatározásnak, hogy 12 kilométert ad hozzá a napi biciklis adagomhoz. Ami, ha olyan nappal számolunk, amikor egyetemre is megyek, illetve haza, már napi 24 kilométert jelent. Arról nem is beszélve, hogy a hatékonyság érdekében már merek a Fő utcán végigbicajozni a Lánchídig. Eddig nem mertem, maximum a Batyiig, de akkor is úgy, hogy D-vel együtt, most viszont egyedül is meg merem ezt tenni, ráadásul dupla távon. Nem mondom, végig koncentrálnom kell erősen, de megéri, mert egyrészt nem pusztultam bele, másrészt a Frankeltől a Szabadság hídig 13 perc alatt értem el tegnap. Ez az idő jelentősen megnő, ha nem a Fő utcán, hanem a szétbarmolt rakparton indulok el, ahogy eddig is tettem. Úgyhogy ma is kihagyom a rakparti pokoltúrát, és a hatékonyságra szavazok.

Majd még jelentkezem mostanában.

2015. szeptember 18., péntek

szíívíí

Tegnap este az foglalt le, hogy néhány pohár sauvignon blanc mellett összehozzam a szakmai önéletrajzom. Mivel eddig nem jelentkeztem konkrétan a szakterületemet célzó állásra, így ilyen terű CV-m eddig nem volt. Hát most már van, és egészen impozáns. Pedig nem gondoltam volna. Teljesen kétségbe voltam igazából esve, hogy jézusom, mit írjak bele, nem csináltam semmit, aztán kiderült, hogy azért mégiscsak csináltam ezt-azt: kutattam, konferenciákon adtam elő, még többet kutattam, és többször raktam össze kutatást, illetve voltam kérdezőbiztos is. Másrészt pedig elég jó skillekkel rendelkezem. Szóval elég büszke is vagyok az első szakmai önéletrajzomra.
Ez az egész felkérés meg akkor is baromi menő marad, ha végül nem jön létre a kutatás (mert ugye egyelőre pályázati szinten van). 

Más:
Két hete három könyvvel érkeztem Budapestre félévet kezdeni, gondoltam, még ez is kevés lesz. Erre az elsőnek az ötvenedik oldalán se sikerült túljutnom, annyira fáradt vagyok nap végére. Két hét alatt ötven oldal, ez igen. Kell valami rendszer a napjaimba, mert így csak hazaesem délután, és agyhalott módban töltök még sok órát, amíg el nem alszom. Elalvás előtt mindig olvasni szoktam, de már D is röhög, amikor kijelentem, hogy még olvasok egy kicsit, mert ez már szinonimájává kezd válni annak, hogy akkor én alszom, üdvök (és négy oldal leküzdése után magamra ejtem a könyvet). Pedig biztos lehetne valahogy úgy megszervezni a napot, hogy életben maradjak 4 óra után is. Azért is lesz erre szükség, mert jövő héttől kezdődik a ruhatár szezon is, ami pedig esténként esedékes, szóval fel kell készülnöm. És nem vagyok hajlandó kávét inni az ügy érdekében, anélkül szeretnék működni.

Most itthon vagyok, csináltam csicseriborsó krémet, ittam bort, van irdatlan mennyiségű zöldség, úgyhogy megleszek. Csak tanulni kell, de hosszú az éjszaka.


2015. szeptember 16., szerda

napi wow-faktor


Egyrészt beszélgettem ma Bíró Judittal, a tanszékvezetővel, és előadtam neki, hogy szeretném, ha ő lenne a konzulensem az oltásellenes, devianciás-normakontrollos szakdolgozatom megírásánál, és azt válaszolta, hogy nagyon örül, hogy őt kérem, illetve nagyon örül a témámnak is! Szóval a kisebbségpolitika mesterszakos szakdolgozatomat Magyarország egyik legjobb devianciakutatójánál fogom írni. A védőoltás-ellenes attitűdből.
A másik jó, és elég wtf hír, hogy most kaptam e-mailt (két másik évfolyamtársammal), hogy Csepeli, Örkény és Bíró beadtak valamilyen kutatási pályázatot a menekültekkel kapcsolatban, és hármunkat választottak ki, hogy dolgozzunk velük. Csak hármunkat! VELÜK! Nekem ezek az emberek olyanok mint valami teljesen elérhetetlen példaképek, iszonyatos tudással és szakértelemmel, és akkor én meg itt vagyok másodéves kisebbségpolitika hallgatóként és csak kuksolok amikor megszólalnak, annyira fantasztikusak. És akkor megkapom a hírt, hogy személyesen minket választottak ki, nyilván van ennek valami oka (kicsit azért sejtem is, hogy mi, és nagyon örülök neki), úgyhogy ez borzasztó megtiszteltetés és nagyon menő.

