P

Most erre mit lehet mondani

A múlt hetem az interjúk mellett egyébként arról szólt, hogy a mamáék kertjében felástam pár négyzetmétert (kb 3x2,5 méter, vagy valamivel kisebb, majd lemérem) veteményesnek. Anyának régen volt hátul ilyen kiskertje, amiben volt borsó, meg... nem tudom, én még nagyon kicsi voltam, ilyen fogalmatlan méretű gyerek, és csak a borsóra emlékszem, de arra nagyon. Az egyik első emlékem ahhoz kötődik hogy anya ott csinál valamit, talán kapál, én meg ülök a veteményes közepén a borsók mellett, és eszem. És van az a fantasztikus borsóillat, az az édes, zöld lé illat, na és az így megmaradt.
Szóval önállósítottam magam, és csináltam én is egy ilyen kis földdarabkát, baromi jó minőségű a földje, mert most már lassan 14 éve békében hagyva pihent, előtte egyébként az Irénke, aki ott lakott paranoid skizofrén barom, na mindegy, szóval ő is veteményesnek használta.
Szóval tökéletes, lágy, porhanyós fekete föld.

(nem sikerült ugyanabból, vagy legalább hasonló szögből fényképezni, de mindegy)

Ültettem bele céklát, spenótot, borsót, cukkinit, sütőtököt. És kerül majd még bele sok paradicsom, és padlizsán is.
A kőfal (mifelénk bástya) tövébe, a rózsák közé pedig zöldbabot raktam.
Az első tök már ki is bújt :)

Most, hogy már másfél hete itthon vagyok, percről percre követhetem a tavaszt.
Amikor megjöttem, éppen a ringlófák virágzottak, erről tettem is fel képeket. Olyan masszív és gyönyörű virágkoronájuk volt, hogy kilométerekkel a falu szélétől is pontosan látni lehetett, melyik a mi udvarunk.
Rá egy hétre szép lassan lehullottak a szirmok, a dongók és méhek is elvégezték a dolgukat, látszanak a kis ringlókezdemények, és a fák majdnem teljes lombozata is kialakult már.
Utána a mindenféle barackfák kezdtek működésbe, a meggy- és körtefákkal együtt.
Aztán kezdtek ébredezni az almafák, ők még mindig nem érték el a csúcspontot, még sok bimbó van, ami nem nyílt ki, de már így is halványrózsaszínben játszik az egész hátsó kert.
A cseresznyefák is elindultak.
A birsek még hallgatnak. Levelük már nekik is van, de még csak bimbók figyelnek mellettük.

Ha ez így megy tovább, és nem köszönt be egy áprilisi - vagy a tavalyiból ítélve májusi (az égvilágon minden barnára fagyott) - fagy, akkor elképesztő mennyiségű gyümölcs lesz itthon, erről a 30+ fáról - gyümölcslének, sütibe, pálinkának, vagy csak úgy enni.

Na bár a konzulensem azt mondta, hogy bőven elég már az interjú, ma reggel még csináltam egyet egy muzsikuscigány csávóval, nagyon jó volt. Asszem az összes interjúalanyom közül neki volt a legtisztább tekintete.

Így, ezzel a 9 interjúval neki tudok végre állni írni. Nehéz, meg nagyon nem akaródzik, de ilyenkor arra gondolok, hogy minden egyes leírt mondattal közelebb vagyok a diplomához.

A laborom eredménye meg is lett már tegnap, és minden oké. Pont olyan mint egy korombélinek lennie kell. A koleszterinem magasabb csak kicsit a szükségesnél, ez nálunk sajnos genetikus, de megbeszéljük anyával, mit lehet tenni, hogy lejjebb kerüljön az érték. Egyedül a lényegre, a pajzsmirigyre nem lett még kész a vizsgálat, az majd csak egy hét múlva.

Engem már ez is boldoggá tett, mert van bennem egy ilyen félelem hogy mi van ha cukorbeteg leszek, meg jaj, mert nálunk az is vígan megy az ősök között, szóval ezen aggódtam kicsit, de cukorbeteg se vagyok.

Három nap alatt nyolc interjút toltam le, bár az egyik az csalás volt kicsit, mert fókuszcsoportot csináltam három nővel, és nem külön külön beszéltem velük.

Most írtam a konzulensemnek, hogy ugye elééééég?

Már szeretném végre, hogy nekiülhessek, és csak írnom kelljen, amíg készen nincs. Mert aztán egy hét múlva már nagyon szeretnék kész lenni. Ahhoz viszont gyakorlatilag folyamatos munkára lenne szükségem, amit ha már nem kell több interjú, elkezdhetek.

