Saját bloglista

2015. január 10., szombat

évszakok

Azt hiszem, a legjobb időszak biciklizésre az ősz és a tél. Utána a tavasz.
Lovaglás terén is ugyanezek a preferenciáim.
Mindig is az ősz volt a kedvencem, a hideg ősz, amikor reggel óriási köd van, vagy akár egész napra ködbe borul a vidék. Ilyenkor képes voltam iskola előtt hajnali fél 4-kor felkelni, és 6-ig  lóval csámborogni a tejszínű vidéken. Utána hazamentem, fürödtem és mentem iskolába. Ezek talán a legszebb emlékeim közé tartoznak Bellával kapcsolatban.


Ez nem Bella, hanem a szürke, akivel két éve nyomultunk többször, és nagy élmény volt rajta ülni, időnként megközelítette Bella finomságát, eszét és pörgős temperamentumát. Vele voltunk 2012 október 23-án az erdőben, és óriási köd volt, ahogy a képen is látható. Na ez az én kedvenc lovas időjárásom.
Ilyenkor ropogós a levegő, csend van, a lehellet látszik, viszont mégsem fázik az ember, mert melegít a ló meg a mozgás (úristen, télen szőrén lovagolni elképesztően jó!). A köd miatt az állatok is kevésbé vesznek észre, és még a szokásosnál is közelebb engednek magukhoz. Erről most eszembe jutott, hogy Bella tulajdonképpen ki volt képezve arra, hogy ha vadat lát, eredjen a nyomába, mert apa régen mindig megkergetett vele minden őzet, szarvast, és az annyira megmaradt benne, hogy ha érezte a szagukat, már váltott gyors ügetésbe és szorgalmazta a mindent-bele vágtát. Vele elég jó volt ez (amennyiben az ember tudott eme dolgáról és számított rá), mert annyira gyors és fordulékony ló volt, hogy a fák között is simán lépést lehetett tartani bármelyik vaddal. Egyik nagy élményünk, amikor észrevettünk egy egész csorda szarvast, meg ők is minket, és utánuk eredtünk, és együtt vágtáztunk az egész csapat állattal a csorda közepén.. Nyilván a szarvasoknak nem volt ekkora élmény, de egye fene, megérte :)
Télen viszont már figyelni kell, mert borzasztó hamar elgémberednek az ember ujjai, na meg az egész lábfej gyakorlatilag érzéketlenre fagy, de ha ügyesen öltözködünk, akkor ez kiküszöbölhető. Viszont a ruházati mizéria ellenére nagyon megéri télen lovagolni. Nagyon izgalmas dolog a hóban megmaradt vadnyomokat, csapákat követni és eljutni egy-egy állatig, vagy ahogy vágta közben a téli csendben prüszköl ritmikusan a ló és száll a felvert hó körülöttünk. Gyönyörű (bár veszélyes is) a szűz hóban kaptatni, majd visszanézni mögénk és látni, hogy kanyarog az általunk kijárt nyom a fák között. Minden békés, nincs egy hang se, és nagyon sok vadmozgást meghallani már messziről is.

Ez már Bella


Talán ezen emlékek, benyomások és érzelmek is közrejátszanak abban, hogy szeretem a bicajon is, ha csípi az arcomat a hideg, de vannak praktikus okai is annak, hogy ilyenkor sem rakom le a biciklit. A legfontosabb gyakorlatias ok az, hogy ilyenkor rajtunk, és még pár elvetemültön kívül nincs senki a bicikliúton. Sem az egész budai rakparti sétányon (ahol őrült módon együtt megy a járda és a bicikliút). Tavasztól kora őszig dugig van a sétány, ami nem is lenne baj, ha az emberek odafigyelnének kicsit, mert akkor észrevennék, hogy a sétány jobb szélén fel van festve, hogy itt kerékpárokkal is közlekednek emberek. Azaz, hogy csak szeretnének közlekedni, mert erre senki az égvilágon nem figyel, ami jelentősen megnehezíti az A-ból B-be jutást. Borzasztóan kell figyelni, hogy az ember nehogy véletlenül gázoljon, mert rajta kívül a gyalogosok 80%-a se lát, se hall. A legdurvábbak a fotózók, mert úgy lépnek előre-hátra-oldalra, hogy csak a fényképezőt figyelik, de azt nem, hogy itt rendszeresen járnak biciklivel, és mondjuk épp az orrom elé lép. Ami még akkor is fájdalmas mindenkinek, ha a járdán is megengedett (!) maximum 10 km/h-val gurulok ilyen helyeken.
Szóval hidegben minden jobb. Mert üres a rakpart, üres a rakparti bicajút, és az egyetemig tartó 6 kilométert 15 perc alatt végigsuhanhatom (nyáron ez a forgalom miatt 25 perc). Így tényleg lehet gyorsan menni, ami edzés szempontjából is kitűnő. Nem kell nagykabát, csak egy vastag pulcsi és egy dzseki, mert az első fél kilométer után teljes a komfortérzet a tekerés miatt. Sál, sapka és kesztyű, na ezek igen hasznosak (akárcsak a lovaglásnál).
A hóban biciklizéshez már kell rendesen figyelem, de nem megoldhatatlan. Viszont hangulatos! D-vel este az Andrássy úton hóesésben tekerni elég jó dolog. Budapesten pedig nem szokott nagy hó lenni, így maximum addig áll fenn ez a helyzet, amíg az ember mindenki előtt, reggel indul útnak, mert akkor még nem taposta le a többi bicajos. Ha normális időben megyünk, akkor már nem csúszik semmi.
Durva ónos eső esetén pedig - kegyetlen az élet - marad a büdös villamos a millió utasával.