Hú!

2015. szeptember 4., péntek

tartsunk lépést

Múlt héten keddtől péntekig biciklitúrán voltunk a társasággal, Káltól mentünk Nyíregyházáig. Borzasztó jó volt, erről majd részletesebben is beszámolok.

Megvan az órarendem, azaz egyelőre úgy tűnik, a versenyjelentkezésnél ez nyilván még változhat (leadok-e valamit, felveszek-e valamit), de egyébként 12 tárgyam lesz, ebből három tömbösített. Remélem, izgi lesz a félév.

Voltam könyvtárban, 10 könyvet sikerült magammal hozni. Lehet kicsit elvetettem a sulykot, D szerint igazi könyv-hoarder vagyok, és igaza van. Sok könyvnél csak még több a jobb. Most nem tudom, hogy Jonathan Franzent olvassak, vagy Anna Fundert. Ezt még ma este eldöntöm. Mindig azt szoktam csinálni, hogy a megszerzett könyvek közül mindnek elolvasom az első pár oldalát, és az alapján döntök, melyik legyen az aktuális kiválasztott. Az is problémát fog okozni, hogy hogyan válasszak, melyikeket vigyem fel Budára.

Csilike teljesen jól van, száz százalékig a régi önmaga. Nagyon megijesztett bennünket, remélem nem fordul elő többet ilyen vele. Sok kutyánk volt az évek alatt, de ő az első, aki ennyire családtag, és nem csak házőrző.

Mamáék tegnap aláírták a szerződést a szomszéd ház tulajdonosával, és kifizették az árát, így hát lassan, ha a szomszéd házra gondolok, nem úgy fogok rá hivatkozni, hogy "az Irénkéé", hanem úgy, hogy a Mamáéké. Nagyon furcsa. Egyébként úgy volt, hogy amikor anyáék megvették a házunkat (ami egy lepukkant kocsma volt, óriási ősdzsuvával a kertben), akkor a szomszédban lakott Irénke és a fia. Nem voltak jó kapcsolatban anyáékkal, mivel Irénke közel állt egy paranoid skizofrénhez. Többször kihívta a rendőrséget/állatvédőket/önkormányzatot ránk, a legváltozatosabb indokokkal (ki akarjuk füstölni a házából, éheztetjük a lovat, ilyesmi), nyilván minden alap nélkül. Másnap meg mindig áthívott engem (kicsi voltam) málnát szedni a kertjében, mert bűntudata volt. Én ebből mindig csak a kedvességet érzékeltem, meg azt, hogy elég furcsa ember, utólag derült ki, hogy miért az adott napokon mehettem át gyümölcsöt szedni. A fia pedig ugyanolyan, mint az anyja volt, talán pár fokkal enyhébb. Egyébként sok mindent elmond, hogy azért is volt hajlandó eladni nekünk a házat, mert félt, hogy cigányok fogják megvenni, márpedig az ő nagyapja (elég büdös nagy) nyilas volt (és átszivárogtak belé is a nézetei), úgyhogy ezt nem engedheti. Na mindegy, a lényeg, hogy mivel apáék ismerik már kiskora óta, bízik bennük (amennyire egy paranoid elme bízni tud), szóval a szerződés megköttetett, a ház - és a telek - a miénk. Mamáéké. Holnap idejön szerződés-kiegészítéseket aláírni arról, hogy mikor szállítja el a bútorzatot, ugyanis itt heteken belül megkezdődik az építkezés, mert jövő nyárra a cég szerint ez készen lehet, apa pedig közölte vele, hogy a bútoroknak annyi, ha itt elkezdik leszedni a tetőt, úgyhogy októberig el kell vinnie őket.
Miután ideadta a kulcsot holnap, meg aláírt mindent, és elmegy, apával azonnal bevesszük magunkat a házba és körbejárunk MINDENT, padlást, pincét, nagyon izgi lesz.
Apa egyébként már elkezdte kipucolni a telket, van vagy húsz gyümölcsfa, és kitakarította a füvet, kivágta a felesleges dolgokat, így most úgy néz ki az egész, mint egy liget (pedig 11 éve nem gondozta senki, csak amíg Bella élt, ott is ugyanúgy legelt, mint nálunk, szóval ő azért karban tartotta valamennyire. De mióta ő sincs, azóta teljesen elvadult a terület). Mamáéknak küldtünk fotókat az új állapotról, és teljesen el voltak ájulva. Igazából nem is azon, hogy milyen szép lett ahhoz képest, amit ők még augusztus elején láttak, hanem ettől az egésztől. Hogy nyolcvanöt évesen fogják magukat, feladják a megszokott életüket, és ELKÖLTÖZNEK. Ez egy olyan dolog, ami fiatalon is megerőltető szerintem, meg ijesztő dolog, nem hogy nyolcvan plusznál. Egyébként jelenleg Vácon laknak egy lakótelepen. És most ideköltöznek a Bakonyba. Szóval nagyon túlcsordultak érzelmileg a képektől. Átengedték magukat az eseményeknek. Hogy tényleg történik ez az egész. Elköltöznek. Szomszédaink lesznek. Itt töltik az életük hátralévő részét. Reméljük, boldogan.
Óriási változás lesz mindenkinek. Izgatott vagyok. Holnap pedig felfedezünk!

