Ma délelőtt kaptam állásajánlatot egy cégtől, ahol voltam állásinterjún múlt héten. Nagyon, nagyon sok pénzről szól az ajánlat.
Holnap még felteszem a kis kérdéseim a cégnek, de majdnem biztos, hogy el fogom fogadni az ajánlatot. És lesz munkám. Aztán tapasztalatom. Meg annyi pénzem, amiről tényleg nem is nagyon álmodtam még, hogy valaha nekem ennyit fognak fizetni.
Hátránya, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, és nem kutyabarát a hely.
Előnye, hogy giga-multi, egy leszek a többi, ezerötszáz fogaskerék közül, szóval el lehet tűnni. Pythonban fogok tesztelni, megtanulok C++-ban kódolni, kicsit hardverközelibb a munka, és baromi jól fog kinézni az önéletrajzban. Meg hogy nagyon sokat fizetnek, némileg indokolatlanul.
A kutyabarát-dolog fáj, mert reménykedtem, hogy még idén lehet agár, ez így tolódik egy évvel legalább.
Viszont pénzem már lesz arra, hogy kutyám legyen.
Illetve arra is lesz, hogy izlandra, meg norvégiába utazzak D-vel, kifizessük az enormous közösköltség-tartozást, visszafizessem D-nek a pénzt, amivel szeptember óta lógok neki, annyiszor menjünk színházba, ahányszor jól esik, és ne csak a leghátsó sorba tudjunk jegyet venni, valamint vegyek mechanikus billentyűzetet, még több kortárs norvég szépirodalmi könyvet (Knausgård, szeretlek), az ikeában ne csak a nyálam csorgassam, hanem meg tudjam venni azt a fasza serpenyőt, ha akarom, illetve egy kapszulás kávégépet, amire nagyon vágyom, amióta anya otthonra vett. Így elsőre ezek jutnak eszembe.
Az első fizetésemből pont 40 dkg feketeerdő sonkát fogok venni. Nincsenek kielégíthetetlen vágyaim.
Alig hiszem el.
Tényleg vége a Green Foxnak.
Saját bloglista
2018. január 30., kedd
2017. december 30., szombat
hát így
Pont egy hete vagyok itthon. Itthon-itthon, nem Budapest-itthon.Volt egy nagyon szép karácsonyunk, és sok nap, amikor semmit sem csináltam, ami most nagyon elpazarolt időnek tűnik, de lehet, hogy épp erre volt szükségem.
Pedig hogy elhatároztam, hogy kódolni fogok, és megtanulok adatelemzős python library-t használni, meg a Unity3d editort is alaposabban megnézem...
Ja. Igazából csak aludtam és sorozatot néztem. Meg olvastam.
Most pedig, mielőtt megérkeznek a barátaim szilveszterezni, gondoltam összefoglalom ezt az évet, főleg ezt a második felét, mert az utóbbi 4 hónapból egyelőre csak az intenzitást érzékelem, nem volt alkalma még ülepedni az egésznek. Szóval ezt talán nekem is segít kicsit.
Az év első fele, mondjuk januártól április végéig a fejemben csak a szakdolgozatról szól. Valójában csak az április szólt igazán róla, mert ha jól emlékszem, február végén még azt sem tudtam, mi lesz a témám. De maga a szakdolgozat mint elvégzendő feladat nagyon foglalkoztatott már az év elejétől kezdve, meg voltam ijedve, hogy nem találok magamnak rendes szakdogatémát. Aztán apa javaslatára a közmunka lett a kiválasztott, és nagyjából egy hónap alatt kiválóan megírtam az egészet. Bár az az egy hónap az brutális volt. És elképesztően akartam már szabadulni az egyetemtől.
Ha jól emlékszem, az ezután következő másfél hónap a záróvizsgára való tanulással telt. Június 14-én megvolt, kiváló eredménnyel, végre örökre magam mögött hagytam a felsőoktatást. Másnap, 15-én pedig mentem tetováltatni. Ha jól emlékszem, májusban döntöttem el azt is, hogy jelentkezem a Green Foxba, és jelentkeztem is.
A tetoválásom az év egyik legjobb döntése volt, a Green Fox mellett.
