Ma D közelgő szülinapját ünnepeltük náluk, nekem kellett megsütni a tortát. Répatorta lett, ilyen. Eléggé aggódtam, mert féltem, hogy mi van, ha a családnak nem fog ízleni, meg amúgy is, az elmúlt 5 év alatt egyszer sem ettek olyat, ami az én kezem munkáját dicsérte volna, szóval elég komoly dolog volt ez, de jelentem, hogy magasan megugrottam a lécet, a torta isteni finom lett. Ajánlom mindenkinek, annyi változtatással, hogy kevesebb cukorral készítsétek és több répával. Én szerintem kb fél kilót beleraktam (nincs mérlegem, innentől fogva meg úgy döntöttem, hogy leszarom mennyi lesz, a répa úgyis jó bele), és hihetetlenül szaftos, puha tésztája lett. Hamarosan megint meg fogom csinálni, mert kevés volt az az egy szelet, ami jutott...
Aztán relaxáltunk még náluk, majd hazajöttünk, és D megnézte, mit alkottam tegnap a szakdolgozatommal. elkezdtem írni a bevezetést, és sikerült is másfél oldalt összehozni, amire úgy emlékeztem, hogy valami szedett-vedett baromság igazából, mert alig tudtam rá odafigyelni, és amúgy is csak írtam ami eszembe jutott, de meglepődtem, mivel baromi jó lett igazából. Szóval utána D segített, hogy szerinte miket kéne még beleírnom (a bevezetők nehezen mennek, mert tele van felesleges dolgokkal - szívem szerint én odacseszném az interjúkat meg az elemzésüket egy következtetéssel és kész lenne a kutatás, de ugye nem így szokás szakdolgozni, meg kutatni úgy általában), hogyan is kezdjem el, és ez olyan jó löketet adott, hogy kerekedett belőle egy négyoldalas komplett fasza kis bevezető, ami nagyon profinak hat, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Még lesz hozzá szakirodalmi áttekintés is, szóval szerintem kb 5-6 oldalas lesz végül, ha a dékánasszony TauszKatalin végre válaszol és segítségemre siet, mivel tőle kértem szakirodalmat.
Elküldtem apának is, hogy véleményezze, és ha aszondja hogy fasza, akkor fasza és örülök és már csak a fele van vissza.
Ilyen jópofa dolgok vannak benne, ni:
"Így jutunk el az elzárásoktól,
elítéléstől, félelemtől, a minden településen megtalálható „falu bolondjától”
napjainkig, amikor állandó, mindig aktuális társadalmi téma a fogyatékkal élők társadalmi
helyzete, mely a szegregáció - kirekesztés és az integráció - inklúzió –
korszerű gyógypedagógia hozta létre, az elfogadás attitűdje - pólusok mentén
valósul meg időtől, kultúrától, társadalmi értékrendtől függően.
Az Európai Unió és tagállamai egyre több és nagyobb erejű
törekvéseket fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy a fogyatékkal élő személyek
is teljes értékű életet élhessenek a társadalom tagjaként, ezeket a
törekvéseket pedig sokszor jogi úton is alátámasztják. A társadalomba való
integrálódásnak ugyanakkor legtöbbször maga a társadalom állja útját: „A
jogszabályok a törvény előtti jogegyenlőséget ugyan biztosítják, de nem
teremtik meg automatikusan az esélyegyenlőséget. A törvény, amely kimondja,
hogy a fogyatékossággal élő embereknek joga van az akadálymentes és biztonságos
környezethez, még nem jelenti az akadályok tényleges megszűnését, az Alkotmány
és a diszkrimináció tilalmát kimondó törvények pedig nem járnak az
előítéleteket, a gondolatokat béklyóba verő, káros sztereotípiák
felszámolásával.” (Kálmán- Könczei, 2002:495)
Hiába
van ma Magyarországon is jogi alapja a fogyatékkal élők integrációjának, a társadalom
korántsem tanúsít támogató magatartást, ezzel megnehezítve az akadálymentes,
biztonságos élet biztosítását. Jó példa erre a Nemzetközi Pető Intézet esete,
amely, bár hiánypótló feladatokat lát el az országban, mégis csőd közeli
helyzetbe jutott az állami támogatások egyre csökkenő mennyisége miatt. (http://nol.hu/gazdasag/jovore_kisebb_tamogatast_kap_a_peto_intezet-1416619) Ugyanakkor
Magyarországon megfigyelhető egy elutasító közeg, egy ellenséges magatartás,
mellyel a „mássághoz” viszonyulnak az emberek. Jelentős méreteket ölt a
társadalomba beilleszkedni képtelenekkel, vagy nehezen beilleszkedőkkel
szembeni ellenségesség, legyen szó például mélyszegénységben, vagy akár
fogyatékkal élőkről.