Anya vett tőlem vért ma, vitte laborvizsgálatra.

Ma éjjel is baromira izzadtam, tényleg, vannak ezek az izzadásrohamaim, csak éjjelente, és nagyon ritkán. De akkor arra kelek, hogy minden előzmény nélkül csatakosra izzadtam magam, olyan szinten, hogy csupa izzadságfolt a pólóm, síkos a testem, az ágyneműm meg olyan vizes, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Na mindegy, ezt már biztos írtam a múltkor. Elég zavaró probléma.

a tetoválásrúl

Nem tudom azt itt kifejtettem-e már, de nagyon szeretnék egy tetoválást a közeljövőben. Igazából az alkalomra várok, hogy érezzem, hogy igen, ez Az Alkalom, és akkor jöhet. Hogy kicsit szertartásos legyen. Mert maga a jelentése is az lesz.
Nemtudom ahogy így olvasgatok különféle tetoválóművész-nyilatkozatokat, sokan kiemelik, hogy van a szertartásos fajta, jelentéssel teli tetoválás, meg van amit az ember csak úgy magára rak, mert miért ne, na hát én így elsőre a jelentéssel telit szeretném, aztán van egy olyan sejtésem, hogy nem fogok ennél megállni. Nem akarok ilyen feketére varrt alkarokkal működni, de ismerem magam, és valószínűleg olyan dolgokat, amik jelentéssel bírnak számomra és nem csak lélekben szeretném magammal vinni őket, azoknak találnék helyet magamon.
Igen amúgy pont ez az, hogy számomra fontos dolgok fizikai valójukban legyenek velem. Olyan dolgok, amik amúgy nem lehetnek. Például a Bella.
Mert amúgy vele kapcsolatban jutottam erre az elhatározásra. Hogy már (szerencsére, így 6 év után) eljutottam oda, hogy elfogadtam, hogy nincs, és kész vagyok továbblépni. Elfogadtam, bár elképesztően fáj és skizofrén érzés, hogy az életemben a legfontosabb emberek fele nem úgy ismer, mint ami 18 évig természetes volt, hogy mindenki tudta, hogy nekem az életem a ló.
A legfontosabb barátaim ezt az énemet csak az elmondásaim alapján ismerik, és ez baromira szar. Mert közben én nem így élem ezt meg, én még mindig úgy érzem, hogy a ló lételemem, zsigerileg van bennem, hisz amióta megszülettem, a ló volt és én, így együtt - csak most nincs lehetőségem arra, hogy a személyiségemnek ez a része is éljen. Úgyhogy igazából évek óta fél lángon élek, nem tudom megélni a teljes személyemet.
Na de nem ezt akartam mondani, bár azért hozzátartozik a témához.
Szóval a Bella, akit elfogadtam, hogy nincs, de mégis elemi módon része a személyemnek, és olyan erővel hat rám a mai napig, hogy szeretném nem csak mentálisan magammal vinni a mindennapokban, hanem valami fizikai manifesztációjában. És erre tökéletes egy tetoválás.
Mert bár a pénztárcámban egy kis tasakban ott van egy szál a sörényéből, de szeretnék az ideájával fizikailag is eggyé válni, és azt a pénztárcában figyelő sörénnyel maximum úgy lehetséges, ha megeszem vagy nem tudom :D amit meg nyilván nem szeretnék.
Szóval a tetoválás.
Nem szeretnék ilyen obvious Bella-portrét magamra varratni, egyrészt senkinek semmi köze hozzá valójában, hogy nekem milyen kapcsolatom volt/van ezzel a lóval, másrészt meg ez valóban intim dolog, elég, ha én és a hozzám közel állók tudják, hogy mit jelent, ami rajtam van.
Szóval én egy fűszálat szeretnék. Egy réti perjét. Az alkarom belső részére.
Egy ilyen fűszál megtestesítene mindent, ami vele, velünk kapcsolatos. Hiszen a vele levéskor, a lovaglások alkalmával, vagy amikor csak kifeküdtem mellé a mezőre, mindig ott figyelt minket a réti perje, aktív részese volt a kapcsolatunknak, hol én rágcsáltam egyet, már babakoromban, kiskoromban is, amíg figyeltem apát, ahogy lovagol, vagy foglalkozik a lóval, hol pedig ugye a ló. Bármerre is jártunk, sok kilométerre otthontól, mindig volt réti perje, ami az óriási mezőket, dombokat, erdőket, napfényt, könnyű szelet jelentette. Csillogó, nyári, aranyló szőrű sárga lovat, ahogy párolog belőle az izzadsága, és ez az édes szag mindent belengett, még engem is, és hiába fürödtem, nem jött le.
A zabla fémjének az illata, ahogy a savanyú réz-szag, és a fű zöldjének illata keveredik, a bőr viaszos-mézes, csípős szaga, az erdei avar és talaj vizes, szúrós, rothadt és mégis isteni illata. Természetszag. Lószag. Életszag.
És ezt vinném magammal fizikai formában is.
Egy fűszál.
Valahogy így.

rit.kit.tattoo - érdemes megnézni az instagramját

És szeretném, ha valóban egy, a mezőről szakított fűszál lenne rám tetoválva, így, ahogy a képen is látszik. Pont az, pont úgy.