A nyár. A nyár kissé ambivalens volt, az egyik legközelebbi barátom július elején kiutazott Etiópiába egy évre dolgozni. Most jár félidőnél, és nagyon hiányzik (annak ellenére hogy minden nap beszélünk). Kiderült, hogy felvettek a Green Foxba, ami felforgatta az egész világomat, tulajdonképpen a nyaram arról szólt, hogy ezt az információt valahogy helyrerakjam magamban. Mamáékat leköltöztettük a szomszédba, már fél éve laknak itt, és vagy 10 évet fiatalodtak mindketten. Voltunk a barátainkkal Krakkóban meg a Tátrában, király volt, meg tartottunk egy nyárbúcsúztatót velük a dunakanyarban is. Az ambivalens érzések főleg amiatt voltak, mert nehéz volt feldolgoznom ezt a köztes élethelyzetet, hogy az egyetemnek, ami alapján 6 éve szervezem a mindennapjaimat, vége, és nem tudom még, mi kezdődik szeptemberben, milyen lesz, hogy lesz, és hogy mi van most, amikor se ez, se az nincs. Ez a helyzet nagyon sok stresszel járt számomra, a hangulatomat nagyon megviselte, de túléltük ezt is. Augusztusban elkezdtem vezetni, kb 15 óráig jutottam, mert aztán szeptember lett, ezzel még nem tudom, mi lesz.
Aztán szeptembertől mostanáig egybe lehet venni ezt az időszakot, mert azóta semmi másról nem szólt az életem, mint a Green Foxról. Semmi másról. Se másokra, se magamra nem volt időm, csak az iskolára. Viszont az biztos, hogy életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt, hogy felvételiztem.
Imádom az egészet, elképesztően szeretem, és nem akarom, hogy vége legyen - bár még egy hónap, és már tudni fogom azt is, hogy melyik cégnél fogom tölteni a következő egy évemet. Szóval nagyon is a végéhez közeledünk.
Hihetetlen, hogy mennyi mindent adott ez az időszak nekem. Jövőt (a világon bárhol), rugalmasságot, értéket, végtelen lehetőséget, nagyon nagyon sok tudást és tapasztalatot, önbizalmat, kiállást, barátokat, kapcsolati hálót... Mindent, amit az egyetem képtelen megadni, pedig kéne, hogy adjon. A Green Fox elérte nálam azt is, hogy akarjak teljesíteni, ami az én esetemben elég elképesztő eredmény. Megtaláltam a helyem a világban, ami egy nagy privilégium, sokaknak nem adatik meg, pedig hatalmas biztonság - és bizonyosságérzéssel jár, ami fontos lenne mindenki számára.
A Green Foxtól kaptam a jövőkép és lehetőségek mellé még egy nagyon értékes dolgot, amit nagyon nehéz volt megszerezni, és legalább annyira örülök neki, mint magának a GF-os képzésnek - lett egy barátom. Egy GF-ban dolgozó barátom, akivel nehezen találtunk egymásra, de onnantól, hogy elvittem hozzá a laptopomat, mert szétcsesztem a linuxot és megcsinálta, szóval onnantól kezdve őrült tempóban közeledtünk egymáshoz, intenzív időszak ez érzelmileg is, hiszen két hónapja kezdtünk beszélni, és most már a barátaim közé sorolom, pedig én nagyon nehezen barátkozom. De ő azt hiszem, barátom lett (azért azt hiszem, mert nem értek a címkékhez - mikortól barát a barát?), de az biztos, hogy címkék nélkül is egy nagyon fontos ember lett az életemben. Két hónap leforgása alatt. És ez nekem nagyon furcsa, nagyon intenzív, és nagyon igénybe vesz lelkileg, de az ő barátsága, ez az achievement, hogy sikerült, ugyanúgy fontos nekem, mint ez az egész képzés. Szóval ő is mindenképp ide tartozik az évértékelőbe.
A legnagyobb mérföldköveim az évben a diploma, és a green fox.
Hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem.
A kedvenc kulturális eseményem a Sóley koncert volt és a milliószor megnézett Egy őrült naplója a jurányiban.
Elképesztően sok mindent tudok, amit tavaly még nem tudtam, és sínen van az életem.
Már nem félek hogy mi lesz, hogy lesz, hol lesz helyem a világban, mert tudom, hogy lesz, és jó helyen lesz. És ez a biztonságérzet nagyon fontos. Ez is a gf-nak köszönhető. Na meg magamnak.
Idén minden sikerült, amit csak kitűztem magamnak célul. Minden egyes kísérletem, döntésem pozitív mérleggel zárult.
D, D, D még mindig.
Ez egy nagyon meghatározó éve az életemnek, az biztos.
Hát így.
Címkék:
coding,
döntések,
egyetem,
felicidade,
gondolatok,
létmorzsák,
random
2017. október 12., csütörtök
Egyébként élek!