Ja, egyébként, csak hogy értsétek miről beszélek, amikor azt mondom, természetközelben élünk: tegnap apa és az öcsém egy vaddisznót fogtak a Mamáék (! nem Irénke!) udvarán. Vadmalacot. Ugye említettem, hogy apa kitakarítja a telket a nem kívánatos növényektől. Na, ezeket egy kupacba hordta. Két ember magas kupacba. Ennek aljába pedig minden jel szerint egy vadmalac rendezkedett be - leginkább meghalni. Még fogai se voltak, nagyon le volt fogyva, tuti lemaradt az anyjától meg a többiektől, és elbújt elpusztulni. Aztán ahogy apa meg az öcsém pakolták a kupac tetejére a gallyakat, egyszer csak előszaladt az állat, és elkezdett támadni (akkora disznóról van szó, mint egy puli). Nem szaladt el, csak nézte apáékat (meg a kutyát), és ha mozdultak, akkor támadt. Úgyhogy engedték visszamenni a lakrészbe. Aztán csináltak egy hurokcsapdát a bejárat elé, az öcsém elindult felé, erre támadni akart, kilépett a bejáraton és hopp - el is kapták.
Borzasztóan le volt gyengülve, fosott, mondom, foga se volt még, enni se tudott semmit, lepték a legyek.. Pár napon belül elpusztult volna. Úgyhogy szóltunk egy barátunknak, akinek vannak disznói, hogy kell-e neki, vagy segítsünk neki elaludni, aztán átjött, megnézte, és hazavitte. Meg fogja enni amúgy, de előtte lesz a malacnak egy fényűző éve a kínhalál helyett. Ha nem gyengült le már most is annyira, hogy elpusztuljon napokon belül a táp ellenére is.
Szóval ilyenek történnek nálunk. Azt már megszoktam, hogy ősszel, hajnalban, ha kinézek hátul az udvarba, akkor szarvasokat látok, de vaddisznóra még nem volt példa. Hát tessék.


Most meg eldöntöm, melyik könyv legyen a befutó.

2015. augusztus 21., péntek


Csili valamivel jobban van. Két infúziózás, legalább nyolc injekció és sok szeretés után már mozgékony, eszik és iszik (ezt három napig nem csinálta). Már kergeti a macskákat, ugatja az embereket, felugrik a székre, a hátára fordul dögönyözésért, szóval kezd az egészséges változatához hasonlítani. Még azért látszik, hogy beteg, főleg, hogy még mindig lázas.. Ma is kapott lázcsillapító injekciót, a hétvégén meg algopyrint adunk neki, ha még mindig lázas. Ma a branüljét is kiszedték, mert infúzióra már nincs szükség, tablettázásra térünk át. Ha nem gyógyul meg, akkor hétfőn folytatódik az antibiotikum-kúra is (most háromnaposat kapott, úgyhogy az a hétvégén kitart).
Senki nem tudja, mi baja, csak azt látjuk, hogy napról napra azért valamivel javul.
Meglátjuk.
Holnap viszont megyek Budapestre, nincs már rám akut szükség, viszont kedden biciklitúrára megyünk Káltól Nyíregyházáig, úgyhogy muszáj elmennem.