Ezt mindenképp szeretném megcsinálni a közeljövőben. A kérdés, hogy hogyan találok olyan tetoválót, aki hajlandó pont így, egyéb művészeti érték nélkül tetoválni? Hogy pont az elképzeléseim szerint legyen, hiszen itt nem sima rajzról van szó, hanem baromi konkrét és intenzív érzésekről, amik megjelenítése pont ezért kényes dolog. Mert ha nem pont úgy sikerül, akkor borul az egész, viszont cserébe meg csak nehezen korrigálható, ha egyáltalán.


A másik meg, ami nagyon megfogott, azok az egy vonalból kirajzolt minták, egy berlini srác, Mo Ganji csinálja őket. Lehet tőle mintát rendelni, amit aztán elküld, és más tetoválókkal fel lehet rajzoltatni. Na és ha már nem akarok ilyen standard, realisztikus Bellaportrét, ami egy tízes skálán azért legalább kilences mértékben lenne kommersz, lehet, meg lehetne kérni, hogy egy fotója alapján készítsen róla ilyen one-line grafikát. És akkor úgy.
Ez például elképesztően jól nézne ki, talán a kedvenc képem róla:

Vagy ezt, mert ezen látszik az orrcsíkja és az elképesztő tekintete:

És micsoda dolog, apa pont ebben a pillanatban írt facebookon az egyik borítóképemhez, ami egyébként ugyanaz, mint ami itt a blogon a hátterem, hogy küldjem át e-mailben, mert kirakja a hivatalban az irodájába :) Pont akkor, amikor a Bellás pendrive-ot dugtam a gépbe, hogy képeket keressek róla.
Hm. Jó.

hosszú és szakdogás

Múltkor baromira megijesztett a konzulensem, mert szükségem lett volna országos meg járási statisztikákra a közmunkásokkal kapcsolatban, erre az volt a válasza, hogy akkor menjek a ksh kutatószobájába, itt a link, és akkor belinkelte a kutatószobás belépés igénylőlapját.
Namármost megvallom őszintén én még ezt az igénylőlapot se voltam képes értelmezni, úgyhogy baromira beszartam, főleg, hogy több tanárunk mesélt már erről a helyről, mivel ők tényleg kutatók, nyilván, nem csak pelenkás mesterszakos szakdolgozók, szóval ők oda is valók, na mindegy, és mondták, hogy ez gyakorlatilag olyan mint a spitzbergákon lévő magraktár, kb mentális zsilipkapu van ott, nem vihetsz be pendrive-ot se, meg semmit, vagy ha bevihetsz, akkor befelé meg kifelé is ellenőrzik, nem viszel-e ki jogosulatlanul adatot, meg előre meg kell adni az SPSS vagy bármilyen elemzőprogram, amit használni akarsz syntaxát, szóval igazából mindent előre meg kell mondanod, mit mennyi ideig hogyan miért akarsz kutatni, mire van ehhez szükséged, és tényleg, előre megírni a syntaxot (amit amúgy nem tudom hogyan lehetséges elkövetni), és még körbe is ellenőriznek, hogy nem csempészel-e ki bármilyen információt.
Amúgy nem mondom hogy nem jogos ez a készültségi szint, bár van egy olyan gyanúm, hogy nem csak tudományos szempontok miatt féltik az adataikat, hanem egyéb, politikai okok miatt is.
Na de szóval egy ilyen hely nem nekem való, hanem a kutatóknak.
Szóval beszartam, főleg, mivel még a konzultációink elején azt mondta a konzulensem, hogy ne aggódjak, majd ő minden szükséges statisztikát készen megszerez nekem, a még nem publikus mikrocenzusból is meg minden, na hát ehhez képest az lett hogy menjek be isten hírével és kövessek el valamit amiről fingom nincs hogy mi.
Na én ezt le is írtam neki, hogy szorri, de fogalmam sincs, mit és hogyan kéne ezzel kapcsolatban csinálnom, úgyhogy ha nem bánja, találkozhatnánk előtte és elmondhatná a részleteket. Illetve küldtem neki egy kiadványt a 2017. januári közmunkások demográfiai adataival, amit a belügyminisztérium honlapján találtam (remélem valós adatok vannak azért benne), és hogy ez jó-e. Na és hajnalban válaszolt egy nagyon kedves üzenetet, hogy

"Ez a kiadvány elég!