Azaz hogy pont az első egyhetes szünetet töltjük, szóval most épp élek.
Azért is nem írtam, mert egyszerűen se időm, se szociális- vagy magánéletem nincs a Green Fox mellett, viszont cserébe elképesztően jól érzem magam.
És most se írok igazából ennél többet, mert a laptopom orvosnál van (szalagkábel hibás volt már több mint fél éve, és most érte el azt a kritikus szintet, hogy minden nap reménykedtem, hogy a szünetig még nem megy teljesen tönkre), szóval telefonról írok, ami meg borzasztó, úgyhogy majd pénteken, amikor visszamegyek pestre, és a laptopomat is visszaszerzem immár gyógyult állapotban - már el se tudom képzelni milyen az, ha mozgathatod simán a monitort és nem vibrál a képernyő - akkor igyekszem írni egyet.
Az instagramot laktam amúgy be, időhiányhoz az kiváló, szóval akit érdekel, kövessen, oszt' majd lát. Amúgy őszintén fogalmam sincs hogy hogy kell belinkelni most ide a profilom, úgyhogy ha rákerestek arra, hogy 01criollo01, akkor megleszek.
Azaz hogy pont az első egyhetes szünetet töltjük, szóval most épp élek.
Azért is nem írtam, mert egyszerűen se időm, se szociális- vagy magánéletem nincs a Green Fox mellett, viszont cserébe elképesztően jól érzem magam.
És most se írok igazából ennél többet, mert a laptopom orvosnál van (szalagkábel hibás volt már több mint fél éve, és most érte el azt a kritikus szintet, hogy minden nap reménykedtem, hogy a szünetig még nem megy teljesen tönkre), szóval telefonról írok, ami meg borzasztó, úgyhogy majd pénteken, amikor visszamegyek pestre, és a laptopomat is visszaszerzem immár gyógyult állapotban - már el se tudom képzelni milyen az, ha mozgathatod simán a monitort és nem vibrál a képernyő - akkor igyekszem írni egyet.
Az instagramot laktam amúgy be, időhiányhoz az kiváló, szóval akit érdekel, kövessen, oszt' majd lát. Amúgy őszintén fogalmam sincs hogy hogy kell belinkelni most ide a profilom, úgyhogy ha rákerestek arra, hogy 01criollo01, akkor megleszek.
2017. június 23., péntek
success in every way
És felvettek bááázzmeeeeeeeeg!!!!
Szeptembertől green foxos diák leszekkk!!!
Szeptembertől green foxos diák leszekkk!!!
Címkék:
coding,
döntések,
felicidade,
felvételi
2017. június 20., kedd
i got inked
Még otthon kicsi D-vel elmentem a ló legelőjére, és ketten kerestünk megfelelő fűszálakat. Végül ő lett a kiválasztott:
Lefotóztam egy fehér a/4es lapon, aztán kifotosoppoltam a képből, és ráraktam egy fehér háttérre. Aztán elküldtem a tetováló lánynak, aki rábólintott, szóval csütörtökön mentem is hozzá.
Előtte volt még, hogy hezitáltam, de soha nem komolyan, csak így ugráltak a fejemben a gondolatok, de mire a tetoválószékbe ültem, tudtam hogy IGEN, ezt akarom, mégpedig nagyon nagyon.
Rögtön előtte a lány végigmutatta hogy milyen színekkel fog dolgozni, meg hogyan fogja ezt meg azt csinálni, és nagyon megnyugodtam, hogy teljesen érti, mit akarok.
Szárad a stencil:
Azért megizzasztotta a minta rendesen a lányt, azt mondta, hogy brutál agymunka, de hogy nagyon szereti az ilyet (az első két alkalommal, amikor mondta, akkor azt hittem, irónia, de kiderült, hogy tényleg szereti). Gyakorlatilag pár milliméterenként meg kellett állnia, megnéznie a kezem mellé rakott stenciles rajzot, amin külön külön jelölve voltak a fűnek ezek a kis bogyói, aztán amikor beazonosította, melyik bogyónál jár, akkor megnézte a kinyomtatott képet is róla, hogy a színeket pontosan csinálja, szóval nem irigyeltem. Másfél óra volt az egész, és a végeredmény ez lett:
Hihetetlenül csodálatosan szép, teljesen odavagyok.
