Valami különös oknál fogva a család eldöntötte, hogy Borsó, a legszociálisabb macskánk mostantól bejöhet a házba. Még mindig nem nagyon értem, hogyan született meg ez a döntés, de örülök neki. Azaz egyszerre örülök és vagyok kicsit bizonytalan a dologgal kapcsolatban. Elég fura ugyanis. Nálunk az állat az mindig kinti dolog volt, kivéve a Csilit, mert ő az első, aki az előszobáig bejöhet. (Ez így amúgy nem pontos, mert a születésem előtt voltak macskák a házban, csak aztán elpusztultak, és utánuk már nem jöhetett be a többi)
Szóval ma fogtam a Borsót, és behoztam a szobámba. Időnként már volt bent, amikor az ablakon beengedtem és a radiátoron fetrengett órákig, de a belső párkányon, illetve a radiátoron túl még nem járt. Úgyhogy ma fura volt neki, hogy az ágyamra tettem, de bejött a dolog, kifejezetten élvezte.
Itt volt kb 3 órát, közben olvastam, neteztem, videót néztem, megint olvastam, és ő mindvégig bújt hozzám és dagasztotta amit ért. Szóval összességében szerintem jó lesz így. Ha mindennap bejön, és mondjuk mindig egy kicsivel többet marad bent, akkor egész hamar megszokja szerintem a lakást, bár azért elég félős állat. Egyelőre az a cél, hogy a szobámban biztonságban érezze magát.
Ja, egyébként kijárós macska lesz, csak addig maradhat a házban amíg mi is itt vagyunk, illetve ameddig szeretne, nyilván.
Szóval itt bent dorombolt vagy három órát, aztán már kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, hogy most akkor mi lesz, hogy itt alszik egyből az első este? Vagy mivan? Elmentem közben fürdeni, bár nem tudtam, hogy ha itt hagyom egyedül, mit fog művelni. De elmentem, aztán amikor végeztem, láttam, hogy az ablak előtt ül, és ki akar menni (úgy tűnik, nélkülem nem olyan izgi a bentlét). Szóval kiengedtem. Jobb így mindkettőnknek, így első nekifutásra.
2016.01.08. Budapest, 4-es villamos, reggel 9 körül Hosszú barna hajú nő olvasta kötött, pomponos sapkában. Piros hátizsákkal utazott és menetiránynak háttal ült. Hallgassatok Pandát!
Mara rámszólt, hogy írjak, és teljesen igaza van, megígértem hogy fogok, illetve eltűnni sem akarok a térből, egyszerűen csak folynak a napjaim - lehet azon elmélkedni, hogy kifolynak a kezeim közül, vagy csak úgy folynak, én meg élvezem, ám erre sajnos nem tudnék választ adni.
A karácsonyom hihetetlenül jó volt, örülök, hogy még mindig a családommal ünnepelhetem, és mindenki jól van, egészséges és mindenkinek rendben vannak a dolgai. Ajtók záródnak, másik ajtók nyílnak, sok a lehetőség, még több a terv és az ábrándozás, csak győzzük megvalósítani. Szerencsére mindannyiunknál ez a helyzet, ami azt hiszem, kivételesen szerencsés.
Végre voltam otthon sokat, december 22-től január 5-ig, már nagyon hiányzott. Valamiért úgy alakult, hogy 5 hétig nem tudtam hazamenni, soha nem csináltam még ilyet és nagyon kiborultam mentálisan. Elfáradtam, már utáltam Budapestet, utáltam az embereket a Trafóban, utáltam az órákat, haza akartam menni. Az egyetlen pozitívum (természetesen D mellett) az volt, hogy annyi pénzt dolgoztam össze, amennyit csak bírtam, ennek eredményeképp tarthatom a kezemben az imádott Pentax gépemet! Nyilván nem én fizettem az egészet, bár remek lenne, ha a Trafós munkából ki tudnék fizetni 140ezer forintot, nagyszüleim és anyáék is beleraktak jelentős összeget, így azt mondhatjuk, hogy a felét fizettem én, a felét pedig a család. Imádom egyébként, zseniális gép, de hát nagyon meg kell tanulnom használni. Csináltam magamnak flickr albumot, hogy a barátaimnak tudjam mutogatni a fotóimat, és ne kelljen mindig átküldenem minden fényképet. Úgyhogy ezt számotokra is megnyitom, nézegessétek nyugodtan, kritikát is szívesen fogadok, bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy eddig összesen háromszor tudtam hosszabb időre elmenni vele fényképezni, tehát ezek a képek az első három kézbevétel eredményei.
Hihetetlen érzés, hogy oda fókuszálok, ahova akarok, és a kapott kép TÉNYLEG úgy néz ki, ahogyan azt elképzeltem/megkomponáltam/látom magam előtt szabad szemmel. Eleve tűélesek a képek, már ez is hihetetlen upgrade. Az egyik leglátványosabb változás pedig abban van, hogy végre le tudom fényképezni a kutyát :D Ugyanis fekete puliként igen nehezen fókuszált rá bármilyen kamera, legtöbbször csak egy elmosódott, kontúr nélküli szőrpaca látszott belőle, most viszont meg lehet számolni a kis büdös loknijait is a képeken!