Már előre azon gondolkozom, hogy vajon meddig tart majd a hideg, és mikortól lesz vége ennek a hájlájfnak, kényelemnek, üres bicajútnak.

Mellette pedig egy egésznapos téli lovaglásra vágyom.

2015. január 4., vasárnap

2015

Van öt szabad hetem, egy vizsgám, négy lektorálandó könyvem, várható harmincezer forintom belőle, egy pohár borom, indíttatásom az egészségesebb evésre, több új sorozatom, színváltós körömlakkom, imádott bicajom, új telefonom, fél üveg almás berentzenem, egy szerelmem.
És elkezdtem írül tanulni.
A bor meg elfogyott közben.

2014. december 22., hétfő

.

A konferencia baromi jó volt, a mi témánkkal kezdődött, ketten jól prezentáltuk, ismét bebizonyosodott a hatékonyságunk együtt, ugyanis amikor a moderátor mutatta, hogy még 5 perc van, akkor tértünk rá éppen a zárásra.
A téma és a kutatás mindenkinek nagyon tetszett, és ami a legfőbb és legmenőbb, hogy a Csepeli György, amikor megunta az egészet kb a harmadik előadásnál és elindult kifelé a konferenciateremből, akkor még odaszólt kettőnknek, hogy "jó volt, jó volt"!!!
Csepeli György! A Tekintély! A Szociológus! Csepeli Baszik Mindenre És Mindenkire, Mert Ő Megteheti György!
Ez nagyon jól esett, mert egyrészt ő tényleg A Magyar Szociológus (Ferge mellett természetesen, de ő nem sima tudós, hanem gyakorlatilag a szakma istennője), és tényleg szarik mindenre, és soha nem mond senkinek semmi ilyesmit, nekünk meg odavetette, hogy jó volt!
Szóval a szakmai elismerést megkaptuk. Aztán mentem vizsgázni, ami szar volt és kurva nehéz, de meglett a (kegyelem?) kettes, szóval szuper.
A beadandóim is jól teljesítenek, még egy eredményre várok, aztán már csak január 19-én vizsgázom egy kurvanehezet.

Addig is:

  1. egyrészt marha nehéz félév volt, majd beleszakadtam (főleg a végébe)
  2. ehhez képest kb jobb az átlagom (eddig) mint alapképzésen általában
  3. szokatlan, hogy most rámszakad egy hónapnyi semmittevés (nem mintha szomorkodnék miatta, csak sose volt ilyen még)
  4. de azért közben is aktivizálom magam és pénzkereső tevékenységet folytatok szokásos könyvlektorálás formájában
  5. nagyon élveztem ezt a félévet, a legjobb egyetemi szemeszterem volt (milyen szó már ez hogy szemeszter)
  6. baromi sokat fejlődtem és tanultam, amit érzek is magamon
  7. jófejek a szaktársaim, jól összecsiszolódtunk és lett két "barátnőm" is
  8. a szakigazgató, Bíró Juci a legjobb, legmenőbb szakigazgató a világon és imádjuk
  9. nagyon várom a következő félévet, de azért ne siettessük ezt az egy hónapnyi pihenést
  10. eddig is biztos voltam benne, de azért megint elmondom, hogy a helyemen vagyok

Criollo félévértékelőjét olvashattátok, köszönöm a figyelmet, megyek be a városba vásárolni!

2014. december 14., vasárnap

Éppen a..