A lány kérdezgette folyamatosan a készítés közben, hogy eddig elégedett vagyok-e, aztán utána is kb tízszer megkérdezte, hogy mit gondolok, de egyszerűen nem tudtam neki mit mondani, mert minden szó olyan bénának tűnt, nem kifejezőnek. Ő pedig olyan csillogó óriási szemekkel várta (tényleg óriási, nagyon szép szemei vannak) hogy tetszik-e a tetoválás, és nyilván látta, hogy baromira kész vagyok tőle, mert csodálatos, de tényleg a legkifejezőbb, amit mondhattam neki, az volt, hogy nem találok rá szavakat.
(Bár most, a varrasodás-hámlás időszakába lépve nehéz visszaidézni, milyen volt, amikor kész lett, de ilyenkor megnézem ezt a képet itt fent - kb két perccel azután készült, hogy kiléptünk a szalon ajtaján -, és mindig csak az jut eszembe, hogy elképesztő)
Szóval eddig alakult rajta a gyógyuló hámréteg, és most láttam reggel, hogy már néhány helyen elkezdett felszakadozni. Nagyon izgalmas, hogy napról napra változik, és igazából az, hogy hogyan néz ki, majd kb két hét múlva derül ki.
Minden nap valami más történik vele, folyamatosan alakul, és mi is összenövünk közben - na nem csak fizikailag, az már a tetoválószékben megtörtént, de mentálisan-lelkileg is.
Amikor kész lett, eléggé elérzékenyültem.
Már kezdem megszokni, bár néha még nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltattam, és akkor oda kell, hogy nézzek, de baromi jó érzés.
Az első két napban mindenkinek megmutogattam, D-nek is óránként az orra alá dugtam, ma már tök természetesen kezelem. De azért nagyon sokszor nézegetem :D
(most mondjuk kicsit aggódva, de azt hiszem ez tényleg a hámlási időszak velejárója, hogy UGYE nem így fog kinézni a végére)
(de igyekszem észben tartani, hogy tényleg folyamatosan alakul a kész tetoválás az első hetekben)
(na meg nyilván nem így fog kinézni, ha már lehámlott, mivel akkor már nem lesz ilyen dudoros és töredezett :D)
Na. Szóval van tetoválásom.
Bella már fizikailag is velem van, amíg bőr van az alkaromon.
Címkék:
Bella,
felicidade,
gondolatok,
kép,
ló,
solidade,
tattúú
done
Az elmúlt két hétben az oldalsó kis kívánságlistámról kipipálhattam a záróvizsgát és a tetoválást is :)
A vizsgára eléggé széthajtottam magam, bár nagy tétjét nem éreztem, tényleg az egész a diploma miatt volt már csak fontos számomra. Mégis, magamnak bizonyítani akartam, és sikerült is, 5-ös szakdolgozattal, 5-ös védéssel és 5-ös elméleti vizsgával. Done.
Amikor ültünk a folyosón és vártuk a sorunkat, egyszer csak megjelent az opponensem, ekkor felugrott az adrenalinszintem, és igyekeztem nem nézni rá, aztán meghallottam a nevemet, miszerint engem keres - sejtettem. Kiderült, hogy bejön a védésemre. Az összes vizsgázó közül csak az én opponensem vette a fáradságot, ami egyrészt elég idegesítő volt, mert az ajnározó bírálata ellenére azért kissé feszült lettem a gondolattól, hogy végighallgatja, amit a dolgozatomról én magam is mondok, másrészt meg elég gáz, mivel alapvetés lenne, hogy bejöjjön, hiszen a bizottság nem tud igazán hozzászólni a szakdogához, szóval a vizsgázó nem tud kinek érdemben válaszolni a bírálattal kapcsolatban.
Na szóval bejött, de mint kiderült, igazából csak azért, hogy meghallgasson, meg találkozzunk élőben, feltegyen két kérdést, ami nem is annyira szakmai volt, csak érdekelte, illetve elmondja, hogy mennyire profi munka, aztán ki is ment.
:)
A vizsga után terveztünk hárman, Zs-vel és P-vel (együtt vizsgáztunk, meg nem tudom mennyit emlegetem őket, de ők a legközelebbi barátaim) valami ünneplést, de végül ebből annyi lett, hogy elmentünk Zs-hez és fetrengtünk a kanapén meg a földön.
Aztán másnap 11-re mentem tetováltatni, de az meg megérdemel egy külön bejegyzést.
A vizsgára eléggé széthajtottam magam, bár nagy tétjét nem éreztem, tényleg az egész a diploma miatt volt már csak fontos számomra. Mégis, magamnak bizonyítani akartam, és sikerült is, 5-ös szakdolgozattal, 5-ös védéssel és 5-ös elméleti vizsgával. Done.
