Itt vagyok egyébként, élek, bár ez nem mindenkiről elmondható és talán ez is közrejátszott abban hogy már majdnem két hónapja hallgatok. Anya nagynénje, azaz nekem csak "Jucimama" meghalt, körülbelül másfél év rákkal való küzdelem után. Június 26-án. Igazából nem volt nagy meglepetés senki számára, mármint egyszerűen nem lehet nem észrevenni ha valaki 100 kilóról 50-re fogy a kemótól meg a ráktól, egyre merevebb a tekintete, egyre jobban kidüllednek a szemei, az egész arcberendezése felkészül a halálra, és elkezd befelé élni.

Ez volt már pár hónapja, és szerintem ezt az utóbbi néhány hónapot aki tényleg szerette, már azt kívánta, hogy bárcsak ne lenne, bárcsak vége lenne mert ez méltatlan a mamához, hogy így kell élnie. Azt hiszem, rohadt nehéz azt mondani egy szerettedre hogy mostmár menjen el, legyen vége, haljon meg, mert egyszerűen látod hogy minden lélegzetvétel szenvedés és már ő se akarja ezt és azt kérdezi az amúgy orvos anyádtól, hogy "meddig tart ez még?..."

Egyébként azt hiszem, pont ezért tudtam magamban viszonylag hamar helyrerakni ezt az egész történetet, mert a mama nem ilyen volt, a mama mindig vidám volt, meg szarkasztikus, mindig hahotázott, ilyen göcögősen, cinkos szemekkel, meg tekerte a cigit, meg mindig győzött römiben, mert kanyarpillantása volt és mindenkinek tudta milyen lapjai vannak éppen, mert valahogy belátott, és senki se tudta, hogy csal-e, és nagyon szerette a jó limonádét meg a tengerpartot, és egyszer elvitte az egyik fia bulgáriába a partra és azóta is azt emlegette. A mama nem volt képzett, de nagyon intelligens volt, és hihetetlen meglátásai voltak, és a mama nem volt tipikus nagymama ősz hajjal meg otthonkával, mert vörös haja volt és kábé egész nyáron fürdőruhában mászkált a kertben, és szerette a pajzán vicceket, és mindig ökölnyi méretű szilvásgombócot csinált amikor mentünk, szilvásgombóc és babgulyás volt mindig a menü amikor meglátogattuk, és egyébként az ő felügyelete alatt készült a legjobb hallé szeged környékén, mert ötvözte a tiszait és a bajait, és mindig pontozással zárult a halászleves ebéd, és sose adott tíz pontot. A mama nem volt tipikus nagymama, és pont ezért borzasztóan ragaszkodtam hozzá. Olyan volt mint egy ember, nem pedig mint egy nagymama-skatulyából előhúzott valaki. Volt, hogy káromkodott, volt, hogy szexújságot találtam náluk, de a nagymamám volt és imádtam őt.

Kiskoromban mindig mentünk ki az utcára ha jött a family frostos, és vett nekem kaktuszfagyit, vagy mini magnumot, meg csinált kekszes sütit, aminek a receptje remélem, megvan valahol. Szilveszter másnapján őt hívtam fel, hogy hogy kell lencselevest főzni, minden ilyenért őt hívtuk, ő volt az ügyeletes szakács a családban, pedig apa zseniálisan főz, de még ő is felhívta mindig. "Júlia nagyasszonyom, hogy készül akkor az a hallé?"

Amikor a mama meghalt, a papa egy hétig semmit nem evett. Utána csak akkor volt képes leerőltetni a torkán pár falatot, egy bögre tejet, sportszeletet, ha volt ott vele valaki. Aztán tartottunk egy megemlékezést tágabb családi körben, és grilleztünk, meg volt sok süti, és öröm volt látni, hogy ahányszor a papára néztünk, mindig tele volt a szája. Azóta egész jól van, de most aludni nem tud. Felmerült, hogy eladnák a házat, és megvennék a másik szomszéd házat itt mellettünk (ugye az egyik szomszéd házat apa szülei vették meg), de nem tudtuk, a papa vajon mit szólna, és azt mondta, hogy "mégis mit csinálnék én itt?", nem akar ott maradni, szeretne idejönni, főleg, hogy "Juci oda akart menni, úgyhogy én oda is megyek". Szóval most úgy rendberakta a kertet, mint még soha az életben, pedig egyébként kertész, és mindig pikkpakk volt az udvaruk, és hamarosan felkerül a ház hirdetése valami ingatlanos oldalra.

A mama minden szombat délelőtt telefonált, és fura, mert még mindig, ha észreveszem, hogy szombat koradélután van, eszembe jut, hogy hívott-e már a mama? És sajnos nem hívott.

Szóval Jucimama meghalt, és nem szépen halt meg, és ez fáj. És emlékezni fogok rá, hogy nézett ki amikor utoljára láttam. És nem fog jól esni, hogy erre is emlékszem. De emlékezni fogok arra is, amilyen akkor volt, amikor még nem ette a rák, és azt hiszem, elsősorban így fog mindenki emlékezni rá, majd ha egyszer lecsitul a gyászfolyamat. A göcögősen nevető, cinkos tekintetű, ravaszkás mosolyú mama. Aki megint mindenkit rommá vert römiben.

Jövő hét pénteken megyünk Géderlak mellé (innen származik) a tiszapartra. Csak a nagyon szűk család, a papa, a két fiuk, anya és mi. A tiszába szórjuk a hamvait, mert ezt kérte. Aztán ott maradunk estére a parton, sátrazunk, tábortüzezünk és emlékezünk. A fürdőruhás, cigarettázó, óriás szilvásgombócos mamára.