Használja, a teljes munkaerőpiacot tekintve is talál hasonlókat.

Dolgozza fel. Nem kell adatbázist bányásznia.

Ügyesen az interjúkkal.

Udv"

Ez eddig kb a legkedvesebb üzenet amit kaptam tőle (bár egyszer az egyikben volt egy smiley is). Nekem, mivel nem vagyok kutató meg ilyen profi izé, csak szabadulni szeretnék mán az egyetemről, szükségem van erre az enyhén patronizing hangvételre, amit tőle kb hiába várok, mert alapvetően kollégának tekint (amit most nem fejtek ki, hogy mekkora terhet rak rám szakmailag), és rendkívüli szinten tárgyilagos üzeneteket ír csak, de most megkaptam!!!! Ügyesen az interjúkkal, aww.

 Mondjuk tényleg nem panaszkodhatok, az előző szakdogám konzulenséhez képest hihetetlen mértékű upgrade nála írni, profi, módszertani szinten tökély, konstruktív, haladni akar, bízik bennem. Az előző konzulensem is nyilván szakember, sőt, tudós, de baromi szar volt nála írni, és sokat sírtam is miatta, mert például nem ismert meg, amikor face to face konzultációra mentem volna hozzá, és eleve, csak kétszer találkoztunk (nem volt nagy motivációm ezek után ismét találkozni vele), úgyhogy a leadásnál bekamuzott egy harmadik konzultációs alkalmat, hogy le tudjam adni a dolgozatot.

Szóval vele nem volt jó, nem segített érdemi szinten, sőt, csak demoralizált kb végig, úgyhogy egy idő után nem is kértem a segítségét, csak a végén elküldtem neki a pdf-et, hogy tegye fel a felületre. Aztán úgy esett, hogy a kar dékánja lett az opponensem, és tök jóra értékelte az egészet, szóval ím, egyedül is meg tudtam írni a dolgozatom.

(Egyébként a tanszéken tanít ez a volt konzulensem is, és így, otthonos, családias mesterszakos környezetben - évfolyamonként 10 ember, tehát tényleg mindenki haver mindenkivel - már nagyon kedves, névről ismer, meghívott már egy kutatásába is - amire végül nem nyertek pályázati pénzt -, és szerencsére nem emlékszik rá, hogy valaha nekünk szakdolgozati szinten közünk volt egymáshoz.)

Ja, szóval végül nem tudom mire akartam kilyukadni, de a lényeg, hogy örülök a mostani konzulensemnek, bármennyire is félek amúgy tőle. Amit egyébként arra vezettem vissza, hogy az előző konzulensem e-mailjeitől annyira féltem mindig, mert folyton valami hülye, közel sem konstruktív, de azért számonkérő hangnemben írt, hogy tényleg kb folyton bőgtem miatta (konfliktustűrés lvl 9999 - most már ilyen szerencsére nincs), és gyomorgörcsöm volt, ha üzenetet vártam tőle. Na ez valahogy annyira belém égett, hogy most is folyton belémáll a görcs, ha e-mailt küldtem a mostani konzulensnek, és tudom, hogy válaszolni fog, pedig még egyszer se írt olyat, ami ezt indokolná. Na de mindegy.

A lényeg, hogy már igazából csak az interjúk és a járási statisztikák kellenek, mint alapanyagok, amikből dolgozni tudok. Az összes többi részhez már csak le kell ülni és megírni. Abban meg jó vagyok (szerencsére én az a fajta vagyok, aki elbassza minden idejét, de ha egyszer leül, akkor megír helyből 20 oldalt). Szóval igazán nagyon időben vagyok, és minden nagyszerű!

Már tényleg csak meg kell csinálnom a hét interjút, illetve írni az ajka járási munkaügyi központ vezetőjének, hogy vannak-e nekik ilyen jellegű adataik, amik nekem kellenek, és akkor minden meg is lesz.

És még a banánkenyér is kész.

Egyébként bizonyára fogok másról is írni, nem csak a szakdolgozatomról, de jelenleg - érthető módon - ez köti le a gondolataim nagyjából 80%-át, a maradék huszat meg az, hogy ki akarok menni az udvarra, de nem szabad, mert akkor az egész napot ott töltöm, és nem haladok semmit.