Mivel ezen példákból is látszik, hogy közel sem megoldott problémája a
magyar társadalomnak a „másság” elfogadása, úgy döntöttem, ez utóbbi társadalmi
csoport társadalomba való beilleszkedését vizsgálom a munkába állás aspektusán
keresztül."
Ami piros, az azért piros, hogy később tudjak rá hivatkozni a lábjegyzetbe, ne felejtsem el. Szóval ilyen ez a bevezetés.
Most megyek, csinálok hotdogot.
Saját bloglista
2014. március 29., szombat
2014. március 28., péntek
what now
D nagymamája meghalt kedden. Éppen indultunk reggel otthonról ide Budára, és mielőtt kiléptünk volna az ajtón, hívta D-t az anyukája, hogy mi történt. Iszonyatos látni rajta a fájdalmat, a gyászt, a szomorúságot.
Most már úgy tűnik, hogy jobban viseli, igazából én csak próbálok igazodni ahhoz, hogy mi az igénye. Nem kérdezem a dologról, nem beszélek róla, csak ölelem, ha az kell, és ha ő beszélni szeretne róla, akkor hallgatom. De most már tényleg úgy tűnik, hogy jobban van.
Még két hetem van a szakdolgozatból, és még a fele nincs megírva. Vagy úgy is nézhetjük a dolgot, hogy a fele már meg van írva. Jövő héten letolom az összes interjút, utána héten pedig faszán megírom.
Közben pedig azon agyalok, hogy milyen növényeket ültessek a majdani balkonládámba. Spenótot, retket, paradicsomot tervezek, de még nyitott vagyok gyakorlatilag bármire. Mármint bármi ehetőre.
A lány miatt pedig néha kellemetlenül érzem magam. Mert néha olyan, mintha valami felesleges harmadik kerék lenne. Ezt most szívesen kifejteném bővebben, de egyszerűen nem érzem úgy, hogy most hiányozna az, hogy ismét felbasszam magam rajta :D Majd egyszer, ha kisimultabb leszek.
D-vel elkezdtünk frizbizni, például az egyetemen is - a lánnyal -, de ma elmentünk a margit szigetre ketten, és jól éreztük magunkat.
Jövő héten lesz a szülinapja, már gondolkozom, milyen tortát csináljak neki. Na meg várom, hogy megérkezzen az ajándéka - egy ilyen póló. Azért remélem, hogy a mérettáblázat korrekt... :D
Ja, meg tök jó, mert otthon levágtam D haját. Már túl nagy volt neki, és utál fodrászhoz járni, mert mindig túl rövid hajjal jön ki a végén, azt pedig nem szeressük. Szóval azt mondta, hogy én vágjam le, így miközben két öcsémmel Frozen-t néztünk, levágtam. És iszonyatosan jó lett. Megbeszéltük, hogy mostantól én vágom. Aztán tegnapelőtt a saját gubancomat is elintéztem, és az is fasza lett.
Az is tök jó, hogy sütöttem kiflit meg zsömlét. A kiflit a perec receptje alapján csináltam, csak nyilván kifliformájúra, a zsömlét pedig liszttel-zabkorpával-lenmaggal csináltam. És az mégjobb lett. És elég menő érzés a suliba a saját zsömléimet vinni kajának. 8 kiflim és 10 zsömlém lett btw. Holnapután majd megint kell csinálnom, mert fogy.
Most pedig eszem egy kis banános túrókrémet amit csináltam, mert most fejeztem be a spenótot. Tegnap úgy megkívántam a Pennyben, de délelőtt lerabolták az egész spenótos polcot a fagyasztóban, mert 20 Ft-tal le volt árazva. Úgyhogy nekem nem maradt. De ma bepótoltam, és bár finomabbra terveztem, de azér jól esett. És dugig vagyok.

2014. március 24., hétfő
mindent elmond
Szombaton D-vel régi fényképeket nézegettünk, és találtunk néhányat, ahol olyan 3-4 évesen egy virágos egybeszoknyában (ruhában? nem tudom mi az appropriate megnevezés) vagyok lefényképezve. Értetlenül és enyhén felháborodva kérdeztem anyát, hogy ez hogyan lehetséges, meg ugyan mégis miért kellett szoknyát adni rám, erre a teljesen hirtelen és őszinte válasza: "Egy ideig próbálkoztunk. Hiszen kislány voltál, kisfiam".
Ez volt a nap elszólása, azóta is ezen röhögünk. Annyira őszinte, annyira elmond mindent! :D
Körülbelül akkor volt rajtam utoljára szoknya. Jó, meg egyszer 2. osztályban, anyák napján.