Végre ismét van kedvem és motivációm fényképezni. Az előző (bridge) gépemmel is szerettem fényképezni pár évig, aztán kitanultam minden csínját-bínját, és körülbelül már egy éve utáltam magammal vinni mindenhová, mert csak csalódás lett a vége, bármit is fényképeztem. Hihetetlenül lelombozó volt, hogy sosem azt láttam viszont a laptopon, amiről hittem, hogy lefotóztam, se színek, se mélység, se minőség terén. A legrosszabb pedig talán az volt, hogy ha kicsit is kinagyítottam a fényképeimet, egy impresszionista festményt láttam viszont. Ugyanis a képek ilyen kis ecsetvonás-szerű vakarék foltokból álltak.
Szóval le vagyok nyűgözve.
A szilveszter zseniális volt, hihetetlenül vártam már, szokás szerint nálunk töltöttük vidéken. A két testvéremmel együtt 9-en voltunk, és most az egyik szaktársbarátnőm, A is jött, ami elképesztő mértékben dobta fel az amúgy is jó hangulatban telő szilvesztert.
A kivételével mindenki 30-án megérkezett, autóval jöttek, mert így olcsóbb és praktikusabb is volt. Főztem nekik sütőtöklevest, aztán este megnéztük a Mr. Holmes-t, amiben Gandalf a Sherlock (ajánlom mindenkinek nagyon nagyon). Másnap délelőtt bementünk Ajkára a tescoba bevásárolni, aztán felvettük A-t (akivel egyébként kb 15 km-re lakunk egymástól, mindketten kis faluban, úgyhogy nagyon izgalmas, hogy pont egyetemen találkoztunk össze másfél éve), és mentünk haza. Kipakoltunk mindent, aztán siettünk, ugyanis túrázni akartunk egyet, és már dél körül volt. Szóval ugrottunk az autóba, és kimentünk az erdőbe. Erről is érkeznek majd képek. Nagyon jót kirándultunk, körülbelül 10-12 km-t. Kicsit átfagyva érkeztünk haza, ettünk valamit, aztán elkezdtünk pizzát sütni, meg társasozni (Firkaland, meg Aranyásó - mindkettő zseniális játék, én a Firkalandot kicsit jobban szeretem. Meg Dixiteztünk is). Eddig olyan volt ez, mint minden eddigi szilveszterünk, amikor A felvetette, hogy karaokezzunk. Mindenki lesett, hogy hú hát nem is tudom, mi ilyet nem szoktunk, meg jaj, nincs kedvem, én is kissé riadtan vettem tudomásul az ötletet, mivel meglehetősen gátlásos tudok lenni. A beletörődött, és lépett ki a konyhába, erre halljuk, hogy a többiek elkezdtek valami zenére poénból énekelni... :D Úgyhogy ennyit arról, hogy júúúj hát kinek van kedve ilyenhez. Szóval elkezdődött a karaoke-buli, közben iszogattunk, és annyira jól érezte magát mindenki, hogy nagyjából este 10-től hajnali 5ig csak énekeltünk és táncoltunk. Pont jó volt a nagy nappaliban a nagy tévé, amire rádugtuk a laptopom, így mehetett a youtube óriásképernyőn :D
Azt hiszem, akkor lepődtem meg magamon, amikor a földön ülve elkezdtem egy pálinkásüvegbe mint mikrofonba énekelni. Onnan már minden mindegy volt, és jöhetett a Waka Waka meg a Gyermekember (dalcsináló ákos úr iránti indulatokkal teli még jobb volt énekelni). Vállalhatatlan zenéket vettünk végig, nagyon sok számon meglepődtem, hogy végig tudom a szövegét - Britney - Everytime, valaki? Szuper duettet nyomtunk A-val.
Az estét csak az árnyékolta be, hogy tudatlan ivóként ittam a pálinkát és a bort is, ami - most már tudom - nem szívesen férnek meg együtt.
Másnap annyira fájt a torkunk, hogy alig bírtunk beszélni. A napot főzéssel (lencseleves) meg társasozással töltöttük, aztán este A megint belevitt minket egy, ha lehet, még nagyobb éneklős buliba.
A szilveszterezésnek január 2-án lett vége. Egyébként a legjobb az egészben az volt, hogy még a legfélénkebb barátunk is ugyanúgy táncolt és énekelt mint mondjuk A, aki aztán cseppet sem gátlásos ilyen tekintetben. Mondom, magamon is meglepődtem. A kisebbik öcsém végigtolta velünk mindkét bulit, időnként ő rakott be számokat, de mindre táncolt is meg énekelt. A nagyobbik öcsém, Zs meg beült nézni minket, röhögött, és szerintem facebookon végigkommentelte az egészet a barátainak.
