A fő utcai biciklisáv elképesztően, elmondhatatlanul jó lett, az eddigi halálfélelem-közeli állapotnak nyoma sincs, ha gyorsan akarok eljutni a Bem tértől a Lánchídig.
Váó.
Sőt, továbbmegyek, most már nem csak akkor fogok erre menni, ha sietni akarok (amúgy a rakpartot használom), hanem mindig. Szuper.
Saját bloglista
2016. március 19., szombat
2016. március 11., péntek
flow
Tegnap a Gólyába mentünk, mert Panda zenélt, és azt ugye látni/hallani kell minél többször. Tényleg fantasztikus zenét játszik, és erre jön még az, hogy különféle hangszeres zenészek improvizálnak az általa csinált alapra. Tegnap este volt egy hegedűs (Bakai Marci, aki itt éppen Pandával zenél), és egy hárfás, illetve a vége felé csatlakozott hozzájuk egy igen híres és jó zenész, Alizbar is valamiféle furcsa fúvós hangszerrel (azért furcsa, mert semmilyen szinten nem ismerem a fúvós hangszereket :D ).
Ez az egész annyira lélekemelő és katartikus volt, hogy az egyórás koncert vége felé már senki nem beszélgetett, nem volt nevetgélés, hanem mindenki az asztalra dőlve hallgatta, magába fordulva és a zenében gyönyörködve.
Számomra, aki nem zenélek, egészen hihetetlen, hogy hogy tud ennyi zenész előre nem megbeszélt módon, különféle hangszerekkel ilyen harmóniában játszani.
Panda alapja, amit játszott pedig mindig fantasztikus - önmagában is. Tényleg gyönyörű, hogy mindig magával ragad, mindig megérint, bármilyen hangulatom is van. Tényleg euforikus hangulatba kerülök ettől az embertől meg a zenéjétől. Főleg, hogy látom, mennyire természetesen jön ez neki, ahogy leül a DJ pult mögé a táskájára, és úgy játszik, aztán nem bírja sokáig és feláll és mozog a zenéjére, mosolyog és élvezi.
Holnap a Csendesben játszik. Ha jól néztem, szaxofon lesz az akusztikus része az előadásnak, úgyhogy biztos, hogy elmegyek megint. Minden alkalom egy élmény.
Címkék:
emberek,
felicidade,
kultúr,
partytime,
speciálba
2016. március 9., szerda
the discomfort zone
Az Alexandrában az Európa Könyvkiadó könyveire 40% kedvezmény van - még jó, hogy jön az ösztöndíjam.
Végre megveszem a saját Gyűrűk Urámat (4000 Ft!)
Illetve Franzentől is veszek valamit, a Diszkomfortzóna például baromi jó volt. (Hajlamos vagyok a könyvtárból olvasott, nagyon jó könyveket meg is venni utólag.) De a többire is kíváncsi vagyok, már rég ki akartam venni őket a könyvtárból, de annyira hatalmas könyvek (nem fértek be állítva a könyvtárpolcra sem), hogy még nem került rájuk sor. Szóval lehet a Javítások is bekerül a kosaramba.
Csak aztán meg jó volna színházba is menni, az ösztöndíj meg nem végtelen. Meglátjuk.
Így is nagyon örülök, meg izgatott vagyok, mert még pár hete vettem jegyet A nép ellenségére a Katonába, illetve szintén a Katonában lesz egy Radnóti-est, amin Mácsai és Fullajtár mondanak Radnóti verseket, hihetetlenül várom.
Kéne még pénz, hogy többet járhassak színházba és többször vehessek könyveket.
Címkék:
felicidade,
first world problem,
könyv,
kultúr,
szórjukapénzt
2016. március 6., vasárnap
még egy sztárfotó,
csak hogy emlékezzünk rá így is - mire legközelebb hazajövök, már visszaáll a világ rendje, az öltözék lekerül.
2016. március 4., péntek
Borsó már remekül van.
Éjszaka keveset aludtunk mindketten, konkrétan két és fél órát (3-tól fél 6-ig). Minden idegszálammal a macskára figyeltem, úgyhogy este 10-től csak bóbiskolva pihentem, és minden rezzenésére felébredtem (mondjuk azért a kúszás zaját "rezzenésnek" nevezni elég vicces, baromi hangos volt), úgyhogy tízpercenként felugráltam az ágyból, hogy hol a macska és jól van-e. Aztán 3kor éppen felriadtam a gyanús csendre egy ilyen tízperces etapból, és nem találtam a macskát sehol. Kicsit megijedtem. Végül benéztem az ágyam alá, ott van neki egy ilyen bunkere, ahova be szokott bújni aludni napközben, hát most is ott volt (nem tudom, hogy kászálódott be, de megtette). Csak a narancssárga ruhájának egy része látszott ki. Úgyhogy konstatáltam, hogy most alvás van a részéről, úgyhogy én is aludhattam végre.
Fél hatkor lett vége a remek pihenésnek, ekkor láttam, hogy szar a ruha, kell egy másik, mert ebből, ha egy kicsit is erősebben akarja, akkor kibújik egyszer. Úgyhogy fél hatkor azzal kezdtem a napot, hogy harisnyát vagdostam.
Igazából ma már tök jól van. Kocog, játszik, vadászik, evett is. Sőt, kikéretőzött pisilni. Úgyhogy volt is kint egy fél órát, játszott kicsit a többiekkel, aztán méltatlankodva vette tudomásul, hogy ennyi volt a buli, be kell menni. Szerintem ő semmilyen szinten nem tekinti magát gyengélkedőnek, csak kicsit gyanús neki, hogy fáj a hasa. De egyébként úgy viselkedik mint egy műtetlen macska.
Sajnáltam nagyon amikor behoztam, mert biztos utál egész nap bent lenni, de még nem merem felügyelet nélkül kint hagyni.
Szóval Borsó jól van, a kedélye is jól van (ma már dorombolt is), és a sebe is. Haladunk.
2016. március 3., csütörtök
Borsó megszabadult ivarszerveinek nagy részétől. Este 6-ra vittük az állatorvoshoz, kb 20-25 perc alatt meg is volt az egész. Az állatorvossal nagyon jóban vagyunk (gyerekkorában apa tanította még lovagolni), úgyhogy bekéretőzhettem a műtőbe, és végignézhettem, hogyan műtik ki a petefészkeit. Nagyon érdekes volt.
A műtétnek hamar vége lett, aztán hazahoztuk. Amíg aludt, lemostam a szőrét, mert bepisilt a műtőasztalon, sőt, még a szobámban is pisilt, amíg mostam, úgyhogy inkább aláraktam egy éjszakai betétet :D
Bár belső varrata van, szóval elméletileg nem annyira lehet kiszedni, de az állatorvos szerint azért megoldják, úgyhogy a biztonság kedvéért kapott egy ruhát anya egy rossz harisnyájából. Nagyon vicces így, tornadresszben :D
A képeken még nagyban alszik, csak nyitva van a szeme közben. Az elmúlt 10 percben viszont elkezdett ébredezni, még most sincs magánál, viszont már kúszik össze-vissza, nem tudom, kell-e vele valamit csinálni, vagy csak hagyjam, hadd kússzon (a falnál úgyis megáll).
Szegény elég szarul néz ki, sajnálom.
A ruhája viszont nagyon vicces.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