2014. március 21., péntek
confucionism
A tegnapi előadás nagyon nagyon jó volt, örülök, hogy elmentünk.
Ma tudtam meg egy (talán) Life.hu-s írásból, hogy azért jó pénteken szexelni, mert akkor nem csal meg a barátom az esti buliban. Meg mert akkor én se csalom meg őt az esti buliban.
Good point..
A munkával kapcsolatban pedig visszajeleztem a nőnek, hogy komolyan érdekel. Aztán ha megkapom tényleg, és nem bírok vele, akkor D megcsinálja a felét, és osztozunk a szajrén.
Ma ismét sütök perecet. Viszünk belőle a hazaútra is, ja, mert hazamegyek! És jön D is! Meg lehet, hogy az öccse is, ő még eldönti. És csak kedden jövünk haza! Mert anyáék elvonulnak kettesben Szlovákiába pihenni, és felügyelni kell a két testvéremet. Nézünk majd Murdochot, eszünk popcornt, sütök perecet, Csilizünk, sétálunk, jó lesz. Én meg közben elkezdem olvasni a lovacskás hányadék könyvet, meg még a vonatúton hazafelé megírom a maradék interjúkérdést, aztán hétvégén a bevezetést. És akkor nagyon jól leszek már.
Ez most ilyen kis random volt. Jaj, nagyon sokat kell még ma mosogatnunk... Tornyosul a mosogatóban a koszos mindenség, bele fogunk pusztulni.

2014. március 20., csütörtök
Socialisms in Global Historical-Comparative Perspective Podium Discussion
Éppen egy áltatam sütött puha sósperecet fogyasztok, ami ismét kitűnően sikerült. Most raktam bele kis barnakenyér-lisztkeveréket is, de ha lesz itthon teljes kiőrlésű liszt, akkor majd azzal is kipróbálom. Ez alapján készítem amúgy, érdemes megcsinálni, annyi pluszt még megérdemel, hogy rácsorgatunk sós lisztes vizes keveréket, mert úgy lesz sósperec. Egyébként pedig mennyeien puha és marhafinom. Tegnap előtt is csináltam, ma is, és holnap is fogok. Sajnos gyorsan fogy.
Ma a német rendkívül jól zajlott, kiültünk a két épület közti kopár füves részre (utálom, hogy kopár, a BME udvara sokkal jobb), szépen sütött a nap, szóval körbeültünk és úgy tartottuk az órát. Nálunk ez szemináriumokon, lazább tanárokkal elég általános gyakorlat, én nagyon szeretem. Utálok a tantermekben, előadótermekben félhomályban vagy sápadt fényben sorvadni. A hangulat is jobb így szerintem.
Szóval kiültünk. Van a csoportban egy BTK germanisztikás lány, nem tudom, hogy hogyan került egy szociológia szakszövegolvasás kurzusra, szegény picit megszenved a szövegekkel. Mondjuk sokan mások is közülünk, szóval nem mérvadó... De ő mondta, hogy úristen, nekik még sose volt a szabadban órájuk tartva, teljesen odavolt, hogy ilyen lehetséges, szóval neki is kedveztünk azzal, hogy kivonultunk. Több TTK-s, aki elment mellettünk úgy nézett, mintha sátánista ülés folyna éppen köreinkben, szent borzalom és azért kíváncsiság ült ki az arcukra, hogy mit csinálnak már megint ezek a fura TáTK-sok.. :D
Az óra maga pedig valóban nagyon jó volt, jót beszélgettünk, bár sokan most is hisztiztek, hogy ez a szöveg is oolyan nehéz (pedig Susan Zimmermann egy tudományos értekezéséről váltottunk egy HVG-nehézségű német Die Zeit újságcikkre), ezt már komolyan nem bírom. Én például azért jelentkeztem német szakszövegre, hogy fejlesszem a német fordítói tudásomat, ami szociológuskörökben nem elhanyagolható, mivel a szakirodalom nagyon nagy része német nyelvű. És úgy ez a fejlesztés nem fog bekövetkezni, ha mondjuk Micimackót vagy Garfield képregényeket fordítunk. Mert egy politikai-gazdasági témájú, de köznyelven írt újságcikk után már lassan ezek következnek.
Én viszont azért a miheztartás végett közöltem, hogy én nagyon szerettem a Zimmermann szöveget is, meg ezt is, és hogy úgy érzem, hogy a véleményem nem mérvadó a csoportban, mivel elég elenyésző kisebbségben vagyok. Így legalább tudja a tanár, hogy legalább egyvalaki akad a csoportban, akit érdekelnek a témái és fejlődni szeretne.