Ilyen jó szilveszterem még soha nem volt, pedig az eddigieket is mind nagyon élveztem, csak azok inkább a végig társasozós-fajták voltak. Remélem jövőre is hasonló pörgős lesz :)
Az este fénypontja, ami minden kicsit is elpilledős pillanatot felpörgetett az ez a videó volt:
Ezt meghallottuk, és mindenki áramlott is vissza a nappaliba tánclépésben.
Most éppen Budapesten vagyok egyébként, nagyon nem akartam visszajönni, de vizsgáim vannak. 6-án volt az első, ma a második, és lesz még kettő 11-én és 12-én. A 6-i vizsga a vallási kisebbségekről szólt, erre az izlandi Ásatrú felekezetből készültem fel nagyon alaposan, a 12-i bűnözéses-börtönös vizsgára meg az izlandi bűnözési statisztikákból, büntetés-végrehajtásból próbálok valamit összehozni.
Egyébként az a helyzet, hogy elmeséltem egy tanáromnak, hogy mennyire szívesen kutatnék Izlandon, és azt mondta, hogy tök jó, hát akkor jelentkezzek PHD képzésre, és aktivizálják az egyetemi kapcsolataikat, aztán menjek. Egyébként pont ez az Ásatrú-dolog érdekelne a legjobban, szerintem hihetetlenül izgalmas. Úgyhogy átgondolom. Csak visszatart az önbizalomhiányom, a kishitűségem, meg az ezekhez hasonlatos egyéb hasznos tulajdonságaim.
Ja, amúgy ha már Izland: a WizzAir márciustól egyenesen elvisz Reykjavíkba Budapestről! Ennél jobb nagyjából nem is történhet. Ja, de: a szokásos WizzAir szülinapon remélem idén is két jegyet lehet majd egy áráért venni, és akkor semmi sem állít meg minket, hogy szeptemberben Izlandon töltsünk két hetet.
Addigra lesz jogsim, úgyhogy bérlünk egy autót, és sátrazással spórolunk - szeptemberben még nincs olyan veszedelmes idő, illetve kevesebb a turista, valamint az utószezon miatt az autók is olcsóbbak. Öten tervezünk egyébként menni, de ha a többieknek nem jön össze a pénz addigra, akkor ketten megyünk és végigstoppoljuk a Hringvegurt.
Úgyhogy a nyár a pénzszerzésről fog szólni, de egyáltalán nem lehetetlen a dolog. Viszont cserébe hihetetlenül felpörgetett. Szerintem ahogy kilépnék a keflavíki reptér kijáratán, elsírnám magam, hogy végre eljutottam Izlandra és el se hinném, hogy a földjén taposok. Ha pedig még az északi fényt is látnám...
csak éppen millió dolgom van, illetve elkapott egy depresszív szakasz is, főleg gondolom a millió dolog miatt.
Nem szeretem, hogy a napjaimban nincs rendszer.
Most hétvégén jó lenne hazamenni, de nem tudom, ez lehetséges-e így a legdurvább beadandó-időszakban.
Jövő hét péntekig van időm, hogy lebeszéljek egy fideszes politikusnővel, illetve egy valamilyen baloldalival egy interjút, illetve elemezzem, plusz szakirodalmat körítsek mellé és állítsak össze belőle egy kiselőadást.
Emellett lektorit kéne csinálnom. Most nagyon megtollasodom belőle, mert már leadtuk a számlát 53ezer ft-nyi lektoriról ami az én kezem munkája, és remekül jön, ugyanis akarok venni egy tükörreflexes fényképezőt, amire heteken belül összegyűlik a pénzem.
Közben volt egy születésnapom, amit a sok dolog mellett kb észre se vettem. 23.
A fényképező után Izlandra gyűjtök. Kimegyünk négyen pár hétre, amikor mindenkinek összegyűlik a pénzmag. Utána meg lehet, hogy pár évre is.
Tulajdonképpen én a Spitzbergákon is jól érezném magam, de Izland azért szebb, és a szó népszerű értelmében élhetőbb.
Ma, amikor egy végletekig vallásos, hit gyülekezete-tag megkérdezte, hogy milyen felekezethez tartozom, én pedig viccesen válaszoltam neki az igazat, hogy a mindenből kiábrándult réteget képviselem aki csak a tudományban hisz, akkor azt kaptam válaszul, lesajnáló, szánakozó hangnemben, hogy: "akkor te az egyszerű életet választottad".
Na a tegnap este tanulsága, hogy kevesebb vaj is elég a kukoricára.
Utálok úgy ébredni az éjszaka közepén, hogy brutális hányingerem van.
Ez a lángostól szokott általában megtörténni, illetve amikor Olaszországban voltunk tavaly októberben, akkor a disznózsíros pesztótól volt ilyen. Ilyenkor egyszer csak felébredek éjjel, aztán meg agonizálok néhány órát ébren, amíg egyszer csak el nem múlik az inger. Most is ez volt, úgyhogy rohadtul kevesebb vaj kell.