Éppen a közepén vagyok mindennek, megírtam két beadandót, mindkettő kb 80%-on áll, kedd és szerda a határidő, addig hagyom őket, mert hétfőn, azaz holnap fontosabb dolgom lesz. Egyrészt vizsgázom, másrészt pedig a reggelt azzal kezdem, hogy egy konferencián prezentálom az egyik kutatószemináriumon végzett tevékenységet, amiben én és két társam egy nagyon keresztény ifjúsági szervezethez mentünk el fókuszcsoportozni előítéletesség témában.
Szóval szar lesz, a konferencián kezdek aztán 2-kor átszaladok a vizsgára, ami kb 3 órás, és egyszer már buktam rajta, de most azért csak sikerül (végül is három évig ezt tanultam a BA-n, ráadásul jó eredményekkel, nem értem, hogyan nem sikerült). Aztán hétfő délután meg kedden még csinosítgatom a beadandóimat, oszt megyek ajándékot keresni. Azaz nem keresni, csak a hozzávalókat átvenni itt-ott, mert már kitaláltam mindenkinek mindent.
Csütörtökön elméletileg este összeülünk kocsmázni a csoporttal, ami nagyon jó, mert annyira el voltunk havazva egész félévben, hogy egyszer se értünk rá (csak a két jófej társammal akik ilyen kvázi-barátok már, na velük voltunk többször a Gólyában például), úgyhogy majd most csütörtökön ezt bepótoljuk.
Azért is szeretem nagyon ezt a csoportot, mert nagyon sokfélék vagyunk, baromi sokféle háttérrel és személyiséggel. Van köztünk ex-magyaros, ex-gyógypedes, kétgyerekes negyvenes anyuka, stréber, nagyontiptopp csaj, horvát kisebbségi magyar, cigány, zsidó; van, aki egy tanodában tölti az élete 70%-át amikor épp nem Budapesten van, és vagyok én, akinek pedig - szerintem - nyitottság miatt van itt a helye. Azaz hogy nekem.
Mindannyian valamiért idevalók vagyunk, ki ezért, ki azért, de ugyanazért a dologért fogunk dolgozni és mindannyian elkötelezettek vagyunk a szakma iránt.
Az a furcsa, de amúgy jó, hogy gondolkoztam, hogy most tényleg, bennem mi az az extra ami ide hozott erre a szakra, és akkor egyszer csak még a Gólyában a P mondta (az egyik kvázibarátnő), hogy "szerintem amúgy te vagy az, aki a leginkább idevaló, mert rajtad látszik legjobban, mennyire nyitott vagy a világra és az emberekre. Elég csak rád nézni"
Ez úgy jól esett, igazából nagyon. És talán magyarázatot ad.

Most megyek, még talán át tudom nézni a vizsgaanyagot, de nem biztos, mert mérlegelnem kell, hogy lehet, hogy ha most lefekszem aludni, abból többet profitálok, mint ha most így fél üveg sauvignon blanc után még elkezdeném átfutni az anyagot.
Ja. Még azért megkérdezem Zs-t, akivel prezentálok, hogy átjavította-e a ppt-t, vagy lássak hozzá én (szívem szerint prezit csináltam volna, azzal szeretek előadni, de egyszerűen nem volt rá kapacitásom).
Na, jó éjszakát!

2014. december 7., vasárnap

Ezt meg...

... valaki vegye már meg akinél jó kezekben lesz és tudni fogom hogy egy ilyen fasza bicaj jó kezekben van:


Ha nem lenne az én Puchom, akkor most mennék érte. Azaz nem most, mert otthon-otthon vagyok, de akkor hétfőn. Mondjuk nekem kicsi (56-os és nekem 59-es van, amit én magam sem értek, hogyan tudok ekkorát használni - 190 centin fölüli embereknek ajánlják az ekkorát, de nekem így kényelmes), de gyönyörű és baromi "egészséges"(nek tűnik), biztos megvenném. Magához képest nagyon olcsó.
Szóval hajrá.


Fail

Amikor eltervezitek, hogy ketten, romántisse módon elmentek a VAN filmzenei koncertjére az Ankertbe, te bejelölöd a fészbuk eseménynél, hogy GOING, és a lány és egy barátnője észreveszik, és ők is jönnek már.


Nem a zenei élményt sajnálom tőlük, inkább magunktól sajnálom a kettesben megélt zenei élményt.
D szerint meg lehet azt csinálni, hogy külön megyünk, odaköszönünk és külön működünk tovább, de nekem gyanús, hogy nem fog sikerülni (mégis hogy nézne már ki, hogy sziasztok, igaz, hogy mi is itt vagyunk és egy helyen vagyunk, de mi inkább átülünk a szembe sarokba, jó?).


Ajj.
Tanulság: ha mindenkitől függetlenül akarunk létezni, akkor el kell felejteni a fészbuk eventeket.

2014. december 6., szombat

jó volt

Ezen meg rajta vagyunk:

Na ki talált meg? :D