Emellett pedig D anyukája megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lektorálni egy könyvet, ami olyan lovas és olyan rózsaszín, hogy senkinek nincs gusztusa hozzá, viszont baromi jó pénzt kaphatok érte. Szóval cukormázassága ellenére bevállaltam, kíváncsi vagyok, mennyire lesz szakmailag appropriate, és még közel tízezer forint is üti a markomat. Ölég jó!
Másrészt érdeklődtem egy ELTÉs otthonról végezhető adminisztratív munka iránt, ami nagyon jól fizet, és írták, hogy ha gondolom, akkor találkozzunk személyesen az "igazgatóság elnökével", még nem döntöttem el, hogy akarom-e. Nyilván rohadt jól jönne a pénz, de így, hogy kapok ösztöndíjat, lehet, hogy most szakdolgozat mellé nem kéne bevállalni. Nem tudoooom!
Most megyek D-vel a Corvinusra, lesz Szelényi Ivánnak, Böröcz Józsefnek meg még néhány hírös szociológusnak előadása (ami a bejegyzésem címén fut), szóval megyek is.
Nem tudom mit csináljak ezzel a munkával :(

2014. március 14., péntek
Lángot ki lehet deres ágra?
Na valóban sikerült írnom kicsit a szakgolgozatot, öt oldallal birkóztam meg ma, elég jó. Ez azt jelenti, hogy ha egy hétig minden nap írnám, akkor kész is lennék vele. Persze ez nem így fog történni, csak megnyugtat a gondolat.
Hétfőn még írni is kell a konzulensemnek, hogy ne így hétvégén zavarjam, hogy honnan kéne szereznem meghatalmazást az egyetemtől. Mert több helyre csak így tudok interjúzni menni.
És akkor most kezdődhet a nap! Megyek fürödni, mosogatni, rendet rakni a konyhában, aztán pedig sütök ikeás húsgolyókat, amit krumplipürével és salátával fogunk elfogyasztani. Igen, szerda óta ilyet eszünk, de egyszerűen annyira finom, és amúgy is el kell fogynia a maradék tejszínnek. Meg sütök valami levelestésztás pudingos csokis sütit, D már ezért sír egy hete :D

2014. március 13., csütörtök
egy teljesen váratlan fordulat a történetben
Tegnap éjjel megnéztem a bankszámlám állapotát, mert lejárt a bérletem, és gondoltam biztos nincs már annyi pénzem, hogy vegyek. Mikor beléptem, azt láttam, hogy van 24 ezer forintom.
Na az első ami eszembe jutott az az, hogy basssssszus biztos csak a bérleti díj felét utaltam a főbérlőnek, jézusom, mi lesz most... Aztán rámentem a biztonság kedvéért a számlatörténetre, és ott azt láttam, hogy 11-én jött kétszer 14ezer forintnyi összeg a számlámra... Az ELTÉtől...
Pár másodpercbe tartott, míg leesett, hogy ezt bizony tanulmányi ösztöndíjnak hívják.
Még sose kaptam, mindig épp lecsúsztam róla és pont ezért nem is merült fel bennem, hogy a Neptunban megnézzem a múlt héten, hogy nekem jár-e...
Ez olyan eddig ismeretlen örömérzetet okozott, hogy el se tudom mondani. Hogy én azért pénzt kapok mert jól sikerültek a vizsgáim... Szuper. És kétségtelenül motivál.
Úgyhogy most este az egyetemről hazajövet bementem a Nyugatis Lidl-be, hogy megjutalmazzam magam valamivel, és jellemző, hogy két kiló liszttel, zsemlemorzsával, sütőporral, instant élesztővel, wc papírral jöttem ki. Ja, bocsánat, vettem joghurtot is.
Meg kell tanulnom megjutalmazni magam.
Egyébként a német szakszöveg ismét zseniális volt, legközelebb is laptoppal megyek, így még csak a papírt se pazarlom és közben is tudok szótárazni. Bár nem volt jó, hogy nem néztem át előre a szöveget, mert így a rám eső mondatok kiszótárazása (mindkétszer nekem jutottak az ilyen nyolcsoros mondatok..) miatt sokszor nem tudtam figyelni, shame on me, pedig érdekelt volna. Utána meg D-vel meg a lánnyal üldögéltünk a fűben, figyeltük a keresztény fiatalok térítőcsoportját működés közben, meg beszélgettünk. 6-kor pedig volt egy beszélgetés a büntetőpopulizmusról, nagyon érdekes volt és egy nagyon okos nő, Gönczöl Katalin volt a meghívott, az "előadó".
A tegnap éjszakám pedig isteni volt, D-vel megnéztük a True Detective végét, aztán összebújva nevetgéltünk és elaludtunk. Erre már nagyon szükségünk volt.
Már csak a szakdolgozattal kéne haladni... Holnap ha belepusztulok is, de írom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)