Amikor ültünk a folyosón és vártuk a sorunkat, egyszer csak megjelent az opponensem, ekkor felugrott az adrenalinszintem, és igyekeztem nem nézni rá, aztán meghallottam a nevemet, miszerint engem keres - sejtettem. Kiderült, hogy bejön a védésemre. Az összes vizsgázó közül csak az én opponensem vette a fáradságot, ami egyrészt elég idegesítő volt, mert az ajnározó bírálata ellenére azért kissé feszült lettem a gondolattól, hogy végighallgatja, amit a dolgozatomról én magam is mondok, másrészt meg elég gáz, mivel alapvetés lenne, hogy bejöjjön, hiszen a bizottság nem tud igazán hozzászólni a szakdogához, szóval a vizsgázó nem tud kinek érdemben válaszolni a bírálattal kapcsolatban.
Na szóval bejött, de mint kiderült, igazából csak azért, hogy meghallgasson, meg találkozzunk élőben, feltegyen két kérdést, ami nem is annyira szakmai volt, csak érdekelte, illetve elmondja, hogy mennyire profi munka, aztán ki is ment.
:)
A vizsga után terveztünk hárman, Zs-vel és P-vel (együtt vizsgáztunk, meg nem tudom mennyit emlegetem őket, de ők a legközelebbi barátaim) valami ünneplést, de végül ebből annyi lett, hogy elmentünk Zs-hez és fetrengtünk a kanapén meg a földön.
Aztán másnap 11-re mentem tetováltatni, de az meg megérdemel egy külön bejegyzést.
Címkék:
egyetem,
felicidade,
kisebbségpol,
mesterszak,
science bitch,
szakdolgozás,
vizsga
2017. június 7., szerda
application, 3rd round - done
Na tegnap megvolt a Green Foxos beszélgetés, a felvételi utolsó előtti köre. Most egyáltalán nem izgultam, mint mondjuk a videointerjú előtt, az egy nagyon fura helyzet volt eleve, szerintem mindenkinek fura aki mondjuk nem youtube vlogger :D
Szóval az eredmény az, hogy nagyon várnak vissza az utolsó körbe, ami szerintük "neked biztosan nem fog problémát jelenteni" :)))
whaaaaaat
Szóval 21-én megyek a "szimulációs fordulóra", ami annyi, hogy másfél órán keresztül gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, amit a green foxnál tanulók, szóval "óra van", és akkor ki hogyan halad, meg vesz részt, kinek okoz nehézséget követni, stb, az alapján kiderül, hogy kit vesznek fel, és kit nem.
Általában 3 csoport szokott indulni, ami 60 embert jelent, de a pszichológus-HR-es lány, aki interjúztatott, mintha idén két csoportról beszélt volna. Mivel az aktuális igények szerint képzik az embereket, szóval hogy a cégek mennyi embert "kérnek" tőlük, a felvettek száma minden félévben változik. Meg az is, hogy milyen programnyelvet tanulnak az egyes csoportok.
Szóval szeptembertől egy angol és egy magyar nyelvű csoport lesz. Angol még úgy tudom, nem volt, és a jelentkezésnél be lehetett jelölni, hogy ha felvesznek, melyikbe szeretnék kerülni, és én a magyart jelöltem, amit most már kicsit hülyeségnek érzek. A kishitűség, ugye. "úgyse vesznek fel, és ha fel is vesznek, biztos nem tudnék angolul teljesíteni"...
Hát most úgy néz ki hogy simán felvehetnek, és így az önbizalmam is helyreállt, és baszki, miért ne tudnék angolul teljesíteni? A napom felét angolul élem (munka, szórakozás)... Tök nagy dolog lenne úgy végezni el a kurzust.
No de mindegy, what's done is done.
Maximum ha tényleg felvesznek, beszélek ezzel a lánnyal, és szólok, hogy szívesen megyek az angol csoportba is akár, ha mondjuk nem jut oda elég ember.
Volt egyébként ott egy ilyen miniagár, whippet, amiket egyébként nehezen viselek el - minden ilyen görcs zsebkutyát nehezen viselek el (kutyákkal kapcsolatban normatív a gondolkodásom), de ez még mindig közelebb állt egy igazi agárhoz, mint ha egyáltalán nem lett volna ott semmilyen kutya, szóval azért jó volt.
Csak vegyenek feeeeel
Címkék:
coding,
döntések,
felicidade,
felvételi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