2015. augusztus 20., csütörtök

Csilike szarul van.
Négy napja kezdődött, hasfájással meg levertséggel, akkor azt hittük, csak bekajált valami zsírosat, mert azt nem bírja a gyomra. De utána nap még rosszabbul lett, tegnap pedig apa azzal hívott ki az udvarra a kutyaházhoz, hogy ha nem szedjük ki onnan az állatot, akkor ott fog megdögleni. És valóban, úgy feküdt bent a kutya, hogy már teljesen feladta, láttam a szemén. A ló tekintetében is ezt láttam a végén. Ha apa vagy anya guggolt a kutyaház ajtajához, morgott rájuk, egyedül rám nem. Úgyhogy megpróbáltam szólongatni, hívogattam, csalogattam, és egyszer csak felállt, kijött és az ölembe rogyott. Úgyhogy azonnal eltorlaszoltuk a kutyaház bejáratát, és vittük az állatorvoshoz.
Infúzió, szteroid, roboráló, antibiotikum, lázcsillapító, vérvétel.
Hazajöttünk, a kutya jobban lett, kocogott ide-oda, kergette a macskákat, kakált, pisilt, nézelődött, megugatta az érkező embereket.
Megsétáltattam, láthatóan volt kedve, végig lendületesen kocogott és nézelődött.
Ma reggelre megint levert volt, ma is időpontra mentünk az orvoshoz, infúzió, antibiotikum, lázcsillapító meg nem tudom, miket kapott még. A vérképe nem rossz, kis eltérések vannak, de semmi feltűnő, annyi, hogy biztosan van valami belső gyulladása. Meg láza (40 fok, de kutyánál a 39 körüli érték a normális, szóval láz, de nem feltűnően magas). Ami az orvosnak nem tetszik, és nem érti, az a láz állandó jelenléte a lázcsillapítók ellenére, de holnap ismét vizit lesz, és lehet kiderül valami. Bár nem hiszem.
A kutya tünetei amúgy levertség, láz, hasfájás, ziháló, felszínes légzés, étvágytalanság, nem igazán iszik. Széklete meg vizelete rendben (ez utóbbi az infúzió miatt, mert amúgy nem láttuk inni). És büdös. Beteg-kutya módon büdös.
Apa bélelzáródásra gyanakodott, mert volt egy széklete, ami sárga volt és porszerű, valószínűleg kevés folyadékot ivott és sok csontot evett, de az kijött és utána már normálisat kakilt. Csak apa fejében megfordult, hogy lehet volt emiatt kis bélelzáródása, ami meg gyulladáshoz vezetett. Nem tudjuk.
Reménykedem, hogy rendbejön, de azon kívül, hogy maradtam itthon, hogy megnyugtassam a jelenlétemmel, nem tudok mást csinálni. Viszont ha a kutyaházas résznél nem vagyok itthon, akkor már valószínűleg nem lenne kutya. Úgyhogy továbbra is maradok.
Jaj, Csili, mi van veled?

2015. augusztus 14., péntek

other topics

Kovászoltam uborkát! Tegnap. Meg raktam el csemegeuborkát is. Remélem finom lesz, a kovászos már kint csücsül a félárnyékban, egyre zavarosabb a leve, ezt jó jelnek tekintem. Csak oda kell figyelni, hogy a macskák ne tornásszák le a lazán rájuk rakott fedőt. 
A hétvégén tervezek almás egreslekvárt is főzni, igazából imádok ilyeneket csinálni, azt hiszem. A múltkori ringlólekvárom is vészesen fogy sajnos, de négy üveggel mentettem belőle, itt vannak a szobámban, senki el nem viheti.
Már munkám is van egyébként, márhogy a lektori mellett (amire kaptam visszajelzést a kiadótól, miszerint zseniálisan írok és nagyon szeretik amit csinálok), mégpedig szeptembertől (vagy októbertől) ruhatáros leszek a Trafó házban, rohadt jó pénzért rohadt jó munka. Egy szaktársbarátnőm kérdezte, akarom-e vele felváltva csinálni, így ketten osztunk fel egy heti előadást (minden nap van), pár órát ott kell ülni, ami pont ideális ahhoz, hogy meg tudjam csinálni például a lektorikat (pénzkeresés pénzkeresés közben!), vagy tanuljak (amihez otthon sokszor kevés a motivációm). Nem foglal le értékes időt, rövid, rugalmas, és jól fizet.
Úgyhogy hurrá!


Ez meg itt Borsó a kovászos uborkákkal.

Egyébként beszarás, most a három fiú kifeküdt napozni az udvar közepére. Nem nagyon hinném el, hogy csinálnak ilyet, ha nem magam látom.

Holnap, ha jó idő lesz (bárcsak!), akkor D-vel kimegyünk délután az erdőbe lovagolni. Végre van olyan állapotban a lábam, hogy akár nyeregben is tudok, és megkockáztatok egy laza terepet is vele. D pedig biciklivel jön. Jó lenne ha összejönne, már két hete erre várok, csak sose volt megfelelő az időzítés.